Vállalkozó anyukák: Megéri? Hogyan fogjak bele?

Milyen lehetőségeid vannak, ha kismamaként úgy döntesz, szeretnél vállalkozást indítani? Jár valamilyen támogatás? És a jogi kérdések megoldásában ki segít?

A legtöbb kismama fejében megfordul a gondolat, hogy „jó lenne valamit csinálni” a gyesen töltött évek alatt. Akinek jó a kézügyessége, szívesen végezne valamilyen kreatív munkát, aki nyelveket beszél tolmácsolással, fordítással foglalkozna, de sokan vágnának (és vágnak) bele babaholmik adásvételébe is. Az otthoni munkának több előnye is van: kielégítik szellemi igényeiket, hiszen nem csak a babával és a háztartással foglalkoznak, tapasztalatokat szereznek, így talán könnyebb lesz a munkába való visszatérés és nem utolsósorban némi pénzhez jutnak.

Hiába a kézenfekvő megoldás: jelenleg nem létezik kifejezetten olyan kormányzati program vagy pályázat Magyarországon, ami segítené a kismamákat abban, hogy a gyes ideje alatt önálló vállalkozásba fogjanak.

Nézzük a jogi helyzetet!
A GYED-en levő kismamák a GYED Extra keretében a baba fél éves korától fogva vállalkozhatnak és mellette a GYED-et is kaphatják tovább.

Ha GYES-en vagy, ugyanez a helyzet, lehetsz vállalkozó, de közben kapod tovább a GYES-t (a GYET esetén szintén)

Ha a KATA adózást választod, fontos tudnod, hogy nem lehetsz részmunkaidős KATÁs vállalkozó GYED/GYES mellett, akkor sem, ha van főállásod, ahol most éppen szülési szabadságon vagy. Ilyen esetben teljes időre kell fizetned a KATÁ-t, ha ezt sokallod, érdemes lehet megfontolnod a tételes adózást erre az időre.

A legjobb azonban, ha mielőtt ebbe belevágsz, megkérdezel egy könyvelőt arról, hogy a te esetedben mi a legjobb megoldás. Az aktuális helyzetről szóló videónkat az adózásról és könyvelésről vállalkozó anyukáknak itt tudod megnézni:

Hogyan fogj bele?

Bármilyen jó ötleted is van, először tájékozódj a piacon, készíts üzleti tervet enélkül állandóan ingadozni fognak a bevételeid és az is lehet, hogy hamar csődbe mész majd. Hiába tűnik úgy, hogy olyasmit találtál ki, ami még nincsen és amire a barátaid azt mondják, hogy biztos jó lesz, attól még nem fogod tudni, vajon tényleg van-e rá igény, és hogy mennyit lehet belőle eladni egy hónap alatt. Itt találsz egy alapos leírást arról, hogyan kell üzleti tervet készíteni

A piackutatás korántsem olyan nehéz dolog, mint gondolnád. Nézz körül a neten, hogy mi érdekli az embereket, mire van igényük! Olvass bele fórumokba, ahonnan megtudhatod a kendőzetlen véleményeket arról, mire mennyit költenek, vagy mit szeretnek vásárolni. Keresd meg azokat a fórumokat, ahol a célközönséged megtalálható, ehhez jó eszköz lehet a Google. Ha például kozmetikumokkal szeretnél kereskedni és beírod, hogy: inurl:forum „arckrém”, akkor megtalálhatod azokat a fórumokat, ahol arckrémekről folyik a társalgás, de rákereshetsz a „fórum arckrém” szópárosra is.

Körülnézhetsz a nagy webáruházakban is: a legtöbb oldalon van TOP10 lista, itt megnézheted, miből adtak el a legtöbbet. Olyan dolgokkal érdemes foglalkozni, amire van kereslet. Egy teljesen vadonatúj termék bevezetése a piacra, az emberek meggyőzése arról, hogy nekik erre szükségük van rengeteg energiát felemészt, és egyáltalán nem biztos, hogy sikered lesz. Ha viszont olyasmit árulsz, amire van igény, amit már ismernek, akkor a kezdetektől lehetnek bevételeid.

Ez nem azt jelenti, hogy ne legyél egyedi: már a kezdet kezdetén érdemes eltervezni azt is, pontosan ki lesz a célközönséged. Ha pl. babaruhával szeretnél kereskedni, mondhatod azt magadról, hogy te csak kislányruhákkal foglalkozol. A kislányos anyukák szívesen fordulnak majd hozzád, hiszen nálad a legszebb, kifejezetten kislány ruhákat találhatják majd meg, te leszel ennek a témának a szakértője, míg a város összes többi butikja, az interneten minden más babaruhás oldal „mindenkinek” szolgáltat. Ennek a szemléletmódnak nagy előnye, hogy könnyebb lesz magad hirdetni, hiszen a hirdetésedet olvasva minden kislányos anyuka érintve érzi majd magát.

Kezdőtőke

Ha kisboltot akarsz nyitni vagy valamilyen terméket szeretnél gyártani, akkor szükséged lesz kezdőtőkére. Ennek megteremtésére több lehetőséged van:

    1. Kölcsönkérsz a családtól: ha van nekik és adnak
    2. Hitelt veszel fel: kereskedelmi bankoknál már kezdő vállalkozók is vehetnek fel hiteleket, de fordulhatsz a vállalkozás-fejlesztési központokhoz is, vagy figyelheted a Széchenyi-terv támogatásait is.
    3. Kicsiben kezdesz: először csak néhány ezer Forintot fektetsz be, aztán a befolyt bevételekből bővíted tovább a vállalkozást.

Ez utóbbi kifejezetten jól megvalósítható az interneten keresztül. Egy domainnév és egy tárhely ára néhány ezer Forint évente, de kezdhetsz ingyenes tárhellyel és honlaprendszerrel is. Az apróhirdetési rendszerekben vagy fórumokban való hirdetés ingyen vagy olcsón megoldható, a beérkező bevételekből pedig már vásárolhatsz saját domaint, készíttethetsz honlapot.

Folyamatos fejlődés A vállalkozói létforma folyamatos fejlődést igényel tőled. Ha egészen kicsiben indítasz, de nem szeretnél azon a szinten megmaradni, hogy fórumokban és aukciós oldalakon kereskedsz párezer Forintos haszonért, akkor érdemes továbbképezned magad. Olvass kezdő vállalkozóknak szóló könyveket, oldalakat, blogokat, mint amilyenek pl. a Bagolyvár kiadó könyvei vagy a Vállalkozás online oldala. Alapos leírást találhatsz a Pályakezdő kalauzban is. Emellett érdemes körülnézni a különféle marketinggel foglalkozó lapokon is, hogy már a kezdetektől jól működjön a vállalkozásod és mihamarabb elkezdjen bevételeket hozni.

Megéri belevágni?

A kismamák helyzete nagyon nehéz a munkaerőpiacon. A visszatérés a régi munkahelyre csupán az anyukák felének sikerül, újat találni kisgyerekek mellett pedig nagyon nehéz. És hiába találsz munkahelyet, az első években a gyerekek sokat lesznek betegek, az óvodai-iskolai szünetek idején állandó probléma lesz az elhelyezésük.

A vállalkozás életmód is egyben. Ha otthonról dolgozol, szabadabban tudod szervezni az életedet, kisebb gondot okoz, ha a gyerekek betegek, vagy ha nyári szünet van. Nem kell másokhoz igazodni, túlórázni, hajnalban a bölcsibe-oviba rohanni a gyerekért, idegeskedni, hogy este el tudd őket hozni időben.

Hátrányok is vannak persze: csak magadra leszel utalva, mostantól nem számíthatsz rá, hogy csak úgy érkezik a fizetés minden hónapban a számládra, a sikerekért keményen meg kell dolgoznod, különösen az első időkben. Ezentúl nem lesz mögötted egy főnök, aki rávesz, hogy dolgozzál, hanem neked kell rávenned magad a rendszeres munkára, megtervezned a teendőidet és ezt meg kell szoknod, meg kell tanulnod. Azonban, ha jó volt az előkészítés, és folyamatosan fejlődsz, akkor olyan életformát teremthetsz magadnak, ami mellett sokkal több időd jut majd a gyerekeidre is. Hajrá 🙂

A vállalkozásindításhoz elérhetsz rengeteg ötletet és gyakorlati (adózási, ügyintézési stb.) információt az ingyenes tudástárunkban is.

286 Comments

Comment navigation

  • Linda

    2018. február 25. vasárnap

    Kedves Ági,
    Csed mellett lehet adószámos magánszemélyként egyéb szálláshely szolgáltatási tevékenységet folytatni (Airbnb-zni)?

    • Laura

      2018. február 28. szerda

      Ez engem is érdekelne. Milyen és memnyi adót kell fizetnrm csed mellett ha szállásoltatással szeretnék foglalkozni?

      • Vida Agi

        2018. március 05. hétfő

        Ugyanazt kell fizetned, mintha nem kapnál CSED-et, de ez attól is függ, milyen formában vállalkozol, hányan vagytok a vállalkozásban stb. Pontosan csak egy könyvelő tudja ezt megmondani a részletek ismeretében.

    • Vida Agi

      2018. március 05. hétfő

      Igen, ha a baba már betöltötte a fél éves kort.

  • Leila

    2018. január 15. hétfő

    Kedves Ági!

    16 hónapos kisfiammal otthon vagyok, de szeretnék vállalkozást indítani.
    Kérdésem, hogy gyerek mellett hogy miként alakul az adózás? (katás rendszerben, v egyéb lehetőségekkel)

    Köszönöm a válasz
    Leila

    • Vida Agi

      2018. január 22. hétfő

      Ez komplex kérdés, most készítettünk egy videót ezzel kapcsolatban Fülöp Olga könyvelővel közösen, amiben minden lehetőséget végignéztünk, érdemes megnézned: https://youtu.be/WRMM0pLnhaY

  • Anita

    2017. december 04. hétfő

    Kedves Ági!

    Megszűnt a munkaviszonyom gyed mellett, így passzív gyedet fogok kapni. Kérdésem lenne, mivel azt olvastam, hogy a passzív gyed mögött nincsen biztosítás, csak orvosi ellátásra jogosít. Akkor egyéni vállalkozóként mostantól meg kell fizetnem a minimum járulékokat.

    Köszönöm,

    Anita

    • Vida Agi

      2017. december 08. péntek

      Igen, ezesetben meg kell fizetned a járulékokat magad után.

  • Mónika

    2017. november 02. csütörtök

    Kedves Ágnes,
    Jelenleg GYES-en vagyok és visszatértem 8 órába a munkahelyemre is dolgozni.
    Májusban fog megszületni a második gyermekem, érdeklődnék, hogy most másodállású egyéni vállalkozást ha indítok nem KATÁ-s vállalkozóként, akkor a baba születésekkor fél évre szüneteltetnem kell?Utána szüneteltetést követően folytathatom a kis kézműves vállalkozásom járulékmentesen egészen a GYES-ig, vagyis a baba 2 éves koráig?
    Választá köszönöm előre is!

    • Vida Agi

      2017. november 04. szombat

      Nem kell fél évre szüneteltetned, csak nem lehet belőle kivéted (fizetés vagy osztalék) ezen idő alatt. Vagy dönthetsz úgy is, hogy lemondasz a CSEDről, helyette GYES-t igényelsz arra a fél évre (ha kevés lenne a CSED vagy a vállalkozásodból több a bevételed, akkor ez is megoldás lehet). A fél év lejárta után a vállalkozás üzemelhet, de nincs járulékmentesség.

  • Sinkó Andi

    2017. október 02. hétfő

    Kedves Ági!
    Két hét múlva a kisfiam fél éves lesz és szeretnék vállalkozóit kiváltani. Ha jól olvastam lentebb, akkor ezt elkezdhetem már most, nem kell kivárnom a fél éves korát (nem húznám az időt), eddig sem kellett volna. A kérdésem az lenne, hogy ha én szeretnék még egy babát (mert szeretnék), ilyen logika alapján a vállalkozásomat nem kell szüneteltetni, csak a következő baba születésétől fél éves koráig nem mutathatok fel bevételt. Jól értelmezem?
    Köszönöm!

    • Vida Agi

      2017. október 06. péntek

      A baba féléves kora előtt is működhet a vállalkozás, csak, ha szeretnél CSED-et kapni, nem vehetsz ki belőle osztalékot vagy fizetést. De dönthetsz úgy is, hogy nem kérsz CSED-et hanem erre az időre GYES-t igényelsz, majd fél éves kortól kapsz rendesen GYED-et. A vállalkozásnak ezidő alatt lehet bevétele, csak te nem vehetsz ki belőle, mert nem lehet jövedelmed a CSED ideje alatt.

  • Tímea

    2017. július 25. kedd

    Kedves Ági.

    Jelenleg GYES-en vagyok itthon a kisfiammal, munkahelyem van. Az lenne a kérdésem hogy másodállásban a GYES-mellet milyen lehetőségeim lennének egy magánvállalkozás indítása esetében. Dolgozni a GYES lejártáíg tudtommal nem kötelező bemennem, ez alatt az idő alatt szeretnék egy vállalkozást elindítani.
    A járulékokat ilyenkor ki fizeti ki? Nekem kell?
    Milyen adózási lehetőségeim lennének?
    Vissza kell mennem fizikailag a munkahelyemre GYES-alatt ahhoz hogy másodállásként tudjak vállalkozni? Vagy ezesetben ez nem jelent semmit?
    Elnézést a sok kérdésért, de tanácstalan vagyok.

    Segítségedet előre is köszönöm.

    Üdv: Tímea

    • Vida Agi

      2017. augusztus 03. csütörtök

      Ha GYES-en vagy és vállalkozol, neked kell a járulékokat fizetni akkor is, ha van munkahelyed, de a GYES miatt nem dolgozol aktívan. Ha aktívan dolgoznál, akkor másodállású vállalkozóként nem kéne járulékokat fizetned. Az, hogy adózás tekintetében mi a legideálisabb lehetőség attól függ, mi a tevékenységed, a legtöbb esetben a KATA adózás szokott a legideálisabb lenni, de ha nagyobb árbevétellel számolsz, akkor nem ez a legjobb opció.

  • Bea

    2017. július 20. csütörtök

    Szia Àgi!
    A bevezető cikkben ez a mondat kiszúrja a szemem:
    „Nézzük a jogi helyzetet!
    Jelenleg a GYED-en levő kismamák nem vehetnek részt aktívan egy vállalkozásban, nem lehetnek egyéni vállalkozók, sem a cég beltagjai, ellenkező esetben le kell mondaniuk a GYED összegéről.”

    A neten meg mindenhol-és itt,a későbbi kommentekben is – lehet arró olvasni,h hogyis vállalkozzon a gyeden/gyesen lévő kismama.Valamit félreértek?Épp most 2hete indítottam újra szüneteltetett vállalkozóim (8órás mviszonyból mentem szülni,jelenleg gyeden vagyok),mert tervezek pénzt keresni vele addig is,mìg kiderül,mi lesz a munkahelyemmel.
    Akkor ez most hogy van?
    Köszi a bozótvágást!
    Üdv:Bea

    • Vida Agi

      2017. augusztus 03. csütörtök

      Ez a cikk 2008-ban íródott. Azóta változott a helyzet és a GYED Extra keretében lehet a GYED mellett dolgozni az anyukáknak.

  • Andi

    2017. július 18. kedd

    Kedves Ági!

    Jelenleg most lépek át csed-ből gyed-be. AZ lenne a kérdésem, hogy dolgozhatok e másodállásban egyéni vállalkozó mellett úgy,hogy a főállásomba (ahonnan elmentem szülni) még nem térek vissza?!

    • Vida Agi

      2017. augusztus 03. csütörtök

      Igen.

  • Blum Norbertné

    2017. április 18. kedd

    Kedves Ági!
    Most szeretnék egyéni vállalkozó lenni.Gyet-en vagyok mellékállásként onlyne felületen (facebook csoportban)szeretnék szépségápolási és egyéb hasznos termékeket árulni (minimális befektetéssel).Segítséget szeretnék kérni.Ha így árulok nem boltba nem gond ha nincs ilyen irányú végzettségem?Ha a KATA adózást választom és az áfamentességet mivel gyet-en vagyok nem kell adóznom „csak” a bevétel után ugye?Milyen költségekkel kell számolnom induláskor és havonta?(sajnos nagyon kevés áll a rendelkezésemre és nem akarok hitelt felvenni!!!)Nagyon szépen köszönöm a segítséget:Viktória

    • csilla

      2017. április 27. csütörtök

      Kedves Ági!
      Febr 6án szültem. A vállalkozásomat jelenleg szüneteltetem. Ha lemondok a csedről s gyes-re megyek,újra müködhet a vállalkozásom jövedelemmel?
      Köszönöm!
      Csilla

      • Vida Agi

        2017. május 06. szombat

        Igen.

  • Sós-Nepper Dorka

    2017. március 31. péntek

    Kedves Ági!
    Egy olyan kérdésem lenne, hogy április 10-ig CSEDen vagyok és a kicsi babám május 6-án tölti be a fél évet. Azt tudom hogy fél éves kora után folytathatok kereső tevékenységet, viszont nekem minél előbb ki kellene váltanom a vállakozói engedélyt. Kiválthatom akkor, ha addig nincs pénzforgalom rajta amíg a kisfiam fél éves nem lesz, vagy csak fél éves kora után válthatom ki?
    Köszönettel
    Dorka

    • Vida Agi

      2017. április 01. szombat

      Kiválthatod, csak jövedelmed nem lehet belőle a CSED alatt, illetve lehet belőle jövedelmed, csak akkor le kell mondanod arra az időre a CSED-ről.

  • Judyt

    2017. február 24. péntek

    Kedves Ági!
    Jelenleg 4 hónapos baba mellett vagyok itthon. Felmerült igényként, hogy nyáron egy ismerősnek ellenértékért fotózzak, amit mindenképp szeretnék megfelelő módon – azaz számlaképesen stb – tenni. Úgy tudom, hogy fotózás egyéni vállalkozóként OKJhez kötött, de nem is akarnék vállalkozást indítani, hiszen évi 1-2 ilyen alkalomról lenne szó. Hallottam arról, hogy lehet ún. számlaképes magánszemélyként ilyesmit, kérdésem,hogy fotósként is lehet-e, illetve GYED mellett is lehet-e ilyet? Köszönöm!

  • Anita

    2017. január 27. péntek

    Kedves Ági!

    Jelenleg Gyeden vagyok itthon 8 hónapos kislányommal. Főállású munkaviszonyom volt és van, de most oda nem tudok visszamenni dolgozni, napi 8 órában. Viszont szeretnék egy kis pénzt keresni alkalmi jelleggel. Adószámos magánszemély is vagyok (amit még anno kézműves tevékenységre váltottam ki). Kérdésem az lenne, hogy adószámos magánszemélyként (Gyed mellett)lehet -e alkalmi jelleggel takarítási, ill. kertkarbantartási munkálatokat végeznem – persze a NAV-nál tevékenység bejelentésével ? Kell e hozzá végzettség? Vagy pedig ehhez is egyéni vállalkozónak kell lennem?

    Köszönöm előre is válaszod: Anita

  • Lava

    2017. január 11. szerda

    Kedves Ágnes!

    Jelenleg CSED ellátásban részesülök. 40 órás munkaviszonyom mellett korábban alanyi adómentes egyéni vállalkozást folytattam. Gyermekem féléves korától szeretnék vállalkozásomban újra keresőtevékenységet folytatni, azonban főállásomban nem szeretnék a gyermekem 2 éves koráig dolgozni.
    Azzal kapcsolatban kérném szíves tájékoztatását, hogy vállalkozásom mellett GYED extra vehető-e igénybe? A munkáltatómnál meg kell-e szüntetnem a munkaviszonyomat, vagy maradhatok fizetés nélküli szabadságon?
    Tájékoztatását előre is köszönöm!

    • Vida Agi

      2017. január 15. vasárnap

      Fél éves kortól igénybevehető a GYED Extra a vállalkozás mellett és mellette maradhat a főállásod is, nem kell megszüntetned a munkaviszonyodat.

      • Nóra Szőcs

        2017. február 27. hétfő

        Kedves Ági, ugyanilyen helyzetben vagyok, az lenne még a kérdésem, hogy járulékokat kell magam után fizetnem azokban a hónapokban, amikor számlázok ev-ként?

  • Eszter Szabó

    2016. december 18. vasárnap

    Üdvözlöm!
    3 gyermekem van, ketten tartósan betegek. Jelenleg Gyesen vagyok a 2,5 évessel. (Munkaviszonyomat főállásról részmunkaidőre (4 óra) módosítottam második gyermekem után.) Egyéni vállalkozást folytatok 30 órát meg nem haladóként. Napi 2-4 órát dolgozom heti 3-4 nap.
    Milyen adózással járnék a legjobban?
    Jelenleg 50000 Katát fizetek, ami rengeteg a kis bevételemhez képest.

    Előre is köszönöm válaszát!

    • Vida Agi

      2016. december 26. hétfő

      Valószínűleg a KATA adózás helyett te jobban járnál azzal, ha társasági adót fizetnél, de itt találsz egy kalkulátort, ahova beírva a jövedelmedet, össze tudod hasonlítani egymással az egyes adónemeket: http://www.mfor.hu/kalkulatorok/kisvallalkozoi.html

  • Jucus

    2016. december 06. kedd

    Kedves Agi, hasznalt jatwk boltot szeretnek nyitni, de a gyermekem meg csak 15 hos, van munkaviszonyom, de lehet nem vesznek vissza. A gyed utan indithatom a vallalkozast, gyes mellett, Kata-skent? Koszonom Jucus

    • Vida Agi

      2016. december 07. szerda

      A GYED Extra keretén belül most már a gyermek fél éves kora után is indíthatsz vállalkozást. Akár KATA-s vállalkozó is lehetsz, de másként is adózhatsz, ezt te döntöd el.

  • Adrienn

    2016. december 04. vasárnap

    Kedves Ági!

    2 éves kisfiammal GYESEN vagyok , a munkahelyemen kölcsönösen megszakítottuk a munkaviszonyt,mert elköltöztünk abból a városból ahol a várandóságom előtt dolgoztam ,így amúgy sem ott dolgoztam volna a továbbiakban.
    Illetve azért ,mert magán vállalkozást terveztem indítani (baba bolt) ,amihez a munkaügyi által tudtam volna megpályázni egy 3 millió forintos támogatást.
    Szinte csak most adtam fel a kölcsönös munkaviszony felmondást postán, épp hogy a munkáltatómhoz ért, de megtudtam ,hogy várandós vagyok.
    Most itt állok munkanélkül ,sehol bejelentve és a vállalkozásomat sem tudom ebben az esetben beindítani.
    Most ebben az esetben milyen anyagi támogatásra számíthatok szülés előtt és után? (Gyed,tgyás)
    Vagy ebben az esetben mit lenne tanácsos tennem?
    Köszönöm Adrienn

    • Vida Agi

      2016. december 07. szerda

      CSED és GYED akkor jár, ha az előző 2 évben volt legalább 365 nap biztosítási jogviszonyod, ezt az igényléstől számítják, tehát azzal, hogy most munkanélküli lettél, nem veszítetted el automatikusan a jogosultságodat.

  • Fodor Renáta

    2016. október 20. csütörtök

    Kedves Ági!

    Szretném a Segitségedet kérni! Van egy 19 hónapos kislányom és szeretnék lassan vissza állni a munkába,fodrász vagyok és sajnos nagyon sok munkahely feltétele a vállalkozói igazolvány ezért tudni szeretném hogy mivel most gyesen vagyok,melyik vállalkozási és adózási forma jöhet szóba? Mlyik lenne a legmegfelelőbb számunkra amivel kevesebb járulékot kellene fizetni? Az elején legalább amig ujra ki tudom alakitani a vendég körömet! Köszönöm a válaszodat és segitségedet!

    Fodorné Reni

    • Vida Agi

      2016. október 28. péntek

      Erről mindenképpen könyvelővel egyeztess. A legtöbb gyesen levő kismama a KATÁS adózást választja, ahol fix összeget kell befizetni minden hónapban, de a legújabb szabályok szerint egy ideig a kismamáknak nem kell egyáltalán járulékot fizetnie, csak a bevétel után adót, így az is lehet, hogy ezzel jársz jobban, attól függ, mekkora árbevétellel számolsz. Éppen ezért érdemes egy könyvelővel közösen kiszámolni, melyik a jobb verzió, javaslom Fülöp Olgát (www.szampatikus.hu), ő mestere a vállalkozó kismamák adóügyeinek.

  • Andi

    2016. október 18. kedd

    Kedves Ági!

    Én jelenleg táppénzen vagyok, januárban fog megszületni a kisbabám. Idén kiváltottam a 7-es adószámot, ékszereket készítek. Táppénzen alatt ill. a baba megszületése után lehet foglalkoznom az értékesítéssel? Előre is köszönöm a segítséget!

    • Vida Agi

      2016. október 28. péntek

      Igen, foglalkozhatsz vele, viszont ha van rendszeres bevételed ebből, akkor 2 lehetőséged van:
      1. Az első félévben nem értékesítesz egyáltalán, így kaphatod a CSED-et (ezidő alatt ugyanis nem lehet jövedelmed).
      2. Az első félévben CSED helyett GYESt igényelsz és utána mész el GYED-re.
      A GYED ideje alatt szabadon folytathatod a tevékenységedet.

  • Bemo

    2016. szeptember 29. csütörtök

    Kedves Ági!

    GyED-en vagyok 14 hós gyermekemmel. Munkahelyemen állandóra vagyok felvéve pedagógusként. Nem szerződéssel. Szeretnék nyitni egy cipőboltot vállalkozásként.
    Van-e erre módom Gyed mellett? Kft kell legyen? Hogy tudnék elindulni?
    Köszönöm válaszát!
    Bemo

    • Vida Agi

      2016. október 28. péntek

      GYED mellett a GYED Extra keretében a gyermek fél éves korától lehet vállalkozni. Ez lehet egyéni vállalkozás, Bt vagy Kft is.

  • Rádi Klaudia

    2016. szeptember 12. hétfő

    Kedves Ági!

    Októberre várom első kisfiamat, főállású alkalmazottként dolgoztam, de most jelenleg táppénzen vagyok. Lehetőségem lenne egy vállalkozás indítására, amit másodállásként KATA-ban képzeltem el.Azonban most attól tartok, hogy ha kiváltom a vállalkozóimat, nem leszek jogosult a TGYES-re.Ez valóban így van?Vagy van jelentősége,hogy még most főállású alkalmazottként vagy már TGYES-s kismamaként váltom ki a vállalkozóimat?

    Válaszodat előre is köszönöm!

    • Vida Agi

      2016. szeptember 19. hétfő

      Ha kiváltod a vállalkozóit munka mellett, ugyanúgy jogosult leszel TGYES-re.

  • Sas TÍMEA

    2016. szeptember 08. csütörtök

    Kedves Ági! Főálásu anyaként vagyok itthon,szeretnék a honlapomon gyerek ruhákat árulni és saját kézzel készített terméket,melyik lenne számomra a legjobb adózási forma?Köszönöm válaszodat előre is! Üdvözlettel Sas Tímea

  • Andrea

    2016. augusztus 15. hétfő

    Kedves Ági!

    Jelenleg kismama vagyok és gyesen vagyok.Mire megszületne a baba csak a gyest kapnám rá is.Párom egyéni vállalkozó( tételes).A kérdésem az lenne,hogy ha a párom menne el gyedre,a kicsi fél éves korától,olyat lehet-e és mellette folytatná a 8 órás egyéni vállalkozását?Azt tudom hogy rendes munkavállalóként az apa is elmehet gyedre és folytathat 8 órás munkaviszonyt,de mint vállalkozó,azt nem tudom.
    Köszönettel

    • Vida Agi

      2016. augusztus 21. vasárnap

      Igen, ezt vállalkozóként is megteheti.

  • Zsuzsi

    2016. július 28. csütörtök

    Kedves Ági!
    Főállású Katás-ként bejelentve 2016 decemberi szülés után milyen kilátások vannak a pénzbeli ellátásokra a rendes alkalmazotti bejelentéshez képest?
    Azt már tudom, hogy 81.300 Ft alap után járnak a pénzbeli ellátások, valamint családi adó-és járulékkedvezményt nem írhatok le a majdani keresetemből.Milyen kellemetlen meglepetés van még számomra?
    Ezeken kívül melyik időszak számít az ellátások alapjánál? Az előző naptári év? Hány százaléka a csecsemő -és a gyermekgondozási díj, a régi nevén a (TGYÁS, GYED, GYES) Nagyon szépen köszönöm a válaszodat. Zsuzsi

  • Szilvia

    2016. július 23. szombat

    Kedves Ági.

    Babát várok, ezért időben gondolkozom a lehetőségeimen. Még van kb. 8 hónapom kitalálni mi legyen. Főállásban dolgozom egy piacvezető cégnél napi 8 órában. Mellette 10 éve másodállású vállalokozóként (áfa alanyi mentesként) egy másodállású vállalkozóim van, léggömbdekorációval foglalkozom, rendezvényeket dekorálok és végre elmondhatom hogy elegendő ügyféllel rendelkezem, sokáig tartott mire megismertek. Szeretnék utánajárni, milyen lehetőségem van hogy a vállalkozásom gyed-gyes idő alatt is (vagy esetleg terhesség alatt ha táppénzen leszek egy ideig) hogyan tudom továbbra is működtetni anélkül hogy a gyedről le kelljen mondanom, az ugyanis egy jelentős összeg lesz, mert nagyon jó a fizetésem. Annyi információm van, hogy a vállalkozóit addig fel kell függesztenem, viszont ezt nem engedhetem meg hogy egy évig akár hanyagoljam, mert akkor építhetem fel újra 10 év munkáját. A vállalkozás annyit nem hoz a konyhára hogy eltartson, de így nagyon jó kiegészítő jövedelem, mert a főállásom miatt nem kell járulékot fizetnem így ugyebár, csak szja-t fizetek bevétel után évente egyszer. Egyébként áfa alanyi mentes vagyok, mert az éves bevétel nem éri el az X összeget. A lehető legjobb felállás. Milyen lehetőségem van hogy a vállalkozás fennmaradjon? Ha bejelentek magamhoz esetleg valaki, családtagot pl. anyukámat mondjuk pár órában, aki elvileg végzi helyettem a munkát, megoldás lehet-e? Vagy viheti e a vállakozást addig valaki más? A másik kérdés ha visszamegyek mondjuk majd gyed mellett dolgozni akkor mi lesz, hogy lesz, mivel most a törvény változott ugye, amiszerint már gyed mellett is visszalehet menni dolgozni és a fizu is marad, meg a gyed is. De a másodállású vállalkozást is lehet akkor folytatni? Szóval két pontban várok tájékoztatást:
    Szülés után gyed mellett hogyan tudom megtartani a vállalkozást és a tevékenységem, milyenk kiskapuk vannak? A másik pedig hogy 1 év után mondjuk gyed mellett visszamegyek dolgozni, akkor a vállalkozás is mehet tovább úgy mint jelenleg?
    Nagyon fontos kérdések ezek, amire gyorsan megoldást kell találnom. Egyedül vállalom a babát, és minden bevétel számít, meg egyébként sem engedhetem meg hogy bezárjak egy vállalkozást, ami végre jobban megy mint korábban. Egyedül dolgozom egyébként, nincs alkalmazottam.

    Válaszát előre is köszönöm!

  • G. Tünde

    2016. július 04. hétfő

    Kedves Ági!
    Nappali tagozatos egyetemi hallgató vagyok 2014.09.15 óta. Mellette mellékállású egyéni vállalkozó 2014.08.22 óta. 2014.08.15 és 2015.09.30 között 8 órás bejelentett munkaviszonyom volt. Szeretnénk Babát, a férjemnek 8 órás főállása van, több mint két évre visszamenőleg folyamatosan és előreláthatólag meg is marad. Szeretnénk az állam adta lehetőségeket maximálisan kihasználni, mit javasol?
    Előre is köszönöm!

  • Kovách Ágota

    2016. június 26. vasárnap

    Kedves Ági

    Novemberre várom az 1. babámat, jelenleg főálllásban dolgozom (8 órás munkaviszony). Szeretnénk indíteni egy KATÁS bt-t, aminek én lennék a beltagja, de munkaviszony, tevékenység nem kapcsolódna hozzá (még nem néztem utána a lehetőségeknek). Ebben az esetben járna e nekem novembertől a CSED majd később a GYED?
    Köszönöm,
    Ágota

  • Viki

    2016. június 15. szerda

    Kedves Ági!
    Jelenleg gyeden vagyok 13hós kislányommal,munkaviszonyom megszünt még a csed alatt, passziv jogon kapom a gyedet. Egyéni vállalkozó szeretnék lenni,azt tudom h gyed alatt nincs járulék fizetés,adózni bevétel után kell. Mindez igaz a passziv gyed alatti vállalkozásra?? Csak a volt Munkáltatónak kell jeleznem h ev lettem,mivel az után az oep utal? (kifizető hellyel rend Munkáltató volt,közszféra)
    Illetve havonta kell jelenteni vmit a nav felé?
    Köszönöm segítségét, válaszát!

    • Vida Agi

      2016. június 16. csütörtök

      Igen, GYED alatt nem kell járulékot fizetni és már a baba fél éves korától dolgozhatsz. A munkáltatóddal nem kell egyeztetned, mivel már nincs munkaviszonyod, a havi bejelentési kötelezettségekről mindenképpen könyvelővel egyeztess.

  • Eszter

    2016. június 12. vasárnap

    Kedves Ági!

    Heti 40 órás munkaviszonnyal rendelkező kismamaként (munkaviszonyban fizetés nélküli szabadságon lévő)gyed ellátásban részesülök. Katás egyéni vállalkozást szeretnék indítani. Kérdésem, hogy kiválthatom-e a vállalkozást másodállásként míg itthon vagyok a picivel, vagy főállású vállalkozónak minősülnék és az 50.000 Ft-os tételes adót kell-e megfizetnem? Válaszod előre is köszönöm!

    • Vida Agi

      2016. június 16. csütörtök

      Mellékállású vállalkozó nem lehetsz GYED mellett, viszont jó hír, hogy GYED mellett nem kell járulékokat fizetni, viszont ezt KATA vállalkozás esetén nem tudod megtenni, ilyen eseteben jobb nem KATA vállalkozónak lenned a GYED végéig. Mindenképpen egyeztess könyvelővel arról, melyik verzióval jársz jobban (ez sok mindentől függ még)

  • Ancsa

    2016. június 03. péntek

    Kedves Ági.
    Jelenleg Gyes-en vagyok viszont szeretném kiváltani a vállalkozói igazolványt. ( rendes 8 órás)
    Rengeteg mindent hallottam mostanában erről, hogy nemrég előnyös változások léptek életbe ezzel kapcsolatban.
    Igaz az, hogy gyes alatt mentesül az ember a járulékfizetési kötelezettség alól? Vagy csak abban az esetben hogyha csak az adminisztrációt végzi?
    Válaszod köszönöm!
    Üdv: Ancsa

    • Vida Agi

      2016. június 10. péntek

      GYED alatt mentesülsz a járulékfizetés alól, GYES alatt már meg kell fizetni a járulékokat.

  • Andi

    2016. május 02. hétfő

    Kedves Ági!

    Jelenleg itthon vagyok GYEDen 1 éves kislányommal(van főállásom) és most szeretnék egyéni vállalkozásba kezdeni természetgyógyászként. Áfakörmentesen szeretném végezni ezt a tevékenyéget. Az lenne a kérdésem, hogy Ön szerint milyen adózási formát válasszak?
    Válaszát előre is köszönöm!

  • Ugrai M. Csilla

    2016. április 27. szerda

    Kedves Ági!
    Jelenleg főállású anyaként vagyok itthon 2017 május végéig.
    Szeretnék egyéni vállalkozást indítani ez idő alatt, illetve egy webshopot üzemeltetnék saját domain név alatt weboldalamon.
    A kérdésem az lenne, hogy ebben az esetben az egyéni vállalkozói tevékenység bejelentése jó megoldás számomra?
    A vállalkozás egy személyes lenne (nem tudok családtagot bevonni akinek van 8 órás munkaviszonya).
    Milyen adózási kötelezettségre számítsak?
    Úgy tudom ebben az esetben nincs időkorlát a munkavégzésre (itthon dolgoznék).
    Az eladott termékeimhez milyen számlázásra van szükség?
    Tudsz nekem számlázó program ajánlásában segíteni?
    Milyen tevékenységi kört kel megjelölnöm a vállalkozáshoz, ha kézműves termékeket szeretnék árusítani?
    Válaszod előre is köszönöm!

  • Bozsik Hajnalka

    2016. április 24. vasárnap

    Kedves Ági!
    Jelenleg Gyes-en vagyok 2,5 éves kislányommal, de szeretnék dolgozni mint ingatlanreferens, egyéni vállalkozóként. Viszont egy otthoni telefonos munkára is volna lehetőségem 4, vagy 6 vagy 8 órában alkalmazottként. A 8 órát sajnos soknak találom, kislányom miatt (most kezdtük a bölcsit), pedig azt én is tudom, hogy az lenne a legkézenfekvőbb. Milyen formában lenne érdemes elkezdenem (KATA, normál)?

  • Sándor

    2016. április 13. szerda

    Tisztelt Ági!
    A párom 2012-ben (ekkor született az első fiunk)8órás -bejelentett állásából ment tgyas, gyed,-re közben 2013 decemberében megszületett a 2. fiunk is akit tavaly decemberben a bölcsödébe íratás miatt élő munkavisznyt kellett igazolnunk a páromnak aki addig is kapta a gyedet illetve a családipótlékokat.Szóval tavaly 2015 szeptemberben 2-órába részmunkaidőre módosítottuk illetve az új jogszabály alapján dolgozhat gyed mellet is visszament dolgozni ugyanazon vállalkozóhoz akitől anno 2012-ben elment szülni..Ha a 3.gyermekünk előreláthatóan ez év december 10.-e körül születne mit fognak az OEP-nél alapul venni? mivel úgy mint annó 2012 – ben is a legmagasabbadható összeget kaptuk ( GYED ) és most is azt szeretnénk megkapni és így mit kell tennünk?Megtisztelő válaszát előre is köszönöm

  • Szabóné

    2016. március 30. szerda

    Kedves Ági!
    Jelenleg GYED-en vagyok a kislányom 9 hónapos(2 éves koráig fogok kapni GYED-et).A kérdésem az lenne hogy dolgozhatok e vállalkozóként(körmös) 1 éves kora után de csak 4 vagy 6 órában.Kell e járulékot fizetnem,esetleg ha veszek fel alkalmazottat ő utána hogy fizetnék.Válaszát köszönöm.

    • Vida Agi

      2016. április 04. hétfő

      Idén januártól a GYED Extra keretében fél éves kortól lehet a baba mellett dolgozni, a GYED ideje alatt nincs kötelező járulékminimum, tehát csak a bevétel után kell adózni, a GYES alatt viszont már kell járulékot fizetni és nem lehetsz mellékállású KATÁ-s, csak főállású. Az alkalmazott után aszerint fizetsz, hány órában vetted fel.

  • Móni

    2016. március 30. szerda

    Üdvözlöm,
    Kisfiam 9 hónapos, jelenleg gyed-et kapok.
    Szeretnék itthon gyógymasszőrködni időnként, ezt jelenleg megtehetem-e, vagy pedig várnom kell amíg 1 éves nem lesz és gyes-t fognak folyósítani?
    Köszönöm válaszát!

    • Vida Agi

      2016. április 04. hétfő

      A GYED Extra keretében fél éves kortól lehet a baba mellett vállalkozóként dolgozni.

  • Tibi

    2016. március 29. kedd

    Kedves Ági!

    Arról szeretnék érdeklődni, hogy amennyiben a Kismamának a 40 órás munkaviszony mellett vállalkozása is van (alanyi adómentes egyéni vállalakozó), amennyiben szülési szabadság megy, szüneteltetnie kell e az egyéni vállalkozást, hogy járjon a csed és gyed, vagy csak arra az időszakra nem lehet a tevékenységet folytatni (azaz számlát kiállítani)?

    Válaszát előre is köszönöm.

    Köszönettel:

    Tibi
    Köszönettel:

    Tibi

    • Vida Agi

      2016. április 04. hétfő

      Többféle lehetőség van:
      1. Folytatja a vállalkozást tovább, de az első fél évben nem igényelhet ellátást (csak anyasági támogatást kaphat, a csed nem jár), a baba fél éves kora után viszont jár a GYED, majd később a GYES és a vállalkozás is mehet tovább közben zavartalanul.
      2. Kéri a CSED-et az első fél évre és addig nem üzemelteti a vállalkozást.
      3. Kéri a CSED-et és az első fél évben alkalmazott üzemelteti a vállalkozást.

      A lényeg, hogy a baba fél éves kora után a GYED extra keretében lehet vállalkozni baba mellett és, ha CSED-et igényel, akkor nem vehet ki a vállalkozásból pénzt és nem dolgozhat a cégben, viszont az ügyvezetői feladatokat elláthatja, tehát a vállalkozás üzemelhet (pl. úgy, hogy egy alkalmazott üzemelteti). Bizonyos vállalkozástípusoknál lehet kérni a vállalkozás szüneteltetését is.

  • Csóbor Piroska

    2016. március 03. csütörtök

    Kedves Ági,
    CSED mellett szeretnék Kft.-t alapítani, ahova 1 fő részmunkaidős alkalmazottat vennék fel. Én mint tulajdonos és az alkalmazott végzi a feladatokat.
    Kérdésem az lenne, hogy lehetséges-e így, vagy le kell mondanom az szociális ellátásról?

    Előre is köszönöm segítségedet!
    Piroska

    • Vida Agi

      2016. március 22. kedd

      Ez így lehetséges, az ügyvezetésre a CSED alatt is jogosult vagy, ha más végzi az munkát, csak ezalatt a fél év alatt nem vehetsz ki se fizetést, se osztalékot a cégből.

  • Kiss Anita

    2016. február 29. hétfő

    Kedves Ági!
    Ápolónőként dolgoztam az elmúlt 12 évben főállásban,illetve az utolsó 6 évben másodállásban is egyéni vállalkozóként ugyanabban az állami kórházban.Az lenne a kérdésem, az megvalósítható-e,hogy kislányunk 1 éves korától gyed extrát igénybe véve csak az egyéni vállalkozásban dolgozom egy éves,a főállásban,alkalmazottként nem? Ilyen járulékokat Kell ilyenkor fizetni?Ilyen esetben(egyéni vállalkozás) is érvényes, hogy a gyermek 3 éves koráig az anya nem éjszakázhat?Akkor sem,ha az apa megy gyedre?
    Válaszát köszönöm!

    • Vida Agi

      2016. március 22. kedd

      GYED Extra mellett lehetsz egyéni vállalkozó. Ha emellett főállásod is van, járulékokat nem kell fizetned, ha nincs (legalább heti 36 órás) főállásod a vállalkozás mellett, akkor kell járulékokat fizetned. Ha apa megy GYED-re akkor éjszakázhatsz, az anya viszont nem dolgozhat a gyermeke 3 éves koráig éjszaka (22-6 óráig) akkor sem, ha lemond a GYES-ről.

  • Bikádi Vivien Cintia

    2016. február 17. szerda

    Kedves Ági.
    Fiam betöltötte a 3 hónapos kort.
    Műkörmözni szeretnék szalonba beugrosként hétfő és szerda délután 4-től és szombat egész nap.
    Gyed-hez a napjaim 28nappal elmaradtak így GYES-t kapok.
    Milyen lehetőségeim lennének, hogy tudjak dolgozni.

    • Vida Agi

      2016. február 25. csütörtök

      GYES mellett szabadon dolgozhatsz akár szerződéssel alkalmazottként vagy egyéni vállalkozóként, cégként is.

  • Judit

    2016. február 16. kedd

    Kedves Ági,
    2015. október 15-től katás vállalkozóként dolgozom, jelenleg tartósan beteg gyermekem miatt gyes mellett, és 50 000 Ft tételes adót fizetek minden hónapban. Gyermekvállalást tervezünk (harmadik gyerek), és azt szeretném kérdezni, hogy jár-e nekem majd a tgyás, a gyed, a gyes, illetve hogy dolgozhatok-e az eddigi keretek között a gyermek megszületése után is? (Otthoni munkavégzésről van szó.) Mielőtt katás lettem, néha-néha alkalmazásba vett a férjem a saját katás vállalkozásában, úgy tudtam dolgozni. A gyedhez szükséges 365 napos biztosítási viszony a szülést megelőző két évben kell, hogy teljesüljön? Köszönöm szépen a segítségedet!

    • Vida Agi

      2016. február 25. csütörtök

      A GYED Extra keretében a baba fél éves korától dolgozhatsz egyéni vállalkozóként. Az azt megelőző félévben a CSED mellett csak ügyvezető lehetsz a cégben, azaz kell valaki, aki alkalmazottként dolgozik a cégben és ezidő alatt osztalékot, fizetést nem kaphatsz a vállalkozásodtól. A másik lehetőség, hogy lemondasz a CSED-ről és helyette erre az időszakra GYES-t igényelsz, így folytathatod tovább a munkát és fél éves kor után igényelheted a GYED-et.
      A GYED annak jár, aki a szülést megelőző 2 évben legalább 365 napon át biztosított volt.

  • Bogdán Andrea

    2016. február 07. vasárnap

    Kedves Ági !

    Webáruházat szeretnék indítani de nem sikerül eligazodnom az információ- áradatban…
    Jelen pillanatban gyeden vagyok, szeptemberig.Mivel jár ha egyéni vállalkozást szeretnék indítani? Ősztől viszont újra munkába állok, és akkor főállás mellett lennék vállalkozó, illetve még nem tudom, hogy esetleg részmunkaidő mellett érdemes-e a gyest is igénybe vennem…
    előre is köszönöm a választ !

    • Vida Agi

      2016. február 25. csütörtök

      Egyéni vállalkozást GYED mellett főállású vállalkozóként indíthatsz, ennek megfelelően kell a járulékokat, adót fizetned. Ha ősztől mellékállású leszel, akkor ez leegyszerűsödik, mert innentől kezdve járulékokat nem kell fizetned, csak a bevételed után adózol.

  • Anikó

    2016. január 13. szerda

    Szép estét Ági!

    Gyes mellett (26.-án lesz egy éves a lurkó) szeretnék katás vállalkozóként webshopot indítani. Kérdésem az lenne, hogy van-e kötelezettségem, vagy lehetek-e nullás? Annyi mindent olvastam már, hogy káposztalé a fejem. 🙂

    Köszönöm válaszod!
    Üdv: Anikó

    • Mónika

      2016. január 18. hétfő

      Kedves Ági!

      A kérdésem hasonló lenne, 13 hónapos kisfiam mellett (jelenleg gyes-en vagyok) szeretnék visszatérni fotósnak, vállalkozóként. Ebben az esetben mennyi lenne a havi összeg amit be kellene fizetnem, mi lenne számomra a legjobb megoldás?

      Előre is köszönöm a választ.

    • Vida Agi

      2016. január 19. kedd

      Lehetsz GYES mellett katásként nullás, itt részletesen le van írva a dolog: http://officina.hu/gazdasag/133-gyed-gyes-melletti-munka-kata-adozas

    • Ildi

      2016. február 02. kedd

      Anikó!

      Az, hogy ÁFA körös vagy, vagy sem (0-ás) választás kérdése. KATA szerinti adózást választó egyéni vállalkozónak havi 50.000 Ft-ot kell fizetnie kvázi adóként, és éves árbevétele nem haladhatja meg a 6 millió forintot (ha év közben indítod, akkor az arányos összeg)
      Véleményem szerint nem mindig a KATA szerinti adózás a legoptimálisabb. Meg kell vizsgálni a várható bevételt, kiadást, és az alapján dönteni, hogy KATA szerinti adózást, vagy „normál” adózást érdemes választani.
      Kismama vagyok, könyvelőként dolgozom Budapesten, szívesen adok tanácsot, vállalok új ügyfeleket, ha gondolod. ildairodaja@gmail.com

      • Anikó

        2016. augusztus 23. kedd

        Szép napot Ildi!

        Köszönöm a válaszod, bár csak most olvastam el. Ha áll még az ajánlatod, megkeresnélek emailben.

        Üdv: Anikó

  • Adrienn

    2016. január 05. kedd

    Kedves Ági!

    Jelenleg főállásban egy iskolában dolgozom, és mellette egyéni vállalkozásom van (másodállás). Jelenleg babát várok, a 32. hétben járok. A kérdésem az lenne, hogy szükséges-e szüneteltetnem a vállalkozásomat, ha igen, akkor mikor érdemes a szüneteltetést kezdeményezni, ha 2016. 02. 04.-én kezdeném a szülési szabadságomat?

    • Vida Agi

      2016. január 05. kedd

      Nem kell szüneteltetned, a cég vezetésére a baba mellett is jogosult vagy, viszont a baba fél éves koráig nem vehetsz ki fizetést vagy osztalékot a cégből. A baba fél éves kora után folytathatod tovább a vállalkozói tevékenységedet a GYED mellett.

  • Fábián Istvánné

    2015. december 17. csütörtök

    Kedves Ági!
    2015.06.11. nappal váltottam ki főállású munkaviszony mellett a KATA egyéni vállalkozásomat, nyelvi lektorálásra. 2015.08.28. óta szüneteltetem.
    2015.10.08.-án megszületett első gyermekem.
    Kaptam egy újabb munkalehetőséget, mely két hónapnyi munkavégzést igényelne.
    Azt szeretném kérdezni, hogy visszavonhatom-e erre a két hónapra a KATA vállalkozásom szüneteltetését, jelenleg Tgyás kapok.

    Előre is köszönöm a válaszodat !

    • Vida Agi

      2015. december 30. szerda

      2016. január 1-től a GYED és GYES mellett is vállalkozhatsz, ha a gyermeked már betöltötte a 6 hónapos kort. Ha azonban még TGYÁS-t kapsz, akkor erre csak úgy van lehetőséged, ha lemondasz a TGYÁSról arra az időre és GYED-et igényelsz helyette.

  • Kmetyó Mónika

    2015. december 11. péntek

    Kedves Ági.

    Jelenleg Gyesen vagyok 6 éves tartós beteg kisfiammal.
    A munkaviszonyom jelenleg is fenn áll, ahonnan főállásúként mentem szülni.
    Masszőrként, egyéni vállalkozásba kezdenék. Kaphatok így mentességet, vagy mellékállásúként 25000 forintot kellene fizetnem?

    Válaszát előre is köszönöm!

Comment navigation