Miért kéne rám hallgatnod? Mert egy cipőben járunk: én is anyuka vagyok, két kisfiam van, 2005-ben és 2007-ben születtek, a nagyobbik fiam születése óta folyamatosan itthonról dolgozom. Már korábban úgy alakítottam, hogy legyen munkám itthon a baba mellett, mert tudtam, hogy enélkül képtelenek leszünk megélni. Idővel ezek a munkák megszűntek és újabbakat kellett keresnem, így volt szerencsém végigjárni mindazt a sok buktatót és nehézséget, amivel bizonyára Te is találkoztál már. Szorgalmasan küldözgettem a jelentkezéseimet a különféle lehetőségekre, de általában rengeteg volt a jelentkező és mindig voltak nálam jobbak.

Idővel felismertem, hogy csak akkor fogok tudni kitörni ebből a körből, ha a saját lábamra állok és a saját ötleteimből kiindulva próbálok pénzt teremteni. Ennek érdekében évek óta heti több órát töltök olvasással, tanulással, rengeteg könyvet, oktatóanyagot, CD-t megvásároltam, többször végighallgattam, jegyzeteltem, számos módszert és tippet kipróbáltam már, miközben folyamatosan alakítottam, tökéletesítettem saját termékeimet, honlapjaimat is. Itthonról irányított kisvállalkozásom mára folyamatos, egyre növekvő passzív jövedelmet biztosít, fél év után fel kellett állítanunk egy 2 fős ügyfélszolgálati csapatot is a teendők ellátására.

Szerencsém volt? Egyáltalán nem. Sőt nagyon peches voltam, egy csomó megszerezhető munkára pályáztam, napokat töltöttem el referenciák és mintamunkák elkészítésével és mindig valaki más kapta a munkát. Néha persze szerencsém is volt, de szerencséből nem lehet megélni. Viszont szisztematikusan és kitartóan kutattam a lehetőségeket és olvastam el mindent, amiről azt gondoltam, hogy segíthet a helyzetemet. Ha egy kis pénzhez jutottam, szinte mindig oktatóanyagokat, könyveket vásároltam belőle. Feliratkoztam az összes ingyenes hírlevélre, letöltöttem minden ingyenes könyvet, ami megoldást ígért. Sokat kísérleteztem és tanultam, míg sikerült elkészíteni a saját megoldásomat és rendszeremet, amely úgy gondolom, mások számára is megélhetést biztosíthat.

Hol van ebben a buktató? Sehol. Az összes információt és tapasztalatot, amit a távmunkakereséssel, az álláskereséssel és az otthoni munkával kapcsolatban megszereztem, megosztom veletek a blogban és az ingyenesen letölthető könyvekben és a 2009 óta minden hónapban megtartott Vállalkozónői Kerekasztalon.
Aki pedig szeretne többet tudni és megismerni mindazt az elméleti és gyakorlati tudást, amit összegyűjtöttem és ami alapján saját vállalkozásomat irányítom, az beiratkozhat a Gazdagmami tanfolyamra, amivel levághatod azokat a fölösleges kanyarokat a tanulásban, amiket mindenki megtesz, aki saját vállalkozás indításába kezd és amely az egészen kezdők számára is használható tudást nyújt, ami nemcsak a saját vállalkozás beindításában, hanem később a munkakeresésben is javukra válhat majd.

De tudod mit: beszéljenek a tények!

  • 2007. augusztusában indítottam a Kismamablog.hu oldalt, aminek mára átlagosan napi 12000 egyedi látogatója és több, mint 120.000 hírlevél-olvasója van.
  • Eddig 11 „dobozos” oktatóanyagot készítettem és 3 könyvet írtam. Ezekre naponta átlagosan 40 megrendelés érkezik az interneten keresztül, akkor is, ha éppen napokig nem dolgozom, vagy nyaralni megyünk.
  • Az eredményeim kapcsán több napilap, havi magazin és kiadó megkeresett és kért fel publikálásra. Rendszeresen hívnak előadni konferenciákra, tréningekre is.
  • Online marketingből 2010-ben Master diplomát szereztem, a legnagyobb nemzetközi e-marketing szövetség, az E-Marketing Association és az Info Marketing Association tagja vagyok, az online marketinget nem csak a saját cégemben végzem, tanácsadóként rendszeresen dolgozom együtt kisvállalkozásokkal.
  • 2013-ban megkaptam az Amerikai Kereskedelmi Kamara Női Kiválósági Díj Döntőse díját, 2014-ben a PWA Női Menedzser Díját, valamint az Európai Bizottság „Díj az Európai Vállalkozások Ösztönzéséért” nemzeti díját. Az Európai Bizottság pedig 2014-ben a Gazdagmami Kft-nek adta az Európai Vállalkozásösztönzési Nagydíjat, ezzel hivatalosan is a Gazdagmami lett Európa legjobb vállalkozásösztönző kezdeményezése.
  • 2015-ben és 2016-ban egyaránt felkerültem a Forbes 50 legbefolyásosabb nő Magyarországon listájára
  • De a fő eredménynek azt tartom, hogy a Gazdagmami Tanfolyamot eddig több, mint 8000 hallgató végezte el, közülük mára jópáran sikeres vállalkozók lettek, de akad olyan is, aki az itt megszerzett tudásnak köszönhetően szerzett jobb állást. Büszke vagyok rájuk, amiért végigcsinálták ezt az egyáltalán nem könnyű tanfolyamot, és nem csak tanultak, hanem meg is valósították a tanultakat!
  • Az első oldalamat 3600 Ft befektetéssel indítottam el, nem volt pénzem reklámokra, nem voltak stratégiai partnereim, viszont alapos piackutatást végeztem és megkerestem minden olyan módszert és lehetőséget, amivel befektetés nélkül is épülhet az oldalam. A siker titka azonban nem az ügyeskedés, hanem az, hogy ha értéket adsz az embereknek, akkor te is értéket fogsz visszakapni.

    Nincsen semmi trükk vagy titok, nem akarlak sehova beszervezni. Az a célom, hogy a megszerzett tudásomat és tapasztalataimat átadjam mindazoknak, akik szeretnének olyan életmódot élni, amit elképzeltek maguknak. Nem mondom, hogy mindenképpen vállalkozóvá kell válnod, hogy ez lenne az egyetlen út, egy dologra azonban rájöttem az elmúlt 2 év során: az a gondolkodásmód, amit elsajátítottam azt a képességet adja meg az embereknek, hogy bármikor pénzt tudjanak teremteni, sikeres vállalkozást tudjanak indítani tisztességes alapokon.

    Manapság, amikor mindig recesszióról és elbocsátásokról hallani, és amikor a közvélemény azt tartja, „minden vállalkozó csaló” és „vállalkozónak lenni túlságosan stresszes”, én azt tapasztaltam, hogy jól átgondolt alapokra építve és megtervezve lehet sikeres vállalkozást felépíteni, és a havi megélhetés mellett tartalékokat képezni, befektetni, mindezt teljesen legális módszerekkel. Szerettem volna ezt a tudást másokkal is megosztani, ezért indult ez az oldal, és ezért készítettem el azokat az ingyenes tanulmányokat is, amik megadják az induláshoz szükséges tudást számodra is:
    Katt ide és töltsd le őket most! >>


    Vida Ági, Vida Ágnes, Gazdagmami

    Vida Ági a médiában

    (csak néhány sajtómegjelenés, ahol már találkozhattál velem)

    A Gazdagmami lett Európa legjobbja (HVG)
    Euronews Business Planet interjú (tv) (angol)
    Helping young mums back to work (francia közszolgálati tv, angol)

    Forbes (az anyák által indított vállalkozásokról)

    24.hu (portré)

    Az Első millióm (RTL Klub)
    Nők Lapja
    Népszava
    Blikk Nők
    Népszabadság
    RTL Híradó
    Rádió Q

    A legfrissebb sajtómegjelenéseket itt találod