
A siker árnyoldalai
Ezzel a címmel hallottam tegnap érdekes riportot a rádióban. A műsorvezető és a megkérdezett pszichológus arról beszélgettek, milyen nehéz egy nőnek megállni a helyét a mai világban (de ezt már magunktól is tudtuk), valamint, hogy gazdagnak lenni épp olyan nehéz, mint szegénynek (na, ez a gondolatmenet már annál érdekesebb volt).

Amit senki nem mond el a vállalkozási ötletekről
Mostanában annyi lelkes levelet kapok olyanoktól, akiknek van valami szuper ötlete és nagyon szeretnék megvalósítani, csak éppen maguk sem tudják valóban jó-e. A kérdés általában az, hogy vajon szerintem is olyan jó-e az ő ötletük és életképes lesz-e ez a piacon. Az ötletelőknek két csoportja létezik, a „Szerelmesek” és az „Örök ötletelők”, mindkét variációból van…

A notesz csodája (a kedvenc időgazdálkodási trükköm)
Sokan kérdezik, vajon hogyan oldom meg gyerek mellett a munkát, mikor dolgozom és hogy jut időm ennyi mindenre. A megoldás 3 szupertitkos összetevőből áll 🙂 De csak most, csak nektek elmondom őket.

Tanulj meg tanulni!
Ezt a bejegyzést tervezgetem már egy ideje, és magamban azt a címet adtam neki, hogy „Mit érdemes tanulni?”, de aztán rájöttem, nem csak az a lényeg, hogy mit tanulunk, hanem, hogy bevállaljuk-e az életfogytig tartó tanulást, elfogadjuk-e, hogy a tanulás mindig is része lesz az életünknek?

Beszéljünk a pénzről? Vagy ne?
Felháborodott levelet kaptam tegnap reggel. Egy hírlevélolvasóm azt reklamálja, hogy merek én a kisbabás anyukáknak a családok nehéz anyagi helyzetéről beszélni?! Nem hallottam még a szülés utáni depresszióról?! Hogy gondolom, hogy azt az érzést keltem bennük: „megszülted a gyereket, de felnevelni már nem tudod”. Elgondolkodtam. Tényleg ennyire nem szabad beszélnünk a pénzügyekről?

Tanulj a gyerekektől!
Mit tanulnak meg az anyukák az otthon töltött évek alatt, amit a munkaerőpiacon is felhasználhatnak? Számos olyan képesség és készség van, amit a gyerekektől, a velük való együttlét, mindennapi tevékenységek révén tanulunk meg, és amelyeket -ha felismerjük őket- továbbfejleszthetünk és a munkában is nagy hasznát vehetjük majd.

Kinek hiszed magad?
Az vagy, akinek hiszed magad… És ez biztos? Mennyire adsz mások véleményére? Ők mennyire befolyásolják a tetteidet, gondolataidat, terveidet? Ha valami újat találsz ki, hányan ugranak neked és mondják azt, hogy „erre te nem vagy képes, úgyse tudod megcsinálni” Még példákat is hoznak, hogy ki mindenkinek nem sikerült. Az énképedet nagyban befolyásolja, mások mit mondanak…

Miért van annyi könyvem?
10 év alatt ötször költöztünk és minden egyes alkalommal meglepődem rajta, mennyi könyvet kell becsomagolni, kipakolni, bepakolni. Szerencsére most egy darabig nem kell költözni, de jobb is, mert a legutóbbi költözés óta eltelt 4 évben jelentősen megszaporodott az állomány. Miért hoztam fel ezt a témát? Mert az önfejlesztésről szeretnék beszélni egy kicsit.

Ha valami jó elkezdődik…
Biztosan megfigyeltél már Te is sorsszerűségeket az életedben. Én arra jöttem rá, hogy ha valami jó történik, jó irányba kezdek haladni, akkor hirtelen minden jó lesz körülöttem. Pár éve pl. elkezdtem sportolni és hirtelen minden jó lett körülöttem, sorra megláttam a jó lehetőségeket, és a sikerek se maradtak el. Hiszek abban, hogy ha az ember…

Tuti szakmák, biztos jövő: Létezik olyan szakma, amivel biztosan jól fogsz keresni?
Nyilván Te is fel tudsz sorolni olyan szakmákat, amikre mindenki azt mondja, ebben könnyű lesz elhelyezkedni, nagy a kereslet és jó a fizetés. Pár éve a jogász szakmára álltak rá sokan, az egyetemek ezrével képezték a jogászokat, akik aztán nem találták meg álmaik állását, mert olyan sokan voltak. A közgazdász képzéssel ugyanez történt. 20 éve…