Eladás nélkül is megy?
– teszik fel sokan a kérdést azok közül, akik szeretnének valamilyen internetes keresetet maguknak (talán pont azért szeretnének internetes vállalkozást, mert tartanak a személyes eladástól). Azt gondolják, hogy a neten csak írogatni kell, nem kell személyesen ügyfelekkel találkozni, nem kell hívogatni őket és órákig magyarázni, miért jó a termékünk: és ez így is van. De…
Kétszeres gazdagság
A vállalkozóvá válás egyik legfontosabb pillére az önismeret. Pénzt keresni sokan tudnak, de mindig meg lehet különböztetni egymástól azokat az embereket, akik szinte rádtukmálják a terméküket, akiken érződik az erőlködés, hogy eladjanak valamit és így jussanak pénzhez és azokat, akik nem szenvednek a pénzkeresésen, egész egyszerűen csak azt csinálják, amit szeretnek, elhivatottak és mellette mindez…
Folytassuk!
A múlt heti kérdéssorozat sok mindenkit felkavart, ami nemcsak a kommentek számából, hanem a hozzám beérkezett levelek számából is látszik 🙂 Összefoglalnám azokat a gondolatokat, kérdéseket, amiket írtatok és egyúttal válaszolnék is, aztán pedig elmesélem, mit tervezek már régóta (amihez a múlt héten megkaptam tőletek a kezdőlökést)
A nyertes pedig nem más, mint…
Köszönöm a sok választ és véleményt, rengeteget tanultam belőle (és gondolom számotokra is érdekesek voltak a válaszok). A hitelesség kedvéért felvettem videóra a sorsolást, amit itt nézhettek meg:
Mi mindent próbáltál már meg az ügy érdekében?
Biztosan ismersz te is olyan tipikusan önsorsrontó embereket, akik állandóan panaszkodnak, elmondják milyen nehéz az életük, milyen szerencsétlenek és ha tálcán kínálod nekik a megoldást, akkor azonnal mondanak 10 kifogást, miért nem felel ez meg nekik. Ha nem is ilyen szélsőséges módon, de azért mindenkiben vannak olyan ellenállások és gátak, amik távoltartják az igazán nagy…
Minitanfolyam 4: Hatékonyság és időbeosztás
A Minitanfolyam 4. videójában arról lesz szó, hogyan tudsz anyaként, gyerekek mellett vállalkozást indítani, hogyan oszd be az idődet. Nem van egyszerű helyzetben, hiszen a gyerekek sok energiát elvesznek, mégsem lehetetlen komolyan belevágni a vállalkozás indításba, csak éppen tudni kell néhány alapszabályt.
Minitanfolyam 3. Hogyan kereshetsz pénzt az interneten?
A Minitanfolyam 3. videójában azt szeretném megmutatni neked, milyen pénzkereseti módszerek léteznek az interneten, milyen lehetőségeid vannak.
Minitanfolyam 2: Termék vs. Ötlet
A legnehezebb a vállalkozás-indításban a megfelelő ötlet megtalálása és elindítása, az ezzel kapcsolatos félelmekről, tévhitekről és buktatókról készítettem egy bővebb összefoglalót
Minitanfolyam 1. A „Nagy Félelem Radír”
Ma indul a minitanfolyam, amelynek első videójában a hagyományos vállalkozósditól való félelmeket szeretném eloszlatni és elmondani, hogy kicsiként hogyan profitálhattok a nagyok hibáiból.
Minitanfolyam indul!
Új év új célok, megújul a Gazdagmami oldal is. Új vizekre evezünk, de nem csak azért, mert új év van, hanem azért is, mert sokótokkal beszéltem mostanában levélben, Skype-on és úgy látom, vannak olyan területek, ami mindenki számára problémát okoz. Ezeken a kérdéseken, kéréseken fogunk lépésről lépésre végighaladni a következő hetekben. Lássuk, miről lesz szó…