Az Év Anyavállalata 2014

az Év Anyavállalata nevezés az Év Anyavállalata szavazás az Év Anyavállalata szabályok az Év Anyavállalata sajtó

A Gazdagmami.hu 2014-ben 5. alkalommal osztja ki az “Év Anyavállalata” díjat annak az anyának, aki kisgyermekek mellől az olvasóink által is legnagyobb teljesítményt nyújtva építette fel cégét. Célunk felhívni rá a figyelmet, hogy az anyák számára meglehetősen kilátástalan munkaerő-piaci helyzetből is van kiút: a verseny során olyan anyukákat mutatunk be, akik nem féltek a saját lábukra állni és kisgyermekek, család, házimunka mellett indították el saját vállalkozásaikat – és ezzel példát mutatnak minden anyukának!

 
Aktuális:

  • Az Év Anyavállalata 2014 verseny végeredménye

    Az Év Anyavállalata díj nyertese: Szarvas Mici (2425 szavazat)

    2. Harmund Mónika és Schmek Eszter (2228)
    3. Kalmár Zsuzsanna (2217)

    4. Dr. Miklós-Somogyi Patrícia 1296
    5. Faragóné Keserű Judit 1072
    6. Repka Ágnes 1055
    7. Fa Kinga 982
    8. Ábrahám-Tandari Ágnes 964
    9. Balogh Veronika 834
    10. Kádár Tímea 469

    A szakmai díjak nyertesei

    Kezdő kategória

    1. Baksa-Kovács Ágnes
    2. Dr. Rádó Zsófia
    3. Kereki Krisztina
    3. Kern Ágnes

    Haladó Kategória

    1. Balatoni Katalin
    2. Patonai Fábián Renáta
    3. Bányász Dorottya

    Különdíjak

    Joó Zsuzsanna különdíja:
    Csordás Judit
    Szöllősi-Kiss Orsolya

    Google különdíja: Fa Kinga

    Nagy Krisztina Szakmai Személyes Márka tréning különdíja:
    Kalmár Zsuzsanna

    A Webdesigntanfolyam.com különdíja:

    1. Csordás Judit
    2. Holp Judit
    3. Biokiskert Schweininger Zsuzsanna

    A Crokinole különdíja:
    Szokonya Katalin

    A MyDentity különdíja: Repka Ágnes

    A Tengerecki.hu különdíja:

    1. Harmund Mónika
    2. Dr. Radó Zsófia
    3. Patonai Fábián Renáta
    4. Repka Ágnes
    5. Kádár Tímea
    6. Budaházi Brigitta
    7. Talabos Viktória
    8. Szendrődi Enikő
    9. Ábrahám-Tandori Ágnes
    10. Vágó Erika

    A Kultúrbarlang különdíja:
    Szarvas Mici

    Az Óriás Társas különdíja:
    Baksa – Kovács Ágnes
    Balatoni Katalin

    Az A4 Creative különdíja:
    Ujvári Andi (Varázskert Babamamaház)

    A további különdíjak nyertesei a jövő hét elején kerülnek fel az oldalra.

  • 2014. május 10. A szavazást lezártuk, az eredmények május 10-én kerülnek ki az oldalra.
  • 2014. május 9. Interjúk az Év Anyavállalata döntőseivel.
  • Megkezdődött a második forduló, amelyben az első fordulóból továbbjutott 10 versenyzőre lehet szavazni. A forduló május 9-én 22 óráig tart.
  • Az első forduló véget ért. A végeredmény:

    A továbbjutók:

    1 73. Kalmár Zsuzsanna 934
    2 30. Dr.Miklós-Somogyi Patrícia 910
    3 1. Szarvas Mici 891
    4 20. Faragóné Keserű Judit 886
    5 37. Repka Ágnes 845
    6 81. Ábrahám-Tandari Ágnes Galagonya bohóc 841
    7 92. Balogh Veronika 834
    8 19. Harmund Mónika és Schmek Eszter 807
    9 2. Fa Kinga 779
    10 82. Kádár Tímea 774
    ————————————————————-
    A további helyezések:

    11 109. Baksa-Kovács Ágnes 756
    12 78. Molnár Enikő 749
    13 11. Bányász Dorottya 742
    14 86. Balatoni Katalin 642
    15 24. Kereki Krisztina 515
    16 133. Virág Szilvia 510
    17 121. Patonai Fábián Renáta 509
    18 4. Volford Éva 503
    19 119. Erdős Ágnes 444
    20 57. Ujvári Andi Varázskert BabaMamaHáz 422
    21 104. Martincsevicsné Jenei Gizella 417
    22 100. Szöllősi Kiss Orsi 388
    23 51. Árvai Nóra 374
    24 132. Kucsinka Gabriella 307
    25 93. Dr. Ipolyi-Topál Gitta (háziorvosblog) 290
    26 6. Sohan Zsuzsi 276
    27 61. Csergő Kinga 274
    28 39. Németh Rita 256
    29 85. Dr. Demjén Zsófia 248
    30 94. Pipolyné Kolozsvári Andrea 235
    31 5. Kern Ágnes 213
    32 18. Skita Erika 197
    33 90. Dr. Rádó Zsófia 191
    34 129. Szemrád-Szakács Ivett 187
    35 115. Busznyák Renáta 185
    36 7. Budaházi Brigitta 174
    37 44. Fülöp Olga 169
    38 120. Ladics Viktória 168
    39 59. Csordás Judit – Emberpalánta.hu 164
    40 52. Lénárd Orsi 163
    41 106. Sándor Eszter 162
    42 113. Rendteremtő 160
    43 122. Drácz Orsolya Veronika 157
    44 15. Oláh Bernadett 154
    45 33. Daloló Gábor Ada 153
    46 101. Szöllősi Kiss Orsi 151
    47 31. Böjthe Borbála Photography 149
    48 21. Kordóné Veres Krisztina 139
    49 96. Ruhacuka – Sümeginé Nemes Nagy Ágnes 137
    50 26. Csikós Vera Dr. Torma Viki 135
    51 123. Vajdáné Nemes Nagy Panka 130
    52 88. Gitta Irodája (Botosné Kárász Brigitta) 128
    53 12. Lipták Dorottya 127
    54 27. Farkas Veronika és Kádár Szonja 125
    55 116. Dr.Bene-Sinkó Beáta 124
    56 118. Örömteli Babázás 122
    57 71. Csasznek Imréné Linda 119
    58 14. Baksa Eszter 115
    59 42. Kozáry-Biczó Andrea 112
    60 50. Aranyiné Csernyák Eszter 112
    61 102. Talabos Viktória Webkukkoló 111
    62 41. Nesztler Judit 108
    63 16. Ökrös Erika 106
    64 53. Somogyi Réka 104
    65 32. Minigardrób – Böjthe Borbála 100
    66 66. Jármy Noémi 100
    67 9. Illésné Lehoczki Mónika 99
    68 105. Dorogi Andrea 98
    69 114. Koós Viktória 96
    70 56. Paizs Dóra 90
    71 35. Püspökiné Petrus Márta-Aprókamóka 89
    72 131. Kecskevilág-Herczog Anita 88
    73 13. Skultéti Ilona 87
    74 55. Bárány-Szilfai Alida 84
    75 60. Csernai Kata 82
    76 127. Timár Tünde 82
    77 36. Püspökiné Petrus Márta-Aprókatanoda 79
    78 64. Dr. Géber Anna 79
    79 48. Hajós Erika 75
    80 8. Vágó Erika 74
    81 29. Huszár Krisztina 74
    82 77. Szárnyasi Enikő 74
    83 80. Vintage Bazaar.hu 73
    84 110. Laki Elvira 73
    85 25. Beck Andrea 72
    86 38. Dancsokné Jusztin Ágnes 69
    87 87. Toldy Éva 69
    88 99. Dávid Zsuzsanna 67
    89 70. Nagy Andrea Nárcisz 66
    90 68. Holp Judit 65
    91 40. Kollár Borbála 64
    92 67. Veszely Beáta 63
    93 126. Ecobaby 63
    94 111. Biokiskert Kft. – Schweininger Zsuzsanna 62
    95 46. Lászlófalvi Éva 61
    96 54. Halász Gabi 59
    97 10. Duló Anikó 52
    98 95. Ajtai Bernadette/ Anyakuckó 46
    99 79. Kellner Gyöngyi-Evercover sisakhuzatok 44
    100 3. Kámán Éva 43
    101 65. Kocsisné Dr.Balogh Annamária 42
    102 72. Studium Akadémia 42
    103 83. Borsche Annamária 40
    104 130. Ádám Adrienn 40
    105 108. Urkom Tereza és Lorencz Katalin 39
    106 28. Miller-Ferjentsik Viola 38
    107 125. Szendrődi Enikő 38
    108 23. Antal-Orosz Judit 36
    109 84. Pócsiné Szabó Erzsébet 36
    110 124. Váradi-Varga Krisztina 36
    111 74. Pápai Edit – Mazsolajáték 33
    112 97. Tyukanyo.hu 32
    113 107. Móritz Rita 31
    114 22. Dóczi Anita 29
    115 89. Kincsek Tárháza (Botosné Kárász Brigitta) 28
    116 103. Videobaba 27
    117 112. Sipos Szabó Emese 27
    118 17. Halasi Andrea 26
    119 58. Török Judit 26
    120 63. Pápai Edit 26
    121 98. Simon Andrea 26
    122 117. Vimola Dóra 25
    123 49. Nyíri Andrea 21
    124 62. Komjáti Katalin 20
    125 47. Széll Tamásné 19
    126 128. Christabella Fashion 19
    127 34. Neraruha – Tóthné Nádasdi Erika 18
    128 91. Karsai Renáta 18
    129 76. Magyal.hu 16
    130 45. Bárányosné Ábrahám Rita 12
    131 69. Varga-Pál Tünde 11
    132 75. Holló Katalin 11
    133 43. Szokonya Katalin 10
    Összes szavazat: 25868

  • A második forduló április 30-án 12 órakor kezdődik. Innentől kezdve lehet majd szavazni arra, hogy az első fordulóból továbbjutott 10 versenyző közül ki kapja az Év Anyavállalata 2014 címet.
  • 2014. április 8. Elindult a szavazás! Az első fordulóban április 29-ig lehet szavazni a mezőny összes résztvevőjére. A legtöbb szavazatot kapott 10 versenyző jut tovább a 2. fordulóba.
  • 2014. március 27. Elindult a nevezés! Itt lehet jelentkezni a versenyre >>

SZABÁLYOK ÉS IDŐPONTOK

HOGYAN LEHET SZAVAZNI? Az egyes pályázókra szavazni a pályázatuk alatt található Like gombra kattintva lehet. Szavazatot csak valós személy adhat le.

A SZAVAZATOK Egy szavazó egyszerre több versenyzőre is szavazhat, de egy szavazó egy pályázatra csak egyszer adhat le szavazatot.
Csalás gyanúja esetén a verseny szervezői fenntartják maguknak a pályázó kizárásának lehetőségét. A teljes versenyszabályzatot ide kattintva tudod elolvasni.

A VERSENY MENETE

Pályázatokat beadni 2014. április 7-ig lehet

1. forduló
Az 1. forduló során a nevezők pályázati anyagai érkezési sorrendben felkerülnek a Gazdagmami.hu oldalra, egészen 2014. április 7-ig. A pályázókra 2014. április 8-tól 29-én 22:00-ig folyamatosan lehet szavazni az oldalon.

2. forduló
A 2. fordulóban az első fordulóban legjobb eredményt elért 10 pályázót részletesebben is bemutatjuk az oldalon és rájuk lehet szavazni egészen 2014. április 30-tól május 9-én 22:00-ig. A 2. fordulóban legtöbb szavazatot elért pályázó kapja meg az “Év Anyavállalata 2014″ címet.
A versenyzőket a 2. fordulót követően szakmai zsűri is értékeli majd, így a közönségdíj mellett két szakmai fődíj is kiosztásra kerül kezdő és haladó kategóriában. Emellett a teljes mezőnyből kerülnek kiválasztásra azok a pályázatok, akik a különdíjakat kapják majd.

A szakmai zsűri tagjai:
Joó Zsuzsanna a diplomások karrier tanácsadója, okleveles business és management coach
Laczkó Zsuzsanna coach, tréner és tanácsadó

A közönségdíj nyertese az alábbi díjakat kapja:
1. egy Android tablet pc-t
2. egy egész napos konzultációt, amelyen segítünk megtervezni az internet marketing stratégiádat és megoldjuk számodra a kivitelezést is (új honlap, bannerek, keresőoptimalizálás, látogatottsági stratégia)
3. oklevelet, ami bizonyítja, hogy a Te céged lett 2014-ben az Év Anyavállalata
4. ismertséget: egy exkluzív riport a Gazdagmami blogon, amelyet sajtóközleményként is kiadunk majd, bemutatkozási és kiállítási lehetőséget 2014. május 23-án a Gazdagmami.hu Üzletanyu konferenciáján.

A 2 szakmai díj nyertesei a következő ajándékot kapják:
1. egy Android tablet pc-t
2. oklevelet, ami bizonyítja, hogy megszerezték a verseny szakmai díját.
3. ismertséget: egy exkluzív riport a Gazdagmami blogon, amelyet sajtóközleményként is kiadunk majd, bemutatkozási és kiállítási lehetőséget 2014. május 23-án a Gazdagmami.hu Üzletanyu konferenciáján.

A különdíjak

Év Anyavállalata 2014 támogatók
Év Anyavállalata 2014 támogatók

>> A GOOGLE különdíjat ajánlott fel a mezőny legérdekesebb online vállalkozásának: egy 3 alkalmas konzultációt és egy Sony Z1 okostelefont.

>> Joó Zsuzsanna www.karrier-iskola.hu kategóriánként 1-1 versenyzőnek 1-1 db 20.000 Ft értékű voucher, amely 1 éven belül bármely szolgáltatásra beváltható.

>> Kultúrbarlang (www.kulturbarlang.hu) egy 10.000 Ft értékű DVD csomagot kínál fel – művészfilmekkel.

Díj neve: A Kultúrbarlang művészfilm csomagja
Díj paraméterei: Egy 10.000 Ft értékű művészfilm csomag
Kinek: közönségdíj első helyezettjének
A felajánlásaink összértéke: 10.000 Ft

>> Tengerecki Óriás Társas (www.oriastarsas.hu) pedig egy fél napos Óriás Társas programot.

Díj neve: Óriás Társas – Játsszunk Egy Nagyot! fél napos program
Díj paraméterei: A nyertes által kiválasztott Óriás Társas biztosítása fél napra. (értéke: 95.000 Ft / fél nap, két nyertesnek ajánlom fel)
Kinek: haladó szakmai díj első helyezettjének és a kezdő szakmai díj első helyezettjének
A felajánlásaink összértéke: 190.000 Ft

>> Magyarországi Tengerecki Központ – www.tengerecki.hu
Díj neve: Tengerecki ajándékcsomag: Mesealbum, Bogárvizsgáló, Tengerecki Kalendárium
Díj paraméterei: 6 csomagot ajánlok fel, mindegyik csomagban egy Bogárvizsgáló játék, egy Tengerecki Kalendárium DVD, egy Mesealbum CD. (Értéke: 5.400 Ft / csomag)
Kinek: közönségdíj II., valamint a kezdő és haladó szakmai díj II. helyezettjének, továbbá három különdíjasnak.
A felajánlásaink összértéke: 32.400 Ft

>> Nagy Krisztina, a szakmai személyes márka Vérnyula, Üzleti énmárka specialista www.palyamarketing.hu

1.A legjobb szakmai személyes márka különdíja: © Szakmai Személyes Márka Online Tréning Értéke: 39.900,-Ft

2. 1-1 db Nevek harca című könyv a szakmai kezdő kategória első három helyezettjének Értéke: 4.990,-Ft

>> Tóth H. Zsuzsanna, webdesign oktató, http://webdesigntanfolyam.com

3 db Webgrafika tanfolyami modul, 12 hetes online tanfolyam, bruttó 37 973 Ft értékben

>> A MyDentity 160.000.- Ft értékű arculatcsomagot ajánlott fel.

>> Karcagi Péter, a Crokinole.hu-tól a közönségszavazás utolsó helyezettjének 25.000.- Ft értékű „Ösztönző díjat” ajánlott fel. A Crokinole 2,3 vagy 4 fő részére ajánlott társasjáték 6 éves kortól, melyben fakorongokat kell egy kör alakú pálya közepe felé pöccinteni. A játék célja minél több pont szerzése azáltal, hogy a korongokat magasabb pontot érő helyre pöccintjük és közben néha kilökjük az ellenfelünket a pályáról. 🙂 Egy játszma mindössze 5-10 perc! Egyedi gyártású, 100%-ban itthon készült prémium minőségű fajáték.

>> Az A4 Creative, a Legkreatívabb Anyavállalatnak felajánl 1db Nyomdai Kisokost! Minden, amit tudni akartál az offline marketinganyagokról, de sosem merted megkérdezni. Részletes leírással az nyomdai anyagokról, a megrendelés menetéről.
MINTALAPOKKAL
Értéke: 18.000,-Ft+áfa = 22.860,-


palyazok

73. KALMÁR ZSUZSANNA

Kalmár ZsuzsannaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Táskák tervezésével, gyártásával, és értékesítésével.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.suziartbag.hu
www.facebook.com/Suziartbag
Székhely: Pilisszentiván

Mikor kezdtél el vállalkozni?
Eredetileg stylist vagyok és ruhaipari szakember. 2010-ben kezdtem el táskákat készíteni.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Miben segít? Abban, hogy a hétköznapokon is feldobja a napunkat egy vidám,egyedi és színes táska, ami nem jön velünk szembe az utcán.

Reklám:
A termékeimet leginkább a sokszínűség, az egyediség és a vidámság jellemzi, valamint a magas minőség, és a sokféle fazon. Minden darabot saját magam tervezek, és egy részét én is készítem.
A mindig megújuló anyagkészletem lehetővé teszi, hogy egy-egy táskából mindig csak egy-két darab készüljön, így szinte nincs két egyforma darab belőlük. Az anyagokat gondosan válogatom, kizárólag nagyon jó minőségű design vásznat, textilbőrt, és valódi bőrt használok.
A táskáimat elsősorban megrendelésre készítem, valamint a WAMP design vásáron értékesítem, ahová 2012 őszén zsűriztek be. Rendszeresen részt veszek külföldi design vásárokon is. Tavaly sikerült megnyitnom a webáruházamat, aminek fejlesztésén folyamatosan dolgozom. Minden vevőm igényét igyekszem maximálisan előtérbe helyezni.Fontos számomra a személyes kontaktus, a barátságos hangvételű kommunikáció, ezáltal bepillantást nyerhetnek a mindennapjaimba is.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
4 gyermekem van, két fiú és két lány. Anna 4 éves, Andris 6, Kata 9 és Balázs 17 éves.

Miért érdemes rád szavazni?
Mert 4 gyerek és egy elfoglalt férj mellett, nem könnyű vállalkozni, mégis úgy érzem igazán boldog vagyok, mert azt csinálhatom amit igazán szeretek.
A gyerekek és a munka között igyekszem megtalálni az egyensúlyt, még ha néha nehéz is. Ezzel akár példaértékű is lehetek a többi anyuka számára. Szeretnék mindenkit bátorítani, és bíztatni, hogy vágjon bele!!

30. DR. MIKLÓS – SOMOGYI PATRÍCIA

Dr. Miklós-Somogyi PatríciaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
home staging (ingatlanfelkészítés eladásra/kiadásra és ingatlan értékesítési marketing) és lakberendezés.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.msp-design.hu
www.msp-homestaging.blogspot.hu
www.facebook.com/MSPDesignStudio
Székhely: Nagykovácsi

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2012. március.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A tudatos ingatlaneladókat segítjük gyorsan és jó áron eladni lakásukat/házukat, megmutatva az ingatlan legjobb arcát. Ha kell átrendezzük, berendezzük, dekoráljuk, hogy a vevők azonnal beleszeressenek és megvegyék!

Reklám:
A hagyományos gondolkodás az ingatlaneladásról ma már nem vezet sikerre, új módszerekre van szükség, hogy eladjuk ingatlanunkat a lehető leggyorsabban és legjobb áron! A kulcs a tudatos ingatlanfelkészítés és az ingatlanra szabott marketing tökéletes elegyében rejlik – ezt tudjuk mi Magyarországon egyedülálló módon!”Mert ingatlant eladni másképp is lehet!”

Hány gyermeked van és milyen korúak?
2 kislány, 4 és 6 évesek lesznek.

Miért érdemes rád szavazni?
Mert tökéletesen megtaláltam magam a vállalkozásomban és a Magyarországon újdonságnak számító Home Staging terjesztésében. Ezáltal tudok legtöbbet adni a családomnak, a környezetemnek és az egész világnak! Példát szeretnék mutatni mindenkinek, hogy kövessék az álmaikat és ne a passzivitást válasszák! A létezésemmel és a munkámmal szeretnék fényt vinni az emberek életébe, megválaszolva minden otthonukkal és az ingatlaneladással vagy -vásárlással kapcsolatos kérdésüket!

1. SZARVAS MICI

SZARVAS MICIMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Egyedi kézműves textilbabák készítése és forgalmazása

A vállalkozás elérhetőségei:
www.szarvasmici.com
www.facebook.com/Micisegek
Székhely: Szolnok

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2009-ben kezdtem a babáim varrását egyszemélyes vállalkozásban, idén azonban céget alapítottam, és egy csökkent munkaképességű munkavállalókat foglalkoztató varrodával együttműködve, valamint bedolgozók segítségével készítem tovább a Miciségeket.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Egyedi, különleges textilbabákat álmodok és varrok meg, akik között nincs két egyforma, és szívesen készítek egyéni megrendeléseket.
Vállalkozásom révén immár lehetőséget tudok adni olyan munkavállalók számára is, akiknek fontos az elismerés.

Reklám:
Függetlenül attól, hogy kft-vé alakult vállalkozásomban már több kéz munkájával készülnek a babáim, elengedhetetlennek tartom, hogy személyesen felügyeljem a minőséget, és minden egyes baba az én kezem által nyerje el végső formáját. Fontos számomra a személyes kapcsolat, és a vevőim visszajelzése, ezért a megrendelés felvételétől a postázásig minden munkafolyamatban részt veszek.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
3 fiú, 9, 14 és 20 évesek

Miért érdemes rád szavazni?
2011-ben már volt alkalmam megnyerni a szavazók bizalmát, és hiszem, hogy 2014-ben ugyan az a szerethető ember vagyok, aki akkor voltam. Nagyon nagy hangsúlyt helyezek arra, hogy munkámmal ne csak magamnak, hanem másoknak is örömet tudjak szerezni, és látva babáim sikerét ez arra sarkallt, hogy a lovak közé csapva, munkahelyek teremtésével és egy jóval nagyobb volumenben gondolkodva éljem tovább az álmaimat, és valósítsam meg azt, amivel még nagyobb körben ismertté és elismertté válhatnak az általam készített babák.
Teszem mindezt ugyan azzal a várakozással teli izgalommal, mint 5 éve, amikor az első babáimat megvarrtam, de már sokkal elszántabban, és tudatosabban. Azt hiszem most értem üzletasszonnyá, és ez az állapot nagyon tetszik nekem. Izgalmas, új kihívás, és remek ellenpontja az alkotás magányos, ám örömteli pillanatainak.

20. FARAGÓNÉ KESERŰ JUDIT

Faragóné Keserű JuditMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Egészséges kávék és ganodermás termékek népszerűsítésével és ehhez kapcsolódóan egy nemzetközi, online vállalkozáshoz biztosítunk professzionális eszközöket, tudást, támogatást és szakmai segítséget.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.egeszsegeskavek.hu
www.facebook.com/dxnganodermakaveklub
Székhely: Kecskemét

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2010. tavaszán döntöttem el, hogy otthonról szeretnék dolgozni, az internet segítségével. Ekkor még mindkét gyermekem otthon volt velem. Először a Gazdagmami tanfolyamon tanultam meg az online vállalkozás indításának lépéseit, majd 2010. nyarán a beregisztráltam a DXN-hez, és elkezdtem a saját online üzletem felépítését. 2011. tavaszán lettünk hivatalosan vállalkozók.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A DXN termékek segíthetnek az egészségünk megőrzésében, hiszen nekünk Anyáknak nagyon nagy szerepünk van abban, hogy mit adunk a családunknak, mert a legtöbb betegség a tápanyaghiányos, egészségtelen étkezésre és életmódra épül, amit már gyerekkorban komolyan kell venni. Az egészségünk valóban a legnagyobb kincs.
Üzletünk pedig abban is segíthet, hogyan építs fel otthonról, online módszerekkel egy nemzetközi, passzív jövedelmet adó vállalkozást, amit később gyerekeid örökölhetnek.

Reklám:
Rájöttem, hogy van választási lehetőségünk betegség és egészség, szegénység és gazdagság, kilátástalan és valódi értékekkel teli élet között. Találtam egy megoldást, amivel kezembe tudtam venni az életem irányítását, és Anyaként, otthonról, hasonló gondolkodású csapattársaimmal együtt, és őket segítve, egy 54 országra kiterjedő, folyamatosan fejlődő nemzetközi üzletet tudtam felépíteni; és szívesen megosztom Veletek ennek titkát.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
2 gyermekem van: 1.kislányom, Izabella 7 éves, első osztályos tanuló,
2.kisfiam, István, pedig 5 éves

Miért érdemes rád szavazni?
Szeretnék jó példa lenni mindazoknak, akik szeretnének hasonló területen sikereket elérni. Szívből és szenvedéllyel építem az üzletem, ami leginkább abból áll, hogyan tudok folyamatosan fejlődni és másokat is segíteni egy jobb élet felé. Szeretném bebizonyítani azt, hogy megfelelő hozzáállással, szakértelemmel, erős hittel és kemény munkával el tudunk érni olyan célokat, amiket igazán megérdemlünk. Nagyon köszönöm, hogyha támogatsz ebben.

37. REPKA ÁGNES

Repka ÁgnesMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Várandós kismamáknak és kisgyerekes anyukáknak nyújtok munkajogi és karrier-tanácsadást, ha a munkáltatójukkal jogi vitájuk van, vagy ha új állást keresnek.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.dolgozomami.hu
www.facebook.com/dolgozomami
Székhely: Budapest

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2013-ban kezdtem el az addig csupán „hobbiként” írt blog mellett személyes tanácsadással is foglalkozni, hogy a tudásommal, tapasztalatommal segítsek más anyukáknak a jogellenes munkáltatói lépések ellen hatékonyan fellépni, s kiállni a jogaikért.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Ügyfeleimnek abban segítek, hogy fel tudjanak készülni a munkáltatóval folytatandó tárgyalásra, legyen az a várandósság alatt egy vitás helyzet, visszatérés a munkába GYED-GYES után, vagy munkáltatói felmondás. Átbeszéljük közösen a jogi helyzetet, az anyuka terveit, céljait a hatályos törvényi szabályozás tükrében, elmagyarázom, hogy milyen kimenetek lehetnek, közösen kidolgozunk egy stratégiát, s felkészítem az anyukákat arra is, hogy mikor milyen munkáltatói ajánlatra mit mondjanak. Az általam adott írásos összefoglaló s a törvényi hivatkozások segítségével bármelyik remegő térdű anyuka bátran szembenézhet a munkáltatójával! Tavaly jelent meg az első könyvem, ami a várandósoknak segít jogi és karrierkérdésekben, s hamarosan kapható lesz a második könyv, ami a visszatérő anyukáknak lesz nélkülözhetetlen segítség!
Ha pedig valakinek nincs állása, akkor a segítségemmel megtanulhatja a pályázás, az álláskeresés minden fortélyát, hiszen több, mint egy évtizedig fejvadászként dolgoztam a lányom születése előtt. Több ezer állásinterjút vezettem, meg sem merem becsülni, hány önéletrajzot olvastam el 🙂 eme idő alatt, számtalanszor megtapasztalva, mi vezethet sikerre az álláskeresés során. Ezt a tudást adom át azoknak, akiket személyes tanácsadás keretén belül támogatok, tanítok.

Reklám:
Tudom, hogyan gondolkozik egy HR-es, egy munkáltató, egy főnök; hiszen magam is az voltam hosszú évekig, tudom, hogy milyen érvekkel, kifogásokkal próbálnak megszabadulni az anyukáktól, s azt is meg tudom mutatni, hogyan készüljenek fel előre, hogy ne tudják őket a munkáltatók kellemetlen helyzetbe hozni, és rossz döntést kikényszeríteni. Mivel én magam is kisgyermekes anyuka vagyok, tudom és értem, mennyire nehéz helyzetben van egy édesanya, ezért sem fellengzős jogi dumát, sem lenéző kioktatást nem kap senki tőlem, csak maximális szakmai és lelki támogatást, felkészültséget, rugalmasságot és megértő füleket.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Egy 4 éves kislányom van, Lili Anna.

Miért érdemes rád szavazni?
Célom, hogy növeljem a jogtudatosságot és a jogérvényesítő képességet azok esetében, akik a legkiszolgáltatottabbak a munkaerő-piacon. Szavazatoddal te is segíthetsz, hogy minél több anyukát el tudjak érni a jogi tanácsaimmal. A személyes tanácsadás mellett nagyon sok ingyenes tájékoztató anyag, hírlevél található a weboldalamon, s ingyenes online tanácsadást nyújtok a blogomon már több, mint 3 éve.

81. ÁBRAHÁM-TANDARI ÁGNES GALAGONYA BOHÓC

Ábrahám-Tandari ÁgnesMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Felejthetetlen szülinapokat varázsolunk elsősorban gyereknek, és vidám lelkű felnőttnek! Galagonya bohóc mindent tud arról, ami egy örömteli szülinaphoz kell – és ezért megy el hozzátok óvodába, iskolába, vagy játszóházba, hogy valóban ünnep legyen az ünnep!
Vállalati rendezvényeken mesejátékot adunk elő, lufit hajtogatunk, arcot festünk, kézműveskedünk, egyszóval úgy szórakoztatunk, mintha szülinapod volna ….

A vállalkozás elérhetőségei:
www.szulinapibohoc.hu
www.facebook.com/galagonyabohoc.oldala
Székhely: Budapest

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2009.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Szülőknek segítek tökéletessé varázsolni a gyermekük szülinapját.
Segítek szórakoztatva eladni azoknak, akiknek a marketing nem bohóckodás.

Reklám:
Magyarország No1 VIP szülinap-szakértője Galagonya bohóc, a csillogó gyermekszemek varázslója.
Akitől nem félnek a gyerekek, még akkor sem, ha korábban féltek a bohóctól!
Aki minden gyerek nevét azonnal megtanulja és még évek múlva is tudja – ha nem hiszed, próbáld ki!
Aki kristálytiszta énekhangon saját dalokat dalol.
Aki saját mesejátékot írt egy elveszett menyétről.
Aki szülőt-gyermeket együtt foglalkoztat, s így családi élményt ad.
Akiért a gyerekek 100%-a rajong.
Aki a legszebb lufiállatkákat hajtogatja.
Aki Pinata-partykat szervez.
Aki pantomim művész.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Két gyermekem van Tomi és Zselyke. TOMI 10, ZSELYKE 2 éves.

Miért érdemes rád szavazni?
Anyavállalat címre jelentkezőből sok van, Galagonya bohócból csak 1!

92. BALOGH VERONIKA

Balogh VeronikaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
A Super Women’s Egészségműhely Csurgó városban és a hozzá tartozó 18 településben (Csurgói kistérség)élő nők számára nyújt lehetőséget az aktív kikapcsolódásra, a sport és mozgásigény kielégítésére,korosztálynak megfelelően. Célom, hogy rávezessem a nőket az egészségtudatosságra, hiszen a család az elsődleges szocializációs közeg, így azokban a családokban, ahol a gyerekek úgy nőnek fel, hogy látják a szüleiket sportolni, ahol a szabadidő hasznos eltöltése alapvető emberi igény, ott a már kisgyermekkorban ez beléjük ivódik és a felnőtt életükben is beépül a mindennapokba.
A műhelyben lehetőség van különböző zenés fitness órákon, gerinctornán, Kriston testreform foglalkozásokon való részvételre heti rendszerességgel,és a havonta indul Kriston Intim Torna tanfolyam.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.facebook.com/superwomenscsurgo
Székhely: Csurgó

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2013. június.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Rohanó világunkban egyik legnagyobb probléma, hogy nem fordítunk kellő időt egészségünk megőrzésére. Az egészséges életmód alapvető pillére az aktív mozgás. Számos, a testre ható előnye mellett jótékonyan hat a vitalitás újratermelődésére, a szellem, a lélek felfrissülésére. Nekünk, nőknek, szükségünk van megújulásra, stresszoldásra, energia levezetésre, kikapcsolódásra, regenerálódásra, vagy csak egy jó társaságra, hogy az élet minden területén helyt álljunk! Hiszek benne, hogy minden aktív mozgással töltött idő befektetés a tartalmas, egészséges életbe. Ez meghatározza meg minden cselekedetem és tevékenységem!2013 októberétől a Csurgón, a Hegedüs üzletház emeletén önerőből, rengeteg családi (munka) segítséggel kialakított egy kis tornateremet, melyben lehetőség van különböző mozgásformák kipróbálására, elsajátítására, tanfolyamokon való részvételre, kulturált körülmények között. Csurgó és térsége, az ország egyik leghátrányosabb kistérsége. Egészségügyi mutatói, főként az itt élő nőké, sajnos önmagukért beszélnek. A Super Women’s Egészségműhely kialakításával valami elkezdődött. Célom,, hogy a kistérségben élő nőket –korosztálytól függetlenül- szeretném megmozgatni, rádöbbenteni az egészséges életmód fontosságára, s egyben arra, hogy a mi életünk szolgáltatja a PÉLDÁT gyermekeink számára.
A következő lépcsőfok egy cardio-fitness terem kialakítása, melynek gépparkjának feltöltését, pályázatok útján próbálom megoldani,hiszen ez egyenlőre önerőből megoldhatatlan feladat, az 5 gyermekem nevelése mellett.

Reklám:
A társadalom egészsége, a nők egészségén múlik. A szülők példáját követve épül be a mozgás szeretete, az egészséges életmód gyermekeink mindennapjaiba.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
5 gyermekem van:
Boglárka 18
Egon 16
Bíborka 10
Csenge 7
Botond 3

Miért érdemes rád szavazni?
Csurgó, ahol lakom, az ország egyik hátrányos helyzetű térsége.Az itt élő emberek egészségi mutatói, főként a szív és érrendszeri betegségek, daganatos elváltozások , szenvedélybetegségek területén nagyon rosszak. Mondhatjuk, hogy a műhely kialakítása társadalmi igényként jelentkezett. Célom, felhívjam a figyelmet az egészséges életmód, egyben az aktív mozgás fontosságára, hiszen gyermekeink számára mi szülők adjuk a mintát. Nem véletlen a mondás :arra van időnk, amire akarjuk, hogy legyen! Az egészségünknél pedig nem lehet semmi sem fontosabb!

19. HARMUND MÓNIKA és SCHMEK ESZTER

 Harmund Mónika és Schmek EszterMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Vállalkozásunk, a Hajlabor nem elsőnek, de egyelőre egyedüliként értékesíti Magyarországon a teljes átfogó hajszövet analízist. Ez az alternatív laboratóriumi diagnosztikai eljárás megoldást nyújt egy hosszadalmas egészségügyi kivizsgálás helyett, mindezt fájdalommentesen. A hajszövet analízisből megtudható a szervezetünkben lévő nyomelemek, ásványi anyagok és méreganyagok szintje, ezek egymáshoz viszonyulása (aránypárokkal) és ezeknek az eredményeknek a teljes elemzése, magyarázata, kiegészítve egy részletes dietetikai tanácsadással. Minden egészségügyi problémára bennünk van a válasz, csak meg kell keresni. Az összesen 8 toxikus nehézfém, 15 ásványi anyag és 17 egyéb nyomelem szintjét analizálva, valamint 7 jelentős ásványianyag-arányt és 9 toxikusfém-arányt felállítva a hajszövet elemzés egyedülálló diagnosztikai módszer. Évszázadok óta kezünkben a tudás, hogy a hajban minden információ benne van, ideje használnunk!

A vállalkozás elérhetőségei:
www.hajlabor.hu
www.facebook.com/hajlabor
Székhely: Apopka, Florida

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2012-ben saját igényünk hozta az ötletet, hogy mások számára is elérhetővé tegyük ezt a fantasztikus módszert. A történet még hamarabb, Amerikában kezdődött: az egyik alapító tag, Harmund Mónika akkor 2 éves kisfia addigi életének második felét állandó betegeskedéssel töltötte. Folyamatos orvosi kezelések, betegségek és állandó gyógyszerszedésekből állt a kisfiú és családja élete. Homeopata gyógyászuk tanácsára végeztették el az Amerikában népszerű és teljesen elfogadott hajszövet analízist, rögtön fény derült a problémák gyökerére. 2 hónappal a hajszövet elemzés megismerése és a laboratórium orvosai által összeállított kúra után a kisfiú összes tünete teljesen elmúlt. Ezek után itthon a másik tulajdonos, Schmek Eszter is szerette volna (barátnője tapasztalatin fellelkesedve) megcsináltatni a hajszövet analízist állandóan betegeskedő szintén 2 éves kisfiának. Hamar kiderült, hogy nincs erre itthon lehetőség, az egyetlen ezzel foglalkozó cég elérhetetlen volt. Ekkor jött az ötlet, hogy nagyon sok magyar anyuka életét könnyítené meg, ha tisztában lenne a gyermeke egészségi állapotával. Hosszadalmas és aprólékos egyeztetések árán sikerült megállapodni az amerikai laborral és kezdődhetett a brand építési munka. Már a legelső érdeklődők és megrendelések után kiderült, hogy nem csak a gyerekek, hanem konkrétan minden korosztály a célközönségünkhöz tartozik. Hitvallásunk, hogy a hagyományos orvoslást alternatív módszerekkel kiegészítve az összes betegség kezelhető, megelőzhető és még időben diagnosztizálható. Mert van más út az egészséghez!

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Vásárlóink könnyen, egyszerűen kaphatnak képet egész szervezetükről, teljes egészségi állapotukról. Ezért nem kell sehol sorban állniuk, nem kell fájdalmas vizsgálatokon átesniük, nem kell magánrendelőkben vagyonokat elkölteniük. A dietetikai tanácsadás és a kerülendő illetve keresendő ételek listája komplett életmódváltást tesz lehetővé, egyetlen vizsgálattal.

Reklám:
Minden egészségügyi probléma okára bennünk van a válasz, csak meg kell találni. Általunk egyetlen vizsgálattal korra, nemre és fizikai állapotra való tekintet nélkül bárki teljes képet kaphat szervezete valós állapotáról, illetve betegségekre való hajlamairól.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
A 2 tulajdonosnak összesen 3 gyermeke van, Attila 3 éves, Boldizsár 4 éves lesz, és Nándi, akit 2014. augusztusára várnak.

Miért érdemes rád szavazni?
Azért érdemes ránk szavazni, mert egy jelenleg Magyarországon hiánypótló szolgáltatás, a hajszövet analízis elérhetővé tételével olyan értéket képviselünk, amelyre minden ember figyelmét fel kell hívni.

2. FA KINGA

Fa KingaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Háztartások pénzügyeivel, pénzügyi tervezéssel.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.penzugyiterkep.hu
www.facebook.com/penzugyiorangyal
Székhely: Budapest

Mikor kezdtél el vállalkozni?
online 2008 nyara

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A háztartási pénzek okos beosztásában, spórolási tippek adásában, pénzügyi tervezésben és a megtakarítási lehetőségek bemutatásában és személyre szabásában.

Reklám:
Találkoztál már olyan pénzügyi tanácsadóval, aki a 0. lépéssel kezdi? Aki arra tanít meg, hogyan lesz egyáltalán megtakarításod? Na, én ilyen vagyok!

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Két gyermekem van: Bogi 15 éves Fruzsi 10 éves.

Miért érdemes rád szavazni?
Gyakorlatias tippeket adok és mert a pénzügyeken túl, azt is megmutatom, hogyan tudsz az élet napos oldalára kerülni, hogyan tudsz a nehézségeken túllépni és a lehetőségeidből a legtöbbet kihozni. Minden egyes szavazat, számomra is egy-egy újabb siker morzsa, amiből újabb, hasznos anyagok születnek a családi pénzügyek területén, amik számodra is elhozzák a sikeres megvalósítást. Köszönöm, hogy rám szavazol.

82. KÁDÁR TÍMEA

Kádár TímeaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
1. Takaros vendégházak, vidéki szállások ajánlása itthon és külföldön. 2. Marketingtanácsadás szállásoknak.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.szallasmaskepp.hu
www.facebook.com/szallasmaskepp
Székhely: Budapest

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2012. január 28-án, azért, mert érdekelt az online vállalkozósdi.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Abban segít, hogy olyan szálláson töltsd a vakációd, amire évek múltán is mosolyogva emlékezel. Mindehhez ne kelljen órákig az interneten keresgélned.

Reklám:
Csak az igényeidnek megfelelő legjobb szállásokat mutatom, nem pedig több százat. 100%-os a vevőelégedettségem idáig, csodálatos képeslapokat és emaileket kapok ügyfeleim nyaralása után. 🙂

Hány gyermeked van és milyen korúak?
2 fiam van, 5 és 8 évesek

Miért érdemes rád szavazni?
Mert már nagyon sok utazónak mutattam meg, hogy az igényes szállás nem feltétlenül drága. Köszönet, ha szavazol rám.

Az Év Anyavállalata 2014 versenyzői

1. Szarvas Mici 2. Fa Kinga 3. Kámán Éva
4. Volford Éva 5. Kern Ágnes 6. Sohan Zsuzsi
7. Budaházi Brigitta 8. Vágó Erika 9. Illésné Lehoczki Mónika
10. Duló Anikó 11. Bányász Dorottya 12. Lipták Dorottya
13. Skultéti Ilona 14. Baksa Eszter 15. Oláh Bernadett
16. Ökrös Erika 17. Halasi Andrea 18. Skita Erika
19. Harmund Mónika és Schmek Eszter 20. Faragóné Keserű Judit 21. Kordóné Veres Krisztina
22. Dóczi Anita 23. Antal-Orosz Judit 24. Kereki Krisztina
25. Beck Andrea 26. Csikós Vera Dr. Torma Viki 27. Farkas Veronika és Kádár Szonja
28. Miller-Ferjentsik Viola 29. Huszár Krisztina 30. Dr.Miklós-Somogyi Patrícia
31. Böjthe Borbála Photography 32. Minigardrób – Böjthe Borbála 33. Daloló Gábor Ada
34. Neraruha – Tóthné Nádasdi Erika 35. Püspökiné Petrus Márta-Aprókamóka 36. Püspökiné Petrus Márta-Aprókatanoda
37. Repka Ágnes 38. Dancsokné Jusztin Ágnes 39. Németh Rita
40. Kollár Borbála 41. Nesztler Judit 42. Kozáry-Biczó Andrea
43. Szokonya Katalin 44. Fülöp Olga 45. Bárányosné Ábrahám Rita
46. Lászlófalvi Éva 47. Széll Tamásné 48. Hajós Erika
49. Nyíri Andrea 50. Aranyiné Csernyák Eszter 51. Árvai Nóra
52. Lénárd Orsi 53. Somogyi Réka 54. Halász Gabi
55. Bárány-Szilfai Alida 56. Paizs Dóra 57. Ujvári Andi Varázskert BabaMamaHáz
58. Török Judit 59. Csordás Judit – Emberpalánta.hu 60. Csernai Kata
61. Csergő Kinga 62. Komjáti Katalin 63. Pápai Edit
64. Dr. Géber Anna 65. Kocsisné Dr.Balogh Annamária 66. Jármy Noémi
67. Veszely Beáta 68. Holp Judit 69. Varga-Pál Tünde
70. Nagy Andrea Nárcisz 71. Csasznek Imréné Linda 72. Studium Akadémia
73. Kalmár Zsuzsanna 74. Pápai Edit – Mazsolajáték 75. Holló Katalin
76. Magyal.hu 77. Szárnyasi Enikő 78. Molnár Enikő
79. Kellner Gyöngyi-Evercover sisakhuzatok 80. Vintage Bazaar.hu 81. Ábrahám-Tandari Ágnes Galagonya bohóc
82. Kádár Tímea 83. Borsche Annamária 84. Pócsiné Szabó Erzsébet
85. Dr. Demjén Zsófia 86. Balatoni Katalin 87. Toldy Éva
88. Gitta Irodája (Botosné Kárász Brigitta) 89. Kincsek Tárháza (Botosné Kárász Brigitta) 90. Dr. Rádó Zsófia
91. Karsai Renáta 92. Balogh Veronika 93. Dr. Ipolyi-Topál Gitta (háziorvosblog)
94. Pipolyné Kolozsvári Andrea 95. Ajtai Bernadette/ Anyakuckó 96. Ruhacuka – Sümeginé Nemes Nagy Ágnes
97. Tyukanyo.hu 98. Simon Andrea 99. Dávid Zsuzsanna
100. Szöllősi Kiss Orsi 101. Szöllősi Kiss Orsi 102. Talabos Viktória Webkukkoló
103. Videobaba 104. Martincsevicsné Jenei Gizella 105. Dorogi Andrea
106. Sándor Eszter 107. Móritz Rita 108. Urkom Tereza és Lorencz Katalin
109. Baksa-Kovács Ágnes 110. Laki Elvira 111. Biokiskert Kft. – Schweininger Zsuzsanna
112. Sipos Szabó Emese 113. Rendteremtő 114. Koós Viktória
115. Busznyák Renáta 116. Dr.Bene-Sinkó Beáta 117. Vimola Dóra
118. Örömteli Babázás 119. Erdős Ágnes 120. Ladics Viktória
121. Patonai Fábián Renáta 122. Drácz Orsolya Veronika 123. Vajdáné Nemes Nagy Panka
124. Váradi-Varga Krisztina 125. Szendrődi Enikő 126. Ecobaby
127. Timár Tünde 128. Christabella Fashion 129. Szemrád-Szakács Ivett
130. Ádám Adrienn 131. Kecskevilág-Herczog Anita 132. Kucsinka Gabriella
133. Virág Szilvia

3. KÁMÁN ÉVA

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Coaching szemléletű tanácsadás, agytréning szoftver forgalmazása

A vállalkozás elérhetőségei:
www.figyelemkontroll.hu
www.facebook.com/Figyelemkontroll
Székhely: Újhartyán

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2012. április

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Az ADHD és az Asperger- szindróma korszerű kezelési módszereit mutatja be az érintetteknek szakirodalom és saját tapasztalatok alapján. Konkrét segítségként személyre szabott coaching szemléletű tanácsadást, illetve agytréning szoftvert ajánlok.

Reklám:
A gyógyszeres és gyógypedagógiai módszerek hatékonysága korlátozott, így érdemes kiegészíteni azokat diétás, mozgásterápiás és neuroterápiás módszerekkel, melyeket a honlap ismertet. Az oldal tudományos híreket és saját tapasztalatokat ötvöz, és már több száz cikk, tanács olvasható rajta.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
2 fiú: 8 és 5,5 évesek

Miért érdemes rád szavazni?
Mert hatékony módszereket mutatok be.

4. VOLFORD ÉVA

Volford ÉvaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Gyermek nyelvoktatás (angol), gyakorló anyagok értékesítése

A vállalkozás elérhetőségei:
www.profigyerekangol.hu
Székhely: Szeged

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2008.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Eddig gyerekek angol nyelvi fejlesztésével s ehhez szükséges oktatási anyagok értékesítésével foglalkoztam. Áprilistól újabb szolgáltatással bővülünk ;)- Szó Pirulák, Nyelvtan Cseppek, Házi Feladat Tündér

Reklám:
Egyedülálló, új szolgáltatásunk nemcsak a magánúton tanulóknak szól, hanem megoldást nyújt az otthoni felkészüléshez. Angolból ÖTÖS lehet a Te gyermeked is !

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Két gyermek: Csanád 11, Viola 8 éves.

Miért érdemes rád szavazni?
Közel 20 éves szakmai tapasztalat, több , mint fél évtizedes vállalkozói múlt, sok-sok már felnőtt PROFI GYEREK ANGOLOS a garancia arra, hogy a nyelvtudás velünk biztos alapokra épül.

5. KERN ÁGNES

Kern ÁgnesMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Bohém, pimasz, kristályból és más természetes anyagokból készült ékszereket készítek és forgalmazok

A vállalkozás elérhetőségei:
www.zenzero.hu
www.facebook.com/ZenzeroDivat
Székhely: Budapest

Mikor kezdtél el vállalkozni?
A webshopot 2013. szeptemberében indítottam

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Megmutatom a nőknek, hogy szabadon kifejezhetik saját stílusukat, nem kell a divattrendek rabjaivá válniük.
gyerekek: 2 fiú, 5 és 7 évesek

Reklám:
A természet hatalmas erői formálta köveket a mindennapokban is hordható bizsukká varázsolom. Sokan úgy hiszik, hogy a kristályok többet tudnak, mint szépségükkel gyönyörködtetni, így én ékszerekké alakítom őket, hogy minden nap velünk lehessenek.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
2 fiú, 5 és 7 évesek

Miért érdemes rád szavazni?
Hogy még több, csillogó kis boldogságdarabkát hozhassak el nektek!

6. SOHAN ZSUZSI

Sohan ZsuzsiMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Modern mosható pelenkákkal és népszerűsítésükkel foglalkozom.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.moshatopelenkakucko.hu
www.facebook.com/moshatopelenkakucko
Székhely: Nagyoroszi

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2013 áprilisától vezetem a blogot és 2013 októberében indult a vállalkozás.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Abban segít a vállalkozás, hogy az érdeklődők el tudjanak igazodni ebben a témában, hiszen számtalan kusza fórumot kellene átböngészni ahhoz, hogy választ kapjanak. Számukra is kézzelfogható, érthető, gyors segítséget adok. A vásárlásuk után sincsenek magukra hagyva, bármikor kereshetnek ha „megoldhatatlannak” tűnő probléma merül fel.

Reklám:
A Mosható Pelenka Kuckó azért más, mint a legtöbb hasonló cég, mert egy valós, elérhető, látható személy áll mögötte, azaz én, akit bármikor lehet keresni, tanácsot kérni tőlem. A segítség érthető, kézzelfogható, gyakorlatias és nem szakszavakkal teli maszlag, ezáltal a szolgáltatás is egyénre szabott, teljesen egyedi igényekre alakítható.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
1 fiam van, februárban múlt 2 éves.

Miért érdemes rád szavazni?
Azért szeretném ha rám szavaznának, mert a téma és vele a mosható pelenkák egy nagyon fontos szemléletet, egyfajta életmódot és hozzáállást közvetítenek. Itt nem csak a gyerek pelenkázásáról van szó, hanem a környezetünk védelméről, gazdasági szempontokról, a jövő generációjának való példamutatásról. Több ez, mint pelenka…

7. BUDAHÁZI BRIGITTA

Budaházi BrigittaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
A kreatív albumkészítés technikájának oktatásával és az ehhez szükséges hozzávalók árusításával

A vállalkozás elérhetőségei:
www.scrapbook.hu
https://www.facebook.com/pages/Scrapbookhu
Székhely: Budapest

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2008.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A Scrapbook.hu segít Neked átlátni, megérteni és megtanulni a kreatív albumkészítés technikáját. Ha szeretnéd te is saját magad megörökíteni a családod és az életed krónikáját vagy ilyen albumokat ajándékozni, én bebizonyítom Neked, hogy egyedül is képes vagy látványos és megkapó scrapbook albumok összeállítására, még akkor is, ha első látásra lehetetlennek tűnik. Segítek abban, hogy elindulj egy úton ami családon belüli sikerélményt, személyes örömöt nyújt, új barátokat hoz, s családon belül a kapcsolataidban új dimenziókat nyit – s amely útért magadnak leszel hálás, hogy ráléptél.

Reklám:
Vagy tőlem tanult vagy a Scrapbook.hu Kreatív Csapatából került ki a ma örömmel és magabiztosan alkotó, sikeres magyar scrapbookosok nagy része. A Scrapbook.hu volt a legelső, csak ehhez a technikához használható hobbikellékeket interneten árusító szakáruház Magyarországon, amely saját közösségi oldallal és cikk-adatbázissal rendelkezik.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Két kisfiam van. Márkó idén lesz 12 éves, Balázs pedig 10.

Miért érdemes rád szavazni?
Már 2006 májusa óta azon munkálkodom, hogy a scrapbookozást mint fogalmat Magyarország-szerte megismerjék és megszeressék: szerkesztettem 3 évig ebben a témában e-magazint, csapatommal létrehoztam a Scrapbook.hu közösségi portált, írtam két könyvet, működtetem a webáruházat, tartottam több mint 100 alkalommal tanfolyamot, cikkeket írok, bemutatókat tartok, itthon s idén először már nemzetközi színtereken is. Röviden, ennek szenteltem az életemet. Szeretném, ha szavazatoddal ehhez a hírvivő, terjesztési folyamathoz Te is hozzájárulnál. Köszönöm szépen.

8. VÁGÓ ERIKA

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
játék webáruház és játékbolt

A vállalkozás elérhetőségei:
www.okosjatek.hu
www.facebook.com/Okosjatek
Székhely: Budapest

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2009.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Fejlesztő, kreatív, oktató jó játékokat kínálunk a szülőknek.

Reklám:
Gondosan összeválogatott, letesztelt készségfejlesztő játékok, amikkel nem 5 percig játszik a gyermek. A játékboltban ki is próbálhatóak, kölcsönözhetőek. Most már sok saját import és játék ritkaság, ami máshol nem kapható Magyarországon.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
2 gyermek: 7 és 9 évesek.

Miért érdemes rád szavazni?
Ha rám szavazol, arra is szavazol, hogy lehet abban hinni, hogy a gyerekeket el lehet csábítani a TV és számítógép mellől, hogy jó és hasznos játékokkal játszanak.

9. ILLÉSNÉ LEHOCZKI MÓNIKA

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
online számvitel oktatás és tanirodai oktatás

A vállalkozás elérhetőségei:
www.szamviteltanfolyam.hu
www.facebook.com/merlegkepestanoncok
Székhely: Szigetszentmiklós

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2010 májusában

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Számvitelt tanuló diákoknak, főképp mérlegképes könyvelő vizsgára készülőknek segít stresszmentesen felkészülni a megmérettetésre, majd a taniroda képzésen pedig elsajátíthatja a gyakorlati könyvelés fortélyait.

Reklám:
Készülj fel otthonról, saját időbeosztásod szerint stresszmentesen a számvitel vizsgára, majd szerezd meg a gyakorlati tudást is tanirodai keretek között „élesben”!

Hány gyermeked van és milyen korúak?
2 fiú: 4 éves, 6 éves

Miért érdemes rád szavazni?
Tudom, hogy sokan azért nem kapnak állást, mert nincs gyakorlatuk, és azért nincs gyakorlatuk, mert nincs állásuk. Ez ellen szeretnénk tenni tanirodai képzésünkkel, és segíteni a pályakezdő könyvelőknek. Szeretném, ha a frissen végzett könyvelők minél előbb megkaphatnák a képzettségüknek megfelelő állást,amiért megküzdöttek sok-sok hónapon át tartó intenzív tanulással.

10. DULÓ ANIKÓ

 Duló AnikóMivel foglalkozik a vállalkozásod?
A MeseVeled.hu oldalon saját névre szóló mesekönyveket kínálok. A MeseVeled könyvek névre szólóak, a történetben a megajándékozott a főszereplő.

Miért jók a MeseVeled könyvek?

A gyermek saját magáról hall legszívesebben mesét. Könyveinkben olvashatja saját nevét, láthatja saját fényképét, a történetnek ő a főhőse. Hőstetteket visz véghez.
Igényes meséink fordulatos, izgalmas, kalandos, tanulságos, varázslatos mesék.
Kézzel rajzolt, gyönyörű, színes, nagy képekkel illusztráltuk a történetet minden oldalpáron, melyek lekötik a kisebbek és nagyobbak figyelmét is a mese felolvasása közben.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.meseveled.hu
www.facebook.com/Meseveled
Székhely: Diósjenő

Mikor kezdtél el vállalkozni?
Lányom születése után, 8 éve kezdtem egyedi könyvek tervezésével és készítésével foglalkozni. Ekkor találtam ki a www.könyvkészítés.hu oldalt, ahol teljesen egyedi könyveket rendelhetsz. Az első MeseVeled könyvek 2012 decemberében jelentek meg.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Egyedi, hasznos ajándékokat kínálunk, amelyekkel nagy örömöt szerezhetsz az általad választott gyereknek, felnőttnek. A gyerekeknek óriási meglepetés egy olyan mesekönyv, ami róluk szól.

Ha MeseVeled könyvet választasz ajándékként, nem kell azon gyötrődnöd, hogy talán már megkapta mástól is ugyanezt a könyvet. Tökéletesen egyedi!

A legkisebbeknek vastag lapos mesekönyvet ajánlok, amelyet bátran rághat, nyúzhat – nem fog szétszakadni. A nagyobbaknak választhatsz az egyszerűbb mesék, vagy a regényesebb, kalandosabb mesék közül.

Fiúknak, lányoknak, kicsiknek, nagyoknak egyaránt találsz megfelelő ajándékot a www.meseveled.hu oldalon.

Reklám:
A MeseVeled könyvekkel hatalmas örömöt szerezhetsz gyereknek, felnőttnek egyaránt. Ez lesz a kedvenc mesekönyve, hiszen tényleg róla szól.
honlap: www.meseveled.hu

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Tea lányom májusban lesz 8 éves, a kisebbik gyermekem, Barnabás mindjárt betölti az 5. évét.

Miért érdemes rád szavazni?
Örülök, hogy elolvastad a fenti sorokat, most már Te is megismerted a saját névre szóló MeseVeled könyveket. Még többet tudhatsz meg róluk a www.meseveled.hu oldalon.

11. BÁNYÁSZ DOROTTYA

Bányász DorottyaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
a Trezy mosható pelenka gyártás és forgalmazásával

A vállalkozás elérhetőségei:
www.trezy.ro
www.facebook.com/trezyscutece
Székhely: Csíkpálfalva, Románia

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2012.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Bőrbarát, környezetbarát és gazdaságos alternatívát nyújt a tudatos babaápoláshoz.

Reklám:
Trëzy a csíkszeredai mosható pelenka: egy anyuka által kifejlesztve, kislányain tesztelve!

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Éva 7 éves, Emma 4 éves

Miért érdemes rád szavazni?
A Trezy-re azért érdemes szavazni,hogy vigyük a hírét: végre van saját mosható pelenkánk,mely anyuka tapasztalatból, hiteles forrásból alakult és építkezik!

12. LIPTÁK DOROTTYA

Lipták DorottyaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Erdei hangulatú, egyedi MOKI baba- és gyermekruhákat készítünk, valamint további természetközeli termékeket, játékokat forgalmazunk.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.vadaszbaba.hu
www.facebook.com/vadaszbaba
Székhely: Jászfényszaru

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2010. decemberben alapítottam meg a céget – a második gyermekem 1 éves szülinapja előtt – majd egy év múlva, 2011 év végére elkészült az első MOKI baba- és gyermekruha kollekció és elindult a Vadászbaba Webáruház.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Természetbarát és vadászcsaládok gyermekei részére kínálunk kiváló minőségű, egyedi, erdei hangulatú ruhákat, kiegészítőket, játékokat egy helyen.

Reklám:
A Vadászbaba Webáruházban különleges, erdei hangulatú baba- és gyermekruhák, kiegészítők, játékok kínálatával segítjük a szülőket a ritkaságok megtalálásában.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Három gyermekem van: 5 éves, 3 éves és 7 hónapos.

Miért érdemes rád szavazni?
Különleges és praktikus egyedi baba- és gyermekruhákat készülnek nálunk és a webáruház folyamatosan bővülő kínálatában összegyűjtjük azokat a vadászos „kincseket”, amikre a gyermekek körül szükség lehet.

13. SKULTÉTI ILONA

Skultéti IlonaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Friss gyümölcsből készítünk gyümölcscsokrokat natur és belga csokis változatban.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.fruitymagic.hu
www.facebook.com/FruityMagic
Székhely: Budapest

Mikor kezdtél el vállalkozni?
Ezt a nevezésben megadott vállalkozást 2011 novemberében indítottam el, de már jóval az első gyermekem születése előtt is vállalkozó voltam.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Alternatív ajándékozási és rendezvény dekorálási formát vezettünk be a termékeinkkel.

Reklám:
Változatos, egyedi kivitelezésű gyümölcscsokraink alternatív megoldást nyújtanak mostantól az ajándékozásra. Legyen szó névnapról, születésnapról, gyermekszületésről, házassági évfordulóról vagy akár partikról, mi segítünk személyessé varázsolni, és emlékezetessé tenni az ünnep pillanatát.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
2 gyermekem van: 5 és 11 évesek.

Miért érdemes rád szavazni?
Azt gondolom, hogy egy olyan különleges termékcsaládot álmodtam meg és valósítottam meg, ami támogatja az egészségtudatosságot is az egyedisége mellett és hiszek benne hogy ez nem csak nekem érték, hanem a vevőinknek is!Szeretném ha a termékeink is segítenének abban, hogy a napi gyümölcsfogyasztás mindenki számára fontos legyen.

14. BAKSA ESZTER – Pályázatok-pályázzatok

Baksa EszterMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Pályázatírással és projektmenedzsmenttel foglalkozok, tanácsokat adok az elérhető források megszerzéséhez és felhasználásához a kis- és középvállalkozói réteg számára.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.ecoprofin.hu
www.facebook.com/Palyazzatok
Székhely: Siófok

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2011. novemberében kezdtem vállalkozni, egy munkahely elhagyása és egy válás után. Nagy fordulópont volt ez az életemben, de innentől érzem azt, hogy megtaláltam a saját utamat. Végre azt csinálom, amit mindig is szerettem volna és ezzel párhuzamosan a magánéletemben is beköszöntött a boldogság: megtaláltam szerető társamat és ma már boldog édesanyaként nevelem az ifjú trónörököst.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A saját vállalkozásom abban segít nekem, hogy az időmet én tudom beosztani, így ügyfeleim nagyobb figyelmet kapnak, miközben a családom sem szorul háttérbe. Sokat köszönhetek a vállalkozásomnak azért, hogy megtanított a kitartásra, a hitre, hogy önállóan is tudok dolgozni, önbizalmat adott és így a családom is egy boldogabb embert kapott.
Neked pedig abban segít, hogy a legmegfelelőbb pályázatot találjam meg részedre, remélem, hogy céged felvirágoztatásában én is segítségedre lehetek!

Reklám:
Mindig törekszem arra, hogy a pályázati lehetőségeket érthető formában juttassam el a cégvezetők számára, igényeikhez igazítva keresem a megfelelő pályázatot. Ami a legfontosabb: nem elég megnyerni a pályázatot, le is kell hívni a támogatást, amihez szintén segítséget nyújtok!

Hány gyermeked van és milyen korúak?
1 fiú gyermek (14 hónapos)

Miért érdemes rád szavazni?
Számomra ez a legnehezebb kérdés, nem szeretem saját magamat reklámozni, mert szívesebben írok inkább pályázatot, mint hogy magamat „fényezzem”. Ha úgy gondolod, hogy Neked is szükséged van a vállalkozásodhoz pályázatokra, vissza nem térítendő támogatásokra, akkor Neked is segítek. Cserében most arra kérlek, hogy Te is segíts nekem egy szavazattal 🙂

15. OLÁH BERNADETT

Oláh BernadettMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Lakberendező és feng shui tanácsadó vagyok.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.dettydesign.hu
www.facebook.com/DettyDesign.Lakberendezes
Székhely: Polgár

Mikor kezdtél el vállalkozni?
4 éve kezdtem vállalkozni, mikor legkisebb gyermekem 1 éves lett. Éreztem, gyermekek mellett egy vállalat alkalmazottjaként nem tudnék jó anya, feleség és nő lenni egyszerre. Otthon akartam dolgozni, hogy minden lehessek, ami szeretnék. 🙂

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Sok esetben az ügyfeleim nem tudják, hogyan, milyen úton induljanak el otthonuk kialakításában. Vagy ha tudják is mit szeretnének, megerősítésre van szükségük. Mindegy, hogy kik teszik meg felém az első lépést, én nagy örömmel segítem őket az átalakítás folyamatában.

Reklám:
Mottóm: ma már a lakberendező nem elérhetetlen luxus… Keress, ha szükség van rám!

Hány gyermeked van és milyen korúak?
5 gyermekem van: Kata 5, Marci 10, Dorka 18, Dani 20 és Robi 22 éves.

Miért érdemes rád szavazni?
Szavazz rám, ha tetszik, amit képviselek, tetszenek a munkáim!

16. ÖKRÖS ERIKA

 Ökrös ErikaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Kisvállalkozások vállairól veszem le a terhet: a könyvelés és az adózás területén fogom a cégvezetők kezét.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.adobevallas-konyveles.hu
www.facebook.com/Erikakonyveles
Székhely: Gyömrő

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2007-ben.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Kisvállalkozásoknak, családi vállalkozásoknak segítek akár már az elindulás előtt is, és utána folyamatosan. Napi döntésekben, a változó adótörvények labirintusában „tartom a lámpát” és vezetem a kezüket, hogy ne „tévedjenek el vagy meg”.

Reklám:
Könyvelőként közel 20 éves gyakorlati tapasztalatomat főleg a kisvállalkozások területéről szereztem, így a kiskapuk-nagykapuk, az adótörvények dzsungele csak a cégvezetőknek káosz, nekem már kitaposott út. A tudásommal és gyakorlatommal a vállalkozók érdekeit nézem és védem az állami adóhatóság zaklatásaitól. Nyugalmat hozok az ügyfeleim életébe.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
2 csodás kisfiú anyukája vagyok: Tomi 10 éves, Csabi 14 éves.

Miért érdemes rád szavazni?
Szavazatoddal támogatásodat érzem, hogy jó könyvelőre, adótanácsadóra mindig, minden vállalkozásnak szüksége van. Szavazz rám, ha Te is így gondolod, hogy szakemberre bízva sokat spórolhatsz az adókon!

17. HALASI ANDREA

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Kötőfonalak, szalaggyapjúk, kötő és nemezelő eszközök, kötésminták és könyvek forgalmazása.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.fonalclub.hu
www.facebook.com/FONALclub
Székhely: Szigetszentmiklós

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2012.december.01

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Szenvedélyünk a fonalfestés! Saját kézi festésű természetes alapanyagú fonalainkat és szalaggyapjúinkat forgalmazzuk a kézimunkázóknak.

Reklám:
Fonalainkat, szalaggyapjúinkat mindazoknak ajánljuk, akik természetes anyagokból szeretnének különlegeset, egyedit alkotni. Webáruházunk minőségi fonalakat és eszközöket kínál a kötés, horgolás és nemezelés szerelmeseinek.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Németh Zalán; 2006.02.14.
Németh Flóra; 2009.01.19

Miért érdemes rád szavazni?
Webáruházunk családi vállalkozás. A család minden tagja valamilyen módon kivette a szerepét, hogy minél teljesebb legyen. A termékek beszerzésétől, a webes megjelenés testre-szabásán keresztül, a fonalakból készített ruhadarabok modellként történő viseléséig.

18. SKITA ERIKA

Skita ErikaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Az empatikus kommunikáció minél szélesebb körű alkalmazásában, a szemléletváltás megvalósításában és az érzelmi és társas intelligencia fejlesztésében segítjük a szülőket, pedagógusokat, gyerekekkel foglalkozó szakembereket, intézményeket. Tréningeket, workshopokat, előadásokat tartunk, konzultációk során segítünk személyre szabott, hatékony ötletekkel.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.ertsunkszot.hu
www.facebook.com/Ertsunkszot
Székhely: Veresegyház

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2010.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Sokan szeretnének türelmesebbek lenni szülőként, pedagógusként. Te is? Az empatikus és együttműködő kommunikáció elsajátításával új ajtók nyílnak a hétköznapi helyzetek megoldására. Nagyszerű érzés látni a rácsodálkozást a résztvevők arcán, és osztozni az örömeikben, amikor elkezdik alkalmazni a tanultakat. Hosszú távon ott vagyunk, ha szükség van ránk.

Reklám:
Akkor vagy elégedett, ha működik a gyakorlatban amit tanultál. Ebben segítünk a tréningek után is, amikor csak szükségét érzed!

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Két kíváncsi örökmozgó ovist terelgetek nap, mint nap: Zétény 5, Lia 3 éves.

Miért érdemes rád szavazni?
Szavazz rám, mert ki tudja, talán a Te gyereked óvodájában/iskolájában is segíthetünk, hogy a pedagógusok vagy más szülők empatikusabban forduljanak a gyerekekhez! 🙂
Vélemények rólunk: www.ertsunkszot.hu/velemenyek-rolunk

21. KORDÓNÉ VERES KRISZTINA

Kordóné Veres KrisztinaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Óriás méretű, egyedi tervezésű kézzel készült játszószőnyegeket készítünk.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.facebook.com/vekvetajatszoszonyeg
Székhely: Debrecen

Mikor kezdtél el vállalkozni?
7 Hónapos kisfiam mellett 2014. márciusában.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Kiélhetem az alkotás iránti vágyam, jó mellékkereset, de elsősorban arra vagyok büszke, hogy termékeim lehetőséget adnak a családoknak a gondtalan és minőségi idő eltöltésére, megélhetik az együttjátszás igazi örömét.

Reklám:
Egyedi játszószőnyegeket készítek óriás méretben. Nem tömeggyártásban készülnek a termékek, változatosak.
honlap: sajnos még nincs

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Egy 8 hónapos kisfiú.

Miért érdemes rád szavazni?
Mert a tömegcikkek helyett egyedi, kézzel készült termékeket készítek. Ha a vállalkozásom túlnő az egyszemélyes teljesítményen, kismamák alkalmazásával, családbarát munkahely megteremtésével szeretnék növekedni.

22. DÓCZI ANITA

 Dóczi AnitaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Webáruházat nyitottam, ahol szeretnék minél több termékkategóriában jó minőséget, jó áron értékesíteni! Fontos számomra, hogy minél több igényt gyorsan, rugalmasan, vevőcentrikusan kielégítsek. Cégem növekedésével szeretnék kismamáknak, kisbabás anyukáknak otthonról végezhető irodai munkalehetőséget adni.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.antawebshop.hu
www.facebook.com/Antawebshop
Székhely: Ruzsa

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2013.09.17.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A vevők egy helyen, igényes termékpalettával, jó árakkal találkoznak! Bármilyen kéréssel, kérdéssel, problémával bizalommal fordulhatnak hozzám, gyorsan, minden tudásommal segíteni fogok. A problémás helyzeteket szeretem úgy megoldani, hogy a reklamálóból elégedett, visszajáró vásárló legyen, aki jó hírét viszi a vállalkozásomnak.
A partnereim számára kockázatmentesen, díjak, rejtett költségek nélkül egy új értékesítési csatornával segítek, hogy értékesítési volumenük növekedjen, az elért vevők köre egyre szélesebb legyen.
A gyermekemnek segítek, hogy ne kelljen nélkülöznie a munkába rohanó szüleit, és a mindennapokba semmiben ne szenvedjen hiányt, legyen szó a törődésről, játékról, közös programokról!
Magamnak segítek, hogy a versenyszférában megszerzett tudás, tapasztalat, munkatempó és az anyasággal járó 24 órás szolgálat ne kizárja, hanem segítse egymást egy olyan vállalkozásban, ahol nem vagyok irodához, épülethez, főnökökhöz kötve. Egy főnököm van, a kisfiam! 🙂

Reklám:
Anta. Egy profi értékesítő szaktudása, tapasztalata, egy nő sokszínűsége, egy anya törődése – a Vásárlókért.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
1 kisfiú, Szabó Alex, nevezéskor 10 hetes (2014. január 12.-én született)

Miért érdemes rád szavazni?
Nőként, egy pici baba anyukájaként azért dolgozok, hogy a Vásárlóim számára örömteli élmény legyen a vásárlás, ha támogattok, nagyra növünk, és sok kismamának, kisbabás anyukának tudok munkalehetőséget adni!

23. ANTAL – OROSZ JUDIT

Antal-Orosz JuditMivel foglalkozik a vállalkozásod?
A PindúrOrszág Webáruház amellett, hogy új mesefigurás termékeket importál és forgalmaz, lehetőséget nyújt a többi anyukának, hogy a webáruház felületén keresztül saját használt holmijaikat is eladják.
Ugyanezen a felületen a PindúrBlogban érdekes, aktuális problémákról, témákról olvashatnak, egy interaktív felületen kérdezhetnek, kommentelhetnek.

Székhelyünk környező településein Bababörzék szervezésével kínálok lehetőséget eladásra, vásárlásra, csereberére.

Jelenleg kidolgozás alatt áll egy újabb, nagyon izgalmas, országos szintű irány, amellyel szintén ambiciózus anyukákkal működök majd együtt.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.pindurorszag.hu
www.facebook.com/pages/Pindurorszag-webaruhaz
www.facebook.com/pindurpandur.bizomanyi
Székhely: Nyírbogdány

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2011-ben, pár hetes kismamaként pattant ki az ötlet még egy kezdetlegesebb formában

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Egyrészt országosan, az egyik legversenyképesebb áron teszem elérhetővé a legnépszerűbb mesefigurás termékeket, másrészt a webáruház felületén online, a Börzéken személyes lehetőséget biztosítok, hogy az anyukák saját holmijaikat eladják, és kedvező áron jussanak felnőtt- és gyermekholmikhoz.

A FOM (From Our Mums) rovaton belül lehetőségük van az anyukáknak, hogy szolgáltatásaikat kínálják a többi anyukának (nyelvtanítás, varrás, stb.)

Reklám:
Ha Otthon érzed Magad nálunk, akkor mi is Hazaértünk

Hány gyermeked van és milyen korúak?
1 gyermek, 2 éves

Miért érdemes rád szavazni?
Anya vagyok. Nő vagyok. Feleség vagyok. Te vagyok.

Többszöri éjjeli kelésekkel (nem ébredéssel, nem ugyanaz!), pisiskakis pelenkával, problémákkal, örömkönnyekkel, boldogsággal, belülről furakodó örök tenniakarással, ambíciókkal, sikerekkel és kudarcokkal, kérdésekkel és örök érvényű válaszokkal.

24. KEREKI KRISZTNA

Kereki KrisztinaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Kézműves gyöngyékszereket tervezek igényes, stílusos nőknek, valamint kezdőknek oktatom a gyöngyfűzést oktatóanyagaim segítségével.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.manogyongy.hu
www.gyongy-tanfolyam.hu
www.facebook.com/manogyongy
Székhely: Szigetszentmiklós

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2010. májusban jegyezték be a vállalkozást.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A kézműves ékszerek érzéseket, hangulatokat, értéket hordoznak, közvetítenek. Ha sikerül örömöt szereznem általuk, már elértem a célomat!

A kezdő gyöngyfűzők alig tudnak eligazodni abban a rengeteg információban, ami az interneten a témáról fellelhető. Segítek ezt rendszerezni, biztos alapokat letenni oktató DVD-k segítségével, melyekkel otthon, saját időbeosztásban, mégis egy személyes tanfolyam alaposságával lehet tanulni.

Reklám:
Az ékszereket magam tervezem, a négy stílus közül megtalálod a leginkább hozzád illőt.
Kezdő gyöngyfűzők számára az oktató DVD-k az alapoktól az eldolgozásig minden részlet kiderül, hasonló anyag jelenleg nem kapható máshol.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Hárman vannak, 6, 9 és 11 évesek jelenleg.

Miért érdemes rád szavazni?
Szeretném a gyöngyfűzést országos szinten magasabb szintre emelni, lehessen megbecsült és választható szakma a többi kézműves hivatás mellett, ehhez kérem a támogatást.

25. BECK ANDREA

Beck AndreaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Könyvkészítés, -kiadás, -terjesztés és értékesítés

A vállalkozás elérhetőségei:
www.atitoktündér.hu
www.beckandrea.hu
www.facebook.com/ATitoktunder
Székhely: Veszprém

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2011.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Pozitív gondolkodásra, önbizalomra, a jó dolgok meglátására „neveli” az általam írt meséken keresztül a kicsiket és a nagyokat egyaránt.

Reklám:
Egyedülálló mesekönyv-sorozat, mely nemcsak játékos és bájos,de egyben hasznos és szórakoztató is. Olyan mesevilág, ami egyszerre varázsol el gyereket, szülőt, pedagógust, sőt még azt is, akinek esze ágában sem volt elolvasni!

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Egy kisfiú, 4 éves

Miért érdemes rád szavazni?
A könyveim létezése, valamint az, hogy én magam eljutottam idáig, a „Soha ne add fel, higgy magadban és küzdj az álmaidért!” mottók megtestesülése. Volt egy vágyam és egy ötletem, melynek megvalósulásaként a 2010-ben elkészült kéziratomat a létező összes gyermekkönyv-kiadónak elküldtem. Vártam és reméltem. Hónapokon át semmi sem történt, végül egyetlen helyről érkezett válasz: nemleges, elutasító, kicsit sértő is volt, de legalább válaszoltak! Én így fogtam fel. Nem esett jól, de hittem abban, hogy igenis nagy szükség van az ilyen típusú mesékre, még akkor is, ha a szakmának épp nem kell. Fogalmam sem volt hogyan kell csinálni, de nekiláttam, hogy önerőből megvalósítsam az elképzelésemet. Rögös út volt, de 2011 végére KÖNYV lett belőle. Először 300 példányra futotta, ami szerencsére hamar elkelt. Azóta sok minden történt, a jelenlegi állapot szerint a könyv első része több, mint 3 hónapja vezeti kategóriájában a Bookline eladási listáját, mindkét eddig megjelent kötetet jelölték a Libri Aranykönyv 2014 díjra, és ami mindezek mellett a legszebb elismerés: naponta kapok köszönő, dicsérő leveleket az ország minden részéről szülőktől, pedagógusoktól.Idézeteket gyerekektől, akik nem csak szeretik, de értik, és sikerrel alkalmazzák A Titoktündér mondanivalóját. Közben minden halad tovább: készül a könyv harmadik része, előkészületben vár még néhány kötet hasonló témában, én pedig igyekszem az élet minden területén helyt állni. Ahogyan a munkámban, úgy anyukaként és feleségként is. Mindenkit arra buzdítok: bármi sikerülhet, ha eléggé szeretnéd, és a kifogások helyett kitartóan a megoldást keresed!

26. CSIKÓS VERA és DR. TORMA VIKI

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Anyukákat tanítunk meg arra, hogy hogyan kell természetes anyagokból kozmetikumokat készíteni.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.hazikence.hu
www.facebook.com/HazikenceTanoda
Székhely: Budapest

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2010.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Olyan eszközöket adunk a tanulóink kezébe, amikkel saját hatáskörben le tudják cserélni a meglevő kozmetikumaikat természetes alapanyagokból készültekre. Illetve a megszerzett tudással akár vállalkozást is indíthatnak, amivel a családi költségvetést tudják kiegészíteni.

Reklám:
Csak a Házikence Tanodában tanulhatsz állami akkreditációval rendelkező tananyagból. A nálunk megszerzett tudás biztonságossá és olcsóvá teszi az otthoni kozmetikumkészítést.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Luca-7, Dinu-6, Attila-14

Miért érdemes rád szavazni?
Hiszünk benne, hogy jó, amit csinálunk: hogy érdemes olyan tudást átadni, amivel a családok, anyukák saját kezébe vehetik a megélhetésüket.
Szeretnénk, ha ez a lehetőség minél több emberhez eljutna.

27. FARKAS VERONIKA és KÁDÁR SZONJA

Farkas VeronikaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Pelenkázási tanácsadók vagyunk, bőrbarát és környezetkímélő pelenkázással ismertetjük meg a szülőket. A jó minőségű és megbízható mosható pelenkákat népszerűsítjük.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.temiti.hu
www.facebook.com/temiti.hu
Székhely: Kecskemét

Mikor kezdtél el vállalkozni?
Egy éve tartunk kiscsoportos előadásokat és készítünk információs anyagokat a környezetbarát pelenkázásról. A céges indulás és a webáruházunk beüzemelése pedig erre az évre tehető.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A mosható pelenkákkal való megismerkedésre és személyes találkozásra kínálunk lehetőséget: ‘Pelenkatapogató’ előadásokat tartunk, letölthető pelenkázási útmutatóval és email-tanfolyammal segítjük azokat, akik még ismerkednek a mosható pelenkával. Webáruházunkban kizárólag jó minőségű mosható pelenkákat kínálunk kölcsönzésre és vásárlásra.

Reklám:
Bababarát és megfizethető, környezetkímélő pelenkát keresel? Gyere el a Pelenkatapogatóra, olvasd el az információs anyagainknak, és te is megtudod, melyik pelenka a legjobb a babád számára.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
1-1 gyerekünk van. Mindketten cuki, energiabomba két évesek!

Miért érdemes rád szavazni?
Ha fontos számodra a babák egészséges fejlődése és a jövő környezete, akkor szavazz ránk!

28. MILLER – FERJENTSIK VIOLA

Miller-Ferjentsik ViolaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Interaktív fejlesztő játékok létrehozása kisgyermekek számára, amelyek a szülői részvételt és a kulturális nevelést egyszerre valósítják meg.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.treefaworld.hu
www.facebook.com/szokimondoka
Székhely: Budapest

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2012.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A SzóKiMondókával egy olyan egyedülálló szórakoztató és fejlesztő eszközt kap a család, amely akár a nagymama segítségével is megvalósulhat. A gyermekeket nap mint nap valami újra tanítja, lépésről lépésre ismerteti meg velük az őket körülvevő világot. A filmeket gyerekdalok, mondókák és otthon végezhető kísérletek tarkítják, amelyek fenntartják a gyermekek figyelmét és kielégítik kiváncsiságukat. A filmekben bemutatott szavakat szókártyán is mellékeljük és adunk hozzá a kártyákkal játszható játékleírást. A bemutatott szavak egy Lackfi János által írt mesefüzetben köszönnek vissza, ezzel értelmet nyer maga az olvasás is a kicsik számára. A felhasználók számára egy internetes felületen nyújtunk segítséget, egymással és szakértőinkkel összekapcsolva őket. A honlapon igyekszünk a tudatos szülői magatartást segítő cikkeket, kutatásokat bemutatni és segíteni a gyerekek otthoni fejlesztését.

Reklám:
Fő projektünk a SzóKiMondóka egy interaktív készségfejlesztő játék az egész család számára. A zenei-, kulturális és környezeti nevelés, beszéd-, mozgás-, és szókincsfejlesztés egyszerre valósul meg segítségével és az aktív szülői közreműködés által.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Zoé 5 éves
Leander 3 éves
Mánuel 2 éves

Miért érdemes rád szavazni?
Mert ilyen termék még nincs a piacon. Mi azokat a szülőket szeretnénk segíteni, akik a saját kezükbe veszik gyermekeik fejlesztését, és örömmel használnak egy olyan eszközt, amely egyszerre nevel és szórakoztat. Anyanyelmegőrzés céljából különösen ajánljuk a SzóKiMondókát külföldön élő magyaroknak.

29. HUSZÁR KRISZTINA

Huszár KrisztinaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Méteráru, rövidáru, alkotócsomagok.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.textilporta.hu
www.facebook.com/textilporta
Székhely: Réde

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2013 Július.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Segít eligazodni a méteráruk, rövidáruk felhasználását illetően.Valamint, ha valaki bizonytalan, milyen alapanyagból mennyit, melyik minőséget válassza.

Reklám:
A webáruházhoz kapcsolódó Facebook oldalon napi kapcsolatban vagyok a vásárlókkal. Nemcsak árusítok, hanem választani is segítek, és ha szakmai kérdés van a textilekkel, alapanyagokkal kapcsolatban, azokat is feltehetik. A blogon pedig a saját munkáimmal inspirálok.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
5 gyerek 8 hónapos, 2,5 , 4, 14, 17 éves

Miért érdemes rád szavazni?
Mert a célom az, hogy a legjobb , leginkább az adott technikához való alapanyagokból készíthesd el a munkádat, hiszen így lehetsz a végeredménnyel a legelégedettebb.

31. BÖJTHE BORBÁLA PHOTOGRAPHY

Böjthe Borbála PhotographyMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Hölgyekről készítek a nőiességet hangsúlyozó portrét

A vállalkozás elérhetőségei:
www.bojtheborbala.hu
www.facebook.com/BorbalaBojthePhoto
Székhely: Szigetszentmiklós

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2012 ősze.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Megpróbálom a nőknek megmutatni, hogy igenis szépek, meggyőzni őket, hogy a nőiesség, a szépség ott lakik mindannyiunkban, csak engedni kell a felszínre törni.

Reklám:
„Köszönöm Neked Bori, hogy részese lehettem a csodának, melyet megmutattál és átadtál. Különösen tetszik, hogy a képeiden az ember lelke is láthatóvá válik.”

Hány gyermeked van és milyen korúak?
2 gyermekem van, a kisfiam 5 éves, a kislányom 3,5 éves

Miért érdemes rád szavazni?
Egy vendégem azt mondta, hogy ezt minden nőnek fel kellene írni receptre.

32. MINIGARDRÓB – BÖJTHE BORBÁLA

Minigardrób - Böjthe BorbálaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Új és újszerű angol, amerikai és ausztrál gyerekruhákat kínálok 0-12 éves korig

A vállalkozás elérhetőségei:
www.minigardrob.hu
www.facebook.com/Minigardrob
Székhely: Szigetszentmiklós

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2009.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Kezdetektől arra törekedtem, hogy olyan gyönyörű ruhákat tartsak, ami nem jön szembe a másik gyereken az utcán, és elengedhetetlen az is, hogy ez megfizethető legyen

Reklám:
Egyedi, személyes igények kielégítését is vállaljuk, sokszor kérésre szerzünk be ruhákat, egyedi puhatalpú bőrcipőket és tütüket is készítünk.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Két gyermekem van, kisfiam 5 éves, kislányom 3,5 éves

Miért érdemes rád szavazni?
Nincs nagyobb elismerés annál, ha megtisztelsz bizalmaddal, és vásárol tőlem, de tudom, ezt nem mindenki teheti meg, így egy szavazat is nagy elismerés. Akik pedig már vásároltak a Minigardróbból, remélem gondolkodás nélkül szavaznak. 🙂

33. DALOLÓ GÁBOR ADA

Daloló Gábor AdaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Kisgyermekkori online zenei élményszerző program az otthonDALOLÓ.

„otthonDALOLÓ – ÉLMÉNYZENE az otthonodban, Daloló Gábor Adával, bárhol is élj a nagyvilágban”

A vállalkozás elérhetőségei:
www.otthondalolo.hu
www.facebook.com/otthondalolo
Székhely: Siófok

Mikor kezdtél el vállalkozni?
Az otthonDALOLÓ online vállalkozást 2013. október 1-jén indítottam.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Az otthonDALOLÓ online tanfolyamaimmal, a DVD+CD-s dobozos termékeimmel, valamint a kisgyermekkori zenei nevelésről szóló hírlevél-sorozatommal és a készülő e-bookommal nemcsak azt tanítom meg a kisgyermekes anyáknak, apáknak és nagyszülőknek, hogy miért fordítsanak gondot a gyermekük/unokájuk korai zenei nevelésére, de megmondom azt is, hogy mit énekeljenek, miket játsszanak, és mindezt videók és hangfájlok segítségével pontosan meg is mutatom, meg is tanítom nekik. Baba-mama boldogítóként segítek a meghitt pillanatok, a hétköznapi csodák megteremtésében.

Reklám:
Az otthonDALOLÓ az egyetlen kisgyermekkori online zenei program, ami segít boldoggá tenni a kisgyermekedet, bárhol is élj a nagyvilágban!

Hány gyermeked van és milyen korúak?
2 gyermekem van: egy majdnem 6 éves kisfiam (2008), és egy 14 éves (2000) nevelt lányom.

Miért érdemes rád szavazni?
Azért, mert amit csinálok, az nagyszerű, és a küldetés, amit teljesítek, az megérdemli, hogy minél több családhoz eljusson! Én vagyok a baba-mama boldogító, örömet és vidámságot varázsolok a hétköznapok egyhangúságába!

34. NERARUHA TÓTHNÉ NÁDASDI ERIKA

Neraruha - Tóthné Nádasdi ErikaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Horgolt gyermek sapkák, és használt gyerekruhák online kereskedelme.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.neraruha.hu
www.facebook.com/neraruha
Székhely: Tokod

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2013.08.18.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Segít az szülőknek gyermekeik olcsó és egyedi ruháztatásában.

Reklám:
Egyedi, kézműves termékek, amit máshol nem kap meg!

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Egy 4 éves óvódás és egy 10 éves nagyfiú édesanyja vagyok.

Miért érdemes rád szavazni?
Azért indítottam ezt a vállalkozást, hogy minél több időt tölthessek a gyermekeimmel, egy meleg családi fészket teremtsek nekik. Eközben valami maradandót, hasznosat szerettem volna létre hozni, amivel a többi anyukának is segíthetek. Szavazz rám, hogy még hatékonyabb legyen a vállalkozásom!

35. PÜSPÖKINÉ PETRUS MÁRTA – APRÓKAMÓKA

Püspökiné Petrus Márta-aprókamókaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Az Aprókamóka Készségfejlesztő Játék Webáruház kimondottan olyan játékokat forgalmaz és gyárttat, melyek segítik a gyermek fejlődését, és összehozza a családot a közös játék során.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.aprokamoka.hu
www.facebook.com/aprokamoka
Székhely: Szigetszentmiklós

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2012.januárjában.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Szülőknek segít megtalálni azokat a gyermek játékszereket, melyekkel hasznosan tölthetik a közös időt, és segítik a gyermeküket ez idő alatt a harmonikus fejlődésben.

Reklám:
Alapelvünk a játszva tanulás, ezért a kiváló minőségű játékainkat gyógypedagógusok, óvodapedagógusok válogatják össze. Több évtizedes tapasztalat, rengeteg munka, és az új irányzatok ötvözése munkálkodik minden nap, hogy a szülők valóban segíthessék gyermeküket a boldog élet felé.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Két gyermek édesanyja vagyok, 5 és 3 évesek. 🙂

Miért érdemes rád szavazni?
Azért, hogy minél több családhoz eljusson a lehetőség, a tudás, a tapasztalat és a lehetőség, hogy felkészítse gyermekét az életre.

36. PÜSPÖKINÉ PETRUS MÁRTA – APRÓKATANODA

Püspökiné Petrus Márta-aprókatanodaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Fejlesztő, Mobil játszóház üzemeltetéssel.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.aprokatanoda.hu
www.facebook.com/Aprokatanoda
Székhely: Szigetszentmiklós

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2013. május.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Mobil játszóház szolgáltatásunk két részből áll. Az egyik egy hagyományoshoz hasonló játszóház, ahol pedagógusaink vigyáznak a gyerekekre egy-egy konferencia, rendezvény, esküvő alkalmával. Különlegessége, hogy nem csak felügyeletet biztosítunk, hanem minőségi, fejlesztő játékokkal játszunk a gyermekekkel, így a szülők nyugodtan hagyhatják velünk gyermekeiket, hiszen mind szellemileg, mind lelkileg, mind testileg biztonságban tudhatják gyermeküket, amíg ők részt vesznek a programokon.Hiszen csak és kizárólag szakemberekkel dolgozunk. Másrészt pedig olyan interaktív előadásokat tartunk a játszóház keretein belül, ahol megmutatjuk azt az utat közös játék készítés közben, mellyel a szülők a minőségi idejüket igazán hasznosan tölthetik el gyermekeikkel. Segítve ezzel a szülőket abban, hogy kiegyensúlyozott, boldog, harmonikus életet biztosíthassanak gyermekeiknek.

Reklám:
Nem szívesen bízod a gyermeked animátorra, mert nem tudod, ki ő? Ért-e a gyerekekhez? Nálunk szakemberek(pedagógusok, fejlesztőtanárok, óvodapedagógusok) játszanak a gyermekekkel kimondottan a megfelelő játékszerekkel, melyeket mi biztosítunk.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
2 gyermekem van, 3 és 5 évesek.

Miért érdemes rád szavazni?
Szeretnénk megmutatni a családoknak, szülőknek, hogy ebben a gyors világban hogyan tudnak a gyermekeikre minőségi időt szakítani, és azt hogyan tudják úgy eltöltetni, hogy ezzel segítsék gyermekeik harmonikus fejlődését. Ami elengedhetetlen a teljes, boldog élethez.

38. DANCSOKNÉ JUSZTIN ÁGNES

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Online spanyolórák adásával foglalkozom, valamint erre építkezve szerkesztettem meg online tananyag webáruházamat, amelyre más tanárok is írtak megoldókulcsos tananyagokat a legkülönfélébb tantárgyakból.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.spanyolonline.hu
www.facebook.com/spanyolonline
Székhely: Budapest

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2010-ben.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Segít a szabad időbeosztásban, a jövőm kötetlen, korlátok nélküli tervezésében, egyedi ötleteim megvalósításában, az anyagi függetlenség távolban lebegő képének élvezetes elérésében. 🙂

Reklám:
A nálunk tanulók élvezetes spanyolórákon vehetnek részt, otthonról, kényelmesen, ami maximálisan összeegyeztethető mind a családi, mind a munkahelyi teendőkkel. Tananyag webáruházam azok számára segít, akik önállóan tanulnának idegen nyelvet vagy készülnének érettségire, hiszen minden tananyagunk megoldókulcsos.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Egy kisfiam van, Levente, 20 hónapos.

Miért érdemes rád szavazni?
A spanyolonline-t is imádom, de a tananyag webáruház szívügyem lett, a rengeteg lelkes kolléga miatt. Ha nyerek, egyedi kezdeményezésünk ismertebb lesz, ami nem csak nekem elismerés, hanem azoknak a tanároknak is, akik e-bookot küldtek be hozzám, időt és energiát nem kímélve. Szeretném őket ismertté tenni!

39. NÉMETH RITA

Németh RitaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Profithozó, hasznos reklámajándékot,azon belül is főleg egyedi pendrive-ok forgalmazásával foglalkozom. Célom az igényes cégeknek olyan reklámhordozót ajánlani, mely nem a kukában végzi, hanem napi használatával praktikus dolgot ajándékozunk. Céglogót, céges arculati elemeket profi módon rálogózzuk a pendrive-okra, így azok akár 10 éven át stabil reklámhordozókká válnak. Így növekszik adott cég vevőinek megelégedettsége, továbbajánlják cégét, visszatérő vásárlókat hoz, tehát profitot generál!

A vállalkozás elérhetőségei:
www.pendriveguru.hu
www.facebook.com/PendriveGuru.hu
Székhely: Győr

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2011-ben.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Egy céglogós pendrive-val olyan marketing eszközt ajánlok, melyet az ügyfeled akár még 10 évig is használ, így folyamatos reklámfelületet biztosít. Praktikus – hasznos – a reklámajándékok királynője

Reklám:
Lehet elcsépelt szavaknak hangzanak, de amikor tényleg ott tartasz, hogy reklámtárgyat vásárolsz szembetűnő lesz a különbség. Mind minőségben – minden memóriára Örök élet garanciát adunk, mind kiszolgálásban – a nap bármely szakában rendelkezésre állunk és mind a korrekt kommunikációban, kapcsolatépítésben.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Két fiú gyermekem van! A nagyobb 4 éves a kisebbik 2 éves! Nagyon életre való mindkettő, imádják a repülőket, a trambulinban ugrálni és mesét olvasni – főleg repülős meséket:) És persze nagyon szeretik egymást:)

Miért érdemes rád szavazni?
A szavazók közt kisorsolok egy 8 Gb-os Okospendrive-ot, mely cégem innovatívan új terméke:)))
Továbbá szavazz rám, mert azt szeretném elérni, hogy a példámon keresztül más anyukák is megvalósítanák önmagukat. Én szülés előtt is reklámcégnél dolgoztam és a GYES alatt kidolgoztam, hogy tudnám saját vállalkozásban jobban csinálni azt, amit korábbi munkahelyemen. Szeretném, ha példámon keresztül más mamik is saját vállalkozást alapítanának és jobb szolgáltatást nyújtanának, mint korábbi munkahelyeik. Bátoríts küldetésemben! Támogass szavazatoddal!

40. KOLLÁR BORBÁLA

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Kreatív foglalkozások gyerekeknek a szabad alkotás jegyében és ehhez kapcsolódó kreatív csomagok, termékek értékesítése

A vállalkozás elérhetőségei:
www.borarti.hu
www.facebook.com/Borarti
Székhely: Budaörs

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2013. november.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Gyerekeknek kínálok olyan szabad alkotási lehetőséget, ahol önálló gondolkodást,önmegvalósítást,problémamegoldást tanulhatnak a foglalkozásaimon az alkotáson keresztül és a termékeim segítségével otthon is .

Reklám:
Olyan megoldást kínálok a szülőknek, amit könnyedén megvalósíthatnak otthon is, nem kell külön beszerezni az ötletet, alapanyagot, eszközöket, hanem mindezt egy csomagban kínálom. Élmény a közös alkotás mindenki számára.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Boróka 6
Barnabás 5

Miért érdemes rád szavazni?
Azért érdemes rám szavazni, mert szeretném, hogy minden gyerek szabadon alkothasson, kenhesse a festéket, átélje az alkotás igazi élményét.Ezt szeretném elvinni az iskolákba, óvodákba,az otthonokba, úgy mint a saját műhelyemben.A kreatívan gondolkodó gyerekek a jövő!

41. NESZTLER JUDIT

Nesztler JuditMivel foglalkozik a vállalkozásod?
A CANTIENICA-Alakformáló és Testtartásjavító módszer egyetlen magyarországi képviselője.
Medencetréning, Hátprogram, Lábtréning, Futástechnika, Arctorna

A vállalkozás elérhetőségei:
www.cantienica.hu
www.facebook.hu/CANTIENICA.Budapest
Székhely: Székesfehérvár

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2007-ben.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Szülés utáni regeneráció, egészséges hát és láb, könnyed futástechnika, és feszesen fiatalos arc! Ez mind külön-külön és együtt is megvalósítható a CANTIENICA-módszerrel!

Reklám:
Ezzel a módszerrel nem csak ismét elsajátíthatod, hanem meg is valósíthatod, hogy megtanuld úgy használni a tested, ahogy gondtalan és egészséges gyerekként tetted! Fájdalmak nélkül, könnyedén!

Hány gyermeked van és milyen korúak?
kettő, 8 és 5 évesek

Miért érdemes rád szavazni?
A hobbim a munkám évek óta, a munkám az életcélom hosszú évek óta. Szívből és szívesen dolgozom azért, hogy minél többen megtapasztalják, milyen könnyedén és örömmel mozogni!

42. KOZÁRY-BICZÓ ANDREA

Kozáry-Biczó AndreaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Baba- és kisgyermekjáték webáruházat nyitottam, ahol a játékok mellett mesekönyveket és ajándékozási kellékeket is lehet kapni.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.anyaparadicsom.hu
www.facebook.com/AnyaParadicsom
Székhely: Gödöllő

Mikor kezdtél el vállalkozni?
Szinte napra pontosan 1 évvel ezelőtt kezdtem el kacérkodni a webáruház megnyitásának gondolatával. Akkor a kisfiam még csak 2 és fél éves volt. Mire betöltötte a 3-at, és elkezdte az óvodát, már pontosan tudtam, hogy ezzel akarok foglalkozni. Tudatosan készültem rá, és hittem benne, hogy meg tudom csinálni. A férjem támogatásával és nagy lelkesedéssel – nemet mondva volt főnökömnek, aki visszavárt korábbi munkahelyemre-, novemberben kezdtem intézni a hivatalos ügyeket. A webáruház januárban nyitott, és kedveltsége, nagy örömömre, folyamatosan nő. Nem csak azt a szabadságot adja, amire mindig is vágytam, hanem sokkal többet annál. Jót tehetek másokkal, amit bizonyítanak a köszönőlevelek és a kedves fotók, amiket a vevőimtől kapok. Számomra ez a siker!

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Az édesanyákat támogatja abban, hogy a megfelelő életkorban a megfelelő játékokkal tudják fejleszteni gyermekeik készségeit. A webáruházban átlátható, de az átlagnál részletesebb, kor alapján meghatározott csoportokban találjuk a játékokat – ez nagy segítség a babaajándékot kereső rokonok, barátok számára is. Alaposan körbejártam a témát, hogy a vevőimnek időt és energiát spóroljak.

Reklám:
Mert itt anya ad el anyának, ami átjön a kedves, közvetlen kommunikáción, és érezhető az apró figyelmességekben, amelyekben a vásárlóimat részesítem. Tégy Te is próbára!

Hány gyermeked van és milyen korúak?
1 kisfiam van, 3 és fél éves.

Miért érdemes rád szavazni?
Ha rám szavazol, akkor egy olyan embert támogatsz, aki küzd a személytelenség ellen, és azt vallja, hogy mindenkinek jár egy kedves mosoly (ha ennek nincs más módja, akkor így: 🙂 ) és a maximális figyelem. Hiszek abban, hogy a termékeim boldoggá teszik a babákat és ezáltal az anyukáikat is. Vannak még terveim ezzel kapcsolatban. 😉

43. SZOKONYA KATALIN

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Borok kereskedelme, előfizetéses ajándékcsomagok, borvirágok.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.bormeglepetes.hu
www.facebook.com/bormeglepetes
Székhely: Veszprém

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2010.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Ajándékozásban.

Reklám:
Somelier által válogatott és frissített szortiment, különleges ajándék a borvirág, az előfizetéses borcsomagok.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Patrik 3 éves, Erik most született.

Miért érdemes rád szavazni?
Motivál, hogy jól csináljam, motivál, ha jól csinálom.

44. FÜLÖP OLGA

Fülöp OlgaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Könyveléssel, bérszámfejtéssel és ehhez kapcsolódó kisvállalati tanácsadással, ügyintézéssel foglalkozom.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.szampatikus.hu
www.facebook.com/szampatikus
Székhely: Szigetszentmiklós

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2011.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Minden vállalkozó/vállalkozni vágyó ember számára közérthető, könnyen emészthető nyelvre kívánom lefordítani a számviteli, adózási szabályokat. Szeretném, hogy a vállalkozók is megértsék miért fontos követniük pénzügyeiket napi szinten, hogyan és mi módon tudják fejleszteni vállalkozásukat. Szerencsére sok ügyfelemnek már marketing tippekkel is tudok segíteni.

Reklám:
Mert bennem nem csak egy egyszerű, átlagos könyvelőt ismerhetnek meg az ügyfelek, hanem egyúttal egy jó barátot, kis pszichológust, ötletembert is. Valamint én mindig az ügyfél érdekeit tartom szem előtt, soha nem a sajátomat.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
2 (egy 4 éves és egy másfél éves)

Miért érdemes rád szavazni?
Mert kisgyermekes anyaként és vállalkozóként ismerem az összes problémát, félelmet, előítéletet amivel manapság egy vállalkozni vágyó nő szembesül. És mindezek legyőzésében személyes tapasztalataimon keresztül tudok segíteni. Szakmámnak teljes mértékben lelkes és elhivatott képviselője vagyok. Ennek bizonyítéka az is, hogy minap beválasztottak a Minőségi Könyvelők Klubja Egyesület felügyelő bizottságába is.

45. BÁRÁNYOSNÉ ÁBRAHÁM RITA

Bárányosné Ábrahám RitaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Tűz-és Munkavédelmi tanácsadás, Tűzjelző és gázzal oltó rendszerek tervezése,kivitelezése, értékesítése.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.ardenterprise.hu
www.facebook.com/pages/Ardenterprise-Kft
Székhely: Tabajd

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2011 szeptember.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Magas színvonalú tűz és munkavédelmi tanácsadás olyan cégeknek, akik számára megterhelő anyagilag a jogszabályi feltételeknek eleget tenni.

Reklám:
Szakértelem és megbízhatóság magas színvonalon.
Számunkra legfontosabb ügyfeleink elégedettsége és biztonsága.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Botond 4 éves, Csongor 2 éves

Miért érdemes rád szavazni?
Szeretnék segíteni minden olyan fiatal, akár még gyermektelen nőnek, aki hezitál a karrier és a gyermekvállalás között, hogy merje megvalósítani önmagát és álmait.
A mai nőknek fontos lenne látni, hogy a gyermek nem hátrány, hanem öröm, akikkel a munkánkban elért sikereket megoszthatjuk és ezáltal jövőjüket biztosíthatjuk.

46. LÁSZLÓFALVI ÉVA

Lászlófalvi ÉvaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Vendéglátás.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.facebook/sorkertfalo.club
Székhely: Fülöp

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2010.06.02.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Gyermekeim nevelésében és tanításában./p>

Reklám:
Itt szó szerint családias hangulat van, szanaszét a gyerekek dolgai, játékai, ceruzái, könyveik. A vendégeket szórakoztatják, olvasnak, rajzolnak, és ugrálnak a gyerekek, és a vendégek nagyon szeretik ha Ők is részt vehetnek ebben.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
3
Petra-12 éves
Míra és Maja 7 évesek

Miért érdemes rád szavazni?
Aki benéz hozzánk, az tapasztalhatja az igazi családias hangulatot, és láthatja a gyerekek mennyire élvezik a kialakult helyzetet.Petra a konyhában segédkezik, Maja a pultban végez kiemelkedő teljesítményt, Mírám a vendégeket szórakoztatja!

47. SZÉLL TAMÁSNÉ

Széll TamásnéMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Esküvőszervezés, teljeskörű dekoráció, gyermekszórakoztatás.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.deluxe-dekor.hu
www.lufimano.hu
www.facebook.com/deluxedekor
www.facebook.com/lufimano
Székhely: Tapolca

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2008.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
házasulandó pároknak esküvőszervezés és teljeskörű dekoráció, gyermekszórakoztatás játékoktól a kézműves foglalkozásig.

Reklám:
A megálmodott „nagy napot” valósággá varázsolom. A lehetetlent azonnal elérem, a csodára kicsit nálam is várni kell!

Hány gyermeked van és milyen korúak?
2 fiú gyermek, 5 és 10 éves

Miért érdemes rád szavazni?
Egy álmom valósult meg a vállalkozásommal, és szeretném más számára is elérhető tenni az álmait!

48. HAJÓS ERIKA

Hajós ErikaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Óvodás, kisiskolás korú gyermekek részére zenés mesejátékokat, mesetanfolyamot, táborokat tervezek.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.illemkata.hu
www.facebook.com/pages/Illem-Kata
Székhely: Budapest

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2009-től önkéntes alapon, kísérletezgetve, majd 2012-től teljes gőzzel.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Meséim, előadásaim segítik az óvodás, kisiskolás korú gyeremekeket a társadalom által elvárt szabályaink könnyebb elfogadásában, elsajátításában.

Reklám:
Saját meséket dolgozok ki a gyerekek életkori sajátosságait figyelembe véve, ugyanakkor a szülőknek is segítséget nyújtok általuk, a gyermekek szocializációs folyamatának rögös útján.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Három kislányom van, egy 10 éves, egy 7 éves és egy 4 éves.

Miért érdemes rád szavazni?
Illem Kata tanít, nevel, szórakoztat, kellemes és hasznos időtöltést biztosít úgy a gyerekeknek, mint szüleiknek. Ne tétovázz, Illem Katázz!

49. NYÍRI ANDREA

Nyíri AndreaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Cégem két területen is tevékenykedik:
Vállalkozásoknak, non-profit szervezeteknek komplex adminisztratív szolgáltatásokat nyújt, kiegészítve logisztikai tevékenységekkel.
Ezen kívül üvegékszerek készítésével foglalkozom, ManóMérce néven.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.facebook.com/mano.merce.9
Székhely: Dunaújváros

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2005-ben indítottuk férjemmel az adminisztrációs tevékenységhez kapcsoló vállalkozásunkat. Jelenleg már csak újabb alkalmazott felvétele után tudunk további munkákat vállalni. 2013-ban eljutottunk oda, hogy saját álmomat megvalósítva a tevékenyégek közé felsorakozott az üvegékszer készítés.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Üvegékszer készítőként az általad megálmodott ékszerek formába öntése mellett a saját terveimet is megvalósítom.
Vállalkozásom másik területén pedig költséghatékonyan segítek megoldani a partnerek napi adminisztrációját. Nem szükséges irodát fenntartaniuk, telefonnal, számítógéppel, alkalmazottal, bérleti díjjal, rezsiköltséggel, stb.

Reklám:
Hiszem, hogy a folyamatos megújulás, az élethosszig tartó tanulás elengedhetetlen az élet minden területén, napom nagy részét teszi ki, ezen elvemnek való megfelelés. A vállalkozásom két egymástól teljesen eltérő területén való munkám nem akadályozza a maximum nyújtását, hanem inkább egymást kiegészítik, inspirálják.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Dávid 27 éves,
Márk 10 éves

Miért érdemes rád szavazni?
Legjobban Audrey Hepburn szavaival tudnám megfogalmazni: „Soha nem hittem az istenadta tehetségben. Imádtam a munkámat és megtettem mindent, ami tőlem telt.”

50. ARANYINÉ CSERNYÁK ESZTER

Aranyiné Csernyák EszterMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Fajátékok, logikai játékok, kézügyességet segítő játékok forgalmazása webáruházban.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.kreativlurko.hu
www.facebook.com/kreativlurko.hu
Székhely: Budapest

Mikor kezdtél el vállalkozni?
A webáruház 2013 októberében nyitotta meg virtuális kapuit.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Segíti a szülőket, a gyermekek korának megfelelő játék kiválasztásában. Segít megteremteni a játékon keresztül a család egységét és a gyermekkel eltöltött minőségi idő megvalósítását. Szeretném, ha sok elégedett, játszani szerető és tudó emberke nevelkedne, ezért hoztam létre a Kreatív Lurkót.

Reklám:
Célom, hogy segítsem a tudatosan nevelő anyukákat, hogy a gyerekek kreativitást, logikus gondolkodást segítő játékokkal játszanak. Megmutatom, melyek azok a játékok, amit a szülő-gyermek együtt játszva, a gyermeked tudni fogja, hogy figyelsz rá.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
2 gyermek édesanyja vagyok, Dániel 6 éves, Kristóf 21 hónapos.

Miért érdemes rád szavazni?
Mert a célom, – a Kreatív Lurkó webáruházon keresztül, – hogy minden gyermek, igényes, jó minőségű játékokkal játsszon, ami nem csak pár percre köti le a figyelmét, hanem gondolkodtató, kreativitást segítő, kézügyességet, logikus gondolkodást fejlesztő játékokkal legyen körülvéve. Egyfajta szemléletmódot szeretnék közvetíteni, hogy ne vásároljunk felesleges játékokat, amit a boltból hazaérve, pár perc után már megun a gyermek. Szeretném, ha minden lurkó megkapná a szüleitől amire a legjobban vágyik: A FIGYELMET! Köszönöm, ha szavazatoddal ennek a célnak a megvalósulását támogatod!

51. ÁRVAI NÓRA

Árvai NóraMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Krónikius női betegségekben szenvedőknek segítek pszichológusként, szomatoterapeutaként az életminőségük javításában, céljaik elérésében, a gyógyulásban. A pszichológiai rendelés mellett könyveket és blogot írok, Gyógyító Női Jógaterápiás foglalkozásokat tartok, komplexen közelítve a krónikus női megbetegedések- endometriózis, PCOS, termékenységi zavarok, daganatos megbetegedések- témájához.KÜLDETÉSEM: azt szeretném elérni, hogy módszerem segítségével a magyar nők közelebb kerüljenek önmaguk és testük szeretetteli elfogadásához, tudatosak, kiegyensúlyozottak, egészségesek legyenek! –

A vállalkozás elérhetőségei:
www.endoblog.hu
www.facebook.com/endometriozisnelkul
Székhely: Budapest

Mikor kezdtél el vállalkozni?
3 évvel ezelőtt. Nagyon féltem belevágni, mert első generációs vállalkozó vagyok a családban, és a mai napig megkapom, mikor lesz már egy „rendes” állásom. De hiszem és tapasztalom, hogy így tudok a leghatékonyaban segíteni!

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Krónikus női megbetegedésekben szenvedőknek segít feltérképezni és megoldani állapotuk pszichoszomatikus hátterét, ezáltal leküzdeni az akár gyógyíthatatlannak nyilvánított betegségeket is. A pszichológiai tanácsadás mellett közösséget is építek az érintett nőknek. Célom, hogy a krónikus betegségekben érintett nők ne maradjanak egyedül, alkossanak közösséget, merjenek beszélni, beszélgetni!

Reklám:
Hazánkban jelenleg egyedül én foglalkozom szakértőként a krónikus női betegségek pszichológiájával. Nem titok, hogy érdeklődésem személyes indíttatású volt, hiszen magam is leküzdöttem egy gyógyíthatatlannak nyilvánított betegséget. Ex-betegként is és szakemberként is kamatoztattam tudásomat és tapasztalataimat, szívből, szenvedéllyel űzöm a hivatásomat. Felfogásom komplex, az egészséges étrend és a jógaterápia kiegészíti a pszichoterápiás konzultációkat, amelynek köszönhetően elért eredményeimre nagyon büszke vagyok.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Egy négy éves fiam van, Beni. Fél éve egyedül nevelem, ami vállalkozóként nem kis kihívást jelent. Vallom, hogy egy édesanya a legkreatívabb időzsonglőr a világon!

Miért érdemes rád szavazni?
Azért szavazzatok rám, hogy még többen megismerjék a munkámat, a hivatásomat, még több érintett nőhöz eljusson a megoldás lehetősége, a segítség. Valamint azért, hogy megmutathassam országnak-világnak, hogy egyedülálló anyaként is lehetek szenvedélyes vállalkozó és boldog édesanya egyszerre. Ja, és nem ártana, ha ezt a szüleim is elhinnék végre:-D

52. LÉNÁRD ORSI

Lénárd OrsiMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Egyéni és csoportos szülésfelkészítéssel, kismama masszázzsal, szüléskíséréssel és gyermekágyas gondozással.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.lenardorsi.hu
www.facebook.com/dula.szules
www.pinterest.com/lenardorsi/
Székhely: Pomáz

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2009-ben.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Dúlaként várandósoknak és párjuknak segítek ebben az új, kihívásokkal és döntésekkel teli, ám csodaszép élethelyzetben. Az egyéni konzultációk vagy csoportos szülésfelkészítő alkalmak során részletesen tájékoztatom őket a várandósság alatti testi-lelki változásokról, az orvos- és kórházválasztás kérdéseiről, a vajúdás és szülés lefolyásáról, a kisbaba megszületésének körülményeiről illetve a szoptatásról és a gyermekágyas hetek történéseiről. A várandós anyák komfortérzetét kismama masszázzsal is szolgálom.
Igény szerint jelen vagyok a szülés óráiban: lelki támaszt és információt nyújtok a vajúdónak és párjának. Aromaterápiás olajokkal, borogatás használatával, masszázzsal, légzéstechnika és vajúdási testhelyzetek ajánlásával segítem az édesanyát.
Kapcsolatunk a gyermekágyas hetekben is megmarad, segítek a szoptatás, a babaápolás és a szülővé válás kérdéseiben.

Reklám:
„Számíthatsz rám ebben az új élethelyzetben, a szülés során nemcsak egy kisbaba, de egy új édesanya és egy család is születik.”

Mentálhigiénés képzettségemmel, több éves tapasztalatommal és kismama masszőrként biztos testi-lelki hátteret biztosítok az édesanyáknak és családoknak a babavárás, a szülés és a gyermekágy idején.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
3 fiam van: 15, 12 és 7 évesek.

Miért érdemes rád szavazni?
Azt szeretném, hogy minden édesanya a saját útját járhassa, amikor várandós, és amikor kisbabáját a világra hozza.
Azt szeretném, hogy a szülés, a születés a babának, az édesanyának és az édesapának életre szóló jó élmény legyen.

53. SOMOGYI RÉKA

Somogyi RékaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Bababiztonsági tippeket, tanácsokat osztok meg kisgyerekes szülőkkel, nagyszülőkkel a www.bababiztonsagotthon.hu weboldalon, és a Bababiztonság webáruházat üzemeltetem.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.bababiztonsag-webaruhaz.hu
www.bababiztonsagotthon.hu
www.facebook.com/Bababiztonsag
Székhely: Szigetszentmiklós

Mikor kezdtél el vállalkozni?
A Bababiztonság otthon weboldalt 2009-ben hoztam létre, egyidőben azzal, amikor a kisfiam elkezdett kúszni-mászni és kiderült a számomra, hogy a lakásunk számtalan izgalmas felfedeznivalót, ugyanakkor veszélyt rejt a számára. A Bababiztonság webáruházat pedig 2010-ben „nyitottam meg”.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Minden szülőnek a legfontosabb a gyermeke biztonsága, testi épsége, mindenki szeretné megvédeni gyermekét a balesetektől, a sérülésektől, a felesleges fájdalmaktól. Bababiztonsági tippjeimmel, tanácsaimmal, a bababiztonsági termékek megismertetésével és forgalmazásával az otthoni gyermekbalesetek elkerüléséhez, megelőzéséhez nyújtok segítséget. Szeretném felhívni a szülők figyelmét, hogy kellő körültekintéssel, odafigyeléssel, esetenként bababiztonsági termékek használatával az otthoni gyerekbalesetek nagyrésze elkerülhető, megelőzhető!

Reklám:
A webáruházban található termékek nagyrészét leteszteltük a saját gyermekeinkkel, így nemcsak a gyártó leírása alapján, hanem a saját tapasztalatainkkal is tudunk segíteni a szülőknek a választásban, a felmerülő probléma megoldásában(segítünk pl. egy fotó alapján kiválasztani a megfelelő szekrényzárat).

Hány gyermeked van és milyen korúak?
A kisfiam 5 éves, a kislányom pedig a nyáron lesz 3 éves.

Miért érdemes rád szavazni?
Kétségtelenül vonzóak a verseny nyereményei, de elsősorban azért jelentkeztem erre a megmérettetésre, mert szeretném, ha minél több szülőhöz, nagyszülőhöz eljutnának a bababiztonsági tanácsaim, tippjeim, és szeretném, ha a szülők megosztanák velem, és rajtam keresztül a többi szülővel is a saját tapasztalataikat, tanácsaikat, történetüket. A kapott szavazatok a számomra azt jelentik, hogy a bababiztonság téma hasznos, fontos és nagyobb figyelmet érdemel.

54. HALÁSZ GABI

Halász GabiMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Alkalmazott és alkotói grafikák, fotográfiák tervezése és kivitelezése.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.artcredo.hu
www.facebook.com/HalgaDesign
Székhely: Budapest

Mikor kezdtél el vállalkozni?
21 éves korom óta szabadúszóként voltam hol rajzfilmrajzoló, plakáttervező, fotós vagy grafikus. Mások vállalkozásai mögött húztam meg magam. 2010-ben született meg a döntés, hogy kezembe vegyem a sorsom. Ekkora már a harmadik gyermekemet hordoztam a szívem alatt. Megalakítottuk a saját családi cégünket, ahol én mint grafikus, a férjem mint fotográfus van azóta is jelen. Ez a mi kis ügynökségünk.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Szabadon gazdálkodhatom a munkára fordított idővel, miközben kitudom egészíteni a családi kasszát is. Cél, hogy a gyermekeimnek soha ne kelljen nélkülözniük engem. Olyan munkát végezhetek, ami teret ad a művészetemnek és kreativitásomnak.

Reklám:
***Művészi igényű vizuális kommunikáció*** mindezt családi légkörben – gyermekünk lesz a kérésed, segítünk a kiteljesedésben és a növekedésben!

Hány gyermeked van és milyen korúak?
3 gyönyörű gyermek
Barnabás 10,
Berzsián 7,
Babita 4

Miért érdemes rád szavazni?
Egy anya vagyok a sok bátor anyuka közül, aki csak szereti a munkáját és amit csinál. Szavazz rám, ha tetszik amit látsz. Nekem minden szavazat biztatás, hogy jó az amit létrehozok. Önbizalmat ad, hogy anyukaként is „labdába rúghatok” a nagy ügynökségek mellett. Köszönöm!

55. BÁRÁNY-SZILFAI ALIDA

 Bárány-Szilfai AlidaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Vállalkozásom 3 nyelven (magyar, angol, orosz) nyújt esküvő- és rendezvényszervezéssel kapcsolatos szolgáltatásokat.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.alidawedding.com
www.facebook.com/AlidaWedding
Székhely: Dunakeszi

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2012. február.

Reklám:
3 nyelven dolgozunk: magyarul, angolul és oroszul.

Elsősorban itt élő külföldi, vagy külföldön élő magyar ügyfeleink vannak, akik a nyelvtudásunk miatt választanak bennünket.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
1 kislány, 13 hónapos

Miért érdemes rád szavazni?
Példát mutatok a többi kismamának, és bebizonyítom nekik, hogy igen is érdemes álmodni!

56. PAIZS DÓRA

Paizs DóraMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Az Anyacsavar csoportos és egyéni coaching támogatást nyújt kisgyerekes anyáknak a saját legégetőbb problémáik megoldásához, a legfontosabb céljaik kitűzéséhez és sikeres megvalósításához, valamint blogot működtet, ahol minél többféle mintát, megoldást, helyzetet és megküzdési stratégiát igyekszik bemutatni, amiből ki-ki kiválaszthatja a számára rokonszenves, gondolatébresztő, erőt adó példákat.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.anyacsavar.com
www.facebook.com/anyacsavar.blog
Székhely: Budapest

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2013. áprilisában.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Az Anyacsavar segít megoldásközpontú szemléletmóddal feldolgozni azokat a tipikus, kisgyerekes anyákat érintő kérdéseket, témákat, amiket a sokféle női szerep megélése, egymásnak feszülése és összehangolása vet fel, ehhez biztonságos, támogató közeget, zavartalan gondolkodásra szánt időt és professzionális coaching támogatást nyújtva.

Reklám:
Szeretnéd, ha nem kellene választani aközött, hogy jó anya, jó társ vagy jó kolléga legyél, hanem ezeket össze tudnád valamiképpen egyeztetni, és nem szeretnél lemondani a rendszeres testi-lelki feltöltődésről, a folyamatos intellektuális és szellemi inspirációról sem? Akkor az Anyacsavar Neked szól!

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Egy 22 hónapos kisfiam van.

Miért érdemes rád szavazni?
Hogy minél több kisgyerekes anyához eljuthasson az a szemléletmódú támogatása, amely a mindenkori lehetőségeket, a saját erőforrásokat és az önmegvalósító megoldásokat helyezi a fókuszba.

57. UJVÁRI ANDI – VARÁZSKERT BABAMAMAHÁZ

Ujvári AndreaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Egy olyan BabaMamaHázat álmodtam meg, ahol nem csak a babák, a mamák is otthon érezhetik magukat. NEM csak egy fejlesztő központ, hanem egy „Anyaközpont” is, ahol ingyenes játszóház, teakonyha és SÓhomokozó mellett lehetőség van kikapcsolódni, mozogni, zenélni, beszélgetni.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.babamamahaz.hu
www.facebook.com/babamamahaz
Székhely: Budapest

Mikor kezdtél el vállalkozni?
4 éve.
Előtte az Egészségügyi Minisztériumban – miniszteri kabineten dolgoztam a kabinetfőnök és a miniszter munkatársaként. Később, lehetőséget kaptam a Népegészségügyi Kormánymegbízotti Iroda koordinálására, ezzel több NŐI népegészségügyi kampányért feleltem ( pl. méhnyakrák, mellrák) amit örömmel tettem. Nagyon nehezen estem teherbe és az évekig tartó trauma alatt az adott erőt, hogy zenei tanulmányaimat felhasználva anyukáknak tartottam babamuzsika foglalkozást, majd a GYES évei alatt elvégeztem egy módszertani képzést, amivel elsajátíthattam a zenés ölbeli játékok alapjait. Ez is közrejátszott abban az elhatározásban, hogy létrehozzak Zuglóban egy gyermekfejlesztő központot, ahol nem csak a babáké, hanem az édesanyáké is a főszerep. Immár 4 éve olyan sikeres a BabaMamaHáz, hogy szívvel-lélekkel folytatott, de anyagi segítség hiányában alapmarketinggel is minden nap zsúfolásig tele vagyunk és ami a legnagyobb öröm számomra, hogy vannak családok akik a negyedik babájukat várják „nálunk”.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A Varázskert BabaMamaHáz több kiváló pedagógussal (Varázskaticákkal) a családoknak nyújt a fejlesztő órák és kikapcsolódás mellett, sok ingyenes programot. Nyitás óta díjtalan a játszóház, a teakonyha és a női magazinok sokasága, amit férjemmel a kiadóktól cipelünk hetente a BabaMamaHázba. A sóhomokozót saját magunk terveztünk és építettük Himalája sóval töltve férjemmel, hogy ha kint hűvös van és nem lehet homokozni, játszóterezni nálunk jól érezzék magukat a gyerekek, míg anya olvas a „katicafotelekbe” (melyeket magam varrtam). A mai gazdasági helyzetben előnyünk, hogy egy foglalkozás áráért (1500 forint) egész nap nálunk lehetnek családok, ám az altatási idő miatt még sincs soha zsúfoltság.

Reklám:
Már magzati kortól – nagyóvodás korig: BABÁZZ, TEÁZZ, JÁTSSZ, díjtalan szolgáltatásokkal a KÖTŐDÉSÉRT várnak a Varázskaticák. Varázskert BabaMamaHáz ahová minden család haza jár!

Hány gyermeked van és milyen korúak?
1 kisfiú, Zétény 7 éves lesz.

Miért érdemes rád szavazni?
Minden álmom az volt, hogy édesanyává válhassak erre 5 évet és 4 terhességet vártam, mellette zenémmel örömöt adtam a legkisebbeknek és mertem nagyot álmodni a semmiből egy családi vállalkozáshoz, melyet baráti kölcsönökből hoztam létre. Jómagam festettem a falakat és terveztem meg az arculatot éjjeleken át a munkámhoz ami folyamatosan bővült és nőtte ki magát zugló szívében. A mai napig a foglalkozásokon kívül mindent én tervezek, varrok, festek, készítek ami boldogsággal tölt el és hálát adok érte nap, mint nap.
Egész életemet meghatározta a segítségnyújtás és a családok iránti elkötelezettség, kormánytisztviselőként is. Amikor megkérdezik sokan, hogy némelyik díjtalan szolgáltatás, nap vagy hét; nekem hogyan éri meg, úgy érzem már az is örömmel tölt el és megéri, hogy több száz család a Varázskert BabaMamaHázat választja hetente kikapcsolódásul és ezért teszek is minden egyes nap. Ezért 🙂

58. TÖRÖK JUDIT

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Letterpress technológiával készült, egyedi tervezésű esküvői meghívók és kapcsolódó kiegészítők tervezése és kivitelezése.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.confettini.com
www.facebook.com/confettini
Székhely: Budapest

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2012.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A külföldi esküvői blogokon látható igényes, egyedi és divatos esküvői meghívók világát elhozzuk a hazai közönségnek is. Ez a stílus és minőség eddig nem nagyon volt elérhető Magyarországon.

Reklám:
A jegyes pár egyedi igényei alapján művészi igényességgel megtervezett, letterpress technológiával kivitelezett esküvői meghívók.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
18 hónapos fiú

Miért érdemes rád szavazni?
Szavazatoddal megerősíted azon hitünket, hogy Magyarországon is keresik az emberek az igényes, hagyományos technológiákkal készült meghívókat.

59. CSORDÁS JUDIT EMBERPALÁNTA.HU

Csordás Judit - Emberpalánta.huMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Honlapunk a gyerekekkel való kertészkedés témájával foglalkozik. Fő profilunk egy webáruház, melyben a kertészkedéshez szükséges gyerekméretű kerti szerszámokat, kiegészítőket, dekorációs termékeket, kerti játékokat, vetőmagokat, általunk összeállított csomagokat értékesítünk.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.emberpalanta.hu
www.facebook.com/emberpalanta.hu
Székhely: Budapest

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2012 elején indult el a honlap, az erre épülő vállalkozást pedig 2013 augusztusában alapítottuk.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Kétgyermekes kertészmérnök anyukaként fontosnak tartom, hogy a gyerekek minél fiatalabb korban, játékos formában megismerkedjenek a kertészkedés alapjaival, a kerti növényekkel. Ebben segítenek a témához kapcsolódó blogbejegyzések és a honlapunkról ingyenesen letölthető, gyerekeknek szóló kertésznaptárunk is. Célunk, hogy a vállalkozás segítségével a gyerekek részesei lehessenek annak az örömnek, melyet a kertészkedés, a saját termesztésű zöldség semmivel össze nem hasonlítható íze, a friss levegőn való együttlét okoz. Természetesen azokról sem feledkeztünk meg, akiknek csak egy ablakpárkány áll a rendelkezésükre.

Reklám:
Teljes mértékben odafigyelünk minden egyes vásárlónkra. A csomagokat a legnagyobb gondossággal állítjuk össze, hiszen lehet, hogy a következőt pont a Te gyermeked fogja kibontani!

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Két gyermekünk van, 4 és 6 évesek, akik nagyon szeretnek kertészkedni!

Miért érdemes rád szavazni?
Szavazz rám, ha úgy gondolod, hogy hasznos és fontos, amit az Emberpalánta képvisel! Ha gyermeked nagy büszkén kihúzza az első, saját termesztésű göcsörtös répát a földből, már elértünk valamit.

60. CSERNAI KATA

Csernai KataMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Aggódó szülőknek segítek abban, hogy a gyerekük ne veszhessen el.
A Facebook.com/QRJewelKids oldalon minden héten megosztok egy hasznos és olcsón kivitelezhető gyerekbiztonsági tippet.
Létrehoztam Magyarország első QR kódos gyerekazonosítóját, amelyen avatatlan szemek elől védetten, de szükség esetén könnyen elérhetően tárolhatod a gyermeked nevét, fotóját, akut betegségét, és feltöltheted rá saját elérhetőségeidet. Így ha gyereked elkavarodik a tömegben, megtalálója AZONNAL értesíteni tud Téged.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.qrjewel.eu/gyerekazonositoQRkoddal
http://www.facebook.com/QRJewelKids
Székhely: Budapest, VIII. kerület

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2011.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Segítek gondoskodni a 2-10 éves gyerek szabadtéri biztonságáról. Ezzel megkímélem a szülőket a felesleges aggódástól, és élvezetes közös programmá változtatom a korábban tortúraként megélt gyerekrendezvényeket, bevásárlásokat.

Reklám:
QR Jewel Kids Gyerekazonosító QR kóddal. Segít hazavezetni elveszett gyereked.
100% leolvasási-, 30 nap gyermekmosoly-, és 365 nap homokozóbiztos garanciával!

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Marci fiam 5 éves.

Miért érdemes rád szavazni?
Azért, hogy ne legyen több kétségbeesetten zokogó kisgyerek a zsúfolt bevásárlóközpontokban, aki nem találja az anyukáját.
Azért, hogy a szabadtéri gyerekrendezvényeken ne kelljen amiatt aggódnod, hogy egy pillanatra is szem elől téveszted a gyereket, hanem élvezd a tartalmas együttlétet.
Azért, hogy a QR kódos gyerekazonosító híre minél több szülőhöz eljusson. Minél többen válhassanak boldog, felszabadult játszótárssá a folyton egrecíroztató, zord szülő helyett.

61. CSERGŐ KINGA

Csergő KingaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Természetes alapanyagú fürdő- és egyéb kozmetikumok forgalmazása, bőrápolási tanácsadás.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.emanufaktura.hu
www.facebook.com/Emanufaktura
Székhely: Budapest

Mikor kezdtél el vállalkozni?
A webshopot a párom alapította 2010-ben, prémium élelmiszerek forgalmazására, de nem igazán indult be, így 2011 nyarán vettem át saját kézbe a webshopot. Az élelmiszereket megszüntettem, helyettük felkerültek a természetes szappanok, melyeket már jól ismertünk és régóta használtunk, hiszen a párom édesanyja már akkor évek óta forgalmazta őket, vásárokra, rendezvényekre vitte a termékeket. Mivel saját bőrünkön tapasztaltuk a jótékony hatásaikat, úgy gondoltam ezzel másoknak is tudok segíteni, hogy megszabaduljon a pattanásoktól, ekcémától, száraz bőrtől stb…és mindezt rákkeltő és káros anyagoktól mentes kozmetikumokkal.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A bőrproblémáktól szenvedőknek segítünk „orvosolni” a problémáikat, bőrbarát, természetes alapanyagú termékekkel, melyek nem tartalmaznak veszélyes, rákkeltő, irritáló összetevőket, illetve emailes, telefonos ingyenes tanácsadás révén segítünk könnyen elérhető, otthoni praktikákat találni, javasolni, amik segítségével a probléma enyhíthető, megszüntethető, ezáltal javul a vásárló életminősége mind fizikailag, mind pedig lelkileg. Ha olyan bőrbetegséggel találkozok, amit eddig nem ismertem, akkor felkutatom az orvosi irodalmat, és megkeresem az enyhítését célzó természetes gyógynövényeket, fűszereket, praktikákat, amikkel segíthetem a vásárló bőre állapotának javulását. Nagyszüleimtől örököltem a gyógynövények szeretetét, így imádok ebben a témában „kutakodni”, tanulni.

Reklám:
Maximális hangsúlyt fektetek minden vevő problémájára, a probléma megszüntetését célzó termékek ajánlása mellett tippeket és tanácsokat javaslok, melyek ingyen elérhetők a háztartásukban. Mindenkivel barátságos hangnemben, átérzően és közvetlenül kommunikálok, így sok vásárlóval szinte már baráti kapcsolat alakult ki az évek során.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
2 gyerkőc, 4 éves kisfiú, 8 hónapos kislány

Miért érdemes rád szavazni?
Mert számomra fontos az egészség és ezt kommunikálni az emberek felé, segíteni nekik a problémáik megoldásában és egészségesebb termékekkel megóvni őket a későbbi betegségektől fontos feladatnak tartom főleg a mai szennyezett világban. Környezetmérnöki végzettségemmel jól ismerem a minket körülvevő káros anyagokat, veszélyes összetevőket, környezetszennyező anyagokat, ezért méginkább hiszek a gyógynövények, fűszerek, természetes praktikák erejében, fantasztikus dolog lenne, ha minél többen „visszatérnének” ezekhez a „régi csodákhoz”.

62. KOMJÁTI KATALIN

Komjáti KatalinMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Könyvelés, üzletviteli tanácsadás, pályázatírás, hitelügyintézés.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.konyveleskecskemeten.hu
Székhely: Kecskemét

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2007-ben kislányom születése után.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Ügyfeleinknek komplett vállalatirányítási támogatást nyújtunk, személyre szabottan.

Reklám:
Cég életpályájához igazodó teljes körű ügyviteli szolgáltatást nyújtunk, a számvitel pénzügy és a pályázatírás területén.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Három gyermekem van, Két 5 éves ikerpár és egy 7 éves kislány.

Miért érdemes rád szavazni?
2007-ben azért kezdtem el vállalkozni, hogy a munkaidőmet a gyermekemhez igazítva tudjam beosztani. Ikreim születése után ennek a jelentősége óriási lett. Ügyfeleim számát, és a munkával töltött időt fokozatosan tudtam növelni, igazodva a család igényeihez. Így a velük töltött minőségi időt és az anyagi biztonságot is meg tudtuk teremteni. Az elmúlt 7 év eredménye három csodálatos kiegyensúlyozott gyermek és egy sikeres vállalkozás.

63. PÁPAI EDIT

Pápai EditMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Babamasszázs oktatás szülők és kismamák részére.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.babokamasszazs.com
www.facebook.com/babokamasszazs
Székhely: Dunaharaszti

Mikor kezdtél el vállalkozni?
A babamasszázst 2013 júniusában indítottam.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Az anyukák elsajátítják egy tanfolyam keretein belül a babamasszázs, melyet aztán otthon a babájuknak és nekik legmegfelelőbb időpontban alkalmazhat, így igazodva a baba napirendjéhez. Az anyukák egy olyan technikát tanulnak meg, mellyel még bensőségesebbé tehetik kapcsolatukat gyermekükkel, biztonságérzetet nyújtanak számukra vagy enyhítik fájdalmukat.

Reklám:
A babamasszázst intenzív, csoportos vagy egyéni oktatás keretében sajátíthatod el Budapesten vagy Debrecenben. Minden résztvevő anyuka magkapja a fogáslistát valamint egy mondóka gyűjteményt.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
1 fiú – 6 éves

Miért érdemes rád szavazni?
Szeretném, ha természetessé válna az anyukák számára, hogy megtanulják és alkalmazzák a babamasszázst, melyet a gyermek 5 éves koráig változatlan formában alkalmazhatnak. Hiszem, hogy ezzel hozzájárulok egy kiegyensúlyozott, szoros szülő – gyermek kapcsolat kialakulásához.

64. DR. GÉBER ANNA

Dr. Géber AnnaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Online Utazási és Jegyiroda

A vállalkozás elérhetőségei:
www.ticketmania.hu
www.facebook.com/Ticketmania.hu
Székhely: Budapest

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2007.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Belépőjegyek értékesítése futballmérkőzésekre Olaszországban és Spanyolországban. A jegyek mellett saját szálláshelyeink vannak, segítünk a repülőjegyben, szállásfoglalásban és egyéb programok szervezésében is.

Reklám:
Hivatalos partnerei vagyunk közvetlenül a futball kluboknak. Saját szálláshelyek Milánóban és Barcelona mellett a tengerparton.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
3
Jázmin 5 éves
Auróra 3 éves
Attila 1 éves

Miért érdemes rád szavazni?
Az utazás egy különleges részére szakosodott irodánk, speciális igényeket szolgálunk ki. Cégünk jelmondata. ÉLD ÁT A FUTBALL CSODÁJÁT!

65. KOCSISNÉ DR. BALOGH ANNAMÁRIA

Kocsisné Dr. Balogh AnnamáriaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
gyógyszer kiskereskedelem, gyógyszertár

A vállalkozás elérhetőségei:
www.malnalevelpatika.hu
www.facebook.com/malnalevelpatika
Székhely: Kismaros

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2013.06.10

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A községben és környékén eddig nem volt közforgalmú gyógyszertár, így a gyógyszerellátás problémás volt.

Reklám:
Betegségspecifikus gyógyszerészi gondozást végzünk(vérnyomás,vércukor, koleszterinszint mérési lehetőség)egészségpénztári elfogadóhelyek vagyunk,havi akcióink vannak és igyekszünk betegközpontú jól ellátott gyógyszertárat üzemeltetni javítva a környék gyógyszerellátását.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
2 gyermekem van.Tomi 6 éves lesz, Emma 4 éves múlt.

Miért érdemes rád szavazni?
Kismaroson születtem, így gyermekkoromban magam is megtapasztalta milyen az, ha egy településen nincs gyógyszertár, és akár egyetlen lázcsillapítóért is vonatra kell szállni a beteg gyerekkel.Már az egyetem alatt elhatároztam, hogy saját gyógyszertáram lesz és ha lehet Kismaroson.Miért érdemes rám szavazni?Mert a gyógyszertár nyitásra mindenki azt mondta túl nagy falat, lehetetlen, de én bebizonyítottam, hogy nem az, hittem benne és sikerült!

66. JÁRMY NOÉMI

Jármy NoémiMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Kecsketejes kézműves szappanokat, natúr kozmetikumokat készítünk.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.kecsketejes-szappan.hu
www.facebook.com/jarmymanufaktura
Székhely: Tabajd

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2013. április.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Vegyszermentes szappanjaink segítenek közelebb kerülni a természethez, ráadásul vásárlóink visszajelzései alapján számtalan bőrbetegség leküzdésében is segítettek már.

Reklám:
Minden szappanunkban van kecsketej, mert vásárlóinknak a legjobbat szeretnénk és tudjuk, hogy a kecsketejes szappanok csodát tesznek a bőrrel.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
3 gyermekem van. 3, 5 és 7 évesek.

Miért érdemes rád szavazni?
Végre megtaláltam azt a hivatást, amit gyermekeim mellett, örömmel és szívesen végzek, amivel segíthetek másoknak. Szavazz rám, hogy minél többen megismerjék milyen fantasztikus érzés kecsketejes szappannal mosakodni, fürdeni.

67. VESZELY BEÁTA

Veszely BeátaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Papír design asztali kiegészítők, ajándék tárgyak, party dekorációk tervezésével és gyártásával foglalkozik a vállalkozásom.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.aranylo.com
www.facebook.com/aranylo
Székhely: Barnag

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2012.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Enteriőr stylistoknak, esküvő ős rendezvényszervezőknek, segítünk arculat tervezésben és kiegészítők gyártásában. Segítséget nyújtunk más cégek termékeinek exkluzív csomagolásában egyedi papír dobozok gyártásával. Cukrászdáknak sütemények, desszertek tálalásában és díszítésében segítünk, valamint mindenkinek, aki otthonában szeretné felejthetetlenné tenni összejöveteleit egyedi kiegészítőkkel.

Reklám:
Minőség, barátságos kiszolgálás, egyedi híd a múlt és a jövő között. Széles termék kínálat akár egyéni megrendelésekre is a legszebb kivitelben.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
3 kisfiam van: 10, 5 és 3 évesek

Miért érdemes rád szavazni?
Az első olyan céget alapítottam Magyarországon, ami kizárólag papír kiegészítők tervezésével és forgalmazásával foglalkozik. Aki rám szavaz, a magyar designt és a minőségi magyar gyártást is támogatja.
A design színvonalát művészeti egyetemi végzettségem és sok éves tapasztalat garantálja, az egyéni megrendelésekhez maximálisan igazodunk. Tárgyaink kiválá minőségűek, európai és magyar értékrendet képviselnek ellentétben a hasonló cégek termékeivel.

68. HOLP JUDIT

Holp JuditMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Alternatív gyógyterápiák: – aromaterápia
– táplálkozási és életmód tanácsok
– aromaterápiás masszázs
– fitoterápia és gyógynövénykeverékek készítése
– őstermelői és kistermelői élelmiszer-előállítás

A vállalkozás elérhetőségei:
www.fuvecske.blogspot.hu
www.facebook.com/fuvecske
Székhely: Budapest

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2013.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Alternatív terápiás módszerekkel és tanácsokkal segítem az egészség megőrzését, visszaszerzését a változ(tat)ásra és gyógyulásra vágyó emberek számára. Az illóolajok, növényi olajok, gyógyteák és a masszázs, az érintés együttes erejével támogatom a teljesebb életre vágyókat. Továbbá megmutatom, hogy a tudatos és körültekintő táplálkozás nem feltétlenül kerül sokba, viszont többszörösen megtérül.

Reklám:
észrevétlenül segítek a változás útjára lépni, szelíd és lassú módszerekkel, örömmel fogyasztható ötletekkel és készítményekkel, teljes körű tájékoztatással. A tempót a vendég adja, én segítek hozzá zenét választani.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Simon 2,5 éves
Félixszel a 26. hétben vagyok

Miért érdemes rád szavazni?
Tevékenységem fő pillére a egészségmegörzés, betegségmegelőzés. Nagyobb nyilvánosság és támogatottság esetén még több emberhez eljuthatnának azok az információk, melyek segítenek a hétköznapok stresszét feldolgozni fizikai, lelki és sejtszinten is.

69. VARGA-PÁL TÜNDE

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Szerszámgépek, kisgépek értékesítése webáruházon keresztül hobbyhoz, munkához.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.batavia.hu
www.facebook.com/bataviamagyarorszag
Székhely: Pécs

Mikor kezdtél el vállalkozni?
1995-ben mikor első gyermekem megszületett és láttam, hogy a megélhetésünket magamnak kell biztosítani.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Profi szakembereknek és azoknak,akik hobbiból tevékenykednek jó minőségű holland szerszámokat és gépeket kínálunk.

Reklám:
Segítünk megtalálni a legjobb gépet a tevékenységedhez,ha gondod lenne vele sem hagyunk cserben.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Koppány 18
Csenge 16

Miért érdemes rád szavazni?
Azért mert az egyszemélyes cégbe már fiam is betársult,ebben a cégben képzeli el a jövőjét.Ha a vállalkozás sikeres lesz, akkor két gyerek egyetemi tanulmánya kerekedhet ki belőle.

70. NAGY ANDREA NÁRCISZ

Nagy Andrea NárciszMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Munkaerő közvetítés, angol tanítás, fordítás és tolmácsolás.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.talentservicesemployment.com
www.facebook.com/TalentServices
Székhely: Horsham

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2004-ben.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Biztos, megbízható, leellenőrzött külföldi munkához és szálláshoz segítem sok magyar honfitársamat és más országok munkavállalóit is. Beszéd centrikus angol nyelvórát tartok azoknak, akik valóban szeretnének angolul beszélni, nemcsak a nyelvtant akarják megtanulni.

Reklám:
Magam is dolgoztam külföldön és tudom a külföldön élés szépségeit, előnyeit, de veszélyeit, nehézségeit, buktatóit is, mert saját magamon tapasztaltam ezeket, szóval körültekintő szervezésemmel ezek elkerülhetők a jelentkezők számára.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
2 gyermekem van, 1 éves kisfiú, 5 éves kislány

Miért érdemes rád szavazni?
Nem csak munkát közvetítek, de munkába állás után is segítek a munkavállalóknak, ami sokat jelent nekik, hiszen egy idegen országban sok nehézséggel kell megküzdeni az elején. Odafigyelek az emberekre és minden tőlem telhetőt megteszek, hogy segítsem őket, valamikor a profitom rovására is. Angolul tanuló tanítványaimat a valódi, beszélt angolra tanítom meg, amely külföldön használható tudást ad nekik, könnyebbé téve a külföldi élet elkezdését és a beilleszkedést.

71. CSASZNEK IMRÉNÉ LINDA

Csasznek Imréné LindaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Állatgyógyászat, Oktatás.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.murmuczok.hu
www.felnottkepzes24.hu
www.facebook.com
Székhely: Budapest

Mikor kezdtél el vállalkozni?
MÁC 1996
MOC 2013

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Sokat emlegetjük, hogy itt Kelet Európában lemaradásokkal küzdünk a fejlett nyugathoz képest.
A MURMUCZOK minden tevékenysége mögött egy-egy felzárkózásra váró terület áll.
A MURMUCZOK Állatgyógyászati Centrum a kulturált és felelős állattartásért , az egészséges kedvencért, és a civilek összefogásáért az állatvédelem területén dolgozik.
Mottónk: KÖSZÖNJÜK, HOGY SEGÍTHETÜNK!
A MURMUCZOK Oktatási Centrum képzési programjai a gazdasági kultúránk fejlődésért, az egyén felelősségéért saját egészségében és szintén a társállatokkal kapcsolatos szakterületek elterjedését segíti. Hisszük, hogy a jó szándék, tudással párosulva sokat segíthet mindenkinek.
Mottónk: …egy csepp tudás…

Reklám:
Köszönjük, hogy segíthetünk! MÁC
www.murmuczok.hu/wordpress/wp-content/uploads/Murmuczok.pdf
Egy csepp tudás MOC

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Renáta 22
Rebeka 16
Boldizsár 6

Miért érdemes rád szavazni?
Amikor nem állatorvos a főnök www.murmuczok.hu/wordpress/wp-content/uploads/Murmuczok.pdf
Magyarországon az egyetlen nem állatorvos által vezetett állatkórház vagyunk!

72. STUDIUM AKADÉMIA

Studium AkadémiaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
A Studium Akadémia elsődleges célja, hogy szakértő támogatást nyújtson azon tehetséges diákoknak, akik felsőfokú tanulmányaikat Ausztriában vagy Németországban szeretnék folytatni.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.studiumakademia.com
www.facebook.com/studiumakademia
Székhely: Budapest

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2013. májusában.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Tevékenységünk fókuszában az áll, hogy a hozzánk jelentkező diákok a megfelelő szakmai és nyelvi felkészülést, illetve a sikeres felvételi eljárást követően a választott osztrák vagy német felsőfokú oktatási intézmény hallgatójává válhassanak.

Reklám:
Tanulj tovább Ausztriában, Németországban! Egyetemi előkészítő programunk után diákjaink elsőrangú egyetemeken tanulnak tovább…

Hány gyermeked van és milyen korúak?
2 tüneményes kisfiúval áldott meg az ég. A nagyobbik 3, a kisebbik 2 éves.

Miért érdemes rád szavazni?
Kapjon minél több tehetséges diák lehetőséget arra, hogy magabiztosan vághasson neki külföldi tanulmányainak!

74. PÁPAI EDIT – MAZSOLAJÁTÉK

Pápai Edit - MazsolajátékMivel foglalkozik a vállalkozásod?
A Mazsolajáték olyan játék webáruház ahol egyhelyen megtalálhatóak a különböző képességek fejlesztéséhez használható játékok/eszközök.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.mazsolajatek.hu
www.facebook.com/mazsolajatek
Székhely: Dunaharaszti

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2012. december.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Kisfiam túlmozgásos gyermek volt lépten nyomon megkérdezték tőlünk, hogy hiperaktív-e. Később a beszédfejlődés terén mutatott elmaradást. Így kerültünk fejlesztőpedagógushoz, ahol láttam, hogy játékosan hogyan fejleszthetőek a különböző képességek. Ezért döntöttem úgy, hogy egy olyan áruházat hozok létre, ahol a szülők egyhelyen megtalálják a különböző képességek fejlesztéséhez használható játékokat legyen szó mozgásról, logikáról vagy beszédről. Ingyenesen letölthető anyagunkban a gyermekek fejlődéséről olvashatnak az érdeklődők tele otthoni játék ötletekkel. A Blog menüpont alatt pedig további információkat kapnak az egyes játékok fejlesztő hatásáról és a gyermekek fejlődéséről. Munkámat fejlesztőpedagógus is segíti és én is folyamatosan fejlesztem magam. Remélem sikerül segítenem a szülőket a tudatos játékválasztásban. Mindig örömmel tölt el, amikor egy különleges kisgyermek részére tudok játékot ajánlani, mint néhány napja, amikor egy autista kisgyermek anyukája vásárolt nálam játékot gyermekének.

Reklám:
Célom, hogy minden szülő megtalálja a gyermek képességeinek megfelelő játékokat, megfizethető áron akkor is ha fejlesztő szándékkal keresi és akkor is ha azért keresi meg boltunkat, mert szülőként tudatosan odafigyel milyen játékot ad gyermeke kezébe.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
1 kisfiam van – 6 éves

Miért érdemes rád szavazni?
Szeretném ha ezek a játékok minél több családban és intézményben megtalálhatóak lennének segítve a gyermekek megfelelő fejlődését. Hiszek benne, hogy gyermekkorban sok minden korrigálható biztosítva a boldog felnőttkort.

75. HOLLÓ KATALIN

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
könyvelés

A vállalkozás elérhetőségei:
www.creativecontir.hu
Székhely: Budapest

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2002. óta vagyok vállalkozó. Az első gyermekem megszületését követően felmondtam az alvállalkozói szerződésemet. Ezt követően kezdetem kiépíteni a saját ügyfélkört, elsősorban ajánlás alapján.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
ellemzően kis és közép vállalkozások könyvelésével foglalkozom.
Megtanítom a vállalkozókat, cégvezetőket arra, hogy átlássák saját gazdasági helyzetüket és az aktuális adókörnyezethez igazodva hozzák gazdasági döntéseiket.

Reklám:
Munkám legfontosabb része, az évente többszöri stratégiai megbeszélés az ügyfeleimmel, ahol már előre fel tudom készíteni Őket, hogy a következő gazdasági lépésük milyen adójogi következményekkel járhat és hogyan lehet a várható gazdasági helyzetben a legalacsonyabb adóterhelést elérni. Ehhez a megbeszéléshez én ragaszkodom, akár akarja az ügyfél, akár nem:):):)

Hány gyermeked van és milyen korúak?
három gyermekem van
hét, öt és két évesek lesznek az idén.

Miért érdemes rád szavazni?
Szeretem a munkám és szeretek ANYA lenni. Fontosnak érzem, hogy a gyermekeinek és a férjemnek egy meleg, rendezett családi fészket biztosítsak, ahol még házi koszt kerül az asztalra minden nap. Boldog vagyok, mert ezt úgy tudom megtenni, hogy közben a szakmai tudásomat is hasznosíthatom. Családom és Ügyfeleim is érzik, hogy rám mindig számíthatnak. Ettől pedig én is kiegyensúlyozott vagyok és jól érzem magam.

76. MAGYAL.HU

Magyal.huMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Információs honlap családoknak. Programajánlók, receptek, recenziók, inspirációk, néha szösszenetek a szerkesztők életéből.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.magyal.hu
www.facebook.com/Magyal
Székhely: Budapest

Mikor kezdtél el vállalkozni?
Az oldal maga 2 éve született meg, de aktívan 1 éve működik.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Gyorsan, könnyen juthatnak az olvasók információhoz, inspirációhoz változatos témakörökben.

Reklám:
Modern angyalok, mai tündérek -nektek és rólatok szól a magyal.hu változatosan, érdekesen, mindig frissen!

Hány gyermeked van és milyen korúak?
4 lányom van, 22, 19, 14 és 5 évesek.

Miért érdemes rád szavazni?
Nehéz egy non-profit oldalnak versenybe szállnia a for-profitok között. A honlap teljesen önerőből épül, nincsenek mögötte hirdetők. Mégis fontosnak tartom, hogy legyen egy hely, ahol a receptektől a programokon át a könyvajánlóig sok érdekes és friss tartalmat találhat a látogató. Nagy előnyének tartom a folyamatos aktív jelenlétet, az interaktivitást az olvasókkal. Azért szavazz az oldalra, hogy minél több emberhez eljuthasson a híre.

77. SZÁRNYASI ENIKŐ

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
A nyuszibogyó Webáruház specializálódott a szoptatást, anyatejes táplálást segítő termékekre.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.nyuszibogyo.com
www.facebook.com/NyuszibogyoWebaruhaz
Székhely: Budapest

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2012. októberében nyitott a webshop.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Az oldalam célja elsősorban a mellápolással, mellszívással kapcsolatos termékek értékesítése, e mellett tanácsokkal és más szoptató anyukák történeteivel próbálom segíteni azokat akik felkeresnek! a cél az, hogy ne azért szoptassunk, mert ez egy társadalmi elvárás, folytonos stressz helyezve ezzel az anyukákra, hanem egy örömforrás legyen mindenkinek!

Reklám:
Ha a mellápolásról, szoptatásról, etetésről van szó, akkor én vagyok az egyetlen webáruház, ahol mindent megtalálsz egy helyen. Nem kell körbeutaznod a fél világot, hogy beszerezd ami kell, otthonról válogathatod a szükséges dolgokat míg alszik a babád!

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Mia 2 éves
Rea 3 hetes

Miért érdemes rád szavazni?
Azért érdemes rám szavazni, mert célom, hogy az anyateje táplálás, a szoptatás újra trendi legyen az anyukák körében! Ne adják fel egy sebes mellbimbó vagy egy begyulladt mell miatt! Mindenre van meg oldás! 🙂

78. MOLNÁR ENIKŐ

Molnár EnikőMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Szórakoztató, táncos anyacsinosítás a babával együtt

A vállalkozás elérhetőségei:
www.maminbaba.hu
www.facebook.com/Hordozoslatinfitness
Székhely: Budapest

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2011.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A Maminbaba az édesanyák jól-létét szolgálja mind mentális, mint fizikai értelemben. Kikapcsolódhatsz a babáddal együtt. A Maminbaba testedzés, tánc, alakformálás, fogyás, mindez szórakozva, jó társaságban. Fejleszti a mozgáskoordinációdat és mozgáskészségedet (sőt,a babádét is!), csinosít, erősít, és boldogsághormonokat szabadít fel (megelőzi a depressziót). Segít megismerni az anatómiailag helyes babahordozást és eszközeit, ezáltal pozitívan hat az anya-gyerek kapcsolatra, könnyebben felismered a babád igényeit, jelzéseit.

Reklám:
Maminbaba, a szórakoztató anyacsinosító! Kellemes zenéből és táncból olyan mozgásprogramot alakítottunk ki, amely egyedülállóan ötvözi az anatómiát, a szakszerű babahordozást, a tánc- és sportalapokat a Ti egészségetek, biztonságotok és jó kedvetek érdekében.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
4 éves kislány és 19 éves nagyfiú

Miért érdemes rád szavazni?
Olyan mozgásprogramot hoztam létre, ami megoldást nyújt azoknak a kisbabás anyukáknak, akik szeretnék visszanyerni a szülés előtti alakjukat, de nem szívesen passzolják le a csemetéjüket sportolás alatt sem. Másfél év alatt építettem fel a Maminbaba országos franchise rendszert, aminek keretein belül csaknem 30 Maminbaba oktatót képeztünk országszerte. Ezáltal a jó mozgású, vállalkozó szellemű anyukáknak is lehetőséget adok, hogy a saját lakhelyükön indítsanak Maminbaba órákat, hogy minél többen tapasztalhassák meg a maminbabás életérzést.

79. KELLNER GYÖNGYI-EVERCOVER SISAKHUZATOK

Kellner GyöngyiMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Sisakhuzatokat gyártunk és forgalmazunk sí-, kerékpár, roller derby és gyorskorcsolya sisakokra.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.evercover.com/hu
www.facebook.com/evercoverhuzatok
Székhely: Budapest

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2011.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Több mozgalmat, alapítványt, óvodát támogatunk. Jelen vagyunk jótékonysági rendezvényeken, társadalmi célú megmozdulásokon egyaránt.

Reklám:
Többek között a svájci hegyimentők, az írországi google dolgozók, az ausztrál síoktatók, a norvég gyorskocsolya csapat is a mi sisakhuzatainkat választotta. Ma már nemigen van olyan sípálya a világon, ahol ne lehetne a sisakhuzatainkkal találkozni.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
1, Marci 2 éves

Miért érdemes rád szavazni?
Számos köszönő levelet kapunk a világ számos pontjáról, melyben a szülők leírják, gyermekük milyen nagy örömmel viseli a sisakhuzatainkat. Most -immáron szülőként- érzem igazán, milyen hatalmas kincs boldogságot szerezni a kicsiknek. Azért szavazzanak rám, hogy ez úton is megerősítést nyerjek abban, hogy az út, amin járok, helyes.

80. VINTAGE BAZAAR.HU

Vintage Bazaar.huMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Vintage bútorok, kiegészítők, DIY workshopok, egyedi rongybaba fénykép alapján, Apacuka kerámia és vintage bútorok felújítása.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.vintagebazaar.hu
www.facebook.com/pages/Vintage-bazaarhu
Székhely: Budapest

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2011. októberében fogalmazódott meg bennünk a férjemmel.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A vintage stílus kedvelői lelhetnek nálunk 60-70-80 éves bútorokra, kiegészítőkre. A DIY munkáinkkal és workshopokkal szeretnénk megmutatni, hogy milyen sokféle technikával tudjuk saját magunk is dekorálni a környezetünket.

Reklám:
Hisszük azt, hogy egy-egy vintage tárgy, bútor minden enteriőrben meg tudja találni a helyét

Hány gyermeked van és milyen korúak?
2 fiúnk van, Gergő 6 éves és Dani 4 éves.

Miért érdemes rád szavazni?
Szavazz ránk, ha nem szeretnéd, hogy a nagyszülői házból kikerülő tárgyak elkallódjanak!

83. BORSCHE ANNAMÁRIA

Borsche AnnamáriaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
A Szépleszel kozmetikai webshopban professzionális kozmetikai márkák lakossági termékeit forgalmazzuk. Azaz olyan arc-és testápolókat, melyeket kozmetikusok, bőrgyógyászok, spa-és wellness szakemberek is használnak munkájuk során.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.szepleszel.hu
www.facebook.com/szepleszel.shop
Székhely: Balatonfüred

Mikor kezdtél el vállalkozni?
Már nagyon régóta vállalkozó vagyok, de ez a vállalkozás 2011 óta működik.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Szeretném megismertetni a hölgyeket a helyes arc-és testápolással,ezért a webshop mellett egy blogot is olvashatnak az érdeklődök. Itt érthető és gyakorlatias módon mutatom be az otthon is elvégezhető szépségápolási eljárásokat. Letölthető anyagok, fotók,részletes leírások segítenek abban, hogy mindenki megtalálja a bőrének leginkább megfelelő kozmetikumot. Másik küldetésem pedig, hogy olyan hölgyek is megismerhessék a professzionális kozmetikumokat akik nem járnak kozmetikába, vagy a kozmetikusuk nem foglalkozik tanácsadással, termékforgalmazással.

Reklám:
Több olyan termék is van a kínálatunkba, mely csak nálunk kapható.A vásárló szakértő kozmetikus tanácsát is kérheti, ha nem igazodik el a termékek között, vagy nem tudja milyen krém való a bőrére.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
2 gyermekem van
Marci 4 éves
Réka 11 hónapos

Miért érdemes rád szavazni?
Szeretném, ha minél többen megismernék ezeket a magas minőségű termékeket és ezáltal minél több ápolt és gyönyörű hölgy legyen, akik jól érzik magukat a bőrükben. 🙂

84. PÓCSINÉ SZABÓ ERZSÉBET

Pócsiné Szabó ErzsébetMivel foglalkozik a vállalkozásod?
1,.Webáruház Üzemeltetés/ Játékok forgalmazása.
2,.Rendezvényekre való kitelepülés árulás céljából.
3,.Baba-Gyermekruha És Játékbörzék Szervezése/Több helyszínen .

A vállalkozás elérhetőségei:
www.mokatar.hu/
www.facebook.com/pages/A-Börze
www.facebook.com/pages/Mókatárshop-Webáruház
Székhely: Dunakeszi

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2011.Május.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
1,. Mókatárshop Webáruház:

A Webáruházamban mindenféle MÓKÁS Játék ,kiegészítő megtalálható
ami segít a vásárlóimnak az Igazi ajándék és meglepetés Örömét Átnyújtani az Ajándékozottnak és mindezt megfizethető áron !

2,.Bababörzék szervezése Vállalkozásom :

a,.ELADÓK SZEMSZÖGÉBŐL :
Számos Családnak Segített már és folyamatosan segít is megválni a feleslegessé ,
megunttá vált dolgoktól ami plusz jövedelmet hozhat a családi kasszába.

b,.VÁSÁRLÓK SZEMSZÖGÉBŐL :
Használt de jó minőségű ruhákhoz juthatnak,
Közösségi vásárrá alakultunk amit havonta követhetnek és beszerezhetik az Évszakhoz megfelelő ruhákat /kiegészítőket !
Mindent egy helyen megtalálhatnak ami egy babaváráshoz, ovihoz, bölcsihez szükséges lehet !
Vásárainkon többségében Alkuképes anyukák/családok árulnak akiktől csak ajánlani tudom hogy vásároljanak mert ezek megbízható források.

Reklám:
Több éves tapasztalatom az,hogy nem az Érték a fontos hanem a Móka,a kacagás és,hogy adjunk Tiszta szívből.Soha sem a meggazdagodás hajt a vevőim/partnereim irányába,hanem a hosszútávú kapcsolatok,
„amit kapni szeretnél azt add „elven működik minden döntésem!

Hány gyermeked van és milyen korúak?
1 Kisfiú/ Milán /2,5 éves.
Június elején születik a 2 gyermekem.

Miért érdemes rád szavazni?
Mert igyekszem naprakész maradni,Folyamatosan és aktívan a vevőim /partnereim igényeit- elvárásait támogatni!

85. DR. DEMJÉN ZSÓFIA

Dr. Demjén ZsófiaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Állatorvosként is praktizálok,és van egy webáruházam,amelyikben kisállatoknak való tápokat,felszereléseket árulok.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.vitapet.hu
www.facebook.com/vitapet.hu
Székhely: Budapest

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2013. január 01.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Kisállattulajdonosoknak segítek, hogy kedvencük élete hosszú és boldog legyen.

Reklám:
Csak olyan termékeket árulok, amelyeket állatorvosként én is ismerek, nagy részüket teszteltem is.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
2 gyermekem van, Dorka (4,5 éves) és Domonkos (2,5 éves).

Miért érdemes rád szavazni?
Ha nyerek, végre a férjem is elhiszi, hogy talán mégis érdemes éjszakánként órákon át a nyavalyás masina előtt ülni…

86. BALATONI KATALIN

Balatoni KatalinMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Pedagógusoknak, szülőknek tartok továbbképzéseket, szakmai programokat a népi játékok és a néptánc oktatási lehetőségeiről, funkcióiról, valamint ehhez kötődő termékeket készítünk és forgalmazunk.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.igyteddra.hu
www.facebook.com/pages/Így-Tedd-Rá
Székhely: Ráckeve

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2010.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Abban, hogy munkájuk során sok ezer gyermekhez és szülőhöz elérjen a szabadon játszás és táncolás öröme, abban, hogy amit eddig éreztek, azt tudatosan használják, abban, hogy új lendületet kapjon munkájuk és új gondolkodásmóddal is gazdagodjanak.

Reklám:
Gyakorlatban gazdag, használható, élhető és aktuális tudást adunk. Szolgáltatásainkkal, termékeinkkel a mindennapokat tesszük változatossá és értékessé.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
2 gyermek, 6 és 2 évesek

Miért érdemes rád szavazni?
Mert munkám során leginkább olyan nőkkel kerülök kapcsolatba, akik gyermekekkel foglalkoznak, akik maguk is édesanyák és személyes példámmal tudom közvetíteni nekik nap mint nap, hogy érdemes hinni az álmaikban, hogy érdemes átlépni megszokott korlátokat, hogy érdemes újragondolni pedagógusként a példamutatást. Lehet új, élhető, tartalmas világunk nőként a munkában és a családban egyaránt!

87.TOLDY ÉVA

Toldy ÉvaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Levél a Mikulástól
/Mikulásiroda – az örömöt borítékoljuk/
2013-ban 2.470 kisgyerek részére küldtünk levelet – a Mikulás nevében – melyet a szülő előzetesen megrendelt, a gyerkőcök pedig névreszóló levelet kaptak a Mikulástól, melyek mindegyike egyénre szabottan, testvérek esetén különböző levélpapíron került postázásra.
A legjobb gyerekek – a levél mellékleteként – oklevelet is kaptak, melyben Mikulás hivatalosan is tanúsította, hogy a kisgyerek egész évben jó volt.
Nagy-nagy boldogságot szereztünk azoknak a gyerekeknek, akik hisznek (velem együtt) a Mikulásban.
Magát az ötletet (Mikuláslevél) egyébként Vida Ági egyik ingyenesen letölthető anyagában találtam 🙂

A vállalkozás elérhetőségei:
www.mikulasiroda.hu
www.fb.com/LevelaMikulastol
Székhely: Budapest

Mikor kezdtél el vállalkozni?
A Mikulásirodát 2013. nyarán indítottam.
(Vállalkozni ingatlanosként kezdtem még 2003-ban, de 2008-ban bezártam az ingatlanirodámat.)

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Nagyon sok újat tanultam: új számítógépes programokkal ismerkedtem meg, nyomdai vonalon rengeteg új ismeretre tettem szert, melyek mindegyike már előre viszi a vállalkozásomat. Megtanultam kezelni az embereket, az anyukákat, és bebizonyosodott, hogy inkább egyedül, mint külsős alvállalkozóval érdemes együtt dolgozni.

Reklám:
Lepd meg gyermeked egy felejthetetlen emlékkel – levél a Mikulástól – magyar nyelven.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Brigi 6 éves (2007.)
Virág 18 éves (1995.)

Miért érdemes rád szavazni?
A Mikuláslevél csak az ünnepi időszakban aktuális, de a Mikulásirodában egész évben a gyerekekért dolgozom, új ötletekkel, ajándékokkal várom – Mikulással együtt – a decembert.

88. GITTA IRODÁJA (BOTOSNÉ KÁRÁSZ BRIGITTA)

Gitta Irodája (Botosné Kárász Brigitta)Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Egyéni vállalkozások könyvelése, tanácsadása és egyszeres könyvelés oktatása.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.gittairodaja.hu
www.facebook.com/pages/Gitta-Irodája
Székhely: Székesfehérvár

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2011. 06. 22

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Egyéni vállalkozások indítása, könyvelése valamint az egyszeres könyvelés gyakorlati alkalmazásának oktatása.

Reklám:
Online könyveléssel és oktatással áthidaljuk a területi akadályokat, így bárki számára elérhető a szolgáltatás.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
1 kislány 6 éves

Miért érdemes rád szavazni?
Gyakorlati, piacképes tudás biztosítása leendő és meglévő egyéni vállalkozók részére. Korrekt, személyre szabott könyvelési és tanácsadási szolgáltatások!

89. KINCSEK TÁRHÁZA (BOTOSNÉ KÁRÁSZ BRIGITTA)

Kincsek Tárháza (Botosné Kárász Brigitta)Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Óvodás és általános iskolás gyermekek részére képességfejlesztő játékos feladatok, feladatgyűjtemények készítése.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.kincsektarhaza.hu
www.facebook.com/Kincsektarhaza
Székhely: Székesfehérvár

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2011. 06. 22.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
kislányom mellett megtanultam, hogy a játékos feladatok nagyban segítik a fejlődést és egyben szórakoztatóak is. Így szeretném ezt a tudást átadni másoknak is, hogy átéljék ezeket az élményeket. A különböző képességek fejlesztése már az óvodában, de akár a bölcsődében is elkezdődhet, amely később az iskolai feladatok könnyebb és gyorsabb megoldását eredményezik.

Reklám:
Saját készítésű feladatok, amelyeket előre tesztelünk gyerekekkel, így biztosan a koruknak megfelelő játékos feladatokat oldhatnak meg.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
6 éves kislány

Miért érdemes rád szavazni?
Szavazz rám, hogy még több gyermek és családja megtapasztalja a közös játékkal az általunk is átélt örömöket!

90. DR. RÁDÓ ZSÓFIA

Dr. Rádó Zsófia width=Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Empatikus (erőszakmentes) kommunikációt tanítok.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.emkblog.hu
www.facebook.com/emkblog
Székhely: Budapest

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2013 (ezt a tevékenységet, egyébként 2006)

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Olyan életszemléletet alakít ki, mely segíti önmagunk és a szeretteink megértését, könnyebbé teszi a kapcsolatokat, ezáltal szebbé teszi a hétköznapokat – azon keresztül pedig az életet.

Reklám:
Számomra az a legfontosabb, hogy aki nálam tanul, annak soha ne maradjon megválaszolatlan kérdése – mert nem az a cél, hogy megtartsam a tréninget, hanem az, hogy minél több ember életét tegyem szebbé. Igyekszem minél több felületen jelen lenni, hogy bármikor elérhető legyek azoknak, akiknek fontos a támogatás a tréning után is.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
2 lányom van: Hanna 5, Julianna hamarosan 3 éves.

Miért érdemes rád szavazni?
Azért, mert ezt a módszert minden anyának ismernie kellene, hogy képessé váljanak az önmagukért való kiállásra úgy, hogy tekintettel vannak mások érzéseire is: mert én abban hiszek, hogy az ilyen (hiteles és közben gondoskodó) anyák tudják megteremteni azt a világot, amire mindannyiunknak szüksége van.

91. KARSAI RENÁTA

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Természertes illóolajok

A vállalkozás elérhetőségei:
www.termeszetesilloolajok.hu
https://www.facebook.com/pages/Karsai-Renáta-Illó-és-illatolaj
Székhely: Andornaktálya

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2013.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Mivel nincsen szülői segítségem, így ha betegek a gyerekek itthon tudok velük lenni, és közben dolgozni is tudok. Igaz kicsit lassabban.:)

Reklám:
Egy helyen 100 féle illatban tudnak vásárolni, illó és illat olajat. Igazodok a vásárlók igényéhez.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
12 éves lány: Lilla
5 éves fiú: Gergő

Miért érdemes rád szavazni?
Mert bármilyen illattal kapcsolatos kérdésben nagyon szívesen segítek a vásárlóimnak.

93. DR. IPOLYI-TOPÁL GITTA (HÁZIORVOSBLOG)

Dr. Ipolyi-Topál Gitta (HáziorvosBlog)Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Fiatal családosokat készítek fel az otthon előforduló vészhelyzetek és csip-csup betegségek kezelésére online elérhető videósorozat keretében (Lásd el a bajod tanfolyam)

Idei évtől kamaszok újraélesztés-oktatásával is foglalkozunk (Kezedben az élet tanfolyam, www.kezedbenazelet.hu)

Emellett 2010 óta vezetem a HáziorvosBlogot, ahol a célom az egészségkultúra fejlesztése közérthető, emberi stílusban.
És persze orvosként is dolgozom, ügyeleti ellátásban veszek részt, ahol hat települést látunk el.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.jobbulast.com
www.haziorvosblog.hu
www.facebook.com/haziorvosblog
Székhely: Budapest

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2009-ben lettem vállalkozó az ügyeleti munka miatt, de a Lásd el a bajod tanfolyam 2013-ban alakult.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Évente körülbelül 26000 embert ér hirtelen szívhalál, közülük kb. 2600 lenne megmenthető, ha lenne a közelükben egy talpraesett ember, aki elkezdi az újraélesztést. (A hirtelen szívhalálok 2/3-a otthon következik be, vagyis a családtagokon múlik a beteg élete)
A Kezedben az élet újraélesztő tanfolyamokkal 14-26 éves fiatalokat célzunk, egyrészt hogy a szemléletformálást elkezdjük ebben az életkorban, másrészt azt reméljük, hogy nyitottabbak.

A Lásd el a bajod online tanfolyam azoknak segít, akiket az iskola éppen csak az életre felejtett el felkészíteni. Apró cseprő betegségek otthoni ellátása, házi praktikák, vészhelyzetek felismerése a tananyag, és természetesen nekik is megtanítjuk az újraélesztést offline gyakorlónap keretében.

Reklám:
Egészségnevelő online tanfolyamról egyáltalán nem tudok, úgyhogy már csak ezért is érdemes minket választani. Az elsősegély oktatásunkat meg azért, mert jófejek vagyunk, és kaja is van 🙂

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Három gyermekem van, 6, 4, 2 évesek.

Miért érdemes rád szavazni?
Mert a nyereményeket nem magam miatt szeretném, hanem hogy az egészségkultúra, az újraélesztés ügyét még színvonalasabban tudjam képviselni.

94. PIPOLYNÉ KOLOZSVÁRI ANDREA

Pipolyné Kolozsvári AndreaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Webáruházamban kézimunka termékeket forgalmazok, tanfolyamokat és szakköröket tartok.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.cernalanyok.hu
www.facebook.com/Cernalanyok
Székhely: Budapest

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2012 nyarán kezdődött az a sok-sok munka, aminek végeredményképp 2012 októberében a Cérnalányok Kézimunka Webáruház megnyithatta virtuális polcait.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A Cérnalányok közösséget teremt, ahol alkotó lányok, asszonyok tanulhatnak a kézimunkázásról, barátságokat köthetnek. Videóimban részletesen bemutatom egy-egy kézimunka elkészítését.

Reklám:
Fontos számomra a vásárlóimmal való kapcsolattartás; elsődleges cél,hogy vásárlóimnak sikerélményük legyen a kézimunkázásban, ezért készséggel állok rendelkezésükre e-mailben és telefonon, vagy akár személyesen is.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Három fiú gyermekem van. A legidősebb 9 éves, a kisebbek 7 évesek, ikrek.

Miért érdemes rád szavazni?
Szívügyem, hogy vásárlóim sikereket érjenek el alkotó munkájuk során. Miközben mindenki elidegenedésről beszél, azon dolgozom, hogy közösséget hozzak létre, ahol együtt tölthetünk el sikerélményekkel teli alkotó órákat. Szeretem átadni a tudásomat, segítve ezzel másokat. Fontos számomra a gyerekek kézimunkára tanítása, alkotó emberré nevelése. Szavazatod megtisztelő, és egyben elismerése a munkámnak. Köszönöm szépen.

95. AJTAI BERNADETTE ÉS VIDA-GŐSI BERNADETT

Ajtai Bernadette/ AnyakuckóMivel foglalkozik a vállalkozásod?
édesanyáknak nyújtunk kikapcsolódási, feltöltődési lehetőséget, úgy hogy közben a gyermekeikről is gondoskodunk.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.anyakucko.hu/
www.facebook.com/pages/Anyakuckó
Székhely: Budapest

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2013.02.09.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Az Anyakuckó a kisgyermekes anyukáknak segít visszatalálni a szülés után, önmagukhoz, ezen túlmenően pedig kikapcsolódást és lelki segítséget is nyújt ebben a cseppet sem könnyű időszakban, mindezt úgy, hogy a gyermekek felügyeletét is megoldja.

Reklám:
Az Anyakuckó úgy nyújt kikapcsolódási lehetőséget az anyukáknak, hogy közben a gyerekeikről is vigyázó kezek gondoskodnak.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
kettőnknek együtt három, 10 éves, 20 hónapos és 25 hónapos

Miért érdemes rád szavazni?
…mert kell egy hely, amely feltöltődés anyának, mókázás a babának!

96. RUHACUKA – SÜMEGINÉ NEMES NAGY ÁGNES

Ruhacuka - Sümeginé Nemes Nagy ÁgnesMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Új és egyedileg válogatott használt gyerekruhákat kínálunk újszülöttkortól kamaszkorig.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.ruhacuka.hu
www.facebook.com/Ruhacuka
Székhely: Szeged

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2013. júliusában indult a webáruház

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Minden gyerek egyedi, Ruhacukával a ruhatára is az lehet. Fontosnak tartom, hogy az igényes, jó minőségű ruhákat, elérhető áron kínáljam. A személyes átvétel alkalmával, és a Facebook oldalamon tanácsokat, tippeket adok az anyukáknak. Az átvételt/szállítást mindig rugalmasan és gyorsan intézzük.

Reklám:
Igényes, különleges gyerekruhák, amelyekre örök méretgaranciát vállalunk. Nálunk személyesen is átveheted a csomagod, sőt egyéni igényre is hozunk ruhát. Szólj bátran, ha valami hiányzik a ruhatárból!

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Két kisfiam van, Domi 7 éves, Samu 4,5 éves.

Miért érdemes rád szavazni?
Ruhacuka még gyerekcipőben (gyerekruhában) jár. A Te szavazatodra is szükségünk van ahhoz, hogy Ruhacukát még színesebb, különlegesebb birodalommá varázsoljuk.

97. TYUKANYO.HU

 Tyukanyo.huMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Sok-sok hasznos tudnivalót gyűjtöttünk össze egy oldalra főleg azokban a témakörökben, amik a kisgyerekes családokat érdekelhetik: babavárás, kézművesség, óvodai dolgok, ünnepek stb. A visszajelzések szerint az óvónők is nagyon kedvelik, sok ötletet merítenek tőlünk.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.tyukanyo.hu
www.facebook.com/Tyukanyohu
Székhely: Budapest

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2008 óta működik vállalkozásként, saját domain alatt, de az oldal már 12 éve létezik, akkoriban úttörő volt a baba-mamás gyűjteményes oldalak sorában.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A terhességtől egészen a kisiskolás korig végigkísérhetik nálunk a családdá válás folyamatát, minden élethelyzetben találnak nálunk valami hasznosat, érdekeset, legyen szó kézművességről, ünnepről, gasztronómiáról, versekről, mesékről vagy kultúráról.

Reklám:
Minden felnőtt és gyerek, azaz tyúkanyó és kiscsibe kényelmes fészekre talál nálunk. A honlap szívszerelemből készült, ehhez mérten minden tartalmunk ingyenesen elérhető, győződj meg róla magad is egy nagy csésze tea társaságában 🙂

Hány gyermeked van és milyen korúak?
7, 11 és 13 évesek

Miért érdemes rád szavazni?
Mert nálunk valódi békebeli hangulatú honlapra találhat az Olvasó. Folyamatosan elérhetőek vagyunk, kapcsolatba léphetnek velünk az érdeklődők a kommentdobozban, a fórumon vagy akár a facebookon is, az interaktivitás az egyik erősségünk. Nincsenek szponzoraink, mindent önerőből, kedvtelésből és szeretetből építettünk. Ilyet az ember csak akkor tesz, ha elkötelezett az Olvasói iránt. A mi fészkünk a ti fészketek is 🙂

98. SIMON ANDREA

Simon AndreaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Jutalom Naptár és hozzá tartozó ösztönző, motiváló matrica csomagokat értékesítek webshopon keresztül.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.jutalomnaptar.hu
www.facebook.com/JutalomNaptar
Székhely: Budapest

Mikor kezdtél el vállalkozni?
A Jutalom Naptár ötletét 2013 októberében a 3 éves kisfiam adta, akin a büntetés nem hatásos, ellenben jutalmazással bármit el lehet érni nála.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A Jutalom Naptár több hasznot egyesít magában:
– határidőnapló, mert a gyermekek megtanulják, hogy mi a tegnap, a holnap, a távoli időérzékét is fejleszti, és megtanulja az évszakok váltakozását is.
– fejlődés-mutató, mert az egyes matricák mérföldkövek a gyermek viselkedésének nyomon követésében.
– jutalmazási eszköz, mely segít, hogy ne legyenek elkényeztetve a gyermekek.
Egész évre szól, változatos (esemény és jutalom matricák) és egészen új eszköz a tudatos szülők kezében.

Reklám:
Változatos, igényes és kedves naptár és motiváló matricacsomagok, melyek teret hagynak a saját kreativitásnak is.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
1 kisfiú, Máté, 4 éves

Miért érdemes rád szavazni?
Hogy minden szülő életét megkönnyíthessem:)

99. DÁVID ZSUZSANNA

Dávid ZsuzsannaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
A különböző élethelyzetű és korú nőket segítem módszereimmel: várandós kismamáknak egyedi szülésfelkészítést tartok, a kismamákat gyermekágyas dúlaként támogatom, a dolgozó anyákat: nőiségük kibontakoztatásában és a stresszoldásban segítem.
Módszereim:
Ayurvédikus szemléletű gyermekágyas dúla, ayurvédikus babamasszázs oktató és vízirelaxációs kezelő.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.olelohullam.hu
www.facebook.com/olelohullam
Székhely: Budapest

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2013. november.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Minden nő korosztálytól függetlenül azt a boldog, kiegyensúlyozott életet élhesse, amit megérdemel ezáltal több boldog kapcsolat és család lesz országunkban.
Érintés. Támogatás. Út kísérés. Jelenlét. Gyógyítás. Szülés.

Reklám:
Tedd meg az első lépést Önmagadért! Várandósság-szülés, gyermekágy-minden szem a babára figyel-mi a HELYZET VELED?

Hány gyermeked van és milyen korúak?
6 éves és 8 éves

Miért érdemes rád szavazni?
Kezdetben önkéntesként segítettem a nőket, jelenleg vállalkozásom által nyújtok professzionális segítő szolgáltatásokat. Szeretném, ha a nők újra erősek lennének és hinnének önmagukban, ezért ha nyerek bevezetek Magyarországon eddig egyedülálló közösségépítő módszert, ahol a nők saját kis közösségeikben készítik fel és támogatják a szülés előtt álló nőket.

100. SZÖLLŐSI KISS ORSI

Szöllősi Kiss OrsiMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Online baba- és gyerekfotó tanfolyamon kisgyerekes anyukákat tanítok meg arra, hogyan örökítsék meg a gyermekük életének fontos eseményeit olyan minőségben, ahogyan azt megérdemlik!

A vállalkozás elérhetőségei:
www.mamarazzafoto.hu
www.facebook.com/mamarazzafoto
Székhely: Budapest

Mikor kezdtél el vállalkozni?
Vállakozni 3 éve kezdtem, de az online fotótanfolyam ötlete éppen egy évvel ezelőtt született meg, az első csoport pedig 11 hónapja indult.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A célom az, hogy minden családnak csodálatos emlékei legyenek, és ebben több módon is segítem őket:
1. Minden élethelyzetre ajándék fotólistával készülök, amit az olvasóim szükség esetén elővehetnek, így semmilyen fontos pillanat nem marad ki a családi fotóalbumból, legyen szó a baba születéséről, karácsonyról, vagy éppen az első iskolai napról.
2. A „10 bevált trükk sikeres otthoni gyerekfotózáshoz” című ingyenes e-bookban olyan ötleteket gyűjtöttem össze, amelyek egyetlen fillér kiadás nélkül jobb képeket eredményeznek.
3. A fotótanfolyam célja az, hogy egy stúdiófotózás árának töredékéért az anyukák megtanuljanak úgy fotózni, hogy a gyermekük, családjuk életének talán nem túlzás azt mondani, hogy legfontosabb közös éveit méltóképpen örökíthessék meg. Nézd csak meg az ismerőseid facebookra feltöltött fotóit: a képek sajnos nagyon sokszor életlenek, gyakran a gyermek szinte felismerhetetlen, a kreativitásnak pedig nyoma sincs – ezek a képek 10-20 év múlva nem sokat adnak vissza a mából. Pedig néhány óra gyakorlás után a teljesen kezdő fotós is olyan nagyszerű képeket készíthet, amelyek nagymamakorában is visszarepítik majd élete legszebb időszakába.
A képzés azért online, hogy ezzel is segítsek az anyukáknak: nem kell bébiszitterre, elfoglalt nagyira bízni a babát, hanem otthon, a gép előtt, vagy akár egy parkban a telefonról lehet tanulni, amíg pl a baba alszik.

Reklám:
A gyerekkort nem fotózhatod le kétszer. Segítek, hogy elsőre sikerüljön.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
3 gyermekem van, Emma 8,5 éves, Zsombi 7 éves, Dani 5 éves

Miért érdemes rád szavazni?
Ha szereted a saját babakori képeidet nézegetni, szívesen fotózod a gyermekedet, a nagyszülőknek az unokákról készült fényképes ajándékokat adsz, és boldog lennél, ha nagyszülőként te is csodás albumokat lapozgathatnál a gyermeked babakoráról, akkor pontosan tudod, miért szavazz rám 🙂

101. SZÖLLŐSI KISS ORSI

Szöllősi Kiss OrsiMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Gasztrovonalon mozgó vállakozóknak, bloggereknek tanítom meg, hogyan készítsenek a fincsi ételeikről ínycsiklandó fotókat.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.foodfolio.hu
www.facebook.com/foodfolio.hu
Székhely: Budapest

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2011 végén, de a FoodFolio tavaly tavasszal indult.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Ha receptet, éttermet keresek, szinte biztos, hogy az ételfotók alapján döntök, vagyis: ha jó a fotó, kell a recept, étterem, bármi, ha nem jó a fotó, akkor sose derül ki, miről maradtam le.
Éppen ezért abban segítek az online ételfotó tanfolyam résztvevőinek, hogy a szívvel-lélekkel készült ételeiket ínycsiklandó, guszta képeken tudják bemutatni.
Jobb képek, több vevő 🙂

Reklám:
Főzni jó. Fotózni még jobb. Csináljuk együtt! 🙂

Hány gyermeked van és milyen korúak?
3 gyerkőcöm van, Emma 2. osztályos, Zsombi elsős, Dani pedig, ahogy ő mondja: 2. osztályos ovis 🙂

Miért érdemes rád szavazni?
A legapróbb kis kekszezőnek is segít beindulni, népszerűvé válni, ha guszta fotókkal tudja hirdetni magát. Ha pedig a jó fotóknak is köszönhetően virágoznak a legjobb sütizők, fagyizók, éttermek, az mindenkinek jó! 🙂

102. TALABOS VIKTÓRIA WEBKUKKOLÓ

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Mi (a férjemmel) vagyunk a kasszarobbantó Facebook oldalak specialistái 🙂

A vállalkozás elérhetőségei:
www.webkukkolo.hu
www.facebook.com/webkukkolo
Székhely: Szigethalom

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2009.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A kasszarobbantó Facebook oldalak specialistájaként Facebook marketing tanfolyamok (workshopok, tréningek) és konferenciák keretében tanítok vállalkozókat pénzt keresni a Facebookon.

Reklám:
Stratégiai gondolkodást tanítok a modern marketing technikák mellett. Amíg más hasonló cég a százalékok bizonygatásával és multis referenciák villogtatásával próbál meggyőzni téged, addig én kézzelfogható bevételt hozok az ügyfeleimnek és akár neked is, mert vallom, hogy Magyarországon ma a legtöbb kisvállalkozónak ez az egyetlen fontos mérőszáma.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Enikő 4 éves, Levente 1 éves

Miért érdemes rád szavazni?
A weben mindenki kukkol, de én fel is vállalom és jól végzem a dolgom 🙂

103. VIDEÓBABA

VideobabaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Elkészítjük saját családi filmedet! Neked csak annyi a teendőd, hogy elküldöd a videókat, fényképeket, a többi már a mi dolgunk! A blogban emellett tanácsokat kaphatsz, hogyan készíts szuper családi videót, sőt valódi filmes trükköket ismerhetsz meg, hogy a Te felvételeid igazán maradandóak legyenek!

A vállalkozás elérhetőségei:
www.videobaba.hu
www.facebook.com/VideoBaba1
Székhely: Budapest

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2014. január.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
„Ne csak Te szeresd a filmet, hanem az is, akinek megmutatod!”
– Ha a sok év alatt összegyűlt sokféle képből és videóból nehéz kiválogatni a maradandót,
– Ha szeretnél egy személyre szóló, professzionlális minőségben elkészített egyedi ajándékot,
– Ha nem szeretnél vágóprogramokkal vesződni,
akkor csupán annyi a dolgod, hogy felveszed velünk a kapcsolatot, eljuttatod hozzánk képeidet, videóidat akár az interneten keresztül, elmondod, hogy mit szeretnél (vagy ha nincs ötleted, ebben is segítünk), mi pedig megvágjuk a Te tökéletes családi filmedet.

De ha saját magad szeretnéd mindezt megtenni, folyamatosan frissülő blogunkban rengeteg szakmai tanácsot kaphatsz mindehhez!

Reklám:
Szerintem a családok megérdemlik, hogy ugyanolyan szép, professzionális minőségű és személyre szabott film készüljön a mindennapjaikról, mint egy-egy cégről, esküvőről vagy más nagy eseményről. Ha kell, elkészítjük, ha kell, megmutatjuk, hogyan lehet olyan filmet alkotni, amelyet tíz-húsz-harminc év múlva a gyerekek, unokák is örömmel néznek majd.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Berci hat éves, Lőrinc hét hónapos.

Miért érdemes rád szavazni?
Bármit vásárolunk, az elfogy, tönkremegy, elhasználódik. Az emlékek azonban megmaradnak – ha gondoskodunk róluk. Ma már csak egy gombnyomás egy fénykép vagy videó elkészítése, de nem mindegy, mit és hogyan őrzünk meg ebből a hatalmas adathalmazból. Abban szeretnénk segíteni, hogy a hétköznapok legnagyobb pillanatai évtizedek múlva is velünk legyenek.

104. MARTINCSEVICSNÉ JENEI GIZELLA

Martincsevicsné Jenei GizellaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Hidegen sajtolt olajokat készítünk saját sajtoló üzemünkben.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.gastrolaj.hu
www.facebook.com/Gastrolaj
Székhely: Pakod

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2013. novemberére sikerült elérnem, hogy főállású vállalkozóként dolgozhatok két kisgyermekem mellől.
A Gazdagmami tanfolyam anyagainak köszönhetem ezt a dinamikus növekedést és azt, hogy megvalósíthattam az álmomat.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Az egészségünk a legnagyobb kincsünk az életben. Ha ez hiányzik, akkor semmit nem érnek az anyagi javak és más fontosnak hitt dolgok.

Tudnod kell, hogy az egészséget mindig könnyebb megőrizni, mint egy betegséget gyógyítani.

Hidegen sajtolt olajaink rendkívül gazdagok vitaminokban és ásványi anyagokban, így segítségükkel természetes és kíméletes módon őrizheted meg az egészségedet, a szépségedet és ezáltal teljes, boldog életet élhetsz.

Reklám:
Hidegen sajtolt olajat számtalan helyen vásárolhatsz, de tudnod kell, hogy az igazi jótékony hatást csakis kizárólag a 100%-osan természetes, tiszta, hidegen sajtolt olajoktól várhatod.

GastrOlaj márkanév alatt található olajainkat kizárólag mi készítjük saját sajtoló üzemünkben, mi palackozzuk és csomagoljuk, biztosítva így azt, hogy mindig friss, 100%-ban tiszta és kifogástalan minőségű olajat vásárolj.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Két kislányom van, Dóri 6 éves, Petra pedig 3.

Miért érdemes rád szavazni?
Vásárlóként nem csak rendkívül jótékony hatású hidegen sajtolt olajokat kapsz nálunk, hanem egy segítő kezet is.

Honlapunkon folyamatosan friss cikkekkel és hetente jelentkező hírlevéllel segítünk hogy a minél könnyebben beilleszthesd hétköznapjaidba a hidegen sajtolt olajokat, legyen szó egészségmegőrzésről, vendégváró finom falatokról vagy szépségápolásról.

Számtalan letölthető anyaggal és közvetlen e-mail kérdezési lehetőséggel igyekszem segíteni Neked abban, hogy akár már a mai naptól egészségesebben élhess!

Célom, hogy minél többen megismerjék a hidegen sajtolt olajok egészségre gyakorolt jótékony hatásait és azt, hogy természetes módon, mindenféle hamis csodaszer nélkül is megőrizhető legnagyobb kincsünk, az egészségünk.

105. DOROGI ANDREA

Dorogi AndreaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Élő és online rajztanfolyamok keretében foglalkozom kisgyermekek és felnőttek rajzképességeinek a fejlesztésével.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.valdorart.hu
www.facebook.com/pages/Jobb-agyféltekés-rajz
Székhely: Dunaharaszti

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2008.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A rajzolás gazdagságot ad az életnek! Abban segítek, hogy ki tudd bontakoztatni alkotói vágyadat és megtapasztald a rajzolás lélekgyógyító hatását. A tanfolyamokon megtanulod azt a látásmódot, ami a valósághű rajzoláshoz szükséges és 4 nap után a Te kezed is csodákra lesz képes.

Reklám:
Kizárólag a Valdor Artnál van arra lehetőséged, hogy rajztudásodat nem csak élő, hanem online rajztanfolyamokon is csiszolhatod, így biztosítva azt, hogy ez a fantasztikus tudás eljusson mindazokhoz, akik bármilyen okból kifolyólag egy élő tanfolyamon nem tudnak résztvenni. Széles termékpalettáról válogathatsz, mert egészen kicsiktől a nagyokig, mert kezdőktől a haladókig tudok fortélyokat mutatni a rajzolni vágyóknak.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Valentin Míra, 5 éves lesz
Valentin Márk, 3 éves múlt

Miért érdemes rád szavazni?
5+1 ok, amiért érdemes!
1. Mert a rajztanfolyamon megtapasztalod, hogy túl tudsz lépni saját korlátaidon és véghezviszel valami olyat, ami elsőre lehetetlennek tűnik
2. Ezáltal, olyan hobbit kapsz, ami kiragad a hétköznapokból
3. Így garantált sikerélményhez jutsz
4. Javítja az önértékelésed és önbizalmat ad
5. E miatt elemi erővel tör felszínre kreativitásod és alkotói vágyad
+1. A rajzaiddal másoknak is örömet szerezhetsz! Van e annál személyesebb és szebb ajándék, amikor szeretteid arcképét rajzolod meg és adod át egy-egy jelentős ünnepen, évfordulón, alkalmon?

106. SÁNDOR ESZTER

Sándor EszterMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Üzleti weboldalakat készítek, mely mögé rakok egy értékesítési rendszert. Igazi értéket adva így a vállalkozásnak . Hogy weboldala ne csak online névjegyként üzemeljen, hanem pénzt is termeljen.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.profiweblapkeszites.hu
www.facebook.com/UzletiWeboldalkeszites
Székhely: Gyál

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2011 novemberben.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Abban segítek, hogy ügyfeleim sikeresen értékesítsék terméküket/szolgáltatásukat online.

Reklám:
Az ügyféllel közösen határozzuk meg a célokat, célcsoportokat és annak alapján készítjük el a stratégiát, értékesítő rendszert a weboldalhoz.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Két kisfiam van Krisztián 5 éves volt decemberben, Dávidka 3 éves volt decemberben.

Miért érdemes rád szavazni?
Mert kis cégként, igazi emberközpontú szemlélettel dolgozunk. Igazi értéket tudok adni az ügyfeleimnek az Üzleti weboldal által.

107. MÓRITZ RITA

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Új, minőségi gyermekruhákat kínálunk újszülöttől tizennégy éves korig webáruházunkban. Olasz, német és dán cégektől rendeljük meg termékeinket, amelyek mosás után sem nyúlnak ki, mintájuk és színük nem kopik meg, valamint a strasszok, flitterek, rátétminták is bírják a mindennapi strapát. Ezentúl még kényelmesek, szépek és divatosak is.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.pontjonekem.hu
www.facebook.com/pontjogyermekruhazat
Székhely: Budapest

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2010. novemberében alapítottuk meg cégünket, amikor kisfiam másfél éves volt.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Olyan új ruhákat kínálok a gyermekeknek, amelyek nem csak szépek, hanem kényelmesek, bírják a mindennapi strapát és öröm viselni őket. A szülők azért szeretik, mert nincs vele gondjuk, moshatják, vasalhatják, akkor sem kopik meg vagy nyúlik ki. 2, 3 gyermek is hordhatja a ruhákat és utána még továbbadhatók. Abszolút megérik az árukat.

Reklám:
Újdonság nálunk a kiváló minőségű CeLaVi esőruha. Ez a dán márka Magyarországon csak nálunk kapható. A gyermekek esőben is élvezhetik a játékot, mehetnek tócsatúrázni, fázni biztosan nem fognak.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Egy kisfiam van, aki most öt éves. Amikor a vállalkozásunkat elindítottuk másfél éves volt. Azóta folyamatosan viszem a céget nagy örömmel.

Miért érdemes rád szavazni?
Nagyon sok időt és energiát fordítottam a webáruház kialakítására az elmúlt években és ezt nagy örömmel teszem ma is. Én rendelem meg a termékeket, tartom a kapcsolatot külföldi céggel és magyarországi forgalmazóval, építem a webáruházat, készítem a termékfotókat, bonyolítom a megrendeléseket és a vásárlókkal is én tartom a kapcsolatot. Egyszemélyes cég vagyok és munkám minden pillanatát élvezem és szeretem. Ez számomra nem teher, hanem dopping. A legnagyobb boldogság, ha vásárlóim visszajelzik, hogy elégedettek a nálunk vásárolt gyermekruhával. Természetesen szeretnék fejlődni: képezni magamat, hogy jobb legyek informatikában, marketingben és nyelvtudásban is. Szeretnék új lehetőségeket kínálni vásárlóimnak, hogy minél elégedettebbek legyenek. Azt gondolom, hogy érdemes webáruházunkra szavazni, mert soha nem adjuk alább, mindig kiváló minőséget kínálunk.

108. URKOM TEREZA és LORENCZ KATALIN

 Urkom Tereza és Lorencz KatalinMivel foglalkozik a vállalkozásod?
A Magnet Dent Kft-t ketten alapítottuk családi vállalkozásként kisgyermekes anyákként. Fogászati- és szájhigiéniai anyagokat és eszközöket forgalmazunk fogászatoknak és magánembereknek. 2010-ben az alapítás után elsősorban a professzionális területre fókuszáló fogászati webáruházat indítottunk, amely akkor még ebben a szegmensben újnak számított. A webáruházban található termékek köre folyamatosan bővült, majd 2013-ban szájhigiéniai termékek forgalmazásával is elkezdtünk foglalkozni.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.magnetdent.hu
www.facebook.com/pages/Magnet-Dent-Kft
Székhely: Budapest

Mikor kezdtél el vállalkozni?
A vállalkozásunkat 2010 áprilisában indítottuk el két kisgyermek mellett. Először még az otthonunkban volt az iroda és raktár, majd 2010 szeptemberében költöztünk be a jelenleg is telephelyként szolgáló irodánkba. Az irodánkba most már sok fogorvos, paciens jár anyagokért, eszközökért, illetve webáruházunk köszönhetően csomagban is küldünk ki fogászati és szájhigiéniai termékeket.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Vállalkozásunkat azzal a meggyőződéssel hoztuk életre, hogy segítsük a fogorvosok munkáját abban, hogy a legmagasabb színvonalú ellátást nyújthassák pácienseiknek. Valljuk, hogy a jó és megfelelő szájápolás is szerves részét képezi a fogászati ellátásnak, és a pácienseket, betegeket tájékoztatni kell a nekik legmegfelelőbb fogkefe, fogkrém, fogselyem illetve fogköztisztító-kefe használatáról.

Reklám:
Professzionális ügyfeleinket kiemelten kezeljük, munkájukat minden szempontból támogatjuk folyamatosan bővülő árukínálatunkkal és személyre szabott kedvezményekkel. A hozzánk forduló szájhigiénés problémákkal küszködő embereknek igyekszünk kimerítő tájékoztatást adni termékeinkről.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Összesen két gyermekünk van, két lány, 4 és 8 évesek.

Miért érdemes rád szavazni?
Szavazz ránk, mert a vállalkozásunkban mi minden nap megmutatjuk: hogy a fogászatról már nem kell úgy gondolkodni, mint rég, hanem félelem nélkül, bizalommal kell fordulni az orvosokhoz a problémáinkkal, mert csak így segíthetnek, segíthetünk ; hogy a megfelelő szájhigiénia elérése már nem álom csak odafigyelés és tájékozódás kérdése; hogy a családi vállalkozás mindig előnnyel jár, mert maximális bizalom mellett segítjük egymást szakmai és érzelmi szempontból még a mélypontokon is; hogy az anyaság és minden otthoni- és gyermekneveléssel kapcsolatos teendő nem zárja ki azt, hogy megálljuk a helyünket az üzlet világában is.

109. BAKSA-KOVÁCS ÁGNES

Baksa-Kovács ÁgnesMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Új és használt gyerekruhákkal, kicsit másképp.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.kisembershop.hu
www.facebook.com/KisemberShop
Székhely: Budapest

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2013 szeptember.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A mai magyar piacon rengeteg babaruházattal foglalkozó üzletet találunk, de azt gondolom, hogy a vásárló azért fordul a használtruhák vásárlásához, mert anyagilag ezt találja saját maga részére a legmegfelelőbbnek. Ennek legfőbb oka az ára. Feltettem magamnak a kérdést: ha használt ruha, akkor miért nem olcsó? Ezzel meg is találtam a küldetésem legfőbb célját! Szépet olcsón! (TÉNYLEG olcsón!)

Reklám:
A KisemberShop-nál a minőség határozza meg az árat és csak olyan ruhák találhatóak, amiket a gyermekeimre is ráadnék.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
2 fiú gyermekem van. Egy 10 éves és egy 3 éves.

Miért érdemes rád szavazni?
Azért érdemes rám szavazni, hogy tudjam, a küldetésem (igazán olcsón tartani a használtruha árait) célba ért. Aki nem rendelt még tőlem feltétlen próbálja ki! 🙂

110. LAKI ELVIRA

Laki ElviraMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Számvitel oktatással,
vizsgafelkészítéssel,
személyesen,online és Skype-on is.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.szamvitelsuli.com
www.facebook.com/szamvitelsuli.comoldala
Székhely: Kecel

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2010 július.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Elsősorban mérlegképes könyvelő hallgatóknak segítek, hogy olyan betonbiztos számviteli alapjaik legyenek,amire bátran lehet építkezni. Megmutatom a buktatókat,
segítek a „vizsga érett” számvitel tudás megszerzésében.

Reklám:
Megtanítom neked,hogyan lehet akár pótvizsga nélkül megszerezni a mérlegképes bizonyítványt. A Skype-os oktatással házhoz jön a segítség!

Hány gyermeked van és milyen korúak?
2 gyermekem van:
5 éves kisfiú,
7 éves kislány

Miért érdemes rád szavazni?
Nem megy a számvitel?
Csak ülsz a könyvek felett, mert érted a megoldást? Segítek az álmod megvalósításában, elkísérlek a számvitel alapjaitól egészen a mérlegképes bizonyítványig! Meglátod, nem is olyan
„rögös” ez az út:)

111. BIOKISKERT KFT. – SCHWEININGER ZSUZSANNA

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Minden, ami egy biokertbe kell: a tudástól a magokig

A vállalkozás elérhetőségei:
www.biokiskert.hu
www.facebook.com/biokiskert
Székhely: Budapest

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2010. október.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Mindenkinek lehet saját biokertje: mi megmutatjuk, hogyan, benépesítjük, megvédjük. Mindezt természetesen, vegyszerek nélkül. Aki többet akar tudni, online tanfolyamunkon megtanulhatja, hogyan alkalmazhatja a permakultúra elemeit saját kiskertjében, hogy kevés munkával legyen sok finom termése.

Reklám:
A céget a vásárlók, ügyfelek alakítják: a termékkínálattól kezdve a tanfolyam anyagáig minden az ő kívánságaik, kérdéseik alapján jött létre. A jövőben is azon leszünk, hogy aki hozzánk látogat, minden téren elégedett legyen.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Két gyermekem van, 5 és 8 évesek.

Miért érdemes rád szavazni?
Nagy öröm számomra, amikor azt hallom, hogy az én szavaimra zöldellenek ki az erkélyek, népesülnek be a kertek, tűnnek el a vegyszerek a sufniból. Szavazz rám, hogy minél több emberhez elérjen ez az üzenet!

112. SIPOS SZABÓ EMESE

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Az E&G Nemzetközi Kft. európai uniós pályázatok írásával és projektmanagementtel foglalkozik. A pályázat életútját az elejétől a végéig végigkísérjük. Jelenleg az ország egész területén dolgozunk. 8 alkalmazottal és 10 feletti külsős alvállalkozóval.A 2013 évben az éves árbevételünk elérte a 85 millió Ft-t. Amire nagyon büszke vagyok. Ügyfélkörünk jelenleg, rengeteg óvoda, iskola, önkormányzat, Kórház és természetesen a kisvállalkozások az ország egész területén.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.palyazatkozpont.hu
Székhely: Budapest

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2009 ben kezdtem vállalkozni, amikor 04.30-án megszűnt az állásom. Egy nagy biztosítótársaságnál dolgoztam, ahol átszervezés miatt elbocsájtottak rengeteg embert. Akkor el kellett döntenem, hogyan tovább. Így indítottam el a pályázatíró és projektmanagement cégemet.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Segít vállalkozásoknak pénzhez jutni és azt meg is tartani.

Reklám:
Személyre szabott szolgáltatást nyújtunk, és egy kicsivel többet.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
1 kisfiam van aki jelenleg 4 éves lesz júniusban. 2010.06.29-én született a vállalkozásom építése hajnalán. A gyermekem együtt növekszik a cégemmel.

Miért érdemes rád szavazni?
Karon ülő szoptatós gyermekkel jártam az ügyfelekhez. Példát tudok mutatni bárkinek, hogy két szoptatás között is lehet céget építeni. Az ügyfelekhez is lehet pici babával menni. A kisfiam ma már nagy Magyarország járó, mert szinte ahova lehet vittem magammal az óvodákba, rendezvényekre.

113. RENDTEREMTŐ

RendteremtőMivel foglalkozik a vállalkozásod?
A webshopban olyan termékek értékesítésével, amik megkönnyítik a mindennapokat. Ilyen az anyukáknak tervezett határidőnapló és a zsebnaptár, vagy a táskarendező.
A blogban háztartással kapcsolatos témákkal, nyomtatható táblázatokkal és tematikus programokkal találkozhatnak az olvasók.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.rendteremto.hu
www.facebook.com/rendteremto
Székhely: Budapest

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2012 február végén kezdtem, egy másik édesanyával közösen.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Olyan módszereket és eszközöket adok a nők kezébe, amelyekkel ügyesebben szervezhetik meg a mindennapi tennivalókat, és egyszerűsíthetnek a házimunkán.
Az eredmény, amit mindezzel elérhetnek, hogy kevesebb idő alatt elvégzik a napi rutinfeladatokat, és megszabadulnak a rendetlenségtől. Több szabadidejük marad.

Reklám:
Minden ami rendrakás, takarítás, tervezés és szervezés; csatlakozz és szakíts a káosszal!

Hány gyermeked van és milyen korúak?
2 fiam van: 6 és 4 évesek

Miért érdemes rád szavazni?
Mert lendületet kapsz a nem szeretem feladatokhoz is.
Mert újabb és újabb módszereket próbálok ki és írok le, hogy megtalálhasd te is a hozzád illőt.
Mert (még ha virtuálisan is) közösen együtt készülődni egy ünnepre óriási élmény.

114. KOÓS VIKTÓRIA

Koós ViktóriaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Az arc fiatalságának megőrzése, speciális arcjóga, arctorna gyakorlatokkal, kozmetikai tanácsadással.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.arcjoga.hu
www.facebook.com/Arcjoga
Székhely: Budapest

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2007.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Az Arcjóga&Arctorna szépségprogram abban segít, hogy az arcunk fitt, és feszes maradjon, halványuljanak a ráncok, a tekintet újra ragyogóvá váljon. Szól az örök megújulásról, az elegáns nőiességről.

Reklám:
Olyan arcfiatalító megoldást kínálok, ami otthon is könnyen megvalósítható, így az elfoglalt Anyukák is tudnak magukra időt fordítani.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
egy, 7 éves

Miért érdemes rád szavazni?
Tudom, hogy nőként és anyaként nehézséget okoz az időt jól beosztani. Azért dolgozom, hogy mindenkinek lehetősége legyen kicsit önmagával is törődni, megőrizni lelkünk fiatalságát, arcunk szépségét.

115. BUSZNYÁK RENÁTA

Busznyák RenátaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Grillázstorta és mézeskalács ajándék készítésével.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.grillazs-mezeskalacsajandekok.hu
www.facebook.com/pages/Grillázs-mézeskalács-ajándékok
Székhely: Celldömölk

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2012.12.07.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Folyton bővülő grillázs és mézeskalács termékpalettám minden korosztály számára, a legkülönfélébb eseményekre segít megtalálni a pontosan oda illő, személyre szabott, egyedi kézműves ajándékokat.

Reklám:
Mézeskalács és grillázs termékeimben ugyanúgy jelen vannak a hagyományos motívumok,mint az újító, modern és játékos formák. Termékeim példázzák, hogy a klasszikusan tradicionális portékákra a jelen korban is van igény, ha minőségi alapanyagokból, kreativitással és nyitottsággal, igényes csomagolással kínáljuk.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
2 gyermek
5 és 3 éves

Miért érdemes rád szavazni?
Vállalkozásom fejlesztéséhez saját kompetenciám fejlesztése is nélkülözhetetlen. Kérlek, támogass egy szavazattal, hogy közelebb kerülhessek az Év Anyavállalata címhez!

116. DR. BENE-SINKÓ BEÁTA

Dr.Bene-Sinkó BeátaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Telekommunikációs termékek értékesítése a fő profilunk.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.facebook.com/interGSM
Székhely: MISKOLC

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2005.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Kiválasztani a legmegfelelőbb készüléket, ajánlani a hozzávaló tartozékot. Technikai
segítséget nyújtunk a hozzánk fordulóknak.

Reklám:
Megbízható cég vagyunk, 10 éve piacon a mobilfelhasználók szolgálatában immár szerviz háttérrel Gyöngyösön és Miskolcon.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
1, 13 hónapos

Miért érdemes rád szavazni?
Mert szívvel-lélekkel építem önerőből lassan de biztosan boltunkat.

117. VIMOLA DÓRA

 Vimola DóraMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Karton gyerekjáték és dekoráció tervezéssel.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.krearton.hu
www.facebook.com/krearton
wwww.facebook.com/kartonkaracsonyfa
Székhely: Budaörs

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2012.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Olyan gyerekjátékokat, dekorációkat árulunk melyek a kreatív időtöltés mellett, lehetőséget hagynak az örömteli alkotó tevékenységre. A karton anyag tökéletes alap erre, mely ráadásul felhívja a figyelmet a környezetünkben található egyszerű dolgok, anyagok adta lehetőségre. Karton karácsonyfa termékünk kifejezetten a környezettudatos választást előnyben részesítőkhöz szól.
Termékeim tervezésénél kifejezetten törekszem a variálhatóság, többféle felhasználási lehetőség szabad felkínálására.

Reklám:
Olyan sokoldalú, variálható termékeket, játékokat kíválunk, amik célja a szunnyadó kreativítás előcsalogatása, az alkotás örömének átélése. A gyerekek szintjén, a saját, nem irányított megoldások létrehozása.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
három gyerekem van, mindannyian 6 évesek.

Miért érdemes rád szavazni?
Meggyőződésből vállalkozom, hiszek abban amit csinálok. A gyerekeim inspiráltak, az ő időbeosztásuk köré építettem a vállalkozásom, és ebben meg tudtam találni önmagamat is.

118. ÖRÖMTELI BABÁZÁS

Örömteli BabázásMivel foglalkozik a vállalkozásod?
A sírás, hasfájás, álmatlanság tönkreteszi az újszülött kisbaba és családja mindennapjait. Ilyenkor az anyák kimerültek, gyakran válnak depresszióssá, mert úgy érzik, hogy a szülés utáni kétségeikkel, problémáikkal egyedül kell megbirkózniuk.
Ha hozzánk fordulnak, nálunk jó helyen járnak. Mi kipróbált módszerekkel- indiai ayurvédikus babamasszázs, szoptatási, babahordozási, aromaterápiás tanácsadás, baba-mama személyiség meghatározás, kismama coaching felkészült és elhivatott szakemberekkel sietünk segítségükre otthonukban.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.oromtelibabazas.hu
www.facebook.com/oromtelibabazas
Székhely: Budapest

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2013. szeptember.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Az anyák hívására házhoz megyünk, és otthon, nyugodt környezetben tanítjuk meg Nekik a több ezer éves indiai ayurvédikus babamasszázs csodatévő fogásait, melyek már az első alkalommal enyhítik kisbabájuk hasfájását, nyugodt éjszakát biztosítva ezzel az egész családnak. Ezen túl hasznos tanácsokkal látjuk el Őket a szoptatással, hordozással, természetes gyógymódokkal kapcsolatban, melyekkel a szülés utáni időszakban magabiztosak és vidámak lesznek, így garantálva számukra az örömteli babázást 🙂

Reklám:
Mi az édesanyák otthonába kijárva, megtanítva Őket, nyugodt körülmények között tudjuk bemutatni a babamasszázs, a hordozás és az aromaterápia jótékony hatásait. Így akár a baba születését követő első napoktól segíthetünk a családoknak megkönnyíteni mindennapjaikat. Olyannyira biztosak vagyunk a módszer hatékonyságában, hogy 100%-os pénzvisszafizetési garanciát vállalunk!

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Egy másfél éves gyermekem van.

Miért érdemes rád szavazni?
Szeretnénk, ha minél több újdonsült anyuka megismerné legfőképp az indai-ayurvédikus babamasszázs és a hordozás jótékony hatásait. Így akár a gyógyszertárban kapható mindenféle cseppeket kihagyva, természetes módon is segíthetnek babáik sírósságán. Könnyíthetünk hétköznapjaikon, sőt akár megelőzhetjük a később kialakuló gyermekágyi depressziót is… Mivel Mi is édesanyák vagyunk, már átéltük ezeket a problémákat, így tapasztalatunkból merítve tudunk segíteni.

119. ERDŐS ÁGNES

Erdős ÁgnesMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Az alkotás és kikapcsolódás örömét nyújtja olyan felnőtteknek és gyerekeknek, akik a hétköznapokban nem művészettel foglalkoznak. Nálunk, a MadeByYou alkotóműhelyben, a betérő vendégek profi eszközökkel alkothatnak olyan maradandó használati tárgyakat, melyek színesebbé teszik a hétköznapjaikat és melyek büszkeséggel töltik el őket. Egy általuk választott kerámiaformára ráfesthetik saját világukat – saját csészéket, tányérokat, figurákat, kaspókat alkothatnak, egyedivé téve a környezetüket, vagy személyessé téve egy szerettüknek szánt ajándékot.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.madebyyou.hu
www.facebook.com/pages/MadeByYou-Budapest
Székhely: Budapest

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2008 januárjában nyílt meg az első MadeByYou, és 2013 áprilisán a második műhely.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Segít kikapcsolódni, levezetni a nap vagy hét során felgyűlt feszültséget, segít újra lelkesen, gyerekszemmel nézni a világot, és hiszem, hogy segít hinni az embereknek önmagukban – „bármi is az elképzelésem, az álmom, képes vagyok megvalósítani azt”.

Reklám:
A MadeByYou-ban készült termékek mellé kedvességet, bátorítást, egy különleges hangulatot is kap a hozzánk betérő vendég – akinek nem kell még csak művészléleknek sem lennie ahhoz, hogy élvezze az alkotást, valami újnak a létrehozását.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Adél, 3 éves lesz

Miért érdemes rád szavazni?
Ha rám szavazol, nem csak engem támogatsz: azt is támogatod, hogy még több nő éljen álmai szerint – olyan munkát végezve, amiben örömét leli. Ha a kreativitásban leli örömét, szeretettel várom! Ha más az álma, szorítok neki, bízom benne és támogatom!

120.LADICS VIKTÓRIA

Ladics ViktóriaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Cégem, a HR Partner Consulting Kft. egy zömmel kisgyermekes szülőket foglalkoztató mikrovállalkozás. Tudatosan építem a vállalkozást visszatérő szülőkből. Egy olyan társadalmi innováció létrehozása volt az álmom, ami merőben újszerű megközelítésből mutatja a visszatérő szülők munkaerő-piaci értékeit. Sikeres üzleti vállalkozás a miénk amellett, hogy minden munkatársunk rugalmas munkakörben dolgozik. Cégünkben 11-en dolgozunk és összesen 16 gyermeket nevelünk, a legújabb babánkat augusztusra várjuk.
Vállalatom a HR tanácsadás három fő területére fókuszál. Toborzás-kiválasztásban, képzések-tréningek megvalósításában és szervezetfejlesztési kérdésekben támogatjuk ügyfeleinket. Specialitásunk, hogy más cégek számára is segítséget tudunk nyújtani a női munkavállalókat érintő (HR) fejlesztésekben. Összhang Program© néven létrehoztunk egy fejlesztési koncepciót is.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.hrpartnerconsulting.hu
www.facebook.com/hrpartner
Székhely: Budapest

Mikor kezdtél el vállalkozni?
Több mint 15 évig dolgoztam vállalati HR oldalon, majd HR igazgatói pozícióból mentem GYES-re. Közel 4 évet töltöttem otthon a lányaimmal. Szenvedélyesen szeretem a családomat, de az otthon töltött évek alatt rájöttem, hogy nagyon hiányzik a szakmám. Újra arra vágytam, hogy a feleség és anya szerep mellett a munka világában is kiteljesedhessem. Úgy gondoltam, a család-munka egyensúlya jobban fenntartható, ha tanácsadóként folytatom a karrieremet. 2 év rugalmas, tanácsadói munka után döntöttem a saját cég alapítása mellett. A döntésemben nagyon sokan támogattak, a férjem, az édesanyám, a barátaim és az üzletfeleim is. Cégünk 2011. április 13-án alakult. Lelkesedésünk az elmúlt 3 év óta töretlen és sikerült minden évben megdupláznunk a létszámunkat és a bevételünket is.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Praktikus HR szolgáltatásainkon belül: munkaerő-közvetítésben, képzésekben, egyéni és csoportos coachingban, szervezetfejlesztésben és a női munkavállalói témák professzionális kezelésében. A standardizálható folyamataink mellett komplex HR tanácsadási folyamatokkal is foglalkozunk, ahol sokszínű HR tudásunkkal találjuk meg az igazi, testre szabott megoldást.

Reklám:
Vállalati HR tapasztalatunkat és szakértelmünket tanácsadóként egyedileg tudjuk ügyfeleink igényeire szabni, így sokkal hatékonyabbá válik az együttműködésünk, jobban megértjük elképzeléseiket és azonosulni tudunk problémáikkal. Nálunk mindenki számít, mindenki egyformán fontos. Ügyfeleink, pályázóink, együttműködő partnereink és munkatársaink egyaránt. Minden munkánkat nagy odaadással és komoly szakértelemmel végezzük. Partnereink visszacsatolásaiból idézve igényes hozzáállással, hatékonyan dolgozunk, értőn figyelünk rájuk, tudásunkat folyamatosan fejlesztjük, hogy a piaci trendeket szállíthassuk nekik és emberileg is egy lendületes, elkötelezett és vidám csapat vagyunk.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
A két nagylány: Janka 8 éves, első osztályos, Dorka 6 éves, szeptemberben megy iskolába. Augusztusban pedig megszületik a harmadik kislányunk.

Miért érdemes rád szavazni?
Cégünk egy szó szoros értelmében vett „Anyavállalat”. Társadalmi innovációként az elmúlt 3 évben sikerrel bizonyítottuk, a kisgyermekes szülők komoly munkaerő-piaci potenciált jelentenek, igenis figyelni kell ránk és hatékony munkaerőként is érdemes számolni velünk. Akik ránk szavaznak, egyetértenek ezzel az elvvel és a szavazatukkal megerősítést küldenek nekünk, hogy érdemes minél szélesebb körben bemutatni hitvallásunkat és cégünk jó hírét vinni.

Szavazóinknak talán fontos bepillantást nyerni a hétköznapjainkba is. Olyan céget akartam létrehozni, amely úgy működik, ahogy én magam; ahol az emberek lehetnek édesanyák és egyben sikeres szakemberek, ahol az emberi érzések, ha kell, felülírják az anyagi érdekeket, ahová minden nap örömmel jönnek be a kollégák, és ahol mindenki számít, ahol egyformán fontos az ügyfél és a munkavállaló. Ilyen lett a mi anya- és apabarát irodánk. Az összes kollégám maga osztja be az idejét és senki nem nézi, hány órára érkezik, és hány órakor indul haza. Tudunk egymásról és bármikor segítséget kérünk, ha egy otthoni helyzet miatt váratlanul nem tudunk megoldani valamit. Közösek a szakmai és privát témáink is, örömmel hallgatjuk egymás otthoni történeteit.

A kollégák kiválasztásakor tudatosan ügyeltem arra, hogy olyan profi szakembereket találjak, akik gyermekük mellől próbálnak visszatérni dolgozó édesanyaként. Hogy ez a folyamat könnyebb legyen, nálunk mindenki fokozatosan tér vissza a munka világába. Valamennyien olyan mértékben vállalnak terhet, ahogy a családi helyzetük megengedi. Lehetőség van arra, hogy a munka azon részeit, amely nem irodához kötött otthonról, saját időbeosztásuknak megfelelően, rugalmasan végezzék el.

121. PATONAI FÁBIÁN RENÁTA

 Patonai Fábián RenátaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
A vállalkozásomban általam kitalált és megálmodott mintákkal saját tervezésű női táskákat és kiegészítőket készítek kézzel és géppel egyaránt.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.patonaifabian.blogspot.hu
www.facebook.com/pages/patonaifabian
Székhely: Sárszentmihály

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2008 novemberében határoztam el, hogy az akkor még csecsemő gyermekem mellett a fejemben megszülető álmokat textilbe öltöm.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Az éremnek két oldala van. Nekem segít, hogy a bennem rejlő értékeket, álmokat, elképzeléseimet megvalósíthassam, a családom jobb létéhez hozzájárulhassak. A vásárlók, pedig megkapják a döntés lehetőségét, hogy elképzeléseik, álmaik formát öltsenek, ami nap, mint nap örömet csal az arcukra, s a boldog ember , kiegyensúlyozott ember.

Reklám:
Álmaid textilbe öltve, hogy mosoly üljön arcodon.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Egy gyermekem lassan 7 éves lesz

Miért érdemes rád szavazni?
Szavazz rám, mert erőmön felül próbálok minden kérésnek megfelelni, legyen az bármennyire egyszerű vagy bonyolult, hiszen az elégedett vásárló öröme számomra mindennél többet ér.

122. DRÁCZ ORSOLYA VERONIKA

Drácz Orsolya VeronikaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
különleges formájú ajándék- és díszszappanokat készítünk és forgalmazunk.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.szeretettel.net
www.facebook.com/szeretettel.net
Székhely: Fót

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2013. őszén.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Rengeteg olyan ünnepi alkalom van, mint például születésnap, névnap, karácsony, évfordulók, stb., amikor megajándékozzuk szeretteinket. Ugyanakkor a legnehezebb feladat az ajándék kiválasztása. Ebben nyújtunk segítséget, ugyanis termékeink garantáltan tetszést aratnak 0-99 éves korig.

Reklám:
Sütemény, süti, torta, bonbon… Az édesség mindig is a legkedveltebb ajándékok közé tartozott. Napjainkban egyre többen élnek egészségtudatosan. Nehéz helyzetbe kerülünk, ha éppen diétázó, fogyókúrázó barátainkat vagy rokonainkat szeretnénk meglepni valamivel. Mi az, ami egyedi, természetes, különleges és bármilyen alkalomra adható? A válasz: sütiszappan! Ha valami igazán ötletes ajándékot keresel, a sütiszappan a megoldás!

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Liza kislányunk 2 éves

Miért érdemes rád szavazni?
A szalagon gyártott tömeg-ajándéktárgyak helyett, egyedi, különleges termékeket készítünk. Hiszünk benne, hogy ajándék-szappanjainkkal nemcsak magunknak, hanem másoknak is örömet tudunk szerezni. Szeretnénk, hogy termékeink révén az ajándékozás minden pillanata igazán boldog legyen! Köszönjük a szavazatod.

123. VAJDÁNÉ NEMES NAGY PANKA

Vajdáné Nemes Nagy PankaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Kutyakiképzéssel és Gazdi neveléssel, foglalkozunk, Tükör módszer alapján.Nem az a célunk, hogy minden kutyát egységesen tökéletesre neveljünk, hanem hogy mi emberek tudatosan alakítsuk ki kapcsolatunkat kutyánkkal és értsük meg őt, hogy mi miért történik.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.kutyasuli-szeged.hu
www.facebook.com/kutyasuli.szeged
Székhely: Szeged

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2008. szeptember.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A Szegedi Kutya Klub segít megérteni a kutyád viselkedését, rávilágít az erősségeidre és gyengeségeidre, ami miatt a kutyád felnéz Rád vagy „sétáltató-, etető személyzetnek” tart. Az oktatói csapatunk személyre szabottan, vagyis kutya-Gazdi párosra szabottan vezet végig, hogy hogyan lehetsz vezetője, igazi GAZDÁJA kutyádnak.

Reklám:
Szökik? Rombol? Harap? Nem jön vissza, ha hívod? Ha a Te kutyád pont ilyen, Nálunk a helyed! Jól érthető szabályokkal, vidám, klikkeres tanítással és sok-sok kutyás sporttal, programmal válik a kutyád pórázrángató bajkeverőből, együttműködő családi kutyává.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
1 kisfiú, 2,5 éves

Miért érdemes rád szavazni?
Szavazz rám, ha szereted a kutyákat és fontos Neked, hogy olyan kutyatartási kultúra terjedjen el, hogy nyugodt szívvel ki merd engedni a gyerekedet játszani a térre, (nincs kutyapiszok, nincs harapós kutya). Célunk, hogy a gyerekeink, unokáink már tudatosabb kutyatartók legyenek.
Szeretnénk elérni, hogy minél több Gazdi ismerje meg a Tükör módszert, tudja meg, hogy van megoldás a rosszcsont kutya viselkedésére és érezze meg, hogy milyen felszabadító egy szuper közösségben együtt kutyázni.

124. VÁRADI-VARGA KRISZTINA

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Cumik mibden mennyiségben! Kicsi, nagy, világìtó, vicces, csillagos, speciális, etető és a hozzá való kellékek!

A vállalkozás elérhetőségei:
www.cumivilag.hu
www.facebook.com/cumivilag
Székhely: Budapest

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2013.márciusban nyitott a webshop.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Megtalálni a megfelelő cumit a babának!

Reklám:
Ennyi cumit egy helyen csak nálunk találsz!

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Peti 12, Eszrer 10, Milu 2 éves és egy pocaklakó

Miért érdemes rád szavazni?
Azérz érdemes rám szavazni, hogy minél többen megismerjenek, igy minél több babának találja meg anyukája a legjobb cumit! 🙂

125. SZENDRŐDI ENIKŐ

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Antikolt bútorokat festek és elsőként az országban forgalmazom Annie Sloan festékét, a Chalk Paint festéket.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.nemiskacat.cafeblog.hu
www.facebook.com/Nemiskacat
Székhely: Biatorbágy

Mikor kezdtél el vállalkozni?
Blogolni kezdtem: 2013. január Céget alapítottam: 2014. január

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Keresem az antikolás „titkát”, minden olyan módszert, eszközt és tudást összegyűjtök és átadok neked, mellyel bútorfestési álmaid meg tudod valósítani rusztikus, vidékies, vintage és shabby chic stílusban. Olyan módszereket és technikákat mutatok, melyek segítségével otthon, nagyon egyszerűen, saját magad tudsz ilyen bútorokat készíteni, régi, akár megunt bútorod felfrissítésével, átfestésével. A különböző antikolási módszerek bemutatásával, antikolt bútorok készítésének részletes leírásával segítek, ha egyszerű, olcsó és könnyű módszert keresel, hogy otthon, saját magad szórakoztatására új életet lehelj a nagyi bútorába.

Reklám:
Óriási öröm és megtiszteltetés, hogy egy komoly kiválasztási folyamat után nálam lehet kapni elsőként Magyarországon Annie Sloan dekorációs festékét, a Chalk Paint festéket, mely a legsokoldalúbban használható festék a DIY szerelmeseinek. Lehet festeni vele fára, falra, kőre, kerámiára, textilre, bőrre és még sorolhatnám. Egy festék sokféle használatra tervezve, végtelen dekorációs lehetőséggel.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Három gyermekem van: Eliza 7,5 Olivér 5 Polett 1,5

Miért érdemes rád szavazni?
Azért szavazz rám, mert egyike vagyok azon élő példának, hogy Vida Ági egyszerű és nagyszerű útmutatásai alapján, hogyan lehet nagyon rövid idő alatt (1 év) a semmiből a legmerészebb álmaidat is megvalósítani. Ha nekem sikerült, neked is fog! A recept egyszerű, csak csinálni kell, a többi meg kialakul!

126. ECOBABY

EcobabyMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Természetes anyagból készült, bababarát hintákat, függőágyakat és pihenőszékeket forgalmazunk, kiegészítőkkel együtt.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.ecobaby.hu
www.facebook.com/ecobabyhungary
Székhely: Budapest

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2013 februárban indult az első honlapunk.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Anyáknak egy kis szabadidőt és nyugalmat, Babáknak kényelmet és fejlesztést nyújtunk.

Reklám:
Csak saját gyerekeinken kipróbált és bevált terméket árulunk, a Vásárlóinkat pedig úgy kezeljük, ahogy mi is elvárjuk másoktól: segítünk dönteni, türelmesek és gyorsak vagyunk. Most már lehetőségünk van beteg gyerekeken segíteni – kórházaknak, rászoruló családoknak, alapítványnak adományozunk szeretettel.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
2 gyerek – 2 éves és üjszülött

Miért érdemes rád szavazni?
Mert minőséget adunk, igényesen összeállított termékskálánk minden darabjával a családok nyugalmához járulunk hozzá és mindezt szeretettel csináljuk.

127. TIMÁR TÜNDE

Timár TündeMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Egyedi gyerekszobai kiegészítőket gyártunk.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.gyerektextil.hu
www.facebook.com/pages/Minden-Ami-a-Gyerekszobába-Kell
Székhely: Gyöngyös

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2008. szeptember.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Minden gyerkőcnek szüksége van a szép környezethez. Úgy érzem vállalkozásom segíti az Anyukákat már a babaszületés előtt a lehető legjobb minőségű gyerekszobai kiegészítő vásárlásában. Igazán rugalmas, és segítőkész vagyok, bármilyen kérdéssel bizalommal fordulhatnak hozzám. A webshopunkat pont most fejlesztjük, hogy még egyszerűbben és gyorsabban lehessen tőlünk vásárolni, valamint éppen most építjük a nagyobb telephelyünket, ahol már bemutatóteremmel is várjuk az érdeklődőket.

Reklám:
Úgy érzem, hogy hozzám bármilyen kéréssel, lehet fordulni, igyekszünk minden egyedi kérést megvalósítani. Széles anyagválasztékkal rendelkezünk,kiváló szakértő kezek varrják a termékeket, valamint immáron 6 éves gyártói és csomagküldői tapasztalattal rendelkezünk.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
2 kisfiam van, Máté 6 éves, Kristóf 3,5 éves

Miért érdemes rád szavazni?
Példaértékű fejlődést értünk el, a vállalkozásom folyamatosan évről évre szépen növekszik. Azt gondolom, ezáltal példaként szolgálok a most gondolkodó anyukák előtt. Merj belevágni, légy kitartó, dolgozz sokat, és a sok munka meghozza gyümölcsét!

128.CHRISTABELLA FASHION

Christabella FashionMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Amerikából importált díjnyertes luxus-fehérneműk és kiegészítők forgalmazásával foglalkozunk.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.christabellafashion.com
www.facebook.com/Christabellafashion
Székhely: Gyula

Mikor kezdtél el vállalkozni?
Két éve, 2012 elején kezdtem el vállalkozni, de mára már úgy tűnik, hogy a cég életem részévé vált, mintha már mindig is ezt csináltam volna…

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Cégünk olyan édesanyáknak, menyasszonyoknak és feleségeknek nyújt segítséget, akik szeretnék megfűszerezni a partnerükkel kettesben töltött pillanatokat, akik szeretnék meglepni kedvesüket egy díjnyertes, gyönyörű fehérneműben, akár XL méretben is.

Reklám:
Valóra váltjuk legmerészebb álmaidat és álomlányt varázsolunk belőled! A világ legszexisebb, Los Angelesben az „ÉV FEHÉRNEMŰJE” díjat is elnyert márka termékeiben csábításod biztos sikerrel jár!

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Három tündéri gyerkőcöm van: két fiú és egy kis hercegnő! Hat, három és egy évesek.

Miért érdemes rád szavazni?
Energiát és időt nem sajnálva vagyok egyszerre vállalkozó és édesanya. Számtalan anyuka- és nőtársamnak segítettem és segítek (újra) megédesíteni a házasságot/kapcsolatot, de mindeközben és -mellett próbálok minél több időt eltölteni a családommal, illetve kétnyelvűen nevelni gyermekeimet.

129. SZEMRÁD-SZAKÁCS IVETT

Szemrád-Szakács IvettMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Egészséges és sérült gyerekeket fejlesztünk, iskola előkészítőket tartunk, részképességet korrigálunk. Diszlexiás, diszgráfiás, figyelemzavaros, mozgásfejlődési problémákkal küzdő gyerekeknek mutatjuk meg, hogy lépésről lépésre minden akadály leküzdhető.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.babofejleszto.hu
www.facebook.com/BaboFejlesztokozpont
Székhely: Budapest

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2013. márciusában nyitottunk.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Konduktív és hagyományos pedagógiai módszerrel, egyenlő bánásmóddal és végtelen szeretettel közelítünk a hozzánk érkező – sokszor kétségbeesett- családokon. Diszlexiás, diszgráfiás, diszkalkuliás, figyelemzavaros, túlmozgásos, „kis zseni”, kötött izomzatú, mozgássérült, hiperaktív… ezek máshol címkék. Mi látjuk a gyereket mögötte.

Reklám:
Születéstől 14 éves korig vidám, színes foglalkozásokkal, konduktív és hagyományos pedagógiai módszerekkel várunk minden gyereket és szüleiket.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Egy kisfiam van, most 2 éves. Egy éves volt, mikor nyitottunk.

Miért érdemes rád szavazni?
Hiánypótló, amivel foglalkozunk. A „nagyon nagy baj” és az „á, anyuka, minden a legnagyobb rendben” között egy légüres tér volt eddig – mi pedig szeretettel és végtelen szakmai alázattal töltjük ki ezt a helyet.

130. ÁDÁM ADRIENN

 Ádám AdriennMivel foglalkozik a vállalkozásod?
grafikai tervezés, kivitelezés, webdesign és programozás, kampánytervezés.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.printandevent.hu
www.facebook.com/printandevent
Székhely: Budapest

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2009.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
annak a cégnek, aki komolyan akar a piacon érvényesülni segítünk, hogy azt méltó céges arculattal érje el, ill. hatékonyan költse el a marketingre szánt büdzséjét.

Reklám:
flexibilisek és kreatívak vagyunk, megoldó üzemmódban dolgozunk, együtt gondolkodva az ügyféllel; egy kézben tartjuk a dolgokat, így az ügyfélnek elég velünk felvennie a kapcsolatot.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
1, júliusban lesz 3 éves

Miért érdemes rád szavazni?
mert a válság utolsó negyedévében indult családi (férjem és én) vállalkozás folyamatosan növelte forgalmát és ma már 3 embernek ad munkát, köztük egy anyukának, aki rugalmasan oszthatja be munkaidejét.

131. KECSKEVILÁG-HERCZOG ANITA

Herczog AnitaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Elsősorban tejhasznú kecskék tartásával foglalkozunk, de mellette disznók, birkák is lakják az istállónkat. Így értékesítünk kecsketejet, készítünk kecske sajtokat, és füstölt húsárukat (kolbászt, szalámit, szalonnát, sonkát) is.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.kecskevilag.hu
www.facebook.com/Kecskevilág
Székhely: Törökbálint

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2010.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Egészséges élelmiszert kínálunk, adalékanyagok nélkül. Az állatokat is úgy tartjuk, hogy ne legyen szükségük gyógyszerekre, tápokra, így mind a tej, mind a hús minősége kiváló lesz, és jó termékeket csak ilyen alapanyagokból lehet készíteni. Óvodás, iskolás gyereknek szervezünk kirándulásokat, ahol találkozhatnak az állatokkal, megtudhatják miből, mi és hogyan készül, és láthatják, hogy ez mennyi munkát jelent. Felnőtteket is szívesen várunk, akár a sajtkészítésbe, akár a disznóvágás rejtelmeibe szeretnének betekintést kapni.

Reklám:
Nehéz szavakban leírni, képen megmutatni hogy miért jó egy kecske sajt, vagy egy kolbász. Mi bátran állunk a próba elé. Jöjjön el hozzánk Törökbálintra az Idamajorba és kóstolja meg a sajtjainkat, kolbászunkat, szaláminkat.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Kolos 7 éves
Mór 5 éves
Örs 3 éves

Miért érdemes rád szavazni?
Jöjjenek el hozzánk, nézzék meg hogyan gazdálkodunk, mennyit dolgozunk, és milyen finom termékeket készítünk, melyek amellett, hogy finomak még egészségesek is, és garantáltan nem tartalmaznak semmilyen adalékanyagot, kóstoljanak bele a sajtkészítés tudományába, utána nem lesz kérdés, hogy ránk szavaznak, mert sok minden van ami jó és fontos az életben, de az egészség és a „jólét” a legfontosabb. Mi ehhez igyekszünk hozzájárulni.

132. KUCSINKA GABRIELLA

Kucsinka GabriellaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
A Hangák magyar környezettudatos termékvásárlási lehetőség vásárlói közösségeken, hangakörökön keresztül, alapítványokat támogatva. De a benne tevékenykedő negyven anyának ennél sokkal több: lehetőség kisgyerek mellett, együttlét felnőttekkel, támogató közösség, kilépés a megszokottból, kihívás és izgalmas állapot az otthon levő és mégis dolgozó nők világában.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.hangak.hu
www.facebook.com/ahangak
Székhely: Csömör

Mikor kezdtél el vállalkozni?
A Hangák 2013. októberétől működik.

/A Hanga Trade Kft.-nek 2012 óta vagyok tulajdonosa, de akkor más profilja volt, mint Hangák , kezdő vállalkozásként létezünk/

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A Hangák úgy terjeszti magyar gyártók környezetbarát termékeit, hogy abból a hozzánk csatlakozó édesanya, és az általa megjelölt közösség profitáljon. Együtt minden könnyebb, mi adjuk a logisztikát, információs füzeteket, marketinganyagokat, infrastruktúrát, te hozod a nyitottságod, lelkesedésed imádjuk, ami ebből a találkozásból nap mint nap születik.

Reklám:
A Hangák nem csupán egy anya vállalata, minden anya vállalata. A Hangák nem vállalkozás, hanem mindnyájunk gyermeke. Környezettudatos, családbarát, közösségi, magyar. Érted, értünk!

Hány gyermeked van és milyen korúak?
3 gyermekem van: Léna 3 éves, Borisz 5, Vencel pedig 10.

Miért érdemes rád szavazni?
A Hangákban a környezettudatosságért teszünk, nem elmélkedünk róla. Az anyák lehetőséghez jutását megteremtjük, nem álmodozunk róla. Kevesebb vegyszer, magyar termék, közösségi összefogás, lehetőség édesanyáknak, jó ügyek támogatása ebben hiszünk. Te is?

133. VIRÁG SZILVIA

Virág SzilviaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Vállalkozásom egyedi ajándéktárgyak készítésével és forgalmazásával foglakozik. Egyedi kézműves, kézzel festett, gravírozott, horgolt és fényképes ajándéktárgyakkal.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.kreativajandekok.hu
https://www.facebook.com/pages/Egyedi-ajándéktárgyak
Székhely: Mezőberény

Mikor kezdtél el vállalkozni?
2013.október 4-én lettem vállalkozó, üzletet nyitottam és már 2 alkalmazottat is foglalkoztatok. Gyes után kisgyermekes anyukaként nagyon nehéz volt elhelyezkedni, ezért saját képességeimet próbáltam kamatoztatni és döntöttem a vállalkozás mellett. Részt vettem a Jól menő vállalkozásokért programban, ahol nagyon sokat tanultam, többek között azt is, hogyan tudok a saját lábamra állni.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Amikor ajándékot ad az ember, mindig arra törekszik, hogy személyes legyen. Legyen az születésnap, névnap, évforduló vagy az év bármelyik ünnepe. Egyedi elképzelést is megvalósítok, azon vásárlók részére, akik szeretnének, egyedit, különlegeset, személyre szólót ajándékozni. Sok olyan termékem van amiből 1-2 darab készül, különösen azoknak, akiknek fontos az egyediség. Nemcsak üzletünkben, de az interneten is megtalálnak bennünket.

Reklám:
A vásárlóink megálmodják, mi elkészítjük. Akik a termékeinket választják, mind egyedit és különlegeset szeretnének.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
1 kislányom van Boglárka 4 éves

Miért érdemes rád szavazni?
Szeretnék abban segíteni, hogy mindenki megtalálja szerettei és saját részére megfelelő ajándékot, legyen az felnőtt vagy gyermek. Minden termékem szívvel-lélekkel készül, már nem egyedül készítem őket, de az ötlet, a tervezés az enyém, a színek kiválasztásánál ott vagyok, még mielőtt az üzletbe kerülnek, utoljára még leellenőrzöm, hogy minden megfelelő legyen. Megköszönöm,ha rám szavazol


6 Comments