vállalkozás, célok

Győztesek





Imádom azokat a sportolókról szóló igaz történeteket, amikor a majdani győzelemről álmodozó kisfiú/kislány már gyerekkorában el akarja kezdeni a sportot, rengeteget gyakorol, aztán eljut élete Nagy Versenyére, szembenéz az ellenféllel, nekiindul és végül GYŐZ! Olyan egyszerűnek tűnik az egész folyamat: gyakorlás, küzdelem, vereség, talpraállás, gyakorlás, küzdelem és végül a győzelem. A vállalkozásban sincsen ez másként.

Ahhoz, hogy egyről a kettőre juss legyen szó a saját vállalkozásodról vagy bármiről az életben, ahol szeretnél célokat elérni, végig kell menned ezen a folyamaton. Először tanulsz, gyakorolsz, szinte zsong a fejed a sok információtól. Néha úgy döntesz, inkább abbahagyod, mert nem akar menni. Aztán, ha sokat gyakorlod, javítgatod, elkezd leülepedni a tudás és kezded tisztán látni az utat a cél felé.

Sokan el sem jutnak idáig, türelmetlenek, felőrli őket a tanulás és a gyakorlás folyamata. Gyakran tapasztalom azt a konzultációimon, hogy hiába mutatom meg a kitaposott utat, ameddig valaki a tanulás-gyakorlás szakaszában van, nem képes rögtön a stratégia szakaszába lépni. Ezért van az, hogy hiába mondom el, mutatom meg egyszerűen, milyen pofonegyszerű is egy vállalkozás felépítése, a legtöbben csak legyintenek rá: “Ez nem lehet ilyen egyszerű, nem működhet”

Mert ezt az utat előbb végig kell járni, nem lehet leegyszerűsíteni. Hiába van intenzív oktatás, hiába olvasol el rengeteg könyvet, vásárolsz meg sokféle oktatóanyagot, a tudásod bővítése mellett neked is változnod, fejlődnöd kell. Ha egy szupertehetséges sportoló gyakorlás nélkül kilép a pályára, a versenyhelyzet felőrli, mert nem elég a tudás és a tehetség: ide bizony rutin kell. A rutint pedig csak gyakorlás által lehet megszerezni.

Nem csak a versenypályán: a saját vállalkozásodban is. Az első honlapod talán még nem lesz tökéletes. Az első blogbejegyzéseid talán még túl komolykodóak, az első hírleveleid talán még nem konvertálnak olyan jól… De ha évekig készülsz a tökéletes versenyre, akkor soha nem fogsz benevezni.

Az első kampányommal kemény 30 ezer Forintot kerestem, nem túl sok, de akkor ezzel majdnem megtízszereztem a honlapba fektetett 3600 Forintomat 🙂 És a második kampányban már közel 80.000 volt a bevétel, ami már majdnem egy havi fizetés! De a kettő között szorgalmasan építgettem a látogatottságot, írtam a leveleket, és tanultam, hogyan kell jó kampányt csinálni. Azóta számtalan kampányt csináltam, kisebbeket és nagyobbakat, néha egy autó, néha egy nyaralás árát kerestem meg és volt jópár próbálkozásom, ami nem úgy sikerült ahogy elterveztem. Aztán a legjobb kampányaimat automatizáltam és most már automatikusan adnak el helyettem. <- Ez a rész volt itt a "Titok" 😉 Ugye, milyen egyszerű? Akkor már csak fel kell állni a fotelből és minden nap, ha törik, ha szakad, CSINÁLNI. Gyakorolni. Küzdeni. Néha veszteni és talpraállni, mint a sportolók. Mert az aranyérmet csak saját magad legyőzése által szerezheted meg.





29 Comments

  • kismamatitkok

    Reply Reply 2010. augusztus 20. péntek

    Kedves Ági, köszönöm a választ a hírlevélrendszerrel kapcsolatosan. Utána fogok járni a tippeknek, amiket adtál. (A folyamatos tanulás, ahogy a cikkedben is írod, nem megspórolható, de szerencsére én ezt az oldalát is élvezem; hajt a kíváncsiság és a kihívás:) Egyedül a dolgok technika, műszaki oldalával szokott meggyűlni a bajom, ahhoz kevesebb érzékem van, de mivel kihagyhatatlan, sőt, nagyon fontos érteni hozzá, ezért igyekszem:)

    Ági, az Infotermék MOST anyagot megrendeltem, és nemrég kaptam meg tőled, és lenne vele kapcsolatban egy kérdésem. A megrendelő oldal létrehozásáról nem találok benne semmi. Hogyan oldható meg, hogy az egy külön aloldalként nézzen ki, azaz ne úgy, mint egy sima blogbejegyzés vagy cikk, hanem ahogy nálad is van, teljesen külön?

    Panda, csak megerősíteni tudom, hogy jól fogsz járni Ági tanfolyamaival, én is rengeteget tanultam, tanulok tőle. A tanfolyama mellett egy gyorstalpalót is tudok ajánlani, mégpedig most még ingyen, ugyanis szeptemberben indul egy 3 napos vállalkozónő-képzés, kifejezetten olyan anyukáknak, akik szeretnék naprakésszé tenni a tudásukat, és érvényesülni a munka világában – saját kezükbe véve az életüket, vállalkozást indítva. Most az első 20 jelentkező ingyenesen vehet részt a tanfolyamon, minden részlet itt: http://www.kismamatitkok.hu/website/index.php/Cikkek/Aktualis/feltuno-siker-3-napos-vallalkozono-kepzes-ingyen.html
    Ez amolyan kezdeti, lelkesítő lépés lehet, alapinformációk, amiket Ági tanfolyamaival remekül tudsz majd csiszolgatni!

  • Panda

    Reply Reply 2010. augusztus 19. csütörtök

    Ági, zsof.berg, köszi a tippeket! megnéztem a kínált képzéseket. Mind a BKF, mind a MÜTF akkreditált szakirányú képzést kínál. Ahogy Ági is írta a főiskolai alapképzés adhat egy jó alapot,viszont a szakirányú képzések előnye, hogy a fókuszt egy adott tematikára helyezi, s ahogy látom a szakmában aktívan dolgozó, gyakorlati szakemberek oktatnak. A BKF annyival szimpatikusabb talán, hogy változatosabbak a tárgyak, de persze majd gyakorlatban derül ki minden:))

  • Georgina

    Reply Reply 2010. augusztus 19. csütörtök

    Hajni,

    ha elmész bárhová alkalmazottnak, akkor ki leszel szolgáltatva a cégnek, a főnöködnek. Ha jól értem, neked a gyerekek melletti szabadság és a pénzkereset összehangolása a cél.
    Ha céltudatos vagy, ezt meg tudod valósítani. 🙂

    Ha a tak.pénztár megfogott, mert egy új szemléletmódot közvetített, akkor miért nem nézel szét a piacon? Van még sok hasonló cég. Vagy az MLM rendszer tántorított el? Azt sztem meg kell tanulni, valóban a magyar gondolkodástól elég távol áll, de működik és megtanulható.
    Ha szabad javasolnom nézz körül a piacon.

    Én ma kaptam levelet egy ilyenről, talán szabad reklámoznom itt őket: pénzügyi területre keresnek munkatársakat.
    vanmunka@gmail.com

    Szerintem egy levelet megér, írj nekik és majd meglátod. Ha nem jön be neked, akkor legalább megnyugtathatod magad, hogy legalább megnéztél más lehetőséget is…
    Ha meg bejön, akkor jösz nekem egy pezsgővel. 🙂
    Sok sikert! 🙂

  • Vida Agi

    Reply Reply 2010. augusztus 19. csütörtök

    Maltenka, a START csomag segít az alapötlet kitalálásában. A Tanfolyam a kivitelezésben segít (hogyan kell honlapot készíteni, keresőoptimalizálni, látogatottságot építeni stb.) Az előző tanfolyam most ér véget és egyelőre nem indul újabb, de dobozos verzióban pár héten belül megvásárolható lesz a teljes tanfolyam anyaga.

  • Maltenka

    Reply Reply 2010. augusztus 19. csütörtök

    Szia Ági,

    Gratulálok a honlapodhoz, jó ideje visszatérek ide, mert rengeteg erőt lehet belőle meríteni, csak úgy árad a pozitív energia 🙂
    Hamarosan Pestről vidékre költözünk, és a szűk munkalehetőségek miatt én is gondolkozom az önállósodáson, de az ötletetre nem sikerül rátalálnom.
    Ha megrendelem a START csomagot, az segít az alapötletet kitalálni?
    Vagy érdemesebb lenne a következő Gazdagmami tanfolyamra beiratkozni?
    Ami érdekel az a masszázs, talpmasszázs, esetleg szóba jöhet kreatívkodás is, szoktam ékszereket készíteni, néha varrni. Ezeket viszont egyrészt hobbiszinten csinálom, másrészt hasonló profilokkal már olyan sokan foglalkoznak.

  • Vida Agi

    Reply Reply 2010. augusztus 19. csütörtök

    zsof.berg, rossz hírem van: kis cégeknek szóló online marketing képzés ma Magyarországon államilag elismert formában nem létezik. A MÜTF online marketing képzése jó, ajánlom mindenkinek: http://www.mutf.hu/felnottkepzes/felnottkepzesi-programok/online-marketing-kepzesek/1154-online-marketing-ugyfelszerzes-es-megtartas-a-xxi-szazadban

    KKV cégvezetőként egészen másra van szükséged, mint amit egy főiskolán megtanulhatsz. Az állami képzésben kapsz egy jó alapot, de egy egy kis cég vezetőjének egészen más kihívásokkal kell szembenéznie, pl. minimális büdzséből kell gazdálkodnia. Anno én is főiskolai képzésen gondolkodtam, amikor vállalkozni kezdtem sőt még el is kezdtem egyet, szerencsére otthagytam és kerestem egy olyan A-Z-ig oktatóanyagot, ami nem ad szép papírt, de megmutatta hogyan lehet lépésről lépésre online vállalkozást felépíteni. Ha maradtam volna a főiskolánál, még mindig alkalmazott lennék.

  • zsof.berg

    Reply Reply 2010. augusztus 18. szerda

    Az biztos! Figyi épp ma botlottam bele a kreatív.hu-n egy cikkbe, ahol ilyen képzésről írnak! Itt a címe: http://www.kreativ.hu/cikk/digitalis_marketingkepzest_indit_a_bkf_a_neoval/index.php

  • Panda

    Reply Reply 2010. augusztus 18. szerda

    Ági, köszi szépen, feliratkozom, s megnézem az ajánlott könyveket is!

    Zsof.berg, igen, ebben a szervezett képzés dologban is van valami, lehet jobban rá tudnám venni magam a tanulásra, mivel amúgy hajlamos vagyok magam előtt tolni a dolgot, s halogatni 🙁

  • zsof.berg

    Reply Reply 2010. augusztus 18. szerda

    Panda, igazad van, az emberi természetet ismerve ha nincs számonkérés, nincs kényszer, hajlamos az ember beszerezni a tananyagot akár innen, akár máshonnan, aztán hozzá sem nyúlni! 🙂 Szerintem mindenképpen érdemes valami tanfolyamra, vagy szervezett képzésre benevezned, ott a vizsgák, meg a többi tanuló miatti versenyhelyzet sokat segít. És ha már tanfolyam, nagyon meg kell nézni hogy hol, mit, milyen tanároktól, milyen végzettséget ad, stb. Valami államilag elismertet kell keresni, az valamennyire garancia a minőségre.

  • Vida Agi

    Reply Reply 2010. augusztus 18. szerda

    Panda, először is érdemes feliratkoznod a hírlevélre itt a fejlécben, a két ajándék könyvből és a hírlevelekből már megtanulhatod az alapokat.
    Ha pedig rendszerezett tudásra vágysz, akkor ezek közül a tananyagok közül válogathatsz: http://www.gazdagmami.hu/gazdagmami-tanfolyamok

  • Panda

    Reply Reply 2010. augusztus 17. kedd

    Egyik barátnőm ajánlotta az oldalt, mivel elhatároztam, hogy gyerek mellett szeretnék egy saját online vállalkozást menedzselni. Azonban úgy érzem, hogy nincs meg a kellő szaktudásom hozzá?:( Bár napi szinten használom az internetet, mégsem hiszem, hogy ez elég lenne a sikerhez…Rengetek információ érhető el az online marketingről, de igazából ezek csak megkevernek engem….( Szeretném kihasználni az itthon töltött időt, ezért szívesen elvégeznék egy ilyen képzést, ahol számon is kérik a tananyagot:) Tudnátok nekem javasolni valamit, hogy merre induljak el?

  • Vida Agi

    Reply Reply 2010. augusztus 16. hétfő

    Anikó, ez attól függ, hogy a kicsik vagy a nagyok nem hagyják 🙂 A nagyokkal meg lehet beszélni, hogy Anyu most dolgozik és ez miért nagyon fontos. A kicsiknek pedig az alvásidejére kell szervezni a munkát.

  • Anikó

    Reply Reply 2010. augusztus 16. hétfő

    Hajni! Az MLM nekem csak törzsvásárlóként jött be, a valóban értékes termékekkel. Viszont némelyik társaságban nagyon jó közösségeket találtam, ami javamra vált – így nem írható a veszteséges próbálkozások közé. Most pl. egy éve dolgozom egy rókásnál praktikusabb, hitelesebb pénzügyitanácsadó cégnél, ahol tartást kaptam, kihoztak a depressziómból, visszakaptam az önbecsülésem, és folyamatosan tisztelettel bántak velem. Nem tudok milliókat keresni, mert nem arra tettem a fókuszom.

    Ági! majd 10 éve álmodozom egy weboldalról, és még nem kezdtem bele: “anyagot gyűjtök” alibivel… Köszönöm az ébresztőt: be kell neveznem a versenybe ahhoz, hogy a győztesekkel futhassak!

    Egyet áruljatok el! Hogyan lehet elérni, hogy a családtagok hagyják az embert otthon dolgozni, ha nincs magamra zárható ajtóm?

  • Hajni

    Reply Reply 2010. augusztus 14. szombat

    Kedves Gyöngyvér!

    Köszönöm a tanácsokat. Igen az MLM-ben is lehet nagy sikereket elérni, ráadásul megmondják a vezetőid, hogy mit é hogyan csinálj, így rengeteg energiát spórolnak meg neked, nem beszélve a képzésekről, amik szintén segítenek.
    A pénz nem minden, ezt éreztem én is, ezért is döntöttem el, hogy nem csinálom, na meg azért mert nem sikerült azonosulnom a rendszerrel-legyen az bármilyen jó is. Igazatok van, teljes szívvel kell csinálni, amit csinálsz. Én most nem erre koncentráltam, hanem a pénzre. Azért tettem ezt, mert eddig rendszeresen pórul jártam- valószínűleg egy rossz gondolkodás miatt-ezt próbáltam most megfordítani.
    Eddig ugyanis mindig volt munkám, amit szerettem és szívesen csináltam nap mint nap DE mindegyik helyen kivétel nélkül probléma volt a fizetéssel. Nem kaptam meg időben (pl fél éves csúszással), nem annyit adtak mint amiben megállapodtunk stb. A probléma természetesen velem volt, valahogyan mindig az ilyen eseteket vonzottam-ebből kellett tanulnom. Szinte rám volt írva, hogy velem ezt meg lehet csinálni.
    Most elkezdtem másként gondolkodni, de ez sem a megfelelő út még. Viszont most már bátrabban kérem meg a munkám árát, és erősítem az önbizalmamat folyamatosan, hiszen ha én nem becsülöm magam, akkor hogyan is várhatnám el másoktól hogy megbecsüljenek.
    A céljaimat pedig el fogom érni, mert ha bele tudom rakni tiszta szívvel azt az energiát és munkát amit kell, akkor működni fog.

  • Vida Agi

    Reply Reply 2010. augusztus 14. szombat

    Anikó, örülök, hogy tetszik az Akadémia, és még 3 hét hátravan 🙂

  • Patak Cs. Gyöngyvér

    Reply Reply 2010. augusztus 13. péntek

    Igen, a cselekvés megoldás és válasz is sok kérdésre és problémára. A siker kulcsa, illetve maga a megvalósítás, és a fejlődés.
    Mégis sokszor nehéz kimenni a pályára, hisz biztonságosabb érzés a gyakorlótéren toporogni, és elképzelni, milyen lenne az éles helyzet.

    Sőt, sokszor észre sem venni, hogy ez még mindig csak a gyakorlótér, azért nem jönnek az eredmények… Aztán egyszercsak jön egy hirtelen elhatározás – külső és/vagy belső erő hatására, és onnantól beindulnak az események. nem a filozofálás és az elmélet lesz a fő időtöltés, hanem a gyors, határozott, egyértelmű cselekvés.

    De ehhez végig kell azért járni egy utat (legalábbis nekem kell/ett/) – tanulással, önismerettel, személyiségfejlődéssel.

    Hajninak én is üzenem, hogy nem a pénzre, hanem a (saját magunk számára) értékes életre kell törekednünk, és arra venni a fő csapásirányt.
    Az MLM egyébként legtöbbször más, mint a laikusok (vagy a rossz tapasztalatokkal rendelkezők) gondolják – zseniális elven alapul, és a nekünk megfelelő módszerekkel zseniálisan is működik… csak itt is meg kell találnunk azt, ahogy “nekünk” működik, és aszerint kell cselekednünk… hiszen ez is a “mi” saját vállalkozásunk – csak épp egy nem vállalkozói mentalitású embernek (mint én is voltam) időbe telik, míg erre igazán rájön/ráérez, azaz leesik a tantusz!:)

  • EIdélyi Ili

    Reply Reply 2010. augusztus 13. péntek

    Szia Ági!

    Én is nézegetem már egy ideje az oldalad, és rájöttem, ez így nem mehet tovább. Webáruházam roskadozik, nagyon meg kellene támogatnom. Elindítottam végre a hírlevélküldést, és tanulom a blogolást: http://www.benablog.blog.hu
    Közben letöltöttem a könyvedet, végig csinálom a tanfolyamot, úgy döntöttem, nem megyek a levesbe……..

    Szívesen fogadok építő kritikát a bénablogon, ill. -ról bárkitől.

    Üdv.: Ili

  • Mészáros Anikó

    Reply Reply 2010. augusztus 13. péntek

    Ági!
    Mennyire igaz, amit írsz! (Mint mindig 🙂
    Épp a Gazdagmami Akadémia videóit nézegetve fogott el az az érzés, hogy “aha, most már tudom kicsit madártávlatból szemlélni” a vállalkozásomat. Most már tudok stratégiai alapon dönteni és dolgozni. Az elmúlt hónapok lázas munkával és tanulással teltek. Most jönnek az eredmények. Eddig elvesztem a részletekben, a sok tanulnivalóban, most kezdem átlátni az összefüggéseket. Olyan, mint egy hirtelen megvilágosodás! Nagyon jó érzés! Ehhez nekem időre és sok tanulásra volt szükségem. És tőled sokat tanultam…
    Köszi!

  • Judit

    Reply Reply 2010. augusztus 13. péntek

    Sziasztok!
    Ez a blogbejegyzés pont jókor jött nekem. Most egy kicsit én is holtpontra jutottam, már napok óta várat magára egy blogbejegyzésem, mert egy kicsit én is besokalltam.
    Hiába, kemény munka: a saját online vállalkozás, a gyerekek, a család, a háztartás, az éjszakákba nyúló netezés. Kellett pár nap szünet…
    Mikor tőlem is kérdezik, na hogy megy a vállalkozás…
    “Már lehoztam a csillagokat is az égről 1,5 hónap alatt.” – “Köszönöm, egyre jobban.” Nekem is pont ez jutott eszembe, hogy egy olimpiai bajnok sportoló is hány évig küzd, amíg a csúcsra jut. Persze közben van sok más sikere is! Mivel én úgy érzem, megtaláltam azt amit kerestem (nekem megvolt a hoppá, aha érzés), így egyet tehetek, kitartóan tovább küzdeni, tanulni, gyakorolni, a kezdeti kudarcok ellenére is tovább haladni, és végül célba érni! 🙂

  • Vida Agi

    Reply Reply 2010. augusztus 13. péntek

    Bernadett, Anita, autoresponderrel teljes sorozatokat tudsz automatizálni, megírod a kampányleveleket, beidőzíted és automatizáltan küldi őket a rendszer. A megrendelő oldal fixen ottvan a szerveren, te csak azt látod, hogy jönnek a megrendelések. Ezeket nyilván kezelni kell valakinek. Ezt vagy megoldod magad, vagy pl. Paypal vagy bankkártyás fizetési rendszerrel automatizálhatod a fizetést is, online letölthető terméknél a teljes folyamat automatizálható, mert ha fizetett, akkor a rendszer átdobja az általad megadott letöltési oldalra (a Paypal rendszere)

    Hírlevélrendszer: kétféle van: az egyiket neked kell feltelepíteni, a másik a szolgáltató szerverén van. Én már többfélét próbáltam, mindegyik jó: Webgalamb, Hírlevélszoftver, Listamester, Silihost Autoresponder, Mailchimp lehet választani… nagyjából ugyanazt tudják (a Silihost Autoresponder statisztikában valamivel gyengébb), a költségek mások.

  • Hajni

    Reply Reply 2010. augusztus 13. péntek

    Kedves Mindenki!

    Köszönöm szépen a válaszokat! Bennem is ezek a dolgok fogalmazódtak meg, amikor hallgattam az előadókat. Nem ér annyit a pénz, ráadásul azt látom hogy sosem lehet kiszállni a pénzhajhászásából. Sőt ami még rosszabb úgy látom hogy nem is akar kiszállni belőle az, aki sikeres benne. De akkor mikor van a családjával?
    Nagyon örülök neki, hogy leírtam a gondolataimat erre az oldalra, mert eddig magamban örlődtem rajta, meg családon belül kérdezgettem, de mivel ők is érdekeltek, így nem éreztem hiteles váalsznak azt amit mondtak nekem.
    Az érzéseimre kell hallgatnom, az pedig azt súgja, hogy nem tudom a szívemből csinálni én pedig mindig egy olyan munkára vágytam, amit teljes szívemből csinálok és ha a szabadidőmből is kell elvennem az időt azt sem sajnálom sőt!!
    Nagyon örülök neki, hogy megtaláltam ezt az oldalt. Sokat tanultam, már kb egy éve olvasom a bejegyzéseket és el is kezdtem egy vállalkozást tavaly ősszel, de nem volt sikeres. Aztán rájöttem ,hogy azért nem, mert nem végeztem piackutatást, na meg a marketingem sem volt túl jó. Viszotn azt is tudom hogy fejlődni fogok még és igenis sikerülni fog.
    Az erőt, hogy egyáltalán elkezdjem ez az oldal adta meg, pontosabban a példa amit mutat.
    Amikor az mlm-es képzésen votlam, akkor azt éreztem, hogy igen működik DE nekem nem fiog, emrt nem akarom igazán és Ági példája lógott a szemem előtt, aki létrehozott egy (sőt több)olyan vállalkozást ami pénzt hoz és szeretei csinálni és van ideje a családjával lenni. Nekem még nincsen gyerekem 28 éves vagyok, hamarosan eljön az ideje. Viszont ha lesz, akkor nem akarom, hogy úgy nőjjön fel, hogy nem azt sem tudja ki az édesanyja mert sosem látja.

    Köszönöm a megerősítést mindenkinek!

  • kismamatitkok

    Reply Reply 2010. augusztus 13. péntek

    Kedves Ági, engem is az automatizálás érdekelne, illetve, hogy milyen hírlevél rendszert ajánlasz? Köszönöm, üdv: Anita

  • Vida Agi

    Reply Reply 2010. augusztus 13. péntek

    Hajni, önmagában a pénz nem sokat ér, különösen, ha annyit kell dolgozni érte, ami összeegyeztethetetlen a mindennapi élettel. Gondolj bele: a pénz semmire nem jó, nem a pénzre kell törekedni, hanem arra, hogy olyan életet élj, amilyet szeretnél. Ehhez kell pénz, de nem feltétlenül 3 havi nonstop munkával szerzett egymillió. Szerintem a szabadság többet ér (de ez a magánvéleményem), mint a rabság árán szerzett pénz.

    Ráadásul az adó sem két fillér, tehát az az egymillió valójában csak 5-600.000, ha megkeresed egyáltalán… Számold ki, ha napi 10 órát dolgozol havi 28 napon át, akkor az órabéred 1000000/3/280=1190 Ft órabér bruttó. Egyáltalán nem olyan rózsás, mint amilyennek tűnik elsőre (az a tapasztalatom ráadásul,hogy amiket így ígérnek ezeken a bemutatókon, azok inkább elméleti számok, mint valódiak, amiket valaki tényleg elért már)

  • Szombati Orsolya

    Reply Reply 2010. augusztus 13. péntek

    Kedves Hajni!

    Megértem a kétségeidet.

    Ha azonban már egy ilyen “Nem tudom eldönteni hogy közéjük akarok-e tartozni avagy sem” érzésed van, akkor nekem az a véleményem, hogy nem biztos, hogy a rókás út lesz a Te utad.

    A saját tapasztalataimra építve vallom, hogy sikeres CSAK akkor lehet az ember (bármiben), ha azt tudja teljes mellszélességgel, igaz hittel, lelkesedéssel csinálni.

    És akkor jönnek a milliók. Egyébként csalódás a vége. Mert nem igazán szereted, de csinálod, mert hajt a beígért milliók utáni vágy.

    Nem hiszel benne, de szeretnéd megcsinálni, mert azt mondták, ezt BÁRKI meg tudja csinálni.

    Ez az érzés persze a metakommunikációs csatornán (nem a szavak vagy a gesztusok, hanem az érzések, megérzések, belső szándéok terén) keresztül szépen átmegy a másik oldalra, azokhoz ügyfelekhez, akiket szeretnél meggyőzni… És csodálkozol, miért nem sikerül. Pedig Te mindent úgy csináltál, ahogyan mondták… (Egy kivétellel: valahol mélyen nem hittél benne)

    Én azt javaslom Neked, hogy csak akkor vágj bele, ha szívesen hozol áldozatokat. Máshogy fogalmazva: ha nem érzed áldozatnak a befektetett időt és energiát.

    Egyszer kérdezték, hogy szerintem mikor “van a helyén” az ember, mikor csinálja azt, ami örömet okoz számára? Mikor találja meg az életfeladatát?

    Nos, szerintem akkor, ha IGENnel válaszol arra a kérdésre, hogy “Akkor is csinálnád, ha egy fillért sem kapnál érte?”

    Az én válaszom az én munkámra igen. (És szoktam ingyen is csinálni, méghozzá ugyanolyan nagy örömmel) És Te? Csinálnád akkor is, ha nem fizetnének érte? (Természetesen ez már csak költői kérdés)

    érdekes módon, ha megtalálod azt, amit örömmel csinálsz, akkor lesz belőle sok bevételed. Lehet, hogy nem azonnal, de hidd el, lesz. Tapasztalatból mondom ezt is. 🙂

    Sok sikert Neked! Tudom, most nem vagy könnyű helyzetben…

    Szeretettel, Orsi

  • Hajni

    Reply Reply 2010. augusztus 13. péntek

    Kedves Tina!

    Meválaszoltam magamban a kérdéseket. Leírom:

    A termék nagyszerű, mert az embereket egy más szemléletre sarkallja (gondolkozz mielőtt költekezel). Az értéket így látom benne, mert segít egy másfajta gondolkodást kialakítani a pénzügyekkel kapcsolatban. Pont ez tetszett meg benne, hogy van mögötte tartalom, DE ezt is mint mindent csak teljes szívvel lehet csinálni. Na ez nem biztos hogy megy nekem. hiába jó a termék, hiába ad sokmindent, valahogy mégsem érzem azt, hogy feladjam az időmet ezért. Viszont ha meg nem tenném, akkor úgy érzem mintha nem akarnék dolgozni tenni azért, hogy jobb legyem az életem.
    Mi lesz 3 hónap múlva? Ha nem jön be, akkor is sokat tanulok belőle De akkor ott marad egy halom adósság (a vállalkozói kiváltásából adódó fizetési kötelezettég miatt)
    Ha meg bejön, akkor sem érzem azt, hogy attól boldog lennék ha a zsebemben lenne 1 millió forint (mínusz az adó). Hiszen olyan dolgot csinálnék amiben nincsen benne a szívem-na így már tényeleg olyan mintha csak pénzért csinálnám és olyan, mintha eladnám az időmet.
    Köszönöm a kérdéseket. Morfondírozok tovább.

  • Tina

    Reply Reply 2010. augusztus 13. péntek

    Hajni!
    Tanácsom nincs, csak kérdéseim, hátha segítenek, ha megválaszolod őket magadnak:
    A termék(ek), amiket értékesít a rendszer, megfog Téged, látod benne az értelmet, de főleg az Értéket? Tudnád elhivatottan csinálni? Volt AHA-élményed, hogy “ez az!!” – vagy “csak” a pénz motivál? Mi fog történni, ha bejön a dolog (3+n hónap alatt), mi lesz akkor/mi lesz más, jobb mint most és mi lesz akkor, ha nem jön be? Hogy látod most, ha esetleg mégsem jön be az elsődleges cél, fog azért valami pluszt, tanulságot adni, ha belevágsz, tudsz tanulni belőle, tapasztalatokat szerezni?
    Néha egy dolog célja, értelme utólag egészen más, mint amiért eredetileg belevágtunk…:-)

  • Hajni

    Reply Reply 2010. augusztus 13. péntek

    Tetszett a bejegyzés. Köszönöm szépen!

    Valaki tudna tanácsot adni nekem? bár tudom hogy a végső döntést nekem kell meghozni.

    Tegnap voltam egy pénzügyekel foglalkozó cég (rókás-lakástakarékpénztáros)képzésén és nem tudom hogy mit tegyek.
    Nme tudom eldönteni hogy közéjük akarok-e tartozni avagy sem. A leírtaknak megfelelően írdatlan pénzeket lehet keresni, tisztességes munkával na DE rengeteg idővel. Pontosaban három hónap alatt ígérik azt, hogy megkerei valak iaz első millióját. DE akkor azt kell tenni amit mondanak. _ÉS amit mondanak az nekem úgy jött le, hogy a teljes időfeladást jelentené. Az-az napi kb 10-12 óa munkát a hétvégét is beleértve. A kérdésem az lenne, hogy megéri ez? Úgy értem hogy minden a pénz?
    Ráadásul azt látom hogy a vezetők a mai napig rengeteget dolgoznak és mintha nem tudnának leállni. Tehát mintha egyre többet keresve még többre vágynának?
    Velem van a baj?
    Szeretnék a családommal is időt tölteni a munkaidőn kívűl.
    Két utat látok most magam előtt.
    Az egyi az, hogy rendes nyolc órában dolgozom és mellette elkezdek egy teljesen saját vállalkozást-igen itt is sokat kell dolgozni, de valahogyan ezt teljesebbszívvel tudnám csinálni.

    Másik út, hogy egyből kiváltom a vállalkozóit-mert ott egyből meg kell et tennem. REngeteget dolgozom és nincs időm semmire De rengeteget keresek? Minden a pénz? Ráadásul mi van ha nem jól látom? Mi van ha teljes időfeladás nélkül is lehetne siekert elérni egy MLM rendszerben.

    Ti melyiket választanátok?

  • Kriszta

    Reply Reply 2010. augusztus 13. péntek

    Ági,
    nagyon klassz ez a bejegyzésed (is) :-)!
    Valóban a győzteseket és a vesztesek között az a különbség, hogy a győztes egyel többször áll fel, ha padlóra kerül!
    Ha csak nézzük más sikereit, attól mi még nem leszünk sikeresek!

    Köszi ezt a megerősítést!
    Kriszta

  • Bernadett

    Reply Reply 2010. augusztus 13. péntek

    Köszönöm e bejegyzést!
    Egy hírlevél sorozat automatizálása hírlevél rendszerrel megoldható. Ági, és egy teljes kampány automatizálását – elejétől a végéig – hogyan oldod meg??
    Szép hétvégét kívánok,
    Bernadett

Leave A Response

* Denotes Required Field