Ciki? Nem ciki?





Pár napja éppen a fiúk nyári ruháit pakolásztam, amikor hirtelen beugrott egy jó ötlet, amit szeretnék megírni a Motivátorba, mégse rohantam azonnal a géphez dolgozni, hanem válogattam tovább a pólók és sortok között. És akkor eszembe jutott egy fontos dolog, amit úgy éreztem meg kell osztanom veletek, biztosan sokan magukra fognak ismerni benne.

Az életünkben nagyon gyakran kell kompromisszumokat kötnünk. Kicsiben ez annyit tesz, mint hogy inkább pakolászok tovább, mint rohanok gyorsan leírni, ami eszembe jutott, mert ez hozzátartozik a magamról alkotott képhez, a szerepemhez (ti. ahhoz, hogy az ember lánya befejezi, amit csinál és nem kezd új dologba addig – nem hiába duruzsolták a szüleim 18 éven át a fülembe :)).

Nagyban pedig olyan kellemetlen élethelyzetekbe lépsz bele, amit egyáltalán nem kívántál magadnak. Jogi egyetemre mész, holott utálsz magolni, egy irodában dolgozol, pedig jobban szeretnél egy vendéglőben nyüzsögni, tanár leszel, pedig idegesítenek a gyerekek stb. A szüleid elvárásai vagy éppen a társadalmi elvárások miatt belekényszeríted magad olyan szituációkba, amikben rosszul érzed magad.

Nem csoda, ha aztán rosszkedvű vagy, elmegy az életkedved, szélsőséges esetben akár még szervi bajokhoz is vezethetnek ezek a kompromisszumok a saját érdeklődésed, tehetséged, temperamentumod és az élet által rád kényszerített szerepek miatt.

Jó hír, hogy képes vagy leküzdeni ezeket a valódi természeteddel ellenkező béklyókat. Az első lépés, ha felismered, milyen életet szeretnél élni egyáltalán. Mindenkinek vannak olyan szokásai, amiktől folyamatosan próbál megszabadulni, amiket cikinek érez. Ezek azok, amik ütköznek a jelenlegi életmódoddal, és azzal a szereppel, amiben jelenleg vagy, de amelyek a valódi énedet tükrözik. Ha például szívesen beszélgetsz másokkal, de a munkahelyeden soha nem kell csapatban dolgoznod és csak kellemetlenséged származik belőle, ha beszélgetned kell másokkal, akkor a valódi, “beszélgetős” éned a háttérbe szorul, te magad pedig rosszul érzed magad emiatt.

Ha felismered, milyen lenne az az élet, amit szívesen élnél, hogyan zajlana egy napod, mit csinálnál szívesen, mivel töltenéd az időt, mivel foglalkoznál, akkor máris közelebb jutottál a megoldáshoz.

És, hogy jön mindez a vállalkozósdihoz? Úgy, hogy gyakran éppen a megszokott, bevált értékrendeddel ütközhet a vállalkozói életmód: pl. előítéleteid vannak a vállalkozókkal kapcsolatban,

    – egész életedben úgy gondoltad, hogy egy jó állást kell magadnak találnod és az majd elég lesz (talán éppen a szüleid tanítottak mindig erre),
    – nem tartod magad képesnek az önállósulásra (talán azért, mert gyerekkorodban túl sokat hallottad azt, hogy “neked ez úgysem fog menni”)
    – félsz a bizonytalanságtól (mert azt tanultad, hogy alkalmazottnak lenni biztos, holott manapság már az sem annyira biztos…)
    – félsz a felelősségtől (vajon nem attól leszünk igazán felnőttek, mert nem hagyjuk, hogy mások döntsenek a fejünk felett, hanem mi magunk hozunk döntéseket?)

Amikor az ember önállósodni kezd, akkor egyidejűleg önmagát is egyre jobban megismeri. Ez pedig egy hosszú folyamat, és a saját magaddal kapcsolatos tudás hiánya, a nem jól kitűzött célok aztán hátráltatnak, visszatartanak, akadályokat gördítenek eléd, míg végül úgy fogod érezni “minden összefogott ellened”, holott saját magad vagy a megoldás kulcsa.

És akkor bevonzottam…

Véletlenek nincsenek az életben. Éppen azon gondolkodtam, mennyire fontos lenne számotokra is az az önismereti tudás, ami a sikeres vállalkozáshoz nélkülözhetetlen, amikor megkeresett Pozsgai Nikoletta, karrier coach és önmegvalósítás specialista (www.noionmegvalositas.hu), és felajánlotta, hogy szívesen írna a Gazdagmami Motivátorba erről a témáról.

Tőle is megkérdeztem, mi a véleménye arról, amikor valaki ellentmondások közepette éli az életét. Ezt a beszélgetést itt hallgathatod meg:

A e havi számtól kezdve tehát a korábbi szerzők mellett Nikoletta önismereti anyagai is segítik majd céljaid kitűzését és álmaid valóra váltását Siker Motivátor címen.
Még mindig nem próbáltad ki a próbaelőfizetést? Hát akkor nosza! >>





16 Comments

  • Thámm-Tornyay Erna

    Reply Reply 2009. április 22. szerda

    Kedves Àgi!
    Nagyon boldog szülinapot kívánok, Isten éltessen!

    T-T Erna

  • Vida Ági

    Reply Reply 2009. április 21. kedd

    Már megjelent az ELLE? Le lesz cserélve a kép hamarosan 🙂

  • Vida Ági

    Reply Reply 2009. április 21. kedd

    Gyöngyi, ez látásmód kérdése. Az emberek között tényleg sok az undok, néha sorban kell állni két gyerekkel, néha meg előreengednek – ez az élet. Nekem volt, hogy az APEHban hosszú sor állt és az ügyintéző előrehívott a 7 hónapos babával és olyan is, hogy félórát álltam 39 hetes terhesen a másfél éves gyerekkel a postán, és senki nem engedett előre – ilyenkor lehetnek az embernek csúnya gondolatai, de mi van akkor, ha inkább kihozod az adott helyzetből a maximumot? “Ha kapsz az élettől egy citromot, csinálj limonádét belőle” – szól a mondás 🙂

    Mi baja lesz a gyereknek, ha 20 percet kell várnia valahol? Semmi.

    Amit viszont vállalkozóként megengedhetek magamnak az az, hogy
    – akkor megyek be a városba, amikor nincsen dugó
    – akkor megyünk vásárolni, amikor nincs tömeg
    – akkor intézzük az ügyeket, amikor nincsenek sokan,
    – akkor megyünk le a mamához, amikor kicsi a forgalom,
    stb.
    tehát elkerüljük azokat a helyzeteket, amikor el kéne várni másoktól, hogy gondoljanak ránk is, mert mi gyerekkel vagyunk, így aztán csak kevés ilyen helyzettel találkozom, akkor pedig elfogadom, hogy ez most így alakult és kész…

  • Ági, aki főz

    Reply Reply 2009. április 21. kedd

    Szia Ági!

    Láttalak ma az Elle magazinban. Jó a cikk és a kép is rólad. Nem akarod a fenti képet lecserélni erre? 🙂 Tudom nem illik ilyesmit mondani, de valahogy így megcsinálva számomra sokkal inkább sugárzod a mondanivalód, mint itt fent.

  • Vida Ági

    Reply Reply 2009. április 21. kedd

    Ditta, ki az, aki képes teljesen megismerni önmagát? Erre egy élet is kevés, de nincs is rá szükség. 2003 táján volt 1 év, amikor szinte csak ez a téma foglalkoztatott, a végén már egészen belebonyolódtam.
    Az élet körülöttünk mindig változik és mi is változunk vele, egészen új tulajdonságaid kerülhetnek felszínre egy új helyzetben, és egészen megváltozhatsz egy-egy hirtelen történés hatására. Vannak olyan alap értékek, tulajdonságok és képességek, amik kezdettől a sajátjaid és olyanok, amik fejlődnek-alakulnak. Rengeteg olyan adottság van, ami egy adott szintig mindenkinél fejleszthető. Pl. a botfülűből soha nem lesz zenész, de azért megtanulhat zongorázni vagy énekelni is akár (legfeljebb rajta kívül senki sem élvezi majd :))

    Témának egyébként ez nagyon jó, írni fogok róla!

  • Gabella

    Reply Reply 2009. április 20. hétfő

    Jé! De jó! Pozsgai Nikolett a csak csajokban!!!!!!!!!!!!!

  • Gyöngyi

    Reply Reply 2009. április 19. vasárnap

    Olyan érdekes ez,de én amióta itthon vagyok a gyerekekkel,azóta veszem észre,milyen szörnyű világ vesz minket körül.Amíg dolgoztam,nem tűnt fel,milyen udvariatlanok,kedvetlenek,undokok az emberek.Igaz,dolgoztam min.napi 9 órát,mindig tudtam,hogy a gyerekem jó kezekben van,este megoldottam,hogy csak vele kelljen foglalkoznom.A szabadidőnket eltölthettük együtt,pénzünk is volt bőven.
    Persze,biztos sok mindent elnyomtam magamban,de amióta szültem még egy gyereket,úgy érzem,kicsúszott a lábam alól a talaj.Szerintem egyáltalán nem toleránsak az emberek a kisgyerekes anyukákkal.Az az érdekes,hogy ezt leginkább a nagyobbik gyerek iskolájában tapasztalom,ahol a pedagógust egyáltalán nem zavarja,hogy egy kisbabával a karomon várok húsz perceket.
    Sajnos én nem hiszek abban,hogy ezen a vállalkozói lét segítene,mert akkor még több helyre cipelném a kicsit magammal.

  • Magda Attila

    Reply Reply 2009. április 18. szombat

    Sziasztok!

    Nekem van egy belső hangom. Ha rossz útra tévedek, mindig megszólal. Minél jobban ragaszkodok a rosszhoz, annál hangosabban kalapál bennem: Ati nem jó az irány, nem jó, amit teszel.

    Így negyven felé közeeledvén sikerült elérnem, hogy leginkább csendben van. Sok mindent kipróbáltam, mire a hang elkezdett csendesedni. Ehhez természetesen a tréneri munkám is segített.

    Ha elég aktív vagy, akkor a tapasztalat meghozza Neked a felimserést, hogyTe magad ki vagy, és mit szeretnél.

    Üdv.,

    Attila

  • Heni

    Reply Reply 2009. április 18. szombat

    Mi akkor határoztuk el, hogy jöhet a baba, amikor azt mondtam magamnak, hogy nekem most volt elég ebből a munkából. Igazából nem is abból a munkából, mert azt szeretem csinálni, hanem inkább a főnököm hozzáállásából. Most még gondolkodom, hogy mi legyen, de még nem sikerült megtalálnom az utamat. Bár a múltkor bementem egy egyetemi könyvtárba, és akkor elkapott valami olyan érzés, hogy ez nekem hiányzik.

  • Kriszta

    Reply Reply 2009. április 17. péntek

    Igen, szerintem is az egyik legjobb lehetőség a váltásra, ha otthon lehetünk a gyerekeinkkel. Alig vártam már, hogy a munkahelyemről eljöhessek, de nem akart összejönni a baba, mert annyira akartam… Aztán egy perforált vakbél megoldotta a helyzetet, a műtét után azonnal sikerült, hiszen elmúlt a görcs, nyugalom volt körülöttem a műtét után. Itthon pedig már a gyerekek körül forgott minden, és világossá vált, hogy az én életem akkor teljes, ha másoknak segíthetek (akik akarják), szervezhetek, pl. zenebölcsit, játszócsoportot, koncertet, beszélgetéseket, stb. Most újra tele vagyok energiával, újabb és újabb ötleteim vannak, és tuti nem akarok visszamenni olyan munkát végezni, ami nem érdekel, valamint azért sem, mert akkor nagyon keveset találkozhatnék a gyerekeimmel, pedig ők a legfontosabbak számomra a világon. Magam megtalálásában nagyon sokat segített az agykontroll, relaxációk, hogy a sok-sok önkorlátot le tudjam építeni, és igenis visszaszerezzem azt az önbizalmat, ami mindig is jellemzett és sok erőt adott a céljaim megvalósításához.

  • Szalkai Titi

    Reply Reply 2009. április 17. péntek

    Nekem is volt az utolsó munkahelyemen (ahol több mint öt évig dolgoztam) az utolsó időkben olyan érzésem, hogy jaj már megint menni kell, mikor lesz már vége a munkaidőnek, stb. stb. Pedig gyúrtam rá, hogy el tudjam fogadni a számomra elfogadhatatlan dolgokat, még kineziológiával is (az első tanfolyamokat megcsináltam). Nem ment. Azt hiszem, lejárt ott az időm.
    Mivel úgyis aktuális lett számomra a téma, a helyzetből babaszüléssel léptem ki. 🙂
    Aztán meglátjuk.

  • nagycsili

    Reply Reply 2009. április 17. péntek

    Hát igen, az én agyam is be lett ültetve mindenféle gazzal (nem fog neked sikerülni, minek kezdenél bele?, jajj, mi lesz, ha…., álmodozó vagy, ezt szerinted meg fogja venni valaki?, xy-nak sem sikerült, ezt nem úgy kell csinálni,
    hát én ebben nem látok semmi érdekest,miért nem foglalkozol
    valami normális dologgal?…)
    Szerencsére én döntöm el, meddig hagyom nőni a gazt, sőt még akár csírájában is elfojthatom! Nem könnyű, de legalább
    teszek magamért valamit!

  • Eszti

    Reply Reply 2009. április 17. péntek

    Tavaly nagyon mély lelki válságba kerültem, összedőlt bennem egy világ és a kineziológia segített sokat, rávezetett a kineziológusom, hogy mennyi sérelmet, negatív programot kaptam gyerekkoromba, amik kihatnak az életemre. Azóta sok mindent másképp látok 13 hetes terhesen ismertem meg a mostani páromat akivel nagyon boldogok vagyunk, most már közel 4 hónapos kisfiammal. Nagyszerű társ és apa, de ehhez az kellett hogy én elfogadjam a boldogságot, hogy rájöjjek arra hogy ezt megérdemlem, a kezelés előtt azt hittem magamról tudat alatt, hogy ez nem érdemlem meg, ezért mindig bevonzottam olyan eseményeket amitől szomorú voltam, és nehéz volt az életem, tele negatív emberekkel. Most már más a baráti köröm, minden megváltozott körülöttem, azzal, hogy én megváltoztam, és szembe mertem nézni magammal.
    Ezt mindenkinek tudom tanácsolni, nehéz és fájdalmas dolog, de megváltoztatja az életed.

    Sok sikert mindenkinek!

  • Eszti

    Reply Reply 2009. április 17. péntek

    Sziasztok!

    Én is átéltem hasonló helyzeteket.
    Egy ideig pénzügyi tanácsadóként dolgoztam, de olyan volt a menedzserem, aki nem hagyott kibontakozni, és egy idő után asztmás rohamaim voltak, az orvos azt mondta gondoljam át az életem, mert másképp nem fogok meggyógyulni. Kiléptem a munkahelyről és 2-3 nap alatt megszűntek a rohamok.
    Most itthon nevelem a kisfiam, és keresem azt tevékenységet ami örömmel tölt el.
    Nagyon hálás vagyok Ágimnak, sok segítséget kaptam, kapok tőle.

    Szép napot mindenkinek!

  • Ditta

    Reply Reply 2009. április 17. péntek

    Szia Ági!
    Nekem az jutott eszembe, hogy hogyan dönsem el, hogy mik azok a dolgok, gondolatok és értékrend amiket a szüleimtől kaptam, hoztam magammal az életembe, és mi az ami valóban én vagyok és a sajátom? Még a legbelsőbb vágyaimban is kételkedem, hogy ez tényleg nekem való-e, és mire vagyok képes illetve milyen téren lennék igazán jó? Ahhoz, hogy mindent kipróbáljak ami érdekel és amit szeretnék, túl kevés az idő, így sokmindenről ki sem derül, hogy milyen lennék abban a szerepben. Tudom, ismerni kell önmagam. A baj csak az, hogy időről időre olyan nézeteim dőlnek meg a mindennapi élet hatására, amiről szentül meg voltam győződve, hogy az jó, illetve olyan új tulajdonságaim derülnek ki, amiről nem is tudtam. Így nehéz megismerni önmagam.
    Remélem nem voltam túl kaotikus és érthető a problémám.
    Ditta

  • Krisztina

    Reply Reply 2009. április 17. péntek

    Igen , én is átéltem ezeket az érzéseket amikor alkalmazottként dolgoztam ….de az is igaz hogy amiért ezek az érzések megfogalmazódtak bennem , az mindig személyek miatt történt ….a munkahelyeimen voltak feladatok amiket imádtam , de mindig voltak olyanok amiket utáltam …
    Most épp a ” keresem magam ” folyamat zajlik bennem … és amióta a Google-ben rátaláltam véletlenül az Ági oldalára és feliratkoztam a hírlevélre ,azóta egyre inkább az az érzésem, hogy de jó hogy nem vagyok egyedül a problémáimmal….
    És annak kifejezetten örülök, hogy mintha belelátna az életembe , mindig akkor, és pont olyan témával lep meg, ami totálisan akkor érint engem , és akkor szeretnék valakivel beszélni ezekről a problémákról…amikor küldi a leveleit…. És ez annyira jó !!!! 🙂

Leave A Response

* Denotes Required Field