Az Év Anyavállalata 2012

az Év Anyavállalata nevezés az Év Anyavállalata szavazás az Év Anyavállalata szabályok az Év Anyavállalata sajtó

A Gazdagmami.hu 2012-ben harmadik alkalommal osztja ki az “Év Anyavállalata” díjat annak az anyának, aki gyermekek mellől az olvasóink által is legnagyobb teljesítményt nyújtva építette fel cégét. Célunk felhívni rá a figyelmet, hogy az anyák számára meglehetősen kilátástalan munkaerő-piaci helyzetből is van kiút: a verseny során olyan anyukákat mutatunk be, akik nem féltek a saját lábukra állni és kisgyermekek, család, házimunka mellett indították el saját vállalkozásaikat – és ezzel példát mutatnak minden anyukának!

Hírek

Május 15.

A zsűri szavazásának eredményeképpen az Év Anyavállalata verseny szakmai díjazottjai 2012-ben:

1. Illóolajok.hu
2. Gellén Nóra és az Imami
3. Skita Erika
4. Gremsperger Emese
5. Melicher Cecília
6. Kellner Gyöngyi
7. Herbay-Magyar Zsuzsanna
8. Bányász Melinda
9. Szilfai Ágnes és a Picur Rádió
10. Dr. Nádor-Virág Anikó

A közönségszavazás eredménye:

1. Gellén Nóra és az Imami
Dr. Nádor-Virág Anikó
2. Gremsperger Emese
3. Herbay-Magyar Zsuzsanna
4. Melicher Cecília
5. Illóolajok.hu
6. Szilfai Ágnes és a Picur Rádió
7. Kellner Gyöngyi
8. Bányász Melinda
9. Skita Erika

A különdíjakat kapják:

2×1 óra coaching Joó Zsuzsannával:
Horváth Judit
Tóth Zsuzsanna
Horváth Krisztina

A Gazdagmami különdíjasai (fejenként 1db Gazdagmami Tanfolyam és Akadémia csomag 100.000 Ft értékben):
Hartyáni Emőke
Mészárosné Sós Beáta
Herczog Anita
Pinkovai Katalin

Nagy Krisztina Online és offline személyes márka auditját kapta:
Skita Erika

Vidi Rita Hogyan váltsuk valóra vágyainkat? c. könyvét kapják:
Herczog Anita
Stégner-Kunos Nikolett
Novák Bea

Köszönöm minden résztvevőnek, hogy megosztották velünk a történeteiket, szavazatokat gyűjtöttek és ezzel segítették felhívni a figyelmet erre a fontos társadalmi problémára!

Május 12. megkezdődött a szavazatok ellenőrzése. Előre nem határoztuk meg, hogy egy IP címről (egy internet kapcsolatról) hány érvényes szavazatot fogadunk, ezért többféle számítást végeztünk. A különböző számítási módok (egy IP címről 1 szavazat, vagy az átlag magyar családnak megfelelően 1 IP címről 4 szavazat) hol az egyik, hol a másik versenyző elsőbbségét eredményezték, ezért úgy határoztunk, hogy az első két versenyző között idén a közönségszavazásban osztott első helyet hirdetünk

Május 11. Végetért az Év Anyavállalata 2012 2. fordulója. Eredményhirdetés: a díjakat, szakmai díjakat és a különdíjakat május 15.-én hirdetjük ki.

Május 9. Riportot készítettünk az Év Anyavállalata 2012 döntőseivel A riportokért klikk ide >>

Április 24.-én éjfélkor lezárult az első forduló szavazása, a szavazatok összesítése után a második forduló április 25.-én este 18 órától kezdődik, az első forduló eredményeit is ekkor tesszük közzé.

Az első forduló eredményei:

1. Kellner Gyöngyi 1029
2. Gellén Nóra és az Imami 914
3. Skita Erika 749
4. Illóolajok.hu 744
5. Gremsperger Emese 732
6. Melicher Cecília 698
7. Dr. Nádor-Virág Anikó 634
8. Bányász Melinda 575
9. Herbay-Magyar Zsuzsanna 573
10. Szilfai Ágnes és a Picur Rádió 540
11. Maizlné Atzél Réka 483
12. Fagyalné Eisler Nikoletta 471
13. Gelsei Bernadett 461
14. Horvát Krisztina (Scolinea) 435
15. Csapó Ivett 408
16. Stégner-Kunos Nikolett 325
17. Házikence Tanoda 286
18. Raáb Márta 276
19. Mérlegképes Tanoncok 269
20. Göcző Ágnes 250
21. Juhász-Fodor Tímea 236
22. Vigházi Ildikó 231
23. Angyal Renáta Tímea 227
24. Szalay-Tóth Judit 225
25. Ladics Viktória 219
26. Novák Bea 211
27. Laki Elvira 207
28. Horváth Krisztina 205
29. Böjthe Borbála 201
30. Nemesvári Edit 196
31. Mátyás Anita 190
32. Herczog Anita 189
33. Somogyi Réka 186
34. Kármán Eszter és Till Zsuzsanna 185
35. Hartyáni Emőke 183
36. Gereczné Deák Zsuzsannna 177
37. Molnár Orsolya 174
38. Tóth Zsuzsanna 172
39. Merkl Gabriella 168
40. Mészárosné Sós Beáta 167
41. Barczáné Görgei Beáta 157
42. Szakács Zsuzsa 146
43. Szarvas Bori 144
44. Elkapott Pillanatok Fotóstúdió 144
45. Volford Éva 143
46. Tyúkanyók 142
47. Timár Tünde 138
48. Rajkainé Pál Anita 136
49. Kádár Tímea 126
50. Stílus Coach – Siklós Barbara 124
51. Pinkovai Katalin 122
52. Kreatív Törpmanó (Kosztándi Tímea) 116
53. Ökrösné Foltán Erika 105
54. Kováts Zsuzsanna 105
55. Neuvirth Judit 103
56. Tomasovszky Csilla 103
57. Duló Anikó 102
58. Knirschné Balog Edina 101
59. Andrejszky Viktória 99
60. Éri Anita 97
61. Galló Krisztina 95
62. Móritz Rita 93
63. Dorogi Andrea 85
64. Novák Anikó 83
65. Sebestyén Márta 82
66. ABC Akadémia Kft. 79
67. Heizer Zsoltné 77
68. Fucskóné Novák Edina 72
69. Rimbás Enikő 67
70. Dr. Takács Krisztina 67
71. Horváth Judit 64
72. Estrella Puhatalpú és Női Cipő 63
73. Szőke Noémi 60
74. Bálint Éva 58
75. Brunhes Zsuzsanna 57
76. Szemesné Grasl Veronika 55
77. Kostyál Erika 41
78. Czk Kft. 36
79. Kincses Melinda 34
80. Varga Zsófia 33
81. Kapusi Diána 31
82. Sándor Eszter 27
83. Dr Mosolygó Sára 17


A szavazás szabályai

HOGYAN LEHET SZAVAZNI? Az egyes pályázókra szavazni a 2. forduló során regisztráció után, a visszaigazoló levélben a versenyző nevére kattintva lehet. Egy email címről csak egy szavazatot fogadunk el, de egy személy több versenyzőre is adhat le szavazatot. A szavazatok számának alakulását naponta tesszük közzé az oldalon.

A SZAVAZATOK Egy szavazó egyszerre több versenyzőre is szavazhat, de egy szavazó egy pályázatra csak egyszer adhat le szavazatot.
Csalás gyanúja esetén a verseny szervezői fenntartják maguknak a pályázó kizárásának lehetőségét.

A VERSENY MENETE Pályázatokat beadni 2012. április 22.-én éjfélig lehet

1. forduló
Az 1. forduló során a nevezők pályázati anyagai érkezési sorrendben felkerülnek a Gazdagmami.hu oldalra, egészen 2012. április 22.-ig. A pályázókra 2012. április 4-től 24.-én éjfélig folyamatosan lehet szavazni az oldalon.

2. forduló
A 2. fordulóban az első fordulóban legjobb eredményt elért 10 pályázót részletesebben is bemutatjuk az oldalon és rájuk lehet szavazni egészen 2012. április 25-től május 11.-én éjfélig. A 2. fordulóban legtöbb szavazatot elért pályázó kapja meg az „Év Anyavállalata 2012” címet.

A versenyzőket a 2. fordulót követően szakmai zsűri is értékeli majd, így a közönségdíj mellett egy szakmai fődíj is kiosztásra kerül. A zsűri a 2. forduló résztvevőiből választ egy nyertest, valamint a teljes mezőnyből javaslatokat tesz különdíjakra is.

A szakmai zsűri tagjai:

Balassa Andrea a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány projektmenedzsere
Joó Zsuzsanna a diplomások karrier tanácsadója, okleveles business és management coach
Laczkó Zsuzsanna coach, tréner és tanácsadó

A végeredményt 2012. május 15.-én hirdetjük ki minden résztvevő számára.

A díjkiosztóra 2012. május 25.-én kerül sor az Üzletanyu konferencián.

A DÍJAK

A közönségszavazáson legjobb eredményt elért pályázó az alábbi díjakat kapja:
1. egy Apple IPad Tablet PC-t ,
2. egy egész napos konzultációt, amelyen segítünk megtervezni az internet marketing stratégiádat és megoldjuk számodra a kivitelezést is (új honlap, bannerek, keresőoptimalizálás, látogatottsági stratégia)
3. oklevelet, ami bizonyítja, hogy a Te céged lett 2012-ben az Év Anyavállalata
4. ismertséget: egy exkluzív riport a Gazdagmami blogon, amelyet sajtóközleményként is kiadunk majd, bemutatkozási és kiállítási lehetőséget 2012. május 25.én a Gazdagmami.hu Üzletanyu konferenciáján.

A szakmai díj nyertese, valamint a zsűri és a szponzorok által különdíjasként megítélt pályázók között az alábbi díjakat osztjuk szét:

1) 3 db Gazdagmami Tanfolyam+Gazdagmami Akadémia csomag
2) 3 db Vidi Rita Hogyan váltsuk valóra vágyainkat? c. könyvéből
3) 2×1,5 óra life coaching Joó Zsuzsannával
4) Online és offline személyes márka audit + 2 óra személyes konzultáció Nagy Krisztinával
5) Oklevél

2. forduló szavazás

18. Kellner Gyöngyi

Kellner Gyöngyi, Sisakhuzat

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Kerékpáros, sí- és motoros bukósisakokra tervezünk és gyártunk sisakhuzatokat.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.sisakhuzat.hu

Székhely: Ócsa

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Az ötlet 2010. őszén fogant meg bennünk, amikor korábbi cégem – ahol asszisztensi állást töltöttem be – gazdasági okokból megszűnt. Ekkor döntöttünk úgy férjemmel, ideje saját lábra állni és végre nem másoknak, hanem magunknak, de főként MAGUNKÉRT dolgozni.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Készséggel és azonnal reagálunk a kérésekre, kérdésekre még hétvégén is, sokszor ingyenes látványtervet készítünk az elképzelésekből.

Reklám:
Magyarországon egyedül mi gyártunk sisakhuzatokat, és talán a világon egyedül mi foglalkozunk valóban egyedi kérésekkel is. Emiatt számos külföldi ügyfelünk van már.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Egy gyermekem van, Marcell, 11 hetes, idén januárban született.

Miért érdemes rád szavazni?
Terhességem alatt végig gördülékeny volt a cég működése, a határidőket pontosan tartottuk. Marcell születését követően továbbra is igyekszem részt venni a cég működésében, több mozgalmat, óvodát is támogatunk. Számos köszönő levelet kapok szülőktől, melyben leírják, gyermekük milyen nagy örömmel viseli a sisakhuzatainkat. Most – immáron szülőként – érzem igazán, milyen hatalmas kincs boldogságot szerezni ezeknek a kicsiknek. Azért szavazzanak rám, hogy ez úton is megerősítést nyerjek abban, hogy az út, amin járok, helyes.

32. Gellén Nóra és az Imami

Gellén Nóra, Imama

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
21 franchise partneremmel – akik szintén gyakorló mamik – anyukáknak és kismamáknak szóló helyi információs oldalakat üzemeltetünk: én magam szerkesztem a Pécsimamit és a rendszer megálmodójaként koordinálom az Imami franchise működését. Két évvel az indulás után már csak 7 olyan megye van, ahol nem vagyunk jelen, Szlovákiában is elindultunk és elérkezett az idő, hogy a jelenlegi 10 fővárosi oldalunk szerepét átvegye a Pestimami és a Budaimami. Sokan kérdezik, hogy miért Imami a fantázianevünk? Röviden: mert az Imami internetes, információt ad, ingyenes és helyi! A Pécsimami és az Imami koncepcióját alapul véve férjemmel nemrég indítottuk el pécsi autósoknak szóló oldalunkat (www.pecsiautos.hu), meglátjuk, lesz-e pestiautós, szegediautós…

A vállalkozás elérhetőségei:
www.imami.hu
www.pecsimami.hu
www.fehervar.imami.hu
www.kaposvar.imami.hu
www.szeged.imami.hu
www.debrecen.imami.hu
www.szombathely.imami.hu
www.eger.imami.hu
www.nyiregyhazimami.hu
www.egerszeg.imami.hu
www.miskolc.imami.hu
www.cegled.imami.hu
www.buda.imami.hu
www.pest.imami.hu
www.podunajsko.imami.sk (Szlovákia)
www.pecsiautos.hu
www.facebook.com/imami.hu
www.facebook.com/Pecsimami

Előkészületben:
www.kecskemet.imami.hu

Székhely: Pécs

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Második fiammal együtt növekedett bennem a Pécsimami ötlete: Magor és a weboldal szinte egy időben született 2010 elején. A gyes összege motiváló tényező volt: azért (is) vágtam bele, hogy második fiunkat ne kelljen kétévesen bölcsibe adni. Köztisztviselőként semmit sem tudtam a vállalkozói létről, de most már elmondhatom: az önállóság minden percét, nehézségét és örömét imádom! Időközben a kisfiam elmúlt két éves és nem jár bölcsibe…

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Azok a cégek, akik nálunk népszerűsítik termékeiket és szolgáltatásaikat, közvetlenül a célcsoportjukhoz – az adott területen élő gyermekes családokhoz – juthatnak el. Új hirdetési rendszerünkben állandó és kiemelt megjelenési formák közül válogathat a sarki gyerekcipő bolt és akár egy országos nagy márka is: PR cikk, Hírlevél, kiemelt felületen megjelenő banner, részletes bemutatkozás a vállalkozás tevékenységének megfelelő címszó alatt, nyereményjáték… de akár közvélemény kutatást is tudunk végezni partnereinknek.
Persze mindez mit sem érne, ha az anyukák nem találnák meg nálunk azt, amire szükségük van: ingyenes, helyi online börze, aktuális családi programok, fontos helyi információk és családoknak szóló hírek egy helyre gyűjtésével, érdekes játékokkal és pályázatokkal érjük el azt, hogy egyre több „mami” (és papi) választ bennünket. Az Imami oldalak szerkesztői és látogatói azonos helyen élő édesanyák – ezért jól megtaláljuk a közös hangot. Helyi gyerek rendezvényeken ismeretlenek köszöntenek „NóriMami”-ként…

Reklám:
Az ország bármely pontján élő anyukaként iskolát, óvodát, pénzkereseti lehetőséget, vagy családi programot keresel? Gyerekholmit adnál-vennél? Nem akarsz lemaradni az anyukákat érintő fontos hírekről? Kattints a www.imami.hu-ra és keresd meg a lakhelyed szerinti Imami oldalt! Sok jó baba- mama oldal van, de a helyi információkat az Imamin keresd! Vállalkozásod a családoknak szól? Velünk eljutsz hozzájuk!

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Két fiam van: Hunor 8 éves, Magor januárban volt kettő. Az Imami csapat tagjainak összesen 41 gyermeke van: a legkisebb 3 hónapos, a legnagyobb már felnőtt…

Miért érdemes rád szavazni?
Ha a lakhelyeden működő Imami oldalt szívesen látogatod (vagy most fogod felfedezni),
ha szeretnéd, hogy hamarosan a Te lakhelyeden is elinduljon egy www.imami.hu-ra hasonló honlap, ha tetszik az Imami franchise ötlete és csapata, amihez akár Te is csatlakoznál: szavazz ránk!

9. Skita Erika

Skita Erika, Értsünk szót

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Szülőknek tartunk kommunikációs tréningeket a „Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje” módszer hazai képviselőiként.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.ertsunkszot.hu
www.facebook.com/Ertsunkszot

Székhely: Veresegyház

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Nagyon megtetszett a módszer szemlélete és gyakorlatközpontúsága. Az is felmerült bennem, hogy anyaként mennyire lesz jó kétszer másfél órát utazással tölteni a munkahelyemre és vissza. A munkámban mindig jól be tudtam illeszkedni a csapatba, megtaláltam a hangot másokkal,úgy éreztem ez az egyik erősségem. Gondoltam hátha megy ez önállóan is.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Igyekszem felhívni a figyelmet, hogy nem feltétlenül jó ötlet megvárni, amíg valami gond adódik a szülő-gyermek kapcsolatban, a legjobb előre felkészülni és elkerülni a nehéz helyzeteket, úgy, hogy abból az egész család pozitív tapasztalattal gazdagodjon.

Reklám:
Minden alkalommal tapasztalom, hogy mennyire más csapatban, gyakorlatban tanulni, amikor a szülők válaszokat kapnak a kérdéseikre, együtt nevetnek, vagy ütköztetik az álláspontjaikat. Folyamatosan tanulnak és segítik egymást, ami nagyszerű élmény mindannyiuk számára.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Két gyerkőc anyukája vagyok, a nagyobbik 3 éves, a kisebb 14 hónapos.

Miért érdemes rád szavazni?
Nem hiszem, hogy bármivel is készen lennék, nagyon sok tervem van még: szeretném elérhetővé tenni a képzést pedagógusok számára, elindítani a „Testvérek féltékenység nélkül” tanfolyamot és speciális tréninget kamaszok szüleinek. Szeretnék mindenkihez eljutni, aki szívesen megismerkedne ezzel a módszerrel, vagy aki segítséget vár tőle. Már sokan vannak, remélem egyre többen lesznek! Köszönöm szépen mindannyiuknak!

29. Illóolajok.hu

Kiss Bernadett és Angéla
Kiss Bernadett és Angéla , Illóolajok

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Az Illóolajok.hu weboldalon az aromaterápia alapjaival, az otthoni, biztonságos illóolaj használattal ismertetjük meg a természetes gyógymódok iránt érdeklődőket.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.illoolajok.hu
www.facebook.com/illoolajok

Székhely: Murony

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2007-ben apu halála után át kellett vennünk a fuvarközvetítő céget. De hamar kiderült, hogy ez nem a mi műfajunk. Pár hónap múlva tevékenységet váltottunk, de mindenképpen otthonról, interneten keresztül szerettünk volna elkezdeni vállalkozni, mert nekem akkor még csak 2 éves volt Sára, Gergő pedig abban az évben született. Mi szerettük volna beosztani az időnket, és valami olyasmibe kezdeni, amiben igazán hiszünk, amivel értéket teremtünk, amiben megmutatkozhat a kreativitásunk, illetve amiben a család többi tagja is könnyen tud segíteni.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Kizárólag kiváló minőségű olajokat, és ezekből készült keverékeket forgalmazunk.

Megkeressük, felkutatjuk a legjobb aromaterapeuták otthon, házilag is kikeverhető, felhasználható receptjeit, a leggyakrabban előforduló testi-lelki problémákra.

Fontos, hogy az oldalunkon megtalálható receptek érthetők, könnyen elkészíthetők legyenek, és hogy a több száz tanács között olvasóink hamar eligazodjanak.

Kezdettől fogva igyekszünk nemcsak olajokat, de olyan kiegészítőket is kínálni, amelyekkel megkönnyítjük az illó- és növényi olajok otthoni használatát. Például mindenféle méretű barna üveget, flakonokat, parfümszórót, kerámia és elektromos párologtatókat, illatosítható kerámia és üvegcsés, kézzel készített nyakláncokat, illóolajosüveg tartó díszdobozokat, aromaterápiás könyveket.

Az oldalon olvasható tanácsokat, recepteket gyakorlott szakértők, aromaterapeuta szakemberek írták. Magyarországon a mi weboldalunkon található meg a legtöbb recept, tanács és fontos tudnivaló az aromaterápia témakörében.

A megrendelt termékeket nagy gonddal csomagoljuk be, és (az utánvéteseket) a megrendelés másnapján postára is adjuk, mert tudjuk, hogy gyakran nagyon sürgető problémára használják vásárlóink az olajokat.

Reklám:
A többszáz aromaterápiás recept mellett, nálunk csak olyan dolgokat találsz,

• ami maga az illóolaj 🙂
• amiben illóolaj van
• amibe illóolajat tehetsz
• amire illóolajat fújhatsz
• amiben illóolajokról írnak
• amivel illóolajat párologtathatsz
• amiben illóolajokat tárolhatsz/keverhetsz

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Betti: Sára 7 éves, Gergő 5 éves
Angi: Boti 6 hónapos pocaklakó

Miért érdemes rád szavazni?
Ma már szinte minden édesanya háztartásában megtalálható néhány illóolaj. Mi azért dolgozunk, hogy ezek a kincsek ne csak a polcon porosodjanak, hanem okosan és biztonsággal nap mint nap használjátok is őket a leggyakrabban előforduló testi-lelki problémákra.

Szavazz ránk, hogy minél több anyuka megismerhesse, milyen az, amikor a család életének a részévé válnak a természet illatos cseppjei!

50. Gremsperger Emese

Gremsperger Emese, mei-tai

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Elsődleges termékünk az egyedi kialakítású Gremese® Mei Tai-ok, csatos babahordozók és az ezzel kapcsolatos kiegészítők készítése. Védett márkanév alatt készítjük azokat az igényes, praktikus termékeket, amik megkönnyítik a kisbabás, kisgyermekes családok mindennapjait. Készítünk babahordozókat, melyek ortopédiailag helyes lábtartást biztosítanak a babáknak, segítik testi és lelki fejlődésüket. A hordozótakarókkal, hordozós táskákkal és egyéb kiegészítőkkel a babahordozást szeretnénk teljessé tenni. Praktikus termékként gyártjuk derékmelegítőinket kisgyermekek és felnőttek számára, valamint kismamabandázsainkat vásárlóink nagy megelégedésére. Termékpalettánkat folyamatosan bővítjük, vásárlói kérésre készültek pl. a Gremese® Babavédő Takarók Bevásárlókocsiba.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.mei-tai.hu
www.facebook.com/gremese.mei.tai

Székhely: Felsőpakony

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2009-ben gyakorló hordozó anyuka voltam. Anyósom munkanélküli volt ekkor, profi varrónői múlttal, aki maximalista és nagyon igényes a szakmája területén. Rajta szerettem volna segíteni azzal az ötlettel, hogy varrjunk mei tai-okat és megnézzük, van-e rá kereslet. Nagyon érdekelte őt is a dolog és elkezdődött az azóta is tartó folyamatos fejlesztés, ötletelés. Családi vállalkozás keretén belül alakítottuk ki a három teljesen egyedi Gremese® Mei Tai modellt, segítségül hívva saját gyermekeimet mint Mei Tai Manókat, és azokat az anyukákat, akik Gremesé®-ben hordoztak. Párom érdeme a gyönyörű weboldal és valamennyi on-line eszköz, mellyel megjelenünk. Egy önzetlen segíteni akarás volt a cél, amely során egy olyan területre tévedtünk, amelyben felismertük a lehetőséget. Elkezdődött a válság közepén a vállalkozás felépítése. Levédettük a Gremese® márkanevet és elkezdtük terjeszteni a hordozás eszméjét. Igyekeztünk olyan termékeket kialakítani, amelyekkel más babás családoknak is segíteni tudunk.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Egy cipőben járok a vevőimmel, így szerencsére könnyű kitalálni és praktikussá tenni termékeinket, melyekkel a babás családok mindennapjait könnyítjük meg. Erre születtek Gremese® Mei Tai-aink, csatos babahordozóink és ezek kiegészítői. Sokan tudják milyen egy állandóan ölbe kéredzkedő baba vagy kisgyermek, és mikor ezek a szülők találkoznak babahordozóinkkal, új dimenziók nyílnak meg előttük. Aki hordozóinkat megvásárolja, kap egy nyugodt és egészségesen fejlődő babát, elégedett szülőket és két szabad kezet. További termékeink praktikusak, egészségvédő funkciójuk is jelentős.

Reklám:
Aki szeretne megismerkedni a babahordozással és a Gremese® termékeket választja, garantáltan ár-érték arányos minőséget kap kézhez – és ez természetesen érvényes valamennyi termékünkre is.
Vásárlóinknak nem engedjük el a kezét, bármikor bármilyen problémára megoldást keresünk és nyújtunk is.
A hozzám forduló anyukákat, apukákat, nagyszülőket természetesen egyedien kezelem, és igyekszem legjobb tudásom szerint a maximális segítséget nyújtani. Termékeinkre garanciát biztosítunk, akár évek múlva jelentkező problémát is megoldunk. Aki nálunk vásárol, minőségi, igényesen elkészített (ha kell egyedileg kialakított) és tartós terméket kap!

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Zsófia 4,5 éves
Gergő 3 éves
Barna 30 hetes pocaklakó

Miért érdemes rád szavazni?
Mert egy további megerősítés lenne nekünk munkánk elismerésére és a sok szavazat segítene nekünk a babahordozás eszméjének terjesztésében, ezáltal saját vállalkozásunk fejlesztésében, hogy minél több praktikus termékkel tudjunk a kisgyermekes családoknak szolgálni.

27. Melicher Cecília

Melicher Cecília, Cili Cili Muzsika
Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Elsősorban 0-7 éves korú gyermekek zenei és mozgásfejlesztésével, Cili Cili Muzsika és Bikfic torna foglalkozások néven, amelyek során sikerül a szülőket „terelgetni” a helyes zenei nevelés irányába. Pocaklakó-daloló néven pedig várandós pároknak nyújtok képzést, amelyben a születendő gyermekükkel való énekes-mondókás fejlesztési lehetőségekbe tekinthetnek bele, megtanulhatják első fél év ölbeli-mondókás-dalos játékait.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.cilizenebolcsije.eu
www.facebook.com/CiliCiliMuzsika

Székhely: Dunakeszi

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
A Gyes lejárta után nyilvánvalóvá vált számomra, hogy két óvodás kisgyermek és egy állandóan dolgozó férj mellett nem vállalhatok tovább óvónői állást. Így az országban az elsők között zenebölcsis foglalkozásokat kezdtem el indítani. Egy évvel később a mozgásfejlesztő foglalkozások is beindultak, újabb néhány év múlva pedig a várandósoknak szóló Pocaklakó-daloló is elindult.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A gyerekeknek komplex személyiségfejlesztést nyújtanak a foglalkozások, a felnőtteknek pedagógiai-módszertani segítséget jelentenek a tőlem tanult dalok, mondókák, játékötletek.

Reklám:
A folyamatos részvétel a foglalkozásokon megkönnyíti a szocializációt, kitárul a kicsik előtt egy olyan világ, amit az édesanya otthon nem tud megadni nekik. Tapasztalatok alapján sokkal könnyebb az óvodai beilleszkedés. Emellett a sok zenei inger elindíthatja a gyerekeket az esetleges későbbi zeneiskolai tanulmányok felé is.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Barna 15 éves, Zsombor 13 éves. Barna a színészi pálya felé orintelálódik (jelenleg rádiózik és szinkronizál) drámatagozatos középiskolában folytatja a tanulmányait. Zsombor gyönyörűen hegedül, immáron hatodik éve jár a dunakeszi Farkas Ferenc Művészeti Iskolába, ahol a vonós és a szimfonikus zenekar egyik fontos tagja.

Miért érdemes rád szavazni?
Mert nagyon fontos a 6-7 év alatti korosztálynak a minél tudatosabb, játékos fejlesztés, zenei anyanyelvünk megismerése. Sajnos a mai modern családok nem járatosak ebben, és az én foglalkozásaimon újra felfedezhetik ezt az érzelmekkel teli világot.

36. Dr. Nádor-Virág Anikó

Dr. Nádor-Virág Anikó, NutriLAB

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
A NutriLAB étrend-kiegészítők prémium kategóriás készítmények, elérhető áron. Különböző gyógynövények, olajok kapszulában vagy legújabban folyékony formában, mint a Folyékony C-vitamin vagy a gyerekeknek is adható papayás prebiotikus ital. NutriLAB készítmények az egészség megőrzésének kiváló eszközei.

A vállalkozás elérhetoségei:
www.nutrilab.hu
www.nutrilablog.hu
www.kreativszulok.hu
www.facebook.com/PharmaNutriLAB
www.facebook.com/szeretemafolyekonycvitamint

Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
A NutriLAB cég Magyarországon 3 éve indult útjára. Első évben a termékek engedélyeztetési procedúráját csináltam végig (nem könnyű). Második évben csak kóstolgattuk az amúgy túltelített piacot. Egy üzleti partnerem úgy fogalmazott: Mit akarsz Te a másfél személyes Kft.-éddel? mert, hogy a gyerek+én=1,5 Most a harmadik év derekán már 3,5 személyes a Kft. Két embernek ad még munkát. Termékskála bővítést is végre hajtottunk az ősszel.Hogy miért vállalkozok? Legfőképpen azért mert szeretem ezt a létformát. Nem is tudnék mást elképzelni.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Menet közben alakult, hogy rájöttem a termékek mellé kell valami ingyenes szolgáltatást adni. Ez az esetemben adta magát. Gyógyszerész vagyok. Nem kell ahhoz patikába lenni, hogy kapcsolatba kerüljek a betegekkel. Az online felületen érkező egyre több kérdés ráébresztett, hogy az emberek nagy többsége nem érti mi a különbség a gyógyszer és az étrend-kiegészítő között. Kettő nem egymás ellen van, hanem kiegészíti egymást. Nagy öröm amikor tudom, hogy a vonal másik végének sikerült elmagyaráznom, hogy mire is jó a máriatövis. Étrend-kiegészítők „jogilag” élelmiszerek így nem lehet gyógyhatásuk. Az emberek meg betegségekre szeretnék szedni őket, mert idegen számukra a szabályozás. Hát ebben a káoszban próbálok segíteni a vásárlóknak, betegeknek egyaránt. Kérdezzenek bátran, segítek a készítményeink közül a legmegfelelőbbet ajánlani.

Reklám:
NutriLAB termékeket azért ajánlom mindenki figyelmébe, mert jó nevű gyárak termékeit raktuk a dobozokba. Minőség és a megbízhatóság jellemzi gyártóinkat. Francia, német és new yorki piacvezető cégek gondosan kiválogatott kapszulái vagy italai. Ingyenes tanácsadással állok a vásárlók rendelkezésére, hogy kiválasszuk az optimális étrend-kiegészítést.
Mi a Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítványt támogatjuk. Kérjük Tedd ezt Te is. Gazdálkodj okosan az 1%-oddal:www.remenyalapitvany.hu

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Egy gyermekem van. 2,7 éves.

Miért érdemes rád szavazni?
Azért kérjük a szavazatokat, mert szeretnénk, ha nem is piacvezető:), de stabil céggé válni. Minden egyes szavazat segít bennünket, hogy az ismeretlenség falát át tudjuk törni. Köszönjük, hogy a NutriLAB-ra szavazott. Zsófi és anyukája.

34. Bányász Melinda

Bányász Melinda, Cifra Design

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Cifra Design név alatt készítek és forgalmazok ékszereket. A magyar népművészetből ihletett grafikáimat üvegkavics és műgyanta lencse mögé helyezve alakítom ki a gyűrűből, fülbevalóból és medálból álló kollekciókat. A vevők igényeit és a piaci visszajelzéseket figyelembe véve bővítettem kínálatomat a magyar népművészeti motívumok mellett különböző nemzetek népművészeti mintáival, állatfigurákkal, romantikus, geometrikus és pop-os minták felhasználásával. A használt anyagoknak köszönhetően a megálmodott grafika életre kell az üveglencsék mögött, ahogy torzul, változik és domborodik az amúgy sík felület.
Szintén vevői visszajelzésre most már női felsőkre, pólókra is rákerülnek a fenti grafikák, szitázott és hímzett eljárással.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.cifradesign.hu (hamarosan)
www.facebook.com/pages/Cifra-Design
www.plus.google.com/photos

Székhely: Szentendre

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Kisfiam születését megelőzően 10 évig alkalmazott divattervezőként dolgoztam különböző magyar divatcégeknél. Azon kívül, hogy szülés után igen hamar elhatalmasodott rajtam az alkotói vágy, az utolsó cég, ahol dolgoztam, a válság áldozatául esett, így elkezdtem azon gondolkodni, hogy mihez kezdek majd a gyes után. Az láttam, hogy üzletileg nem szerencsés egyedül belevágni egy kizárólag ruhára és divatra épülő vállalkozásba, így elkezdtem kísérletezni ékszerekkel.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Célom, hogy nem csak különleges alkalmakra, hanem a hétköznapokra is kínáljak ízléses, szép termékeket, melyek kollekcióban együtt jól mutatnak. Egy rohanós reggelen azon már ne kelljen gondolkodni, hogy a fülbevalóhoz illik-e a medál vagy a gyűrű. Diáklánynak iskolába, elfoglalt, dolgozó nőknek munkahelyre, magukra időt alig találó anyáknak változatos, szép és árban elérhető ékszereket készítek. Ugyanakkor megfelelő öltözékkel legtöbb ékszerem különleges, elegáns alkalmakra is viselhető. A minták és formák változatossága miatt vevőim nagyon különböző ízlésű, érdeklődési körű és különböző korosztályból kerülnek ki.

Reklám:
Elfogadható áron kínálok szép, ízléses és változatos grafikákkal készült ékszereket, melyek hétköznapokon és különleges alkalmakkor egyaránt emelik viselőjük megjelenésének fényét. Igény esetén most már az ékszereken megjelenő grafikákhoz illő női felsők és pólók is beszerezhetőek nálam.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Zsombor 2 és fél éves

Miért érdemes rád szavazni?
Szavazzon rám, aki egyetért azzal, hogy az anya, feleség, háziasszony (sokszor 24 órás szolgálatot követelő) szerepköre mellől, egyedül felépíteni egy új márkát, abban tervezőként, kivitelezőként, kereskedői – és marketing feladatokat ellátva egy személyben helyt állni, egy kis figyelmet érdemlő teljesítmény. Szavazzon rám, akinek tetszenek a termékeim és szívesen viselné őket, vagy látná viszont hölgyismerősein.
Végül, de nem utolsó sorban, akinek tetszik az, hogy a népművészeti motívumok alkalmazásával, azt egy mai modern, hordható termékké alakítva, sok emberhez eljuttatva, a magyar kultúra egy kis szeletét népszerűsítem a Cifra Design termékekkel.

84. Herbay-Magyar Zsuzsanna

Herbay-Magyar Zsuzsanna, Mabeautyk

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
A mabeautyk egyedi ékszerek, kiegészítők tervezésével és kivitelezésével foglalkozik. Elsősorban üveg-és textilékszereket készítek.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.mabeautyk.hu
www.facebook.com/mabeautyk

Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2011. áprilisában, amikor a kisfiam féléves volt, regisztráltam egy internetes kézműves portálon, ahol szerettem volna kipróbálni magam. Kíváncsi voltam arra, hogy az általam készített ékszerek a családomon és a barátaimon kívül másnak is tetszenek-e. Az itt elért sikerek arra inspiráltak, hogy megmérettessem magam a már lassan nemzetközi hírnévre is szert tevő művész piacon. A designerekből, iparművészekből, divathoz értő szakemberekből álló zsűri ékszereimet alkalmasnak találta arra, hogy a havonta megrendezésre kerülő design vásáron megjelenjek.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A mabeautyk abban segíti az igényes kiegészítők iránt fogékony fiatal nőket, hogy megtalálják az egyéniségükhöz legjobban illő kiegészítőt, amellyel a legegyszerűbb öltözetet is egyedivé lehet varázsolni.

Reklám:
Az állandó megújulásra törekszem, követve a szezononként változó trendeket, színeket. Fontosnak tartom a harmóniát a kiegészítők egymással történő kombinálásában.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Lőrinc másfél éves, augusztusra várjuk második babánkat.

Miért érdemes rád szavazni?
Rengeteg megvalósítás előtt álló tervem van, szeretnék minél jobban fejlődni. Célom, hogy minden magyar nő megismerje a mabeautyk ékszereket.

56. Szilfai Ágnes és a Picur Rádió

Szilfai Ágnes, Picur Rádió

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
A Picur Rádió – A gyerekek hang-adója. Online gyerekrádió, melyben zenék, mesék, dalok, mondókák szólnak gyerekeknek kiváló minőségben, 24 órában. A rádió elsősorban a 8 év alatti gyermekekhez és szüleikhez szól.
2012. márciusában elindult első, önálló műsorunk is, a Picur Óra, melyet frekvenciának is átadunk.
Weboldalunk 2012.áprilisában megújul, és rengeteg új tartalommal bővül.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.picurradio.com
www.facebook.com/picurradio.gyerekradio

Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Kontrolling vezetőként dolgoztam egy multinacionális vállalatnál gyermekeim megszületése előtt, azonban a gyerekekkel töltött idő szabadsága, és az önállóság megtapasztalása elindította bennem a vállalkozás gondolatát. Emellett különösen motivált az, hogy szerettem volna az önmegvalósítás közben a lehető legtöbb időt tölteni a gyerekeimmel. 2010. augusztusában egy utazás közben vetődött fel egy online gyerekrádió indításának gondolata. Ezután elvégeztem a MÜTF online marketing menedzser képzését, ahol rengeteg használható ötletet kaptam egy weboldal létrehozásához, működtetéséhez, menedzseléséhez. Másrészt az iskolapad a kimaradt munkaévek után újra pezsgést hozott az életembe, új kapcsolatokat, és új ötleteket.A Picur Rádió online gyerekrádióként 2011. márciusában indult.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A hallgatóknak:
A zene, a mondókák, a ritmus fontos a csecsemők, de már a magzat fejlődésének szempontjából is. A csecsemőknek veleszületett adottsága, hogy ritmikus mozgással reagálnak a zenére. Az egyszerű dalokkal, mondókákkal a beszéd ritmusát adjuk át a gyereknek. A ritmusérzék fejlődése a gyerek mozgását is jótékonyan befolyásolja, később segít az olvasás, és írás elsajátításában is. Mindezeken túl együtt énekelni és táncolni nemcsak közös élmény, hanem igazi örömforrás is.
Azon szülőknek, akiknek gondot okoz a gyerekdalok, mondókák felidézése, a megfelelő gyerekzenék sokszínűségének és változatosságának megteremtése, megoldást jelent a Picur Rádió.
Az angol nyelvű dalok játszásával pedig a nyelvtanulást támogatjuk.
Az interneten keresztül, ingyenesen hallgatható rádió lehetőséget teremt a szélesebb rétegek elérésére, így a külföldön élő magyarok is könnyebben taníthatják gyerekeiket gyerekdalokra, mondókákra, segítséget kapnak anyanyelvük ápolásában.
A rádió hallgatói 70 országból kerülnek ki, melyből a magyarországi mellett kiemelkedik az erdélyi hallgatók aránya.

Reklám:
A Picur Rádió egyedi a kategóriájában az internetes és a rádiós piacon is. A weboldal látogatói hallgatók is egyben, így a célcsoport többféle csatornán egyszerre érhető el. Ennek megfelelően a hirdetőknek komplex lehetőségeket kínálunk.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
2 gyermekem van: Petra 6, Ádám 4 éves.

Miért érdemes rád szavazni?
Szavazz rám, hogy egy hullámhosszra kerüljünk!

Az Év Anyavállalata 2012 verseny pályázói

1. Volford Éva 2. Maizlné Atzél Réka 3. Pinkovai Katalin
4. Kováts Zsuzsanna 5. Házikence Tanoda 7. Göcző Ágnes
8. Kádár Tímea 9. Skita Erika 10. Szőke Noémi
11. Rimbás Enikő 12. Ökrösné Foltán Erika 13. Kreatív Törpmanó (Kosztándi Tímea)
14. Horváth Judit 15. Heizer Zsoltné 16. Szarvas Bori
17. Elkapott Pillanatok Fotóstúdió 18. Kellner Gyöngyi 19. Tóth Zsuzsanna
20. Somogyi Réka 21. Duló Anikó 22. Merkl Gabriella
23. Neuvirth Judit 24. Horváth Krisztina 25. Mátyás Anita
26. Timár Tünde 27. Melicher Cecília 28. Mérlegképes Tanoncok
29. Illóolajok.hu 30. Móritz Rita 31. Tyúkanyók
32. Gellén Nóra és az Imami 33. Knirschné Balog Edina 34. Bányász Melinda
35. Mészárosné Sós Beáta 36. Dr. Nádor-Virág Anikó 37. Herczog Anita
38. Gelsei Bernadett 39. Angyal Renáta Tímea 40. Novák Anikó
41. Juhász-Fodor Tímea 42. Hartyáni Emőke 43. Szalay-Tóth Judit
44. Tomasovszky Csilla 45. Bálint Éva 46. Laki Elvira
47. Barczáné Görgei Beáta 48. Gereczné Deák Zsuzsannna 49. Dr. Takács Krisztina
50. Gremsperger Emese 51. Molnár Orsolya 52. Galló Krisztina
53. Böjthe Borbála 54. Szakács Zsuzsa 55. Éri Anita
56. Szilfai Ágnes és a Picur Rádió 57. Fagyalné Eisler Nikoletta 58. Rajkainé Pál Anita
59. Brunhes Zsuzsanna 60. Fucskóné Novák Edina 61. Csapó Ivett
62. Andrejszky Viktória 63. Czk Kft. 64. Raáb Márta
65. Novák Bea 66. Kármán Eszter és Till Zsuzsanna 67. Stílus Coach – Siklós Barbara
68. Vigházi Ildikó 69. Szemesné Grasl Veronika 70. Dorogi Andrea
71. ABC Akadémia Kft. 72. Kincses Melinda 73. Varga Zsófia
74. Estrella Puhatalpú és Női Cipő 75. Sebestyén Márta 76. Sándor Eszter
77. Kostyál Erika 78. Horvát Krisztina (Scolinea) 79. Nemesvári Edit
80. Ladics Viktória 81. Stégner-Kunos Nikolett 82. Kapusi Diána
83. Dr Mosolygó Sára 84. Herbay-Magyar Zsuzsanna


1. Volford Éva

Volford Éva, Profi gyerekangol

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Gyermek angol nyelvoktatás

A vállalkozás elérhetőségei:
www.profigyerekangol.hu

Székhely: Szeged

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
A szakmám a hivatásom is. 2007-ben elbocsájtottak a közférából.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Angol nyelvű foglalkozásokat tartok gyerekeknek 4-5 éves kortól. A foglalkozások a klasszikus angol gyerekirodalomra épülnek, sok-sok mozgással, énekkel, mondókával, játékkal és bábokkal. Kézműveskedni is szoktunk.
Honlapomon, regisztráció után számos minőségi angol nyelvű mondóka, dal és mese is megtalálható.
„On-line Profi Gyerek Angol” foglalkozásaimat szülőknek és pedagógusoknak állítottam össze…Ízelítő 4 foglalkozás rendelhető.

Reklám:
Közel 20 éves tapasztalat, folyamatos megújulás, gyermek szeretet.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
2 gyermek,9 és 6 évesek.

Miért érdemes rád szavazni?
Szeretném, ha minél több szülő és gyermek megtapasztalná a korai nyelvtanulás előnyeit, a csodát: az észrevétlen nyelvtanuláson kívül sok más részképességet is fejsztjük.
Bár a korai nyelvtanulás megosztja a közvéleményt, célom az, hogy minden gyermeknek és szülőnek elérhető legyen a nyelvtanulás, akik a korai idegennyelvi fejlesztést fontosnak tartják.

2. Maizlné Atzél Réka

Maizlné Atzél Réka, Kortárs ajándék

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Kortárs grafikák és festmények értékesítésével foglalkozom.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.kortarsajandek.hu
www.facebook.com/kortarsajandekblog

Székhely: Pilisvörösvár

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Mikor óvodába mentek a lányaim, olyan vállalkozást szerettem volna indítani, amit rugalmas időbeosztásban tudok csinálni. Elsősorban az után szoktam dolgozni, miután a gyerekek elaludtak.
Megkerestem kortárs művészeket, és felajánlottam, hogy képeiket értékesítem. Most már könnyű dolgom van, mert engem keresnek meg a művészek az ország minden részéből. Törekszem arra, hogy nagyon jó kapcsolat alakuljon ki köztem és a művészek között, és csak olyan képet árusítok, amik hozzám is közel állnak.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Ingyenesen letölthető tanulmányomban segítek az érdeklődőknek kiigazodni a képzőművészeti technikák között. Hírleveleimben programajánlókat írok, hasznos információkat adok, hogy mi alapján tudják egy-egy grafika vagy festmény értékét meghatározni. Keretezési tanácsadásaimmal pedig a képhez illő paszpartu és keret kiválasztásában segítek.

Reklám:
Vevőim 90%-a visszatér hozzám. Ez talán annak köszönhető, hogy nagyon gyorsan szolgálom ki őket. Amennyiben tanácstalanok, mit ajándékozzanak, segítek szempontokat adni a döntéshez. Igény szerint bekereteztetem a vásárolt képet és egyedi, névreszóló díszcsomagolást is vállalok. A képeket be lehet cserélni, ha az ajándékozottnak nem tetszik.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Fiam 9 éves, ikerlányaim 6 évesek

Miért érdemes rád szavazni?
Két honlapot működtetek: A www.protokoll-galeria.hu oldal elsősorban céges ajándékozáshoz ad segítséget. A www.kortarsajandek.hu oldal pedig egy család életében előforduló eseményekhez ajánl ötleteket, képeket. Ilyen alkalom lehet: nászajándék, születésnap, házassági évforduló, anyák napja, pedagógusnap, stb.)
Miért szavazzanak rám? Igényes honlapokat és blogot működtetek. Egyre bővülő szolgáltatásokkal segítem ügyfeleimet.

3. Pinkovai Katalin

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Gyermekek napközbeni felügyeletével (családi napközi néven)

A vállalkozás elérhetőségei:
www.gyermekalom.hu

Székhely: Hajdúsámson-Sámsonkert

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Nem volt munka kilátás, volt egy jó ötlet, és volt rá kereslet. Hogy hogyan kezdtem?…nehezen 5 gyermek édesanyjaként és kisebbik gyermekem alig töltötte az 1,5 évét és nem volt olyan ami flottul ment volna…de a kitartás meghozta az eredményeket pont ma lett 2 éves a vállalkozásom…

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
időt, szabadságot kapnak, azáltal, hogy anyai gondoskodással és szeretettel felügyelek a gyermekeikre amíg ők dolgoznak ügyeket intéznek vagy éppen magukkal törődnek..

Reklám:
Hogy miért? Mert az egész Megyében Én vagyok a legolcsóbb…no nem azért mert silány a minőségem….hanem mert olyan eszközöket forrásokat veszek igénybe amelyek által itt tudom tartani az árakat. Ja és úgy tudom, hogy a Megyében szintén egyedül vagyok aki otthon főz a gyerekeknek tehát színezék, tartósítószer nélkül..már amennyire lehet..ezt az ANTSZ is többször megdicsérte..

Hány gyermeked van és milyen korúak?
5 gyermekem van.
26, 22, 18, 9, 4.

Miért érdemes rád szavazni?
Sok sok kitartás kellett ahhoz, hogy egy ekkora család mellett legyen elég bátorságom, erőm végig csinálni mind azt amit egy vállalkozás beiktatása és fenntartása megkövetel. Úgy érzem igazi példaképp lehetek azok előtt akik csak azt hajtogatják…hogy meg van írva…hát nincs megírva…mindannyian kaptunk agyat, erőt, kérdés, hogy melyikből? mennyit? fogunk használni életünk során?…persze az sem utolsó dolog, hogy mire használjuk ezen képességeinket? amit persze folyamatosan fejlesztenünk kell…..mert nem jön csak úgy magától…a tudás és az erő sem…és legyen megemlítve még Teremtőnk aki ellátott bennünket ezekkel a csodálatos tulajdonságokkal, képességekkel amit Mi Tőle kaptunk….hiszen az Ő képmására lettünk megalkotva.

4. Kováts Zsuzsanna

Kováts Zsuzsanna, Figyelj rám

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Könyvkiadás – Babanaplók
A FigyeljRám!© termékcsalád az elfoglalt szülők egy tökéletes vizuális kommunikációs eszköze. A termékcsaládot úgy is nevezhetnénk, mint a gyermekgondozás referenciakönyveinek és naplóinak összessége, amely segít egyensúlyba hozni a rohanó időt és a család igényeit.

Az első olyan segédeszköz a szülőknek, amely könnyedén és gyorsan összefoglalja a leglényegesebb információkat kisgyermekünk egy-egy napjáról.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.figyeljram.hu

Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Én magam is igyekeztem tökéletesen megfelelni és összeegyeztetni a kisgyermekek, munka és a család igényeit. A termékcsalád kezdetleges prototípusát a kislányom születését követően a védőnő kérésére alakítottam ki (Excel táblázatban :)). Mivel a dokumentum megszerkesztése túl sok időt vett el, ezért kifejlesztettem egy leegyszerűsített változatot, amelyből megszületett a BABAFIGYELŐ©. Majd a munkába visszaállva újabb igények merültek fel, amikor kislányom pótmama gondozásába került. Ekkor született meg az újabb segédeszköz, a GYERMEKFIGYELŐ©. A könyvek másolatát először baráti körben próbáltam ki, majd az érdeklődést tapasztalva úgy döntöttem, hogy kiadom.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A termékcsalád célja, hogy elvegye a felesleges stresszt a gyermeknevelésből, dokumentálja a legfontosabb információkat újszülött kortól kisgyermek korig, és javítsa a kommunikációt egy pótmama és a szülők között, ha a család a gyermekfelügyelet valamelyik formáját veszi igénybe. A kiadványok használatával a szülőknek több idejük marad gyermekükre – a játékra és a nevetésre. A Figyelj Rám!© termékcsalád ezzel elérte a célját.

Reklám:
Ezek a termékek azért születtek meg, hogy elvegyék a felesleges stresszt a gyermeknevelésből, segítsék a hatékonyabb információáramlást megteremteni az esetleges pótmama és a szülők között továbbá, – ami a legfontosabb – hogy minél több időt tölthessünk gyermekeinkkel. Ne feledjük, hogy a lejegyzett adatok egy örök és kedves emlékek a szülőknek és a gyermekeknek egyaránt.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Egyedül nevelem két gyermekemet, lányom 9, fiam 7 éves.

Miért érdemes rád szavazni?
Mondhatjuk, hogy a szükség a feltalálás anyja, de a Figyelj Rám!© termékcsalád bebizonyította, hogy a feltalálás az anya szüksége.

5. Házikence Tanoda

dr. Torma Viki és Csikós Vera
dr. Torma Viki és Csikós Vera , Házikence Tanoda

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
A természetes kozmetikumok készítését, átfogóan, tudományos megalapozottsággal tanítjuk; közérthetően, és gyakorlati módon. A tanfolyamainkon meg lehet tanulni a szappankészítés 13 módszerét 7 modulban, illetve minden más kozmetikumot (kb. 30 félét) szintén 7 modulban. A webáruházunkban pedig igyekszünk a kozmetikumok elkészítéséhez szükséges legtöbb alapanyagot elérhetővé tenni.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.creativiky.hu
www.facebook.com/hazikence
www.twitter.com/hazikence

Székhely: 1119 Budapest, Csurgói út 11.

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
A „Creativiky mese” 2010-ben kezdődött, egy meséket és kreatív tudásanyagot tartalmazó weboldallal. dr. Torma Viktória ezen a weboldalon foglalta össze azoknak a kreatív tevékenységeknek a leírását, amiket ő maga is szeret: origami, kötés-fonás, kozmetikum-készítés; illetve gyűjtött össze olyan tudásanyagot, amik az élet minden területét felölelik: gyermeknevelés, egészséges táplálkozás, mesék, és a mindennapi életünket kísérő kémia. Az olvasók a kozmetikai témájú cikkeket olvasták leginkább, és hamar kiderült, hogy ez lenne az a téma, amit szívesen, akár pénzért is megtanulnának Vikitől. Az első szappankészítős tanfolyamokat abban az évben, májusban, még a Gyes alatt tartotta az érdeklődők számára.
A creativiky.hu-n összegyűjtött anyag Viki kutatóvegyészi munkájából és tapasztalatából, illetve a 10 évnyi házi szappan és kozmetikumkészítési gyakorlatból állt össze. Ezek miatt lettek ennyire alaposak, hitelesek, tudományosan megalapozottak a tanfolyamaink.
2010 szeptemberétől Csikós Veronika is csatlakozott, így csapatként folyt tovább a tanfolyami, és az internetes tudás-átadás. Vera ekkor már saját vállalkozást vezetett, ami egy speciális, csak természetes anyagokat tartalmazó kozmetikum gyártásával foglalkozott. A vállalkozói tapasztalatok mellett a korábban alkalmazottként elsajátított ügyfélszolgálati, kereskedelmi és irodavezetői szaktudását tette hozzá a munkához.
2011 januárjától már közös cégként, a Házikence Tanoda Kft. zászlaja alatt folytatódott a történet. Viki dolgozta ki a tananyagokat, és tartotta a tanfolyamokat, Vera pedig elsősorban a működtetéssel kapcsolatos feladatokat látta el.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A tanfolyamainkon folyó személyes és csoportos beszélgetések alapján az is kiderült, hogy 8 tanulóból 3-5-nek biztosan van valamilyen allergiával, bőrbetegséggel küzdő személy a közvetlen környezetében. Esetleg ő maga személyesen érintett. Általában kisgyermekek vagy 40 év felettiek körében elterjedtek az ekcémás jellegű, vagy psoriasisos betegségek, amikre a hagyományos orvoslás által kínált gyógymódok csak tüneti és átmeneti megoldást tudnak adni. A természetes kozmetikumok és tisztítószerek használata ezeket a gyógymódokat nagyon szépen kiegészíti, adott esetben ki is váltja

Reklám:
A tanfolyamokról ugyanannyi értékű szappant/kencét visznek haza, mint amennyibe a tanfolyam kerül. Ilyen alapossággal, tudományos háttérrel összeállított és ennyire gyakorlati tanfolyam csak nálunk elérhető.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Viki: Luca 5 éves, Dina 3 éves
Vera: Attila 12 éves

Miért érdemes rád szavazni?
Szeretnénk, ha minél több ember számára elérhető lenne az olcsó és vegyszermentes háztartás. Ezzel egészségesebbek lehetnénk mi is, és a gyerekeink is.

7. Göcző Ágnes

Göcző Ágnes, Marketing Jam

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Kis- és középvállalkozások marketingjével foglalkozom: részben tanácsadással, de kiszervezéssel is.
Méretüknél fogva, ezeknek a vállalkozásoknak nem éri meg egy marketinges munkaerőt foglalkoztatni, mégis, egy kis segítséggel sokkal többet ki tudnak hozni cégük teljesítményéből. A legtöbb vállalkozás körültekintően választ könyvelőt, bankot, adótanácsadót, hiszen minden egyes forint számít. De ha marketingről van szó, akkor ez a megfontolt gondolkodás már alig jellemző. Pedig ha egy cég átgondolt marketing tevékenységet végez, akkor marketing forintjai jó befektetéshez méltóan, megtérülnek. Ebben segít a Marketing Jam.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.marketingjam.eu
www.facebook.com/marketing.jam

Székhely: Szolnok

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
A gyerekek születése előtt Budapesten dolgoztam multi cégeknél, ahol marketinggel, rendezvényszervezéssel és PR-ral foglalkoztam. Pörgős, sok tapasztalattal járó időszak volt ez, imádtam! Az első két lány születése után sem tudtam megülni a fenekemen: a GYED időszaka alatt újabb diplomát szereztem. Már akkor saját lábra szerettem volna állni, de nem volt lehetőségem belevágni egy vállalkozásba, így Szolnokon egy helyi cégnél lettem marketing vezető. Az alkalmazotti lét alatt több ismerős és cég megkeresett marketing tanácsért és ez adta a végső lökést az elhatározáshoz. A cég indítása közben, valószínűleg a „boldogsághormonok” hatására újra várandós lettem, így először megszületett a vállalkozásom, majd pedig a harmadik gyermekem. 🙂

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A célom nagyon egyszerű. Segíteni kell a cégtulajdonosokat, hogy hogyan használják a marketinget profit termelő eszközként saját vállalkozásukban. Sokszor ők maguk lepődnek meg legjobban mennyire fontos a marketing már a kis- és középvállalkozások szintjén is. Nyitott vagyok, folyamatosan tanulok, képzem magam, ami ezen a területen elengedhetetlen, így a legfrissebb marketing eszközöket, trendeket és tudásomat osztom meg ügyfeleimmel.

Reklám:
Tanácsadóként, szeretném, ha partnereim úgy tekintenének rám, mint egy idegenvezetőre, aki a marketing eszköztár leghasznosabb darabjait mutatja meg nekik. Személyes örömöm, amikor egy kisvállalkozás vezetője megérti, mennyi mindent el lehet érni a marketinggel. Csak kipróbált, cégre szabott ötleteket adok, melyek magam vagy más ügyfelek esetében már beváltak. Maximálisan törekszem a minőségi munkára, és arra, hogy az ügyfél elégedett legyen. Jó dolog a siker, azon dolgozom, hogy ügyfeleim is minél többször érezzék meg az „ízét”.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
3 csodálatos kisleány anyukája vagyok. A legkisebb, Adél Sára 3 hónapos, Sziszó 7, Panna 8 éves, ők mindketten első osztályosak.

Miért érdemes rád szavazni?
3 gyermek anyukájaként akár háztartásbeli is lehetnék, de számomra az jelenti a harmóniát és a boldogságot, ha mind családi, mind szakmai téren „kiélhetem” magam. Az érdeklődésem végtelen, csak a napi 24 óra szab némi határt. Ezzel a pozitív hozzáállással bízom benne, jó példa lehetek azon nők, férfiak, szülők számára, akik most gyűjtik a bátorságot saját vállalkozásuk indításához. Továbbá a fenti elérhetőségeken felajánlom segítségem, ha marketing témában kérdésed vagy megbeszélnivalód lenne.
Örülök, hogy bemutatkozhattam és köszönöm, ha szavazatoddal támogatsz!

8. Kádár Tímea

Kádár Tímea, Szállás másképp

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Különleges, stílusos, de kedvező árú szállások felkutatása, ajánlása. Célom egy olyan közösség létrehozása, amelynek tagjai számára az utazás szenvedély, felfedezés, megismerés. Foglalkozom idegenvezetéssel, ingyenes utazási tanácsadással is.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.szallasmaskepp.hu
www.facebook.com/szallasmaskepp

Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
A szenvedélyem az utazás, először csak barátoknak, ismerősöknek szerveztem meg az útjaikat, majd szép lassan ez vállalkozássá vált. A hobbim is ez.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Egy utazási iroda és egy egyéni szálláskereső előnyeit kombinálom. A hozzám fordulók teljes körű kiszolgálást kapnak, érdekes helyekre jutnak el, kedvező áron. Olyan helyekre, amelyek érintetlenül maradtak a tömegturizmustól.

Reklám:
Az ügyfelek nagy figyelmet kapnak, és olyan helyekre utazhatnak el, olyan helyeken szállhatnak meg, ami egyetlen utazási iroda kínálatában sincs, egyénileg meg hosszú időbe telne összeállítani. Ingyenesen is nagyon szívesen segítek egyes kérdésekben.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Két fiam van, 3 és 6 évesek

Miért érdemes rád szavazni?
Ha szeretnek utazni, szeretnek a megszokottól kicsit eltérő helyeket is felfedezni, akkor kérem, hogy adjanak egy szavazatot. Előre is köszönöm.

10. Szőke Noémi

Szőke Noémi, kca

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
könyvelés, adótanácsadás

A vállalkozás elérhetőségei:
www.kca.hu
www.facebook.com/szokenoemi
www.facebook.com/kca

Székhely: Gödöllő

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Vállalkozó legyek, vagy alkalmazott? Ez volt a nagy kérdés, amikor 3 éves lett a legkisebb (a negyedik). Úgy gondoltam, 4 gyermek mellett nem szeretnék kötött irodai munkát, még akkor sem, ha kihívás. Így lettem szabadúszó.

A döntés hatására megfordult körülöttem a világ. Hirtelen úgy éreztem, légüres térbe kerültem, senki nem fogja már a kezem, nincs a biztos háttér, nincs már az a bizonyos „stabil állás” a háttérben. Szabadesésben vagyok. Aztán elkezdtem építgetni a vállalkozásomat, eleinte csak úgy érzésre, később összeolvasgatva sok-sok hasznos infót. Most már nem hagynám abba :-).

Ha valakinek elmondom, hogy könyvelő vagyok, tudjátok mi az első reakció?
Elárulom, azt kérdezik: Hát az eléggé UNALMAS nem?
:-D. Inkább izgalmas…

Szeretem a munkám, mert van benne minden: sok-sok kommunikáció (lehet, hogy egy pszichológusi diploma sem ártana :-), folyamatos tanulás, problémák megoldása, zavaros ügyek kibogozgatása, cégek ügyviteli folyamatainak optimalizálása, sok-sok új ember megismerése, agyat pihentető adatrögzítés.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Elmondom az ügyfeleimnek, hogy ma már a pici cégek is megengedhetik maguknak, hogy naprakész elemzéseket kapjanak a cégük pénzügyi helyzetéről.

Jó árban lehet már integrált szoftvereket kapni, és el lehet felejteni a széttagolt adminisztrációt (kockás papír, excel, számlázó szoftver, készletnyilvántartó szoftver, CRM rendszer, könyvelőprogram…)

Mivel multinál voltam főkönyvelő, ebben otthon vagyok. Nagyon fontosnak tartom, hogy a könyvelés adatai olyan naprakészek legyenek, amely alapján a cégtulajdonos ténylegesen döntéseket tud hozni. A 2-3-4-több hetes csúszással érkező adatok egy cég életében már „történelemnek” számítanak a mai felpörgött világban, legfeljebb archiválásra valók, nem döntések megalapozására.

Kedvenc területem közé tartoznak az olyan cégek, akiknél a külsős könyvelő már kevés, a belsős könyvelőt még nem tudják megfizetni. Számukra egyedi megoldásokat keresek.

Reklám:
A fentieken kívül azért érdemes engem választani, mivel folyamatosan értesítem az ügyfeleimet az őket érintő törvényváltozásokról, személyre szabottan, és nem általános hírlevélben.

Ezen kívül természetesen rendszeresen küldök hírlevelet, és hamarosan indul a blogom is, már sok anyagot gyűjtöttem hozzá. Folyamatosan fejlesztem a vállalkozásomat, amiből legtöbbet a már meglévő ügyfeleim profitálnak. Vannak hosszú távú nagyobb terveim is, de ez még titok 🙂

Rendelkezem a „Vállalkozói Szemléletű Könyvelőirodák” licencével, tagja vagyok a Magyar Könyvelők Országos Egyesületének, rendelkezem könyvelői felelősségbiztosítással. Nálam nem csak üres szlogen, hogy garanciavállalással könyvelek, hanem valóság.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Négy gyermekem van:
Csillus, 10 éves, harmadikos.
Csabika, 8,5 éves, másodikos
Timike, 5,5 éves, nagycsoportos ovis
Noika (Noémi), 4 éves, középsős ovis.

Miért érdemes rád szavazni?
Azért szavazzatok rám, hogy minél több kis cég megismerhesse a gördülékeny ügyvitelből és a kisvállalati controlling használatából származó előnyöket.

11. Rimbás Enikő

Rimbás Enikő, Nyomtató - Patron

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Eredeti, utángyártott és töltött LÉZERTONEREK, TINTAPATRONOK forgalmazása, cégek iroda-, és nyomtatókellékének teljes körű beszerzése, kiszállítása nagy tapasztalattal, lézertonereket, tintapatronokat fogalmazó webáruház üzemeltetése.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.nyomtato-patron.hu

Székhely: 1195 Budapest Üllői út 277/3

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Bár anno újságíróként, forgatókönyvíróként, képzeltem el az életemet, a dolgok mégis úgy alakultak, hogy egy kedves rokonom hasonló jellegű boltjában dolgoztam mellékesen. Kitanultam a nyomtatókellék szakma összes csínját-baját, és végül 2007-ben úgy döntöttünk a férjemmel, (akivel 17 éves korunk óta együtt vagyunk :-),és a mai napig a legfontosabb ember az életemben), hogy saját vállalkozásba vágunk. Pénzünk ugyan tartalékban nem volt, de kölcsön egymillióval, és egy nagy lélegzetvétellel belevágtunk. 🙂

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Segítek megtalálni a leginkább Neked való nyomtatót, ingyenes szakmai tanácsaim nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy végül ne legyen drágább a lé mint a kanál. (Sokan nagy lelkesen megvásárolják az első utukba kerülő pofás akciós nyomtatót, és nyelnek nagyokat, amikor kiderül, hogy a fenntartása 2x annyiba kerül mint maga a készülék). Segítek megtalálni a nyomtatódban való legjobb, leggazdaságosabb nyomtatókelléket. Nagy árukészletet tartok, hogy ne távozz üres kézzel, ha hozzám jössz vásárolni. Kiegészítőket (fotópapír, pendriwe, cd, dvd, bluetoth, egér, billentyűzet stb) is találsz a boltomban, hogy ne kelljen ezerfelé futkosnod, ha ezekre is szükséged lenne. Kis árréssel dolgozom,és jó minőségű, általunk (is) folyamatosan tesztelt töltött, utángyártott nyomtatókellékeket forgalmazok, mert nem átverni akarlak, hanem megtartani, hogy legközelebb is ezt a boltot válaszd. Mindig helyben intézem a garanciális problémákat, és nagyon odafigyelek arra, hogy ne távozz csalódottan, és mindig, minden problémára találjunk megoldást. Ha webáruházon keresztül rendelsz,igyekszem a lehető leggyorsabban eljuttatni Hozzád a terméket. Igyekszem a legolcsóbb árakkal dolgozni a nyomtatókellékek piacán, tartani, hogy Neked is megérje engem választani. 🙂

Reklám:
– Mert a nagyáruházak akár 40-60%-al drágábban adják ugyanazt a terméket, mint a szaküzletem.
– Mert szakszerű a kiszolgálás, és minden idevágó kérdésedre választ kapsz.
– Mert nem futószalagon szolgálunk ki, családias, kis bolt vagyunk, mindenkire jut idő.
– Hatalmas árukészlettel dolgozom, így valószínűleg nem jössz el hiába a boltig.
– Céged teljes körű kiszolgálását vállalom, nagy tapasztalattal, komoly referenciákkal, az irodaszereket is beleértve.
– Budapest és az egész ország területén 20.000 forint fölött ingyenesen házhoz megy amit webáruházunkban vásároltál.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
3 fiam van, Hunor (4 éves), Magor (1 éves) és Zétény (1 éves).

Miért érdemes rád szavazni?
Miért ne? :-))))) Szavazzatok rám! ;-)))

12. Ökrösné Foltán Erika

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
A vállalkozók életének egyszerűbbé tételével: könyveléssel, tanácsadással foglalkozom.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.adobevallas-konyveles.hu
www.facebook.com/Erikakonyveles

Székhely: Gyömrő

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2007-ben kezdtem, mert kiderült, hogy két kicsi fiam mellett (3 és 7 évesek voltak akkor a fiúk) nem egyszerű odaérni főállásból az oviba, iskolába, alig jut időm rájuk. Nagyon szerettem volna itthonról dolgozni. Először főállásom mellett vállalkoztam, majd már csak részmunkaidőben dolgoztam, és 2010-től pedig főállású vállalkozóként élek.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Leveszem az ügyfelek válláról a könyveléssel, kötelező bevallásokkal kapcsolatos gondokat, megtervezzük a fizetendő járulékokat, adókat, hogy előre gondolkodva, már csak valóban a tényleges tevékenységüket fejlesztve jussanak előre.

Reklám:
Mi nem hagyományos könyvelő irodaként működünk, mert folyamatosan bővítjük a szolgáltatásainkat, főleg partneri együttműködések által. Igyekszünk nem csak kizárólag az adózás, könyvelés területén eligazodni, hanem a munkaügy, jog, kintlévőség kezelés területéről is biztos hátteret nyújtunk.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Két kisfiam már iskolás, Tomi 8 éves, Csabi 12 éves

Miért érdemes rád szavazni?
Szavazzatok rám, hogy egyre többen megtudják, hogy a könyvelő, nemcsak egy kötelező, unalmas, kényszer költség, hanem nagyon hasznos segítség tud lenni a cégek fejlődéséhez.

13. Kreatív Törpmanó

Kosztándi Tímea
Kosztándi Tímea, Kreatív Törpmanó

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Vállalkozásunk szerkesztéssel, könyvkiadással, fordítással és gyermekprogramok szervezésével foglalkozik.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.torpmano.blogspot.com
www.facebook.com/KreativTorpmano

Székhely: Kézdivásárhely, Románia

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
A férjemmel közösen kezdtünk vállalkozni 2006-ban munkahelyet teremtve magunknak. A gyermekek születésével fordultam a kreatívitást fejlesztő és nevelő játékok, programok felé, és a cégen belül inkább ezeket a tapasztalataimat jelenítem meg.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Abban segítek az ügyfeleimnek, hogy gyermekükkel/gyermekeikkel meg tudják teremteni azt a meghitt érzelmi burkot, amely által az emberpalánta/emberpalánták egészségesebb lelkű és magabiztosabb felnőttekké válhatnak.
Erre a célra születtek meg az óvodásoknak készült, nyári és téli tematikájú Törpmanó játszófüzetek. A következők is már tervben vannak.

Reklám:
A füzeteket használva minőségi időt tölthet együtt a család. A Törpmanó játszófüzetek a gyermek számára hasznos és élvezetes elfoglaltságot nyújtanak, ami kevés szülői segítséggel, de mégis a szülővel együtt dolgozva végezhető. Ezek a játszó alkalmak során a szülő/nagyszülő jobban megismerheti gyermeke/i lelkivilágát, vágyait, félelmeit, érdeklődési körét. Az ilyenfajta együttlét erősíti a gyermek-szülő/nagyszülő kapcsolatot, miközben a csemete észrevétlenül fejlődik: készségei automatizálódnak, képességei erősödnek.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Két gyermekünk van: 4 és fél éves a Nagy, és 3 éves a Kicsi.

Miért érdemes rád szavazni?
Mert jó látni a pozitív visszajelzéseket.
Mert új erőre kapok azáltal, hogy látom sokaknak tetszik az, amit csinálok.
Mert inspirál és nem hagy nyugton, hogy valami újat alkossak.
Mert annak az újnak pedig ti is örülhettek majd.

14. Horváth Judit

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Építőanyag kereskedelemmel

A vállalkozás elérhetőségei:
www.otletekepitkezoknek.hu
www.facebook.com/otletekepitkezoknek

Székhely:
Zalaegerszeg

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Én igazából „belenőttem” a vállalkozásba, mely több mint 20 éve alakult.

Az online részét azonban én találtam ki és valósítottam is meg… Éreztem, hogy kell a cégnek egy honlap, de a neten talált „Üdvözöljük honlapunkon…” oldalaktól eltérőt akartam. Olyan honlapot álmodtam, melyen értéket adunk az építkező / felújító embereknek. Kikerülhetnek egy-egy buktatót, jobb és minőségibb megoldásokat választva.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Dühöngés elleni megoldásokat adunk az építkező, felújító embereknek.
Építőanyagot szinte minden sarkon lehet venni, de tudod-e:
– hogy vakolat és vakolat között is van különbség?
– hogy ami most akár pár száz Forinttal olcsóbb, az nem biztos, hogy hosszútávon is az lesz?
-hogy a legtöbb panasz a Békéltető testületeknél az építőiparral, s vele kapcsolatos szakmákkal van?

Reklám:
Mert a munkafolyamatodhoz illő legjobb megoldást ajánlom Neked.
Legyen szó egyéni igényekről, vagy hétköznapi problémákról.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Egy tündéri 4 éves kislány anyukája vagyok.

Miért érdemes rád szavazni?
Napjainkban a focihoz, politikához és a szigeteléshez mindenki ért…
Vajon tényleg így gondolod, hogy ha pár cikket elolvastál, akkor az építőanyagok szakavatott mindentudója leszel?
Én már 20 éve ezt csinálom, mégis van mit tanulnom. Te is így gondolod: akkor megér egy szavazatot?

15. Heizer Zsoltné

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Virágkötészet, dekoráció, Menyasszonyi csokrok, Temetési koszorúk, egyedi elképzelés szerinti csokorkészítés

A vállalkozás elérhetőségei:
www.krisztinavirag.hu
www.facebook.com/pages/Krisztina-viraguzlet

Székhely: Székesfehérvár

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Még 1998-ban nyitottunk családi vállalkozásként és 2005-ben megszülettek ikreink és utána 2008-ban ketten férjemmel vezetjük.
A gyerekek 3 hónaposak voltak mikor apránként visszaálltam a munkába és a boltba kihelyezett járókában, őket figyelve, gondozva dolgoztam.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Rugalmas nyitvatartásunk van, szinte bármikor tudunk segiteni az ügyfélnek, hiszen házunk alatt található az üzletünk és mindenben igyekszünk segíteni, gyorsak vagyunk nem kell napokkal előtte rendelni, hogy meglegyen a kívánt csokor. Egyéni rendeléseket nagyon szeretem, mert abból tanulok és jó látni, ha sikerül eltalálni a rendelő ízlését.

Reklám:
Hiszem, hogy a kedvező ár és a minőség nem zárja ki egymást, hozzáállás és kreativitás kérdése .Ha megrendelőre oda figyelünk és elégedettem távozik, akkor legközelebb is nálunk vásárol.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Két gyermekem van, ikrek 7 évesek (Máté,Viola)

Miért érdemes rád szavazni?
Remélem a fent olvasottak meggyőzőek voltak és talán még a kitartást emelném ki, azt, hogy mindig mindennap tenni kell valamit és építeni, még ha reménytelennek és fárasztónak tűnik is néha és ha a gyerekeimre nézek tudom, hogy megérte, mert ebből a kitartásból ők is kapnak és Őket is előre viszi majd. Ezért hiszem, hogy többen rám szavaznak.

16. Szarvas Bori

Szarvas Bori, Albumgyártás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Az emlékek megőrzéséhez gyártunk albumokat.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.yabo.hu
www.facebook.com/pages/Yabo

Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Miért kezdtem el? Mert a 2008-as világválság miatt nem tudtam korábbi munkámba visszamenni fiam születése után. És mert szeretek vállalkozni! 😉

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Emlékszel milyen érzés volt meglátni szüleidről egy régi képet? Látni, hogy milyenek voltak régen? Emlékszel, milyen voltál Te kamaszként?
Ugye, hogy jó érzés ezeket a régi emlékeket feleleveníteni?
Ha szeretnéd ezt az örömöt gyerekeidnek is megadni, vagy jól esne idősebb korodban visszaemlékezni, milyen voltál 20-30-40 éves korodban, készíts scrapbook albumot! Énkönyvet, fényképalbumot, inspirációs füzetet, tervező-szervező-gondolkodó könyveket. Amit ma átélsz, (ha szeretnéd,) veled marad örökre!

Reklám:
Ha eldöntötted, hogy albumot készítesz egy számodra fontos témáról, először ki kell választanod a megfelelő albumot. Segítek: Yabo!
Gyakorló scrapperek által tervezett album alapokat gyártunk: színes lapos albumok, lemezkarton alapok, számos, jól használható kiegészítő.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Ádám fiam 5 éves, Anna lányom 2 éves.

Miért érdemes rád szavazni?
Munkámmal abban segítek a Vásárlónak, hogy jobban figyelhessen SAJÁT MAGÁRA!

17. Elkapott Pillanatok Fotóstúdió

Elkapott Pillanatok Fotóstúdió

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Kismama-, baba- és családi fotózás

A vállalkozás elérhetőségei:
www.elkapottpillanatok.hu
www.facebook.com/elkapottpillanatok

Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
A korábbi rohanós/ dolgos életvitelem után elég hamar rájöttem, hogy az otthoni tétlenség nem nekem való.

2005-ben indítottam el honlapkészítéssel foglalkozó vállalkozásomat, amikor a nagyobbik lányom 4 hónapos volt. Amikor már a második kislányom is a 4. éve felé közeledett, rájöttem, hogy még ez sem fedi le teljesen a kapacitásaimat (bár ezt sokan nem így gondolják a környezetemben), ezért egy régi álmomat váltottam valóra. A Marketing4u vezetése mellett baba-mama fotózásba kezdtem. Amikor meghaladta a honlapkészítést igénylő ügyfeleim számát a fotózásra érkező vendégek száma, korábbi cégem tevékenységi körét limitáltam és a fotózásra helyeztem a hangsúlyt. Csodálatos dolog elkapni egy család életének a legboldogabb pillanatait.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Célom, hogy igényes és egyedi fényképekkel örökítsem meg a gömbölyödő pocakokat, a ráncos kis újszülött talpakat, a csodálkozó babaszemeket, az első lépéseket, a fülig érő mosolyokat és a krokodilkönnyeket egyaránt.

Reklám:
Nem kenyerem az önajnározás.
Vendégeim leveleiből idézek:

„Tökéletes képeket kaptunk. A fiam nagyon elvezte a fotózast a kedves, aranyos nénivel 🙂 Azóta a család kedvencei lettek a képek, nem győzőm előhívatni.”

„Mintha egy régi barátnő lépett volna be a lakásunkba a fotózáskor. Andi egyben volt megertő anya, profi fotós és laza barátnő. És a képek…. az összes barátnőm vele akar fotóztatni, azt hiszem ez mindent megmagyaráz.”

„Jó hangulat, gyerekbarát környezet, kedves fotós és szuper képek! Köszönjük!”

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Két kislányom van: Panka 5, Dóri 7 éves

Miért érdemes rád szavazni?
Ha profi fotókat szeretnél baba-mama témában, megvalósítom az elképzeléseidet fotósként és teljes szívvel segítek anyaként.

Ha tanultál valami hasznosat babafotózással kapcsolatos cikkeimből, vagy csak egyszerűen tetszenek a kismama-, baba és családi fotóim, akkor szavazz rám!

19. Tóth Zsuzsanna

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Házhoz viszem a tudást.
Webdesignt, és online marketing ismereteket tanítok online oktatás keretében.
Ez mit jelent? A saját gépedet használhatod, a saját beállításaiddal és a kedvenc székedben ülhetsz, olyan körülmények között, amelyek számodra ideálisak. Ráadásul mindezt abban a tempóban, ahogy neked a legkényelmesebb.

Akár webdesigner akarsz lenni, akár a vállalkozásod sikeréhez van szükséged webdesign ismeretekre – mindkét esetben találsz nálam tanfolyamot, vagy oktatóanyagokat!

A vállalkozás elérhetőségei:
www.webdesigntanfolyam.com
www.facebook.com/webdesigntanfolyam
www.facebook.com/webdesignakademia

Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Szeretek a saját lábamon állni, ezt hoztam otthonról! A kezdeti tapasztalatszerzéshez azonban az alkalmazotti időszak is hasznos volt. 2008 óta dolgozom szabadúszó designerként, olyan projektekekkel, mint az RTL Klub redesignja. Sokan azt gondolják ilyen munkákat csak ismeretségi hálón át osztanak le, vagy jókor kell jó helyen lenni. Pedig csak láthatónak, kereshetőnek kell lenni, ezt egy bloggal is el lehet érni.

Az Online Webdesign Tanfolyam 2011 januárjában indult, itthon, magyar nyelven elsőként kezdtem webdesign oktatásába az interneten át. Az első csoportok hallgatóiból ma már többen dolgoznak webdesignerként.

Úttörő típus vagyok, olyan ötleteket szeretek megvalósítani ami elsőként jön létre az adott szegmensbentöbbféle projektünk fut egyszerre – jól megfér egymás mellett a digitális lapkiadás (www.vipfish.hu), a vállalkozások online oktatása (webdesignakademia.com), és a közösségi marketing tanácsadói munka, amelyet elsősorban középvállalkozások számára végzünk a férjemmel szorosan karöltve.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Olyan szakmai tudást adok a kezükbe, amellyel nagyobb eséllyel találnak állást, vagy indíthatnak saját vállalkozást. 8 év valódi tapasztalatát adom át, és nem csak a színes-szagos-szélesvásznú előnyökről esik szó, hanem felkészítem őket arra is, hogy hogyan birkózzanak meg a problémákkal is. Vállalkozni, projekteket menedzselni, ügyfelekkel egyeztetni bizony nem könnyű – én a saját bőrömön, költségemen tanultam meg ezeket. A hallgatóimnak nem kell elkövetni a hibákat, vagy felkészültebben érik a „meglepetések” – pl. a nem fizető ügyfelek, sőt kitudják védeni az ilyen helyzeteket.
Több száz kis és nagy projekttel a hátam mögött nem a levegőbe beszélek! Kíváncsi vagy a munkáimra is? – http://pinterest.com/tothzsuzsanna/my-work/

A végzett hallgatók közül többel dolgoztam már együtt, kisebb-nagyobb munkákban, vagy ajánlottam őket ügyfeleimnek. Sőt, a mai napig bármikor fordulhatnak hozzám tanácsért, fontos számomra a boldogulásuk.

A hallgatóim Kiskunfélegyházától Ausztráliáig ugyanazt az anyagot kapják, az internetnek köszönhetőek nincsenek távolságok. Bárhol is élsz, egy számítógép és netkapcsolat elég a tanuláshoz, és a munkához is. Ha olvastad a 4 órás munkahét című könyvet – nos, a webdesigner munkával közelebb kerülhetsz ehhez az álomhoz. Nem okozhat többé problémát az, hogy a közeledben kevés a munkalehetőség, akár a világ másik felén lévő cégnek is dolgozhatsz, vagy lehetsz Te a világ másik felén, és egy tengerparton, koktélt szürcsölve is végezheted a munkád.
De visszatérve a földre – én évek óta otthonról dolgozom, kisgyerekek mellől – ezt Neked is megtanítom, és azt is, hogyan találj munkát!
És az is házhoz jöhet!

Reklám:
„Éreztem én, hogy megérte ennyit várni erre a tanfolyamra! A tananyagok nagyon gyakorlatiasak, hasznosak és célirányosak, de egyben szórakoztatóak és nagyon inspirálóak. Megdolgoztatnak, de megéri. Már az elejétől fogva, minden egyes lecke olvasásakor úgy érzem, hogy egyre beljebb kerülök, egyre tisztábban és világosabban látok.”

Szigeti Annamária – az első tanfolyam hallgatója, ma már a saját webdesign vállalkozását viszi
amistyle.hu

„A tanfolyamot már tényleg nagyon sajnálom, hogy vége. Tényleg sokszor úgy éreztem, hogy: Köszi köszi köszi!, a sok érdekes új dolog mellett a törődés is valahogy jólesett. Az az érzésem, hogy nem sok webes tanfolyam van, ahol a megszerzett tapasztalatokat is megosztják, vagy pl. a Fireworksöt megemlítik, vagy pl. gyakornoki helyet segítenek találni, vagy napi szintű linkekkel szolgálnak.
Szerintem nagyon jó kis tanfolyamokat hoztál össze, gyerekek mellett pedig különösen nagy dolog ez, le a kalappal. “

Koncz Nelly, végzett hallgató
vizsgamunkája – http://vizsga.aranyvarapartman.hu/

Az Online Webdesign Tanfolyam honlapja 2011-ben különdíjat kapott az Év honlapja versenyen, E-learning kategóriában.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Alma júniusban lesz kettő, 5mm-es korától együtt cseperedik az Online Webdesign Tanfolyammal. Mostanra mindkettő tud járni 🙂
A nagylányom pedig idén lett elsős, azaz 7 éves és rajztanár szeretne lenni (viszonylag hosszú ideje).
Ötvöződött benne az apja és az én rajztehetségem is, így pár év, és simán lepipál. Pindúr Pandúrok rajzolásában már most is jobb 😀

Imádom őket, úgy rendezkedtünk be, hogy ők vannak a központban, és minden más csak utánuk jöhet. Olyan munkát választottam, hogy megtehetem, hogy egész nap velük vagyok, és én osztom be az időmet, így nem maradok le a legfontosabb pillanatokról sem.

Miért érdemes rád szavazni?
Mert megmutatom, hogy az anyaság és a vállalkozás igenis összeegyeztethető fogalmak!

20. Somogyi Réka

Somogyi Réka, Bababiztonság

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Bababiztonsági termékeket árusító webáruházat üzemeltetek, valamint baba- és gyermekbiztonság témájú weboldalt szerkesztek.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.bababiztonsagotthon.hu
www.bababiztonsag.unas.hu

Székhely: Szigetszentmiklós

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
A weboldal témáját és a webáruház ötletét a kisfiam adta. Amikor elkezdett kúszni-mászni, rádöbbentem, hogy az otthonunk tele van veszélyforrással: konnektorok, éles asztalsarkok, lépcső, tűzhely, növények stb. Több bababiztonsági eszközt kellett beszereznem ahhoz, hogy lakásunkat biztonságossá tegyem a számára, azonban nem találtam olyan webáruházat, ahol mindezt egy helyen tudtam volna megvásárolni. Bosszantott, hogy milyen sok idő megy el a különböző webáruházakban keresgéléssel, és hogy összességében milyen sokba kerül a házhoz szállítás, ha minden terméket más-más webshop-ból kell megvásárolnom. Gondoltam, ezzel más anyuka is így lehet, ezért létrehoztam a Bababiztonság webáruházat, most már lassan 2 éve.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A „Bababiztonság otthon” weboldal tippjeivel, tanácsaival, cikkeivel segítek a szülőknek a bababiztos lakás kialakításában, ahol gyermekük a veszélyes helyek kiiktatásával szabadon és biztonságban fedezheti fel a környezetét. Az otthoni gyermekbalesetek megelőzése érdekében igyekszem felhívni a szülők figyelmét a különböző veszélyforrásokra.
A Bababiztonság webáruházban a kisgyerekes szülők, nagyszülők szinte minden bababiztonsági terméket megtalálnak, ezzel időt (nem kell különböző online boltokban keresgélni) és pénzt spórolhatnak meg (csak egyszer kell szállítási költséget fizetni).

Reklám:
A hazai online boltok közül a Bababiztonság webáruház kínálja a bababiztonsági termékek legszélesebb választékát. A termékkínálatot folyamatosan bővítem, újabb és újabb termékek után kutatok, melyek gyermekeink otthoni biztonságát növelik. A visszajelzésekből tudom, hogy a vásárlóim szeretik, hogy nálam a futárral történő házhoz szállítás mellett az olcsóbb postai csomagküldésre is lehetőség van. Minden megrendelésnél törekszem a rugalmas és gyors kiszolgálásra. A termékeket a lehető legrövidebb időn belül eljuttatjuk a vevőhöz, hiszen gyakorló anyukaként tudom, hogy ha a gyerkőc pl. célba veszi a lépcsőt, akkor a lépcsőrács azonnal kell, nem lehet késlekedni; és ez az én felelősségem is.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
A kisfiam 3 éves, a pici lányom 9 hónapos.

Miért érdemes rád szavazni?
Nézd meg a bababiztonsági tanácsokat tartalmazó weboldalamat (www.bababiztonsagotthon.hu) vagy a Bababiztonság webáruházat (www.bababiztonsag.unas.hu) és ha találsz ott számodra hasznos tippet, tanácsot, információt, cikket, akkor szavazz rám! A szavazatok száma megerősítene abban, hogy hasznos amit csinálok és jó úton haladok.

21. Duló Anikó

Duló Anikó, Könyvkészítés

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Egyedi könyveket tervezünk és készítünk, akár egyetlen példányban is

A vállalkozás elérhetőségei:
www.könyvkészítés.hu
www.facebook.com/konyvkeszites
www.twitter.com/konyvkeszites

Székhely: Dunakeszi

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Szerettem volna olyan grafikai munkát végezni, amellyel értéket adhatok. Korábbi munkahelyeimen hirdetéseket terveztem, ezek természetük szerint a kukában végzik. Most mindenkinek könyvet adhatok, aminek az ügyfeleim nagyon örülnek, és fontos nekik.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Kitalálják, hogy mi legyen a saját, egyedi könyvükben, én pedig megtervezem és elkészítem. A képeikből és szövegeikből egy IGAZI, gyönyörű KÖNYVET kapnak.

Reklám:
– öt nap alatt megtervezem és elkészítem a Te könyvedet
– mindenkinek teljesen egyedi könyvet tervezek, nem dolgozom sablonokkal
– a legvadabb ötleteket is meg tudom valósítani
– mindehhez Neked ki sem kell mozdulnod otthonról, kényelmesen, az Interneten rendelhetsz
– a terveket is e-mailben küldöm, így akár a világ túlsó végéből is egyszerűen rendelhetsz könyvet
– a könyveket postán küldöm – egy napos szállítással, de lehetőség van személyes átvételre
– a végeredmény egy olyan könyv, ami senki másnak nincs, és minden várakozásodat felülmúlja!

Hány gyermeked van és milyen korúak?
A nagy-komoly lányom 6 éves, a kis-bohóc fiam 3 éves.

Miért érdemes rád szavazni?
Ugye már tudod is, hogy milyen könyvet szeretnél? 🙂

22. Merkl Gabriella

Merkl Gabriella, Boróka Otthonbolt
Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Lakberendezési és ajándéktárgyak árusítása, lakberendezési tanácsadás, bútor újragondolás

A vállalkozás elérhetőségei:
www.borokaotthonbolt.hu
www.butortuning.hu
www.facebook.com/BorokaOtthonbolt
www.facebook.com/BorokaLand
www.facebook.com/butortuning.hu
www.facebook.com/BorokaOtthonblog

Székhely: 1114 Bp. Fadrusz utca 12.

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Még a középiskola elvégzése után végeztem el a lakberendező sulit, amely végzettséget sokáig nem használtam semmire. A gyerekek születése után egy ideig próbálkoztam visszarázódni a korábbi munkámba, de aztán rá kellett jöjjek, hogy az építőipar már nem nekem való. Arra jutottam, hogy a külső körülmények később sem lesznek ideálisabbak egy vállalkozás beindításához, így 2010 ben belevágtam… Először csak egy kis bolt volt, azóta bővültünk, és 3 webáruházzal is büszkélkedhetünk.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Igyekszünk megtalálni mindenkinek a kedvére való lakberendezési kiegészítőket. A mottónk: Térj be hozzánk és érezd magad otthon! A választást külföldi és magyar lakberendezési magazinok, katalógusok segítik üzletünkben.

Reklám:
Termékeink mind válogatott, minőségi darabok. Több magyar és egyre több külföldi (dán és belga) beszállítónk garantálja, hogy folyamatosan legyenek újdonságok. Weboldalunkon hűségpont rendszer is működik, így visszatérő vásárlóink vásárlási kedvezményekben részesülnek.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
2 gyermekem van, Anna 9, Adél 5 és fél éves

Miért érdemes rád szavazni?
A vállalkozás, és a bolt egy álom megvalósulása. Azon dolgozom – most már a férjem és több segítő munkatárs részvételével – hogy ebben az évben már nyereségesen tudjunk működni, és a sok-sok jövőbeni tervet meg tudjuk valósítani. Az érkező szavazatok megerősítenek abban, hogy az irány jó, csak így tovább… 🙂

23. Neuvirth Judit

Neuvirth Judit, Vintage bazaar

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
A vintagebazaar.hu oldalon összegyűjtjük azokat a vintage, régi, rusztikus főleg lakberendezési tárgyakat a férjemmel együtt, amik tetszenek nekünk. Újragondoljuk, újrahasznosítjuk vagy csak felhívjuk rájuk a figyelmet. Hiszünk abban, hogy egy-egy régi darab beemelése a mai enteriőrbe igazán gazdagítani tudja a teret. Ezen az oldalon megtalálható minden, amivel még ezenkívül foglalkozunk: falusi szállás és ApaCukababa néven fénykép utáni rongybaba készítés.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.vintagebazaar.hu
www.facebook.com/pages/Vintage-bazaarhu

Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
A régi paraszti tárgyak mágnesként vonzzanak megmagyarázhatatlan módon. Falusi szállásunk révén egyre közelebb kerültünk ezekhez a tárgyakhoz. Kézenfekvő lett aztán, hogy ennek egy felületet biztosítunk honlap formájában. Folyamatosan frissülünk, ezért minden héten érdemes visszatérni.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Különleges színfoltja lehet egy-egy nálunk fellelhető tárgy egy mai enteriőrnek. Nászajándékot keresel, akkor is találhatsz nálunk rá ötleteket! A blogunkon DIY ötletekről is olvashattok.

Reklám:
Ha szereted a vintage, rusztikus és a loft stílust, akkor nézz be hozzánk!

Hány gyermeked van és milyen korúak?
2 fiam van, Gergő 4, Dani 2 éves.

Miért érdemes rád szavazni?
Nagyon jó lenne fejlődni és tanulni!

24. Horváth Krisztina

Horváth Krisztina, Egészségügyi marketing

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Első Magyar Egészségügyi Marketing Kft. 2010. szeptemberétől tevékenykedik és kimondottan az egészségügyre specializálta marketing tevékenységét. Egy szűk szegmensre koncentrálva, magánklinikáknak, gyógycentrumoknak, fogászati centrumoknak diagnosztikai központoknak dolgozunk. Mottónk: „az egészség érték, a gyógyítás hivatás, a praxis üzlet”. Pár hónapja már állategészségügyi marketinggel segítjük az állatorvosokat praxisuk menedzselésében. A komplex egészségügyi marketingkommunikációs tanácsadás mellett orvosi rendelők, rendelők, és egyéb ingatlanok adásvételével és bérbeadásával is foglalkozik. Ezentúl havonta 1 napos saját szervezésű, intenzív, interaktív egészségügyi marketing szemináriumot tartok orvosok, természetgyógyászok, egészségügy iránt érdeklődők számára.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.egeszsegugyimarketing.hu
www.kiadorendelo.hu/
www.allategeszsegugyimarketing.hu/
www.facebook.com/egeszsegugyimarketing

Székhely: Algyő

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Nem találtam számomra megfelelő munkát és elkezdtem abból főzni amim van. Többféle végzettséggel, 15 éves marketing tapasztalattal valamint sok éves egészségügyben eltöltött évvel rendelkeztem.Szenvedélyemmé és hobbimmá is vált egyben az egészségügy. Marketinges munkámmal hozzájárulhattam a betegforgalom növekedéséhez, és ezáltal egyre több beteg felnőtt és gyermek páciens gyógyulásához. Úgy éreztem, bár nem én gyógyítottam meg őket, de a rendelők menedzselésében szervesen részt véve minden feltételt próbáltam megteremteni a mellettem dolgozó orvosoknak és természetgyógyászoknak, hogy nekik „csak” a gyógyítással kelljen foglalkozniuk. Egyre több orvos, természetgyógyász fordul hozzám egészségügyi marketing szaktanácsadásért. Felismertem, hogy bár saját területükön kiváló szakemberek, de saját maguk illetve szolgáltatásuk értékesítésében már segítségre szorulnak. Elhatároztam, hogy erre a szűk szegmensre koncentrálva, minél több orvosnak és természetgyógyásznak nyújtok segítséget magánrendelésük, praxisuk, tanácsadói munkájuk beindításához és menedzseléséhez, ezáltal hozzájárulva a magyar egészségügyi szolgáltatás színvonalának növeléséhez. Gyakorlatilag minimális tőkével egy íróasztal mellől indultam. Első befektetésem egy weboldal volt most hárommal rendelkezem. Most is elszántan, kicsi apró lépésekben haladok előre visszaforgatva nyereségemet a vállalkozásomba.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Az orvosoknak a munkám által lesz elég betegforgalmuk, praxisuk hatékonyan tud működni. Így „csak” a gyógyítással kell foglalkozniuk és összes energiájukat figyelmüket a betegre szánhatják.
Vállalni tudjuk a praxis komplett marketing feladatait, de igény szerint kisebb részfeladatokat is szívesen elvégzünk. Komplex marketingkommunikációs auditunk elkészítése után professzionális marketing tervel és annak megvalósításával segítjük ügyfeleinket.

Reklám:
Nálam személyre szabott marketingterv készül, költséghatékony marketingkommunikációs eszközökre építve éves cselekvési programmal. Nem hiszek abban, hogy előzetes konzultáció nélkül és alapos helyzetfelmérés nélkül hatékonyan lehetne szaktanácsot adni erre a speciális területre. Ebben vagyok más, veszem az időt és fáradtságot és egyedit alkotunk.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
2 gyermekem van, Dóra 12 (1999 szeptember)éves és Levente 7(2004.december).

Miért érdemes rád szavazni?
Tevékenységemmel bebizonyítottam, hogy kevés pénzzel, megtalálva egy piaci rést, sziszifuszi munkával, hittel és kitartással 2 gyermek mellett is lehet sikeres vállalkozást vezetni. Például szolgálok másoknak, hogy merni kell hinni magunkban és a megérzéseinkre hagyatkozni, ha egyébként minden képességünk, tudásunk megvan a megálmodott munkához. Köszönöm a szavazatodat:-)

25. Mátyás Anita

Mátyás Anita, Nevedben a

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Ezotériával, önfejlesztéssel, szervezéssel, egészséggel, kreativitással, ezoterikus és üzleti kalendárium, könyv és újság kiadással

A vállalkozás elérhetőségei:
www.nevedbenasorsod.hu
www.kerekegeszember.hu
www.facebook.com/NevedbenASorsod
www.facebook.com/AJovoLegendariuma

Székhely: Borsosberény

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
1éve alapítottam Kft-t, a gyes alatt. Már a várandóságom előtt elköltöztünk Pestről vidékre, ahol bizony nem sok esély van munkát találni. Ezért kezdtem el tanulni az online világ lehetőségeit, köztük a számítógép használatát. Sok vívódás és családi „jó tanács” ellenére vágtam neki bizakodóan a vállalkozásnak, hogy a nagyszüleimtől örökölt és a könyvekből, tanfolyamokon tanult ezoterikus életszemléletemet, tapasztalataimat, átadhassam az önkibontakoztatásra nyitott embereknek

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A legfontosabbnak tartom, hogy az emberek megismerjék önmagukat és a lehetőségeiket, ne csak elviseljék az élet nehézségeit, hanem tudják, hogy mire képesek és mit tehetnek az önkibontakoztatásukért. Vagyis, hogyan győzzék le a mások szavai-tettei által és az évek alatt felhalmozódott korlátaikat, a negatív énképet, a lelki betegségeket vagy akár a beletörődést. 18 év tapasztalatait használom a névelemzésben, számmisztikában, kristály-aura- gerinckorrekció-lélek és egyéb alternatív terápiákban. A tanfolyamokon kívül, írásaimmal és önfejlesztő tréningek szervezésével segítem a változtatni akarókat.

Reklám:
Azt, bárki meg tudja mondani, hogy szerinte, Neked miben kellene változnod. Én, segítek abban, hogy meg tudd: Ki vagy valójában –így eldöntheted, hogy milyen változásokat kell elindítanod, hogy az életed jobb és boldogabb legyen!

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Két fiam van, a nagyobbik most lesz 22 éves, a kisebbik 4 🙂

Miért érdemes rád szavazni?
Hiszek abban, hogy mindenki egyedi és megismételhetetlen. Nem a saját utamat, akarom megmutatni, megtanítani senkinek, mint követendő tuti irányvonalat! A saját egyedi életutad megtalálásában segítek 🙂

26. Timár Tünde

Timár Tünde, Gyerektextil

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Vállalkozásom baba- illetve gyerektextíliák készítésével foglalkozik. Babaágyneműket, babzsákfoteleket, ovis ágyneműket, huzatokat, oviszsákokat, hálózsákokat, törölközőket, névre szóló takarókat, szopipárnákat, falvédőket, ágytakarókat gyártunk és forgalmazunk.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.gyerektextil.hu
www.facebook.com/pages/Minden-Ami-a-Gyerekszobába-Kell

Székhely: Gyöngyös

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Soha nem voltam az az otthonülős típus. Amikor 2008- ban elsőszülött fiam Máté megszületett éreztem hogy valami pluszra még szükségem van. Nagymamámtól szerzett varrástudásommal megvarrtam a babakelengyét és egy névre szóló takarót. A takarónkat mindenki kérdezgette hol vettük, dícsérték. Ekkor fordult meg a fejemben, hogy miért is ne kezdhetnék egy saját vállalkozásba? Aztán egyre jobban kinőttük magunkat. Szinte minden héten újdonságokkal jelenünk meg a piacon, kínálatunk folyamatosan bővül. Pozitív visszajelzésként fogom fel, hogy folyamatosan visszatérnek a vásárlóim, hiszen meg vannak elégedve a termékekkel.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Amint azt a weboldalamon is jelzem akár egyedi megoldásokat is elkészítünk, tehát ha valamiből 2 cm- rel kisebb vagy nagyobb kell, azt is megcsináljuk, hiszen nem futószalagon gyártunk.
A vásárlóknak segítek megtalálni a legmegfelelőbb szövetet, igyekszem korrekten segíteni a vásárlást.

Reklám:
Termékeinket több tíz éves tapasztalattal rendelkező varrónők varrják, a termékekhez használt alapanyagokat pedig a legjobb minőségből válogatjuk ki, így biztos lehet benne a vásárló, hogy a megvásárolt textil hosszú évekig használható lesz.
Termékeinket 100% kiváló minőségű pamutból készítjük, így nem vált ki bőrallergiát még az érzékeny bőrű gyermekeknél sem. A termékek személyre szólóak, szépek, kiváló minőségűek, és akár egyedi kéréseket is teljesítünk. Az áraink teljesen korrektek, megfizethetőek.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
2 kisfiam van. Máté 4 éves múlt, Ő már „nagy” ovis. Kristóf pedig most múlt másfél éves, Ő pedig éppen a kis felfedező korszakát éli, létramászás, pakolászás…

Miért érdemes rád szavazni?
Ahogy a legtöbb nevező is tudja, nem egyszerű egy vállalkozást csinálni 2 kisgyermek mellett.
Véleményem szerint azért érdemes rám szavazni, mert a nullából elindítottam egy olyan vállalkozást, ami segít ebben a nehéz gazdasági helyzetben is a kismamáknak, hogy kedvező áron, kiváló minőségű termékekkel tudják berendezni a baba- illetve gyerekszobát.

28. Mérlegképes Tanoncok

Illésné Lehoczki Mónika
Illésné Lehoczki Mónika, Mérlegképes Tanoncok

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Online (és a közeljövőben offline) számvitel oktatással, vizsgafelkészítéssel. Elsősorban (de nem kizárólagosan) mérlegképes könyvelői vizsgára készülő „diákoknak”.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.merlegkepestanoncok.hu
www.facebook.com/merlegkepestanoncok

Székhely: Szigetszentmiklós

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Mikor első gyermekem megszületett, tudtam, hogy szeretném kihasználni az itthon töltött időt, s keresgéltem, s rádöbbentem, hogy milyen lehetőség rejlik az online vállalkozásban. Ekkor nem tétováztam tovább, mert szeretek tanítani, s ezzel a lehetőséggel mindez otthonról, gyermekek mellől is megvalósítható.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Nagyon sokan munka mellett tanulnak, így gondot okoz nekik a vizsgafelkészítő tanfolyamokra, az azzal járó utazásra időt szakítani. Tanfolyamaink segítségével otthon, számítógép mellett ülve fel tud készülni, nem kell utazásra időt és pénzt „pazarolnia”.
Az is probléma nekik, hogy sok tanfolyamon nincs idő és lehetőség a gyakorlásra, s nálunk sok-sok részletesen kidolgozott (sok helyen videós magyarázattal is segítünk) feladaton keresztül teheti magáévá a tudást, a rutint. (www.merlegkepestanoda.hu)
Most indul új tanfolyamsorozatunk, mellyel szeretnénk segíteni azokat, akiknek nincs még gyakorlatuk, s emiatt szenvednek hátrányt a munkaerőpiacon. Nekik szeretnénk segíteni azzal, hogy megmutatjuk, hogy mit is kell csinálni a gyakorlatban, a való világban. (www.merlegkepestanoda.hu/taniroda)

Reklám:
Szerintem leghitelesebben ezt néhány nálam tanult „diák” véleménye tudja ezt elmondani:

„Az oldal rendkívüli módon segíti a vizsgára való felkészülést. Szerteágazó és átfogó az áttekintés és a felkészítés.
Tetszik a közvetlenség és a folyamatos kapcsolat tartás. Véleményem szerint, aki a segítségeddel készül fel a vizsgára, annak nagyobb esélyei lehetnek a sikeres vizsgához.”

„Nagyon nagy könnyebbséget jelent számomra ez az oldal! Részletesen levezeti a feladatok megoldását, amelyre az oktatások során, nem nagyon volt példa!Ha valami nem érthető, bármikor rendelkezésre áll a segítség! Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki esetleg hozzám hasonlóan, úgy érezte, hogy a számvitel számára maga az „ördög”! Az oldal használatával önbizalmat is szereztem a következő vizsgára! ”

„Az elméleti anyagok lényegre törőek, a feladatok ezeket alátámasztva, a megoldások pedig jól érthetőn magyarázva kerültek napról napra az oldalra.
Sokat tanultam a többiek által feltett kérdésekre adott válaszaidból is. Tetszett, hogy ilyenkor hivatkoztál a kapcsolódó törvényi háttérre is.
Még egyszer köszönök mindent és ajánlom mindenkinek a tanfolyamot, aki a számvitel-elemzés vizsgára szeretne minél hatékonyabban felkészülni.”

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Két kisfiam van. Nagyobbik 4,5 kisebbik pedig 2 éves.

Miért érdemes rád szavazni?
Elsősorban azért, hogy még több ember megismerje ezt a lehetőséget, s higgyenek az online oktatás hatékonyságában!
És hát bevallom, szuper elismerése lenne az eddigi munkámnak!!

30. Móritz Rita

Móritz Rita, Pont jó nekem

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Gyermekruhákat kínálok újszülöttől 14 éves korig.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.pontjonekem.hu
www.facebook.com/pontjogyermekruhazat

Székhely: 1068 Budapest, Király utca 54.

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Évek óta szerettem volna egy saját vállalkozást elindítani. Amikor kisfiam megszületett nem találtam neki jó minőségű, igazán szép ruhákat, ezért kezdtem el utána nézni, hogy hol és milyen termékeket kínálnak. Megtaláltam a német Kanz és az olasz Dodipetto márkát, mindkettő a kedvencem lett. Párommal együtt szeretjük az igényes termékeket, amelyek valóban kiváló minőségűek. Egyik márkában sem csalódtunk, igyekszünk vásárlóinkat is meggyőzni arról, hogy sokszor a kevesebb ruha több. Nem az a lényeg, hogy tele legyen a szekrény gyerekruhákkal, hanem az, hogy legyen néhány hétköznapi „játszós” és egy alkalmi. Az előbbi legyen strapabíró, az utóbbi pedig szép. Vagyis PONT JÓ. 🙂

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Mindig készséges vagyok a vásárlóimmal, igyekszem segíteni például a méretválasztásban. Minden alkalommal elmondom: ha nem jó a ruha, mert nincs jelen a gyermek a vásárláskor, akkor szívesen kicserélem a terméket. Mivel áraink a ma megszokott használt és nagyáruházban kínált termékeknél magasabbak, ezért sok időt és energiát fordítok arra, hogy megismertessem a márkákat a vásárlókkal, hiszen ha tudatosan választanak gyermekruhát, akkor megtapasztalhatják, hogy a nálunk kínált termékek valóban megérik az árukat. Hosszú távon szerintem ez működik.

Reklám:
Azért, mert a gyermekruhák, amelyeket kínálok zömmel 100% pamut anyagból készülnek, a gyermekek bőrét nem irritálják, kényelmesek, valamint strapabíróak. A mosást ugyanúgy bírják, mint a gyermekek általi mindennapi igénybevételt, gondolok itt a földön csúszásra. Hároméves kisfiam a legjobb minőségellenőröm. Továbbá szépek, öröm rájuk nézni, minden évszakban új minta-és színvilág érkezik.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Egy kisfiam van, aki három éves.

Miért érdemes rád szavazni?
Azért szeretném, ha sokan szavaznának rám, mert nagy lendületet adna a vállalkozásom folytatásához, ha azt látnám, hogy ami nekem fontos volt az induláskor (szép, jó minőségű gyermekruhák forgalmazása), az még sok más embernek is az. Tehát van jövője a vállalkozásomnak.

31. Tyúkanyók

Fülöp Hajnalka és Nágel Zsuzsi
Fülöp Hajnalka és Nágel Zsuzsi, Tyúkanyók

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Egy információs honlapot üzemeltetünk anyukáknak (apukáknak, nagyszülőknek) és gyerekeknek, vagyis tyúkanyóknak és kiscsibéknek. Tartozik hozzá egy fórum is, ahol gyakorlatilag folyamatosan elérhetőek vagyunk az olvasóink számára.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.tyukanyo.hu
www.facebook.com/Tyukanyohu
www.twitter.com/tyukanyohu

Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
A honlap több, mint 10 éve indult, akkoriban hiánypótló volt a maga nemében, hiszen nem sok gyűjteményes oldal volt még baba-mama témában. 2008 óta működik vállalkozásként, saját domain alatt. Igyekszünk rendszeresen megújulni: a saját domain után beindult a fórumunk is, most pedig egy új vállalkozáson törjük a fejünket, ami szorosan kapcsolódik majd a tyúkanyó szellemiségéhez, és már csak hetek kérdése, hogy publikálhassuk 🙂

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Ha valaki gyermeket vár, rengeteg benne a kérdés. Ha megszületik a baba, még több. Mi olyan dolgokat gyűjtöttünk egybe, ami mindenkinek hasznos lehet az élet számos területén (kreativitás, gasztronómia, ünnepek, interjúk stb.). Nálunk kényelmes fészekre találnak az Olvasóink.

Reklám:
Tőlünk nem kell vásárolni. Az ötleteinket, tapasztalatainkat ingyen adjuk, nem kérünk pénzt, jutalékot azért sem, ha valaki kézműves portékáit kínálja az oldalunkon eladásra. Nincsenek fizetős mintáink, minden ingyen letölthető -legfeljebb annyit kérünk cserébe, hogy aki letöltene a fórumunkról, legyen ott tag és legyen egy nagyon minimális hozzászólás-száma.
Tudjuk, hogy ezzel kilógunk a vállalkozói honlapok sorából, de mivel nekünk ez a honlap szívszerelemből készül, nem kérünk pénzt a tartalmainkért.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Hajnalka gyerekeinek születési éve 1992, 1995, 2000, 2009. Zsuzsi gyerekei 2001-ben, 2003-ban és 2006-ban születtek -a 7 gyerekből 6 lány 🙂

Miért érdemes rád szavazni?
Mert nálunk valódi békebeli honlapra találhat az Olvasó. Személyes jelenlétünk garantálja a nyugodt, otthonos hangulatot a fórumunkon. Nincsenek szponzoraink, mindent önerőből, kedvtelésből és szeretetből építettünk, ami a honlapon látható. Ilyet az ember csak akkor tesz, ha elkötelezett az Olvasói iránt. A mi fészkünk a ti fészketek is 🙂

33. Knirschné Balog Edina

Knirschné Balog Edina, Könywellő

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
A „Könywellő” iroda tulajdonosa és szakmai vezetője vagyok.
Gazdasági társaságok, egyéni vállalkozók, társasházak, lakásszövetkezetek, egyesületek könyvelési és számviteli feladatainak teljes körű ellátását vállalom.
A Számviteli törvény és az adótörvények által előírt könyvvezetési és adóbevallási kötelezettség gondját levesszem az ügyfeleim válláról.
Néhány példa a felkínált szolgáltatásokból:
– egyszeres és kettős könyvvitel vezetése,
– adó- és járulék bevallások készítése és beadása,
– tanácsadás törvényváltozásokat követő adó optimalizáláshoz.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.konyveltessvelunk.hu
www.facebook.com/edina.konyveltessvelunk

Székhely: 1149 Bp. Mogyoródi út 32.

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
A többi pályázóhoz hasonlóan az első gyermek megszületése engem is válaszút elé állított. Tudtam, hogy a következő 2-3 évet nem akarom „ csak „ kismamáskodással tölteni . Az addig megszerzett szakmai tapasztalatomat szerettem volna szinten tartani, tovább fejleszteni. A harmadik hónap után hiányzott az a társasági élet, amit az ügyfelekkel való kapcsolattartás jelentett. Mivel nem volt olyan könyvelőiroda amelyik kismamaként alkalmazott volna, így adta magát az ötlet, hogy „önállósítsam” magam.
Ez így leírva egyszerűnek tűnhet, de nem volt az. Szerencsére a férjem is támogatta és segítette, az elképzeléseimet. A második gyerek megszületésékor már egy stabil vállalkozással rendelkeztem és egy rutinos kispapával. Mára ott tart a vállalkozásom, hogy én magam biztosítok munkalehetőséget 2 részmunkaidős dolgozónak. Az egyikük gyesen lévő kismama.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Elsősorban abban, hogy mindig napra kész vagyok a könyvelési anyagaikkal és a jogszabály változások követésével is.
A saját kapcsolati tőkémmel, szakmai és vállalkozói tapasztalataimmal segítem a cégük fejlődését. .
Az ő sikerük jelenti az én vállalkozásom sikerességét!

Reklám:
Miért pont a „Könywellő”?
Mert nem érhet meglepetés, mindig időben és érthető módon tájékoztatlak a határidőkről, a tennivalókról!
Mert időt takarítok meg neked azzal, hogy házhoz megyek a könyvelési anyagokért!
Mert mindig elérhető vagyok számodra, nem csak 8-16h-ig!
Mert ezzel további bababarát munkahelyeket teremtesz!
Mert tagja vagyok a Korrekt Jó fej Csajok Klubjának!

Hány gyermeked van és milyen korúak?
A kisebbik Patrik 7 éves múlt, ősszel kezdi az iskolát. A nagyobbik Marcell, ő 13 éves lesz a nyáron. Mindketten versenyszerűen és nagyon eredményesen karatéznak.

Miért érdemes rád szavazni?
Aki rám szavaz az egyben magára is szavaz. Az én sikeremhez a te sikereden keresztül vezet az út. Járjuk közösen az utat, egymást segítve, bíztatva messzebb juthatunk.

35. Mészárosné Sós Beáta

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Gyermekek napközbeni ellátása, bébiszitterek, szociális gondozók és házvezetők munkájának szolgáltatása, segítői munka…

A vállalkozás elérhetőségei:
www.tunderkekiroda.hu
www.facebook.com/tunderkekiroda

Székhely: 4029 Debrecen Boka Károly u. 11 Fszt.4.

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Sokáig kerestem önmagam…sok mindent kipróbáltam, de humánus beállítottságomnak köszönhetően és mert nagyon szeretem a gyerekeket, kedves rászoruló és támogató emberek társaságában kezdtem kialakítani az életemet. Szerencsés embernek tartom magam, hogy a Szerelmem lett a Férjem és Gyermekem Apukája…vágytunk kisbabára…megszületett Áron, és egy Család…majd egy másik dédelgetett „álmom” a Tündérkék…

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
„Időt” szolgáltatunk, amit nyerhet abból, hogy előszűrt, megbízható szakemberek segítenek gyermekei, idős családtagjai igényeit kielégíteni, akár otthona higiéniáját ellátni. Gyermekek és idős Emberek megfelelő igényeiért létezünk.

Reklám:
Értéket…

Hány gyermeked van és milyen korúak?
1 Gyermekünk van és 2 éves…Roni 🙂

Miért érdemes rád szavazni?
mert nálunk mindenki szeret…

37. Herczog Anita

Herczog Anita, Kecskevilág

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
kecskesajt készítés

A vállalkozás elérhetoségei:
www.kecskevilag.hu (fejlesztés alatt)

Székhely: Biatorbágy, Alsómajor

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Mikor a legnagyobb akkora lett, hogy elkezdtük a hozzátáplálást érdekelni kezdett, hogy milyen minőségű élelmiszert adok neki. Innen jött az ötlet, hogy ha magam tartom az állatokat én etetem őket, akkor tudom, hogy jó minőségű tej, hús lesz a végeredmény, amit bátran adhatok a gyerkőcnek. Hamar kiderült, hogy nagyon nagy az igény a minőségi élelmiszerekre ezért bővítettük az állatlétszámot, és mivel a kecskék ráadásul szerelem volt első látásra, ezért a kecsketej és -sajt lett a fő termékünk.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Megbízhatóan, mindig jó minőségű élelmiszert adok el, nem használunk adalékanyagokat, hagyományos eljárásokkal készítünk minden terméket.

Reklám:
Mert a vevőim biztosak lehetnek benne, hogy egészséges valódi élelmiszert kapnak, és a visszajelzések alapján azt is bátran állíthatom, hogy finomat, amiért érdemes mindig visszajönni. Folyamatosan bővítjük a termékkínálatot (idén a krémsajtokkal) hamarosan pedig a saját disznókból készített füstölt árukkal, tanyasi csirkével és tojással.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Három fiam van, a legidősebb 5 éves, a középső 3 éves, a legkisebb pedig 9 hónapos.

Miért érdemes rád szavazni?
Aki értékeli, hogy olyan terméket állítunk elő, ami hiánycikk a mai multik uralta világban, és tudja valamint értékeli azt az erőfeszítést amit az állatokkal való foglalkozás jelent, hogy nincsenek hétvégék, ünnepnapok és pihenők (pont mint a gyerekeknél) az szavazzon rám.

38. Gelsei Bernadett

Gelsei Bernadett, etanácsadás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Online szenvedélybeteg és párkapcsolati konzultációval. Szenvedélybetegség kezelésével, hozzátartozók támogatásával információadással. A párkapcsolati problémákon belül kifejezetten a szerelmi háromszögekkel.

A vállalkozás elérhetoségei:
www.etanacsadas.hu
www.facebook.com/etanacsadas
www.twitter.com/etanacsadas

Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Még 2009-ben kezdtem el, mert az akkori párom vidéken vagy külföldön akart élni, és azon gondolkoztam, hogy találnám meg a helyem és tudnám a tudásom munkám végezni egy nagyon kis városban,külföldön. Akkor jött az ötlet az online lelki tanácsadásra hiszen ez Amerikában és Ausztráliában teljesen elfogadott és müködőképes.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Online lehet jelentkezni, e-mailban,chat-en, webtelefonon keresztül. Szenvedélybetegségek kezelése, leállás, csökkentés, ezzel kapcsolatos életvezetési nehézségekben. Szülőknek, hozzátartozóknak adok támogatást, információnyújtás. A párkapcsolati problémák kezelése a másik területem, ott kifejezetten a szerelmi háromszögekben szenvedőknek adok konzultációra lehetőséget.

Reklám:
Mert diszkrét, gyors, könnyen elérhető és bárhonnan, saját biztonságos otthoni környezetéből használhatja a kliens, mert az önsegítés módszerét nagymértékben használom, ingyen e-book amelyek segítik a konzultáció közötti időszakokat és a tudatos változást, odafigyelést, visszajelzést, pozitív támogatást kapnak tőlem, és mert nem vagyok drága:)

Hány gyermeked van és milyen korúak?
egy gyerekem van aki 980g súllyal született koraszülöttként, 7 hétig voltunk kórházban most 11 hónapos lesz, sok fejlesztés van mögöttünk előttünk talán már kevesebb, de jól van szépen fejlődik a mozgásában is

Miért érdemes rád szavazni?
Mert az online lelki tanácsadás egy új innovatív vállalkozás ezen a nem produktumot előállítok és eladok területen, és mert az embereknek ez új, bizalmatlanok ezzel kapcsolatban, és ha rám szavaznának, akkor szemléletformálás történne a szájber társadalomban és közelebbé , érthetőbbé válna az internet használók számára. Ha engem választanak nem csak a saját vállalkozásomat tennék népszerűbbé, hanem egy társadalmilag nem túl populáris témát és új eszközét a segítésnek is! (Ez az elhívatottságom, ha úgy tetszik a hobbim, ezért is hoztam létre a www.molte.hu Egyesületet, hogy megteremtsük Mo-on az online lelki tanácsadás magas szakmai színvonalát és elterjesztését, közéletbe való bekerülését).

39. Angyal Renáta Tímea

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Teljes körű szolgáltatást nyújtunk kis- és középvállalatoknak az alábbi területeken:

1) nyomda
2) grafika (nyomda és web)
3) web

A vállalkozás elérhetoségei:
www.a4creative.hu
www.facebook.com/nyomda.web.grafika

Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2005-ben úgy gondoltuk, hogy 1 év múlva baba-projekt (ami sajnos tőlünk független okok miatt csúszott 🙁 ), és akkorra szerettünk volna egy fixen működő vállalkozást, hogy ne kelljen a munkaadóktól függnöm. Azóta eltelt 7 év, gyerekprojektet megismételtük és rendületlenül haladunk előre, újabb és újabb ötleteket megvalósítva.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Az olyan alap-problémákat veszem le a vállukról, amit egy kezdő vagy kis vállalkozás nem minden esetben tud könnyen megoldani. Mellettük állok a kezdeteknél.
Logó, arculattervezés, nyomdai anyagok tervezése, kivitelezése, hatékony weboldal elkészítése…stb.

Reklám:
Mert alacsony árakkal, ugyanakkor magas színvonalú kiszolgálással segítjük a kezdő és működő kisvállalkozásokat.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
2 „babám” van 🙂
Beni: 3 éves,3 hónapos
Lili: 20 hónapos

Miért érdemes rád szavazni?
Hogy továbbra is hűen hirdethessem a mottót:
„Merj nagyot álmodni, és kicsiben elkezdeni!”

40. Novák Anikó

Novák Anikó, A napsugár íze

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Családi napközit és játszóházat üzemeltetünk… minden olyan ötletet megvalósítunk, amire igény jelentkezik szülői részről (angol, beszédfejlesztés, zenetanítás, stb.) 🙂

A vállalkozás elérhetoségei:
www.anapsugarize.hu
www.facebook.com

Székhely: Sándorfalva

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Sok-sok év marketing tapasztalattal szerettem volna a GYED/GYES alatt is aktív lenni. Mivel most már csak a gyerekek körül forog minden gondolatom, ezért kellett egy hely, ahonnan „szervezkedhetek” és ahol jó kezekben vannak a gyermekeim.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Családias légkörben nevelgetjük a gyermekeket; kíméletesen segítjük a közösségbe szoktatást; környezetvédelemre és a népi hagyományok megőrzésére tanítjuk a kicsiket.
A legkisebbeknek Baba-mama klubot tartunk.

Reklám:
Úgy bánunk a gyermekekkel, ahogy azt a sajátjainkkal is tesszük.
Rugalmasak vagyunk, figyelünk az egyedi igényekre!

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Gergő négy és fél (szerinte félnégy) éves
Vecababa 15 hónapos

Miért érdemes rád szavazni?
Mindig tanulunk… a szavazatokkal segítsenek abban, hogy a családias nevelés minden szinten nagyobb propagandát kapjon!
Segítsenek, hogy minél több szülő és szakember megismerje módszereinket!

41. Juhász-Fodor Tímea

Juhász-fodor Tímea, Babaangol online

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Baba- és gyermek angol oktatással foglalkozom online és offline. Online tanfolyamok segítségével adom át tudásom lelkes, tettrekész anyukáknak és apukáknak. Emellett angol játszócsoportokat is vezetek. A zenés, fejlesztő foglalkozásokon a gyerekek idegen nyelvi környezetben (anyával, apával együtt), játék közben,élményeken keresztül szippantják magukba az angol nyelv alapjait.

A vállalkozás elérhetoségei:
www.babaangolonline.com
www.facebook.com/babaangolonline

Székhely: Szeged

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Az egyetemről kirepülve szembesültem azzal, angoltanárként milyen kiszolgáltatott vagyok a munkaerőpiacon. A kisfiam születésével nagyot fordult velem a világ. A közreműködésével felfedeztem, megtapasztaltam a nyelvátadás csodáját és az ebben rejlő lehetőségeket. Úgy döntöttem, másokkal is megosztom ezt az élményt. Így indultak az angol játszócsoportok. A honlapom segítségével pedig a tőlem távol élő szülőket is segíteni tudom érdekes cikkekkel, kreatív játékötletekkel és tanácsokkal.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Ismerem a Titkot. A módszert, amellyel a szülők sikeresen adhatják át gyermeküknek az angol nyelvet sok-sok játék, móka és kacagás közben. Jó érzés ráébreszteni őket arra, hogy felnőtt fejjel is milyen jó játszani, ráadásul a gyermekükkel együtt, napról napra figyelni a fejlődését, együtt fejlődni nyelvileg és lelkileg egyaránt.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
A kisfiam, Marcell 4 éves. Nagyon sokat köszönhetek neki.

Miért érdemes rád szavazni?
Szívügyem a korai nyelvátadás, ezért szeretném, ha minél több kisgyermekes család megtapasztalná azt a csodát, amit a játékos otthoni nyelvtanulás jelent. Ha Te is így érzel, kérlek, szavazz rám!

42. Hartyáni Emőke

Hartyáni Emőke, Repülni akarok

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Felvételire felkészítő tanfolyamokat tartunk stewardess jelölteknek.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.repulniakarok.hu
www.facebook.com/helloflying

Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Édesanyámmal közösen kb. 4 évvel ezelőtt találtuk ki ennek a tanfolyamnak az alapötletét. Csodás tervnek tűnt az első gondolattól kezdve, ugyanis ez a “vállalkozás” (számunkra inkább szerelem) tökéletesen ötvözi mindkettőnk szenvedélyét. Az én szenvedélyemet a repülés iránt és édesanyám szenvedélyét a tanítás, a tananyagkészítés iránt. Két évig gyűjtöttük az anyagot és a tudást szorgalmasan. Bújtuk az Internetet és kikérdeztünk mindenkit, aki átment légitársasági felvételin. A tudás csak gyűlt, egyre jobban kezdett körvonalazódni bennünk az egész, de időnk nem volt összerakni és beindítani, mert mindkettőnk teljes szellemi kapacitását lefoglalta a munkahelyünk. Ekkor jött egyszerre mindkettőnknél egy nagy lehetőség. Édesanyám elment nyugdíjba, és pedig szültem egy csodaszép kislányt. 🙂 Eljött hát a most, vagy soha! Édesanyám feldolgozta a rengeteg gyűjtést és módszertanilag felépítette. Én hoztam a szakmai tapasztalatot és készítettem el a weboldalt. Már a kisfiammal várandósan plakátoztam ki minden elképzelhető főiskolát, egyetemet és egyéb intézményt amikor meghirdettük az első tanfolyamunkat.
Az első tanfolyamunkra, minden erőfeszítésünk ellenére, senki nem jelentkezett. De rendületlenül hittünk továbbra is az elgondolásban. Kitettem még több plakátot (ez semmit nem ért) és elkezdtem rendkívül intenzíven fórumozni (ez viszont aranyat ért). A második tanfolyamunkra megjelent 4 csodásan tehetséges fiatal lány. A tanfolyam elvégzése után ketten kísérelték meg a felvételit, és mindkettőt azonnal felvették az áhított légitársasághoz! Azóta is Qatarban illetve az Egyesült Arab Emirátusokban élnek.
Ma már havonta indítunk felkészítő tanfolyamot – az idén eddig az összes teltházas volt.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A mi felkészítő tanfolyamunk – nem túlzás – az álmaik megvalósításához segíti hozzá a tanítványainkat. A légiutas-kísérő mindig is álomszakma volt és az is marad. Mára kinyíltak a kapuk, és magyar útlevéllel munkát lehet vállalni szerte Európában és a világban.
Elmondhatatlan érzés, amikor azt írják nekünk a volt tanítványaink, hogy az életüket változtattuk meg, és örökké hálásak lesznek ezért!

Reklám:
Mi szenvedélyesen szeretjük, értjük és kutatjuk ezt a “szakterületet”. A használható tudáson túl őszinte tanácsokat is adunk, illetve minden erőkkel igyekszünk lelkesedést és MAGABIZTOSSÁGOT adni a tanítványainknak. Nekünk hitvallásunk, hogy mindenki a képességeinek megfelelő munkát végezzen. Diplomás magyar fiatalok ne babysitternek és felszolgálónak menjenek külföldre, hanem építsenek karriert, hozzák ki a maximumot magukból! Mi is érünk bőven annyit, mint bármely más nemzet lánya / fia a világban!

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Két gyönyörű gyermekem van: Liza 4 éves és Dani 2 éves.
Édesanyámnak két felnőtt lánya van 🙂 és három csodás unokája.

Miért érdemes rád szavazni?
Azért, mert mi egy kétszintes anyavállalat vagyunk! Anya és lánya – annyira jól kiegészítjük egymást! Nagyon sokan sóhajtottak már fel a kettősünket látva, hogy “bár én lennék ennyire jóban az édesanyámmal!”
És van még egy ok, ami miatt érdemes ránk szavazni. Mi egy új dolgot hoztunk létre. Ilyen oktatás nem létezett korábban, és most sincs a miénkhez hasonló. Erre rendkívül büszkék vagyunk!

43. Szalay-Tóth Judit

Szalay-Tóth Judit, SHEWEE

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Vállalkozásom a SHEWEE nevű – többszörösen díjnyertes – angol női pisilőeszköz kizárólagos magyarországi képviselője. A SHEWEE egy forradalmi eszköz, amelynek használatával – 5 éves kortól – minden lány és nő képes lehet álló helyzetben, alsóruházata lebontása nélkül, kényelmesen és higiénikusan vizelni: nem kell koszos vécékkel érintkezni, bokrot keresgélni, hűvösebb időben a felfázást kockáztatni, stb…ÉS MINDETTŐL EGYETLEN NŐBŐL SEM VÁLIK FÉRFI! 🙂

A vállalkozás elérhetőségei:
www.pisilnikell.hu
www.shewee.hu
www.facebook.com/sheweehungary

Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Hiszek az általam képviselt termék hasznosságában – ez talán a legfontosabb, szögezzük le. Amellett pedig, hogy hasznos a termék, még trendi, jópofa, sőt megosztó is – ez utóbbitól igazán kedvemre való a kihívás. A SHEWEE magyarországi forgalmazása 2010 januárjában indult el (cégalapítás: 2009 ősz).

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
SHEWEE használatával csökken a különféle fertőzések összeszedésének kockázata (nem kell a WC-hez érni), gyorsabban haladhatnak a sorok (a pisilés SHEWEE-vel kb. feleannyi időt vesz igénybe, mint hagyományosan), egyszerűbb a lánygyerekeket megpisiltetni (nem kell velük a vécé felett egyensúlyozni). Azaz SHEWEE-vel a nők és lányok is élvezhetik a férfiakéhoz hasonló szabadságot úton-útfélen.

Reklám:
Még ha sokan pironkodunk is tabutémák hallatán, abban bizonyára mindenki egyetért velem, hogy pisilni minden nő szokott, és abban is, hogy azt kivétel nélkül mindannyian utáljuk, amikor ez a rutintevékenység –kényelmetlen körülmények miatt – külön programmá válik. A SHEWEE egy igazi titkos fegyver állva pisiléshez – csak nőknek.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Egy 1,5 éves kislányom van.

Miért érdemes rád szavazni?
Latba vetve összes tudásomat és tapasztalatomat, bele mertem vágni egy igazi úttörő termék hazai forgalmazásába – amelynek szerintem minden 5 évesnél idősebb lány és nő táskájában ott a helye azért, hogy megkönnyítse és higiénikusabbá tegye utazásainkat, szabadtéri szabadidős tevékenységeinket, vagy akár mindennapjainkat.

44. Tomasovszky Csilla

Tomasovszky Csilla, Gyógytornázz

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
A www.gyogytornazz.hu oldalon gyógytorna CD-k, letölthető gyakorlatsorok, gyógytorna cikkek, e-bookok és a gyógytornász segítsége vár. Schüssler krémzselék kedvező áron rendelhetők, valamint a Schüssler kisokos című e-book, hogy mindent tudj a Schüssler készítmények alkalmazásáról. A webáruházunkban elérhető gerinckezelő eszközök hatékonyan egészítik ki a gyógytornát.

A vállalkozás elérhetoségei:
www.gyogytornazz.hu
www.facebook.com/gyogytornazz
www.twitter.com/gyogytornazz

Székhely: Győr

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
A gyerekekkel töltött évek alatt sem szerettem volna eltávolodni a munkámtól. Ezért grafikus férjemmel létrehoztuk a www.gyogytornazz.hu-t, melynek célja a páciensek otthoni önkezelésének támogatása a szükséges eszközök biztosításával (gyakorlatsorok, gerinckezelőeszközök).

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Letölthető gyakorlatsorok, gyógytorna CD-k, gerinckezelő eszközök rendelhetők a webáruházban. A gyógytornával és a Schüssler készítményekkel kapcsolatban ingyenes tanácsadást biztosítok a honlapon keresztül.

Reklám:
Egy db gyógytorna CD vagy a hanganyag letöltése egy privát gyógytorna árába sem kerül, és egy havi csoportos torna bérletnél nem drágább. Erre csak egyszer kell beruházni és adott a lehetőség az otthoni önkezelésre. A gerinckezelő eszközökkel és a Schüssler készítményekkel pedig fokozhatjuk a rendszeres mozgás eredményeit.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Két kislányom van: 4 és 1 évesek.

Miért érdemes rád szavazni?
Célom, hogy a birtokomban lévő módszerek közül a páciens problémájának legmegfelelőbbet kiválasztva segíteni tudjak.
Fontos feladatnak tartom még az arra alkalmas állapotú betegek otthoni önkezelését. Ez volt a motivációm, amikor elkészítettem a gyógytorna hangfelvételeket, melyek segítségével sokat tehetünk a jobb közérzetért, a fájdalommentes mozgásért és a megelőzésért.

45. Bálint Éva

Bálint Éva, aromaterápia

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Két tevékenységet folytatok a cégemmel. Az egyiket 1994 óta csinálom, a pénzügy tanácsadást. Biztosítókkal, bankokkal van szerződésem.

A másik, ami 25-30 éve hobbiként indult, de az évek folyamán olyan mennyiségű tudást és tapasztalatot sikerült összegyűjtenem, hogy most már másoknak is szeretném átadni, az aromaterápia.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.aromaterapia.gportal.hu

Székhely: Paks, Szekszárd

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Ruhaipari üzemmérnöki végzettségem van. ’90-ben elmentem GYES-re és mikor ’94-ben visszamentem volna dolgozni, már nem volt Magyarországon ruhaipar. Akkor lettem vállalkozó. Kezdetben próbálkoztam szakmám belül, de aztán megismerkedtem pénzügyi dolgokkal, amit a gyerekeim mellett is tudtam végezni. 2001-ben céget alapítottunk, hogy a családon belüli tevékenységeket összefogjuk.

Az aromaterápia az életem része. Ismerőseim, barátaim is kapják a tanácsokat tőlem. Aztán valaki egyszer azt mondta, hogy mért nem csinálok egy honlapot, hogy szélesebb körben is terjesszem az „igét”. Így indult el a honlapom 2005-ben. www.aromaterapia.gportal.hu Egy idő után a tanácsadás mellett adta magát, hogy illóolajokat is forgalmazzak.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Most a főtevékenységem a hitelügyintézés, amihez az emberek már másképpen állnak hozzá, mint 10 éve, de vannak, akik anélkül nem tudják megoldani pl. lakásvásárlásukat. Törekszem rá, hogy korrekt, pontos információkat adjak számukra, hogy az alapján tudják meghozni a következő évekre szóló döntésüket. Egy közvetítő cégen keresztül 25 bank termékeit tudom összehasonlítani számukra.
De az aromaterápia a szívügyem, mert én egy olyan lehetőséget találtam meg benne, hogy gyógyszerek nélkül tartsuk meg az egészségünket. Sok év tapasztalata alapján használom az illóolajokat saját és családom egészségének megőrzéséhez, betegségek gyógyítására. Ezeket a tapasztalatokat másoknak is szívesen átadom. Bárki panaszkodik vagy csak látom, hogy fáj valamije, azonnal mondom az illóolajos gyógymódot rá. Az se zavar, ha furcsán, kételkedve néznek rám, de örülök neki, ha valaki megfogadja és visszajelzi a tapasztalatait. Szerintem a természet legcsodálatosabb ajándéka számunkra. A honlapomat is azért csinálom, hogy az interneten keresztül olyanokhoz is eljuttassam az aromaterápia ismereteit, akik máshogy nem találkoznának vele.

Reklám:
A hitelről itt nem beszélnék, mert az helyhez kötött. Én elsősorban Tolna megyében dolgozom. De szívesen válaszolok bárki ilyen irányú kérdésére is.

A honlapommal sok emberhez eljutok. Kapok leveleket országon kívülről is. Egy boltban vásárolt illóolajhoz képest tőlem megtudhatják a használatát, mire jó, hogyan hat, mit válasszanak. És persze olcsóbb tudok lenni, mert a gyártó után már csak én vagyok.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Nekem három gyerekem van. Ma már nagyobbak, de a vállalkozásom a 2. születése után kezdtem, mikor 2 és 4 évesek voltak. A 3. volt 5 éves mikor a cégalapításra adtam a fejem.

Miért érdemes rád szavazni?
Én az aromaterápiát szeretném még jobban terjeszteni.Szeretném elérni, hogy még több emberhez eljusson az a tudás és tapasztalat, amit sikerült összegyűjtenem. Én már tudom, hogy tényleg hatékony módszer betegség megelőzésben és gyógyításban az illóolajok használata. Mi nem sok gyógyszert használtunk el.

A gyerekeim élvezhették az aromák hatásait, illatát. Egészséges, lassan már felnőtt emberekké válnak. Én elmúltam 50 éves, de társaságban én hallgatok, mikor mások a betegségeiket beszélik meg.

Ha rám szavaznak, azzal segítenek abban, hogy az elért eredmény segítségével, még több emberhez juthasson el az aromaterápia. Egy olcsó, egyszerű módszer az egészséges életmódhoz.

46. Laki Elvira

Laki Elvira, Számvitelsuli

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Számviteli és adózási ismeretek oktatásásával(nem csak) mérlegképes könyvelő hallgatóknak.

Számos számvitelt tanulónak-rendelkezzen akár már bizonyos ismeretekkel-gondot okoz egyedül felkészülni a számvitel vizsgára, legyen ez egy zárthelyi dolgozat, vagy egy okj-s pénzügyi- számviteli ügyintéző, illetve mérlegképes könyvelő képzés.

Nekik segít a Számvitelsuli,ingyenes e-mail tanfolyammal, online vizsga felkészítő tanfolyamokkal, és Skype konzultációkkal, hogy olyan sikeresek legyenek, amilyet megérdemelnek:)

A vállalkozás elérhetőségei:
www.szamvitelsuli.com
www.facebook.com
www.twitter.com/szamvitelsuli

Székhely: Kecel

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
5 évet dolgoztam egy multi cégnél a gyerekek születése előtt, személyzeti-vevőszolgálati vezetőként.Aki dolgozott hasonló helyen tudja mivel jár ez:)

Ott végignéztem a kolléganőim „csatáját”, láttam hogy milyen nehéz a munka mellett a gyerekekkel is foglalkozni, és a munkahelyen is teljesíteni. Már ekkor elhatároztam,hogy ha nekem gyerekeim lesznek,nem szeretnék ilyen helyen dolgozni.

Sajnos a magyar valóság az, hogy az anyák nem éppen a munkaadók „kedvencei”, anyaként nagyon nehéz visszatérni a munka világába.Sokszor választani kell a család és a karrier között. Én nem akartam választani:)

A kislányom születése után 10 hónappal elkezdtem tanulni, mérlegképes könyvelő bizonyítványt szereztem.Közben megszületett a kisfiam is.

A vizsgára készülés során elhatároztam, hogy én ebben szeretnék segíteni a többi vizsgázónak hiszen nagyon nagy az anyag,kevés az óraszám, a vizsga pedig kemény.

Pontosan 2011 január 20-án indult a vállalkozásom, egy 3,5 éves kislány és egy 1,5 éves kisfiú mellett.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A Számvitelsuli elsőként indított online, vizsgacentrikus, számvitel oktatással, ami azért jó és kényelmes, mert mindenki akkor tanul amikor számára a legmegfelelőbb, nincsen időponthoz kötve,az mp3 anyagokat többször meghallgathatja, nem kell elutaznia,az utazással töltött időt is a tanulásra fordíthatja.

A zárt oldalon korlátlan számú kérdést tehetnek fel, addig kérdezhetik amíg meg nem értik az anyagot,gyakorlatilag egy saját magántanárral rendelkeznek:)

2011 márciustól a mérlegképes könyvelő hallgatóknak a számvitel-elemzés mellett a legnehezebb tantárgyakból így:adózásból, számvitel-szervezésből és ellenőrzésből is tartok vizsga felkészítő tanfolyamokat, és Skype-on is tanítok,készítek fel vizsgára, tehát a magántanár „házhoz is megy”:)

Reklám:
A hasonló sikerek miatt:

„Én úgy látom, bármelyik oktatási intézményben nagy sikerrel megállnád a helyed.
Sokkal jobban át tudom már látni a számvitelt, és kezdem nagyon megszeretni.

Szeretem a lényegre törő, egyértelmű és teljeskörű felkészítést biztosító tanfolyamokat, ahol nem
csak a tananyagra koncentrálunk, nem kerül előtérbe, ki, miért, mikor, mennyit tud, s mért nem
tudja.. és segítséget kapunk esetleges elmaradásaink bepótlására, saját ütemünkben, és sok
türelmes, megértő válaszadással, esetlegesen félve feltett butuskának vélt kérdéseinkre is. A cél
érdekében… okos felkészülést kaptunk sok-sok élettapasztalattal a hatékonyságra. A mai
anyagias világunkban ez nagy kincs.

Köszönettel: Ági”

Az elmélet mellet a gyakorlatban is csinálom a könyvelést,- hála a mentoromnak- a saját egyéni vállalkozásomat is könyvelem, és már saját ügyfeleim is vannak.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
gyerekek: 2 gyermekem van, Lili április 10-én lesz 5 éves, Zsombor pedig 3 éves. Ő „végig kísérte” a Számvitelsuli születését a kezemben és az ölemben,az első blogbejegyzésemtől kezdve az első megrendelőig:)

Nagyon örülök, hogy itthonról dolgozhatok,-így nem gond az sem ha megbetegednek- és sokat lehetek velük,különösen arra vagyok nagyon büszke, hogy kiegyensúlyozott, boldog gyerekek:)

Miért érdemes rád szavazni?
Minimális kezdőtőkével, számos átdolgozott éjszakával, kettő gyermek mellett nőként, anyaként,feleségként,is lehet sikeresnek és függetlennek lenni:)

Mindenki tud sikeres lenni, ha hisz benne és tesz is érte. Köszönöm szépen a szavazatodat:)

47. Barczáné Görgei Beáta

Barczáné Görgei Beáta, Kisvállalkozz okosan

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Mikro- és kisvállalkozók szakmai háttérbázisát próbálom kiépíteni szakértői csapatom folyamatos bővítésével.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.kisvallalkozzokosan.hu
www.facebook.com/Kisvallalkozz.okosan

Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
12 évig nagy multi cégeknek és önkormányzatoknak dolgoztam, üzleti tervező rendszereket építettem… itt ismertem fel, hogy a kicsik milyen hátrányban vannak, ami a szakmai hátteret, segítséget illeti… három éve tanulmányozom a kisvállalkozásokat, Nekik szeretnék segíteni. A visszajelzések szerint jó úton járok, és ebben a küldetésemben egyre több szakértő is mellém állt már, akikkel nagy terveim vannak.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Mivel nagyon sok vállalkozó minden ismeret nélkül, szinte kényszer hatására vág bele ebbe a nagyon nehéz munkába, azt tűztem ki célomul, hogy nekik segítek igazi vállalkozóvá válni. Ezzel versenyképesebbé teszem őket a piacon, ahol olyan társaikkal kell megküzdeniük, akiknek a vérében van a vállalkozói mentalitás.

Reklám:
Olyan átfogó ismeretet nyújtó, gyakorlatias termékeink és tréningjeink vannak, melyeket ebben a formában és ezen az áron biztosan nem találnak meg máshol.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Két kislányunk van: Angelika 6, Viktória 4 éves.

Miért érdemes rád szavazni?
Ne szavazz rám, ha nem ismersz engem és a munkámat. De ha úgy érzed, hogy nem úgy megy a vállalkozásod, ahogy azt elvárnád, akkor gyere el az oldalamra, keress meg minket a kérdéseiddel, olvasd el a cikkeinket, tanulj tőlünk. És jövőre, amikor szintén itt leszek ezen a versenyen, már jó szívvel tudod rám adni a szavazatodat.

48. Gereczné Deák Zsuzsannna

Gereczné Deák Zsuzsannna, Deákdesign

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Fő profilom az üvegművészet. Tiffany technológiával készítek ajtóbetéteket, lámpákat. Olvasztó kemencében pedig különféle dísz- és használati egyedi kézműves tárgyakat. Fusing (összeolvasztási) technológiával készülnek még egyedi asztalok, ajtóbetetek és üvegcsempék is műhelyemben.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.deakdesign.hu
www.diszesuvegek.hu
www.kreativszulok.hu
www.szabadidom.hu
www.facebook.com/deakdesign.hu
http://www.facebook.com/kreativszulok
www.iwiw.hu/Kreativszulok

Székhely: Szeged

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2001-ben amikor várandós lettem fiammal Martinnal, akkor jött az ötlet, mert akkoriban még Székesfehérváron dolgoztam a Jüllich Glas Holdingnál mint a díszüveges részleg vezetője. A férjemmel pedig szegedi születésűek voltunk, és mivel veszélyeztetett terhes lettem, haza költöztünk Szegedre. Egyre több felkérésem lett a rokoni, és baráti körökben, hogy készítsek nekik tiffany üveget, így magánvállakozásba kezdtem. Vettünk férjemmel egy kis kemecét is gyertyatartókat kezdtünk olvasztgatni.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Gazdagmami tanfolyamnak köszönhetően megtanultam saját weboldalt készíteni, és optimalizálni (ami nagyon fontos), mert a „gazdasági világválsággal” és a sok kínai árú megjelenésével gyorsan visszaesett a bevételem. Hiszen művészetből élni, talán még nehezebb mint másból. Elkezdtem nyitni az emberk felé és egyszerű kis cikkek írásával közelebb vinni a szakmám szépségét az érdeklődők felé www.diszesuvegek.hu, és a www.kreativszulok.hu oldalakkal, amelyeknek a megalkotója is lettem. Hobby tanfolyamokat és gyerekeknek nyári táborokat (www.szabadidom.hu) kezdtem el szervezni. Így ügyfeleim nemcsak rendelhetnek tőlem, de alkothatnak is nálam.

Reklám:
Egyedi magyar kézműves terméket kínálok, amelynek dupla értéke van így. Hiszen a vásárlóm, vagy megbízóm nemcsak magának szerez örömet az elkészült munka, vagy dísztárgy látványával, hanem ezzel támogat egy magyar kézművest is.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Egy gyermekem van aki már 10 éves, és én viszem a külön óráira úszni és zongorázni is.

Miért érdemes rád szavazni?
Azért hogy még több otthont, családot tudjak színes és egyedi kézimunkáimmal felvidítani, egyedivé tenni. Hogy a kézművesség ne vesszen ki ebből a digitalizált világból.

49. Dr. Takács Krisztina

Dr. Takács Krisztina, Fűzők

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Divatfűzők, acélmerevítéses fűző és fűzős ruhák forgalmazásával foglalkozunk.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.fuzok.hu
www.facebook.com/pages/Sensual-Corset
www.twitter.com/SensualCorset

Székhely: Zengővárkony

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Vásároltam magamnak egy fűzőt és attól kezdve nem volt megállás, elkötelezett híve lettem ezeknek a csinos, nőies és érzéki ruhadaraboknak. Gondoltam, hogy mások is szívesen hordanának manapság is fűzőket és megalapítottunk a vállalkozásunkat, mely kimondottan fűzőkre specializálódott.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A teljes webáruház működtetését én végzem. Napi kapcsolatban vagyok az érdeklődőkkel, vásárlókkal. Segítek méretet választani, tanácsot adni, hogy kinek melyik fűző lenne a legmegfelelőbb választás. Számos információs háttéranyagot készítek a fűzőkkel és a fűzőviseléssel kapcsolatban, hogy minél több információ álljon a vevők rendelkezésére (www.youtube.com/user/SensualCorset). Végül, de nem utolsó sorban segítek a Hölgyeknek, hogy nőiesen és különlegesen öltözködhessenek.
Számos Anyuka fordul hozzám, akik a szülés után szeretnék visszanyerni leánykori darázsderekukat és ehhez a fűző remek választás. Egy biztos, a férfiakat egy fűzővel a „Gyengébb Nem” garantáltan leveszi a lábáról 🙂

Reklám:
A személyes vevő-eladó kapcsolat miatt nem személytelen a vásárlás. Bárki bármikor megkereshet és jöhet, akár személyesen is fűzőt próbálni. Mindenkinek próbálok személyre szabott tanácsokat adni, hogy elégedett legyen a vásárolt fűzővel.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Két kisfiam van: Marci 3,5 éves és Áron 1,5 éves

Miért érdemes rád szavazni?
A fűző különleges ruhadarab, a régi korokból most újra feltűnt a XXI. században. Hiszem, hogy minden nő titkon vágyik egy fűzőre, szívesen belebújna egybe. Webáruházunkban a többszáz fűző között mindenki találhat kedvére valót, elérhető árakon.
Mottóm: „Minden fűző remek a maga nemében, a kérdés csupán az, hogy a Te igényeidnek, melyik lesz a legmegfelelőbb.”
Az egymásra találásban igyekszem legjobb tudásommal segíteni a fűzők iránt érdeklődőket.

51. Molnár Orsolya

Molnár Orsolya, Kölyölparty

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Gyermekrendezvények szervezésével

A vállalkozás elérhetőségei:
www.kolyokparty.com
www.facebook.com
www.twitter.com/kolyokpartys

Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Mindig is saját lábon álltam. Sok helyen, sok mindent kipróbáltam, kiszívtam mindenből azt, amit tanulni lehet adott munkakörből. Már csak az volt hátra, hogy mindezt hasznosítsam. Az ötlet hiányzott. Mivel kisfiam születésnapi zsúrjait addig is saját programokkal színesítettem, ezért megfogant a zsúrszervíz gondolata. 2009- ben, fél éves előkészületeket követően elindult a honlap. Minden várakozást felülmúlóan, egy hónappal később már 5 endezvényünk volt egy hétvégén.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Ügyfeleim elsősorban anyukák, apukák, akik valami különlegeset, valami mást, valami maradandót akarnak adni gyermeküknek. Legyen az egy szülinapi zsúr, Mikulás vagy nyári tábor.
Tematikus zsúrjaink, táboraink olyan tartalmas, szellemet és testet fejlesztő játékokból állnak, mely nemcsak szórakoztató, de fejlesztő program is. Megspékelve még jelmezes animátorokkal, elvarázsolva a gyerekeket egy mesebeli világba.

Reklám:
Nemcsak azért, mert igazán izgalmas és egyedi kínálatunk van, hanem azért, mert olyan csapattal dolgozom, akik szívvel- lélekkel a gyerekekre nyitottak, akik valóban szeretettel veszik körbe gyermekeiket és figyelemmel a fáradt, néha önbizalom- vesztett szülőket.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
3 gyönyörű gyermekkel ajándékozott meg a párom. AZ első és azóta is egyetlen szerelemből, 14 év együtt töltött, néha küzdelmes, de szép évből született egy 7 és féléves fiúnk, Aziz, egy meseszép 3 éves hercegnőnk, Leena és egy bájos kis 8 hónapos babóca, Jojo (Johara).

Miért érdemes rád szavazni?
Mert nemcsak egész lényemben ANYA vagyok, de minden mozzanatommal, minden cselekedetemmel azon vagyok, hogy szebbé varázsoljam minden körülöttem élő kis ember napjait. Nyilvánuljon meg ez akár a fiam iskolájában, akár a lányom bölcsijében, akár megrendelőink otthonában, akár jótékonysági rendezvényeinken. Nekem a munkám a hobbim és az életem. Azt hiszem, a legszerencsésebb ember vagyok a világon, mert olyan munkám van, ami minden nap feltölti a lelkem és minden egyes ledolgozott percért csillogó szemek és mosolygós arcok a fizettségem 🙂

52. Galló Krisztina

Galló Krisztina, Fotó Galló

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Kis fényképműhelyünkben élménypillanatokat örökítek meg saját magunk és mások örömére. Újszülött-, baba-, gyerek-, családi-, modell- és portréfotózás műteremben és szabadban.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.fotogallo.hu
www.facebook.com/fotogallo

Székhely: Érd

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Romantikus rajongással szeretem a fényképeket. Elvarázsolnak, amióta kétcopfos
koromban kinyitottam Nagymamám fotóládikáját, amelyben a régi családi képeket
tartotta. Szerintem akkor szisszenhetett ki egy jóságos szellem, aki sokkal később –
kb. 3 évvel ezelőtt- emlékeztetett rá, hogy nekem ezen az úton kell járnom. Azóta
álommegvalósítok és „hivatalosan” is fényképezéssel foglalkozom.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Gyakran érzem, hogy egy kicsit megállítanám az időt, meghosszabbítanám a
pillanatot. A fényképezés egy csoda, amely ebben segít nekem és ezt adom át az
ügyfeleimnek is: megörökítem és emlékké konzerválom az élménypillanatokat……

Reklám:
Büntetlenül járhatom a boltokat, vásárolhatok csecsebecséket, szépséges anyagokat,
kopottfehér madárkalitkát, pöttyös szélforgót, fehér tüllszoknyát, mindenféle
gyönyörűséget, mert bármi jól jöhet kelléknek. Az út szélére kihajított öreg
komódfiókok mellett képes vagyok egy órán át üldögélni, míg a párom értem jön
és szó nélkül bepakolja a csomagtartóba (már meg sem kérdezi, hogy vajon mire
kell, magától is tudja, hogy neki kell majd letisztítania, segítő kezet nyújtani a
lecsiszolásában, felújításában, mert ahogy megláttam, tudtam, hogy pár hét múlva
újszülött babát fogok fényképezek benne), a fotogallo oldalt úgy igazgatom,
csinosítgatom, mint egy kis virágoskertet……Szeretek beszélgetni, ráhangolódni,
oldani a fényképezésre érkező modelleket, kicsit olyan lenni, mint egy régi jóbarát.
Szóval imádom, amit csinálok és remélem, mindezt vissza tudom adni a képeim által
is.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Egy kis fürtös tündért ölelhetek magamhoz minden nap. Izabel 3 éves.

Miért érdemes rád szavazni?
Csakis azért, ha szeretitek, amit csinálok, megfogott Titeket a képeim hangulata. No
és persze mert örülök, ha sokan szavaztok rám:)

53. Böjthe Borbála

Böjthe Borbála, Mini gardrób

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Baba és gyerekruhás webáruház

A vállalkozás elérhetőségei:
www.minigardrob.hu
www.facebook.com/Minigardrob

Székhely: Szigetszentmiklós

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2009-ben kisfiam születése után kezdtem komolyabban foglalkozni a babaruhákkal. Magam is sokat vásároltam használt-ruha üzletekben, főleg márkás babaruhát. Összehasonlíthatatlan volt mind a ruha minősége, mind pedig az ára a boltokban újként kapható babaruhákkal. Egy gyerek születése alapban nagy anyagi terhet ró a családra, miért fizessek egy-egy rugdalózóért több ezer forintot amikor legfeljebb 3 hónap, és kinövi a baba? Igyekeztünk családon belül megoldani a webáruházat, férjem a programozási részét csinálja, a dizájnt egy barátunk készítette, minden mást pedig én csinálok: beszerzés, mosás, vasalás, fotózás, utómunka a képeken, és a felrögzítés az áruházba. Emiatt, nem is akarjuk felvenni a versenyt a lassan „multi” számba menő konkurensekkel. Célunk, hogy bár kisebb mennyiségben, de válogatott, kifogástalan termékeket kínálunk. Eleinte lassan indult be a bolt, hiszen a sok áruház között „elvesztünk”, de mára egyre nő a regisztrálók, vásárlók és a követők száma. Sokan ajánlás útján jutottak el hozzánk, aminél nincs is nagyobb elismerés. Bővült a termékkínálatunk is, puhatalpú bőrcipőket is készítünk. Mára van két bedolgozónk. Nagy öröm, hogy már én is adhatok valakinek munkát 🙂

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Minden hónapban meghirdetünk egy jótékonysági akciót, aminek keretében egy 3000Ft-os ruhacsomagot vagy kupont sorsolunk ki. Mind ez nem kerül senkinek semmibe, hiszen csak ajánlani kell egy rászoruló ismerőst, vagy akár saját magadat, és mi felvesszük a nevet a listára, amit a facebook oldalunkon lehet nyomon követni.

Reklám:
A rengeteg webáruháztól eltérően nálunk nem kell a szállításért fizetni! Akkor sem ha csak 1 db ruhát veszel. Sokszor teljesítünk kéréseket, megírják az anyukák hogy milyen ruhát keresnek gyermeküknek, mi pedig mindent megteszünk, hogy beszerezzük nekik azt. Ruháink mind válogatott egyedi darabok, állapotuk az új és a nagyon jó közt mozog. Emellett saját gyártású puhatalpú bőrcipőink is vannak. Sokszor egyedi kérésre is varrunk cipőket.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Két gyermekem van, kisfiam Gergő 3 éves, kislányom Szonja pedig másfél éves.

Miért érdemes rád szavazni?
Küldetésünk, hogy ne csak eladjunk, hanem adjunk is. Szavazz ránk, és ajánljál te is egy rászorulót a jótékonysági akciónkba!

54. Szakács Zsuzsa

Szakács Zsuzsa, Photoshop tanfolyam

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
A vállalkozásom Photoshop tanfolyammal, Fotózással és azt követően retusálással, fotókönyv készítésével, Esküvői meghívók, dvd készítésével, blog sablon készítésével, és honlap készítésével foglalkozik.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.photoshoptanfolyam.blogspot.com

Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2009 ben kezdtem el vállalkozni. Mikor a kisfiam 6 hónapos volt, nekem nem hosszabbították meg a szerződésem a munkahelyemen és állandó bizonytalanságban éreztem emiatt magam. Mivel a párom is 1 fokú cukorbeteg, emiatt is úgy határoztam fölállítom a magam honlapját és megosztom a tudásom, hogy így fejlődjek egyben és másrészt tanítsak.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Segít elsajátítani a kép korrekciót, a photoshop program megismerését és annak minden lépését…

Reklám:
A tudást alkalmazva nem lesz több problémánk avval, hogy valamiben a maximumot hozzunk ki, hogy felnézzenek ránk, hogy honlapunkat csinosabbá varázsoljuk, hogy ha valami probléma adódott a fénykép készítésekor akkor azt ki tudjuk javítani!

Hány gyermeked van és milyen korúak?
1 gyermekem van, 3 éves.

Miért érdemes rád szavazni?
Ha nem osztanám meg a tudásom akkor nem lenne szép a honlap, fénykép, fotókönyv, és olyan kívánságok nem jönnének létre amiből csakis az ember boldogságát jelenti! Szeretek mosolyt ajándékozni. Te szeretsz? 🙂

55. Éri Anita

Éri Anita, Jógamesék

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Jógaoktatás, jógáról információk megosztása,
a jóga otthoni gyakorlásának a támogatása.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.anitja.blog.hu
www.jogamesek.blog.hu
www.facebook.com/anitja75

Székhely: Világszerte – Internet

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
A jógát hivatásomként élem meg, életem része. Gyermekeim érkeztével át kellett helyeznem a jógaoktatást kevésbé időigényes formába. Ezért jógablog írásába kezdtem, és távjóga oktatásba skype-on keresztül.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Érdemes tanulmányozni a jógablogomat, amelyet alapos munkával készítettem elsősorban az otthoni gyakorlást kiemelve, így támogatva az időhiányban szenvedő Anyukákat. Célom a tiszta üzletmentes jóga gyakorlása, az igényes jógaoktatás, ezért további blogot is létrehoztam, ahol egy közös munkára invitálom a jógázókat: www.jogamesek.blog.hu

Reklám:
Önzetlenül teszem a jógaoktatást, ahogyan tettem ezt éveken keresztül a Sivananda jógaközpontban is. Kizárólag adományokat fogadok el, melyet a jógázó lehetősége, és döntése szerint adományoz.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Noel 4,5 éves, Natasa 2,5 éves.

Miért érdemes rád szavazni?
Nem akarok nyerni, csupán részt venni 🙂 Én már nyertem 🙂 Két csodálatos Gyermeket és mellettük a Jógát 🙂

57. Fagyalné Eisler Nikoletta

Fagyalné Eisler Nikoletta, Minden ami kellhet

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
használt ruha internetes kis- és nagykereskedelem vagyunk. Webáruházunkból darabáras, mosott, vasalt szépségeket lehet vásárolni míg kereskedőket nagy tételben szolgálunk ki. Mindezek mellett gyerekbútorokkal, játékokkal, babakocsikkal és egyéb felszerelésekkel is foglalkozunk használt, új és mintadarabokkal egyaránt.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.mindenamikellhet.hu
www.facebook.com/pages/mindenamikellhethu

Székhely: Debrecen

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2008-ban alapítottuk a férjemmel a kft-nket, hogy előbb-utóbb valamit szeretnénk csinálni csak mi ketten. Nagyon szeretem a ruhákat, a turkálóban a különleges darabokat, és arra gondoltam de jó lenne egy webáruház, egy turkáló, ahol különleges ruhákat olcsón tudnánk árulni. Mindenképp gyermek ruhákkal szerettem volna foglalkozni főként hisz ez az ami ár-érték arányban a legdrágább az üzletekben. Honlapunk végül 2012 januárjában indult.. angol minőségi használt ruhával és mindennel ami kellhet a gyerekeknek. Ezért is lett a honlapunk a mindenamikellhet.hu. Mindezek mellett használt ruha internetes nagykereskedést is üzemeltetünk ahol kereskedőket tudunk kiszolgálni nagy tételben.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Sok vidéki vevőnk van, akiknek segitek választani, összeállitani születendő gyermekének egy kisebb csomagot, esetleg beszerzem neki az álom darabokat, ruhákat esetleg babakocsit, járókát, ágyat. Nálunk van lehetőség a termékek elrakatására előre lefixált időpontig egy ágyat babakocsit esetleg 1 hónapig is foglalunk a vevőnknek.

Reklám:
-mert a konkurens webáruházak áraihoz képest olcsóbbak vagyunk,
-mert igyekszünk személyre szabottan mindenkinek az igényeit kielégíteni,
-mert szeretem a kihívásokat, szeretem megismerni a vevőimet hogy egyedi ajánlatokat tudjak nekik adni.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Két gyönyörű gyermekem van Kíra aki 10 éves lesz és Kristóf aki most volt 2 éves. Életem két értelme velük kerek a világ.

Miért érdemes rád szavazni?
-Mert szeretnék lendületet kapni a további munkánkhoz.
-mert jó lenne egy visszacsatolás hogy jó úton haladunk.
mert… mert…szeretném 🙂

58. Rajkainé Pál Anita

Rajkainé Pál Anita, Chdiéta

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
A weboldalamon a szénhidrát számolgatós diétával kapcsolatos recepteket, gyakorlati tanácsokat talál az olvasó. A közeljövőben elkészül a személyre szabott étrendem is, ami nem csak a cukorbetegek életének elegengedhetetlen része, hanem a fogyókúrázóknak is egy hosszú távon tartható diétát kínál.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.chdieta.hu
www.facebook.com/chdieta

Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
20 évig műtősnőként dolgoztam, de amikor kiderült a cukorbetegségem, tudtam, hogy szeretett szakmámat már nem fogom tudni folytatni. Ekkor a legkisebb gyerekemmel voltam GYES-en. Közben szembesültem azzal, hogy a cukorbetegség diagnosztizálása után az ember mennyire kétségbeesett, milyen elveszettnek érzi magát és mekkora önuralom árán tudja véghezvinni azokat az előírásokat, amiket elvár tőle az orvosa. A cukorbetegeknek szóló magyar nyelvű weboldalakat is orvosok írják a betegeknek. Kevésbé tudják átérezni a diétával, betegséggel járó kétségeket, bizonytalanságokat, aggodalmakat. Eredetileg ezt az űrt kívántam betölteni a chdiéta.hu-val.

Amikor a diéta elkezdése után 3 hónappal már 12 kilóval voltam könnyebb az eredeti súlyomnál, ekkor gondolkoztam el azon, hogy fogyókúrának is kiváló a szénhidrát számolgatás. Ha valaki nem tetemes túlsúlytól szeretne megszabadulni, illetve nem rapid diétára vágyik, kellemes, változatos étrenddel eredményes fogyást érhet el.

Döbbenetes volt átélni azt, amit eddig csak a kreatív hobbim során éreztem: a weboldallal kapcsolatban sokszor olyan, jó értelemben vett „agymenésem” van, hogy nem győzök jegyzetelni! Remélem, lesz rá időm is, hogy mindegyiket megvalósítsam. 🙂

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Az olvasók változatos, ízletes és szénhidrátszegény ételek receptjeit találják a weboldalon. A receptek mellett minden étel szénhidrát, kalória és egyéb tápanyagtartalma is szerepel, jelentősen megkönnyítve ezzel a diétázó dolgát. A közeljövőben elkészül első termékem, a személyreszabott étrend is, ami nagyban megkönnyíti a cukorbetegek diétára állását, illetve a fogyókúrázóknak is nagy segítség lehet. A napi 5 étkezést tartalmazó étrend személyre szabott, valamint minden fogása kiszámolt szénhidrát mennyiségű adagokat tartalmaz.

Reklám:
Tőlem nem csak egy átlagos étrendet kapsz. Nem csak azt veszem figyelembe, milyen ételeket nem szeretsz, hanem az életmódodhoz, napi ritmusodhoz fogom alakítani a napi étkezéseidet, természetesen betartva a cukorbetegek étkezésének alapvető szabályait. Akár fogyni szeretnél, akár „csak” egészségesen étkezni, akár kezdő cukorbetegként van szükséged segítségre az étrended kialakításában, az én étrendem nagyszerű választás.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
4 gyerekem van. A két egyetemistám Virág és Bogi, a két óvodásom Berci és Marci.

Miért érdemes rád szavazni?
Mert szeretném minél nagyobb körben elterjeszteni azt, hogy
1. a cukorbetegség tulajdonképpen egy feltételekhez kötött egészség. Ezeket a feltételeket pedig némi önuralommal és egy kevés ismeretszerzés után igenis be lehet tartani.
2. a fogyókúra nem kúra kell, hogy legyen, hanem életmód váltás. Elkerülhető az önsanyargatás és mértéktelen evés folyamatos váltogatása azzal, ha „csak” mértékkel eszünk.
Mert nekem is szükségem van a pozitív visszajelzésre arról, hogy jó, amit csinálok, hogy szükség van a munkámra. 🙂

59. Brunhes Zsuzsanna

Brunhes Zsuzsanna, kismamavilág

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Különleges-nőies kismama és szoptatós fehérneműket, hálóingeket és fürdőruhákat árulok a a Kismamavilág webáruházban.
“Hogy a nő Nő maradjon!”

A vállalkozás elérhetőségei:
www.kismamavilag.com
www.facebook.com

Székhely: Diósd

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2009 végén hoztam létre a webáruházat, de a gondolata sokkal hamarabb született. Mindig is fontos volt számomra a szép és jó minőségű fehérnemű, ezért különösen szenvedtem attól, hogy a szoptatás ideje alatt nem találtam igényeimnek megfelelő melltartót. Úgy tűnt, hogy ezzel sokan vagyunk így. 2009 körül azután megjelentek az első komolyabb designerek a nyugat-európai piacon, és úgy éreztem “muszáj” belevágnom:)

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A várandósság, és főleg a szoptatás gyönyörű, de rendkívül fárasztó időszak minden édesanya életében. Sokan hajlamosak elfeledni, vagy egyszerűen nem marad energiájuk arra, hogy nem mellesleg nők, vonzó feleségek, élettársak maradjanak. Nekik (és párjuknak) szeretnék segíteni a nőies és praktikus fehérneműkkel.
Igény szerint személyreszóló tanácsadással segítek kiválasztani a megfelelő modellt és méretet, így a siker – próba nélkül is – szinte biztos.

Reklám:
Ha kismama vagy, igényes arra, mit rejt a ruha, ha szereted a jó minőséget és a kényelmet, ha egyetértesz abban, hogy a szoptatós melltartó lehet nőies is, akkor a nálam jó helyen jársz!
Ha már ismered a Kismamavilágot, tudod, hogy termékeink gyönyörűek. Mindehhez most ráadásul hihetetlen kedvezményekkel is várlak!

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Két gyermekem van. Fiam 6 éves, lányom hamarosan 5 lesz.

Miért érdemes rád szavazni?
Mindannyian dédelgetünk egy álmot. A Kismamavilág ilyen volt nekem; az elmúlt 3 évben rengeteget tanultam vele, még több köszönetet és pozitív visszajelzést kaptam. Most úgy tűnik, mégis lezárul ez a szakasz. Mielőtt azonban eljön a szomorú pillanat, szeretnék minden édesanyát arra buzdítani, hogy igenis harcoljon, küzdjön, és ne féljen megvalósítani az álmát! Higgyétek el, érdemes, nekem is megérte !!!

60. Fucskóné Novák Edina

Fucskóné Novák Edina, Lilien gyerekdivat
Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
gyermekruha tervezés, gyártás gyermeküzlet üzemeltetés

A vállalkozás elérhetőségei:
www.liliengyerekdivat.hu

Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2010-ben kezdtem vállalkozásomat mert nem találtam olyan munkát amit összetudtam egyeztetni a kislányom és családom ritmusával.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Azt tapasztaltam, hogy nem igazán van választék szép hordható alkalmi ruhákból ami nem tömegcikk ezért úgy döntöttem, hogy majd én megtervezem és legyártom.Nyítottam egy üzletet és szinte naponta tapasztaltam azt a problémát ,hogy az a kisgyerek aki eltér az átlagtól súlyra és magasságra szinte lehetetlen, hogy hordható szép ruhát lehessen vásárolni neki. Ezért akár méret után is vállalunk blúz, szoknya, ruha, nadrág elkészítését.

Reklám:
Egyedi kis szériás hordható csinos és gyermekbarát ruhákat gyártunk köztük hiánytermékeket is.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Egy kislányom van Lili 8 éves.

Miért érdemes rád szavazni?
azért mert merjenek az Anyák nagyot álmodni és megvalósítani, ne függni a munkaerő piactól és a főnököktől!

61. Csapó Ivett

Csapó Ivett, Relax babatextil

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Egyedi babatextilek gyártása és forgalmazása.
Termékkínálatunk széles tárházából válogathatsz szeretettel készült garnitúrákat (paplan, párna), wellsoft takarókat és kispárnákat, rácsvédőket, frottír termékeket (kapucnis törölköző, mosdató kesztyű, büfikendő, előke), zsebes tárolókat, szoptatós párnákat, ölelgető-morzsolgató kendőket. Ajándékötleteket is találsz babalátogatáshoz, keresztelőhöz. Viszonteladóként puhatalpú cipőcskék, hordozókendők, mei-tai-ok és csatos hordozók is megtalálhatók webáruházamban.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.relaxbabatextil.hu
www.facebook.com/relaxbabatextil

Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
A RELAX Babatextilt 2010-ben indítottam, életem talán eddig legnehezebb időszakában: 3 héttel a szülés után… iker kislányaink holtan születtek.
Egyszer hallottam egy előadáson a hasonlatot, hogy az életünk olyan, mint egy hullámvasút. Viszont a hullámvasút is akkor vesz lendületet, amikor zuhan a lejtőn lefelé, hogy újra fel tudjon kapaszkodni. Úgy döntöttem, hogy nekem is lendületet kell vennem, erőt kell merítenem ezekből a nehézségekből. Talpra kell állnom, és mennünk kell tovább. A tragédiánk után három héttel fogalmazódott meg bennem, hogy a kismamák és a kisbabák világában szeretnék vállalkozást indítani. Nem akartam befogni a szemem, és nem akartam elmenekülni. Az életem közel nyolc hónapja, amíg kismama voltam, egy egészen más világba repített el – egy egyszerre csodálatos és különös világba. Mint kismama, éppen ebben voltam benne: tudtam, mire van szükségük a babáknak, és miket kell beszerezni a csemeték érkezése előtt. Csak azt kellett számba vennem, én miket terveztem, miket álmodtam meg kismamaként. Végzettségem szerint közgazdász vagyok és könyvelő, tíz éve a saját családi vállalkozásunkban dolgozom „kockafejű” pénzügyesként. Bár a vállalkozói tapasztalatom megvolt hozzá, mégis hatalmas váltás volt az életemben: a számokról a textilekre.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
RELAX: nyugalom, kényelem, egyensúly… Ezek juthatnak eszedbe e szó hallatán. Mikor kisbabád a világra jön, fontos, hogy továbbra is azt a nyugalmat és kényelmet biztosítsd neki, mint amit a pocakodban kapott Tőled. A sok kedvenc termékcsoport közül az egyik, melyet a vásárlóim imádnak, a RELAX wellsoft termékek. A pihe-puha takaróban Babád melegséget, puhaságot érez, pontosan úgy, mint az anyaméhben.
A RELAX Babaváró induló csomagokkal megkönnyítem a leendő szülők választását. Ebben a komplett csomagban minden babatextil benne van, ami az induláshoz szükséges. Rokonok, barátok bablátogató ajándékaink közül is válogathatnak.

Reklám:
A leendő szülőknek azokat a termékeket kínálom, amire biztosan szükségük lesz. A RELAX szemlélete az, hogy ha elégedetten távozik a vásárló, akkor legközelebb is visszajön. Ez be is igazolódott. Egyre több visszatérő, elégedett törzsvásárlóm van.
Garnitúráinkat kizárólag 100% pamutból készítjük. Egyedi anyagok közül választhatsz az egyszerűtől a mintásig, a pasztelltől az élénkebb színekig. Egy kép többet ér ezer szónál: nézz körül nálunk, és meglátod, hogy mi van a RELAX mögött 🙂

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Kisfiunk 2011-ben született, jelenleg 6 hónapos.

Miért érdemes rád szavazni?
Szavazatoddal megerősíted bennem mindazt, amiért elindítottam a RELAX Babatextilt. Akkor szavazz rám, ha Te is úgy gondolod, hogy az Év Anyavállalata 2012 elismerés megillethet engem. Köszönöm!

62. Andrejszky Viktória

Andrejszky Viktória, Paleofutár

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Speciális ételkiszállítás- paleolit étrend. A paleolit táplálkozás véd a civilizációs betegségektől, cukorbetegek, lisztérzékenyek, tejérzékenyek is fogyaszthatják, hiszen liszt, tej, és cukormentes.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.paleofutar.hu
www.facebook.com

Székhely: Fót

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Hosszú történet, de akármilyen hihetetlen, egy éjjel arról álmodtam, hogy a paleolit étrend a megoldás minden problémámra. Másnap reggel utána néztem, mégis mi az a paleolit táplálkozás??? 🙂 Egy hét után már tudtam, hogy nemcsak a közérzetemen segített, hanem az önmegvalósításomban is: hiszen megállíthatatlan késztetést éreztem az étrendszállító cég elindításához.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Számomra minden ügyfél egyformán fontos, ezért odafigyelünk a felmerülő igényekre, és igyekszünk a lehető leghamarabb teljesíteni azokat. Ennek köszönhetjük a folyamatosan növekvő választékot, a szállítási területek bővülését, és megrendelőink elégedettségét.

Reklám:
A Paleofutár étrendszállító nemcsak cukorbetegeknek, tej- és lisztérzékenyeknek nyújt megoldást, hanem mindenkinek, aki egészséges étrendre vágyik. A paleo irányelveket betartva maximális odafigyeléssel, szaktudással, elhivatottsággal és szeretettel készítjük ételeinket.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Három gyermekem van, a nagyok 17 és 15 évesek, a legkisebb 4 hónapos. Egy időben fogant a Paleofutár indulásával. 🙂

Miért érdemes rád szavazni?
Örülök, hogy megtaláltam azokat a munkatársakat, akik ugyanúgy megtesznek mindent a Paleofutár sikeréért, hiszen így sohasem kell választanom a családom és a munka között: a gyerekeimre mindig jut időm… 🙂

63. Czk Kft.

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Ajándéktárgyak, piknik termékek, konyhai felszerelések, stb. forgalmazása.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.netharmonia.hu

Székhely: Veresegyház

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Osváth Enikő vagyok a cég tulajdonosa, második gyermekemmel várandósan gondolkodtam olyan lehetőségről, amelyet a későbbiekben gyerek mellett is végezhetek, amely pörgős és érdekes, emberekkel foglalkozik, melyet teljesen magaménak érzek és otthoni is végezni tudok.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Szép és minőségi termékeket biztosítok, illetve szükség esetén tanácsokat osztok ajándékozások terén.

Reklám:
Megbízható, családias cég vagyunk. Kéznél vagyunk szükség esetén.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Egy kislányom (6 éves) és egy kisfiam(3 éves) van.

Miért érdemes rád szavazni?
Amit eddig felépítettünk az teljes szívvel csináltuk, úgy hogy vásárlóinknak a legjobb legyen. Ez folytatni, fejleszteni szeretnénk erre a lehetőségeket szűkös anyagi kereteink mellett mindig keressünk és ha tudunk élünk vele.

64. Raáb Márta

Raáb Márta, Waitingforyou

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
WaitingforYou márkanéven forgalmazom saját tervezésű kismamaruha kollekcióimat.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.waitingforyou.hu
www.facebook.com/pages/Waiting-For-You-Kismamaruhák-hétköznapokra-és-különleges-alkalmakra

Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2009 év végén a karácsonyi időszakban készítettem el az első kollekciót, egy három gyerekes barátnőm unszolására aki addig külföldről oldotta meg a kilenc hónap öltözködési problémáit. Mivel saját kis ruhaszalonomban addig is egyedi méretre készített ruhákkal foglalkoztam adottak voltak a feltételek, a tapasztalat és a szaktudás -kipróbáltam magam a kismamaruhák területén is. Nem várt siker követte a bemutatót,az első mini kollekciót pár hét alatt elkapkodták. 2010 januárjában kiderült, hogy én is babát várok, így már nem volt kérdés a folytatás. Végigdolgoztam a babavárás időszakát és utána vittem a szalonba is a kislányomat. Amikor már nem volt neki elég a műhely hozzá igazítottam a munkaidőm, illetve babysitter és nagyszülői segítséggel dolgoztam tovább. Az óvodát és az iskolát már a műhely közelébe választottunk, hogy minél több időt tudjunk együtt tölteni délutánonként. Lépésről lépésre mindig visszaforgatva a befektetett pénzt kezdődött el a fejlődés.Először a szalonban árultam, majd a Ráday utcában nyitottam mindig egy kicsivel nagyobb üzletet. Jelenleg az Aréna Plázában áruljuk termékeinket és a Mátyás utcai szalonban készítjük az alkalmi és menyasszonyi kismamaruháinkat Időközben megszületett a kisfiam, aki most nyolc hónapos így a munkát már természetesen két gyerekhez igazítom.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Az általam tervezett ruhák kényelmesek és természetesen olyan alapanyagokból készülnek melyek megfelelnek a várandósok igényeinek.Tervezés közben soha nem felejtem el, hogy ruháim kövessék az aktuális divat trendeket.Ezt azért tartom fontosnak, mert a mai nők többsége egy felépített pályáról lép az anyaság új világába,legtöbbjük a kilenc hónap alatt is dolgozik, különböző elvárásoknak kell megfelelniük és ez alól az megjelenésük sem kivétel. Kollekcióink a hétköznapi, irodai viseleten túl, alkalmi ruhákat is tartalmaznak. Különleges szolgáltatásunk az alkalmi és menyasszonyi kismamaruhák méretre készítése, mely fontos eseményeken tökéletes megjelenést biztosít.

Reklám:
A WaitingforYou termékei igaz, hogy külföldi alapanyagból készülnek (mivel nincs hazai textilipar) azonban magyar kezek szorgalmas munkája által, ami azt hiszem önmagában is érték. Mivel én tervezem a ruhákat és részt veszek a gyártásban is a gondolattól a boltig rajta tartom a szememet minden egyes ruhadarabon.Számomra fontos, hogy mindig kifogástalan minőség jelenjen meg a bolt polcain, nem engedem meg a tömeggyártásban készített ruhák „nagyvonalúságát”, mely minőség romláshoz vezet. Minden ruhát úgy tervezünk és varrunk meg, mintha magának a walesi hercegnőnek készítenénk-ez a garanciája a jó minőségnek. Az általam tervezett ruhákban a kismamák megőrizhetik eredeti stílusukat és alkalomhoz illően mindig elegánsan jelenhetnek meg, „akár egy hercegnő”.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Eliána 10 éves, Gedeon 8 hónapos

Miért érdemes rád szavazni?
10 éve építek egy márkát amit szeretnék még sikeresebbé, ismertebbé tenni. Fontos számomra, hogy a magyarországi öltözködési kultúra színvonalának emelésében közreműködhessek.Ez többek között azért lényeges, hogy a nők, ha kismamák is versenyképesen jelenhessenek meg a munkaerőpiacon. Elkötelezett híve vagyok a nők méltó munkához való jogához. Cégemben a profil miatt természetes a női munkaerő, akár nyugdíj előtt álló, akár szülésre váró kismamáról legyen szó.Honlapunk karbantartását is gyesen lévő anyuka végzi. Miattuk is szeretném, ha (most már nyugodtan mondhatom többesszámban )munkánk elismerést kapna és egy magyar márka tovább fejlődhetne.

65. Novák Bea

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Novák Bea, Naturalweb

Hidegen sajtolt növényi olajok és gluténmentes termékek forgalmazásával.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.naturalweb.hu
www.facebook.com/pages/Naturalweb

Székhely: Baja

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Számomra a legfontosabb érték azaz idő, amit gyermekeimmel tölthetek, mindenképpen olyan munkát szerettem volna ami kötetlen időben. Fontos volt az is, hogy ne csak anyai szerepben, hanem vállalkozóként is megálljam a helyem, a munka és a család összehangoltan működjön. Így jött az ötlet, hogy webáruház üzemeltetésébe kezdtem 2009-ben.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A Naturalweb-re ellátogatók információt kaphatnak a hidegen sajtolt növényi olajokról megtudhatják, hogy nemcsak sütés – főzésre használhatók, hanem egyes olajok különös gyógyhatással is bírnak. A lisztérzékenység igen komoly problémát jelent, hiszen sok esetben nehéz eldönteni mit is ehet aki diétára kényszerül. Receptekkel, kész termékekkel igyekszem e téma iránt érdeklődők igényét kielégíteni. Kiszolgálásom gyors, egyes rövid szavatosságú termékeim kiszállítása is megoldott.

Reklám:
Termékeim között vannak alapanyagok, ha a vásárló saját készítésű ételt szeretne, de vannak kész termékek többek között pékárú, sütemények, azoknak akik szívesebben fogyasztják a friss és jóízű gluténmentes ételeket. Minden termékemnél fel van tüntetve allergia információ, ami a diétázok számára igen fontos. Ebben is igyekszem segíteni, hogy a vásárlók a számukra megfelelő terméket vásárolják meg.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Két gyermekem van:
Maja 11 éves
Soma 5 éves

Miért érdemes rád szavazni?
A hidegen sajtolt olajok kifogástalan minőségűek tartósítószertől, adalékanyagtól mentesek.
A diétázók számára jóízű ételeket kínálok. Kizárólag Magyar gyártó cégek termékeit. Blogomban hasznos információkról olvashatnak, folyamatosan bővülő termékeimmel segítem a vásárlóimat.Termékeimmel az egészséges táplálkozást igyekszem népszerűsíteni.

66. Kármán Eszter és Till Zsuzsanna

Kármán Eszter és Till Zsuzsanna, Kacifánt játszóház

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
A Kacifánt Játszóház és Baba-Mama Klub Budapest belvárosában nyújt lehetőséget a kisgyermekes családoknak a találkozásra, színvonalas kikapcsolódásra, feltöltődésre.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.kacifantjatszohaz.hu
www.facebook.com/kacifant

Székhely: Budapest, VIII. Bródy Sándor u. 2.

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Gyermekeink születése után nem sokkal fogalmazódott meg bennünk két gondolat. Az egyik az volt, hogy elég a multinacionális vállalatok mókuskerekéből, és ki akarunk szállni. A másik pedig az, hogy a belvárosban gyermekeinkkel a parkon kívül nincs egy közösségi hely, ahová el tudnánk menni foglalkozásokra, beszélgetni, játszani, ismerkedni, és ezt nagyon hiányoltuk. 1 év komoly gondolkodás (piacfelmérés, üzleti terv készítés) után aztán mertünk lépni: felmondtunk, és létrehoztuk a játszóházat üzemeltető vállalkozást. A Kacifántot 2011. márciusában nyitottuk meg, azóta egyre többen ismernek minket, és járnak hozzánk. Az elmúlt egy évben igyekeztünk az anyukák és gyerekek igényeire alapozva folyamatosan fejlődni. Reméljük, sikerült 🙂

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A Kacifántban teret adunk a belvárosi anyukáknak és gyerekeknek, hogy igazi közösséget alkothassanak. Már a várandósokat is szívesen várjuk hordozási tanácsadásra, utána pedig a pici három hónapos korától lehet hozzánk jönni baba-mama foglalkozásokra, tornára, beszélgetésekre, klubra, vagy családi programokra. Október óta 3 napos bölcsit is létre hoztunk, amellyel a kicsiknek segítünk a szocializáció megkezdésében, az anyukáknak pedig abban, hogy némi szabadidőhöz jussanak. Nyáron napközis táborokat szervezünk, hogy a belvárosban élő / dolgozó szülők könnyen meg tudják oldani a bölcsi-, és oviszünet idején is gyermekeik felügyeletét.

Reklám:
A Kacifántban színvonalasan berendezett, tágas tér, sok természetes alapanyagból készült játék várja a kicsiket, helyben készült péksütemény és kávé az anyukákat. A foglalkozásokat felkészült szakpedagógusok tartják, a bölcsiben pedig kedves, törődő, hozzáértő gondozók várják a piciket.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Kármán Eszter egy 4 éves kislány, Till Zsuzsi pedig egy 4 és egy 2 éves kislány anyukája.

Miért érdemes rád szavazni?
Mertünk nagyot álmodni és váltani. Azon kívül, hogy mi jól érezzük magunkat a bőrünkben, naponta sok másik anyukának és gyermeknek varázsolunk mosolyt az arcára.

67. Stílus Coach – Siklós Barbara

Siklós Barbara, Stílus coach

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
A nők stílus coacha vagyok. A stílus coaching egyedi kombinációja a life coachingnak (életvezetési „tanácsadás”) és a stílustanácsadásnak. Külön foglalkozik a külsővel, amit a tükörben látunk, és külön a belső képpel, amit belső szemeinkkel látunk, hogy a folyamat végére egy harmonikus egészet kapjunk.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.stiluscoach.hu
www.facebook.com/stiluscoach

Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
A történet talán már gyerekkoromra nyúlik vissza, amikor is a fürdőszobába bezárkózva, Édesanyám ruháiban tündökölve sminkeltem magam, később pedig nagymamámat. Majd jött néhány év mellékvágány, amikor nem a „saját utamat” jártam. Kislányom születése előtt már megkezdtem a keresést, de születése után 2008-ban találtam vissza a „sárga-köves útra”: belekezdtem coach és stílus coach pályafutásomba, először a Business Coach Akadémián, majd a londoni Style Coach Institute-ben.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Hiszem, hogy akkor alkotunk egy harmonikus egészet, hogyha kívül-belül jól érezzük magunkat a bőrünkben. Life coachként segítek ügyfeleimnek megtalálni a belső harmóniát, kellő önbizalommal és asszertivitással felvértezni magukat. Stílus tanácsadóként pedig végigkövetem őket a testalkat-, szín-, személyiség és pénztárca tudatos stílusos öltözködés felé vezető úton. Hétről-hétre újabb blog bejegyzésekkel és videokkal segítem olvasóimat, feliratkozóimat. Ingyenes anyagaim letöltésével pedig autodidakta módon tudják „fejleszteni” magukat.

Reklám:
A Stílus coaching folyamata során EGYÜTT fedezzük fel a testalkat-kategóriádat,a színvilágodat, a stílusodat,EGYÜTT vizsgáljuk át a gardróbodat, hogy a folyamat végén CÉLIRÁNYOSAN tudjál vásárolni és ÖNÁLLÓAN tudjál stílusosan öltözködni.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
2 egyetlen-gyermekem van: egy 3, 5 éves egyetlen-lányom, és egy 8 hónapos egyetlen-fiam

Miért érdemes rád szavazni?
Szeretném megtanítani a nőknek, hogy az öltözködés, a stílus nem pénz függvénye hanem egy tanulási folyamat eredménye. Kevés pénzből, kevés ruhából is öltözködhetünk stílusosan.

68. Vigházi Ildikó

Vigházi Ildikó, Játssz velem

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Webáruházunk, a Játsszvelem.hu egy speciális területre orientálódott: Fisher-Price és Mattel termékeket forgalmaz elsősorban, de egyéb,igazán kiváló minőségű baba és bébi játékot is forgalmaz: mint Lamaze, Infantino, Vtech és Little Tikes.

A termékek forgalmazásán kívül Fisher- Price mobil játszóházat üzemeltetünk és mi képviseljük Magyarországon az első Játsszvelem Fisher-Price Klubbot!

A vállalkozás elérhetőségei:
www.jatsszvelem.hu
www.facebook.com/www.jatsszvelem.hu

Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Vállalkozni 2005-ben kezdtem, amikor a nagy fiam 2 éves volt. Az akkori itthoni játékkhelyzet nem volt valami rózsás és˝hát többre vágytunk volna…Körülnéztünk a párommal a szomszédos Ausztriában és elhatároztuk, hogy saját webáruházat indítunk és megmutatjuk a mamiknak, hogy mi is egy játék! Így hát elindult a jatsszvelem.hu webáruházunk akkori formában és mi itthon izgultunk és vártunk vajon van e igény másoknál is a minőségre, a brabdre és a jó játékra.
És lett!! Érkeztek a megrendelések, a kérések, hogy milyen játékot, hintát szerezzünk még be..és mi igyekeztünk ezeket teljesíteni. Így szép lassan, kis lépésekbe kialakult a mai arculatunk és mi nagyon büszkék vagyunk arra, amit eddig elértünk. Tanulunk, fejlődünk folyamatosan, soha nem adjuk fel!
2. gyermekemmel való várandóságom alatt végig dolgoztam és ő már ebbe a világba született bele. Persze a gyerekek nagyon fontosak a számunkra és a lehetőségekhez mérten bevonjuk őket a rendezvényeinkbe és nagyon de nagyon élvezik, hogy állandóan játszóházakban játszanak és hogy szebbnél szebb helyekre eljutnak a munkánk során.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A jatsszvelem.hu webáruházban korrekt információval és szakértelemmel találkozhatnak az érdeklődők.Telefonos, email-es kapcsolattartás áll a látogatóink szolgálatában, és nagyon fontos, hogy max 24 órán belűl válaszoljuk a kérdésekre .

Rendezvényeket szervezünk, egyéb rendezvényekre járunk, Baba-mama klubbokat szervezünk, ahol Fisher-Price mobil játszóházunk nemcsak a mamik, hanem a kicsik nagy kedvence is.
Jó a maminak mert:
-láthatja kibontva a terméket, kipróbálhatja azt, nem kell zsákbamacskát vásárolnia.
-láthatja ahogy gyermeke játszik és ő maga választjata ki neki melyik játék tetszik a legjobban.
-Baba-mama klubbjaink ára barátságos,nem kell óránként egy vagyont fizetni, hogy pihenjen egy kicsit a család.
-kupont kaphat és így máris olcsóbban vásárolhat.

Jó a babának, mert:
-Fisher-Price játékokkal játszhat
-ismerkedhet
-felfedezheti a mi kis csodás Fisher-Price világunkat.

Reklám:
Mert webáruzházunk figyelembe veszi a mai piaci helyzetet, tudja, hogy anyukának lenni nem egyszerű dolog, tudjuk, hogy nehéz a családi kasszából még játékokra is költeni, ezért hát árainkat úgy alakítjuk, hogy azok barátságosak legyenek! Sőt: egy email és az is elintézve, hogy az akciós terméket félretegyük és a megbeszélt időpontban ha már le is járt az akció akkor az még a kedvezményes áron fizethető legyen.

Budapesti XIII.kerületi irodánkban pedig a termék már másnap, postaköltség nélkül átvehető.

A webáruházunk termékeit mindenki ismeri, a márka megbízható és bátran állíthatom hogy minden anyuka ismeri és nyugodt szívvel megvásárolja azt gyermekének!

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Két gyermekem van, egy 8,5 éves Edvárd, aki második osztályos egy 2,5 éves Artúr aki jelenleg bölcsödébe jár „dolgozni”.
Két kiegyensúlyozott, vidám gyermek, akik tesztelik és igazán élvezik a játékokat és a rendezvényeinket!

Miért érdemes rád szavazni?
Mert igyekszünk úgy bánni az emberekkel, ahogy szeretnénk, hogy ő is bánjanak velünk. Mert a mi üzletünkben és működésünkben nem az a fontos, hogy forgalma legyen a webáruháznak, hanem az is, hogy szívvel-lélekkel tudjuk azt üzemeltetni. Fontos, hogy a vevőkkel kapcsolatunk is legyen, visszhangja a vásárlásnak és nem elégszünk meg avval, hogy kifizették a terméket. Nem árusítunk olcsó,”gagyi” termékeket, mert Anyukaként tudom, hogy hosszútávon nem az a kifizetődő..és megmondom őszintén én magam sem adok ilyet terméket a gyermekeim kezébe.

Akik személyesen ismernek tudják, rögös út vezetett el ide, ahol most vagyunk, de szerelmem az általunk képvislet Fisher-Price márka,és szeretnék egy olyan személy lenni, aki tiszta szívvel tudja képviselni a márkát ma az országban. Ez a webáruház az én 3. gyermekem.

Szeretném a gyermekeimnek megmutatni, hogy a tőlük elvett idő-energia nem felesleges, van értelme, jövője, hogy megéri ennyit dolgozni.

Szeretném a díjat, hisz vágyom elismerésre és tudni, hogy jó az, amit képviselek.

69. Szemesné Grasl Veronika

Szemesné Grasl Veronika, BOMB fürdőgolyók

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Kézzel készített és természetes fürdőkozmetikumok kizárólagos forgalmazása Magyarországon.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.furdogolyok.hu
www.facebook.com/furdogolyok

Székhely: Szombathely

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Az Európa-szakértő és angol nyelvi szakfordító / tolmács végzettségemmel, szombathelyi szinten vagy túl-kvalifikált voltam vagy lehetőség nem volt kibontakozni. A BOMB Cosmetics márkával egy véletlen folytán találkoztam, rengeteg fantáziát láttam a termékekben. Ekkor Petra kislányom alig múlt 1 éves. Nagyon nehéz feladat volt az angol gyártókat meggyőzni afelől, hogy miért én vagyok alkalmas a termék kizárólagos forgalmazására itthon, de talán látták a lendületet és a kreativitást, miként fejlesztem, trendin mondva-építem a brand-et! Mivel hatalmas szerencsém van abban, hogy mindkét nagyszülői háttér aktív és rengeteget tud segíteni a kislányom felügyeletében, így férjemmel nekivágtunk.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Megtalálni a megfelelő kényeztető vagy éppen nyugtató fürdőkozmetikumot, személyre szabottan, nem kis feladat. A mai rohanó világban egy 20 perces fürdés, finom aromaterápiás illatokkal, nagyon hasznos tud lenni! Ennyit igen is szánni kell magunkra. A termékek árait tekintve ajándéknak is kiváló. A vásárlói visszajelzésekből tudjuk, hogy ezekkel tévedni nem igazán lehet! Mindenkit mosolygásra késztet termékeink süteményes külseje! 

Reklám:
Hol is kezdjem?…  A termékek mindegyike illóolaj tartalmú. A gyártó és őket képviselve én is hiszek az illóolajok erejében. Fantasztikus aromaterápiás hatásuk van! A termékeink egyetlen alapanyagát sem tesztelték állatokon, ami szintén nagyon fontos érv amellett, hogy miért próbáljuk ki a BOMB fürdőkozmetikumokat. A márka törekszik arra, hogy minél inkább olyan alapanyagokat használjon, amelyek tiszták, természetesek és legkevésbé se irritálják a mai világban egyre gyakrabban előforduló érzéken y bőrt sem

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Petrus, aki 3 és fél éves ( bár csak megállna most Vele az idő, olyan édes korszak ez (is).

Miért érdemes rád szavazni?
Bár engem is néha inspirálni kell ilyen elfoglalt édesanyák mindennapi történeteivel, mint az enyém, főleg mikor az anyai lelkiismeret furdalás rám tör, de talán mégis én is tudok példát mutatni arra, hogy igenis lehet sikeresnek lenni gyerkőc mellett, nem szabad a pelenkák témakörébe belefulladni. Én úgy látom, hogy a kislányommal eltöltött percek is kiegyensúlyozottabbak, ha elégedett Anyukát lát bennem.
Jelentkezésemmel szeretnék minden Anyukát arra biztatni, hogy merjenek vállalkozni arra, ha lehetőség nyílik az álmok megvalósítására, hiszen minden csak szervezés kérdése!
Minden egyes szavazat, amit a fentebb sorok alapján kiérdemlek, csak abban erősít, hogy jó úton járok…, hogy a célok, amiket kitűztem, mások is értékelik! KÖSZÖNÖM!

70. Dorogi Andrea

Dorogi Andrea, valdorart

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Jobb agyféltekés rajz és festés tanításával, valamint rajzelemzéssel felnőtteknek, gyerekeknek egyaránt.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.valdorart.hu
www.facebook.com/pages/Jobb-agyféltekés-rajz/

Székhely: Dunaharaszti

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2008-ban kezdtem el vállalkozni. Ezt megelőzően multinacionális cégeknél dolgoztam pénzügyi területen. A saját vállalkozással jobban össze tudom egyeztetni a családot a munkával.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A kreativitásuk, rajztudásuk fejlesztésében és önismeretben.

Reklám:
Tevékenységem célja, hogy felfedezzük azokat a képességeinket, kreatív energiáinkat, amelyek ott élnek bennünk. Célom, hogy a „nem tudom” szemlélet „meg tudom” hitté alakuljon. Többre vagyunk képesek, mint amit hiszünk magunkról.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
2 gyermekem van, Míra 3 éves lesz, Márk 1 éves múlott

Miért érdemes rád szavazni?
Mert megtanítalak másképp látni, másképp szemlélni a világot.
Amennyiben képesek vagyunk a világot más nézőpontból szemlélni, akkor képesek vagyunk a megismerésére. Ha megismerjük, akkor képesek vagyunk a dolgokat úgy elfogadni, ahogy vannak. Amennyiben elfogadjuk, képesek leszünk békében és harmóniával élni önmagunkkal és környezetünkkel.

71. ABC Akadémia Kft.

Kissné Keserű Erika, ABC Akadémia Kft.

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Online képesség fejlesztés 3-10 éves gyermekek számára.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.abcakademia.hu
www.facebook.com/ABCakademia

Székhely: Dunaújváros

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
A kisfiam születési körülményei és fejlődése adta az alap ötletet, hogy egy szakember szakmai tudására és tapasztalataira támaszkodva, együtt készítsünk el, egy képesség felmérő és fejlesztő honlapot!

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Az ABC Akadémia Képesség Fejlesztő Programját azoknak a 3-10 év közötti gyerekek szüleinek ajánlja, akik hisznek a tudatosan felépített, lépésről-lépésre haladó fejlesztési ütemben. Célunk, hogy olyan – gyermekük iránt felelősséget érző, érdeklődő és lelkiismeretes – szülőknek és szakembereknek nyújtsunk szakmailag tudatosan felépített, irányított, ugyanakkor kellemes időtöltést biztosító programot, akiknek nem elég, hogy csak teljen az idő és a gyermek magától cseperedjen fel, hanem szívesen részt vesznek a gyermek fejlődésének irányításában!

Reklám:
Jelenleg ingyenes szolgáltatást nyújtunk, mivel jelenleg fejlesztés alatt áll az Online Képesség Fejlesztő Program

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Két gyermek édesanyja vagyok! Levi 5 éves, Noémi 3 éves

Miért érdemes rád szavazni?
Ez a honlap minden szülő számára hasznos információt tartalmaz, és INGYEN!

72. Kincses Melinda

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Tolmácsolás és szakfordítás olasz, angol és magyar nyelven. Cégképviselet Olaszországban, ügyintézés, levelezés és tájékoztatás szakmai vásárokról.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.olasztolmacs.wordpress.com/
www.facebook.com/Olasztolmacs

Székhely: Olaszország

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
A sors úgy hozta, hogy életem párja és kislányom apukája egy olasz ember lett. Több mint 10
éve élek Olaszországban, de a fapados járatoknak hála gyakran visszatérek Magyarországra. Az
első időkben otthoni ismerősöknek segítettem olasz kereskedelmi partnerek felkutatásában,
majd a Fordit.hu-n keresztül (lásd profilom itt: www.fordit.hu/fordito/Kincses-Melinda/) egyre több magyar céggel kerültem kapcsolatba. Mivel a gazdasági válság Olaszországot issúlyosan érintette, itt is nagyon nehéz munkát találni, kislányom születése után pedig méginkább egyértelművé vált, hogy csak akkor lesz munkám, ha „csinálok magamnak”. A terhesség utolsó és a kismamaság első hónapjaiban már tudatosan terveztem a vállalkozást (a gazdagmami ötletei alapján is, melyet ezúttal is köszönök!), 7 hónapos nagy hassal még tanfolyamra jártam. A vállalkozói engedélyt pedig a kislányom 1 éves születésnapján váltottam ki!

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Nem fordítóiroda vagyok! Ügyfeleimmel hosszútávú kapcsolatra törekszem és személyre szabott szolgáltatást nyújtok nekik a következő esetekben:

– Felkutatom számukra a potenciális olasz partnereket, termékeket.

– Tájékoztatom őket az olaszországi szakvásárokról, és teljes körűen meg tudom szervezni részvételüket, olaszországi látogatásukat.

– Innen Olaszországból könnyen hozzáférek az olasz kamarai nyilvántartásokhoz, így lehetőség van az olasz partner „ellenőrzésére”

– közvetlen jó kapcsolatom van több fuvarozó céggel is, az áruszállítást is meg tudom szervezni.

– nagy tapasztalatom van kereskedelmi levelezésben, műszaki dokumentációk fordításában.

– üzleti találkozókon, szakmai fórumokon, szakvásárokon pedig tolmácsként tudom segíteni munkájukat.

Az olasz mellett az angol nyelvet is jól beszélem.

Reklám:
Közvetlenül Olaszországból intézem az olaszországi ügyeiket!

Az elmúlt 10 évben ügyfeleimmel együtt számtalanszor tapasztaltam ennek előnyeit:

– nem a tankönyvekből tanultam az olasz üzleti nyelvet és praktikákat. Számos olyan kifejezést és plusz információt ismerek, melyet otthonról egyszerűen nem lehet megtanulni.

– az olasz partner jobban örül, ha egy olaszországi telefonszámon érheti el a magyar cég képviselőjét, a magyar céggel viszont tarthatjuk a kapcsolatot e-mailben vagy skype-n, msn-en is.

– mert nem csak a szolgáltatások, hanem az árak is személyre szabottak, így olyan kisvállalkozók is megkereshetnek akik nem tudnák megfizetni a fordítóirodákat vagy külföldi cégképviseletet a kamarán keresztül.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Egy három éves kislányom.

Miért érdemes rád szavazni?
Ha szeretitek a napfényes Itáliát akkor az olaszországi ügyeket bízzátok rám 🙂

73. Varga Zsófia

Varga Zsófia, Meseruha

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Egyedi gyermekruhák forgalmazása online webáruházon keresztül. Kreatív tervezés a megvalósításig.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.meseruha.hu
www.facebook.com/meseruha

Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Megfogant egy ötlet, hogy olyan szolgáltatást szeretnék létrehozni, mely lehetőséget ad bárkinek, hogy megálmodja a saját ruháját (később meséjét) és a közönségi szavazás során legjobb alkotások megvalósuljanak általunk egy olyan rendszerben, hogy a címkére a tervező is felkerüljön (Your Design by Luca), ő is részesedjen, illetve olyan anyáknak ezzel munkát teremt, akik baba mellett, még gyesen vannak, és otthonról tudnak dolgozni.
A vállalkozás hivatalos elindításával meg kellett várnom, míg a kislányom egy éves lesz. Addig a háttérben tudtam szervezni. A kreatív tervek megvalósíthatóságának alapját egy új márka egyedüli forgalmazása adja. Így ez teremti meg minden további lépés alap rendszerét.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Egyelőre kiépíteni és ismerté szeretnék tenni egy olyan rendszert, mely lehetőséget fog tudni adni bárkinek, hogy saját ruhatervet feltöltsön, megosszon másokkal. És a legjobbak megvalósításával bevételt teremt minden egyedi tervezőnek, illetve munkát akár otthonról, baba mellett is végezhetően.

Reklám:
Jelenlegi termékeink egy , a hazai közönség előtt még nem ismert,de kizárólag gyermekruházattal foglalkozó márka termékei. Ami európában gyártott. Kiváló minőség, és egyedi tervezők által megálmodott termékek. Fő szempont, hogy a gyermekeknek, illetve az adott kor sajátosságaihoz legyen tervezve. Játékos, színes, pici különlegességgel ellátva minden egyes darabot.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
2 gyermekem van.
Egy 3 éves kisfiam és egy másfél éves kislányom.

Miért érdemes rád szavazni?
Mert olyan rendszert álmodtam, mely mások anyáknak is lehetőséget adhat. A gyermekeknek szól. Őket is fejleszti, bevonja, insprirálja. Így egyszerre találkozik a fantázia, kreativitás, a szülői értékekkel, miközben anyáknak ad új lehetőséget, mivel saját bőrömön tudom, milyen nehéz ma megélni vagy munkát találni, pláne ha több gyermeked van.

74. Estrella Puhatalpú és Női Cipő

Estrella Puhatalpú és Női Cipő

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Cégünk női cipők és puhatalpú bőrcipők gyártásával foglalkozik.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.estrellacipo.hu
http://www.facebook.com/pages/Estrella-puhatalpú-cipő

Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
A családi tulajdonú cégben több mint tíz éve dolgozom, számomra az önálló, vállalkozói lét a természetes, ismerős állapot. Lehet, hogy alkalmazottként nem is állnám meg a helyem… Néhány hónapja ügyvezetőként felelek a több mint húsz munkavállalónkért és a termékeinkért, ez persze merőben új és keményebb helyzet, mint ahogyan azt a korábbi években megszoktam.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Ügyfeleink egyfelől cipő-kiskereskedők, akiknek az általunk gyártott termékek (korosztályi és kényelmi) jellege miatt rendkívül fontos, hogy jó minőségű, a hazai „lábakra” illő női cipőket kínáljunk szezonról szezonra. Kiváló modellőrünk és munkatársaink sok évtizedes szakmakultúrája segíti kollekcióink kialakítását, a kereskedelmi stílusunkat pedig partnereink visszajelzései alapján sikerült hatékonnyá, egyedivé és rugalmassá alakítanunk. Ügyfeleink másik csoportját maguk a (női és gyerek-) cipővásárlók jelentik, akik törzsvásárlókként ragaszkodnak a hazai gyártású, állandó minőségű Estrella cipőkhöz. Különlegességünk, hogy cipőinket 33-as mérettől 44-es méretig gyártjuk.

Reklám:
Akinek sikerült kényelmes és csinos Estrella cipőt vásárolni, biztos lehet benne, hogy a következő szezonban újra talál majd magának lábbelit a megismert kaptafára. Nálunk 33-as vagy 44-es lábbal sem kell gyermekcipővel vagy férfibakanccsal kompromisszumot kötni. Puhatalpú bőrcipőink kiváló minőségűek és nagyon egészséges viseletet jelentenek akár 6 hónapos kortól egészen a felnőtt méretekig.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Borisz fiam másodikos kisiskolás, Natasa lányom középsős óvodás.

Miért érdemes rád szavazni?
Noha napi szinten tapasztaljuk, de azért jól esik minden újabb biztatás arra, hogy érdemes kitartani az itthoni gyártás és foglalkoztatás mellett. Fennmaradásunk, fejlődésünk egyetlen záloga, ha mind többen keresik tudatosan a hazai termékeket, legyen szó dizájntermékről, cipőről vagy sárgarépáról.
Ha ránk szavaznak, nyomnak egy lájkot a hazai könnyűiparnak is 🙂

75. Sebestyén Márta

Sebestyén Márta, Aktívkids

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Az Aktív Kids Gyermekcentrum 2011 februárjában kezdte meg működését. Kezdetben a GEKKO Veszprém Képességfejlesztő Játszóház keretein belül korai fejlesztéssel , képességfejlesztéssel foglalkoztunk aztán bővítettük a szolgáltatást, összegyűjtöttünk mindenféle más, a gyermekek számára örömteli és hasznos elfoglaltságokat egy helyre a gyermekcentrumba. 2011 októberében egy nagyobb projekttel bővítettük szolgáltatásunkat magánbölcsődével és magánóvodával.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.aktivkids.hu
www.facebook.com/Aktív Kids Magánovi

Székhely: Veszprém

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Eredeti végzettségem alapján tanár vagyok de gyermekeim születése előtt más területen dolgoztam. Matyi fiam születése után újra vágytam vissza az oktatásba de nem a közoktatásba. 2009-ben rábukkantam a GEKKO Képességfejlesztő Játszóházak oldalára, nagyon megtetszett a képességfejlesztő pedagógia amit képviseltek. Először kipróbáltam mint szülő és utána csatlakoztam magam is a hálózathoz franchise rendszerben. A gyermekcentrumban az óvoda és a bölcsőde mellet GEKKO Veszprém Képességfejlesztő Játszóházat is üzemeltetek.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Az óvoda és a bölcsőde programját igyekeztem úgy összeállítani, hogy a szülőknek délután már ne kelljen „taxizni” a gyermekükkel. Minden napra jut egy-egy hasznos és örömteli fejlesztő program a hozzánk járó gyermekeknek így a szülő azon túl , hogy tudja hogy gyermeke jó kezekben van , abban is biztos lehet hogy gyermeke a nálunk töltött időt hasznosan, az életkori sajátosságait kihasználva optimális fejlesztésben részesül.

Reklám:
Mindenünk a gyermek. Tudjuk, hogy a szülő a legféltettebb kincsét bízza ránk és ezért a bizalomért hálásak vagyunk. Rugalmasak vagyunk, alkalmazkodunk a szülők és a gyermekek igényeihez. Nem gyermekmegőrző vagyunk, nálunk komoly pedagógiai munka folyik aminek alapja a gyermekek szeretete és a szakmai tudás. A csapatom minden tagja szakképzett pedagógus, büszke vagyok rájuk!

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Bonifác 6, Mátyás 4 éves

Miért érdemes rád szavazni?
Én hiszem és vallom, hogy a gyermekek képességeinek fejlesztése szükséges és jó dolog. Különösen napjainkban. Emellett ugyanolyan fontos a szabad játék, a kortárs kapcsolat. A boldog, sikeres felnőttkor egyik titka az alapvető képességeink megalapozása. A hozzánk járó gyermekek szülei biztosak lehetnek abban hogy ehhez mi is hozzájárulunk.

76. Sándor Eszter

Sándor Eszter, Profi weblapkészítés

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Weboldalkészítéssel, weblapok népszerűsítésével. Linképítéssel.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.profiweblapkeszites.hu
http://www.facebook.com

Székhely: Gyál

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Mikor terhes lettem a nagyobbik fiammal, akkor kezdtem el keresni olyan munkát amit interneten tudok majd végezni, így találtam Ágira és neki köszönhető, hogy most itt tartok. Kezdetben csak a párom oldalát építettem, valamint néhány ismerősnek, ma már több tucat elégedett ügyfelem van. Azért kezdtem el vállalkozni, hogy minél több időt tudjak a gyerekeimmel tölteni.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Weboldalkészítésben, elkészült weboldalakat láthatóvá teszem linképítéssel, melynek eredményeként, előrébb kerülnek a google találati listáján és hosszútávon ingyenes látogatókat kapnak.

Reklám:
Nálam az ügyfél az első 🙂 több extra dologot kap tőlem ajándékba a konkurenciához képest.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Két gyerekem van 3,5 éves Krisztián, 1,5 éves Dávidka.

Miért érdemes rád szavazni?
Mert szeretném minél több embernek láthatóvá tenni a weboldalát, valamint megtanítani nekik, hogy hogyan tegyék meg saját maguknak.

77. Kostyál Erika

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Nemezbirodalom KFT.
Nemez tárgyak (lakberendezés, díszek, játékok, öltözködés, ékszerek és kiegészítők, egyebek) készítése. A nemezelés, mint hagyományos kézműves tevékenység tanítása pedagógusoknak, továbbá kézművességre nyitott felnőtteknek, szakkörök vezetése gyerekek részére.
Kézműves alapanyag forgalmazása.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.kostyalerika.hu
www.facebook.com/Kostyál Erika-Minden-ami-nemez

Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Kisfiammal lejáróban volt a GYES, amikor újra gondolkodóba estem, hogyan tovább? Elvégeztem a népi játszóházvezetői tanfolyamot. A sokféle népi kismesterség közül a nemezelés vonzott leginkább. A következő években autodidakta módon fejlesztettem tudásomat és a sok-sok tárgy elkészítése közben megszereztem a kellő uralmat az anyag felett. Egy idő múlva magától adódott a lehetőség, hogy másoknak is átadjam tapasztalataimat. Így a saját alkotások forgalmazása mellett egyre nagyobb időt fordítottam a tanításra. Saját gyermekeim osztályaiban kezdtem a gyermekfoglalkozásokat. Ezt követően szájról-szájra ment a hír és egyre több osztályban tartok foglalkozásokat.
Egy idő múlva a sokféle gyapjú és nemeztárgy számára kicsi lett a házunkban kialakított kis kuckó. A közelmúltban megvalósítottam régi álmomat és megnyitottam saját műhelyemet a Gyapjas műhelyt (Bp. XVI. Rákosi út 44.).

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Használható tudásra tesznek szert a jelentkezők tanfolyamaimon. Kiélhetik kreativitásukat, de akár kiegészítő jövedelemhez juthatnak, vagy akár saját vállalkozást is indíthatnak. Vannak, akik az itt tanultak alapján hasznos kikapcsolódásra lelnek, míg másoknak a megtakarítás esélye, hogy maguk készítik családjuk és ismerőseik számára az ajándékokat, valamint otthonuk dísztárgyait. A tanfolyamomat elvégző pedagógus kollégák intézményük költségvetését kímélik tevékenységükkel, mert nem kell külsős embert megfizetni a nemezes programokért.
Egyedi tervezésű nemeztárgyaim között minden korosztály fellelheti a számára tetszőt. Műhelyemben megtalálható minden egy helyen. Közel 90 színű szalaggyapjú, különböző minőségű paplangyapjú, előnemez, selyemszövet, selyemrost.

Reklám:
Tanfolyamaim alkalmazkodnak a jelentkezők időbeosztásához.
Műhelyem jól megközelíthető és benne minden alapanyag és eszköz megtalálható. Alapanyagok és a magam készítette termékek interneten keresztül is megrendelhetők Piackutatásom alapján elmondhatom, hogy igen jó árfekvéssel kínálom termékeimet és tanfolyamaimat.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
2 gyermekem van. Fiam májusban lesz 12, lányom 15 éves.

Miért érdemes rád szavazni?
Célom átmenteni a mai ember életébe egy darabot a múltból, átadni a tudást, technikát, fortélyokat és az alkotás örömét. Úgy látom a mai rohanó, stresszel teli világban műhelyem a megnyugvás, az aktív és értékes kikapcsolódás szigete. Szakköri foglalkozásaimon a fiatal generációtóval megismertetem, megszerettetem ezt a csodálatos mesterséget.
Munkáimmal sok-sok gyermeknek és felnőttnek szereztem már és minél többnek szeretnék még örömet szerezni. Nálam elérhető áron, rendkívül széles választékban lehet beszerezni az alapanyagokat.Végül azért, mert tevékenységemmel a természet egyik óriási ajándékát, a gyapjút, s annak felhasználási módjait szeretném közkinccsé tenni.

78. Horvát Krisztina

Horvát Krisztina, Scoline

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Speciális gyógytornakezelés, Schroth terápia gerincferdült gyermekeknek, felnőtteknek, egyéb gerincbetegségben szenvedőknek.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.scolinea.hu
www.gyogytornainfo.hu
www.facebook.com/scolineagyogytorna

Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Gyermekkoromban gyógytornára kellett járnom gerincferdülés diagnózissal. Akkor határoztam el, hogy bármi leszek, csak gyógytornász nem. Az életem azután tulajdonképpen a véletlen folytán mégis ide sodort, aminek mostanra már nagyon örülök. A diploma után hosszú ideig Németországban dolgoztam, ahol lehetőségem nyílt a gerincferdülteket kezelő Katharina Schroth Klinikával, a módszerrel szorosabb barátságot kötni. Behoztam Magyarországra a háromdimenziós gerincferdüléskezelési módszert, a Schroth terápiát, amit azóta is oktatok gyógytornászoknak, orvosoknak, főiskolai és diploma utáni képzés formájában. 2004, a hazaérkezésem óta hosszú idő telt el, több ezer beteget elláttunk. Nemrég ünnepeltük az általam alapított Scolinea Gyógytorna nyolcadik születésnapját és megnyitottuk második rendelőnket.
Több mint 10 év kemény munkája után a klinikával való szakmai kapcsolatunkat komolyabb formában is elismerve, kineveztek a Schroth klinika hivatalos magyarországi instruktorává.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A sok-sok éves tapasztalat ezen a területen egy biztos alapokon álló szakmai hátteret biztosít a betegek gyógyulásához, amit folyamatos külföldi továbbképzésekkel bővítünk.A szakma iránt elkötelezett gyógytornászainkkal folyamatosan azon dolgozunk, hogy a magyarországi gerincferdüléskezelést nemzetközi színvonalúra emeljük. Szeretem a szakmámat és ez segít az előrelépésben. Nagy hangsúlyt fektetek a betegek lelki támogatására, a családok, szülők segítésére a kezelés folyamatában. Több írásos fórumon, honlapokon, cikkeken, ortopéd kongresszusokon, találkozókon keresztül segítjük a szülőkkel való kapcsolattartást, az információáramlást gyermekek, szülők részére hogy megismerjék, könyebben feldolgozhassák a gerincferdülés testi-lelki terhét, csoportos, ingyenes órákat szervezünk, hogy egymással barátságot köthessenek. Az oktatással a hazánkban dolgozó gyógytornászok kezébe szeretném adni azt a lehetőséget amit annak idején én németországi tanáraimtól kaptam, a gyógyítani tudás lehetőségét.

Reklám:
A hozzánk forduló páciensek számára biztosítjuk a minőségi egészségügyi ellátást, az egészség megtartásához, a betegségek megelőzéséhez szükséges gyógytorna kezeléseket, tanácsadást. Hazánkban egyedülálló módon kezeljük a gerincferdült betegeket a Schroth terápiára alapozott komplex ellátással.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Egy kislányom van, 5 éves.

Miért érdemes rád szavazni?
Szeretném elérni, hogy a hazai gerincferdüléskezelés a helyére kerüljön és ennek következtében a beteg gyermekek, felnőttek a lehető legjobb terápiában részesülhessenek. A velük való közös munka sikere után a javulás elérésekor a mosolyt látni az arcukon számomra a legnagyobb öröm, ilyenkor azt gondolom, ezért érdemes!

79. Nemesvári Edit

Nemesvári Edit, Magánúszás

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Gyermekek és felnőttek úszásoktatásával.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.maganuszas.hu
www.felnottuszas.hu
www.facebook.com/maganuszas

Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Pályakezdőként testnevelőként dolgoztam egy középiskolában, mellette elkezdtem oktatni,hiszen hamar kiderült számomra, hogy a tanári szakma a mai iskolai keretek között nem nekem való.Gyermekkoromban úsztam, a víz szeretete mindig természetes volt számomra. Ennek már 10 éve. Egyre több energiát fordítottam az úszás oktatásra, és lassan azt vettem észre, hogy csak ezt csinálom.Megcsináltam a honlapomat, rengeteg gyereket és felnőttet tanítottam közben úszni.Igyekeztem a reklámmal is foglalkozni, de tanítványaim nagy része ajánlás alapján jön hozzám. Mindeközben rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem. Kialakultak az általam hatékonynak tartott módszer pillérei és a mai napig folyamatosan azon dolgozom, hogy a vendégeim a lehető legnagyobb örömüket leljék az úszásban.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Egyszerű a válasz. Abban, hogy megtanuljanak úszni. A cél elérése viszont nem mindegy, hogy milyen úton történik. Minden tudásommal azon vagyok, hogy a tanítványaim ne „csupán” úszni tudjanak, hanem egy életre megszeressék a víz varázslatos közegét.

Reklám:
Aki nálam tanul, maximális szakmaiságot kap tőlem, mindenki a saját képességeinek megfelelően adagolva. Véleményem szerint ebben van a lényeg. Nem húzok sablont mindenkire, hiszen az úszás nagyon nehéz annak, aki először találkozik a vízzel. Igyekszem ezt szem előtt tartani és az egyéniségek, életkorok és bizonyos korlátok, figyelembe vételével segítek az úszás elsajátításában.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Kamilla, 2 éves.

Miért érdemes rád szavazni?
Mert úszni tudni kell!
Szeretném, ha minél több embernek élményt jelentene az úszás és nem akkor keresnének fel, amikor már kialakult egyfajta „iszony” a víztől.

80. Ladics Viktória

 Ladics Viktória, HR Partner Consulting

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Cégem, a HR Partner Consulting Kft. a HR tanácsadás három fő területére fókuszál. Toborzás-kiválasztásban, képzések-tréningek megvalósításában, és szervezetfejlesztési kérdésekben segít ügyfeleinek. Ha egy kicsit kézzelfoghatóbbá akarjuk tenni a dolgot, megtaláljuk az összetartozó láncszemeket, a munkaadó igényeit és a munkavállaló érdekeit szem előtt tartva, összehozzuk azokat, akiknek egymásra van szükségük. Vagy ha már megtalálták egymást, és közösen szeretnének tovább fejlődni, akkor akár egyéni, akár szervezeti szinten tréningekkel, képzésekkel és folyamatfejlesztéssel segítjük őket ebben.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.hrpartnerconsulting.hu
www.facebook.com/hrpartner

Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Cégünk 1 évvel ezelőtt, 2011. április 13-án alakult. Több mint 15 évig dolgoztam vállalati HR oldalon, majd HR igazgatói pozícióból mentem GYES-re. Gyermekeim születése után úgy éreztem, a család-munka egyensúlya jobban fenntartható, ha tanácsadóként folytatom a karrieremet. Egy idő után megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy a szakmai múltam során megszerzett tudást és ügyfélkört a magam és mások örömére egy saját tanácsadó cégben érdemes tovább fejleszteni.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Nálunk mindenki számít, mindenki egyformán fontos. Ügyfeleink, pályázóink, együttműködő partnereink és munkatársaink egyaránt. Minden keresés-kiválasztást, minden tréninget, minden projektet és feladatot maximális szakértelemmel és rugalmassággal, empátiával, teljes odaadással és felelősséggel viszünk végig.

Reklám:
Megbízhatóak, gyorsak és főleg nagyon emberiek, közvetlenek vagyunk. Minden ügyfelünket a legfontosabbként kezeljük, minden jelöltünk sorsát követjük. Vállalati HR tapasztalatunkat és szakértelmünket tanácsadóként ügyfeleinkre tudjuk szabni, így sokkal jobban megértjük igényeiket, és azonosulni tudunk problémáikkal.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Két gyönyörű kislányom van, Janka a napokban lett 6, Dorka pedig 4 éves.

Miért érdemes rád szavazni?
Amikor olvastam a felhívást, azonnal az jutott eszembe, ez az a pályázat, amit azért írtak ki, hogy mi is induljunk rajta. Cégünk egy igazi „anyavállalat”. Családias légkörben kilencen dolgozunk együtt, egy kivétellel mindannyian anyukák vagyunk, összesen 11 gyermeket nevelünk, a legifjabb jövevényt októberre várjuk. A kollégák kiválasztásakor tudatosan ügyeltem arra, hogy olyan profi szakembereket találjak meg, akik anyaként próbálnak visszatérni a munka világába. Hogy ez a folyamat könnyebb legyen, mindenki fokozatosan integrálódhat, mindenki olyan mértékben vállal terhet, ahogy a családi helyzete megengedi. Lehetőség van arra, hogy a munka azon részeit, amelyet otthonról, home office jelleggel el tudnak látni, saját időbeosztásuknak megfelelően, otthonról végezzék el.
Ez a fajta munkaadói szemlélet csak nagyon mély bizalmi viszonyban működhet, de a koncepció így egy év tapasztalataival a hátunk mögött, úgy tűnik, beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Azok az édesanyák, akik többéves munkatapasztalattal a hátuk mögött, egy vagy akár több gyermekkel szeretnék tovább építeni karrierjüket, elképesztő hatékonysággal és céltudatossággal tudják az életüket úgy szervezni, hogy a család – munka egyensúlyt fenntartva minden szerepükben a lehető legtöbbet, legjobbat hozzák ki önmagukból.
A kisgyermekes édesanyák re-integrációja nem csak cégen belül volt cél, Összhang Program© néven egy olyan szervezetfejlesztési koncepciót dolgoztunk ki, amelynek fókuszában az anyák munkaerőpiacra való visszatérése, a család és karrier összhangja, illetve az atipikus munkavállalási formában dolgozók vezetésére kínált vezetői eszközök állnak.
Ahhoz, hogy mindez így működhessen, én egyedül kevés lennék. Biztos hátországként mögöttem áll egy remek munkatársi csapat, a férjem és az édesanyám.

81. Stégner-Kunos Nikolett

Stégner-Kunos Nikolett, Pöttyös Bögre Kávézó

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
A Pöttyös Bögre Kávézó a város első ízig-vérig családbarát, gyermekbarát, emberbarát és finom hazai termékbarát helye.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.pottyosbogrekavezo.hu
www.pottyosbogrekavezo.blog.hu/
www.facebook.com/pottyosbogrekavezo

Székhely: Székesfehérvár

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
A gyermekünk születése után olvastam egy cikket, amelyben bemutattak néhány gyermekbarát vendéglátóhelyet az ország minden pontjáról. Az ablakon besütött a nap, a kislányunk fent aludt az ágyában és egyszer csak, mint a villámcsapás, éreztem, hogy ez az igazi, egy gyermekbarát helyet kell nyitnom, itt Székesfehérváron.
Be is szaladtam a férjem dolgozószobájába és elmondtam neki a nagy ötletem, de mivel szülés óta hetente újabb és újabb üzleti ötletekkel bombáztam, fel volt készülve és kedvesen csitított, hogy „Jól van, aludj erre még néhányat!”….de én tudtam, hogy ez lesz az igazi ötlet. Az isteni sugallat!
Attól a naptól kezdve, a kislányunk alvásidejében elkezdtem dolgozni az üzleti terven, heteken át és végül szeptemberre „kerek lett” az egész. Költségvetés. Üzleti terv. Látványterv. Haccp. Mindenféle.
Közben folyamatosan jöttek az ötletek, a férjemnek is elkezdett csak ezen járni az esze. Erről beszéltünk séta közben, hazafelé. Én babakocsival róttam a várost, hogy megtaláljam a Helyet, ahová el tudom képzelni a kávézót. És megtaláltuk.
Utánajártam.. Tárgyaltam. Terveztünk. Álmodoztunk. Tárgyaltam. Álmodoztunk. Álmodoztunk. Tanultam. Dolgoztunk. Dolgoztunk. Dolgoztunk. Engedélyek. Engedélyek. És végül megnyílt a kávézó.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Egyik fő célom hogy a magyar termelőket támogassam azzal, hogy a minőségi áruikat beillesztem a kínálatunkba. Ezzel népszerűsítve a minőségi hazai és egészséges termékeket és így a vendégek is könnyebben hozzájutnak azokhoz. És igyekszem mások álmának valóra válását is segíteni, ezért sok kézműves terméket is lehet a kávézó butikjában vásárolni, amit anyukák, nők készítenek otthon, munka mellett, gyerek mellett.
A kávézóban rendszeresen tartunk programokat kicsiknek és nagyoknak olyanokkal együttműködve, akik közel állnak a szívemhez, mert nagyon tehetséges emberek, akik ugyanúgy harcolnak mindennap, mint én, hogy „meg tudjanak élni” az álmukból.

Reklám:
Egy kis kávézó, szívvel –lélekkel, ahol mindig kedves a kiszolgálás, mintha a barátainkhoz mennénk vendégségbe, vagy a nagymamához látogatóba. Egy hely, ahol egyszerűen „csak” jó időt tölteni.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Egy gyermekünk van, egy csodálatos kislány Emília, aki most lesz 1,5 éves. Vele lett kerek az életünk.

Miért érdemes rád szavazni?
Mert mertem nagyot álmodni, és mindent megtettem érte, hogy valóra is váltsam azt. De fontosnak tartom elmondani azt is, hogy egy nagy adag szerencse és a családom támogatása nélkül nem tudtam volna ezt megvalósítani és talán évek múlva is csak ott tartottam volna, hogy mi lett volna, ha akkor…De megálmodtam és az élet megadta. Reggelenként még mindig meg kell csípnem magam, hogy elhiggyem, hogy tényleg valóságos. És tényleg az!

82. Kapusi Diána

Kapusi Diána, Makua

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Vállalkozásom alapját képezik természetgyógyászati kezelések, Aura-Soma konzultáció, energetikai tisztítás, oldás, talpmasszázs, életmódtanácsadás, s ehhez kötődően természetes alapanyagokból készített pestók és lekvárok, valamint szörpök forgalmazása.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.makua.eu hamarosan

Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Az indíttatás 2009 tavaszán fogalmazódott meg bennem, miután megtudtam, hogy kislányomnak „szívbetegsége” van. Előtte is foglalkoztam már az egészséges élettel, s természetgyógyászattal, de azóta kifejezetten fontosnak tartom, hogy mindenkinek segíteni tudjak, aki megtalál. Eleinte a már meglévő tudásomat fejlesztettem, s kutattam mind a lelki, mind a fizikai blokkok oldását, s javítását. Mostanra Budapesten több központban is dolgozom energetikai gyógyászként és egészséges életmódtanácsadóként.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Bármilyen testi és lelki problémák oldásában segítek mind testileg, masszázzsal, mind lelkileg energetikai tisztítással beszélgetéssel és 110 féle csodálatos Aura-Soma üveggel. Az egészséges táplálkozáshoz pedig organikus temékeket ajánlok és készítek az ügyfeleimnek (pestot, szörpöket, kenyérfeltéteket, gyógyteákat).

Reklám:
Javaslom mindenkinek, hogy egyszer jöjjön el hozzám egy masszázsra, mert az mindeninek jól esik, s mérje föl hogy érzi magát. Egészséges termékeimmel pedig otthon is tapasztalhatja a jótékony hatásokat, melyeket szeretnék mindenkivel megosztani.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Tara kislányom 3 és fél éves angyalka

Miért érdemes rád szavazni?
Mai világunkban azt gondolom, hogy sokaknak szükségük van arra, hogy kikapcsolódjanak, feltöltődjenek, de számos esetben kevésnek bizonyul egy hétvégei alvás, vagy egy esti pihenés. Nálam egy órás pihenés megfelel egy heti alvás energiájával. Közben szervezete kiegyensúlyozott lesz, lelke pedig boldog. Szavazz rám kérlek, hogy így is visszajelzést kapjam arról, milyen fontos, amit teszek. Köszönöm

83. Dr Mosolygó Sára

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Ügyvédi iroda

A vállalkozás elérhetőségei:
www.drmosolygo.hu

Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2006-ban kisfiam 2 hónapos korában, friss szakvizsgával, megkeresett egy holland ügyfél és nagyon jó ajánlatot tett, ami megalapozta az ügyvédi iroda elindítását.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
JOgi segítséget nyújtok a polgári jog számos területén, részletesen a honlapomon olvasható, családsegítés keretében jogsegélyt is nyújtok

Reklám:
Gyors, hatásos és költségkímélő megoldásokat keresek az ügyfeleimnek problémáik kezelésére.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
2 gyerekem van, 3 és 5 éves fiúk

Miért érdemes rád szavazni?
Mert úgy érzem, hogy sikerült összehangolnom a gyereknevelés és a munka szépségeit és nehézségeit.

Tetszik a kezdeményezés? Lájkold!