A hónap ügyfele: „Nem szabad a tökéletes időpontra várni az indulással, mert olyan nincs!”

Nincs vállalkozási ötleted, de van problémád, melyre még itthon nincs elérhető megoldás? Nyújtsd Te a megoldást! Ezt tette Cserháti-Herold Janka ügyfelünk is. Kifaggattam a hogyanról, itt olvashatod a történetét:

VÁ: Hogyan lettél vállalkozó? Mióta foglalkozol ezzel? Miért éppen ezt a témát választottad?

bhp_0122CsHJ.: Szeretek a kereteken kívül létezni. Sosem tudtam hagyományos munkakörökben elképzelni magam. Mindig is valami izgalmas munkára vágytam, ahol azzal foglalkozhatok, ami tényleg érdekel: esőerdő­kutató, színésznő, kézműves és újságíró akartam lenni. Vagy mindez egyszerre. Az egyetem alatt voltam újságíró­gyakornok, biztosítási bróker és fitneszedző is. Majd másfél év különbséggel megszülettek a kisfiaink, és már előre azon aggódtam, hogy a két kicsi mellett hogyan találok újra munkát. Aztán jött a webáruház ötlete, és úgy döntöttünk, hogy belevágunk a vállalkozásba, mert ez lesz a megoldás. A gyerekeink most is nagyon kicsik még, Domi egy, Bálint pedig két és fél éves.

A vállalkozás ötlete a saját problémakörömből született meg. Második babánk születése után magamnak kerestem biztonságos, kényelmes hormonmentes fogamzásgátlási megoldást. Nem tudtam elfogadni, hogy a hormon, óvszer, spirál, kémiai szerek körön kívül nincs biztonságos alternatíva. Meg is találtam a megfelelő eszközt a méhszájsapka, illetve a biospermicid és a termékenységi számítógépek formájában, de csak külföldről tudtam beszerezni a termékeket.

Hiába érdeklődtem orvosoknál és gyógyszertárakban, itthon egyszerűen nem ismerik ezeket az eszközöket, pedig az Egyesült Államoktól kezdve Németországon át Angliáig mindenhol kaphatók. Orvosok és védőnők ajánlják őket. Sok barátnőmmel, ismerőssel beszélgettem, elkezdtem még alaposabban utánajárni a témának, és kiderült, hogy rengeteg nőt érint ugyanez a problémakör. Így körülbelül fél éve történt, hogy vettem egy mély levegőt, és írtam az amerikai és a német gyártónak is. Meglepetésemre pozitív válaszokat kaptam, és kiderült, valóban én vagyok az első, aki a magyar piacra behozná ezeket az eszközöket. Ettől a ponttól felgyorsultak az események, és éreztem, hogy ez lesz az én utam.

VÁ.: Hogyan tudsz időt szakítani a rengeteg teendődre a gyermeknevelés és a család mellett?

CsHJ.: Minimálisra csökkentettem az alvással töltött időmet. Egyébként bagoly típus vagyok, de amióta a picik hajnalban kelnek, már bagoly és pacsirta egyszerre. A férjemmel abszolút munkamegosztásban végzünk mindent, az itthoni teendőket is. A vállalkozás közös ügyünk, de egyelőre én látok át és tartok kézben mindent. Egymásra vagyunk utalva, mert a nagyszülők távol laknak, nincs segítségünk itt Pesten, így nem is lehetne másképp bírni. Ennek ellenére csak akkor van nyugodt, »odakoncentrálós« időm, ha mindkét kicsi alszik, ez pedig csak éjszaka fordul elő.
Herold Janka Hormonmentes

Mivel nemrég indult a vállalkozásunk, most próbálom kialakítani a rendszeremet, és ez nagyon nehéz feladat számomra, mert elég csapongó vagyok. Szerencsére a gyerekek már megedzettek és rájöttem, hogy a rendszerszerű gondolkodás nem rossz dolog, bár így is elég lazán veszem a napirendet. Teregetés, főzés, rendrakás közben is pörög az agyam a teendőkön, ha eszembe jut egy-­egy szuper dolog, akkor azt gyorsan lejegyzem, és lelkesen elmondom a férjemnek, aki már a hangomból tudja, hogy megint van egy nagy ötletem. 🙂 Végtelen teendőlistákat írok, és próbálom súlyozni, hogy mi éppen a legfontosabb. Az operatív, adminisztratív dolgokat a kicsik mellett is el tudom végezni, ha pár percig lefoglalják magukat, a kreatív időm pedig éjszakára marad. Hihetetlen fordulatszámon tudok pörögni, csak időből van mindig kevés. Néha úgy érzem, hogy úszik minden és rám borul az egész, aztán újra visszaáll a rend.

Szerintem nagyon jól jellemzi a helyzetet a férjem megjegyzése. „Nem gondoltam, hogy három év alatt három gyerekünk lesz.” Tényleg olyan a vállalkozásunk, mintha a harmadik gyerekünk lenne.

VÁ.: Melyik tanfolyamunkon tanultál? Miben segített neked a tanfolyam?

CsHJ.: Az októberi Gazdagmami 4.0 tanfolyamot vettem meg. Az ötlet már korábban motoszkált a fejemben, de fogalmam sem volt, hogyan kellene elindulni. Amikor rátaláltam az anyagra és a Gazdagmami oldalra, nagyon lelkes lettem. Alig vártam, hogy végre megvehessem. Hiába, Ági tud valamit… És pontosan azt kaptam, amit vártam. Egy szuper összefoglalót lépésről lépésre. Válaszokat a kérdéseimre az elindulástól a honlapkészítésig. Rengeteg időt és energiát spórolt nekem ez a tanfolyam, biztosan nem tartanék itt, ha minden információt egyedül kellett volna megkeresnem.

VÁ.: Mi a honlapod címe? Saját készítés vagy valakivel csináltattad? Milyen szempontok alapján állítottad össze a témáját?

CsHJ.: A honlapom www.hormonmentes.hu. Teljes mértékben én készítettem, mindenféle előképzettség nélkül. Gondolkoztam rajta, hogy érdemes-e kész webáruház motort bérelni, de végül úgy döntöttem, hogy megoldom saját WordPress ­honlappal. Szerettem volna egy letisztult, modern oldalt és webáruházat, ami azt sugallja, hogy itt biztonságban van a látogató, barátnők vagyunk egymás közt. Mivel a témám nagyon intim, ezért fontosnak éreztem, hogy ezt az oldalam is tükrözze, de klisék nélkül. Menet közben annyira belejöttem a honlapszerkesztésbe és ­tervezésbe, hogy a logónkat és az ikonokat is én készítettem ingyenes online grafikusprogramokkal. Olyan dizájnt álmodtam meg, amivel még nem nagyon találkozni itthon, főleg webáruházak esetében nem.

A webshopon kívül szeretnék egy széleskörű és komplex tudástárat is kialakítani a honlapomon, hogy minél több hiteles információt adjak át a természetes, hormonmentes fogamzásgátlásról.

VÁ.: Miben tudsz segíteni az olvasóidnak? Milyen termékeid vannak?

CsHJ.: Hatalmas igény van a hormonmentes, természetes fogamzásgátlási alternatívákra és a bio-intimhigiéniai megoldásokra. Viszont eddig nehéz volt itthonról megtalálni és elérni a biztonságos lehetőségeket, hiszen nem is igazán tudtunk a létezésükről. Erre nyújt megoldást a webáruházam, hiszen Magyarországon elsőként nálam lehet beszerezni méhszájsapkát, modern pesszáriumot, biospermicideket. Célom egy olyan komplex kínálat kialakítása, amelyben minden természetes, hormonmentes fogamzásgátlási alternatíva megtalálható a bioóvszertől a csúcstechnológiás termékenységi számítógépig. Az intimhigiénia területén pedig az organikus törlőkendőtől a mentruációs kelyhen át a pisitölcsérig. Jelenleg is több gyártóval folytatok tárgyalásokat, hamarosan még több fantasztikus újdonság várható, nagyon izgatott is vagyok ezek miatt.

Mindezek mellett küldetésemnek érzem, hogy mi, nők jobban megismerjük a saját testünket, a termékenységünk működését és törődjünk a jólétünkkel ilyen téren is. Nagyon fontosnak tartom a pozitív testtudat kialakítását, a tabudöntögetést, a tévhitek eloszlatását. A prevenciót, a nőiség örömteli megélését. Rendkívül sok munka van még ezen a téren, elég csak arra gondolni, hogy sokan a mai napig „betegségnek” hívják a menstruációt. Az oldalhoz tartozó blogomban ennek a missziónak a fényében válogatom a témákat, és hamarosan már egy szülész­-nőgyógyász doktornő is segíti a munkámat.

VÁ.: Mit szeretsz leginkább ebben a munkában?

CsHJ.: Mindent. Emlékszem, hogy még középiskolásként elképzeltem az álommunkát, amely során írhatok, segíthetek másoknak, esetleg még szerepelhetek is, magam osztom be az időmet, és még jól is keresek vele. Ahogy egyre többet tanultam, egyre inkább azt láttam, hogy ez csak álom marad. És lám, most itt vagyok lassan huszonnyolc évesen, és megteremtettem magamnak ezt a munkát.

Szabadon rendelkezem az időmmel. Nem kell azon aggódnom, hogyan találok állást, ha lejár a gyes, és mi lesz, ha a kicsik esetleg sokat lesznek betegek az ovikezdés után. Csak a főnököm miatt aggódom, soha nem hagy nyugodni.

VÁ.: Mire vagy a legbüszkébb a vállalkozásoddal kapcsolatban?

bhp_7369HJ.: Büszke vagyok rá, hogy ebben a hihetetlenül fontos témában tudok konkrét segítséget nyújtani a nőtársaimnak, és hogy bizalommal fordulnak hozzám a kérdéseikkel. Hogy olyan dolgot hoztam be Magyarországra, ami eddig nem volt elérhető és tényleg valami újat tudtam teremteni.

Büszke vagyok arra is, hogy mindezt pár hónap alatt, két kisgyerek mellett építettem fel. A vállalkozás pár hónapja él, a webáruházunk konkrétan egy hónapja működik és elindult az úton, hogy kitermelje magát. Már újra kellett rendelnem termékeket.

VÁ.: Mit tanácsolsz azoknak, akik most szeretnének belevágni, akik még előtte állnak?

CsHJ.: Bár én is kezdő vagyok még, azért azt megerősíthetem, hogy nagyon fontos a tervezés, de nem szabad a tökéletes időpontra várni az indulással, mert olyan nincs. Mindenben törekedni kell a legjobbra, de el kell engedni a tökéletesség görcsét. Folyamatosan képezni kell magunkat és megtalálni azokat a hiteles információforrásokat, akikre érdemes időt szánni. És mindenekelőtt azt, hogy ne féljenek belevágni!

Comments are closed.