Milyen életet szeretnél magadnak? 1. rész

Ahhoz, hogy bármit elérj az életben, hogy megvalósítsd a céljaidat, elsősorban saját magaddal kell tisztába jönnöd. A 2 éves fiam még pontosan tudja, hogy mit szeretne elérni: mondjuk egy csokit kapni és ezt a maga célratörő módszereivel el is éri (egyre hangosabban üvölt 😀 ) Te éppen ilyen célratörő voltál 2 évesen, felnőttkorra azonban megtanuljuk elnyomni a vágyainkat, megfelelni másoknak és túlbonyolítani a dolgokat, így aztán néha egy csoki megszerzése is túlságosan komplikáltnak tűnhet (Vajon nem kell-e másnak is? Mennyi kalória lehet benne? Nem fogom összekenni vele a ruhámat? Jó még a szavatossága? – ugye mennyi kérdés merülhet fel egy sima csokievés kapcsán is?)

Pedig célokat megfogalmazni igen egyszerű(nek tűnik): kitűzöd, hogy lefogysz 10 kilót és máris megvan a cél. De vajon az-e a valódi cél, amit kitűztél? Valójában azért szeretnél karcsúbb lenni, mert akkor gond nélkül vehetsz szép ruhákat, tetszeni fogsz magadnak, amikor a tükörbe nézel és ettől az önbizalmad is nő.

Ugyanez a helyzet a gazdagsággal is. Nem azért szeretnél 20 milliót keresni, mert autót és házat szeretnél rajta venni, hanem, mert másként szeretnél élni. Nem akarsz minden reggel rohanni be a munkahelyre, túlórázni, szeretnél több időt tölteni a családdal, a barátokkal, a hobbival, a pihenéssel, a sporttal. Szeretnél világot látni és a gyerekeidet jó iskolába küldeni. De talán első körben még azzal is megelégednél, ha a hó végén nem kéne már fillérezned a boltban és nem okozna riadalmat egy nagyobbra sikeredett villanyszámla.

Többféle módszer létezik arra, hogy ezt a tökéletes életet meg tudd álmodni magadnak, de mindegyik egy dologra vezethető vissza, ez pedig a vizualizáció. El kell képzelned, pontosan, részletesen le kell írnod azt a célt, ami felé haladsz. Írd le egy papírra, hogyan nézne ki az ideális reggel a számodra! Mikor kelnél fel? Hogyan reggeliznél? Családdal? Egyedül egy könyvvel? A teraszon vagy az étkezőben? Milyen tárgyak, bútorok vennének körül? Mit ennél? Mit csinálnál reggeli előtt és után? Elmennél kocogni egyet? Vagy elsétálnátok a gyerekekkel az iskoláig?

Aki kreatívabb, készíthet magának egy álomvideót is, amiben összegyűjti azokat a képeket, tárgyakat, amiket szeretne 1 év, 5 év, vagy 10 év múlva az életében viszontlátni. De még , ha nem is készítesz videót, akkor is érdemes leírnod, hol szeretnél tartani 1 év múlva, 5 év múlva és 10 év múlva. Mire megszerkeszted a videót, megtalálod a tökéletes képeket, a tökéletes zenét, addigra biztosan tisztába kerülsz a céljaiddal és már nincs is más dolgod, mint naponta megnézni a videót, nehogy elfeledd, mit tettél bele (ja és mellesleg a nézés után tenned is kell egysmást, ezt azért ne feledjük el 🙂 )

Kipróbálhatod az Amerikában nagyon elterjedt „álomnaplót”
is, amibe újságkivágásokból, képekből gyűjtheted össze azokat, amiket szeretnél az álmod részeként tudni és megvalósítani.

Számomra az jelentette az első lökést a vállalkozás felé vezető úton, amikor megértettem, hogy nem muszáj ugyanabban a munkahely-család sablonban leélnem az egész életemet, hanem bármit megcsinálhatok. Bármit! És: bárhol! Nagy utazóként nekem nagyon tetszett, hogy a hónom alá csaphatom a laptopomat és dolgozhatok a Gellérthegy tetejéről és vagy éppen a tengerparton ücsörögve is.

A szabadság szele volt az, ami megcsapta az orromat: az a lehetőség, hogy nem kell szabadságot kivennem, ha nyaralni akarok, hanem akkor megyek el, amikor úgy érzem, most lenne rá szükségem. Ez volt a fő mozgatórugója annak, hogy internetes vállalkozásba fogtam. A másik, hogy szabadon találhatom ki mit és mikor dolgozom, én találom ki, mikor legyen több vagy kevesebb munka, milyen munkába fogok bele és mi az, amit nem szeretnék csinálni – számomra ez nagyon erős motivációt adott.

És Te milyen életet szeretnél élni? Végy elő egy füzetet és írd le, mi az, amit szeretnél megvalósítani 1, 5 és 10 év múlva. Fesd meg a fejedben azt a képet, ami az életedet, az ideális napodat ábrázolja! Gondolj erre a képre minél többet, fesd le magadban minél alaposabban a részleteit, hiszen így kerülhetsz egyre közelebb a megoldáshoz!

Van, aki eleve vizuális típus, van, aki kevésbé. Ha ez utóbbi típusba tartozol, sokat segíthet neked, ha részletesen kidolgozod az álomképedet, a saját ideális napod tervét, és ezt mindenképpen írásban tedd, mert úgy bármikor előveheted.

A következő alkalommal – két nap múlva – az ideális munkával foglalkozunk majd.

60 Comments

Comment navigation

  • Magda Attila

    2016. december 01. csütörtök

    Kedves Ági,

    nagyon igaz, amiket írtál. A célokkal foglalkozni kell, mert amivel sokat foglalkozik az ember, az megnő, és fókuszba kerül. Ebből lesz a cselekvés, szokás, stb.

    Egyébként pedig én nem csodálkozom azon (még jó :-)), hogy az érdeklődőid és a vevőid 20%-a férfi, hiszen a célcsoport alkotással megszólítasz egy réteget, de tanítasz, az másoknak is hasznos, nem csak a mamiknak. 🙂

    Szép napot!

    Attila

Comment navigation