Az Év Anyavállalata 2011

A Gazdagmami.hu 2011-ben második alkalommal osztja ki az “Év Anyavállalata” díjat annak az anyának, aki gyermekek mellől az olvasóink által is legnagyobb teljesítményt nyújtva építette fel cégét. Célunk felhívni rá a figyelmet, hogy az anyák számára meglehetősen kilátástalan munkaerő-piaci helyzetből is van kiút: a verseny során olyan anyukákat mutatunk be, akik nem féltek a saját lábukra állni és kisgyermekek, család, házimunka mellett indították el saját vállalkozásaikat – és ezzel példát mutatnak minden anyukának!

 
Aktuális:

 

A Végeredmény

 
A közönségszavazatok alapján 2011-ben az Év Anyavállalata cím tulajdonosa: Szarvas Mici.

A zsűri szavazatai alapján a Szakmai Díj nyertese: Varga Gabi.

Gratulálunk!

A közönségszavazatok alapján kialakult sorrend

1. Szarvas Mici 1740
2. Hegedűsné Németh Viktória 1658
3. Dr. Nádor-Virág Anikó 1503
4. Gellén Nóra és az Imami 1086
5. Varga Gabi 756
6. Gödri Réka Melinda 644
7. Fónad Flóra 553
8. Tolmácsi Ági 513
9. Sebők Judit 447
10. Csernus Ági 344

Nyeremények:
1. hely Apple IPad, kiállítási lehetőség az Üzletanyu konferencián, 1 napos konzultáció, oklevél
2. hely Gazdagmami Tanfolyam+Akadémia csomag, oklevél
3. hely Gazdagmami Akadémia csomag+oklevél

A zsűri szavazatai alapján kialakult sorrend

1. Varga Gabi
2. Tolmácsi Ágnes
3. Fónad Flóra
4. Hegedűsné Németh Viktória
5. Gellén Nóra és az Imami
6. Gödri Réka Melinda
7. Szarvas Mici
8. Csernus Ági
9. Dr. Nádor-Virág Anikó
10. Sebők Judit

Nyeremények:
1. hely 6 alkalmas coaching Laczkó Zsuzsával és a SEED Alapítvány vállalkozónői képzésén való részvétel, oklevél
2. hely Gazdagmami Akadémia csomag, oklevél
3. hely Profi Tartalomfejlesztés Online csomag+oklevél

Különdíjak

Joó Zsuzsanna 2×1,5 óra life coachingot ajánlott fel:
Szarvas Bori
Budaházi Brigitta

Vidi Rita Hogyan váltsuk valóra vágyainkat? c. könyvét kapják
Kónyáné Csarkó Judit
Ipolyi-Topál Gitta
Megyeri Annamária

A Gazdagmami Tanfolyamot nyert
Joó Zsuzsa

A különdíjasok az ajándékaik mellé oklevelet is kapnak.

Tetszett a verseny? Itt mondhatod el!

A zsűri tagjai:
Balassa Andrea a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány projektmenedzsere
Joó Zsuzsanna a diplomások karrier tanácsadója, okleveles business és management coach
Laczkó Zsuzsanna coach, tréner és tanácsadó

Az első forduló eredménye

  Név Lájkok száma
1 Varga Gabi 451
2 Szarvas Mici 411
3 Fónad Flóra 378
4 Gellén Nóra és az Imami 364
5 Hegedűsné Németh Viktória 359
6 Gödri Réka Melinda 351
7 Dr. Nádor-Virág Anikó 349
8 Tolmácsi Ágnes 349
9 Csernus Ági 330
10 Sebők Judit 328
11 Gorondy-Wilde Martina 324
12 Török Katalin 297
13 Kayhan Beáta 225
14 Kosztándi Tímea Ildikó 213
15 Frei Anita 212
16 Joó Zsuzsa 210
17 Tischler Edina 208
18 Szabó Otília 208
19 Ganter Klára 201
20 Polgár Noémi 171
21 Szalay-Tóth Judit 170
22 Balásy Emese és Dr. Körözsi Barbara 160
23 Merkl Gabriella 157
24 Micheller Szilvia 154
25 Szarvas Bori 150
26 Budaházi Brigitta 141
27 Hollóné Timár Tünde 138
28 Mészáros Anikó 126
29 Galló Krisztina 123
30 Böjthe Borbála 122
31 Barczáné Görgei Beáta 119
32 Csupics Nikolett 115
33 Somogyi Réka 111
34 Kásáné Kaczur Krisztina 104
35 Fodor Anikó 101
36 Fülöp Hajnalka és Nágel Zsuzsi 98
37 Kónyáné Csarkó Judit 97
38 Mónus-Nagy Katalin 94
39 Torma Viktória 94
40 Ipolyi-Topál Gitta 91
41 Soponyai Eszter 89
42 Neuvirth Judit 87
43 Simon Ágnes 85
44 Tungler Andrea 84
45 Duló Anikó 75
46 Rubinovich Eszter 74
47 Péntek Enikő 71
48 Tomasovszky Csilla 71
49 Horváth Judit 71
50 Szigeti Ami 71
51 Kránitzné R. Ildikó 70
52 Bartal Eszter és Varga-Nagy Anita 70
53 Szotyori Szilárda 70
54 Seidlné Hámori Ildikó 68
55 Brunhes Zsuzsanna 68
56 Siklós Barbara 64
57 Szombati Orsolya és Lukász Helga 62
58 Jutasi Adrienn 61
59 Fekete Beáta 60
60 Maizlné Atzél Réka 58
61 Balázsné Hallai Andrea 53
62 Gombos Szilvia 53
63 Bálint Judit 44
64 Bodó Ági 37
65 Major Móni 35
66 Osváth Enikő 30
67 Takács Krisztina 28
68 Dorogi Andrea 28
69 Véghné Juhász Krisztina 25
70 Zsohár Zsuzsanna 24
71 Volford Éva 23
72 Tóth Zsuzsanna 21
73 Somogyi Krisz 19
74 Rizmajer Lászlóné 18
75 Megyeri Annamária 17
76 Szijj-Wieland Enikő 8
77 Knirschné Balog Edina 6

A második fordulóba került versenyzők:

Varga Gabi
Szarvas Mici
Fónad Flóra
Gellén Nóra és az Imami
Hegedűsné Németh Viktória
Gödri Réka Melinda
Dr. Nádor-Virág Anikó
Tolmácsi Ágnes
Csernus Ági
Sebők Judit

Az Év Anyavállalata 2011 második fordulóba jutott versenyzői

Varga Gabi

Varga Gabi, BarkafonalMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Prémium minőségű fonalakat értékesítünk elérhető árakon. Megtalálhatsz minket online a webshopunkban vagy személyesen a Wesselényi utcai boltunkban.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.barkafonal.hu
www.facebook.com/barkafonal
Székhely:Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Pontosan 1 éve indult a fonalboltunk, amelynek az ötlete még akkor fogalmazódott meg bennem, amikor a kislányommal voltam terhes. Akkoriban kezdtem el újra kötni, de nem találtam idehaza megfelelő alapanyagokat. Két lehetőség volt, nyikorgó akrilok, vagy külföldről rendelni fonalat aránytalanul magas összegekért. Minőségi fonalakra vágytam elérhető árakon, és úgy gondoltam, nem lehetek egyedül ezzel az igénnyel. Az eddigi sikereink azt jelzik, jól gondoltam.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Az alapcélunkon kívül, hogy elérhetővé tegyük a minőségi fonalakat, nagy hangsúlyt fektetünk a kedves, közvetlen ügyfélszolgálatra és egyéb népszerű szolgáltatásokat is nyújtunk. Elsajátíthatod nálunk a kötés, horgolás alapjait akár az online sulinkban, akár személyes tanfolyamainkon. A kézimunkás közösség építésében, a kötés, horgolás iránti lelkesedés fenntartásában, és állandó inspiráció nyújtásában is aktívan részt veszünk. Nézd meg erre példának mondjuk a Hónap alkotása játékot a Galériánkban vagy a vevői bloglistát – és számos fejlesztés van nálunk folyamatban, csak ezek még titkosak. :)

Reklám:
Fonalainkat közvetlenül a gyártóktól vásároljuk, és juttatjuk el vevőinkhez saját barka® márkanevünk alatt, kiiktatva minden lehetséges költségnövelő tényezőt. Ennek köszönhető, hogy meglepően alacsony árakon tudunk kínálni minőségi fonalakat, alternatívát nyújtva az olcsó, nyikorgó akrilfonalakkal, és a méregdrága, nagy fonalmárkákkal szemben. A természetes alapanyagokból készült, kellemes tapintású fonalak, amelyekkel élmény a kötés és tartósan szép az eredmény, nem jelentenek elérhetetlen luxust többé, Nálunk mindenki talál a pénztárcájához illő, gyönyörű fonalat.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
2 egészen kicsi baba anyukája vagyok, Mimi lányom ugyanis 2 éves múlt, Viktor manó pedig még csak 7 hónapos. A családom szerint azonban a Barka a harmadik gyermekem, olyan megszállottan végzem a munkám. :)

Miért érdemes rád szavazni?
Ha elégedettséggel használod fonalainkat, ha tanultál bármi hasznosat a kötő- vagy horgolósulinkban, ha kedvet vagy ihletet nyertél a kötéshez, horgoláshoz az oldalunkon, vagy csak egyszerűen szimpatizálsz a szemléletünkkel, akkor szavazz ránk!

Szarvas Mici

Szarvas Mici, iciségekMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Plüssfigurák, manók, babák lények tervezése, készítése, forgalmazása, emberek arcára mosoly csalogatása

A vállalkozás elérhetőségei:
www.szarvasmici.blogspot.com
www.facebook.com
Székhely: Szolnok

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2009 januárjában kezdtem kreatív blogot írni, megmutatni az általam készített lényeket, két hónap múlva pedig már hivatásszerűen készítettem a Miciségeket.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Nem nevezném segítségnek a dolgot, egyszerűen csak vidámságot adok a figuráimmal azoknak, akik szeretik őket, akiknek szükségük van erre 0-100 éves korig.

Reklám:
Sokak szerint egyedülálló, sehol nem látható karaktereket álmodok meg, így a Miciségeket nem lehet megvásárolni máshol, csak nálam, magamból adok egy darabot. Nincs két egyforma figurám, mert az aktuális hangulatomtól is függ, hogy milyenné válik egy arc, egy testtartás. Aki engem választ, az biztos lehet abban, hogy egyedi terméket kap.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Három fiam van, 6, 11, és 18 évesek.

Miért érdemes rád szavazni?
Ugyan a legnagyobb elismerés számomra, ha megtisztel valaki azzal, hogy vásárol tőlem, de mivel ezt sokan nem tehetik meg, ugyanakkor szeretik a munkáimat, örömmel veszem, ha egy szavazattal fejezik ki elismerésüket. Akik pedig már vásároltak tőlem, remélem gondolkodás nélkül szavaznak.

Fónad Flóra

Fónad Flóra, Megint vizsgaMivel foglalkozik a vállalkozásod
Azoknak a szerencsétleneknek próbálok segíteni, akik gazdasági felsőoktatásban kezdtek el tanulni, és ott szembesültek vele, hogy majdnem olyan szinten kell a matekot elsajátítaniuk, mintha mérnöknek készülnének. Matematika tanárként oktatóvideókat készítek, mely azok számára is érthető, akik nem a legjobb matekosok voltak, vagy már régen érettségiztek.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.megintvizsga.hu
www.facebook.com
Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Magántanítványi köröm alakulása hívta fel a figyelmemet a gazdasági matekot tanulók problémáira. Nagy százalékuk kénytelen magántanárt keresni, ha le akar vizsgázni. Régebb óta kerestem vállalkozási ötleteket, aztán a www.gazdagmami.hu oldal egyik játékán indulva megnyertem egy tananyagot, ami segített megtalálni az igazit. 2009 novemberében indítottam el a blogomat ebben a témában, a honlap már régebb óta létezett, itt egy aloldalt nyitottam.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A legtöbb ügyfelem levelezőn végzi a főiskolát/egyetemet. Régebben érettségiztek, így sok mindent részletesebben kell elmagyarázni, hogy előjöjjenek az emlékek. Videóimmal a magántanárnál kifizetett összeg töredékéből felkészülhetnek, és a vidékiek sincsenek hátrányban, hiszen kisebb településeken nehéz felkészítő tanárt találni.

Reklám:
Videóimban ugyanúgy magyarázom el az anyagot, mintha a tanuló mellett ülnék, viszont nem kell otthonról kimozdulni, és akárhányszor visszatekerhető a videó egy nehezebb résznél. (Más cég kifejezetten gazdasági matekos oktatóvideóiról nem tudok.)

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Egy kislány. Két és fél éves.

Miért érdemes rád szavazni?
Az ország 37 felsőoktatási karán tanítanak gazdasági matematikát. Büszke vagyok arra, hogy az ezekre a helyekre járó több tízezer hallgatónak tudok segíteni. Valamint az is büszkeséggel tölt el, hogy nemcsak a tartalom, hanem a technikai megvalósítás is a saját kezem munkája. (A honlap működéséhez szükséges minden programozás beleértve a hirlevélküldő szoftvert is.) A marketingemet viszont lenne mit fejleszteni, ezért is indulok a fődíjért. :)

Gellén Nóra és az imami

Gellén Nóra, ImamiMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Alig több, mint egy éve pécsi anyukáknak szóló weboldalt indítottam, ami mostanra az anyukák és kismamák helyi internetes oldalait tömörítő, 16 tagú Imami franchise hálózattá nőtte ki magát. Köszönhető ez a tavalyi Év Anyavállalata versenynek és a hozzám csatlakozó, vállalkozó szellemű, többnyire kisgyermekes anyukáknak.
Sokan kérdezik, hogy miért imami? Az i jelenti egyrészt azt, hogy internet használó anyukákhoz szólunk. Ami ennél fontosabb: az adott területen élő anyukáknak nyújtunk praktikus helyi információkat és ingyenes szolgáltatásokat. Röviden: azért imami, mert internetes, információt ad, ingyenes és helyi!
Nemrég az anyukák és kismamák arany oldalainak neveztek bennünket: szeretnénk ezt kiérdemelni!

A vállalkozás elérhetőségei:
www.imami.hu
www.pecsimami.hu
www.kaposvar.imami.hu
www.fehervar.imami.hu
www.debrecen.imami.hu
www.eger.imami.hu
www.szombathely.imami.hu
www.cegled.imami.hu
www.delbuda.imami.hu
www.kozeppest.imami.hu
www.ujbuda.imami.hu
www.eszakbuda.imami.hu
www.eszakpest.imami.hu
www.angyalzug.imami.hu
www.nyugatbuda.imami.hu
www.hegyvidek.imami.hu
előkészületben www.szeged.imami.hu
Székhely: Pécs
“Telephelyek”: Budapest, Kaposvár, Székesfehérvár, Debrecen, Eger, Szombathely, Cegléd, Szeged

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Második fiammal együtt növekedett bennem a pecsimami.hu ötlete: Magor és a weboldal szinte egyidőben született tavaly év elején. A gyes összege számomra motiváló tényező: azért (is) vágtam bele, hogy második fiunkat ne kelljen kétévesen bölcsibe adni. Köztisztviselőként semmit sem tudtam a vállalkozói létről, de most már elmondhatom: a Pécsimami és az Imami működtetésének minden percét, nehézségét és örömét imádom!

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A Pécsimami szolgáltatásainak, menüinek kialakításánál azt vettem számba, hogy két gyerekes pécsi anyukaként mi az, ami megkönnyítené a hétköznapjaimat. A kiinduló pont egy ingyenes, pécsi anyukáknak szóló online börze létrehozása volt. Sokszor megtörtént, hogy lemaradtunk egy jó gyerekprogramról: a Pécsimami (Imami) látogatóival ez nem fordulhat elő! Amikor iskolát kerestem a fiamnak, éjszakákat töltöttem azzal, hogy rákeressek a neten a különböző intézményekre: nálunk egy helyen találják meg az anyukák a helyi iskolákon, ovikon és bölcsiken kívül a gyermek szakrendeléseket, védőnőket, háziorvosokat és még sorolhatnám. A fórum is más értelmet nyer helyi szinten: alakult már közös babasétáltatás a belvárosi mamik fórum segítségével. Kutattunk már közvéleményt helyi, anyukákat érintő témáról és éppen tegnap derült ki, hogy ki nyerte a Legösszetartóbb pécsi osztály pályázatot. Legújabb menünk, az Anya pénzt keres elindítására az ösztönzött, hogy rengeteg kisgyermekes anyuka érdeklődik az Imami franchise-hoz való csatlakozás iránt, mert gyermekvállalás után nem tud, vagy nem akar visszamenni régi munkahelyére. Folyamatosan bővítjük szolgáltatásainkat, hirdetőink pedig örömmel veszik, hogy jó látogatottság mellett, közvetlenül a célcsoportjukhoz juthatnak el.

Reklám:
Az ország bármely pontján élő anyukaként iskolát, óvodát, pénzkereseti lehetőséget, vagy családi programot keresel? Gyerekholmit adnál-vennél? Nem akarsz lemaradni az anyukákat érintő fontos hírekről? Kattints a www.imami.hu-ra, hogy megtudd: Téged is vár-e már a lakhelyed szerinti Imami weboldal! Sok jó baba mama oldal van, de a helyi információkat a Neked szóló Imami oldalon keresd!

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Két fiam van: Hunor 7 éves, Magor 14 hónapos.

Miért érdemes rád szavazni?
Ha van már Imami oldal a lakhelyeden, amit szívesen látogatsz (vagy most fogsz felfedezni),
ha szeretnéd, hogy hamarosan a Te lakhelyeden is elinduljon egy www.pecsimami.hu-hoz hasonló honlap, ha tetszik az Imami franchise ötlete és csapata, amihez akár Te is csatlakoznál: szavazz ránk!

Hegedűsné Németh Viktória

Hegedűsné Németh Viktória, Kiddiwink-Kölyök angol Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Saját nyelviskolámban angol nyelvet oktatok gyerekeknek, bölcsis kortól egészen tinédzser korig. Az évek során összegyűlt tapasztalataim alapján létrehoztam egy tematikus otthoni nyelvtanulást elősegítő oktató csomag sorozatot gyerekeknek, amelynek az első része december óta elérhető.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.kolyokangol.hu
www.facebook.com
Székhely: Maglód

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Felnőttek nyelvoktatásával foglalkoztam alkalmazottként, amíg meg nem születtek a gyerekeim. Az életem anyaként megváltozott, és kerestem a megoldást arra, hogyan tudnék saját lábra állva vállalkozóként, az otthonom és gyerekeim közelében maradva dolgozni. Gyerekeim nagyon kedvelték az itthoni mókás angolozást. Ez adta az ötletet, hogy ezekkel a módszerekkel 2008-tól más gyerekeknek is segítsek játékosan megismerkedni az angol nyelvvel.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A hozzám járó gyerekek nem a hagyományos poroszos, magolós módszerrel tanulnak. Játék közben, a nyelvet lemozogva szinte észrevétlenül sajátítják el az angol nyelv alapjait. Ez behozhatatlan előny lesz számukra, amikor számtalan felnőtt csak küszködik egy idegen nyelv tanulásával. Kimutathatóan összetettebben gondolkodnak, a problémamegoldó képességük fejlettebb. Jobbak a kommunikációs képességeik és könnyebben tanulnak más idegen nyelveket is.

Reklám:
Nálam a gyerekek nem kötelezően, többszintű nemzetközi nyelvvizsgát tehetnek, ezzel mérhetővé téve tudásukat. Tapasztalatom alapján ez természetes és érthető kívánsága mind a szülőnek, mind pedig a gyerekeknek.
Gondolván a távolabb lakókra is fejlesztettem ki a tematikus, egymásra épülő, verses-dalos-mondókás tananyagcsomagomat. Ez egy sorozat, mely a bölcsis kortól alapozza meg az otthoni tanuláson keresztül az angol nyelv szeretetét és ismeretét.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Emília 9 éves és Ágoston 7 éves

Miért érdemes rád szavazni?
Ha rám szavazol, gyermeked jövőjére szavazol! Mindenkinek az a célja, hogy gyermekének a legjobbat nyújtsa. Ha nyelvet adunk neki, a világot adjuk neki. Én ebben tudok segíteni bárkinek, teljes szívvel, tanárként és anyaként.

Gödri Réka Melinda

Gödri Réka Melinda, GreenbabyMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Főként a kötődő neveléshez, környezettudatos életmódhoz kapcsolódó termékeket forgalmazunk.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.greenbaby.ro
www.facebook.com
Székhely: Szatmárnémeti, Románia

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2008 nyarán indítottam el a vállalkozást, azzal a céllal, hogy az erdélyi, romániai anyukák számára is elérhetővé tegyem az ortopédiailag helyes tartást biztosító babahordozó eszközöket, mosható pelenkákat és más, a kötődő nevelést és környezettudatos életmódot elősegítő termékeket.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A vállalkozás keretében olyan termékeket forgalmazunk, melyek megkönnyítik a kisbabás létet, és amelyek használatával a szülők kisbabájuk egészségét, testi-lelki jólétét segítik elő, illetve környezetüket is tiszteletben tartják. Nagy hangsúlyt fektetek az ügyfelek informálására, tájékoztatására, és ennek érdekében két nyelven is vezetek blogot, melyeken a forgalmazott termékekkel kapcsolatos cikkeket teszek közzé.

Reklám:
Úgy vélem, vállalkozásom erőssége a forgalmazott termékek változatossága, minősége, a folyamatos újítás, illetve az ügyfelekkel kialakított jó kapcsolat. Mivel a Greenbaby boltban forgalmazott termékek aránylag újnak számítanak a romániai piacon és sok kisgyerekes szülő előtt ismeretlenek, segítem az ügyfeleket a termékek kiválasztásában, illetve rendelkezésükre állok a vásárlás után is, amennyiben kérdések merülnek fel.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Ágnes Mikolt 3 és fél éves
Ábel Domokos 5 hónapos

Miért érdemes rád szavazni?
A szavazatok megerősítenének abban, hogy sok olyan kisgyermekes szülő van, akiknek fontos az, hogy kisbabájukat kötődve,a környezetet tiszteletben tartva neveljék, és biztatást jelentene a jövőre nézve, hogy érdemes a gyermekek mellett is a vállalkozásra, az általam képviselt elvek népszerűsítésére áldoznom az időt.

dr. Nádor-Virág Anikó

Dr. Nádor-Virág Anikó, NutriLUBMivel foglalkozik a vállalkozásod?
NutriLAB étrend-kiegészítő készítmények magyarországi bevezetésével foglalkozom. Folyamatosan bővülő termék család, főként gyógynövény hatóanyagokkal de a halolajról sem szeretnék megfeledkezni. 2009-es
év a termékek előkészítésével, notifikációjával telt. Majd 2010-ben
kerültek piaci forgalmba. Gyógyszerészként fontos számomra, hogy
valóban megbízható termékekkel foglalkozzak. Francia Capsugel és
a német Goerlich Pharma gyógyszergyári háttere garantálja a fogyasztók
felé a minőséget, számomra pedig a vállalhatóságot.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.nutrilab.hu
http://www.facebook.com/#!/PharmaNutriLAB
twitter.com
Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2009-ben a szlovén anyacég felkért a NutriLAB termékek magyarországi bevezetésére. Mint a gyógszerész szakma többsége én is szkeptikus voltam az étrend-kiegészítőkkel kapcsolatban. Előtte már utasítottam vissza ajánlatot. Miután átolvastam a készítmények leírását, megnyugodtam, hogy nem lehet rossz minőség ha a többségét a Pfizer francia leányvállalatában gyártják. Így indultam el és tanultam nagyon sok mindent erről az egészség megőrzés szempontjából igen fontos területről. Sajnos sok a jogos előitélet így nagyon fontos, hogy a vásárlók olyan információkat kapjanak amivel el tudnak igazodni ebben az étrend-kiegészítő rengetegben. Tulajdonképpen tudtam a céggel azonosulni, már szakmai értelemben.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
NutriLAB termékek elsősorban az egészség megőrzés területén nyújtanak segítséget. Gyógynövények reneszánszukat élik napjainkban. Ehhez nyújt a NutriLAB segítséget, hogy az alkalmazás legkönnyebb és pontosabb módját megtaláljuk. Honlapunkon folyamatosan közzéteszem a témába vágó szakmai cikkeket, könyvekből, szakmai folyóiratokból válogatva és nem az internetről ollózva. Ezzel is segítve a tájékoztatást.
Mindenki figyelmébe ajánlom a www.kreativszulok.hu oldalon indított félig blogszerű írás sorozatot amit a Kreatívszülők felkérésére indítottunk útjára.

Reklám:
Első szó ami eszembe jut, a minőség. Az étrend-kiegészítők terén ahogy egy szakember fogalmazott prémium kategóriásak vagyunk:)De gyógyszerészként szívesen adok tanácsot is az alkalmazással kapcsolatban. Persze ha kérdeznek:) Partnereink a neten: www.szallodaguru.hu valamint az egyre népszerűbb Háziorvosblog: www.jobbulast.com.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Egy, 20 hónapos.

Miért érdemes rád szavazni?
Most ebben a pillanatban azért mert a NutriLAB facebook oldalán NutriLAB-Gazdagmami nyereményjátékot hirdettünk. Hosszútávon meg azért mert az egészségtudatos életnek van jövője és cégünk mindent megtesz ennek érdekében, hogy ezt szolgálja, kompromisszumok nélkül.

Tolmácsi Ágnes

Tolmácsi Ágnes, TengereckiMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Tengerecki Központ; az első természetismereti portál óvodás és kisiskolás korú gyermekek szüleinek, nevelőinek.
– Számos játék és kísérlet ötlet mellett,
– óvodásoknak és családjaiknak túrákat szervezünk,
– természetismereti szakköröket szervezünk óvodákban,
– természetismereti szülő-gyerek tábort szervezünk.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.tengerecki.hu
www.facebook.com
twitter.com
Székhely: Dunakeszi

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
A baba-mama korból kinőve nem találtam olyan oldalt, mely az óvodás korú gyermekek szüleinek segítene abban, hogyan ismertessék és szerettessék meg gyermekeikkel a természetet.
Mivel nem volt ilyen oldal, 2008-ban csináltam egyet.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Óvodás és kisiskolás korú gyermeket nevelő szülőknek és pedagógusoknak segítünk ötletekkel, játékokkal abban, hogyan szerettessék meg csemetéikkel a természetet.

Pedagógusoknak segítünk pályázatok elkészítésében, komplex programok megírásában és megvalósításában.

Rendszeres túrákkal, rendezvényekkel, letölthető könyvekkel, feladatlapokkal, játékokkal, kísérletekkel, megfigyelésekkel adunk kézzel fogható segítséget.

Családok számára minden évben nyári tábort szervezünk, ahol végre a szülők is kikapcsolódhatnak.

Óvónők számára speciális képzést szervezünk, melynek elvégzése után a pedagógusok országszerte Tengerecki szakköröket szervezhetnek óvodáikban.

Reklám:
Miért minket válasszanak /választanak az ügyfelek?
Olvasóink leveleiből:

“Használható,gyermekközpontú, és szép a küldött levelek tartalma!”

“Nagyon tetszik!
Kísérlet, találós kérdés, törődés, minden!”

“Nagyon köszönöm a lehetőséget! ELismerésem ,az ötlet ragyogó!Óvónőként dolgozom 29 éve! Minden ötlet,minden példa nagy segítség, ill. meggyözés! Sok sikert,sok örömet a szerkeztéshez! Sok-sok ötletet szülőnek, pedagógusnak!”

“Nagyon boldog vagyok, hogy erre az oldalra találtam. Zalaegerszeg mellett, egy kisközségben vagyok óvónő, gyönyörű természeti környezerben, ami mindennél többet jelent. Úgy érzem, első látásra nagyon hasznos a Tengerecki Program, őszintén gratulálok, öröm használni!”

“Köszönöm a sok hasznos ötletet,verset,játékot. Érthetők a leírásaid, jól alkalmazhatók a mindennapi életünkben. Köszönöm munkádat, jó egészséget, kitartást kívánok további munkádhoz, s izgatottan várom leveleid.”

“Nekünk már van honlapunk, de ez óriási ötlet!!! Nagyon nagy Vagy!!!! Komolyan mondom, soxorosítani kellene Téged!!!Régóta csodálom, milyen nagyszerű dolgokat művelsz, le a kalappal!!!

“Nagyon tetszik a honlapod, sok ötletet lehet belőle meríteni ahhoz, hogy ovisaim napjait naponta élményekkel varázsoljam el! ”

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Egy hat és fél éves mindenre kíváncsi, bátor, felfedező fiam van.

Miért érdemes rád szavazni?
Hosszú percekig gondolkodtam, mivel is győzzelek meg.
Nézd meg a www.tengerecki.hu oldalt, s ha találsz Neked tetszőt, szavazz rám.

Csernus Ági

Csernus Ági, Figurka designMivel foglalkozik a vállalkozásod?
A Figurka Design egy kis játékkészítő manufaktura Budapesten.
A hobbym, a munkám, az életem.
Egyedi, kézzel készült textilfigurákat álmodunk és keltünk életre.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.figurkadesign.com
www.facebook.com
Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
A történet 2007. őszén egy varrógép vásárlásával kezdődött. Aztán újabb és újabb Figurkák születtek és találtak gazdára először a családban és a barátok között, később pedig megrendelésre is. Azóta sokan megszerették őket, a tervezés és varrás pedig a szenvedélyemmé vált.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Egy mosoly mindenkinek jár :-)

Reklám:
A Figurkák gyártása megváltozott munkaképességű embereket foglalkoztató munkahelyekkel együttműködésben történik. Célunk a jövőben is a minőségi design és a társadalmi felelősségvállalás értékeinek összekapcsolása.
Köszönettel tartozom mindenkinek, aki szeretettel és odaadással részt vesz a Figurkák megalkotásának folyamatában.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Dani, 7 és fél
Boróka, 4

Miért érdemes rád szavazni?
Minden szavazat elismerés, mely megerősít abban, hogy helyes irányba haladok.

Sebők Judit

Sebők Judit, FércművekMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Két egymástól teljesen különböző mégis szorosan összefüggő dolgot készítek.
Textil játékokat gyerekeknek – kortól függetlenül :) – és a maradék anyagokból készített behúzott gombokból ékszereket felnőtteknek.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.fercmuvek.hu
www.facebook.com
Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2009-ben indult a Fércművek története. Két kisfiú mellett az anyaság kitöltötte a napjaimat, de valami mégis hiányzott. Ezen a ponton egyszer csak megtalált a varrás. A csodaszép anyagok, amik körül vettek valami másra is inspiráltak és ekkor kezdtem el az ékszerkészítést behúzott gombokból.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Ezen sokat gondolkodom és néha lelkiismeret furdalásom van, hogy nem valami “értelmessel” töltöm az időmet. Aztán eszembe jut az a sok ember, akiknek eddig örömet okoztam, mosolyt csaltam az arcára és megnyugszom, hogy mégiscsak jó úton haladok.

Reklám:
Az én történetem jó példa arra, hogy szó szerint a semmiből, sok lelkesedéssel, munkával, kitartással, ötlettel az ember valóra válthatja az álmait.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Barnus 5, Ambrus 3 éves.

Miért érdemes rád szavazni?
Akik már ismerik a munkáimat, talán nem kell őket győzködnöm, akik még nem és most ellátogatnak hozzám, remélem érdemesnek tartanak majd egy szavazatra.

Az Év Anyavállalata 2011 pályázói

Az Év Anyavállalata 2011 verseny összes pályázója

1. Frei Anita 2. Horváth Judit 3. Kónyáné Csarkó Judit
4. Szarvas Mici 5. Osváth Enikő 6. Kayhan Beáta
7. Tolmácsi Ágnes 8. Tomasovszky Csilla 9. Szigeti Ami
10. Neuvirth Judit 11. Duló Anikó 12. Szombati Orsolya
és Lukász Helga
13. Somogyi Réka 14. Soponyai Eszter 15. Gellén Nóra
16. Polgár Noémi 17. Kránitzné R. Ildikó 18. Torma Viktória
19. Fülöp Hajnalka
és Nágel Zsuzsi
20. Fekete Beáta 21. Fónad Flóra
22. Szarvas Bori 23. Budaházi Brigitta 24. Maizlné Atzél Réka
25. Csernus Ági 26. Barczáné Görgei Beáta 27. Hegedűsné Németh Viktória
28. Gorondy-Wilde Martina 29. Tischler Edina 30. Merkl Gabriella
31. Bodó Ági 32. Fodor Anikó 33. Szotyori Szilárda
34. Gombos Szilvia 35. Siklós Barbara 36. Kosztándi Tímea Ildikó
37. Mészáros Anikó 38. Somogyi Krisz 39. Ganter Klára
40. Ipolyi-Topál Gitta 41. Seidlné Hámori Ildikó 42. Balásy Emese
és Dr. Körözsi Barbara
43. Dr. Nádor-Virág Anikó 44. Böjthe Borbála 45. Zsohár Zsuzsanna
46. Kásáné Kaczur Krisztina 47. Szabó Otília 48. Gödri Réka Melinda
49. Tungler Andrea 50. Sebők Judit 51. Brunhes Zsuzsanna
52. Hollóné Timár Tünde 53. Major Móni 54. Rubinovich Eszter
55. Jutasi Adrienn 56. Balázsné Hallai Andrea 57. Dorogi Andrea
58. Takács Krisztina 59. Tóth Zsuzsanna 60. Simon Ágnes
61. Bálint Judit 62. Joó Zsuzsa 63. Rizmajer Lászlóné
64. Varga Gabi 65. Szalay-Tóth Judit 66. Galló Krisztina
67. Micheller Szilvia 68. Megyeri Annamária 69. Bartal Eszter
és Varga-Nagy Anita
70. Csupics Nikolett 71. Török Katalin 72. Véghné Juhász Krisztina
73. Péntek Enikő 74. Szijj-Wieland Enikő 75. Knirschné Balog Edina
76. Volford Éva 77. Mónus-Nagy Katalin

1. Frei Anita

Frei Anita, KismamatitkokMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Egy magazin nőknek – akik mellesleg anyukák is. Szlogenünk: Légy jó anya, és maradj jó nő!

A vállalkozás elérhetőségei:
www.kismamatitkok.hu
www.facebook.com/kismamatitkok

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Amikor terhességem végén abbahagytam a munkát (jogászként dolgoztam.)

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
2 dologban egészen egyedülállóak vagyunk:
– tájékoztatjuk a kismamákat az őket megillető munkajogi védelemről, illetve munkajogi lehetőségekről, annak érdekében, hogy össze tudják egyeztetni a karriert az anyasággal. A cikkek mellett munkajogi szakértőnk online tanácsadással nap mint nap ingyenesen segíti a hozzánk forduló anyukákat.
– a másik kiemelt témánk az egészséges kismama étrend, valamint a helyes babatáplálás – ebben a témában egy hiánypótló kiadványt jelentettünk meg dietetikus szakértőnk segítségével! És természetesen böngészhetsz a rengeteg receptünk között is.

Reklám:
VÁRANDÓSSÁG ÉS ANYASÁG – információk
ANYASÁG + KARRIER; KISMAMA ÉTREND – hiteles, szakértői anyagok
NŐCIS TÉMÁK! – szórakozás
Ahogy szlogenünk is kifejezi: nálunk mindenről szó van, ami egy kismamát (úgy is mint nőt) érdekelhet, úgyhogy minden nap érdemes benézni – legalább a baba alvásidejében – egy kicsit feltöltődni! Segítünk, ha a szülés után újra formába akarod hozni magad (táplálkozás-mozgás-szépségápolás) és informálunk a kismamák munkajogi védelmével/lehetőségeivel, a kismama ellátásokkal kapcsolatban is. De ha csak egy jó recept kell, akkor is jó helyen jársz!

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Kislányom pár nap múlva lesz 2 éves.

Miért érdemes rád szavazni?
Tavaly 365 nap alatt több, mint 400 cikk született, és a visszajelzések szerint nagy szükség van ránk, mert a Kismamatitkok “nem gagyi-gügyögős, nem elvarázsolt, hanem mindig érdekes és hasznos!” (ezt egy olvasónk írta:)
Ha rám szavazol, és nyerek, akkor végre megvalósíthatom majd a többi ezer meg ezer szuper ötletemet, hogy még jobban szerethessétek a Kismamatitkok-at.

2. Horváth Judit

Horváth Judit, Ötletek építkezőknekMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Hasznos ötleteket adunk házfelújítás, házépítés, lakásfelújítás esetén.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.otletekepitkezoknek.hu
http://www.facebook.com/otletekepitkezoknek
twitter.com
Székhely: Zalaegerszeg

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
1991-ben indult el a családi vállalkozásunk. Hiánypótló jelleggel kezdtünk el az egyik vakolóanyagokat forgalmazó cég termékeit forgalmazni. A termékválaszték az évek során kibővült, s ez által egy szép Telephely is kialakításra került.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A mai rohanó világban segítünk eligazodni az építőanyagok világában. Az építkezők / felújítók elképzeléséhez és otthonához passzoló legjobb lehetőség megtalálásáért ténykedünk.

Reklám:
A felújítók / építkezők igényeire szabott ötletekkel, tippekkel segítünk már a munkálatok megkezdése előtt is – személyesen illetve az Építkezők Blogjában.
20 éves tapasztalatunknak köszönhetően nem csak a mai kor építőanyait ismerjük, így egy esetleges felújítás esetén tisztában vagyunk vele, milyen anyagokat / technológiákat “láthatott” az épületed.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Egy tündéri 3 éves kislány édesanyja vagyok, akit Katának hívnak.

Miért érdemes rád szavazni?
A honlap készítését egy izgő – mozgó kisember mellett kezdtem el, ami néha nem is volt egyszerű…
Egy nő az építőanyagok világában-és nem “kirakati bábuként”?
Ráadásul szereti a szakmáját!:)
Szerintem megér egy szavazatot…

3. Kónyáné Csarkó Judit

Kónyáné Csarkó Judit, BabbagoMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Először egy székre tehető textil etetőszék forgalmazását és gyárt(at)ását kezdtem, majd további, babakonyhában használatos eszközökkel kezdtem foglalkozni. Rájöttem, hogy ha van tartalom, sokkal több látogatóm van, ezért készítek babás főzős videókat, recepteket, akciós hírlevelet és babakonyhás blogbejegyzéseket.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.babbago.hu
www.facebook.com
Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2009-ben, amikor a kisebbik gyermekem 8 hónapos volt – rájöttem, hogy két gyermek mellett esélytelen a “multivilágba” visszamenni dolgozni.. és sajnos nem is volt már meg a munkahelyem, mert amikor az első babát vártam, gyakorlatilag kirugtak :-( sikerül olyan helyzetet teremteni, hogy el kellett jönnöm. Közben találtam egy jó termékötletet, a székre tehető textil etetőszéket, ami nekem nagy segítség volt egy utazó 8 hónapossal. Gondoltam, másnak is segít, nosza, csináltam egy webshopot, és belevágtam. Kerestem varrodát, fejlesztettem szabásmintát és elindult. Közben fejlesztettem a marketing tudásomat online “szekcióval” és most itt tartok. Közben újdonságként mindig kerestem olyan termékeket ami az “ezzel egyszerűbb” elvnek megfelel és a babák etetéséhez is van köze.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A kisgyermekes mobil anyukák életét megkönnyítő dolgokat adok nekik. Utazásnál, étteremben, mamánál, kórházban – nagy segítség a textil etetőszék. A termékeim kapcsán a babakonyha, babatáplálás témakörét is próbálom feldolgozni, egyrészt mint két gyermekes anyuka tanácsot adni, másrészt szakértőket is bevonok egy-egy témába.

Reklám:
A textil etetőszék egyetlen és legfontosabb tulajdonságában vagyok verhetetlen: a nagyságában. Hiszen elfér a legkisebb kézitáskában is, csak 12 dkg. E mellett sikerült az árát is ehhez mérten belőni – a legolcsóbb a piacon.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Panna Zsófia 5 és fél éves, Milán Olivér 2 és fél éves.

Miért érdemes rád szavazni?
Olyan vagyok mint TE. Próbálkozom, néha kudarcot vallok, tanulok, másik utat keresek. Olyan anya vagyok, mint TE, aki szervezi a család napjait, tanácstalan néha, hogy mi legyen az ebéd :-) , megoldást keres a problémákra és tanácsot ad azoknak, akik hasonló cipőben járnak. Ha tudok segíteni – a termékeimmel, a tanácsaimmal, akkor boldog vagyok :-) Ha úgy gondolod, hogy ezzel a hitvallással felépített kisvállalkozásom tetszik Neked, szavazz rám.

5. Osváth Enikő

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Webáruház.
Ajándéktárgyak, bőröndök, piknik termékek és konyhai termékek széles választéka. Az egyediség és minőségi kiszolgálás a mottónk. Egyéni személyek és cégek egyedi igényeit teljesítjük.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.netharmonia.hu
Székhely: Veresegyház

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2008 szeptembere. Elkezdtem már a második gyerekemmel a pocakban a vállalkozást arra gondolva, hogy jó elfoglaltság lesz otthon a gyerek mellett. És így is lett.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Ötleteket sokaságát biztosítja. Bármilyen alkalomra nálunk találnak valami különlegeset.

Reklám:
Rugalmas kiszolgálást biztosítunk. Ami eddig csak a cégek számára volt elérhető az nálunk mindenki számára megtalálható.
Egyedi igényekhez alkalmazkodunk.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
2 gyerek: 5 éves és 2 éves

Miért érdemes rád szavazni?
Mi a vevőinkért vagyunk. Teljes szívvel csinálom a gyerekekért.

6. Kayhan Beáta

Kayhan Beáta, Felnőtt játszótérMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Kültéri fitness parkokat, azaz felnőtt játszótereket forgalmazunk és telepítünk. Célunk, hogy minél több önkormányzat, wellness központ, hotel, lakópark, kórház, szabadidőpark és cég gondolja azt, hogy ez a szolgáltatás nélkülözhetetlen, hiszen az egészséges(ebb) élet, a mozgás öröme mindenkinek jár!

A vállalkozás elérhetőségei:
www.felnottjatszoter.hu
www.facebook.com
Székhely: Biatorbágy, Szily Kálmán utca 39.

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
A vállalkozás még 2004-ben indult: hotelekbe szállítunk a mai napig is bekészítéseket, frottír termékeket. Szerettünk volna azonban valami igazán eredeti ötlettel előállni. A török tengerparton lettem figyelmes ezekre a “kültéri konditermekre”, ahol a fejkendős nénikék együtt edzenek a fiatalokkal. Azonnal megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy ezt el kell hozni Magyarországra is!

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A kültéri fitness park mindenkinek szól, aki már kinőtt a gyermek játszóterek eszközeiből, de szabad levegőn szeretne hasznosan időt tölteni. A felnőtt fiatalokat mozgásra ösztönzi, az idősebbek számára pedig veszélytelen, szórakoztató, új program. Végre egy olyan közösségteremtő lehetőség, ami valós értékeket képvisel! Próbáld ki Te is! Ugye el tudnád képzelni, hogy amíg a csemetéd homokozik a játszón, addig Te formálod a combizmodat?

Reklám:
Ez a videó100 szónál is többet ér

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Levente 6 és fél éves, első osztályos nagyfiú, Aida ( a “név kötelez” alapján kis énekes pacsirta) most töltötte be 3. életévét.

Miért érdemes rád szavazni?
Mindannyian nyerünk, ha minél több felnőtt játszótér létesül, hiszen boldog, kiegyensúlyozott gyermekek neveléséhez boldog, kikapcsolódásra képes szülők, és fitt nagyszülők is szükségesek:-)

8. Tomasovszky Csilla

Tomasovszky Csilla, GyógytornázzMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Gyógytornával már 10 éve,a Schüssler készítményekkel kb. másfél éve gyógyítok. A www.gyogytornazz.hu azokat segíti, akik otthonukban szeretnék javítani egészségi állapotukat.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.gyogytornazz.hu
www.facebook.com
twitter.com
Székhely: Győr

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Kb. másfél évvel ezelőtt készült el a www.gyogytornazz.hu, hogy míg a gyermekeimmel itthon vagyok, továbbra is segíthessek a hozzám fordulóknak. A gyógytorna CD-k www.gyogytornazz.hu pácienseknél hatékony önkezelést tesznek lehetővé, alacsony költségekkel, a saját otthounkban.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Gyógytorna CD-k, letölthető gyakorlatsorok, gyógytorna cikkek, e-bookok és a gyógytornász segítsége vár az oldalon. Schüssler krémzselék kedvező áron rendelhetők, valamint a Schüssler kisokos c. e-book, hogy mindent tudj a Schüssler terápiáról!

Reklám:
A Gyógytorna és a Schüssler kombinációja egy lehetséges út a jó közérzet és az egészség felé. Személyre szabott tanácsokkal segítem a termékek közötti választást és a későbbiekben is bátran fordulhatsz hozzám kérdéseiddel.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Két lány: 3 éves és 2 hónapos.

Miért érdemes rád szavazni?
A gyógytorna csodákra képes: tapasztald meg te is, tornázz otthon kötöttségek nélkül és kérlek szavazz rám, ha tetszik, amit csinálok. :)

9. Szigeti Ami

Szigeti Ami, E-rodahazMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Segítünk az ügyfeleinknek eligazodni az adózás útvesztőjében, és pénzügyeiket, adóügyeiket, könyvelésüket biztonságos, átlátható, ellenőrizhető mederbe tereljük.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.e-rodahaz.hu
www.facebook.com/erodahaz
twitter.com
Székhely: Szombathely

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2008-ban indítottam első adózással foglalkozó weboldalamat, mivel azt láttam, hogy az online vállalkozások korában nagy szükség van kézzel fogható, közérthető adózási tanácsokra, magyarázatokra, akár a hagyományos vállalkozásokat, akár az ONLINE vállalkozásokat illetően.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
2010-ben barátommal és kollégámmal, Koltay Diával továbbfejlesztettük ezt a kezdeményezést és kialakítottunk egy online könyvelési rendszert, mely még alaposabban, a legmodernebb módon, egy internetes rendszeren keresztül szolgálja ügyfeleink igényeit.

Reklám:
Te is egész nap frusztrált vagy, mikor a KÖNYVELŐHÖZ készülsz?
Nem érted, hogy a könyvelődtől UTÓLAGOSAN kapott információkat pénzügyi döntéseid során felhasználni?
Online Könyvelőirodánk legfontosabb előnye, hogy az ügyfélnek is dolgozik, és nem csak az államnak.
A céged által generált pénzügyi adathalmazzal ezentúl nem Neked kell megbirkóznod, azonban ettől függetlenül haladéktalanul rendelkezésedre állnak a NAPRAKÉSZ adatok. És ehhez még csak ki sem kell mozdulnod otthonról, az irodából, vagy a munkád mellől. Nem kell a könyvelővel időpontot egyeztetni, esetleg utazni; az internetnek és a technológiai fejlődésnek hála a számviteli szakemberrel való rendszeres kapcsolattartás ma már máshogy, sokkal könnyebben, gördülékenyebben, hatékonyabban, a földrajzi határokat átlépve is működhet.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Két kislányom van: Kinga 12, Lilla pedig 7 éves (Reméljük, hogy rövid időn belül a Dia neve mellé is írhatunk gyerkőcneveket ;) )

Miért érdemes rád szavazni?
Ha rám szavazol, Te is hozzájárulsz ahhoz, hogy minél többen megtudják és megtapasztalják, hogy igen is lehet okosan, ésszerűen és biztonságosan is vállalkozni, nem csak adóbírságoktól rettegve, hatalmas papírkupacok alá temetkezve, tanácstalanul. Éppen ezért kérlek, segíts minket azzal, hogy nyomsz egy “tetszik”-et ránk! Köszönöm :)

10. Neuvirth Judit

Neuvirth Judit, Csalásbarát pihenésMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Család- és bababarát szálláshelyeink vannak, egész konkrétan az Ágnes tanya www.tapiotanya.hu és a Palóc vendégház www.palochaz.hu. Mindkét ház több mint 100 éves vályog épület az ország két különböző területén, nagy füves kerttel és rengeteg izgalmas a vidékre jellemző programokkal.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.csaladbaratpihenes.hu
www.facebook.com
Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Néprajzkutatóként végeztem Szegeden. Mindig is vonzottak a régi parasztházak és Édesanyám révén az Ágnes tanyát már menedzseltem, amikor is a Palóc vendégházat megtaláltuk és felújítottuk. Ez 2006-ban volt. Fontosnak tartottam, hogy ne csak szálláshely legyünk, hanem a környéken fellelhető érdekességek tárházát is programokként kínáljuk a vendégeinknek.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Feltöltődést nyújtunk kisgyermekes családok, osztályok, nagycsaládok illetve olyan baráti családok számára, akik együtt szeretnének üdülni.

Reklám:
Kisgyermekes anyaként tudom, hogy mi az, ami fontos egy családi üdülésnél. Vendégeink visszajelzése alapján a házainknak otthonos hangulata van, mindenki csodálkozik a konyha felszereltségén illetve sokan úgy nyilatkoznak, hogy köszönik a vendégszeretetünket és figyelmességünket, amihez tudni kell, hogy velünk a vendégek egyáltalán nem találkoznak, mert a házakat teljesen önállóan használják.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Két kisfiúnk van, Gergő 3 éves, Dani 1 éves.

Miért érdemes rád szavazni?
Azért szavazz rám, mert hiteles vagyok és a folyamatos fejlődés fontos a számomra:)

11. Duló Anikó

Duló Anikó, KönyvkészítésMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Egyedi könyveket tervezek és készítek, akár egyetlen példányban is.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.konyvkeszites.hu
www.facebook.com
twitter.com
Székhely: Dunakeszi (Diósjenőn dolgozom)

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2006-ban vidékre költöztünk, és én otthon szerettem volna dolgozni.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Megrendelőim egyedi elképzeléseiből valódi, gyönyörű könyveket készítek. Ők adják a szöveget, képeket, én megtervezem és elkészítem a könyvet.

Reklám:
Nincs a olyan cég, aki a könyvkészítés.hu-hoz hasonlít. Teljeskörű szolgáltatást nyújtok, kedvező áron és nagyon rövid határidővel készítek teljesen egyedi, fűzött, kemény borítású könyveket. Az ügyfelek számára kényelmesen, online dolgozom, pénzvisszafizetési garanciát vállalok minden könyvre.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Két gyermekem van: Tea (5 éves) és Barnabás (2 éves).

Miért érdemes rád szavazni?
NE szavazz rám! A fő, hogy megismerted az egyedi könyvkészítési lehetőséget.

12. Szombati Orsolya és Lukász Helga

Szombati Orsolya és Lukász Helga, Sales AkadémiaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Cégünk, a Sales Akadémia kisvállalatoknak és egyéni vállalkozásoknak segít abban, hogy ügyesebben, és nagyobb örömmel szerezzenek direkt értékesítéssel is ügyfeleket, valamint abban, hogy a meglévő partnereikkel hosszú távú, harmonikus, jó emberi és üzleti kapcsolatokat alakítsanak ki.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.sales-akademia.hu
www.facebook.comtwitter.com
Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Új üzletágunkat, a Sales Akadémiát 2010 októberében indítottuk. A célunk az volt, hogy az a tudás, amelyet jópár éve a multinacionális cégek értékesítési és ügyfélcsapatának tanítunk, végre elérhetővé váljon azok számára is, akik kis cégként, vagy egyéni vállalkozóként szeretnének a nagyokhoz hasonlóan, profiként, felkészülten kommunikálni a potenciális és meglévő partnereikkel.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Abban, hogy felismerjék a velük szemben álló, vagy a telefon másik végén lévő ügyfél típusát, és így – vagyis az ügyfélre, az ügyfél motivációira hangolódva – , ügyesebben, sikeresebben és nagyobb örömmel értékesítsenek, valamint stresszmentesebben, és profi módon kezeljék a felmerülő panaszokat és reklamációkat.

Reklám:
Elsősorban azért, mert – ahogyan tanítjuk is – számunkra rettentően fontosak az üzlet mellett az ügyfeleinkkel való személyes, jó emberi kapcsolatok is. Nálunk a vásárlás nem ér véget azzal, hogy szépen elköszönünk egymástól. Mi addig ott állunk az ügyfeleink mögött, amíg szükségük van ránk, ha kell, fogjuk a kezüket, és a tanácsainkkal mindig nagy örömmel és lelkesen támogatjuk őket.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Orsinál egy két és egy három és fél éves kisfiú, Helgánál egy három és fél éves kisfiú és egy öt és fél éves kislány

Miért érdemes rád szavazni?
Senkit nem szeretnénk meggyőzni arról, hogy ránk adja le a voksát. Azért indultunk el ezen a versenyen, hogy megmutassuk, igenis lehet nőként, anyaként sikeres az ember, és kitartó, szorgalmas munkával bárki építhet – akár a nulláról – egy jól működő, sikeres céget. Továbbá szeretnénk az anyukákat saját sikereinkkel motiválni, lelkesíteni, hogy bízzanak magukban és bátran induljanak el a saját útjukon. Ebben akár még támogatni is tudjuk őket.

13. Somogyi Réka

Somogyi Réka, BababiztonságMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Bababiztonsági termékeket árusító webáruházat üzemeltetek. A webáruház termékeivel otthonunkat bababiztossá tehetjük, és megelőzhetjük az otthoni gyermekbaleseteket.
A lakásban használható bababiztonsági termékek mellett néhány olyan terméket is árusítunk, melyekkel bevásárlás, kirándulás vagy utazás közben is biztonságban tudhatjuk csemeténket.
A webáruház szlogenje: BIZTONSÁG A BABÁNAK, NYUGALOM A MAMÁNAK!

A vállalkozás elérhetőségei:
www.bababiztonsag.unas.hu
www.facebook.com
Székhely: Szigetszentmiklós

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Az otthoni gyermekbalesetek megelőzését célzó bababiztonsági óvintézkedéseket és cikkeket tartalmazó www.bababiztonsagotthon.hu weboldalt 2009 nyarán készítettem el, amikoris a kisfiam elkezdett kúszni-mászni és minden veszélyes dolgot megközelíteni. Fontosnak tartottam, hogy az általam összegyűjtött óvintézkedéseket megosszam a többi kisgyermekes anyukával is.
Mivel nem találtam olyan üzletet, ahol a bababiztos lakáshoz szükséges minden terméket egy helyen beszerezhetek, adta magát az ötlet, hogy indítsak egy olyan webáruházat, ahol szinte minden megtalálható. Így indult el a Bababiztonság webáruház 2010 év elején. A webáruház és a vállalkozás elindításában természetesen az is motivált, hogy otthon, a gyermekem mellől végezhetem a munkát, akkor amikor az időm – jobban mondva a kisfiam – engedi.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A weboldalon olvasható óvintézkedések és cikkek segítenek felhívni a szülők figyelmét olyan veszélyhelyzetekre, veszélyes helyekre, amelyekre nem is gondolnak.
A Bababiztonság Webáruházban pedig a kisgyerekes szülők, nagyszülők szinte minden bababiztonsági eszközt megtalálnak, ezzel időt (nem kell különböző webshop-okban keresgélni) és pénzt spórolhatnak meg (nem kell szállítási költséget minden webshop-ban fizetni).

Reklám:
Az interneten megtalálható áruházak közül ez a webáruház kínálja a bababiztonsági termékek legszélesebb választékát. A termékkínálatot folyamatosan bővítem, újabb és újabb termékek után kutatok, amikkel megőrizhető és növelhető gyermekeink otthoni biztonsága. Jellemző a rugalmas és gyors kiszolgálás, és minden anyukának igyekszem segíteni, aki e-mailen keresztül bababiztonsági kérdésekkel keres meg.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Egy 2 éves kisfiú boldog édesanyja vagyok és nyár közepére várjuk a kistesót.

Miért érdemes rád szavazni?
A www.bababiztonsagotthon.hu weboldal és a Bababiztonság Webáruház segítségével a kisgyermekes szülők egy olyan otthont tudnak teremteni csemetéik számára, ahol a játék és a világgal való megismerkedés veszélytelen!

14. Soponyai Eszter

Soponyai Eszter, Estrella Puhatalpú CipőMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Budapesti üzemünkben női cipőgyártással foglalkozunk, különlegességünk, hogy cipőinket 33-as mérettől 44-es méretig kínáljuk. 4 évvel ezelőtt új termékkör kialakításába fogtam bele: puhatalpú bőr gyerekcipőket gyártunk és értékesítünk kiskereskedelmi partnereinknek és közvetlen vásárlóinknak üzleteinkben és internetes áruházunkban, valamint a Wasárnapi Művész Piacon.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.puhatalpucipo.unas.hu
www.facebook.com
Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
A családi vállakozásba 10 évvel ezelőtt léptem be, majdnem természetes folyományaként annak, hogy gyerekkorom óta cipők, kaptafák, suszterájok és cipőgyárak vesznek körül. Izgalmas feladat megküzdeni a családi vállalkozások nagy alapkérdéseivel – ki marad otthon a beteg gyerekkel, ha mindenki ugyanott dolgozik vagy van-e vége a napi munkaidőnek :-) Jelenlegi legfontosabb feladatunk a generációváltás levezénylése cégünknél.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Szakmai tapasztalatainkat lassan 50 éve gyűjtögetjük a generációkon keresztül és ez nagy előnyt jelent a gyártásban. Kereskedelmi felfogásunk maximálisan a kiskereskedelmi partnereinkre fókuszál: a termékkör, a méretválaszték, az adott régió vásárlói igényei tekintetében sok-sok tanáccsal támogatjuk a termékeinket vásárló üzleteket.

Reklám:
Mivel cipőinket nem ügynökökön keresztül, hanem közvetlenül értékesítjük partnereinknek, így folyamatos visszajelzést kapunk termékeinkről, ami alapján akár szezon közben is tudunk módosítani azon, amin szükséges. A széles méretválasztékunk pedig szinte egyedülálló a hazai gyártók között, miközben a vásárlói igény egyre nagyobb az átlagostól eltérő méretű cipők iránt.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Fiam 7 éves, lányom 3,5 éves.

Miért érdemes rád szavazni?
Nagyon szeretem a munkám és igazán nagy kihívás könnyűipari termelő céget irányítani itt és most Magyarországon. Szavazzanak rám, hiszen a pályázat díjai engem is hozzásegíthetnek ahhoz, hogy a munkámban fejlődhessek és üzemünk továbbra is fennmaradhasson mint önálló kollekcióval jelentkező termelő cég.

16. Polgár Noémi

Polgár Noémi, AnyukámMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Az anyukám oldal létrehozásában sok szerepet játszott az életemben eddigi elért sikerek, rendezvények tapasztalata. Szerettem volna egy igazán egyedi oldalt megvalósítani, melyben szerepelnek az álmaim, a családok számára megfelelő programok amit színesíteni és tökéletesebbé szeretnék tenni. A gyermekek részére nyújtani egy lehetőséget ahol boldognak érezhetik magukat. Mind a szülők úgy a partnerek igénye felé is elfogadható lehetőségekkel megalkotni a rendezvényeken belül szereplő programokkal.
Célom, hogy a családi napokon részt vevők nagyon jól érezzék magukat és a babák, gyermekek felejthetetlen élményekkel legyenek gazdagabbak.
Partnereim számára a legmagasabb színvonalon, legteljesebb részletességgel állok rendelkezésükre. Fő célom, hogy a sikeres rendezvény végén elégedett partnereimmel hosszú távon működjünk együtt.
Anyukam.hu: BabaFotózás, BabaFotó kiállítás, vásár, kiállítások, baba és gyermek szépségversenyek, divatbemutatók, családi programok, kongresszus és rendezvényszervezés, jótékony célú rendezvényszervezés, óvodai fotózások.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.anyukam.hu
www.facebook.com
twitter.com
Székhely:Ács

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2010. márciusában egy kedves Cégvezető kért fel a project tökéletesítésére.Nagyon megtetszett az ötlet hiszen én is két gyermekes anyuka vagyok.
2010. májusától a projecteket egyedül szervezem kedves férjem támogatásával valamint a partnerek munkájának köszönhetően.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A családosok lehetőséget kapnak egy csodálatos fotózásra,ami után egy rendkívüli fotó kiállításon is részt vehetnek, családi nap keretein belül, meglepetés programokkal díszítve azt.Jótékony céllal szerveződik a rendezvény hiszen ezáltal is segítjük a Szívbeteg Gyermekek Védelmében Alapítványát.
Célom, hogy a családi napokon részt vevők nagyon jól érezzék magukat és a babák, gyermekek felejthetetlen élményekkel legyenek gazdagabbak.
Partnereim számára a legmagasabb színvonalon, legteljesebb részletességgel állok rendelkezésükre. Fő célom, hogy a sikeres rendezvény végén elégedett partnereimmel hosszú távon működjünk együtt.

Reklám:
Nálunk mindenki kap lehetőséget.Lehetőséget ahhoz, hogy jól érezze magát, boldogan mutathassa fotóit, kiállítási képeit,amely által előbbre jutási lehetőséget is kaphatnak mint kis modellek.
Rendezvényeimen a családok számára meglepetés szerű programokkal, és ajándékokkal kedveskedem, mind amellett, hogy jótékony céllal indulnak.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Két szép és nagyon cserfes lányom van.
Georgina 13 éves szív műtött kamasz csajszi.
Alida 3 és fél éves kisbölcsis.

Miért érdemes rád szavazni?
Egy idézetet küldenék a szavazók számára:
Tégy meg minden jót, ami tőled telik,
Amilyen eszközzel csak tudod,
Amilyen módon csak tudod,
Ahol csak tudod,
Akivel csak tudod,
Ameddig csak tudod.

17. Kránitzné R. Ildikó

Kránitzné R. Ildikó, IntarziastúdóMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Cégem egy egyéni vállalkozás nyomán 2006-ban alakult meg, családi vállalkozásként. Tevékenységi körünk: Tiffany-művészeti fóliázás, Lakberendezés és Intarziakészítés. Fő profilunk a Tiffany művészeti fólia, melynek segítségével a teljesen sima float üveget csodálatos színes motívumokkal díszíthetjük, gyorsan, kedvező áron a tökéletes ólomüveg hatást elérve. Lakberendezőként magánszemélyeknek és közületeknek vállalok tervezési feladatokat.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.intarziastudio.hu
www.facebook.com
Székhely:Tét

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Tudatosan készültem a vállalkozói létre, jó példa is volt előttem – édesapám asztalos egyéni vállalkozó – szinte ebben nőttem fel. A legnagyobb gyermekem már a pocakomban volt mikor az utolsó szakmai iskolát is befejeztem és elkezdtem a vállalkozásomat felépíteni. Ebben sokat segít(ett) a családom türelme, megértése, segítsége.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A vásárlóinknak, megrendelőinknek nem csak terméket, szolgáltatást értékesítünk, hanem egy személyre szabott megoldást. Mindig azt tartjuk szem előtt, hogy a vevőinknek mi a legjobb megoldás, lehetőség. Precíz, pontos, megbízható korrekt partnere akarunk lenni az ügyfeleinknek.

Reklám:
Vállalkozásom egyéni munkákat készít, mindig az ügyfelek igényeihez igazodva. Nagyon fontos a számomra, hogy az ügyfél megelégedve távozzon tőlünk, függetlenül attól, hogy mennyi pénzt költ el! Azoknak a munkáknak örülök a legjobban, amelyek úgy találnak meg, hogy ajánlottak egy másik munkám kapcsán. Ez a legfontosabb elismerés!

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Három gyermeket nevelünk a férjemmel: 13, 11, 9 évesek.

Miért érdemes rád szavazni?
Remélem az eddigi eredményeim is bizonyítják azt, hogy gyerekek mellett és velük is lehet karriert építeni. Nem kell feladni az terveinket, álmainkat, mert szülők lettünk. A gyerekek nagyon sokat formálnak rajtunk és többé tesznek minket. A családi összefogás nagyon sokat adhat és segíthet minden tagja számára.

18. Torma Viktória

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
“Természetes ötletek, mindennapi tudomány” Tudást adok az emberek kezébe a weboldalon és a tanfolyamainkon keresztül, amivel felelősségteljesebben és egészségesebben élhetik a mindennapokat.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.creativiky.hu
www.facebook.com
Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
A weboldal anyagát már évek óta gyűjtöm, de tavaly márciusban lett nyilvános. Hogy miért? Mert kellett. Vegyészként annyi tudás volt bennem, amivel könnyebbé tehetem mások életét, hogy muszáj volt megosztanom.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A nálunk megszerzett tudással bárki képes a mindennapi kozmetikumait, tisztítószereit, gyerekjátékait saját készítésű, vegyszermentes változatra lecserélni. Ehhez eszközeink a szappankészítő és egyéb tanfolyamok.

Reklám:
A weboldalon levő cikkekben és a tanfolyamokon is törekszem arra, hogy ne csak szimpla tudást adjak át, hanem megmondjam a “miért”-et is. A tanfolyamokon megszerzett készségek birtokában már bárki képes a megkezdett úton önállóan továbbmenni.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
két gyermekem van, Luca 4,5 és Dinu 3 évesek.

Miért érdemes rád szavazni?
Mert szerintem nincs olyan nő a világon, aki ne szeretne szép és egészséges lenni. Olyanról sem tudok, aki a gyermekeinek ne szeretné megteremteni az allergiamentes, egészséges életteret.
A Creativiky.hu ebben segít… akár neked is! :)

19. Tyúkanyók: Fülöp Hajnalka; Nágel Zsuzsi

Fülöp Hajnalka és Nágel Zsuzsi, TyúkanyókMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Információs honlapot készítettünk tyúkanyóknak és kiscsibéknek; vagyis szülőknek és csemetéiknek. Aki most vár babát, az is sok okosságot talál a honlapon. Igazi békebeli családi oldalt hoztunk létre.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.tyukanyo.hu
www.facebook.com
Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
A honlap 2001 táján indult. Egy idő után látszott, hogy megérett a saját domainre, ami könnyen megjegyezhető, és egyértelműen minket jellemez. Folyamatosan kerülnek fel cikkek, interjúk, ajánlók. 2008 óta működik vállalkozásként.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Bármilyen eseményről legyen szó (születés, ünnep, jeles napok, alkalmak), nálunk mindennel kapcsolatban van valami hasznosság, érdekesség. Nem terméket árulunk -amit kínálunk: az otthon melegét, a tyúkanyó védőszárnyának oltalmát ebben a rohanó világban.

Reklám:
Nagyon fontos számunkra a személyes jelenlét. Minden nap találkozhatnak velünk Olvasóink a fórumban. A honlapot saját gyereküknek érezzük, és még ha nem is profitorientált, folyamatosan fejlesztgetjük, töretlen lendülettel. Kettőnknek együtt -ahogy egy igazi tyúkanyóhoz illik – 7 kiscsibénk van (érdekességképp: a 7-ből 6 lány).

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Hajnalka lányai 19, 16, 11, 2 évesek; Zsuzsi gyerekei 10, 8 és 5 évesek.

Miért érdemes rád szavazni?
Nincsenek szponzoraink, mindent önerőből, kedvtelésből és szeretetből építettünk, amit a honlapon láttok. Ilyet az ember csak akkor tesz, ha elkötelezett az Olvasói iránt. A mi fészkünk a ti fészketek is :)

20. Fekete Beáta

Fekete Beáta, Sikerre születveMivel foglalkozik a vállalkozásod?
A gyerekeknek a legfelhőtlenebb gyerekkor biztosítása a felnőtt gondolkodásmód változtatásával.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.sikerreszuletve.hu
www.facebook.com
Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Amikor a GYES után nem vettek vissza a munkahelyemre, tudtam, hogy valamit el kell kezdenem. A terv készen volt, kiváltottam az egyéni vállalkozóit, és elkezdtem!

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A felnőttek egyre tudatosabban élnek, de közben elfelejtjük azt a tényt, hogy a gyerekek jelentik a jövőt! Ők még naívak, tiszták, így könnyebben hozzá tudnak szokni a pozitív szemléletmódhoz!

Reklám:
Önismeretünk, önfejlesztésünk, pozitív életszemléletünk jelen van rezgéseinkben, gyermekeink ezeket érzik, átveszik. Akaratlanul, mesésen válik, saját élete részévé az önbizalom, a feltétlen hit, és eltűnik cselekedeteiből a bizonytalanság! Segíts magadon, Neki!

Hány gyermeked van és milyen korúak?
1 kislány, 4 és fél éves

Miért érdemes rád szavazni?
Segítek a felnőtteknek, hogy saját életükben rendet tudjanak tenni, ha kell újra tudják építeni, a gondolkodásmódjuk megváltoztatásával, és gyermekeiket könnyedén indítsák el a nagybetűs ÉLETBE!

22. Szarvas Bori

Szarvas Bori, YaboMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Kreatív albumkészítéshez készítünk alapokat (és kiegészítőket), melyeket feldíszítve csodálatos emlékeket készíthet a vásárló. Ez a technika (angolul scrapbook) a fényképalbum és az emlékkönyv ötvözése, melyben a képek mellé emlékeinket, gondolatainkat is feljegyezhetjük,amiben a digitális
képek helyett ismét a papír képeké a főszerep.
Mi adjuk az alapot az emlékek méltó megőrzéséhez. Az alkotós blogon folyamatosan adok ötleteket látványos albumok elkészítéséhez.
A kihívás blogon pedig játszhattok és nyerhettek: yabochallenge.blogspot.com

A vállalkozás elérhetőségei:
www.yabo.hu
www.alkotos.blogspot.com
www.facebook.com
Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2009-ben alapítottam a cégemet, az Alkotós Kft-t, mikor a fiam 1,5 éves volt.
Az alkotás mindig része volt az életemnek. Mikor otthon voltam, úgy éreztem, muszáj kiteljesednem, és saját vállalkozást indítani. Azóta még egy gyermekem született, dolgoztam a régi munkámban is, de az albumalapok gyártása végig velem van, ez a harmadik gyerekem ;)

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Magyar terméket (pl Anya, Mama betűalbumot) gyártok, magyar árakon.

Reklám:
Minden kreatív album egyedi és megismételhetetlen. Az emlékek és gondolatok hamar elillannak, de a scrapbookkal albumba zárhatod őket és veled maradnak.
A Yabo az első magyar termékcsalád, ami az albumkészítésre specializálódott.
(És Gazdagmami majd elmondja, hogy még mi különleges bennem…)

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Ádám 4 éves lesz a nyáron
Anna 1 éves

Miért érdemes rád szavazni?
Amerikai multikkal küzdök a magyar vásárlók kegyeiért, béna a honlapom, szélmalom harcot vívok egy hobbi elterjesztéséért. Elkélne a hátszél! ;)

23. Budaházi Brigitta

Budaházi Brigitta, ScrapbookMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Az albumkészítés (scrapbooking) digitális és hagyományos technikáját szeretném megismertetni és megkedveltetni Magyarországon. Ezért hoztam létre barátaimmal egy közösségi oldal köré épített vállalkozást, amely scrapbook tanfolyamok keretében oktatással, scrapbook alapanyagok értékesítésével és ismeretterjesztéssel foglalkozik.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.scrapbook.hu
www.facebook.com
twitter.com
Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2008. szeptemberében alapítottuk meg a Scrapbook.hu Kft. Azért kezdtem el vállalkozni, mert akkori tudásomban, korábbi munkatapasztalataimban, sikereimben, lelkesedésemben és extra adag munkabírásomban bízva hittem abban, hogy a saját utunkat járva érdemes létrehozni valami újat, valamit, amit a szívünk diktál. Félénken bár, de rá mertem lépni egy új ösvényre.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Bátorítást és biztatást adok azoknak, akikben a honlapunkon és e-magazinunkban megjelenő cikkeket olvasván, a galériánkban látott alkotások láttán elindul valami: akik szeretnének létrehozni, hátrahagyni örökül az itt és most csodájából akár saját maguk, akár az utánuk jövő nemzedék számára. Igyekszem felszabadítani a mindenkiben ott rejlő egyedi és csodás alkotót.

Reklám:
Ha szívesen tanulsz, vásárolsz olyan helyen, ahol ÉRTIK, amit kérdezel, SZERETIK, amiért Te lelkesedsz, TUDJÁK, hogy miért olvadsz el egy-egy új hozzávaló vagy egy scrapbook oldal láttán, akiktől bátran KÉRDEZHETSZ, mert jó néven veszik, és MEGFELELŐ VÁLASZOKAT kapsz, röviden: szereted ha valaki egyszerre kedves és szakértő, akkor jó helyen jársz!

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Két kisfiam van. Márkókám 9 éves, Balikám pedig 7 éves lesz a nyáron.

Miért érdemes rád szavazni?
Olyan mély lelki szükséget tölt be, olyan örömet ad egyaránt alkotónak és ajándékozottnak az albumkészítés tevékenysége, amit csak az ismer, aki műveli. Én ismerem és szeretném, ha Te is ismernéd. Azért szavazz rám, hogy szavazatod által minél többen felfigyelhessenek, és érdeklődve utánanézzenek, mi is ez a scrapbook tulajdonképpen? Köszönöm.

24. Maizlné Atzél Réka

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Webgalériát működtetek, ahol kortárs grafikákat árusítok.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.protokoll-galeria.hu
Székhely: Pilisvörösvár

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
A vállalkozásomat akkor kezdtem, amikor a lányaim elkezdtek óvodába járni (2008 szeptemberében). Olyan vállalkozást szerettem volna felépíteni, amiben rugalmasan tudom a munkaidőmet felépíteni, és rengeteg ötletemet megvalósítani.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A grafikák vásárlásán túl segítem az ügyfelek saját tulajdonában lévő képeinek értékbecslését, a vásárolt képekhez keretezési tanácsadást nyújtunk. Igény esetén be is kereteztetjük a képet.

Reklám:
Több mint 500 grafikát árusítunk jelenleg, tehát a választék óriási. Már kisebb eseményekre is tudnak képet vásárolni nálunk: 10 ezer Forint alatt jelenleg is 95 képet árusítunk. Grafikákon és képzőművészeti alkotások árusításán felül olyan szolgáltatásokat nyújtunk, amely kényelmessé teszi az ajándékozást. (pl. keretező funkció a honlapon, keretezési konzultáció, kereteztetés, házhoz szállítás).

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Fiam 8 éves, ikerlányaim 5 és fél évesek.

Miért érdemes rád szavazni?
3 kisgyerek mellett kiépítettem egy olyan egyedülálló webgalériát, ahol nem csak ismert művészektől lehet képet vásárolni, hanem a mai kortárs fiatal művészek is lehetőséget kapnak a bemutatkozásra. Rajzpályázatommal a gyerekek figyelmét hívom fel arra, hogy a mai élő kortárs művészekkel, grafikusokkal, írókkal, költőkkel is próbáljanak megismerkedni.
Magyarországon mindig is sok tehetség volt. Honlapom lehetőséget nyújt arra, hogy a fiatal nemzedék tehetségeit is megismerhessék.

26. Barczáné Görgei Beáta

Barczáné Görgei Beáta, Kisvállalkozz okosanMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Azért hoztam létre ezt az oldalt/vállalkozást, hogy segítsek azoknak a kisvállalkozóknak eligazodni a bürökratizmus, a pénzügyi-, marketing és egyéb kihívások rengetegében, akiknek egyáltalán nem ez a szakmájuk,
nem erről szól a vállalkozásuk, de köztudottan nem működhetnek ezek nélkül.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.kisvallalkozzokosan.hu
www.facebook.com
Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Még egy éve sincs, hogy a nulláról kezdtem el megtanulni az on-line vállalkozást, marketinget, és mindent, ami ehhez kell. Azóta építettem fel ezt az oldalt is egy másik mellett.. azért, hogy a “kicsiknek” is legyen ÉRTHETŐ NYELVEN megfogalmazott segítségük.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Olyan elméleti és gyakorlati tanácsokkal, vállalkozás-vezetési tudnivalókkal és ötletekkel, amik később a vállalkozók profitján keresztül pénzben térülnek majd meg. Mert mint tudjuk: “a tudás hatalom”. A vállalkozók esetében pedig nem csak az, hanem a fennmaradás alapfeltétele is!

Reklám:
Kisvállalkozókkal foglalkozó vállalkozás rengeteg van a piacon. Az én küldetésem az, hogy 9 éves szinten próbáljam meg megfogalmazni, amit tudni, érteni kell, és törekszem arra, hogy minél színesebben próbáljam szemléltetni, átadni ezeket a tudnivalókat (pl. képregény… és a további terveimet még nem árulom el ;-) ).

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Két csodálatos kislányom van: Angelika 5,5 éves, Viktória pedig 3,5 éves. Ők az életem, és Miattuk szeretnék elsősorban rugalmas időbeosztással dolgozni, másrészt boldog anyukának lenni, aki a munkáját is szereti!!! Mert ez bizony Feléjük is kisugárzik.

Miért érdemes rád szavazni?
Alig egy éve, hogy belekezdtem ebbe az “egészbe…”. Több új szakmát is tanulok egyszerre, amit még élvezek is. Ez alatt a rövid idő alatt biztosan sokat hibáztam, hisz a technikát, a marketinget még én is tanulom. De úgy gondolom, hogy már most is van mit felmutatnom, TUDOM, hogy meg fogom csinálni amit elterveztem, és TUDOM, hogy jól, mert kiküzdöm, akármennyi buktatón is kelljen végigmennem. ÉS HA ÉN FEJLŐDÖK, AKKOR NEKED IS EGYRE TÖBBET TUDOK ADNI. Ha megnyerném ezt a versenyt, annyi új tudást kaphatnék a szemináriumból és egyéb nyereményekből, hogy az tovább segítené a fejlődésemet. KÉRLEK, SZAVAZZ RÁM, HOGY MÉG TOVÁBB TANULHASSAK ÉS TANÍTHASSALAK!

28.Gorondy-Wilde Martina

Gorondy-Wilde Martina, Srs-BudapestMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Külföldi ösztöndíjas diákok budapesti albérlet közvetítésével.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.srs-budapest.hu
www.facebook.com
Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2005-ben kezdtem el gondolkodni azon, hogy az alkalmazotti létet szeretném lecserélni, és vállalkozóvá válni. Végül jelenlegi cégemet 2007. novemberében alapítottam.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Miután megtudja a diák, hogy a következő szemesztert egy budapesti főiskolán, vagy egyetemen fogja eltölteni, teljesen magára van utalva lakhatási lehetőségek terén. Mi az első pillanattól igyekszünk segíteni nekik abban, hogy teljesen berendezett és felszerelt lakásokat kínálunk, amely lakásokban csak a szobák lefoglalására is van lehetőségük.

Reklám:
Minden külföldi diákot külön egyénként kezelünk, egyedi és egyéni kívánságaikat teljesítjük, nagy figyelmet fordítunk arra, hogy már érkezés előtt megszerettessük Magyarországot velük. Figyelünk arra, hogy kivel szeretnének együtt lakni, milyen anyanyelvű, melyik iskolába jár, stb… Várjuk őket a reptéren érkezéskor egy kis “Isten hozott” csomaggal, tele magyar termékekkel. A diákok részére ingyenes a szolgáltatásunk, és soha semelyik ügyfelünknél nem tartjuk szem előtt azt, hogy mennyi bevételünk származik belőle, sokkal fontosabb a személyes kapcsolat és jó viszony.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
A legidősebb Julianna 2008. augusztusi, a második 2010. februári, a harmadik 2011. júliusban fog megszületni.

Miért érdemes rád szavazni?
Hiszek abban, hogy egy nő tud teljes anya lenni, és mellette meg tudja valósítani önmagát, és ezzel egy sokkal kiegyensúlyozottabb emberré válhat. Két kiegyensúlyozott gyermek és egy pocaklakó mellett azt vallom, hogy a nő energiája végtelen, ha igazán akarja, bármire képes, egyszerre lehet jó anya és jó üzletasszony. A lényeg, hogy higgyünk önmagunkban, és merjük megvalósítani az álmainkat.

29. Tischler Edina

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
A Mini-Manó Babacentrum nem egy szimpla bababolt, hanem egy olyan komplexum, ahol a pocakos mamák saját és hamarosan megszülető gyermekük részére 15 féle árucikkből választhatnak szakeladóink segítségével. Saját erőnkből és partnereink segítségével tanfolyamokat, előadásokat szervezünk és információs kiadványokkal segítjük a hozzánk betérő anyukákat és apukákat.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.minimano.hu
www.facebook.com
Székhely: Budapest, Nagy Lajos király útja 112.

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
96-ban férjem unszolására nyergeltem át az egészségügyből a kereskedelembe. Ha nem annyira alacsony a fizetésem (13600 Ft/hó), nem tudott volna rábeszélni. Úgy gondoltam, hogy a kereskedelem egy etikátlan műfaj és semmi keresnivalóm nincs benne. Amikor mégis igent mondtam, elhatároztam, hogy vagy az értékrendemnek megfelelően csinálom vagy ha nem működik, abbahagyom.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Üzletpolitikánk, hogy maximális tájékoztatást nyújtunk vásárlóinknak, hogy a legnagyobb tudás birtokában dönthessék el, hogy az általunk kínált árucikkek megoldást jelentenek-e az ő felmerülő problémáikra. Mivel sok esetben kezdő, első gyermekes szülőket szolgálunk ki, különösen nagy felelősség az amúgy nem olcsó babafelszerelések ajánlása.

Reklám:
100%-ig magyar tulajdonú, családi vállalkozás vagyunk. Hiszünk a személyes kapcsolatokban, ezért az átlagosnál nagyobb létszámú, folyamatosan képzett munkatársakkal dolgozunk, akik szívesen adnak tájékoztatást abban az esetben is, ha nyilvánvaló, hogy ebből nem lesz azonnali vásárlás. A Mini-Manó üzemeltetését hivatásnak tekintjük és szeretnénk a szakmánkban a legelismertebb üzlet lenni.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
13 és 8 éves fiaim vannak!

Miért érdemes rád szavazni?
Példát szeretnék mutatni minden családanyának, aki saját vállalkozásában dolgozik, hogy folyamatos önképzéssel meg lehet találni az egyensúlyt a karrier, a pénz, a család és a szabadidő tekintetében. Szeretnék osztozni a sikerben a vállalkozásom minden segítőjével, a dolgozóktól a beszállítókig, mert ugyan én indulok ezen a versenyen, de valójában együtt nyerünk.

30. Merkl Gabriella

Merkl Gabriella, Boróka otthonboltMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Romantikus lakberendezés :) Country és shabby chic stílusú és hangulatú bútorok, lakberendezési kiegészítők és ajándéktárgyak internetes és bolti kereskedelme

A vállalkozás elérhetőségei:
www.borokaotthonbolt.hu
www.facebook.com
Székhely: 1114 Budapest, Szabolcska Mihály utca 9.

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
A 2010. februárjában elinduló vállalkozásomat már évek óta tervezgettem, azaz régen dédelgetett álmom volt. Korábban alkalmazottként dolgoztam, de a gyerekeim születése után egyre kevesebb esély volt arra, hogy az építőipari szakmában továbbra is megálljam a helyem, és egyre inkább vágytam arra, hogy a hobbim a munkám is legyen egyben.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Azon dolgozom, hogy a vásárlóink megtalálják nálunk azokat a tárgyakat, amelyeket korábban csak külföldi magazinok hasábjain csodálhattak meg. Ezenkívül árainkkal érvelünk amellett a tény mellett, hogy az igényes, szép otthon és lakókörnyezet nem elsősorban pénz kérdése.

Reklám:
Boltunk kínálatában egyszerre találhatóak meg a magyar kézműves termékek (kerámiák, textil kiegészítők, faáruk), és az import áruk igényesen válogatott kínálata. Igyekszünk felkutatni és beszerezni az egyedi kívánságokat is. Hisszük és valljuk, hogy az otthon hangulata a benne élők hangulatát is befolyásolja, és ebben nagy szerepe van a minket körülvevő, szívünknek kedves tárgyaknak.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Két gyermekem van. Anna 8, Adél 4,5 éves.

Miért érdemes rád szavazni?
Az elmúlt egy év a sikerek mellett sok “harccal” és kétséggel telt. A rám szavazók megerősíthetnek abban a – néha megingó – hitemben, hogy a Boróka Otthonbolt több, mint egy álmodozó anyuka víziója az önmegvalósításról. Ez a bolt a betérőknek akkor is ad valamit, ha nem vásárolnak semmit. Feltöltődést, inspirációt, terveket és pár kedves szót. Ezt jelenti a romantikus lakberendezés. :)

31. Bodó Ági

Merkl Gabriella, Bambinó, HangszerbirodalomMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Két webáruházat működtetek, egy online bababoltom és egy online hangszerboltom van. Piciknek minőségi babafelszerelést, nagyobbaknak és felnőtteknek pedig hangszereket forgalmazunk, gyors, országos házhoz szállítással.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.bambino.hu
www.hangszerbirodalom.hu
www.facebook.com/bababolt
www.facebook.com/hangszerbolt
Székhely: Szekszárd

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Kisfiam 2001-ben született, neki vásároltam volna interneten de nem volt akkor még kis hazánkban baba webáruház. GYES mellett, 2002-ben létrehoztam az első online babaáruházat, mely jövőre már 10 éves lesz. 2003-ban kislányom is megérkezett, majd 2008-ban saját import hangszerekkel, egy barátommal közösen megalapítottam a hangszerbirodalmat.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Eredeti végzettségem zenetanár, így szakmai segítséget tudok nyújtani a hangszerek kiválasztásánál, tanácsadásnál. Kétgyermekes anyukaként pedig “anya szemszögéből”, használat közben is megismerhettem a babatermékeket, így ha tanácsot kérnek tőlem szülők vagy nagyszülők, akkor tapasztalatból és a sok visszajelzés alapján bátran tudok segíteni a választásban.

Reklám:
Mindkét cégben kizárólag jó minőségű termékeket forgalmazunk. A legjobb futárcéggel szállíttatunk, hogy épségben és gyorsan kiérjenek a csomagok. Büszke vagyok rá, hogy a Vaterán már több mint 2.000 pozitív visszajelzésünk van.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Balázs 9 éves, Enikő 7 éves

Miért érdemes rád szavazni?
Egy köztisztviselői állást hagytam ott azért, hogy a saját elképzelésemet megvalósítsam, saját vállakozást hozzak létre, amit azóta sem bántam meg. Szeretem a munkámat, és nagy öröm számomra, amikor fényképeket, köszönő leveleket kapok Ügyfelektől. Köszönöm ha szavazatoddal támogatsz!

32. Fodor Anikó

Fodor Anikó, Frill PrintsMivel foglalkozik a vállalkozásod?
A Frill Prints letisztult, kedves és modern nyomtatványtervek gyűjteménye
babás és kisgyermekes témákban, amiket bárki online személyre szabhat
gyerekének vagy családjának a saját fotóival és adataival, és mi pár nap
alatt elkészítjük számára válogatott alapanyagokra.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.frillprints.hu
www.facebook.com
Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
A babák és kisgyerekek, illetve kisgyerekes családok számára tervezett nyomtatványok ötlete a saját kisgyerekeim megszületésével körvonalazódott bennem, amikor az ő születési értesítőik kapcsán egyrészt a babáinkhoz, másrészt viszont a saját tervezésű értesítőkhöz gratuláltak családtagjaink, barátaink. A Frill Prints weboldalt 2009-ben álmodtam meg és majdnem egy évig tartó tervezés, szervezés és fejlesztés után, 2010. májusában indítottam el.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A Frill Prints egy webshop, azonban nem előregyártott termékeket, hanem adott tervekből a megrendelő kívánsága szerint elkészülő nyomtatványokat lehet megvásárolni, akár egészen kis példányszámban is. Az oldalon található számos nyomtatványterv bármelyike otthonról személyre szabható, azaz beletehető saját fotó, beleírható saját szöveg, és ezek a változtatások rögtön megjelennek a felhasználó monitorán. A szerkesztés és a megrendelés online történik, a végeredmény pedig kész termék formájában, egy szép csomagban érkezik meg a megrendelőhöz.

Reklám:
Fontos szempont számomra a Frill Printsen elérhető tervek művészi minősége, grafikai és tipográfiai igényessége, a finom részletek kidolgozása. Lenyűgöz a papírok szépsége, alapanyagaink kiválasztása során nagy gondot fordítok a kiváló minőség mellett az újrahasznosításra és az FSC minősítettségre is. Mindezek összehangolása teszi reményeim szerint a Frill Prints nyomtatványokat kivételesen harmonikussá, egyedivé.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Frédi, 6 éves
Fruzsi, 3 éves

Miért érdemes rád szavazni?
Ambícióm, hogy megteremthetjük a családi nyomtatványok kultúráját Magyarországon, melyek segítségével színesíthetjük hétköznapjainkat és emlékezetesebbé tehetjük ünnepeinket. Szeretném hinni, hogy a munkám hasznos, elhivatottságom másokat is inspirál, grafikáink többeket is megérintenek. Minden szavazat visszajelzés és büszkeséggel tölt el.

33. Szotyori Szilárda

Szotyori Szilárda, SilmamiMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Praktikumot szállítunk. Egyedi, trendi, minőségi és elérhető árú megoldásokat, amik valóban megkönnyítik a mindennapi életet, onnantól amikor már akkora a pocak, hogy tényleg terhesnek érezzük magunkat, egésszen addig a szavakkal szinte leírhatatlan pillanatig, amikor először válunk el az iskola kapujában.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.silmama.hu
www.facebook.com/silmama.hu
www.twitter.com/silmama_hu
Székhely:Göd

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Az első gyermekem születése után elméleti anyukából praktizáló anyukává váltam. Számtalan olyan helyzettel szembesültem, amire elvileg van bevált gyakorlat, van rá termék, csakhát vagy kínos és/vagy kényelmetlen vagy egyszerűen nem éri meg a pénzt amit kérnek érte. Úgy gondoltam, lehet ezt jobban csinálni. Sőt, rájöttem, hogy mindíg is ilyesmivel akartam foglalkozni. Ráadásul, mellette tudok a családommal is foglalkozni, így nem maradok le az igazán értékes pillanatokról.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Ha igényesek vagyunk magunkkal szemben és tudatosan vásárolunk magunknak, akkor miért ne tennénk a gyermekeinkkel kapcsolatban is így? A minőség, a küllem, a tartalom döntsön, ne az hogy kitehessük a pipát a listára, mert kínunkban vettünk neki valamit. Egyfelől hiánypótló, másfelől praktikusabb termékeket kínálunk hétköznapi szituációk megoldásához.

Reklám:
Azt gondolom, a mi vevőink elégedettek. Legtöbbjük visszatérő vásárlónk és ez az a dolog, ami engem elégedetté tesz. Ez az, amiből tudom, hogy jó úton járunk. Ezért vagyunk hajlandóak egyedi igényeket is kielégíteni és ezeknek megfelelően kialakítani folyamatosan bővülő választékunkat. Mindezt elérhető áron.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Két gyermekem van, Gábor májusban lesz 5 éves, Szilárd pedig 2 és fél éves. Őt majdnem elvesztettük 8 hónaposan, agyvelő-gyulladás miatt. Azóta is küzdünk ennek következményeivel, de látjuk hogy napról-napra javul és bízom benne hogy a sok kemény munka meghozza gyümölcsét és a lehető leghamarabb egészséges lesz.

Miért érdemes rád szavazni?
Szeretném megmutatni a világnak, hogy a nehézségek legyőzhetőek és azért mert valaki ANYA (így csupa nagybetűvel) még nem kell feladnia önmagát és az álmait.
A szavazatok visszajelzést jelentenek nekem, hogy érdemes továbbra is csupa olyan praktikus dolgot készíteni, amivel a napi rutin feladatok leegyszerűsíthetőek, hogy minél több időt tölthessünk értékesen és élvezetesen a gyermekeinkkel.

34. Gombos Szilvia

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Nyelvoktatás gyerekeknek, felnőtteknek. Szabadidős tevékenységek gyerekeknek.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.nyelvstudio.shp.hu
Székhely: Miskolc

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2007-ben kezdtem el vállalkozni. Magam akartam szervezni az időmet két kicsi gyerekem mellett.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A nyelvoktatás mellett olyan szabadidős programokat kínálunk a szülőknek és gyerekeknek, amik segítik a szabadidő hasznos eltöltését. Célunk, hogy gyerekeink ne a tv előtt nőjenek fel, hanem ismerjék meg az alkotás örömét. Ezzel a szülőknek is segíteni szeretnénk, hogy a mai rohanó világban egy kis terhet levegyünk a vállukról.

Reklám:
Azok a felnőtt hallgatóink, akik minket választanak nyelvtanulási céljaikra a maximális hallgatóközpontú oktatást kapják. A szülők pedig azzal a megnyugtató tudattal bízhatják ránk a gyerekeiket, hogy gyakorló anyákként magasra tettük a lécet, jó helyre hozták a gyermeküket, biztos kezekben lesznek.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Két gyermekem van, Dorka 7 éves, Csenge 5.

Miért érdemes rád szavazni?
Az a célunk, hogy egy anyabarát munkahelyet, egy gyerekbarát foglalkoztató központot alakítsunk ki. Az alapok már megvannak, a felelősség súlyát mi magunkra vettük, ha támogatást kapunk a szavazatokkal, máris nyert mindenki.

35. Siklós Barbara

Siklós Barbara, Stílus coachMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Stílus coachként stílustanácsadó és life coach vagyok egy személyben. Segítek a nőknek felfedezni milyen ruhák, színek állnak jól nekik, hogyan növeljék önbizalmukat, mindezt a következő területek segítségével:
testalkat elemzés, színelemzés, szépségápolás, smink alapok, szekrény elemzés/átrendezés, közös vásárlás önbecsülés, önbizalom növelés.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.stiluscoach.hu
www.www.eletstylist.hu
www.facebook.com/Eletstylist
www.facebook.com/stiluscoach
Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2009-ben fogalmazódott meg bennem az irány, melyen el szerettem volna indulni és 2010-ben öltött testet weboldal és blog formájában. Évek óta gyötört a gondolat, hogy “munka ügyileg” nem vagyok a helyemen és kislányom születése után eljöttnek láttam az időt, hogy ezen változtassak és tegyek is annak érdekében, hogy ne így legyen.Olyan munka “képe” lebegett előttem, melyben személyiségem ki tud teljesedni, valami hasznosat végzek, örömmel teszem ezt, másoknak tudok segíteni és úgy érezhessem, valamit letettem az asztalra. Hogyha öreg koromban visszatekintek életemre, megveregethessem a vállam és azt mondhassam: jól csináltad öreglány!

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Vállalkozásom célcsoportja a nők, azon belül is legfőképpen a 30as nők. Célom, hogy kívülről és belülről is jól érezzék magukat a bőrükben: stílus coachként stílustanácsadó és life coach (életvezetési “tanácsadó”) vagyok egy személyben: stílus tanácsadóként segítek ügyfeleimnek, hogy kívülről személyiségüknek és adottságaiknak megfelelően tudjanak önállóan öltözködni, sminkelni, life coachként pedig segítek meghatározni céljaikat és elérni azokat, növelni önbizalmukat.

Reklám:
Más vagyok, mint a többi hasonló “cég”, mivel a stílus coach holisztikus szemlélettel közelíti meg a stílus tanácsadást: az embert, mint egészet “vizsgálja”. Nem csak a külsővel foglalkozik, hanem a belsővel, az önbizalom növelésével, hiszen az egész csak akkor lesz harmonikus és karizmatikus, ha külső és belső összhangban vannak egymással. Hiába a csillogó ruhák, ha a belső énkép fakó. Hiába az egészséges önkép, ha a külső elhanyagolt.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
1 csodálatos 2,5 éves kislánynak vagyok anyukája és augusztus elején már egy kisfiú is “édesanyának” fog szólítani

Miért érdemes rád szavazni?
Csodálatos, szívduzzasztó érzés, amikor látom ügyfeleimen a pozitív változás jeleit és a változás okozta örömet életükben, ez többet ér minden fizetségnél.Tapasztalom és látom milyen bizonytalanságokkal küzdenek a nők, mind lelki életük, mind külsejük, öltözködésük tekintetében. Szeretnék minél több nőnek segítő kezet nyújtani, hogy magabiztosabban, egészséges önbizalommal mozogjanak a világban és megtanítani őket, hogy kis pénzből is lehet csinosan kinézni, öltözködni.

36. Kosztándi Tímea Ildikó

Kosztándi Tímea Ildikó, TörpmanóMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Könyvkiadással (a székely és csángó világ visszaadására törekedünk,
annak a jellegzetességeit próbáljuk megfogni), szerkesztéssel,
gyermekeknek szóló rendezvényszervezéssel és legújabban
kreatív játszó (foglalkoztató) füzetek kiadásával foglalkozunk.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.torpmano.blogspot.com
www.zelegor.com
www.facebook.com
Székhely: Kézdivásárhely

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Férjemmel közösen alapítottuk a cégünket 2006 decemberében, megteremtve magunknak a munkát és a helyet (munkahelyet).

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Igényes, minőségi szórakozási lehetőséget nyújtunk, legyen az a Székely szótár vagy Csángó mitológia olvasása okozta “aha”-élmény, vagy gyermekfoglalkozásokon a purecek önön határainak tologatása és személyiségük többoldalú próbára tétele.

Reklám:
A tavaly megkezdett blogom lassacskán egy kis családi lappá növi ki magát, ahol gyakorlati nevelési tippek, erdélyi családos és gyermekprogramok hírüladása, baba-mama klubok bemutatása, “más hogyan csinálja”- interjúk is helyet kapnak, amelyekből mindannyian okulhatunk. Alternatív fejlesztőjátékok, praktikus receptek és kreatív nevelési ötletek tárháza a blogom. Ráadásul nálam az elmélet a gyakorlattal párosítva van (mi miért jó, mi hogyan fejleszt stb.), ha nagyon megszorulnál, olvass engem!

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Két gyermekünk van: egy csodálatos és öntudatos 3 és félévesünk, valamint egy még öntudatosabb és szintén csodálatos 2 éves és 3 hónaposunk.

Miért érdemes rád szavazni?
“Ha elölről kezdhetném a gyermeknevelést, fenyegetés helyett festegetésre használnám a kezemet. Példálózás helyett példát mutatnék. Nem siettetném a gyerekeket, hanem hozzuk sietnék. Nem a nagyokost játszanám, hanem okosan játszanék. A civakodás helyett a babusgatásra összpontosítanék. Előbb az önbizalmát építeném, azután a házamat. Kevesebbet beszélnék a hatalom szeretetéről és többet a szeretet hatalmáról.” (Diane Loomans) Ezt igyekszem megvalósítani. Támogass ebben!

37. Mészáros Anikó

Mészáros Anikó, Hordozni jóMivel foglalkozik a vállalkozásod?
A biztonságos és kényelmes babahordozást tanítom anyukáknak,
apukáknak és egészségügyi szakembereknek – a boldog,
kiegyensúlyozott kisbabákért, és a harmonikus családokért.
A hordozás népszerűsítését előadásokkal, bemutatókkal
és honlapommal is támogatom.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.hordoznijo.hu
www.facebook.com/babahordozo
www.twitter.com/HordozniJo

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Kislányom születésekor saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy a babahordozás mekkora segítség egy édesanyának és milyen boldogság és megnyugvás egy kisbabának. Olyan nagyszerűnek tartom a hordozást, hogy szeretném ezt minél több emberrel megismertetni a babák és a szülők legnagyobb örömére.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Segítem az anyákat és apákat, hogy kompetens és jó szülőnek érezzék magukat. Támogatom őket abban, hogy hallgassanak saját megérzéseikre gyermekükkel kapcsolatban, és bátorítom őket, hogy adják meg gyermeküknek az igényelt testközelséget. Így a babák, és ezáltal a szülők is kiegyensúlyozottabbak és boldogabbak lesznek.

Reklám:
Magam is megtapasztaltam, milyen nehéz boldogulni egy sokat síró kisbabával, ezért saját élményem segít a szülők problémáinak megértésében. Több éves tanácsadói múlttal a hátam mögött sok szülővel találkoztam, sok kérdésre kerestem és találtam választ, hogy a megszerzett tapasztalat és tudás birtokában egyre jobban tudjam támogatni a hozzám fordulókat.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Kislányunk, Flóra négy éves.

Miért érdemes rád szavazni?
Gyakorló anyukaként segítem a gyakorló anyukákat
– Ki érthetné jobban, mit érez egy édesanya, aki egész nap ölelné és ringatná kisbabáját?
– Ki tudhatná jobban, milyen kimerítő is tud lenni a 24 órás szolgálat?
– Ki más segíthetne, mint aki maga is rátalált a megoldásra?
Szavazz rám, hogy továbbadjam ezt a kincset!

38. Somogyi Krisz

Somogyi Krisz, Nyertes TenderMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Üzletszerzési tanácsadás, támogatás, ajánlatírási, ajánlatadási tippek, boldogulás az üzleti életben

A vállalkozás elérhetőségei:
www.nyertestender.hu
Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Cégünk tíz éve foglalkozik oktatással, tréningek tartásával. A NyertesTender egy új üzletág, ami tervem szerint felfut, mire a harmadik baba megérkezik :)

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Segítek megérteni, hogy az üzletszerzés, az ügyfelekkel való kommunikáció írásban és szóban is nemcsak kihívás, hanem öröm is!

Reklám:
Szóljatok, ha tudtok olyan vállalkozást, amely nemcsak a marketingben, üzletkötésben segít, hanem a teljes üzletszerzési folyamatban :)

Hány gyermeked van és milyen korúak?
5 éves kisfiú, 8 éves kislány

Miért érdemes rád szavazni?
Köszönöm, ha rám szavazol, és azt is, ha eljössz hozzánk a NyertesTender.hu-ra és olvasod az ötleteimet! Hiszek a kis (és mikro) vállalkozások létjogosultságában, abban, hogy gyorsabban, ügyesebben tudunk reagálni a vevőink igényeire. Fejlődjünk együtt, tanuljunk egymástól!

39. Ganter Klára

Ganter Klára, Konyhatündér
Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Kreatívan főzni vágyó háziasszonyoknak adok tanácsokat, étrend elemzéseket készítek, személyre szabott mintaétrendeket dolgozok ki receptekkel, bevásárlólistával. Arra motiválom ügyfeleimet, hogy ne háziasszonyok, hanem konyhatündérek legyenek, akik magabiztosan és kreatívan főznek egészséges ételeket nap mint nap, természetes anyagok felhasználásával.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.konyhatunderleszek.hu
www.facebook.com
www.twitter.com
Székhely: Budaörs

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Több, mint két éve kezdtem el szenvedélyemmel, a gasztronómiával komolyabban foglalkozni, és ahogy egyre többen fordultak hozzám ügyes-bajos főzéssel, alapanyagokkal, receptekkel kapcsolatos kérdésekkel, döntöttem és vállalkozás formájában folytattam tovább.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Arra motiválom és tanítom a főzni tanulókat és főzni vágyókat, hogy merjenek bátran alkotni, igyekszem úgy megvilágítani a főzést, hogy az ne munka, hanem egy kreatív tevékenység legyen. Olyan recepteket írok, amelyek nem csak a hozzávalókat sorolják fel, hanem arra is választ adnak, mi miért történik a fazékban az adott alapanyaggal. Ha ismerjük az alapanyag tulajdonságait, nagyon könnyű kreatívan, önállóan ételeket kitalálni.

Reklám:
Mert nem egy általános dolgot erőltetek az ügyfeleimre, hanem személyre szabottan, az életmódjuknak, ízlésüknek megfelelő étrendet dolgozok ki, tekintettel pl. arra, hogy meg tudja-e melegíteni az ebédjét a munkahelyén, vagy vannak-e kisgyerekek a családban.
Másrészt, a receptjeim csakis bárhol kapható, természetes hozzávalókat tartalmaznak, ugyanakkor ügyelek az egészséges táplálkozásra és a kreativitásra is. Olyan ételeket dolgozok ki, amelyek egyszerűen elkészíthetőek, néhány apró trükk miatt azonban könnyű lenyűgözni velük a családot, vendégeket.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Két lányom van, a nagyobbik 5 éves, a kisebbik 8 hónapos.

Miért érdemes rád szavazni?
Szavazatoddal nem csak engem támogatsz, hanem az egészséges táplálkozás mellett is leteszed a voksod. Ha fontos számodra, hogy természetes alapanyagokból, mindennap finom ételeket készíts, akkor szavazz rám!

40. Ipolyi-Topál Gitta

Ipolyi-Topál Gitta, Háziorvos blogMivel foglalkozik a vállalkozásod?
A vállalkozói igazolványt eredetileg azért váltottam ki, hogy munkát vállalhassak egy háziorvosi központi ügyeletben, illetve helyettesíthessek.
Ez a profil természetesen még mindig megvan, de mióta 2010-ben
elvégeztem a Gazdagmami 2.0-t, és elindítottam a blogomat,
folyamatosan új tevékenységi köröket kell felvennem, mert új és új
lehetőségek adódnak. Azóta publikáltam már szaklapba, illetve
egy gyógyszercég honlapjára is írok betegtájékoztató szövegeket.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.jobbulast.com
www.facebook.com/haziorvosblog
Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Háziorvosként gyakran tapasztalom, hogy a betegek mennyire örülnek, ha valaki végre meghallgatja a kérdéseiket, és még arra is időt szakít, hogy érthető formában megválaszolja azokat. Mivel újságírással már azelőtt is foglalkoztam, 2010-ben útjára indítottam a blogot, lesz ami lesz. A vállalkozás legfőbb bevételi forrása persze továbbra is az ügyelet-helyettesítés “divízió”. Havi átlagosan négy ügyeletet vállalok és alkalomszerűen helyettesítek, amivel megoldható, hogy a szakmából ne essek ki, és a családi kasszához hozzájáruljak úgy, hogy a hét többi napján anyai teendőket végzek. Külön öröm, hogy nem tengődöm évekig az intézményi hierarchia alján, és azt csinálom, amit szeretek.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Ez az oldal arra hivatott, hogy foglalkozzunk a leggyakoribb, háziorvosi rendelőbe tartozó gondokkal. Közérthető formában dolgozzuk fel a problémákat, különös hangsúlyt helyezve a megelőzésre. E-mailben kérdéseket is lehet feltenni, ami természetesen ingyenes. Tervben van több projekt, például kisfilmek készítése is.

Reklám:
Hogy miért épp a HáziorvosBlog?
Az egészségportálokhoz képest természetesen a személyesség az, ami pluszt jelent, továbbá, hogy tényleg csak háziorvosi szintű vagy népegészségügyi jelentőségű témákról szól.
Ami pedig rendhagyó ahhoz képest, hogy vállalkozásról van szó, hogy az igénybe vevő, azaz az olvasó itt nem fizet. Pályázatokból, szponzoroktól igyekszem biztosítani az anyagi hátteret.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
A lányom 3,5 éves, a fiam 1,5.

Miért érdemes rád szavazni?
A mai személytelen egészségügyi ellátásban jó ha kéznél van egy virtuális háziorvos, aki vidám, érthetően beszél, és nem kell nála órákat ülni a váróteremben :)

41. Seidlné Hámori Ildikó

Seidlné Hámori Ildikó, Picurfotó

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
2005 óta foglalkozom fényképezéssel. Elsősorban gyermek és családi képeket készítek műtermemben, de akár óvodai képeket, vagy cégek
részére tárgyfotózást, rendezvények, esküvők megörökítését is vállalom.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.picurfoto.hu
Székhely: 1155 Budapest Rákos út 203.

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2005-ben, amikor a fiammal voltam itthon gyesen, a férjem küldött el egy profi fotós tanfolyamra, hogy kicsit kikapcsolódjak. Egyre több ötletem született, beruháztam a felszerelésbe, a sok ismerős anyuka kérésére egyre több munkám lett.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Manapság mindenkinek van fényképezője, így ezer számra készülnek a saját fényképek. Ennek ellenére mindenki vágyik arra, hogy különleges, tényleg szépen megkomponált, profi fotók is maradjanak emlékül a család számára. Erre a családok, mint egy ünnepre felkészülnek, smink, frizura, szép ruha.

Reklám:
Azért szeretnek a családok hozzám járni, mert nekem is kisgyermekeim vannak, így rugalmasan kezelem a felmerülő nehézségeket. Könnyen feloldódnak nálam a gyerekek. Érdekes, ötletes képeket készítek. Folyamatosan próbálok megújulni. Egyéb kapcsolódó szolgáltatásaimat folyamatosan bővítem.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
3 gyermekem van. Dávid most lesz 7 éves. Dóra és Anna ikrek, 2 évesek múltak.

Miért érdemes rád szavazni?
Szeretnék minél több embernek mosolyt varázsolni az arcára:)

42. Balásy Emese és Dr. Körözsi Barbara

Balásy Emese és Dr. Körözsi Barbara, Érezd magad otthonMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Lakberendezési, otthonteremtési tippeket adunk az olvasóknak. Elsőként babaszoba és gyerekszoba témakörben.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.erezdmagadotthon.hu
www.facebook.com/erezdmagadotthon
Székhely: Pomáz

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2010. szeptemberében kezdtünk együtt blogolni. Mert jó móka együtt dolgozni a testvéreddel és létrehozni valamit, ami másoknak is örömet okoz.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Egyszerűen: segítünk, bárhol is akadtál el.
– Ihletet adunk, konkrét tippeket, sőt ingyen átrendezzük a gyerekszobát!
– Bemutatjuk más édesanyák baba – és gyerekszobáit
– Végigjárjuk helyetted a bababoltokat, hogy könnyebben válassz
– Ingyenes, online babaelsősegély tanfolyamot állítunk össze és már letölthető a bababiztonsági könyvünk!
És még csak most jövünk bele… :) )))

Reklám:
Mutass még egy oldalt, ahol:
– egy lakberendező nem a saját szolgáltatását kínálja, hanem téged tanít meg az otthonteremtés fortélyaira
– ahol nem a design a kulccszó, hanem praktikusan szép otthon
– ahol egy orvos és egy lakberendező együtt tanít az otthonbiztonságra
– ahol két gyakorló édesanya ad tippeket a babaszoba berendezéshez és nem olyanvalaki, akinek nincs is gyermeke
– ahova beküldöd a gyermekszobátok képét és ingyen segítenek átrendezni

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Kettőnknek 3 gyermeke van. Bálint 10 éves, Flóra és Károly pedig 2 évesek.

Miért érdemes rád szavazni?
Mert, ha te is édesanya vagy, nálunk biztos találsz valamit, ami tetszeni fog! És reméljük, hogy OTTHON ÉRZED MAGAD.

44. Böjthe Borbála

Böjthe Borbála, MinigardrobMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Webáruházunkban új és használt baba és gyerekruhát, cipőt és egyéb kiegészítőket találsz 0-10-éves korig

A vállalkozás elérhetőségei:
www.minigardrob.hu
/www.facebook.com/Minigardrob
Székely: Szigetszentmiklós

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Másfél éve, mikor a kisfiam fél éves volt jött egy ötlet, hogy segítsek a bátyámnak eladni a megmaradt brazil babaruhákat. Készítettünk hozzá egy ingyenes webshopot. Aztán a segítségből saját vállalkozás lett, és lettek használt ruháink is, ami egyben plusz örömforrás is, mert imádom ezeket a kis ruhákat válogatni. Persze sok velük a munka, egyesével válogatom, mosom, vasalom, fotózom őket és most már én csinálom a képeken az utómunkálatokat is.
Azóta megszületett kislányom is. Így most egy kicsit több szervezést igényel az egész. Nagyon élvezem hogy itthonról is hasznos lehetek.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Igyekszünk színes, mintás, egyedi és egyben nagyon jó minőségű ruhákat adni OLCSÓN. Elmondhatjuk, hogy a használt ruháink 80%-a 1000Ft alatt megvásárolható, mérettől függetlenül.

Reklám:
Webáruházunkban ingyenes szállítással lehet rendelni, ha előreutalással fizet a vásárló. Ruha készletünket kibővítettük 10 éves korosztályig, és épp most készülünk bevezetni a saját gyártású puhatalpú bőrcipőnket.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Két gyermek édesanyja vagyok, kisfiam Gergő 24, kislányom Szonja pedig 7 hónapos

Miért érdemes rád szavazni?
A mai pénzügyi helyzetben azt tartom szem előtt, hogy a többi, hozzám hasonló anyuka úgy öltöztethesse egyedien gyermekét, hogy nem fizeti ki rá a Gyed-Gyes 50%át. A mottónk: Olcsón Szépet Jót

45. Zsohár Zsuzsanna

Zsohár Zsuzsanna, Aqua PR FordítóirodaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Műszaki fordítást és tolmácsolást vállalunk.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.aquapr.hu
www.facebook.com
Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
1998 óta fordítok, 2005-ben, a fiam születésekor vissza kellett adni az egyéni vállalkozást. Már előtte egy évvel saját céget alapítottam, ami végül átvette a munkámat, és ki is szélesítette a szolgáltatások körét.
2006-ban az iroda felvételt nyert a Magyarországi Fordítóirodák Egyesületébe, ahol tavaly óta elnökségi tag vagyok. Időközben négyen dolgozunk a cégnél, kivétel nélkül gyerekesek.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Műszaki fordítást és tolmácsolást nyújtunk professzionális szinten.

Reklám:
A távmunkának köszönhetően rendkívül rugalmasan szervezhető a munkánk, így gyakorlatilag 24 órában, a hét 7 napján rendelkezésre állunk.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Levente 5 és fél éves, Anna lányom másfél éves, a legkisebbik pedig szeptemberben fogja magát megmutatni nekünk.

Miért érdemes rád szavazni?
A cégnél első pillanattól kezdve fontos szerepet játszott a szakmai minőségen túl az élhető munkahely képe. Elsősorban távmunkában dolgozunk, valamennyien kisgyerekesek vagyunk, így a napi pörgés mellett emberileg is számíthatunk egymásra. Ha valakinek épp nincs oviban a gyereke, nem gond, ha a szokásos keddi megbeszélésekre magával hozza – a játéksarok közvetlenül a tárgyalóasztalként szolgáló ebédlőasztal mellett van.

46. Kásáné Kaczur Krisztina

Kásáné Kaczur Krisztina, Menő Manó BörzeMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Rendezvényszervezés, elsősorban baba-és gyermekruha vásárok, játékvásárok, gyerekprogramok szervezésével, kismamáknak szóló
weboldal üzemeltetésével

A vállalkozás elérhetőségei:
www.menomanoborze.hu
www.facebook.com
Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2008-ban mikor első kislányunkkal voltam terhes kezdem el egy a kismamáknak szóló weboldalt készíteni, majd mikor a lányunk megszületett, babaklubbot hoztam létre, jelenleg pedig több nagyobb baba és gyermekrendezvényt szervezek a férjemmel Budapest különböző kerületeiben. Idén ősszel pedig Kőbánya első játszóházát fogjuk megnyitni.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A weboldal összefogja a kőbányai anyukákat, rendezvényeink pedig lehetőséget kínálnak, hogy az anyukák kedvező árakon jussanak ruhákhoz, játékokhoz, bútorokhoz, babakocsikhoz. Az ősszel nyíló játszóház kedvezményes áron, fedett játszóteret teret ad Kőbányán élő gyermekeknek, otthon a különböző baba-mama-gyerek programoknak.

Reklám:
100%-ban gyermekközpontú rendezvényeket szervezünk. A bababörzéinken ingyenes belépés vár mindenkit, óriásbáb, lufihajtogató bohóc, kreatív foglalkozás, ugrálóvár , arcfestés, zenebölcsi és sok sok ajándék várja a gyerekeket, anyukákat pedig védőnői tanácsadás, ingyenes gyermekmegőrzés, hogy anyu kényelmesen tudjon vásárolni!

Hány gyermeked van és milyen korúak?
2 gyermek van, egy 10 hónapos és egy lassan 3 éves

Miért érdemes rád szavazni?
Imádom a gyerekeket és imádok nekik minden jót adni. Jó érzés látni a kis őszinte tekintetüket, ahogy egy-egy rendezvényen ajándékot kapnak, vagy csak érzik, hogy itt ők is fontosak, itt őket is várták. Gyermekeink, lombik program utján születtek, 10 évet vártunk rájuk. Hálás vagyok a sorsnak, hogy megszülettek és szeretnék a jövőben saját vállalkozásban dolgozni, hogy minél több időt tölthessek el velük és hogy szervezhessem a gyerekeknek a jobbnál jobb rendezvényeket.

47. Szabó Otília

Szabó Otília, FlatartMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Vállalkozásunk, a Flat Art Lakásművészeti Stúdió, lakberendező,
belsőépítész tervezéssel foglalkozik. Mivel már több, mint 11 éves tapasztalatunk van ezen a területen így tanfolyamainkon oktatjuk
is a lakberendezés iránt érdeklődőket és a kezdő lakberendezőket.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.flatart.hu
www.facebook.com
twitter.com
Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
A lakberendező iskola befejezése után döntöttünk úgy hárman, hogy közös vállalkozásba kezdünk, bízva abban, hogy sikeres hármast alkothatunk az üzleti életben is. Hármasunk már ekkor is összesen 7 gyermek büszke anyukája volt, így sokan nem sok reményt fűztek induló lakberendező cégünkhöz :-)

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Minden lakberendezéssel és belsőépítészettel kapcsolatos kérdésben segítünk azoknak, akik igénylik szakember segítségét legyen szó, akár néhány kiegészítő megkereséséről, akár egy teljes ház berendezéséről.

Reklám:
Meggyőződésünk, hogy sikerünk titka hármasunkban rejlik. Három különböző szakterületről keveredtünk a lakberendezés területére, ami sokszor nagy előny egy szóló lakberendezővel szemben, hiszen sokkal kreatívabbak tudunk lenni az ötletelési fázisban egy-egy terv elkészítésekor.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Egy 14 éves lányom és egy 10 éves fiam van.

Miért érdemes rád szavazni?
Úgy gondolom, hogy az elmúlt 11 év sikertörténete bebizonyította, hogy három anyuka is képes a semmiből egy működő képes vállalkozást létrehozni. Az elmúlt 11 évben már, több mint 100 család életét tettük boldogabbá azáltal, hogy lakhatóbb, szebb, harmonikusabb környezetet teremtettünk számukra.

49. Tungler Andrea

Tungler Andrea, Elkapott pillanatokMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Kismama-, baba- és családi fotózás

A vállalkozás elérhetőségei:
www.elkapottpillanatok.hu
www.facebook.com/elkapottpillanatok
Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
A korábbi rohanós/ dolgos életvitelem után elég hamar rájöttem, hogy az otthoni tétlenség nem nekem való. 2005-ben indítottam az első honlapkészítéssel foglalkozó vállalatomat, amikor a nagyobbik lányom 4 hónapos volt. Amikor már a második kislányom is a 4. éve felé közeledett, rájöttem, hogy még ez sem fedi le teljesen a kapacitásaimat (bár ezt sokan nem így gondolják a környezetemben), ezért egy régi álmomat váltottam valóra. A Marketing4u vezetése mellett baba-mama fotózásba kezdtem. Csodálatos dolog elkapni egy család életének a legboldogabb pillanatait.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Célom, hogy igényes és egyedi fényképekkel örökítsem meg a gömbölyödő pocakokat, a ráncos kis újszülött talpakat, a csodálkozó babaszemeket, az első lépéseket, a fülig érő mosolyokat és a krokodilkönnyeket egyaránt.

Reklám:
Tudom milyen anyának lenni, ezért a fotózás során a babák és mamák felejthetetlen pillanatainak megörökítésére törekszem.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Két kislányom van: Dóri 5, Panka 4 éves.

Miért érdemes rád szavazni?
Szavazz rám és adok kedvezményt a fotózás árából! :-)

51. Brunhes Zsuzsanna

Brunhes Zsuzsanna, KismamavilágMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Különleges kismama és szoptatós fehérneműket, hálóingeket és fürdőruhákat értékesítünk a weben. Modelljeinket elsősorban azoknak az édesanyáknak kínáljuk, akik a kényelem mellett a nőiességre is hangsúlyt fektetnek.
“Hogy a nő NŐ maradjon!”

A vállalkozás elérhetőségei:
www.kismamavilag.com
www.facebook.com
Székhely: Diósd

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2009 év végén indítottam útjára a webáruházat, de a gondolata sokkal hamarabb született. Mindig is fontos volt számomra a szép és jó minőségű fehérnemű, ezért különösen szenvedtem attól, hogy a szoptatás ideje alatt nem találtam igényemnek megfelelő melltartót. Úgy tűnt, hogy ezzel sokan vagyunk így. 2009 körül azután megjelentek az első komolyabb designerek a nyugat-európai piacon, és úgy éreztem “muszáj” belevágnom.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A várandósság, és főleg a szoptatás gyönyörű, de rendkívül fárasztó időszak minden édesanya életében. Sokan hajlamosak elfeledni, vagy egyszerűen nem marad energiájuk arra, hogy nem mellesleg nők, vonzó feleségek, élettársak maradjanak. Nekik (és párjuknak) szeretnék segíteni a nőies és praktikus fehérneműkkel.

Reklám:
Ha kismama vagy, igényes arra, mit rejt a ruha, ha szereted a jó minőséget és a kényelmet, ha egyetértesz abban, hogy a szoptatós melltartó lehet nőies is, akkor nálunk jó helyen jársz!
Ha már ismersz minket, tudod, hogy termékeink gyönyörűek, és nem utolsósorban minden érdeklődőt, függetlenül attól, hogy vásárol vagy nem, kitüntetett figyelemmel és rugalmassággal várunk!

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Két gyermekem van; a fiam 5 éves, a lányom hamarosan 4 lesz.

Miért érdemes rád szavazni?
Ha már voltál kismama, épp babázol, vagy még csak tervezed, esetleg a párodra igaz a fentiek közül valamelyik, biztosan egyetértünk abban, milyen nehéz még mindig igényes szoptatós melltartót vagy kismama fürdőruhát találni Magyarországon.
Szavazz a www.kismamavilag.com-ra, hogy minél többen megismerhessék, nekem pedig kérlek, segíts szavazatoddal abban, hogy tovább fejlődhessem és bebizonyíthassam, igenis érdemes hinni az álmokban!

52. Hollóné Timár Tünde

Kónyáné Hollóné Timár Tünde, GyerektextilMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Webáruházunkban elsősorban saját gyártású gyerekszobai kiegészítőket értékesítünk, másodsorban most kezdünk nyitni a felnőtt szobai kiegészítő termékek felé, úgymint függönyök, ágyneműk, takarók, ágytakarók, illetve
női ruhák Gyöngy márkanéven.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.gyerektextil.hu
www.facebook.com
Székhely: Gyöngyös

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Amikor az első kisfiam, Máté megszületett elkezdtem névre szóló takarókat készíteni, majd ahogy az igény és a bátorságom nőtt a termékek folyamatosan bővültek. Építkezés közepén voltunk, jól jött egy kis munka, mindig is szerettem varrni. Falvédők, ágytakarók, babaágynemű szettek, ágynemű huzatok, ovis szettek, járókabetétek, babzsákfotelek és hálózsákok készítésével foglalkozunk. Aztán gondoltam egy nagyot, és beindítottam a saját webáruházamat.Jelenleg most már igyekszünk a Felnőtteket is megcélozni: függönyök, takarók, ágytakarók, Naturtex ágyneműk forgalmazásába vágtunk bele.
Legújabb termékeink a saját gyártású Gyöngy márkanévvel ellátott női ruhák, melyek fiatalos, elegáns, lendületes stílust képviselnek!

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Hazai gyártású termékeket kínálunk, kedvező áron, kiváló minőségben kedves vásárlóinknak, viszonteladóinknak. Nálunk sokféle termékből választhat a kedves vásárló, rugalmasak vagyunk, egyedi igényeket is szívesen teljesítünk!

Reklám:
Egyedi igények kiszolgálása, mivel saját gyártású termékekről van szó.
Kedvező ár, kiváló minőség, esztétikus, szép magyar termékek, egyféle anyagból több terméklehetőség, széles, folyamatosan bővülő anyagválaszték és termékkínálat, rugalmasság, pontos szállítási határidő – ezek amiket nyújtunk vásárlóinknak.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Két kisfiam van:
Máté 3 éves múlt, Kristóf pedig 8 hónapos lesz.

Miért érdemes rád szavazni?
Úgy gondolom, hogy azért érdemes rám szavazni, mert nagy kitartást igénylő feladatba fogtam az összes többi versenyzővel együtt. Egyszerre foglalkozom a gyerekekkel, vezetem a háztartást, és irányítok egy vállalkozást!

53. Major Móni

Major Móni, CsodaBent=Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Magzati ultrahang vizsgálatokat végzünk és 3D/4D (fotó és valós
idejű videó) felvételeket készítünk még pocakban lévő babákról

A vállalkozás elérhetőségei:
www.csodabent.hu
www.facebook.com/csodabent
Székhely: 1149 Bp. Nagy Lajos király útja 112

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2009-ben indítottam a vállalkozást, de jó sokáig készültem rá. Még Lili a pocakban volt mikor az első babamozinkat követően elkezdett foglalkoztatni a saját rendelő gondolata, de első gyerekes anyuka lévén semmire nem volt időm. Mikor Ármint vártuk, már gyakorlottabb voltam, s miután ismét szereztünk egy “jó volt, de lehetett volna jobb is” babamozi tapasztalatot, úgy döntöttem belevágok. Létrehozok egy olyan rendelőt ami megadja az esélyt a 100%-os babamozi élményre. A többi a babán múlik.

strong>Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Csodálatos és semmihez nem hasonlítható élmény megfigyelni és megismerni gyermekünket már a pocakban! Erősíti a kötődést nemcsak az anyában, de az apában is. A babamozi során készült fotók nézegetése a várandósság hátralévő részében garantáltan napi rutinná válik. A kiemelkedően jó minőségű képek ugyanakkor segítenek az esetleges rendellenességek korai felismerésében is.

Reklám:
A saját igényeimből és tapasztalataimból kiindulva választottam ki a lehető legjobb ultrahang készüléket, az alkalmazottakat, és alakítottam ki a rendelőt. A vizsgálatnál mindenkire egy teljes órát szánunk, így senki nem érezheti magát futószalagon. Nincs várakozás, mindenki a lefoglalt időpontban kerül sorra. Online bejelentkezés is lehetséges. A vizsgálat teljes ára levásárolható kuponok formájában Zugló legnagyobb babaáruházában.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
3 gyermekem van, Lili 5 éves, Ármin 3 éves, és Bálint 8 hónapos

Miért érdemes rád szavazni?
Miért is szavazzatok rám? Nem tudom. Én is csak egy vagyok a sok-sok vállalkozó anyukából. Olvasva a többiek bemutatkozóját, látom, hogy mindenki próbál egy kicsit önmegvalósítani miközben a másik kezével segíti a csemetéi önmegvalósítási törekvéseit :)
Büszke vagyok magunkra! Állítom, hogy életemben nem volt még ennyi dolgom, mint most, hogy “nem dolgozom” a szó hagyományos értelmében, és tudom, hogy ezzel a többiek is így vannak. Mégis elégedett vagyok, mert a gyerekeim boldogok és kiegyensúlyozottak, a kismamáktól kapott visszajelzések pedig megerősítik bennem, hogy van értelme a munkámnak, mert nap mint nap sok örömet szereznek a családoknak a babáikról készült felvételek.
Örülök ennek a bemutatkozási lehetőségnek és köszönöm azok szavazatait akik értékelik, hogy egy ilyen vállalkozás is van a porondon!

54. Rubinovich Eszter

Rubinovich Eszter, BabamappaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
A babamappa.hu információs és közösségi weboldalt üzemelteti, amely rendszerezett tudást ad, informál és olyan egyedülálló szolgáltatásokat nyújt, amelyekre a várandósság és gyermeknevelés során lehet szüksége
az anyukáknak és apukáknak.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.babamappa.hu
www.facebook.com
Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2010. márciusában kezdtük el a projektet, eleinte csak tanácsadóként segítettem a barátaim munkáját, de hamarosan teljes szívemmel bevonódtam. Nem eredeti értelemben vett vállalkozás ez, egy alapítvány önkénteseként dolgozom a megvalósításon.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Igyekszünk összegyűjteni mindazt a tudományosan és tapasztalatilag megalapozott tudást, amely a várandósság mélyebb megértését és átélését lehetővé teszi, másrészt gyakorlati információkat, segítséget is szeretnénk nyújtani ahhoz, hogy a várandósság az apukák, a kismamák és a magzatok számára minél kevesebb problémával, feszültséggel, lehetőség szerint biztonságban és nyugalomban teljen.

Reklám:
Az oldalt próbáltuk úgy megalkotni, hogy áttekinthető, felhasználóbarát legyen, az információk rendszerezetten, könnyen megtalálható módon szerepeljenek ott. Más oldalakhoz képest a www.babamappa.hu nem a hirdetésekről szól, azokkal az olvasók csak akkor és ott találkoznak, amikor és ahol az éppen böngészett oldal tartalmához kapcsolódnak. ld. http://www.babamappa.hu/naptar/

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Az első kisfiam május 1-én lesz másfél éves.
A többiek még ábránd formájában várakoznak… :)

Miért érdemes rád szavazni?
Mert ez a projekt sokak számára nyújthat segítséget, illetve megmutatja azt, hogy léteznek még emberek, akik nem anyagi megfontolásból, hanem szeretetből és elhivatottsággal dolgoznak keményen.
Ugyan rám szavazol, de szavazatoddal egyben az Ampók Kiemelten Közhasznú Alapítvány Projekt-1 elnevezésű kezdeményezésének megvalósulását támogatod. http://projekt-1.org/

55. Jutasi Adrienn

Jutasi Adrienn, GyermekasztrológiaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Diplomás asztrológusként gyermek-és babahoroszkópokat készítek és cikkeket írok gyermekasztrológia témában.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.asztroverzum.hu/gyermekasztrologia
www.facebook.com
Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Az asztrológia már több, mint 10 éve a hobbim és szenvedélyem is egyben. A lányom születése után leginkább a gyermekasztrológia kezdett el érdekelni, hiszen hirtelen csupa “kiskorú” vett körül. Az ismerős anyukákkal való “eszmecserékből” pedig világossá vált, hogy minden gyermek születéstől fogva önálló, autonóm egyéniség. Eltérő személyiséggel, temperamentummal,igényekkel,reakciókkal.Vagyis minden csecsemő és kisgyermek más és más típusú nevelést, törődést, gondoskodást igényel. Ehhez keresem a “kulcsot” az asztrológia segítségével.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Egy személyre szabott születési horoszkóp hasznos és praktikus segítséget nyújthat az asztrológiára nyitott szülőknek, azáltal, hogy részletesen elemzi gyermekük személyiség- és jellemrajzát. A születési képlet pontosan megmutatja a gyermek temperamentumát, érzelmi beállítottságát, képességeit, tehetségeit, kommunikációs-és kapcsolatteremtő készségét, gondolkodását és tanulási képességeit, céljait és vágyait.
Emellett hasznos tanácsokkal és nevelési tippekkel lát el: Milyen gondozásra van szüksége a gyermeknek, mi nyújt számára biztonságérzetet, mi teszi kiegyensúlyozottá, miben szorul támogatásra, hogyan tudja a szülő segíteni őt saját egyéniségének kibontakoztatásában stb.

Reklám:
A gyermekasztrológia lényegében nem tér el a hagyományos asztrológiai elemzéstől, de egészen más tényezőkre fókuszál az adott horoszkópon belül és sokkal gyakorlatiasabb szemléletű. Emellett nagy hangsúlyt fektet a gyermek-szülő kapcsolat elemzésére is.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Kislányom, Laura 2 és fél éves lesz.

Miért érdemes rád szavazni?
Szeretném megmutatni, hogyan lehet az asztrológiának gyakorlati hasznát venni a gyermeknevelésben.
Hiszen a költővel szólva: “A legtöbb, amit gyermekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak.”

56. Balázsné Hallai Andrea

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Kézimunkabirodalom fantázianévvel az ország legnagyobb kötőfonal kínálatával rendelkező kézimunkaüzletét vezetem párommal együtt. Célunk egyre több embernek megmutatni a kézimunka szeretetét, megbecsülését.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.kezimunkabirodalom.hu
www.facebook.com
Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
A vállalkozás 2001-ben indult, majd a két kisebb gyermekünk születésekor rövid időre abbahagytuk, immár 5 és fél éve ismét teljes lelkesedéssel, már webáruházzal kiegészülve várjuk Vásárlóinkat. Természetesen 3 gyerek után nem kapkodtak a munkaadók.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Aktív kézimunkázóként és 3 gyerekes anyukaként tudom mivel, milyen korú gyermeket lehet lefoglalni. Az is világossá vált az évek folyamán, hogy nagy családot igazgatni micsoda feladat, de emellett is fontos, hogy maradjon a saját hobbynkra is idő. Ha ezzel még öltöztetni is tudunk az külön öröm.

Reklám:
Mindennek előtt kiemelném, hogy az üzletünkben még mindig a Vevőt tartjuk kiemelten fontosnak, nem az extraprofitot. Ha valakinek csak segítség kell, azt sem küldjük el, igyekszünk, hogy mindenkihez legyen egy kedves szavunk, egy mosolyunk, hiszen ez nem kerül semmibe. Ezen kívül a kínálat. A webáruházban szereplő termékeket polcról tudom adni, hatalmas 1,5 tonnát meghaladó raktárkészletünkből. Minden terméket igyekszünk kipróbálni, külföldi kiállításokon mindig az újdonságot keressük.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
3 gyermekünk van: Botond 10,5
Csongor majdnem 9
Hanga Bársonyka 7,5

Miért érdemes rád szavazni?
Akik ismernek, tudják kik vagyunk, ismerik az értékítéletünket, életszemléletünket, amelynek központjában a család áll. Akik nem ismernek, azokat szeretettel várjuk üzletünkben, hogy megmutassuk lehet a családot és az üzletet együtt mosolyogva vezetni.

57. Dorogi Andrea

Dorogi Andrea, Jobb agyféltekés rajzolásMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Jelenleg Jobb agyféltekés rajzolás és festés tanításával felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. A természetgyógyászati tevékenységek (masszázs és jóga oktatás) ideiglenesen szünetelnek.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.anaharta.hu
www.valdorart.hu
www.facebook.com
Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2008-ban kezdtem el a saját cégünket felépíteni. 7 évig dolgoztam multinacionális cégeknél pénzügyi területen és úgy éreztem, ha kiegyensúlyozott családot és gyerekeket szeretnék akkor ezt nem tudnám összeegyeztetni a multi világgal.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Tevékenységem célja, hogy együtt felfedezzük azokat a képességeinket, amelyek mélyen szunnyadva élnek bennünk, hogy a “Nem tudom”, “Meg tudom csinálni”-vá változzon, hogy felébresszük a szervezetünk öngyógyító folyamatait és, hogy visszanyerd a Hited és az Önbizalmad!

Reklám:
Nem vagyok sem rajztanár sem művész. Felnőtt fejjel sajátítottam el a rajzolás és a festés tudományát, keresztülmenve valamennyi buktatón, amin csak egy kezdő keresztülmehet. Épp ezért pontosan tudom, hogy milyen gondolatok játszódnak le, milyen érzések merülnek fel abban, aki újból rajzolni, festeni tanul. Tudom, hogy mi okoz nehézséget, tudom, hogy mikor, miben és hogyan kell segíteni.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
2 gyermekem van, egy 2 éves nagylány és egy 2 hónapos kisfiú

Miért érdemes rád szavazni?
Mert hiteles amit csinálok! Erről személyes életutamban olvashatsz bővebben: http://www.anaharta.hu/?p=szemelyes-eletutam

58.Takács Krisztina

Takács Krisztina, AutóüvegfarkasMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Autók kárügyintézése, javítása, karosszéria munkák és fényezés, szélvédőcsere, és mindehhez autógrafika, reklám és grafikai tervezés.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.autouvegfarkas.hu
Székhely: 2085 Pilisvörösvár, Semmelweis köz 5/2

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Az első gyermekem mellett kezdtem besegíteni egy design stúdióban, aztán megtanultam a tervezéstől s kivitelezésig mindent. Mindig azt gondoltam, több lábon kell állni, ha felelősséggel akarok élni.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Ha bajban vannak az autójukkal, vagy kárügyük van, akkor gyorsan, korrektül intézzük, úgy , hogy jól járjanak a vevőink.
Ha szép, ütős reklámot szeretnének, egyedi designt – akkor megtaláljuk a megoldást. Ha van az ügyfélnek elképzelése, együttműködve megvalósítjuk azt, de ha szabad kezet kapok, az a nagy boldogság.

Reklám:
Ha az autóját meghúzza, összetöri, hozza el hozzánk, jól jár, kulcsra készen viszi el és nem fizet rá…
Ha szép és egyedi reklámot, arculatot akar, jöjjön el, jó áron elkészítjük és kivitelezzük.(Bringázz a munkába kampány 2007,2008, Eurovelo6 logó a Duna mentén, Protokoll Galéria, Molnár Állatgyógyászat, Gyógyír Patika stb.)

Hány gyermeked van és milyen korúak?
4 gyermekem van. Levente 15 éves, Dávid 12 éves, Koppány 8 éves és Katica 2,5 éves.

Miért érdemes rád szavazni?
Mert az az elvem, hogy mindig fejlődni kell és adni.Tanár vagyok, építettem egy házat, megtanultam a reklámgrafikát, gyógymasszőr lettem és gépkocsikárokat ügyintézek, ja és a srácokat igazgatom:)
Ha rám szavazol, akkor magadra szavazol: tanulj tovább,ötletelj és fejlődj:)

59. Tóth Zsuzsanna

Tóth Zsuzsanna, WebdesigntanfolyamMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Webdesignereket képez online tanfolyam keretében, valamint tanácsadást kreatívoknak nyújt szakmai, online marketing kérdésekben. A hallgatók 30%-át pályamódosító kismamák, anyukák alkotják, akik otthon tudnak tanulni, és majd dolgozni is a gyerekek mellől.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.webdesigntanfolyam.com
www.facebook.com/webdesigntanfolyam
www.twitter.com/zsuzsannadesign
Székhely: 2120 Dunakeszi, Szilágyi u. 3.

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
8 éve tervezek weboldalakat, és négy éve vagyok szabadúszó. A tanfolyam idén januárban indult, az ötlet régebbi, sok megkeresést kaptam, hol tanulhatnának webdesignt az emberek! És mivel jobbat nem tudtam, így mostmár az a válaszom: Nálam!

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Aki ezen a pályán akar elhelyezkedni, az minden gyakorlati tudást elsajátíthat! Azonban nem csak szoftverhasználatot, hanem szakmai fogásokat is tanítok, amivel sok általam megélt buktatót kerülhet el, vagy felkészülten éri! Valamint naprakész, elsősorban üzleti célú tervezést, marketing szemléletmódot, ami minden terülten jól jöhet!

Reklám:
Nyolc éves webdesigneri tapasztalattal, a szakma minden csínyját-bínját oktatom – az ügyfélszerzéstől az önmarketingig.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
2 kislányom van, Csenge 6 éves, ősszel iskolás lesz. Alma júniusban lesz 1 éves.

Miért érdemes rád szavazni?
A hallgatóim és akik a webről ismernek tudják, nem akarok senkit győzködni semmiről! A szabad akaratban, és az önálló, tudatos döntésekben hiszek! Rengeteg kreatív energia keletkezik a hallgatók, és közöttem, én is új töltetet kaptam tőlük! Ezt a versenyt is a kismamáim javasolták, ezért indulok el, hogy rajtam és rajtuk keresztül megmutassam, nem kell választani a karrier és a család között!

60. Simon Ágnes

Simon Ágnes, MesepartyMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Jelmezes gyermek szülinapi zsúr szervezés, jelmezkölcsönző, nyári táborok, céges rendezvények

A vállalkozás elérhetőségei:
www.meseparty.hu
www.mesejelmez.hu
www.facebook.com
Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2006-ban kezdtem el vállakozásomat, amikor Gyesről visszatérve nem tudtam anyai teendőimet összeegyeztetni egy multi vállalat kihívásaival.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Levesszük az anyák válláról a gondot, felejthetetlen szülinapi zsúrt szervezve gyermekeinknek a meghívótól az ajándékig. Jelmezeket kölcsönzünk, nyári táborokat szervezünk

Reklám:
Én kezdtem el a jelmezes szülinapok szervezését, a témákra épülő gyerekzsúrok kínálatának kialakítását Magyarországon. Gyermekek álmát váltjuk valóra azzal, hogy a jelmezek által beléphetnek a mesék világába.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Marci 10 éves, Wanda 8 éves

Miért érdemes rád szavazni?
Szavazzanak rám azok, akik már ismerik szolgáltatásomat és azok is akik még nem, de szeretnének egy felejthetetlen gyerekzsúrt gyermeküknek!!!

61. Bálint Judit

Bálint Judit, BongaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Egyedileg válogatott, minőségi amerikai és angol, új és használt baba- és gyermekruhákat értékesítünk. Olyan ruhadarabokat és lábbeliket kínálunk, amiket mi magunk is szívesen adunk gyermekeinkre és amik mégsem köszönnek vissza az utcán. Vevőink kényelmesen, fotelből válogathatnak polcainkról és az új ár töredékébe kerül a kicsik öltöztetése.
Vállalkozásom küldetése, hogy megkönnyítse az anyukák életét. A családi kaszát mindenképpen nagyon megviseli a baba érkezése, de mindenki szeretné divatos és minőségi ruhákba öltöztetni gyermekét. Mivel az új márkás ruhák megvásárlását sokan nem engedhetik meg maguknak, a Bonga online-boltja megoldást kínál nekik minőségi garanciával.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.bonga.hu
www.facebook.com
Székhely: Székesfehérvár

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Az én történetem is a szokásos kisgyermekes anyuka esete. 2009-ben, amikor a kisfiam bölcsődés lett, rádöbbentem, hogy a korábban imádott multinacionális, versenyszféra-munkahelyem nem éppen optimális megoldás egy kisgyermekes család számára. Úgy éreztem szétforgácsolódok, nem tudok a korábbi színvonalon megfelelni sem az anyai sem a munkahelyi szerepemnek. Mivel mindig motoszkált bennem a belső késztetés, hogy két diploma után kipróbáljam magam és a saját lábamra álljak, így 2010-ben webáruházat alapítottam. A családom támogatása mellett könnyű volt megbirkózni a vállalkozás indításának nehézségeivel. A munka örömet szerzett, a magam ura lettem, végre megvalósíthattam álmaimat. Az pedig csak hab a tortán, hogy a sok szervezés és munka mellett mégis rugalmasan tudom szervezni a családom életét.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Rohanó világunkban nem mindegy mivel mennyi időt töltünk el. Kényelmes vásárlási lehetőséget biztosítunk. Ráadásul egyedi ruhákat, cipőket kutatunk fel, és mindezeket elérhető áron kínáljuk. Termékeink pontos leírásával és keresőbarát rendszerünkkel igyekszünk a legjobbak között lenni a piacon, ezzel időt és pénzt takarítunk meg vásárlóink számára.

Reklám:
Induló vállalkozásként nem egyszerű megjelenni a hirdetési piacon. Ezért úgy döntöttem, hogy a működés első fél évében csak ajánlások és ismerősök útján népszerűsítem a Bonga.hu oldalt. 2011-től azonban éves marketing- és akciótervet dolgoztam ki. Heti vagy kétheti akciókkal kedveskedünk vásárlóinknak. Minden akciót- a holisztikus marketingszemlélet jegyében- egységesen hirdetek meg a saját weboldalunkon, hírlevelünkben és a közösségi oldalakon.Ugyanakkor sok visszatérő vásárlónk van, számukra törzsvásárlói program indítását fontolgatjuk.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Egy kisfiam van: Dani. Ő most három és fél éves, öntudatos ovis. Éppen az “én akarom csinálni” korszakát éli. Lehet, hogy egy kicsit anyja fia.

Miért érdemes rád szavazni?
Meggyőződésem, hogy ha valamit nagyon akarunk, azt el is tudjuk érni. A titok a reális, vonzó cél kitűzésében rejlik. Nem elég álmodozni, hanem dolgozni kell érte és hinni benne. Szerintem ez a legfontosabb. Példámmal másoknak is szeretném megmutatni, hogy lehetünk sikeresek a munkában és boldog anyák egyszerre. Mindig legyen egy cél, ami motivál és előrébb visz bennünket. Én ezek szerint élek, jól érzem magam és dolgozom a következő tervemen.

62. Joó Zsuzsa

Joó Zsuzsa, VendégházMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Egy bükki vendégház SNI (pl. mozgássérült, hiperaktív) gyermekek és
szüleik előtt nyitotta meg kapuit. A házat akadálymentesítettük,
konduktor segítségével szereltük fel mozgásfejlesztő eszközökkel,
ingyenes és kedvezményes árú szabadidős tevékenységet biztosítunk a vendégeknek.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.picasaweb.google.com/joozsu
Székhely: Mályinka

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Koraszülött ikerlányaim megszületésekor, személyes indíttatásból 2007-ben döntöttük el, hogy a sajátos nevelési igényű és hátrányos helyzetű gyermekeknek alakítunk ki egy családias, ugyanakkor nagyon kényelmes, ízléses, számos programot és mozgásfejlesztési lehetőséget nyújtó vendégházat.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Emberi léptékű, hatalmas udvarral, sok mozgásfejlesztő játékkal, akadálymentesített belső terekkel rendelkező szálláshely, mely csendes, nyugodt, mégis központi helyen lévő és megfizethető árú.

Reklám:
Nagy figyelmet fordítottunk az ízléses és komfortos berendezésre. A vendégeké az egész ház, melyben “elbújhatnak”, nálunk nem kell közösködni más vendéggel. Az akadálymentesített belső tér és a sok mozgásfejlesztő eszköz valamint az ingyenes szabadidős programok szervezése, az SNI gyermekek és családjaik fogadása teszik “mássá” a mi szálláshelyünket.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Két gyermekem van, ikrek, 4 évesek.

Miért érdemes rád szavazni?
Napjainkban a másság elfogadása gyermekcipőben jár. Mi nemhogy elfogadjuk, ha valaki “hátrányból” indul, hanem segíteni próbáljuk Őket. Sok-sok kisgyermeknek és családjuknak nyújtottunk már az elmúlt 4 év alatt feledhetetlen napokat, emlékezetes nyaralásokat. Mottónk az igényesség és a szolgáltatások sokszínűsége. Mindenkinek.

63. Rizmajer Lászlóné

Rizmajer Lászlóné, Best bababoltMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Vállalkozásom keretében több webáruházat is üzemeltetek. A Best Bababoltban a várandós kismamák, és a kisgyermekes édesanyák találnak praktikus és nélkülözhetetlen termékeket, gyerekbútor webáruházamban csodálatos, egyedi gyermekbútorokat forgalmazok, és játék-webáruházam még alakulóban van…

A vállalkozás elérhetőségei:
www.bestbababolt.superwebaruhaz.hu
www.facebook.com
Székhely:Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2009. szeptemberében indítottam a vállalkozást. Ekkor volt a második gyermekem 2 éves, és a GYES mellett mindenképpen szerettem volna valamilyen vállalkozásba kezdeni. A gyerekek mellett “beletanultam”, hogy mire is van igazán szüksége egy kismamának és a kisgyermekeknek. Ezért próbálkoztam baba-webáruház nyitásával.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Tudom jól, hogy kisgyermek mellett nagyon nehéz bármit elintézni vagy beszerezni, hiszen az Édesanya minden percét leköti gyermeke. Webáruházunkban otthonról, könnyedén tudják beszerezni a szükséges kellékeket, kiegészítőket, melyeket 8 napon belül vissza is küldhetnek, ha valami miatt meggondolják magukat. Folyamatosan bővülő és frissülő termékpalettánkon az újdonságok, különlegességek is megtalálhatóak.

Reklám:
Hozzánk nyugodtan fordulhatnak a Vevők különleges kérésekkel is. Lehetőségeink szerint utánajárunk, beszerezzük a kért terméket még akkor is, ha kínálatunkban nem szerepel.
Több kedves vásárlónk szinte “Barátként” jár vissza hozzánk.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Két gyermekem van, Viktória 6 éves, Lacika pedig 3,5.

65. Szalay-Tóth Judit

Szalay-Tóth Judit, SheweeMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Vállalkozásom a SHEWEE nevű -többszörösen díjnyertes- angol női pisilőeszköz kizárólagos magyarországi képviselője. A SHEWEE egy forradalmi eszköz, amelynek használatával -5 éves kortól- minden lány és nő képes lehet álló helyzetben, alsóruházata lebontása nélkül, kényelmesen és higiénikusan vizelni: nem kell koszos vécékkel érintkezni, bokrot keresgélni, hűvösebb időben a felfázást kockáztatni, stb.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.pisilnikell.hu
www.shewee.hu
www.facebook.com
Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Egyrészt, mert hiszek az általam képviselt termék hasznosságában, ez talán a legfontosabb, szögezzük le. Másrészt, mert amellett, hogy elképesztően hasznos a termék, még trendi, jópofa, sőt megosztó is, ez utóbbi is fontos, mert ettől igazán kedvemre való a kihívás. A SHEWEE magyarországi forgalmazása 2010 januárjában indult el (cégalapítás: 2009 ősz).

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
SHEWEE használatával csökken a különféle fertőzések összeszedésének kockázata (nem kell a WC-hez érni), gyorsabban haladhatnak a sorok (a pisilés SHEWEE-vel kb. feleannyi időt vesz igénybe, mint hagyományosan), és mindezek által a nők is élvezhetik a férfiakéhoz hasonló szabadságot erdőn, mezőn, autóúton, sípályán, és bárhol, ahol nekik mindig is elfogadott volt.

Reklám:
Mert, még ha sokan pironkodunk is e tabutéma hallatán, abban bizonyára mindenki egyetért velem, hogy pisilni minden nő szokott, és abban is, hogy azt kivétel nélkül mindannyian utáljuk, amikor ez a rutintevékenység (kényelmetlen körülmények miatt) külön programmá válik. A SHEWEE tehát egy igazi titkos fegyver állva pisiléshez, csak nőknek.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Anyavállalatom elnöke egy 5 hónapos kislány.

Miért érdemes rád szavazni?
Mert, latba vetve összes marketinges és online értékesítési tudásomat és tapasztalatomat, bele mertem vágni egy igazi úttörő termék hazai forgalmazásába, amelynek, nem mellesleg, szerintem minden 5 évesnél idősebb lány és nő táskájában ott lenne a helye azért, hogy megkönnyítse és higiénikusabbá tegye utazásainkat, szabadtéri szabadidős tevékenységeinket, vagy akár mindennapjainkat.

66. Galló Krisztina

Galló Krisztina, Fotó GallóMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Fényképeket készítek, szeretettel, kicsikről és
nagyokról, hétköznapokról és ünnepekről.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.fotogallo.hu
www.facebook.com
Székhely: Érd-Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Álommegvalósítok, csak így hívom ezt az időszakot….

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Egy pillanatra megáll az idő és képekben is megmaradnak azok a csodás mosolyok, huncut nevetések, kedves vagy éppen szomorkás pillantások, kézfogások, ölelések, születések, apró lábacskák, gömbölyödő pocakok és megannyi értékes pillanat, amire emlékezni szeretnénk………

Reklám:
Minden fotózás különleges alkalom, amire már hetekkel, hónapokkal a beírt dátum előtt lelkesen készülődök, akárcsak a modelljeim. A megálmodott és elkészült képek továbbgondolásában (digit-art) velem dolgozik az Öcsém, aki tizenöt éve grafikusként tevékenykedik. A kötött- és horgolt kellékeimet, kiegészítőket, játékokat pedig az Édesanyám, Mamakka készíti a fotózásokra. Összehangolt csapat vagyunk!

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Izabel, 2 éves

Miért érdemes rád szavazni?
Szavazatoddal megerősítesz abban, hogy jó úton haladok!

67. Micheller Szilvia

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
WMF Konyhafelszerelés Márkabolt és Webáruház

A vállalkozás elérhetőségei:
www.wmf-online.hu
www.facebook.com
Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Kb. 4 éve indítottam be intenetes áruházunkat melyet tavaly egy márka bolttal bővítettünk

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Mivel egyedüli márkaboltként működünk és előtte is már évek óta ezzel a termékkel foglalkozom, ezért személyes tanácsadással tudom ellátni vevőimet- mit ,miért vásároljon induló illetve már meglévő konyhájába

Reklám:
Ez egy prémium kategóriás termékcsalád-minőség-garancia-teljeskőrű szervíz amit biztosítani tudunk

Hány gyermeked van és milyen korúak?
2 kisfiam van egyik 8 másik 10 éves

Miért érdemes rád szavazni?
Ahhoz, hogy elindulhass a gazdagság felé vezető úton, elég, ha a termékeid és a szolgáltatásaid csak 10%-al jobbak, mint a versenytársaidé.

68. Megyeri Annamária

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Rosehip Megyeri Ancsa design néven már sokan ismerhetik grafikáim alapján készített kitűzőimet, mágneseimet, valamint színes, kedves, puha varrományaimat, kiegészítőimet.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.rosehip.hu/
www.facebook.com/megyeriancsa
Székhely: Szentendre

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2009-ben indult a Rosehi, akkor érkezett el az ideje annak, hogy anyaságom mellett a szakmámat, hobbimat is komolyan vegyem.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Minden ember szeretné tárgyi világát a sajátjára formálni, ahhoz igazítani. Egyedi, vagy kis szériás termékeim nagy választékából válogatva sokan meg tudják találni az igazán egyéniségükhöz illeszkedő tárgyakat.

Reklám:
Grafikus és textiles vonalamat ötvözi a Rosehip, egy színes mesevilágba ágyazva. Sokan úgy érzik, gyerekkorukat találják meg ezekben a tárgyakban. A gyerekek meg egyenesen sajátjuknak gondolják. (sokan meglátják önmagukat az általam készített grafikákban, játékokban)

Hány gyermeked van és milyen korúak?
3 kislányom van. Kettő éves a kicsi, 5 éves a középső és 7 a legnagyobb

Miért érdemes rád szavazni?
Eddig is sok segítséget nyújtott az emberek támogatása és biztatása, mert jól helytállni anyaként és alkotó üzletasszonyként nem könnyű. Minden ember vágyik az elismerésre és visszaigazolásra, így én is. Új lendületet ad, amit a választék folyamatos, színes megújulásával hálálok meg.

69. Bartal Eszter és Varga-Nagy Anita

Bartal Eszter és Varga-Nagy Anita, Ruha-tárMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Új és használt, minőségi gyermekruhák webáruháza.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.ruha-tar.hu
www.facebook.com/ruhatar
Székhely: Csomád

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2010. május 17-én indult el a weboldal, amit azóta is folyamatosan fejlesztünk, hogy minél vevőbarátibb legyen. Gyerekeink mellett szerettünk volna belevágni olyan dologba, amit majd akkor is tudunk csinálni, amikor már Ők ovisok lesznek.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Sokan félnek még az internetes vásárlástól.Ezt szeretnénk legyőzni, amikor tényleg csak jó, kifogástalan minőségű használt ruhát árulunk, elérhető áron.

Reklám:
Jót, olcsón számunkra azt is jelenti, hogy Mi mások akarunk lenni, mint Mások! Rugalmasak, egyediek, stílusosak, fiatalosak, lendületesek, tudatosak, jobbak!!! Egyszerűen Mások, mint mások….

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Eszternek egy fia van, 4éves. Anitának 6éves lánya, és 2és fél éves fia van.

Miért érdemes rád szavazni?
A családunk és a barátok segítségével, hathatós támogatásával indult és azóta is így működik a webáruház. Az oldalunkat a személyes megjelenés jellemzi, vállaljuk magunkat.

70. Csupics Nikolett

Csupics Nikolett, TapicskolóMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Kisgyermekeknek szóló foglalkozásokat vezetek, melynek tematikáját és rendszerét én magam alkottam (Tapicskoló foglalkozások, bábszínház, papírszínház) és idén májustól saját bölcsődét-óvodát üzemeltetek.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.tapicskolo.hu
www.mamaleohaz.com
www.mesekertbabszinhaz.hu
www.facebook.com/tapicskolo
www.facebook.com/mamaleohaz
Székhely: Dunakeszi

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2010-ben indítottam útjára a Tapicskoló Kreatív Alkotóműhelyt, a Mesekert Bábszínházat és idén a MamaLeo-t. Az elmúlt 6 évben három kisgyermekeimmel itthon töltöttem az időt de sosem tétlenül, ennek a hat évnek a termésére büszke vagyok.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
„Ügyfeleim” a kisgyermekek és a szülők, akiknek úgy érzem sokat ad a foglalkozások alkalmával a különleges tevékenység amely oldja a gátlásokat, segít a beilleszkedésben, jó közösség formáló. A MamaLeo megfizethető megoldás a közösségre vágyó gyermekeknek, a bábszínház, papírszínház pedig élmény minden befogadónak.

Reklám:
Különleges élmény és oldott, jó hangulat vár mindenkit aki szeretné kipróbálni a foglalkozásokat, aki pedig szeretné tartani, komplett tematikával, webes és grafikai háttérrel várom 🙂

Hány gyermeked van és milyen korúak?
3 kisgyermekem van, 6, 4 és 2 évesek.

Miért érdemes rád szavazni?
Szeretném tovább fejleszteni, színesíteni a foglalkozásokat, más helyszínekre vinni, bővíteni a repertoárt, hogy minél több kisgyermek tapasztalhassa meg ezt a különleges élményt.

71. Török Katalin

Török Katalin, MamamiMivel foglalkozik a vállalkozásod?
A www.mamami.hu közösségi portál fő témái a babahordozás, mosható pelenkázás, a természetes babagondozás. Két (mamamis) üzlettársammal közös gyermekünk a Mamami Bolt, ahol babahordozókat, mosható pelenkákat, játékokat, a természetes gondoskodás eszközeit áruljuk. Végül, egy hosszabb külföldi tartózkodás során beleszerettem a minőségi, természetes alapanyagú fonalakba, így lett a bababolt egyben fonalbolt is.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.mamamibolt.hu
www.facebook.com/mamamibolt
www.facebook.com/1001fonal
Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Első vállalkozásom 2000-ben indult, akkor még csak „hobbi” volt az online üzlet. Az évek során aztán mindig új tevékenységekbe kezdtem, megalapítottam a cégemet, tanácsadtam, kereskedtem, alkottam, hol ez, hol az az irány volt erősebb. A mamami indulása óta addigi tevékenységeim teljesen háttérbe szorultak és a www.mamami.hu és a bolt, valamint a fonalbolt vannak fókuszban.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A Mamami Boltban eszközöket kínálunk amelyekkel természetessé válik a babagondozás, a babás mindennapok. Természetes, azaz magától értetődő és egyben környezettudatos. Magától értetődő, hogy egy hordozóban egyszerűen magammal vihetem mindenhova a babámat, miközben testközelben van. Kipróbálunk egy modern mosható pelenkát, és magától értetődő, hogy kényelmes, ésszerű, környezetkímélő megoldást találtunk a pelenkázásra.

Reklám:
Hitelesen tudunk alternatívákat nyújtani, hiszen magunk is ezeket a hordozókat, mosható pelenkákat használjuk gyermekeinkkel. Személyre szabott tanácsadással segítünk a családoknak vásárlás előtt a megfelelő választásban, vásárlás után a helyes és kényelmes használatban.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Félix 3,5 éves, Frida 5 hónapos.

Miért érdemes rád szavazni?
A mamami fórum exponenciális növekedése mellett az igazi elért sikernek azt tartom, hogy ma már Budapesten is lépten-nyomon hordozott babákat látunk, és a mosható pelenkázás jó értelemben véve újra „divat” lett. Ha te is büszke vagy arra amit közösen elértünk, a sok mosolygós babára és mamára, papára, szavazz a mamamira!

72. Véghné Juhász Krisztina

Véghné Juhász Krisztina, Angol könyvekMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Angol nyelvű könyveket, hanganyagokat, oktatási segédeszközöket forgalmazunk.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.angol-konyvek.hu
Székhely: Budaörs

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Ezt a vállalkozást 2009-ben indítottam el, hogy minőségi angol könyveket érhessünk el itthon is, és ne kelljen bőrönddel Londonból hazahozni azokat. Ráadásul sokan nem is jutnak külföldre.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Megtalálni a módját, hogy hogyan teremtsünk anyanyelvi angol környezetet itthon anélkül, hogy a szülő feltétlenül állandóan beszélne a gyermekhez. Továbbá fontos, hogy elérjük az Európai Unióban teljesen elfogadott szintet, miszerint 2 nyelvet 18 éves korig anyanyelvi szinten beszélnek a nebulók.

Reklám:
Azokat a kaidványokat érhetik el nálunk a vásárlók, amiket az USA-tól Ausztráliáig olvas az ifjúság, így ha külföldre megy a fiatal tanulni vagy dolgozni, képes felvenni a versenyt bármelyik kortársával.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Egy 4,5 éves kisfiam van

Miért érdemes rád szavazni?
Szavazatoddal megerősíted, hogy az angol nyelv ma már nem csak egy idegen nyelv, hanem alapvető szükséglet a munkaerőpiacon.

73. Péntek Enikő

Péntek Enikő, FittmamablogMivel foglalkozik a vállalkozásod?
A Fittmamablog kismamáknak és kisgyermekes anyukáknak segít fittségük, testi-lelki egészségük megtartásában illetve megteremtésében.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.fittmamablog.hu
www.facebook.com
www.twitter.com
Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Két éve, második gyermekemmel várandósan indítottam útjára a Fittmamablogot. Bíztam benne, hogy más kismamák, anyukák is követendőnek találják az életmódot, amely szerint élek.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Testedzés, táplálkozás és időszervezés témakörű cikkekkel, torna videókkal, recept videókkal, edzéstervekkel, szakmai és egyben baráti tanácsokkal segítem, motiválom nőtársaimat, hogy kihozhassák magukból és rendelkezésre álló idejükből a legtöbbet.

Reklám:
A többi kismamákhoz szóló weboldal közül azért emelkedik ki a Fittmamablog, mert nem csupán a kismamához, hanem a kismamáról szól. Arról a nőről, aki mindent megadna gyermekéért, de fontosnak tartja saját testi-lelki szépségét, egészségét is.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Van egy 3 éves kisfiam, Kende és egy 19 hónapos kislányom, Kamilla.

Miért érdemes rád szavazni?
Ha még nem ismered, nézd meg a Fittmamablogot. Bízom benne, hogy te is hasznosnak és követendőnek találod. Ha így van, örülnék a szavazatodnak! De legfőképpen annak, hogy üdvözölhetlek a Fittmamák táborában! 🙂

74. Szijj-Wieland Enikő

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
főként mosható pelenkákat forgalmaz, egyéb praktikus babakiegészítőket az egészséges fejlődéshez

A vállalkozás elérhetőségei:
www.tiptopbaba.hu
www.facebook.com
Székhely: Dunaharaszti

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2009.november, az akkor 6 hónapos kislányomnak felfedeztem a mosható pelenkát mint egészséges és költségtakarékos megoldást. Törekvésem hogy mások számára is kedvező áron elérhetővé váljanak az „újgenerációs” pelenkák, melyek egészségesek a babáknak és pénzt takarítanak meg a családnak.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Vállalkozásom segíti a családokat a megfelelő mosható pelenka kiválasztásában, a mosható pelenkázás nagyságrendekkel csökkenti a pelenkázási időszak alatt felmerülő pelenka költségeket, és praktikus egészséges megoldást nyújt az anyukáknak.

Reklám:
Elsősorban a széles választék, nálunk minden baba talál az alkatának megfelelő pelenkát, személyes tapasztalat alapján tanácsadással segítem a választást és használatban is tanácsot adok. Ezenkívül kedvező árakat biztosítok azáltal hogy közvetlenül a gyártótól szerzem be a termékeket.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
5 éves kisfiam és 2 éves kislányom

Miért érdemes rád szavazni?
Szavazzanak rám, mert segítek a családoknak kiváló minőségű mosható pelenkákhoz jutni, személyes tapasztalatimmal segítem az Anyukákat a választásban és folyamatos tanácsadást üzemeltetek a honlapon chat formájában. Törekvésem, hogy minél több család megismerhesse a mosható pelenkát mint egészséges pelenkázási megoldást.

75. Knirschné Balog Edina

Mivel foglalkozik a vállalkozásod?
Egy budapesti könyvelő irodának vagyok a tulajdonosa és szakmai vezetője. A piacon talán egyedülállónak számító szolgáltatási színvonalat biztosítunk. Mit jelent ez? A könyvelési anyagokért előre egyeztetett időpontban megyünk az ügyfelekhez. Ezzel időt és energiát takarítunk meg nekik, amit a vállalkozásukra vagy a családra fordíthatnak.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.konyveltessvelunk.hu
www.facebook.com
Székhely: Budapest

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
12 évvel ezelőtt kezdtem el vállalkozni. Mindig is érdekelt, hogy önállóan kipróbáljam magam. Meg talán a családi minta is befolyásolt, édesapám 71-óta vállalkozó, én ebben nőttem fel. A harmadik és talán legnagyobb motiváció a nagyobbik fiam születése volt. A gyed mellett, nem volt kérdéses, hogy dolgoznom kell. Ami eleinte megterhelő volt. De a második évtől már élveztem, hogy nem csak egy anyuka vagyok aki egész nap a homokozó és a konyha között tengeti a napjait. Erőfeszítéseimet látva a férjem is többet vállalt a háztartás körüli feladatokból. Már megérte, nem?

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Abban tudok segíteni a hozzám forduló ügyfeleknek, hogy átlássák a folyamatosan változó gazdasági környezetet. Továbbra is kell adót és járulékokat fizetniük, de talán kicsit kevesebbet és tervezhetőbben. Azzal, hogy naprakész a könyvelésük, jobban átlátják a cégükben zajló pénzügyi folyamatokat. Nem csak futnak az események után hanem irányítják őket.

Reklám:
Talán a hozzáállásomban. Úgy gondolom a vállalkozásomnak nem az az elsődleges célja, hogy minél nagyobb profitot érjen el. Elsődleges feladatom, hogy segítsem, illetve a munkámmal támogassam, a hozzám forduló embereket. Az ő sikereik révén, válhatok csak én is sikeressé. Fontosnak tartom a vállalkozók közti „nonprofit” jellegű kooperációt. Ezt jól példázza a honlapunk is. Nézd meg a barátaink linkjeit az sokat elárul rólam.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Két fiam van. Marcell ő nyáron lesz 12 éves és Patrik aki most múlt 6.

Miért érdemes rád szavazni?
Olvasva a többi résztvevő által leírtakat, szerintem mindannyian megérdemlünk egy szavazatot.:-))
Én is – te is!
Bár nevében versenynek hívják, én azért inkább bemutatkozásnak tekintem.:-)

76. Volford Éva

Volford Éva, Profi GyerekangolMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Gyermek nyelvoktatás (angol) és gyermeknyelvoktatáshoz
kitűnően használható, kipróbált, minőségi cd-k és egyéb kiadványok terjesztése, „on-line” gyerek angol foglalkozások – foglalkozástervezetek szülőknek az otthoni angolozáshoz.
Super Simple Learning / Super Simple Songs cd-k magyarországi képviselete

A vállalkozás elérhetőségei:
www.profigyerekangol.hu
www.facebook.com
Székhely: Szeged

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
2007-ben leépítettek a közférából két kicsi gyerekkel… ( Csanád 5 éves volt, Viola 1,5). Egy – két – sok(k) próbálkozás után belevágtam a magántanárságba, internetmarketingbe…

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
A kisgyermekek angol nyelvi fejlesztése területén igyekszem naprakész, pontos és hasznos információkkal ellátni a szülőket és kicsikkel foglalkozó pedagógusokat.
Főleg módszertani kérdésekben és minőségi, kifejezetten kicsiknek készült oktatási anyagokkal, foglalkozás tervezetekkel ellátni őket.

Reklám:
A foglalkozásaimon a szülők is részt vehetnek bármikor. A minőségi, autentikus anyagokat használok és maximálisan figyelembe veszem a kicsik életkori sajátosságait és igényeit. Fontosnak tartom, hogy mindenki megtalálja a számára MEGFIZETHETŐ lehetőséget szolgáltatásaim között.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Csanád 8,5 éves.
Viola 5 éves.

Miért érdemes rád szavazni?
Szavazz rám, ha fontosnak tartod, hogy gyermekeinknek az angol nyelv használata, elsajátítása természetes és anyagilag is megfizethető legyen.

77. Mónus-Nagy Katalin

Mónus-Nagy Katalin, MoNa MamaMivel foglalkozik a vállalkozásod?
Cégem kismama kollekciók – a MoNa Mama kismama kollekciók -tervezésével, gyártásával és forgalmazásával foglalkozik. Stílusos, fiatalos, divatos ám egyben kényelmes kismama modelleket készítünk, melyek minőségi anyagokból és minőségi kidolgozással készülnek. Sok MoNa Mama modell a babavárást követően is örömmel hordható.

A vállalkozás elérhetőségei:
www.monamama.hu
www.facebook.com
Székhely: Csomád

Miért és mikor kezdtél el vállalkozni?
Vállalkozásomat 2009 februárjában indítottam. A gondolat második terhességem alatt fogalmazódott meg bennem, miután immáron második alkalommal szembesültem azzal a problémával milyen nehéz divatos ám egyben kedvező áru kismama ruhákat találni a piacon.

Miben segíti a vállalkozásod az ügyfeleidet/vásárlóidat?
Szeretném, ha ruháimban a babavárás hónapjai alatt sem kellene lemondania a pocakos hölgyeknek a stílusos megjelenésről. Örüljünk annak, hogy növekszik a pocakunk, de őrizzük meg stílusunkat, maradjunk nők 🙂

Reklám:
Kínálatomat webáruházon keresztül és viszonteladói partnereimnél is megvásárolhatják a kismamák. Nemcsak fiatalos és trendi kismama ruhákat kínálok, de kedvező árakat igyekszem kialakítani, széles a modell választékom, ráadásul jó fazonok végett immáron sok nem kismama vásárlóm is van.

Hány gyermeked van és milyen korúak?
Két gyermekem van:
Natasa – öt éves és
Atis – 2 éves

Miért érdemes rád szavazni?
Vállalkozásomat a nőkért és a kismamákért indítottam két gyerkőc mellett. Gyakorló anyuka vagyok, aki imádja gyermekeit, de szereti a szép ruhákat is, mert fontos, hogy anyaként, kismamaként is maradjunk meg nőknek. Azon fáradozom, hogy kínálatomban mindenki megtalálja a számára kedvező modelleket, ráadásul igyekszem olyan modelleket kialakítani, melyeket később, nem pocakosn is szeretni fognak a viselőik.

4 Comments