A kiemelkedően sikeres emberek szokásai és a step lépcső esete

Tegnap olvastam Pongor-Juhász Attila blogjában a sikeres emberek szokásairól szóló írást, aztán este elmentem egy sportboltba és vettem egy step lépcsőt magamnak. Mi a kapcsolat a kettő között? Máris elárulom. De kezdjük csak az elején…

Jó ideje spinning órákra szoktam járni, ez tetszik, közel áll hozzám, mindig is szerettem kerékpározni, most viszont a múlt héten a barátnőm rábeszélt a step aerobik órára, amin én már vagy 10 éve nem jártam (akkor sikeresen magamra borítottam a step lépcsőt és kificamítottam a bokámat :)) Nagyon nehéz óra volt, jól leizzadtam, elfáradtam és kifejezetten kudarcélményem volt, mert nem bírtam eléggé, holott rendszeresen sportolok. És itt jön az első fontos tanulság: hiába vagy edzésben, mert ha egy új sportágba kezdesz, az attól még nagyon kimerítő lehet számodra első alkalommal. Hogy közhellyel éljek: a gyakorlat teszi a mestert!

És itt jön be a képbe Pongor-Juhász Attila tegnapi blogbejegyzése, ami arról szólt, hogy a kiemelkedően sikeres emberek egyvalaminek köszönhetik a sikereiket, mégpedig a szokásaiknak. Amikor azt a részt olvastam, hogy „ők azok, akik hajnalban felkelnek” rögtön magamra ismertem. Eleve korán kelő, pacsirta típus vagyok, de amikor elkezdtem az online vállalkozásomat, akkor csak arra az időre építhettem, amikor a gyerekek még alszanak, azaz reggel, hajnalban keltem fel és hajnali 5-6 órától dolgoztam még hétvégén is, mert tudtam, hogy csak az a hajnali 2-3 óra az a biztos időpont, amikor haladhatok a munkával.

A sikereid nagyban a szorgalmadon és a kitartásodon múlnak, azon, hogy az életed részévé tedd az új szokásokat és napról-napra, hétről hétre tedd a dolgod, apró lépésenként haladj előre. De ennél többről van szó: egész szokásrendszereket kell kialakítani, megtanulni beosztani és hatékonyan kihasználni az idődet, kijelölni időt a tanulásra, az elmélyülést igénylő feladatokra és a „muszáj” dolgokra. A szokásokon túl, azt gondolom a sikerhez magas fokú önismeret is szükséges. És jó hír, hogy mindez fejleszthető, tanulható.

A step lépcsőt pedig azért vettem, hogy ezentúl itthon is gyakorolhassak, és legközelebb már ne bénázzak annyit az órán, de ez már egy másik történet.

4 Comments

  • attila

    2012. április 23. hétfő

    valaki razzon mar fel ebbol a ….z allapotbol mert el fogok veszni sssegitseg

  • attila

    2012. február 20. hétfő

    imadom ha pozitiv emerekkeltalalkozok es orulok hogy ti azok vagytok

  • Csilla

    2009. január 31. szombat

    Ági, ismét szívemből szóltál. 🙂
    Én rengeteget köszönhetek Brian Tracy Főnix-szemináriumának (és 3 évvel ezelőtti szponzoromnak, aki ezt a hanganyagot megismertette velem).
    Azok kedvéért, akik esetleg nem ismerik:
    Brian Tracynek van egy 21 napos programja, amely arról szól, hogy bármilyen rossz tulajdonságod vagy hibád van, amitől szabadulni akarsz, pontosan 21 nap alatt megváltoztathatod. A technika lényege a hibáid pozitív tartalmú, jelen idejű kijelentéssé változtatása („utálom, hogy mindenhonnan elkések, sosem érek rá, elúszok az idővel stb.” destruktív gondolatokra valami olyasmit, hogy „Mindenhová időben odaérek, jól osztom be az időmet!”)
    S a pozitív állításaidat naponta legalább kétszer (pl. ébredés után és lefekvés előtt) írd le (kézzel! papírra!), akár 3x egymás után.
    Az sem baj, ha egy kisebb lapra kis betűvel kinyomtatva kicelluxozod a klotyó mellé a csempére, a fürdőszobai tükörre, fridzsiderre, s egy példánya nálad van mondjuk a pénztárcádban vagy valahol az igazolványodban. Metrón, buszon, bevásárló központ kasszája előtt sorbanállva, munkahelyeden csak egyszer-egyszer előveszed, rápillantasz és magadban végigolvasod. Döbbenetes eredmények érhetőek el, hihetetlenül jól lehet programozni magad.
    Tényleg 21 nap kell hozzá, vagyis ahhoz, hogy a tudatalattidat átkapcsold (akár kudarctudatosból sikertudatosba, szegénységtudatosból gazdagságtudatosba, betegségtudatosból egészségtudatosba stb.).
    Az én drága siker-csapatomnál ez az egyetlen kötelező „olvasmány”, minden újoncommal legalább kétszer végighallgattatom, mert csodálatos változásokra képes. Persze, aki csak egyszer is elsunnyogja, az kezdheti előlről. Nagyon nehéz kiszakadni a komfortzónából. De ez olyasmi, mint az antibébi: ha csak egyetlen egyszer hagyod ki, előfordulhat, hogy oda az egész havi „eredmény”. Egyetlen buktatója tehát maga az elbukás! Jó hír viszont, hogy újrakezdhető. Megéri kipróbálni! Mindenkinek ajánlom, aki az önelfogadás útján szívesen megszabadulna néhány utált hibájától, hogy új, sikeres és pozitív tulajdonságokat alakítson ki. Rajta! 🙂

    Én így vonzottam be az üzletemet, a legjobb üzlettársaimat s ennek köszönhetően lettem sikeres.
    De B.T. szellemisége áthatja a mindennapjaimat, emberi kapcsolataimat, sőt, még a „férj- és gyereknevelésben” is több sikerélményt élek át, és sokkal bensőségesebb a kapcsolatom a férjemmel és a kicsi manócskámmal is! 😉

  • Szalkai Titi

    2009. január 30. péntek

    Szia Ági!

    Azt hiszem, a megállapításaidban az a leglényegesebb, közhiedelemmel ellentétes, megbotránkoztató és depigyilkos kijelentés, hogy: „a jó hír, hogy mindez fejleszthető, tanulható”.

    Ezt mindenki jegyezze meg, mert így van! 🙂

    És aki az ellenkezőjét állítja, az nem akar Neked jót, úgyhogy részemről tehet egy szívességet!

    Üdv.
    Szalkai Titi