Amikor a célok, a kreativitás és a segíteni akarás találkoznak





Szeretném nektek bemutatni Porst Rékát, aki 3 gyermekes anyukaként vágott bele vállalkozásába. Az ötletével nemcsak a saját terveit valósította meg, hanem más anyukáknak is segít, és magasabb rendű célokat is megvalósít (ebben pedig maximálisan egyet is értek vele). Rékával a vállalkozásáról és családjáról beszélgettünk.

GM: Honnan jött az oldal alapötlete?

PR: Régóta terveztem, hogy belefogok valami új dologba, mert a három kisgyermekemmel (4 és fél, 3 és 1 évesek) itthon töltött évek alatt egyértelművé vált számomra, hogy a korábbi munkámat nem is tudnám, de nem is szeretném már tovább folytatni.

Olyan célokat kerestem, melyekkel tökéletesen azonosulni tudok, és amelyekért szívesen dolgozom; egy kihívásra vágytam, hogy bebizonyíthassam, kisgyermekes anyuka létemre is megállom a helyem az üzleti világban.

A gyermekeimmel itthon töltött első 3 évben elvégeztem a Budapesti Műszaki Egyetem másoddiplomás MBA képzését. Ez adta az első ’lökést’, mert az itt szerzett tudás és önbizalom birtokában úgy éreztem, ha igazán akarom, semmit sem lehetetlen elérni.

Gimnáziumi barátnőmmel, Hídvégi Borbálával már egy ideje gyakran került szóba egy közös vállalkozás ötlete; hasonló beállítottságú emberekként biztosak voltunk abban, hogy erőinket egyesítve sikeres üzletet indíthatunk el.

Mivel mindketten szeretjük az egyedi, kézzel készített tárgyakat (pár kézműves technikát, igaz, hogy csak hobbi szinten, de magunk is művelünk) illetve szívügyünknek érezzük a tehetséges hazai kézművesek felkarolását, egyértelmű volt, hogy vállalkozásunkat is erre a témára szeretnénk alapozni.

Először egy olyan bedolgozói láncolat létrehozásán gondolkoztunk, ahol az ismertségi körünkben lévő kisgyermekes anyukák jutnának kiegészítő keresethez, aztán jött a Meska ötlete.

Amerikában évek óta nagy sikerrel működik egy oldal, ahol a szárnyaikat próbáló művészek és a hobbiból alkotók egyaránt méltó módon, az internet adta lehetőségeket kihasználva értékesíthetik portékájukat; úgy éreztük, itthon is lenne igény egy ilyen színvonalasan kivitelezett ’fórumra’, ahol a tehetséges hazai, illetve határon túli magyar kézművesek a fair trade szellemében árusíthatják alkotásaikat.

Fentiek alatt azt értjük, hogy a készítő annyiért adhatja el az alkotását, amennyiért valóban megéri neki (a sikeres eladások után fizetendő 4% jutalék könnyen beépíthető az árba) és a vevő is biztos lehet abban, hogy a bolti árnál jóval kedvezőbb áron vásárolt, ráadásul úgy, hogy ezzel egy szívvel-lélekkel alkotó hazai művészt támogatott.
Az oldal segítségével létrejövő személyes kapcsolat vásárló és kézműves között még hitelesebbé teszi az adásvétel élményét.

GM: Úgy tudom az oldal célja az is, hogy tudatosan környezetbarát szemléletmódot igyekszik a vásárlókban kialakítani. Mesélnél erről nekünk?

PR: Barátnőmmel mindketten szívügyünknek tekintjük a környezet védelmét és a tudatos vásárlói attitűd terjesztését; számomra kisgyermekes anyukaként különösen megnőtt mindennek a jelentősége, hiszen állandóan ott lebeg a szemem előtt, hogy felnövő gyermekeimnek is megadathasson az, ami a mi gyermekkorunkban még többé-kevésbé természetes volt: a tiszta víz, a tiszta levegő, a nem génkezelt élelmiszerek, stb.
Most már felelősséggel tartozom az ő jövőjükért is.

A Meskán történő adásvételekkel reményeink szerint hozzájárulhatunk ahhoz, hogy a bizonytalan eredetű, távol-keleti tárgyak helyett (melyeket a földrészek közt ide-oda szállítani nem kis környezetszennyezéssel jár, ráadásul az előállításuk körülményei is igen távol állnak a fair trade szellemiségétől) a helyben, legalább részben helyi alapanyagok felhasználásával készült áruk adásvételét segítsük elő.

Mivel az oldalon a vevő és az eladó választhatja az áru személyes átadását is, ilyen esetekben még a postázással és a csomagolással szükségszerűen keletkező szemét mennyisége is minimálisra csökkenthető. Csepp a tengerben, de minden csepp számít.

Fentieken kívül nagy szeretettel várjuk az oldalra a kifejezetten újrahasznosított alapanyagokat felhasználó művészeket is; külön kategóriát is létrehoztunk már ezen tárgyak népszerűsítésére, és a jövőben tervezzük, hogy a portékájukat legalább 50%-ban bizonyíthatóan újrahasznosított alapanyagokból készítő kézműveseknek különböző előnyöket is biztosítunk az oldalon.

A jövő év elején tervezzük a kreatív témájú, használt könyvek adásvételét is, hogy az új technikák felé kacsintgató felhasználók ne rögtön a boltba rohanjanak, ha valamit ki szeretnének próbálni, hanem előbb nézzenek szét, nincs-e valakinek egy megunt könyve az adott technikával kapcsolatban.

Szintén a jövő évre tervezzük egy olyan ’virtuális kamra’ létrehozását a Meskán belül, ahol a felhasználók saját készítésű élelmiszereket (szörpök, lekvárok, savanyúságok, stb.) csereberélhetnek egymás közt, ezzel is tovább erősítve a Meska közösségépítő és környezettudatos jellegét.

GM: Kiknek az alkotásait várjátok a Meskára? Milyen alkotások kerülhetnek fel?

PR: A Meskára igényesen kivitelezett képzőművészeti, iparművészeti illetve népművészeti alkotások készítőit várjuk; nem számít, hogy az illető profi és ebből él, vagy csak szabadidejében, kikapcsolódásként alkot, a lényeg az, hogy szívvel-lélekkel csinálja amit csinál.
Mivel a célunk az, hogy a Meska a méltányos kereskedelem szellemében működjön, galériákat, kereskedőket nem engedünk az oldalon árusítani.

Sok kisgyermekével otthon levő anyuka is regisztrált már a honlapunkon, és többen sikeresen árusítanak is. Főleg gyerekeknek készítenek mindenféle játékot, kiegészítőt, de van köztük aki például táskákat varr. Remélem hamarosan nekem is jut majd időm az alkotómunkára is, és én is megnyithatom saját boltomat a Meskán.

GM: Hogyan döntötted el, hogy vállalkozó leszel? Mi az eredeti szakmád? Valami hasonló, vagy most egy egészen újba vágtál?

PR: Eredeti szakmámat tekintve közlekedésmérnök vagyok, a gyerekek születése előtt évekig egy mérnökirodában dolgoztam, amit ugyan nagyon szerettem, de valami mindig is hiányzott belőle.
Viszonylag kreatív munkát végeztem, de nem volt meg az az alkotói szabadságom, amire vágytam; ezért régóta motoszkált bennem a gondolat, hogy belevágjak valami teljesen új, önálló dologba, azonban hiába voltak ötleteim, valahogy hiányzott az önbizalmam, és a megfelelő társ a vállalkozáshoz.

Aztán a gyerekek születése után elvégeztem a Műegyetem másoddiplomás MBA képzését.
A kellően gyakorlatias oktatás és a többségében vállalkozóként dolgozó hallgatótársak hatására szép lassan megjött az önbizalmam, és az újonnan szerzett tudás birtokában már úgy éreztem, bele mernék vágni valami teljesen újba.

Az utóbbi időben több hasonló gondolkodású barátommal is rendszeresen felvetődött egy közös vállalkozás lehetősége, ebből a vajúdásból született meg végül középiskolai barátnőmmel, nem mellesleg legkisebb gyermekem keresztanyukájával a Meska ötlete.

GM: Mennyi időt vesz el ez tőled? Hogyan jut időd közben a gyerekekre is?

PR: Nagy szerencsém van, hogy a párom mindenben maximálisan támogat. Úgy érzem, egy kisgyermekes nőnek ez a legfontosabb, hiszen a család támogatása nélkül nem tudtam volna iskolába járni, illetve néha kicsit kiszakadni a gyerekek és a háztartás körül zajló mindennapokból. A nagyszülők sajnos nagyon elfoglaltak, ritkán tudnak besegíteni, így szükségem volt egy bébiszitterre is, aki időnként pár órára vigyázott a kicsikre.
Mindemellett a legfontosabb talán a pontos időbeosztás. Véleményem szerint amire igazán szeretnénk, arra mindig jut időnk.

Azért a fentiekhez hozzátartozik, elég célirányosan töltöm ki az időmet, például TV-t egyáltalán nem nézek, na és valljuk be, hogy néha kicsit el vagyok maradva a házimunkával is…
Idén szeptembertől szerencsére sokkal könnyebb dolgom van, mert a két „nagylányom” elkezdett óvodába járni, így már csak a kisfiam van velem napközben, aki szerencsére elég megbízhatóan alszik ebéd után, ha csend van; ilyenkor nekilátok a munkának, és a házban csak a klaviatúra hangja hallatszik.

Nem tudnám konkrétan megmondani, hogy naponta hány órát dolgozom a Meskával, mert ez általában a nap folyamán alakul ki, illetve sokszor például csak délután derül ki, hogy felmerült valami hirtelen megválaszolandó kérdés, megoldandó probléma. De a családunk életvitele is amolyan hirtelen változó. Jó előre betervezem a napjaink gerincét adó családi programokat (kirándulások, játszóterezések, vendégeskedések, stb.), illetve a hétvégéket, hogy legyen mihez igazodnom. A köztes időt pedig mindig a pillanatnyi helyzethez igazodva osztom be a munka és az egyéb teendőim között.

GM: Saját fejlesztésű az oldal vagy csináltattátok? Milyen befektetést igényelt az indulás?

PR: A Meska igazából egy koprodukció, ha lehet így fogalmazni.
A grafikákat, illetve a kabala madárkákat barátnőm, Hídvégi Borbála rajzolta, az oldalak látványtervét egy kedves barátunk, Biczó Balázs készítette, míg a programozást, oldalfejlesztést egy pécsi cégre, a Wawonára bíztuk.
Az indulás legnagyobb költségét a cég alapítása, illetve az oldal programozása jelentette; ez utóbbi egy hat számjegyű összeg volt, melyhez jött a munka java; a rengeteg egyeztetés, levelezés, tervezés, amit az elmúlt fél évben napi szinten a Meska készítése kapcsán lebonyolítottunk; mindennek az értéke forintban kifejezhetetlen.

Fentiekhez jönnek természetesen a reklámköltségek is; a tervünk az, hogy az első évek valamennyi bevételét az oldal fejlesztésére, illetve népszerűsítésére fordítjuk.

Reméljük, hogy a hazai közönség bizalommal fogadja a Meskát, és készítők, vásárlók egyaránt ugyanakkora örömmel használják majd, amekkora örömmel mi dolgozunk rajta.





19 Comments

  • Benkő Istvánné

    Reply Reply 2009. március 05. csütörtök

    Én sokfélével foglalkozom hobbi szinten.Foltvarrás, festészet,
    babavarrás,csuhé fonás,faragás,csipkeverés.Most tanulom a vesszőfonást.De még érdekel a grafika,a korongozás az agyagozás
    forma technikái stb.Zsike

  • Manita

    Reply Reply 2009. február 25. szerda

    Kedves Réka!

    Gratulálok! Én még csak addig jutottam el hogy kiviszem az üveg- és selyemképeimet a “kgst piacra” mert a kiállításaimon kívül nam nagyon tudom bemutatni v. eladni őket.
    Van egy mondás,pontatlanul tudom csak idézni: ha segítséget akarsz kérni valakitől ,kérdezd mag hogy te miben segíthetnél neki.
    Tehát miben tudnék segíteni neked v. bárkinek akit érdekel…?
    Több éve amatőröknek és gyerekeknek szervezek és vezetek “művésztelepeket”. Nem hivatalos formában működünk-szállásért és étkezésért cserébe-alkotunk falvakban községekben ….miközben az ott élő gyerekek, nyugdíjasok, kismamák /bárki/ eljöhetnek és résztvehetnek a tábor életében ingyen
    A tavalyi 1 hét sajnos kiesett mert veszélyeztetett kismama voltam, de úgy néz ki h. az augusztusi tábor elől már 50%-ban elhárultak az akadályok.Most h. megtaláltam ezeket az oldalakat rengeteg ötletem van kismamák számára akár technikák tanulása akár műveik eladása terén /általad/ 1-1 nyíltnapon…fórumon stb…
    ui. remélem nem bántottam meg senkit hogy pont ide írtam…ez csak a cím miatt volt /amikor a célok……találkoznak/
    minden lehetőségnek és válasznak örülök és nagyon szívesen segítek…
    kezdő internetező vagyok igazából azt se tudom h.megadhatom e az email címem Üdv mindenkinek!
    Manita

  • Bozsár Judit (tesserae)

    Reply Reply 2008. október 17. péntek

    Nagyon hálás vagyok a sok munkáért,amit belefektettetek! Hiszem, hogy jó célt szolgáltok és sikeresek lesztek!
    Ismerőseimnek, barátaimnak mindig elküldöm a Meska linkjét, legyen honnan válogatniuk a karácsony előtti ajándékőrület idején:-)))
    Sok sikert kívánok Nektek, a Meskán jelenlevő alkotótársaimnak és magamnak 🙂

    • Bihari Mariann

      Reply Reply 2016. szeptember 01. csütörtök

      Szia Judit, ne haragudj, de keresem volt Petrikes osztálytársamat, és Őt is Bozsár Juditnak hívják .Esetleg nem Te vagy a keresett kedves osztálytárs? Mi 1986- ban végeztünk. Megtennéd hogy válaszolsz nekem? Nagyon köszi! Mariann

  • Ledeczki Anna

    Reply Reply 2008. október 10. péntek

    Kedves Réka és Bori!

    Sok sikert Nektek! Nagyon tetszenek az ötleteitek:)

  • panyizsuzsi

    Reply Reply 2008. október 06. hétfő

    Gabi!
    Múlt hétvégén hallgattam egy szociológus előadását, hogy a magyar nők mennyivel többet dolgoznak az EU-ban élő társaiknál (erre pontos felmérések vannak!) A nők szerepe az üzleti/társadalmi világban következő években nagyon meg fog nőni és ez rengeteg változást hoz majd a családok életében és szerkezetében. Azt hiszem ezt megvitatni egy blog talán nem is elég!

  • Gabi

    Reply Reply 2008. október 05. vasárnap

    Mindenekelott gratulalok, szuper az otlet, szuper a megvalositas (tudom mar, honnan lesznek a karacsonyi ajandekok :). Egy dolgot szeretnek azonban megjegyezni, sajnos tobb helyen is olvasom: az a mondat, hogy a “ferjem mindenben tamogat” mindig kicsit felhaborit – ez ezt kerlek ne vedd ellened iranyulo tamadasnak, inkabb amolyan eselyegyenlosegi hoborgesnek, ugy altalaban. Ugyanis a gyereket ketten vallaljak, es elmeletileg a papanak epp annyi szerepet kellene a gyerekek neveleseben vallalni, mint a mamanak. Akkor hat miert is csak “tamogatja” a feleseget? Aki egyebirant gyereket nevel, haztartast visz ES meg penzt is keres….. Nem kellene egyenloen megosztozniuk az otthoni feladatokban – ha mar a penzkeresesben sikerult egyenloen reszt vallalni??? Es nem tamogatni, hanem reszt venni…. Lanyok, asszonyok, a szohasznalaton nagyon nagyon sok mulik, formalja a tudatunkat … Kitartas es hajra a folytatashoz. 🙂

  • Gabella

    Reply Reply 2008. október 02. csütörtök

    És tök jó ötlet szerintem az is, hogy a regisztrálók a saját honlapjukról is oda tudják irányítani az érdeklődőket az oldalra!

  • Réka

    Reply Reply 2008. október 01. szerda

    Kedves Móni!

    Hogy hogyan találnak meg? Például hogy elolvassák ezt a cikket ;-))
    Egyenlőre interneten hirdetjük magunkat több helyen is, illetve szerencsére igen hatékonynak bizonyul a szájról-szájra terjedő hírünk 🙂

    Az oldalon látható tárgyakat a készítők maguk töltik fel. Regisztrációt követően tudsz boltot nyitni, és már kezdheted is a termékfeltöltést!

    Szeretettel várunk minden kreatívkodót!

    Réka

  • Móni

    Reply Reply 2008. október 01. szerda

    Lányok!

    Micsoda kreativitás! Nagyszerű! Nagyon kedves és igényes és bohókás, hasznos és szemet gyönyörködtető, egyszerű és ötletes tárgyakat láttam nálatok!

    Kik a vásárlók? Hogyan találnak meg benneteket? Hogyan kapcsolódnak hozzátok?

    Ha ezt a fiaimnak megmutatom, az ügyes kezű srácok engem fognak nyúzni, hogy ők is akarnak egy boltot. 🙂

    Milyen feltétellel vesztek be tárgyakat?

    Jókedvet holnapra!

    Móni

  • Réka

    Reply Reply 2008. október 01. szerda

    Sziasztok!

    Köszönjük szépen a kedves szavakat és bátorítást! Jó érzés, hogy többen is legalább olyan lelkesek vagytok mint Mi ;-))

    Réka

  • optimista38

    Reply Reply 2008. október 01. szerda

    Nagyon örülök az ilyen kezdeményezéseknek.

    Valószínű, hpgy én is Meskás leszek.

  • Ráczkevi Kata

    Reply Reply 2008. október 01. szerda

    Sok sikert kívánok a Meskához!
    És itt köszönöm a lehetőséget, mint az egyik lelkes felhasználótok! :o)

  • Lizi

    Reply Reply 2008. október 01. szerda

    Szép honlap! gratulálok.

  • Csilla

    Reply Reply 2008. október 01. szerda

    Gratulálok a lányoknak ehhez a remek kezdeményezéshez!
    Rögtön alaposan végig is nézem a Meskát, nekem ez új, még nem találkoztam vele.
    A gondolat erejéig már felvillant bennem is egy ilyen oldal ötlete, de örülök, hogy a lányok megvalósították, nekem épp elég lesz a saját oldalamat kialakítani.

  • Nagy Eszter

    Reply Reply 2008. szeptember 30. kedd

    Gratula lányok csak így tovább!

  • panyizsuzsi

    Reply Reply 2008. szeptember 30. kedd

    Sok sikert a meskához lányok!

  • Orsolya

    Reply Reply 2008. szeptember 30. kedd

    Gratulálok Borinak, és Rékának. A meska nagyszerű kezdeményezés, már sikerült találkoznom vele. Remélem egyre többen felfedezik majd.

  • Gabella

    Reply Reply 2008. szeptember 30. kedd

    Ági! Örülök ennek a riportnak, és mint kezdő “meskás” innen is gratulálok Rékáéknak a nagy ötlethez, és az igényes megvalósításhoz!

Leave A Response

* Denotes Required Field