Vendégpost: Vállalkozóként jobbá tenni a világot

Online vállalkozókként ugyanúgy büszkék szeretnénk lenni arra, amit csinálunk, mint mindenki más. Igen, muszáj pénzt keresni a vállalkozásunkkal, mert valamiből meg kell élni, de ezzel sokunk nem elégszik meg: arra vágyunk, hogy őszintén segíthessünk embereken, környezetünkön, a Földön. Vajon mennyire lehetséges ez a mostani kapitalista világban? – Kárpáti Gergely, a Jóságos Vállalkozó Blog szerzőjének írása.

Milyen a tipikus vállalkozó?

Még most, 2014-ben sem ritka, hogy a “vállalkozó” szó negatív asszociációkat kelt az emberekben. Az 1990-es évek rombolását sokáig tart helyrehozni. Mi ugyan tudjuk, hogy vállalkozó és vállalkozó között óriási különbségek lehetnek, de mit tehetnénk azért, hogy a közvélemény is lássa, egyre több a tisztességes, jóakaratú vállalkozó?

Egyik napról a másikra nem fogjuk tudni megváltoztatni az emberek gondolkodását, de egy dolgot már ma is megtehetünk: jó példát mutatunk. Ha a saját vállalkozásunkban megvalósítjuk azt, amit másoktól elvárunk, akkor bizonyítjuk, hogy lehetséges. Hamarosan más vállalkozók is felfigyelnek ránk és követik a példánkat, mert sokkal jobb érzés tisztességesen vállalkozni, mint átverni az embereket és, ha látják, hogy így is működik, akkor nincs vesztenivalójuk.

Lehet ezt másképpen is csinálni?

Először tehát a saját portánkon kell rendet raknunk. De ne aggódj, nem olyan nehéz ez, csak a megfelelő hozzáállás és akarat szükséges hozzá. Ezen az úton nem leszünk egyedül, nekünk is mutatnak példát más vállalkozók…

Gondolj például egy szépirodalmi íróra, aki nyilvános blogján osztja meg gondolatait egyre népesebb táborával, és időnként e-book formájában is kiad egy-egy nagyobb lélegzetvételű művet. Ő kellemes pillanatokat okoz olvasóinak. Azzal az olvasóval is jót tesz, akinek épp nincs pénze megfizetni a könyvet, mert a blogon ingyenesen olvashatja szösszeneteit, és azzal is, akinek van pénze.

Aztán ott van mondjuk egy gyermeknevelési tanácsadó, aki a friss szülők mindennapi kihívásait könnyíti meg. Rövid, azonnal alkalmazható kis tanácsokat ad a blogján teljesen ingyen, és akinek személyes és mélyebb segítségre van szüksége, annak korrekt díjazás fejében segít.

Ott vannak továbbá azok a vállalkozók is, akik őszintén hisznek abban, hogy az általuk forgalmazott egészséges élelmiszerek javítják az emberek közérzetét, vagy az általuk kínált környezetkímélő tisztítószerek segítenek megóvni a Földet.

Számtalan példát hozhatsz te is, ha végiggondolod, kikkel találkoztál eddigi életedben.

Mit kell ehhez tenni?

A jó hír az, hogy szinte bármilyen területen lehet tisztességesen vállalkozni, ha nem a profit az elsődleges célunk.

A rossz hír az, hogy ehhez nem elég egy elhatározás meg egy ebből fakadó örömtánc eljárása 🙂 Ez egy jó kiindulási alap, de utána sokat kell gondolkodni, kutatni, kísérletezni és legfőképpen tanulni, tanulni, tanulni.

És nem utolsósorban gondoskodnod kell arról, hogy olyan emberekkel vedd körül magad, akik támogatnak az utadon. Nagyon könnyen lehet, hogy a barátaid és a szeretteid egy része hülyének fog tartani, amiért szembemész az árral… hogy egy durván kapitalista világban a profit helyett fontosabbnak mered tartani az embereket és a környezetünket.

Ne hagyd, hogy ők visszahúzzanak a pocsolyába! Kérd meg őket, hogy tartsák tiszteletben a döntésedet, ahogy te is tiszteletben tartod az ő hozzáállásukat. Aztán keress új barátokat!

A Gazdagmami közösségében nem lesz nehéz találnod hasonló gondolkodású embereket, hiszen Ági is a tisztességes, jótakaró vállalkozók híve, így aztán ilyen hozzáállású olvasókat vonz. Ha szeretnél megismerni egy másik közösséget is, akkor szívből ajánlom a most decemberben indult Jóságos vállalkozó blogomat, ahol a fenti szellemiség jegyében igyekszem segíteni a hozzád hasonló aranyszívű vállalkozókat online lehetőségekről szóló rövid videókkal és cikkekkel.

Előtted áll a lehetőség, hogy jobbá tedd a világot… sok sikert kívánok hozzá!

Kárpáti Gergely, Jóságos vállalkozó blog

2 Comments

  • Kovács Anita

    2014. február 04. kedd

    Köszönöm ezt a posztot! Jól esik olvasni tisztességes vállalkozókról, akik nem hajtanak fejet a „rendszer” előtt. Remélem hamarosan meglesz a kritikus tömeg!

  • Somogyi Eszter

    2014. február 01. szombat

    Kedves Ági és Gergely!
    Nagyon jó volt olvasni ezt a posztot és újra azt érezni, nem vagyunk egyedül. Magam a Sajtókapocs életrehívójaként éppen azt a célt tűztem ki, hogy csakis olyan kezdeményezéseknek segítek a nyilvánosság elé jutni, amik értéket teremtenek, képviselnek. Bár én csak a közvetítő szerepét töltöm be, mégis nap, mint nap úgy érzem, amit a munkámmal az olvasók, nézők elé viszek, az számukra csak jót tartogathat. Az a rendszernek pedig egy Gergely által is említett külön ajándéka, hogy így csupa tisztességes, a foglalkozásában örömet találó emberrel tölthetem a napjaimat.
    Üdvözlettel,
    Somogyi Eszter