Idén harmadik alkalommal kerül megrendezésre az Év Anyavállalata verseny, amelyben olyan anyukák mérhetik össze tudásukat, akik a baba vagy kisgyermek mellett kezdtek vállalkozni.

Magyarországon a munkaképes korú nők fele nem dolgozik, a munkanélküli nők száma egyértelműen a gyermekvállalást követően nő: a Gazdagmami.hu 1600 kismamával készített felmérése szerint a kismamák 47%-a a GYES után nem tud visszamenni eredeti munkahelyére. Az Év Anyavállalata verseny célja rámutatni: az otthon töltött éveknek nem kell szükségszerűen a munka világából való teljes kieséssel járniuk, a kismamák babák mellett is képesek piacképes és sikeres cégeket indítani.

Az „Év Anyavállalata 2012” címre olyan anyák pályázhatnak, akik legalább egy 6 év alatti kisgyermek mellett kezdtek vállalkozni. A versenyen tavaly 77 vállalkozó anyuka vett részt és több, mint 500 ezer szavazat érkezett. A verseny közönségdíját a különleges textilfigurákat készítő, 3 gyermekes Szarvas Mici, a szakmai díjat a fonalboltot üzemeltető Varga Gabriella nyerte el.

„A válság hatására az anyák többsége már a GYES ideje alatt keresi a munkalehetőségeket, hogy kiegészítse a GYES összegét, azonban távmunkára, részmunkaidős állás megszerzésére szinte egyáltalán nincs lehetőségük. A munkaerőpiac nem szívesen fogadja a kisgyermekes anyákat, ezért érdemes figyelembe venniük az álláskeresésen kívül az önálló munkahelyteremtés lehetőségeit is” – mondja Vida Ágnes vállalkozásfejlesztési tanácsadó, az Év Anyavállalata-díj megalapítója.

Az „Év Anyavállalata 2012” célja olyan sikeres anyák bemutatása, akik példaképként szolgálhatnak a bizonytalan helyzetben levő kismamák számára.

A verseny április 4-től május 11.-ig tart, nevezni április 2-től lehet a www.gazdagmami.hu/anyavallalat oldalon. A közönségdíj mellett szakmai díjat is kaphatnak a kismamák, amit egy neves szakértőkből álló szakmai zsűri ítél oda.

A sajtóközlemény letöltési linkje (PDF)

Leave A Response

* A hozzászóláshoz el kell fogadnod az adatvédelmi tájékoztatónkat

*

Elfogadom

* Denotes Required Field