Dolgozó anyák infografika

Dolgozó anyák infografika A családok 57%-ában az anyagiak döntik el, mikor születik meg a második gyermek – derül ki a Gazdagmami.hu 2100 anya részvételével zajlott felméréséből. Az anyák több, mint fele csak akkor vállalja a következő gyermeket, ha biztosnak érzi az anyagiakat.

A felmérésből kiderül, hogy az anyák 44%-a az első gyermek 2 éves kora után visszatér a munkahelyére és csak 2-3 év munka után vállalkozik a következő gyermekszülésre.

Nagy súllyal esik latba a döntésükben a TGYÁS és a GYED mértéke, hiszen ennek az összege az előző éves jövedelemtől függ: az anyák 11%-a tudatosan még a GYED ideje alatt vállalja a 2. gyermeket, mert így a járandóságok összege magasabb szinten maradhat. Ha azonban a következő gyermek már a GYED lejárta után születik, akkor az utána járó TGYÁS és GYED mértéke közel azonos lesz a GYES összegével, ezért dönt úgy az anyák 72%-a, hogy inkább visszatér néhány évre a munkahelyére.

Az anyagiak miatt elhúzódó gyermekvállalás limitálja a születendő gyermekek számát is. Mivel Magyarországon az első gyermekvállalás időpontja az elmúlt évtizedekben kitolódott (1960-ban még 22, 2009-ben már átlagosan 26 éves korban szülnek először a magyar anyák), ezért a család pénzügyi lehetőségei jelentősen korlátozzák a gyermekek számát is: 100-ból 72 anya visszatér a GYED-et vagy a GYES-t követően a munkahelyére, ezért a testvérek között 4-6 év korkülönbség alakul ki. A felmérésből kiderült: anyák 81%-a gondolja átmenetinek az első gyermek vállalása után munkában eltöltött 1-2 évet és úgy gondolják, a 2. gyermek után vállalt újabb átmeneti időszakot a munkaadójuk már nem nézné jó szemmel.

Az anyák 62%-a szívesen vállalna kettőnél több gyermeket, azonban Magyarországon csupán a családok 12%-a nevel 3 vagy annál több gyermeket. Ennek az az oka, hogy míg 2 gyermek után még van lehetőség a munkaerő-piaci visszatérésre, addig a 3. gyermek alaposan megnehezíti a munkavállalás esélyeit: a 3 vagy annál több gyermeket nevelő anyák 52%-a tapasztalta valamilyen módon, hogy a gyermekei száma miatt hátrányt szenvedett a munkavállalás során. 41%-uk arról panaszkodott, hogy a munkaidő összeegyeztethetetlen a család életével (túlórázni kell, vagy 3 műszakos munkarend van), 32% a napi 2 óránál több utazást találta megoldhatatlan problémának és az anyák több, mint 80%-a gondolja úgy, hogy legalább egy esetben gyermekei száma miatt utasították el.

Hátrányt jelent az is, hogy az anyák 2 gyermek esetén átlagosan 6, 3 gyermek esetén átlagosan 9 évre esnek ki a munkaerőpiacról. Megoldást jelenthetne, ha az anyák részmunkaidőben vagy távmunkában dolgozhatnának, azonban Magyarországon csupán a munkavállalók 4%-a dolgozik részmunkaidőben az Európai Uniós 25%-os átlaghoz képest, a távmunkavállalók száma pedig még ennél is kisebb, mindössze 3,7% – mondja Vida Ágnes a Gazdagmami.hu szakértője.

A felmérésben résztvevő anyák 95%-a szerint fontos, hogy a gyermek 3 éves koráig otthon maradjon, azonban a családok többségében ez nem valósul meg: az anyák 63,5%-a már a GYED lejártával megpróbál visszatérni a munkaerőpiacra.

Leave A Response

* A hozzászóláshoz el kell fogadnod az adatvédelmi tájékoztatónkat

*

Elfogadom

* Denotes Required Field