54 üzletmami mérte össze tudását az első kisgyermekes anyák számára indított üzleti versenyen.

A Gazdagmami.hu által idén első ízben meghirdetett díjra olyan anyák pályázhattak, akik legalább egy 6 év alatti kisgyermek mellől indítottak vállalkozást.

Az 54 induló között volt gyógytornász, üvegékszereket készítő iparművész, fogyatékos gyerekeknek indított játszóház, rajzfilm-készítő stúdió, igényes ruhákat árusító gyermek és kismamabutik, de akadt olyan anyuka is, aki 5 gyermek mellől irányítja nemzetközi hírű úszásoktatással foglalkozó oktatási cégét.

A beérkezett több, mint 21.000 szavazat alapján a verseny közönségnyertese Ugrai-Nagy Tünde, a Kerekerdő Óvoda létrehozója lett, aki saját első gyermekének keresett óvodát, amikor felismerte: lenne igény olyan kiscsoportos óvodára, ahol elsősorban a gyermekek helyi kreatív fejlesztése a cél. Ma már egy 4 éves kislány és egy 5 hónapos baba mellől irányítja vállalkozását.

A zsűri által kiválasztott különdíjas Zai Viktória lett, aki 2 éves kislánya mellett alapította meg lakberendezéssel és arculattervezéssel foglalkozó dizájncégét.

A versenyre különdíjat ajánlott fel a Seed Alapítvány, a Gazdagmami.hu, Joó Zsuzsanna karriertanácsadó és Vidi Rita író, motivációs tréner is. Ezeket olyan anyák kapták meg, akik kiemelkedő vállalkozási ötlettel neveztek be a versenybe.

„Egy friss felmérés szerint Magyarországon a munkaképes korú nők fele nem dolgozik. Különösen a gyermekvállalás utáni időszak az, ami megnehezíti a nők visszatérését a munkaerőpiacra: a kismamák 47%-a már a GYES időszaka alatt megtudja, hogy nem tud visszatérni eredeti munkahelyére” – mondja Vida Ágnes, a Gazdagmami.hu tanácsadója. „Különösen fontos, hogy az anyák az otthon töltött évek alatt továbbképezzék magukat és megismerkedjenek az önálló vállalkozásban rejlő lehetőségekkel is.”

A verseny célja megmutatni: a GYES ideje alatt otthon töltött éveknek nem kell szükségszerűen a munkaerőpiacról való teljes kieséssel járniuk és az anyák babák, kisgyermekek mellől is képesek piacképes és sikeres cégeket létrehozni.

Leave A Response

* A hozzászóláshoz el kell fogadnod az adatvédelmi tájékoztatónkat

*

Elfogadom

* Denotes Required Field