Muszáj-e marketinget tanulnom?





“Van egy csomó diplomám, értek a szakmámhoz, biztos, hogy meg kell most tanulnom ezt a sok marketinges dolgot is ahhoz, hogy boldoguljak?” – szegezte nekem a kérdést a tréningemen az egyik résztvevő a minap. Ezzel kapcsolatban van egy jó és egy rossz hírem… Melyiket mondjam előbb? 🙂

Kezdjük a rosszal:

A marketingtanulást nem lóghatod el, önmagában ugyanis a jó szaktudás nem adja el magát. Persze egy darabig el lehet evickélni spontán ajánlások alapján. Sok cég remekül elvan úgy, hogy egyáltalán nem foglalkoznak a marketinggel, csak a kapcsolatrendszerük élteti őket. De ennek megvan az a hátránya, hogy néha nagyon sok munka van, néha nagyon kevés – és ennek megfelelően a bevétel is hol ilyen, hol olyan.


Ha szeretnél a szaktudásodra építve biztos bevételhez jutni, akkor a jó szaktudás önmagában kevés a sikerhez. Annyi és annyi tehetséges emberrel találkozom, aki képtelen megélni a tehetségéből (ezért indult el ez az oldal is). Jó szolgáltatást nyújtanak, szuper szaktudásuk van, de a vállalkozásuk éppen csak akadozik.

Ha nem a vakszerencsére szeretnéd bízni a bevételeidet, akkor nem hagyhatod ki a marketing-tanulást. Hiszen a marketing nem csak a reklám (ahogyan azt sokan tévesen hiszik), hanem a céged minden porcikájában ott van:

  • abban, hogy milyen termékeket/szolgáltatásokat árulsz, hogyan fejleszted őket tovább, mit teszel hozzá,ű
  • abban, hogy milyen áraid vannak,
  • abban, hogyan szerzel új érdeklődőket,
  • abban, hogyan adod el az érdeklődőknek a terméket/szolgátatást,
  • abban, hogyan éred el, hogy aki egyszer vásárolt nálad, máskor is visszatérjen,
  • abban, hogyan éred el, hogy aki elégedett volt veled, elmondja másoknak is.

És ezt a sok mindent akkor most mind meg kell tanulnom?

Ha kezdő vagy és nem tudsz felvenni egy marketingest, vagy alkalmazni egy hozzáértő tanácsadót, akkor valóban meg kell tanulnod sok mindent. Azonban ez nem azt jelenti, hogy valóban MINDENT meg kéne tanulnod, amiről csak hallasz. Jobban jársz, ha egyszerre csak annyit sajátítasz el, amennyi a továbblépéshez szükséges, amit meg is valósítasz (én is így csináltam az elején).

A jó hír

Ez nem lesz így örökre 🙂 Az induláshoz meg kell szerezned a tudást és át kell látnod a marketing folyamatok rendszerét, később azonban, amikor már megérkeztek az első bevételeid és vissza tudsz forgatni a vállalkozásodba pénzt, fokozatosan kiszervezhetsz egyes feladatokat. A stratégiát még mindig te határozod meg, de a feladatokat mások végzik el – és minél kevesebb időd megy majd el sok szakértelmet igénylő részfeladatokkal, annál jobb és jobb lesz a marketinged és annál több a bevételed.


Az ügyfeleim körében is gyakran hallom, hogy kezdőként gyanútlanul kiadtak feladatokat, amik marketing szempontból fontosak lettek volna, és végül csalódniuk kell, mert a több százezer Forintért elkészült webshop nem hoz bevételeket, vagy a szépen dizájnolt honlapon senki nem rendel. A gond ilyenkor az, hogy sokan azt hiszik, az internet a technológiáról szól. Elég csak elkészíteni egy jó weboldalt és máris megy minden, mint a karikacsapás. Sajnos ez nem így van. Attól, hogy egy webshop technikailag jól működik, még nem hoz bevételt. Attól, hogy egy cégnek van egy “valamilyen” honlapja, még nem érkeznek róla csőstől a megrendelések.

Ha értesz a marketinghez, ha tudod, mi a célcsoportod, hogyan és mennyit interneteznek ők, milyen igényeik vannak, hogyan használják a netet, akkor tudni fogod:

  • milyen honlapot érdemes készíteni nekik,
  • milyen tartalom kerüljön a honlapodra (egy szakértői honlap más, mint egy webshop),
  • hol találod meg őket az interneten (azaz honnan jöhetnek majd a látogatóid – kereső? reklámbanner? közösségi oldalak? stb.)
  • milyen szolgáltatásokat nyújts nekik az oldaladon és hogyan kommunikáld ezek használatát (pl.van olyan célközönség, akinek egy sima fórum használata is gondot okoz, vagy nem értik, mit jelent az, hogy e-book)

Mindezt meg lehet tanulni és meg lehet érteni, magam is így kezdtem el. Hiszen a szakmádhoz is tudnod kell, mire van szükségük az ügyfeleidnek, nem? Ha a pék egyre finomabb süteményt süt, akkor többen vásárolnak az ő boltjában. Ha a fogorvos jól érzéstelenít és foglalkozik a betegek problémáival, akkor többen ajánlják tovább. Ha a butikos elbeszélget a vevőivel és azokat a ruhákat tartja a boltban, amire igény van, akkor szívesebben járnak hozzá a vevők. Mindez nem csak marketing, hanem ezek a tapasztalatok a szaktudásodat is növelik.

Át kell látnod a marketing-folyamatot ahhoz, hogy a feladatokat kiszervezd másoknak, ezt pedig nem úszod meg tanulás nélkül. Nincs mese: a marketing a vállalkozásod minden részletében jelen van, ha nem akarsz az asztalfióknak dolgozni, akkor nem mehetsz el csukott szemmel mellette.

Már hallom is a kifogásaidat, hogy ehhez te nem értesz, macerás terület, nem is tudod, hogyan fogj hozzá, de ugye tudod, hogy a kifogásokért cserébe nem adnak a boltban tejet? 🙂





13 Comments

  • Vida Ági

    Reply Reply 2010. február 18. csütörtök

    Köszönöm Piroska 🙂

  • Wieland Piroska

    Reply Reply 2010. február 18. csütörtök

    Szia kedves Ági!
    Megajándékozlak Téged a kreatív blogger díjjal amit én is azért kaptam, hogy továbbadjam.
    Én Téged is kiszemeltelek erre a díjra mert megérdemled!
    Elfogadod? 🙂
    Szeretettel
    WiPiroska

  • Kriszta

    Reply Reply 2010. február 18. csütörtök

    Ha akartok egy kis segítséget a blogírás tanuláshoz:vagy ha kedvetek van csatlakozatok a programhoz.( ingyenes)

    http://www.change.org/get_out_the_box_inc/actions/view/looking_for_blog_contributors_for_female_mentoring_program_2

  • Jakab Gyöngyi

    Reply Reply 2010. február 17. szerda

    Ernához kapcsolódva, két dolog jutott eszembe. Ha meglátom, hogy egy oktatónak (a web oldalán) egy oldalt tesz ki a végzettségeinek a felsorolása, attól én hátrébb lépek, vagyis kisebbrendűségi érzésem támad. Nem is tudom miért?:)
    A másik, a szociális munkás szakon, mi olyan készségeket kaptunk, amik tényleg az életre neveltek, szabályos túlélési csomagot. Viszont ehhez nélkülözhetetlen az alapos, reális önismeretünk, a marketing fontosságáról nem is kételkedve. Még jó, hogy vannak ilyen oldalak, s támogatók, bár én még a “gyerekcipőt hordom”, de nem adom fel!
    Épp most készült el, végre a hatásotokra, az ajándék E-könyvem,…:)
    Köszönet Áginak, Titinek:
    Jakab Gyöngyi

  • Erna

    Reply Reply 2010. február 17. szerda

    Vajon lehet-e jó marketinget csinálni, ha az embernek nincs papírja, hogy elvégezte-e ezt vagy azt a szakmát, pusztán könyvekböl, internetröl stb… szedte össze a tudását, csak épp nem vizsgázott le belöle. Pontosítanék, mert mégiscsak vizsgázott, amikor idegen emberek, nevezzük ügyfeleknek, megveszik a terméket, söt pozitív visszajelzéssel látnak el. Az ember így is le tud folytatni jó marketinget, el tudja adni magát és a termékét, a többit meg megtanulja hozzá. Ezt a képességet minek nevezik? Hogyan tudnak a dolgok így is jól müködni? Talán ezt nevezik velünk született képességeknek? Igen, ez az.

  • Vida Ági

    Reply Reply 2010. február 17. szerda

    Ildikó, ehhez fel kell venned a kapcsolatot egy olyan szolgáltatóval, aki ezzel foglalkozik. Csak akkor érdemes SMS fizetést választanod, hogy alacsony áras a terméked (1000 Ft alatti), elektronikus (e-book, csengőhang, tagság stb.) és sokat adsz el belőle. Ezt a szolgáltatót tudom ajánlani: http://www.info-tech.hu/

  • Jónásné, Erzsi

    Reply Reply 2010. február 16. kedd

    Sziasztok!

    Igazatok van az oktatási rendszerrel kapcsolatban. Én marketing szakon diplomáztam az egyik legnívósabb egyetemünkön, ahol azért a gyakorlati oktatásra is hangsúlyt fektettek. Legalábbis szerintük: voltak esettanulmányok. Aztán kikerültem a nagybetűs életbe és tanulhattam meg mindent újra, senki nem csinált BCG mátrixot, és a sok P-vel sem foglalkoztak. (Bár ez a pénzügyre is igaz volt).
    Most az on-line marketinget a saját bőrömön kezdtem el megtapasztalni, és a gyakorlatban tanulgatom. Így sem könnyebb, de amit egyszer végig csináltam, azt utána könnyebb megjegyezni.

    A marketinget egyébként nagyon sokan összetévesztik még a mai napig is az értékesítéssel. Sajnos.

    Erzsi

  • Erdei-Gulyás Gabriellas

    Reply Reply 2010. február 16. kedd

    Az iskolában csak a biflázás megy. Minden szinten.

    Az életre sem pénzügyileg, sem kreativitásban nem lehet ott felkészülni.

    A főiskolán szerettem a minőségirányítást, a marketinget, mert új arcait mutatta be – az alapoknak. De az életkezdéshez és az életben maradáshoz az semmi.

    Ezt az oktatók is jól tudják, és többükkel beszélgetve arra jutottam, hogy az általuk ajánlott könyvek, no és a gyakorlatból vett példáik mindig előbbre mutattak, mint a jegyzetek és tankönyvek.

    Hálás vagyok Nekik, remek tanáraim voltak/vannak, akik feszegetik az oktatási rendszer kereteit.

  • Ivony Ildikó

    Reply Reply 2010. február 16. kedd

    Szia Ági! Ez a cikk mintha rólam szólna. Weblapod és hírleveleid segítségével el tudok már bánni a továbblépéshez éppen szükséges feladatokkal. Van egy kérdésem (bocs, ha nem itt kellene feltenni): hogyan lehet azt megcsinálni, hogy sms-ben is fizethessenek a vásárlóim?

  • Kovka

    Reply Reply 2010. február 16. kedd

    Az a vicc, hogy én még tanultam is marketinget a fősulin. De egy kalap citromot se ért! Be kellett magolni mindenféle cuccokat, amit aztán egy nagyon szigorú pontozású írásbelin egyszerre kb. 60 embertől számon kérhettek. Aztán ennyi! Gyűűűűlöltem!
    Az életnek ehhez semmi köze nincs!
    Aztán jöttek a Gyöngyvér által is említett marketingesek, akik közül sok tukmált, ami persze nagyon fárasztó. És az ember akkor azt gondolja: ez az egész egy nagy humbug!
    Most úgy látom, hogy ez egy izgalmas terület, ahol jól kiegészítik egymást bizonyos jól bevált módszerek és technikák valamint a saját megérzések. És nekünk, nőknek nagyon jók a megérzéseink, nem??? 😉

  • Szalkai Titi

    Reply Reply 2010. február 15. hétfő

    Igen, itt az ideje, hogy felébredjünk abból a rózsaszín ködből, amit az oktatásügyben akasztanak ránk, hogy pusztán a jó szakmával majd mindent elérünk. Sok mindent el lehet érni, de a jó bornak sem árt a cégér.

  • Vera

    Reply Reply 2010. február 15. hétfő

    Én nem titkoltan haragszom a magyar oktatási rendszerre alsó és felsőfokon egyaránt. Azt látom, hogy az iskolában megszerzett tudás sok esetben inkább korlátozza az egyén boldogulását és fejlődését, mintsem segítené azt… és az iskolának megtanult tananyagért és nyelvtudásért sem adnak tejet sehol. :! Mindegy.
    A marketing is egy része az üzletnek. Van aki szeret értékesíteni, van aki fázik tőle. Van aki szeret körmölni és adminisztrálni, van aki rühelli. A marketing is biztos ilyen. De attól még mindegyiket csinálni kell! És mindegyiket jól kell csinálni!

  • Patak Cs. Gyöngyvér

    Reply Reply 2010. február 15. hétfő

    Ráadásul, aki keres, az biztosan talál is – az internet tele van marketing-guruval, marketing tanácsadóval, marketing oktatóval…
    Én ettől kezdetben megrettentem. A sok hírlevelet, blogot és weboldalt alig győztem elolvasni, nemhogy felfogni és megfogadni a tanításukat. Aztán rájöttem, hogy ki kell választanom, ami pont nekem szól – az én helyzetemnek megfelelő kaliberű, és számomra a legtöbb hasznos információt tartalmazza. Így két-három rendszeresen olvasott forrásra korlátoztam a tanulnivalókat. Az olvasottakat pedig a józan paraszti ésszel kell kombinálnom, és már nem is tűnik olyan idegennek és megtanulhatatlannak.

Leave A Response

* Denotes Required Field