Tweet
Köszönöm a rengeteg megfejtést a reklámszövegírós játékra! A nyertes neve nem más, mint:
Zsanett, aki az Üdülés, Szállás Szlovákiában tulajdonosa! Ő nyerte a belépőt az értékesítési készségeket fejlesztő “Három a kislány” tréningre.
Most pedig Te következel, kedves szövegírásban megfáradt Olvasóm…
Igen, Te, aki nem tudja, mit mondjon az ügyfeleinek.
Aki nem tudja, miről szóljon a nyitólapja, hogyan reklámozza a hírlevelét.
Te, aki bizonytalan benne, hogyan, milyen szavakkal kéne eladnia termékét/szolgáltatását.
Te, aki újra meg újra átírod a szövegeidet és úgy érzed, nem olyan jó az egész, de nem tudod, hol és hogyan javíts bele.
És igen, Te is, aki cégeknek értékesít és nem tudja, feléjük hogyan és mit kéne leírni.
Ezen a héten mindannyian kérdezhettek tőlem a szövegírásról, én pedig válaszolok itt a blogban, mindenkinek!
Miről lehet kérdezni?
-
- Mit írjak a honlapom nyitólapjára?
- Hogyan fogalmazzam át a hírlevelemet reklámozó bannert, hogy többen iratkozzanak fel?
- Hogyan írjak érdekesebb hírleveleket?
- Mit írjak a DM leveleimbe?
Bármiről, ami az online vagy offline reklámszövegírással kapcsolatban számodra jelenleg fejtörést okoz.
A kérdéseidet legkésőbb csütörtökön éjfélig várom a hozzászólások között.





Szia Ági!
Hogyan válhatok még jobb szövegíróvá? Hogyan találhatok még jobban rá a saját stílusomra? A gyakorláson kívül van még más recept hozzá szerinted?
Mitől lesz ütős egy nyitóoldal? Kinézet? Elrendezés? És egy bemutatkozó? A feliratkoztató oldalról nem is beszélve, valamint az értékesítési oldalt sem kihagyva.
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 13th, 2010 at 10:48
Jó kérdés
Kétféleképpen válhatsz jobb íróvá: sok írás és sok olvasás által. Olvass sokat blogokat, könyveket, szakirodalmat és fórumokat is, ez utóbbi azért fontos, mert a fórumokban leírva látod a célcsoportod véleményét, vagy a témáddal kapcsolatos véleményeket, itt olyan szavakat használnak az emberek, amiket ők is értenek, és ez gyakran más, mint a szaknyelv, amit te használsz.
Mitől lesz ütős egy nyitólap?
1. Célja van, például az, hogy ösztönözzön a hírlevél-feliratkozásra
2. Arról szól, ami a látogató fejében akkor jár, amikor megtalálja az oldalt, ahhoz, hogy ezt tudd, tudnod kell, honnan kerülnek oda az emberek a nyitólapodra. Ha pl. sokan jönnek Adwords hirdetésből, akkor a hirdetés szövegének passzolnia kell ahhoz, amit a nyitólapon kínálsz, mondasz, így sokkal jobb eredményeket tudsz elérni.
Ugyanez vonatkozik a hírlevél-feliratkozásra is. Ha a banner, amin reklámozod a hírlevelet/csalit pontosan azt kínálja, amit a feliratkoztató oldalon is leírsz, akkor sokkal hatékonyabb lesz.
A bemutatkozó oldal a bizalomépítésről szóljon, arról miben tudsz segíteni az olvasóidnak és milyen referenciáid vannak ezen a téren, mi bizonyítja, hogy képes vagy erre.
Az elsődleges mindig az, hogy a hírleveled, a csalid, a blogod és a terméked egyaránt valós igényeket elégítsen ki és ezekről is írjál, ettől lesz hatékony az oldalad.
[Reply]
Gizus Reply:
október 14th, 2010 at 09:43
Köszönöm.
A másik kérdésem -és a kérdésfeltevésnek most van itt az ideje-: Ha elkészül a honlapom érdemi része, akkor elmondod majd a véleményed róla? Egyelőre még nincs olyan állapotban, hogy érdemes legyen ránézned, de a lehetőséget most kínálod fel, így most kell élni vele.
Gondoltam, egy sokat látott szakértői szem tud megfontolandó véleményt mondani.
Köszi!
Gizus
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 15th, 2010 at 04:27
Hamarosan (novemberben) lesz egy olyan webináriumom, ahol pont ezt fogjuk csinálni: kielemezni a résztvevők weboldalát, ha oda becsatlakozol, részletes elemzést fogsz kapni.
Szia Ági!
Kérlek nézd meg honlapo.Sok minden érdekel és ezért sok mindennel szeretnék foglalkozni.Mit tehetnék ,hogy rendezettebb legyen és több látogatóm?
Köszönettel:Nagyné Betti
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 13th, 2010 at 10:58
A fő probléma az, hogy nem derül ki első ránézésre az oldaladról, hogy miről is szól. Ezt a fejlécbe rögtön bele kéne írni. Mit kínálsz, kinek, miben segítesz? A másik gond formázási, ezért tűnik rendezetlennek: ne írj mindent félkövér betűvel, ez a kiemelés eszköze legyen csak, mert ahol minden fontos, ott semmi sem fontos igazán, ezért csak a valóban lényeges címekhez, alcímekhez, szavakhoz használj kiemelést.
)
A menüben van két helyesírási hiba: megvalósult álom (rövid u
viszont a fiúknak hosszú “ú”
A megvalósult álom menüpontban a szöveget jobban tagold és ne írj ilyeneket, hogy “ebben a menüpontban szeretném leírni…” ez felesleges, senkit nem érdekel. Inkább írj arról, hogy mi ezeknek a bútoroknak az előnye az olvasó szempontjából (egyedi, tartós, egészséges, biztonságos, szép stb.) A szöveget tagold bekezdésenként, ne legyen ennyire ömlesztve, és ha van, nyugodtan tegyél még fel több képet.
Az oldal alján (és akár az oldal több pontján is) pedig legyen ott, hol és hogyan lehet árajánlatot kérni tőled (pl. “Te is szeretnél egyedi bútorokat a gyerekszobába? Kérj árajánlatot itt!”) Erre érdemes lenne egy ajánlatkérő oldalt készíteni egy űrlappal (a Google Docs űrlapkészítőjével meg tudod oldani, vagy legalább mindenhova tedd ki az e-mail címet, ahol árajánlatot lehet kérni) Írd le azt is, milyen fajta bútorokat lehet rendelni (fotel, szekrény stb.) és milyen tipikus árak szoktak lenni (a leggyakrabban rendelt bútoroknál, tájékoztatásképpen pl. fotelek már 10.000 Forinttól). Az sem egyértelmű, hogy ezek egyedi bútorok vagy pedig tömegtermék, le kell írni, hogy egyedileg gyártod őket, ezért kell árajánlatot kérni rá.
[Reply]
Bernadett Reply:
október 13th, 2010 at 13:36
Ági, ha nem titok, akkor itt melyik honlapról van szó…?
[Reply]
Varga Piroska Reply:
október 13th, 2010 at 17:26
Katt a kérdező nevére… és…
Ildikó Reply:
október 13th, 2010 at 17:46
de ott nem jön be semmi. Legalábbis nálam nem.
Csak azt írja ki, hogy a domain nem mutat tárhelyre.
Vida Agi Reply:
október 15th, 2010 at 05:48
mert elírta
.eu a vége.
Horváth Erzsébet Reply:
február 8th, 2012 at 15:58
Szia van egy 5hónapos kisbabám és hogy elvégezzem a dolgom néha leadom a párom szüleinek de ők ugy kezelik mintha az ő lányuk lenne és nem az unokájuk a papa erős dohányos és hiába mondom hogy ne puszillgassa a kezét csakazért is tulzásba viszik a rajongást félek hogy engem kevésbé fog szeretni válszolnál az email oldalamra?Mikortól tudja hogy én vagyok az anyukája,
Vida Agi Reply:
február 11th, 2012 at 19:56
Születésétől tudja, hogy te vagy az anyukája. Ha veled van a legtöbbet, hozzád kötődik.
Kedves Ági,
Gizus hozzászólásából én kiragadnám a saját stílus kérdését. Szerintem ez nagyon fontos. Miként alakíthatom ki a megfelelő hangnemet? Hogy ne legyek se túl személyeskedő, de nagyon távolságtartó, hivatalos, idegen se?
Más is eszembe jutott, ez pedig a betűforma. Honlapomon én olyan betűformát használok, amely olyan, mintha kézzel írott szöveg lenne. Szerintem jól olvasható, de kíváncsi vagyok mi a véleményed neked erről.
Köszi
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 13th, 2010 at 11:07
Kis tömegben nem gond a kézzel írott betű, csak akkor gond ez, ha sokat írsz, pl. blogbejegyzésnél már zavaró.
A “Köszöntelek honlapomon” részt át kell írni, ez teljesen felesleges. Helyette írj egy címsort: “Állandó fejtörést okoz az ajándékozás? Egyedi ajándékot szeretnél adni, ami nem csak értékes, hanem szép emlék is egyben? Lássuk, miben tudok segíteni neked!”
És itt jöhet a szolgáltatások felsorolása. A felsorolásból azonnal lehessen átkattintani az egyes elemek után az egyes termékeket leíró aloldalakra.
Nem túl áttekinthető ez a kis szöveges rész a görgetés miatt, ezért törekedni kell rá, hogy ne kelljen görgetni inkább legyen több aloldal, külön-külön az egyes ajándéktípusokról, ez keresőoptimalizálási szempontból is jobb. Ezeken a kis aloldalakon legyen fent a termék, a képei és az ára, valamint innen lehessen átkattintani az árajánlat-kérésre, ez így áttekinthetőbb és hatékonyabb.
Árlista helyett is inkább egy termékek oldalt csinálnék, ahonnan szintén az egyes termék-aloldalakra lehetne átkattintani, ahova úgyis felkerülnek az árak is.
Az árajánlatkérő legyen sokkal pontosabb, ne csak alapadatok legyenek, hanem az is, pontosan milyen terméket szeretne, milyen paraméterekkel (darabszám, csomagolás stb.)
[Reply]
Szia, Ági!
Most újítom a honlapom, kérlek nézd meg, hogy mi az amire nem lenne szükség, vagy éppenséggel másképpen kellene. Előre is köszönöm
Erzsi
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 13th, 2010 at 11:13
Amit elsőre észrevettem, hogy fordítva vannak a menüpontok, ami nekem teljesen logikátlan, miért alulról felfelé kell haladni köztük.
A másik, hogy a Magamról és a Nyitólap célja ugyanaz, arról szól, ki vagy te és mivel foglalkozol. Szerintem készíts Magamról menüpont helyett egy Ajánlatkérés menüpontot, ahol azonnal fel lehet venni veled a kapcsolatot és ezt linkeld be az összes többi aloldalra, mindenhonnan elérhető legyen.
A Történet menüpontot nevezd át, mert így nem lehet tudni, miről szól, pl. lehetne “Mi az a Nőfély?” a menüpont neve.
A Nyitólapod érdekes, de nem derül ki belőle, te melyiket kínálod a 3 közül, mit tudsz adni a hozzád fordulóknak, miben vagy más, mint a többi vőfély/nőfély, miért érdemes téged választani.
[Reply]
Szia Ági!
Nekem egy kicsit más jellegű a kérdésem: egyszer megírtam a honlapom szövegét, és elég jól megtalál a gugli. Azóta csak kisebb dolgokat módosítottam. Attól félek, hogy ha nagyon átírom a szöveget, esetleg sokkal rosszabb lesz a honlapom helyezése… valós a félelmem?
Gondolom, a “nézd meg a honlapom és mondd meg, hogy mit kéne változtatnom” című kérésekre nincs kapacitásod, ha esetleg mégis, én is szívesen veszem!
Köszi, üdv., további jó ötleteket és jó munkát!
Anna
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 13th, 2010 at 11:14
Nem valós a félelmed, ha a kulcsszósűrűség változatlan marad (azaz a kulcsszavak megmaradnak a nyitólapodon), akkor nem okoz majd gondot, ha átírod a nyitólapot.
Az oldalad egyébként tetszik, van benne koncepció és ez a lényeg
[Reply]
Anna Reply:
október 15th, 2010 at 18:25
Köszönöm a választ!
És örülök, hogy tetszik!!!
[Reply]
Szia Ági!
/. Úgy hiszem, hogy ebből mindannyian tudunk tanulni, és esetleg “élesben” nem követjük el ugyanazt a hibát.
Azt kérném tőled, hogy reklámszövegírós játékra küldött pályázatok alapján légyszi gyűjtsd össze -természetesen tipizálva- amiket jónak, pozitívnak, követendőnek tartasz, ill. ami még elfogadható, és a negatívumokat is persze /ha van ilyen
Nagyon megkönnyíteni a további próbálkozásainkat.
Előre is köszi.
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 15th, 2010 at 05:49
Szerintem mindegyik pályázat jó volt. Volt jópár, ami itt az oldalon kevésbé állta meg a helyét, de ha az írója oldalán vagy hírlevelében van ott, akkor szuperül működik
[Reply]
Kedves Ági!
Nagyon köszönöm a lehetőséget, és a segítséget!
A honlapomat átalakítom, ill. teljesen új lesz, most még a régi van fent, szeretnék egy nem mindennapi címsort a honlapom nyitólapjára, ebbe tudnál segíteni?
Nagyon köszönöm előre a segítséget!
Minden jót, és szép NAPot!
Saufert Katalin
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 13th, 2010 at 11:22
Hű, ez nagyon jó téma, mert látványos
Először is: tessék sok-sok-sok képet tenni az oldalra mindenhova. Az embereknek nincs fantáziájuk, többnyire olyan névjegyet csináltatnak, amit láttak valahol, valakinél, ez pedig általában uncsi
Te legyél az (és a honlapod), ami rengeteg ötletet ad nekik ahhoz, milyen lehetőségek vannak, mit lehet megvalósítani és adj ötleteket ahhoz is, hogyan használják fel a névjegykártyákat.
A nyitólap ötlete jó, de ne a Mit készítünk még? legyen az első, hiszen te itt most elsősorban névjegyet szeretnél eladni, ez legyen a középpontban. Ezen az oldalon ne legyenek ott a referenciák, elég, ha a Magamról oldalon ottvannak.
A címsorral kapcsolatban ilyesmit tudnék elképzelni: “Unalmas, szürke névjegyet szeretnél, ami eltűnik a többi között, vagy olyat, amit megtartanak az ügyfeleid és mindig az eszükbe juttat téged?”
[Reply]
Saufert Katalin Reply:
október 13th, 2010 at 18:09
Kedves Ági!
Nagyon köszönöm a hasznos tippeket, és hogy segítettél!
Minden jót!
Kati
[Reply]
Szia Ági!
Ez meglepetés a javából. Nagyon köszönöm a lehetőséget és a nyereményt. Várom a “Három a kislány” tréninget.
Pillanatnyilag az érdekelne, hogy – Hogyan fogalmazzam meg a hírlevelemet /e-könyvet/ reklámozó bannert, hogy többen iratkozzanak fel?
Köszönöm.
Sajnos holnaptól valószínűleg péntekig nem jutok net közelébe, ezért majd közvetítőn keresztül tartom a kapcsolatot veletek addig.
Üdvözlettel és mindenkinek szép hetet:
Zsanett
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 15th, 2010 at 06:04
Javaslom neked is ezt a bejegyzést: http://www.gazdagmami.hu/internet-marketing/hirlevel-feliratkozas-konverzio
Maga a könyvet reklámozó doboz legyen teljesen más, mint a többi (más háttérszín vagy valami feltűnő grafika), valamint eleve a dobozból derüljön ki, hogy ha rákattintanak, akkor mit fognak találni, mert így már eleve az oldalra érkező látogatók tudni fogják, hogy innen le lehet tölteni valamit és ha a banner leírja, mit, akkor nem is gondolkodnak, hanem le is töltik. Írhatod például azt: “Nehéz a nyaralás kisgyermekkel? Ajándék könyvünk elmondja, hogyan legyen egy örökmozgó kicsi mellett is élvezetes a nyaralás!”
A nyaralással kapcsolatban: szerényen el van dugva a feliratkozási lehetőség, alig találtam meg
A másik probléma az oldallal kapcsolatban van: neten nincs nyomtatvány, mert ugye képernyőn vagyunk
helyette mondd azt, hogy kattints ide, add meg az adataidat és töltsd le a könyvet.
Csakhogy van egy másik gond is: hogy ez a mostani link az általános űrlapra visz, aminek már semmi köze ahhoz, amit az elején ígértél (ingyenes könyv letöltése). Le kell írni nekik, hogy a könyv mellett kapnak speciálisan gyerekes családok számára szóló ajánlatokat is, és ezért érdemes minél pontosabban kitölteniük, mert így személyre szabott ajánlatokat kaphatnak majd.
Még egy utolsó észrevétel: túl bonyulult a feliratkozási folyamat. Rákattintanak a bannerre, onnan bemennek egy aloldalra és még onnan kell továbbkattintani ahhoz, hogy megadhassák az adataikat. Ez így sok. Az űrlapot bele kéne tenni abba az aloldalba, ahol a könyvről írsz.
[Reply]
Kedves Ági!
Pont arra szerettelek volna megkérni, mint egy egyik hozzászóló, Varga Piroska! Így ha már ő ezt megtette tőlem függetlenül is, akkor én csak csatlakoznék az ő kérdéséhez.:-)
Köszönöm! Marcsi
[Reply]
Kedves Ági!
Szeretnék tanácsot kérni az alábbiakkal kapcsolatban.
Idegenforgalommal és ingatlanközvetítéssel foglalkozik a cégünk.
- Mit írjak a honlapom nyitólapjára?
- Hogyan fogalmazzam át a hírlevelemet reklámozó bannert, hogy többen iratkozzanak fel?
- Hogyan írjak érdekesebb hírleveleket?
- Mit írjak a DM leveleimbe?
Köszönettel:
Kati
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 13th, 2010 at 11:36
Az a probléma, hogy a két tevékenységed egészen más célcsoportot szólít meg, hatékonyabb lenne a kettőt két külön honlapon népszerűsíteni.
De, ha már így egyben van a kettő, azt javasolnám, hogy a nyitólapon arról írjál, milyen két tevékenységgel foglalkoztok, mi közül lehet választani (pl. Balatoni ingatlant vásárolnék – Nyaralni indulnék a Balatonra)
Hírlevél: őszintén szólva én kerestem és nem találtam meg a hírlevél-feliratkoztató bannert. Tehát az első feladat az lenne, hogy jól látható helyre kéne tenni az oldalon (célszerű lenne a fejlécbe tenni) Mivel itt kétféle területről van szó, ezért két hírlevélnek kéne lenni az egyik azokhoz szólhat, akik nyaralni szeretnének a Balatonnál, a másik azokhoz, akik ingatlant vásárolnának. Simán szólhat arról is, hogy küldesz nekik értesítőt az akciós szálláslehetőségekről, programajánlatokról a környéken, a másik hírlevélben pedig a jó ingatlanvételi ajánlatokról.
Érdekesebb hírlevelek: azoknak a leveleknek nagyobb a megnyitási aránya, ami úgy néz ki, mintha egy barátom küldte volna, tehát nincs hírlevél-kinézete, nincs “hírleveles” tárgysora, vagy valami nagyon meghökkentő van a tárgysorban. A levél legyen egyszerű, áttekinthető, nem túl hosszú és célratörő: az ügyfeledet nem érdeklik az olyan fordulatok, hogy “engedje, meg, hogy bemutassam eheti ajánlatunkat”, ezért ilyenekre nincs szükség, csak a lényegre, ha emellett még egy rövid történet, érdekes információkat és a saját egyedi stílusodat is hozzáteszed, akkor nyert ügyed van
[Reply]
Kedves Ági! Köszi a lehetőséget!
) Köszönöm a választ! g.
Az lenne a kérdésem, hogy címadásnál jobb-e ha kreatív, poénos és kifejező a cím, vagy az a jobb, ha keresőbarát és szerepel benne a kulcsszó?
A mell-lámpás sales oldalam szövegét nézted még akkor mikor ezt vettük a tanfolyamon, és azt mondtad jó, úgyhogy most csak annyit kérdeznék róla, hogy nem túl nagy-e a betűméret. Jó a bannere? ha nem, mit kellene változtatni rajta?
Ha partner-programozom és mások termékeit kell majd árulnom, azt ugyanolyan nyomulósan kell, mintha a sajátom lenne? Vagy más technikák vannak erre az esetre?
Az e-book sales szövege megfelelő? Szeptember 10. óta 27 feliratkozót hozott. 1280 látogatóból. 2-3 százalék nem túl jó, nem?
Kell külön kitenni hírlevél-feliratkoztatós bannert hogyha az e-book-nak amúgy is van bannere és ott a hírlevélre iratkozik fel? Plusz még a bemutatkozó oldalon is van feliratkoztatás, meg a nyitólapon ami maga a blog.
Próbáltam konkrétan
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 13th, 2010 at 11:46
Címsor: ne kreatív és poénos legyen, hanem adja el az oldal többi részét, azaz fogja meg a látogató figyelmét, hogy továbbolvassa az oldalt.
A mell-lámpás oldalad szerintem jó. Eggyel kisebb betűméret szerintem jobb lenne és ne legyen minden félkövér, ez zavaró, csak a fontos dolgokat kell kiemelni, nem mindent.
A bannerek szerintem jók az oldaladon.
Szerintem más termékeit is ugyanolyan határozottan el kell adni, ahhoz, hogy eredményeid legyenek, mint a sajátodat.
Az e-book oldal szövege jó, de:
- nincs címsor, hanem 4 alcím van, kell egy címsor a fő előnyökről,
- utána jöhetnek a címsorok,
- a biológiaórás címsor jópofa, de felesleges, mert ez nem igény, csak megállapítás, inkább arra kell hatni, hogy a saját orvos nem mond el mindent,
- sokkal pontosabban le kell írni, mit tartalmaz a könyv, milyen előnyökkel jár, ha feliratkozik rá, mit fog megtudni belőle,
- a Név felirat és a szöveg között hagyj ki egy üres sort,
- a Név felirat elé írd ki kiemelten, hogy “Kérd az e-bookot most!”
- Feliratkozom gomb helyett legyen inkább, “Igen, kérem a könyvet!”
Nem a látogatottsághoz viszonyított konverziót kell mérni, hanem azt kell megnézni, hogy a látogatók közül hányan találták meg a hírlevél oldalt és azok közül hány százalék iratkozott fel.
Ha kevesen kattintottak át, akkor ezen kell javítani (más banner, több banner, menüpontból is elérhető legyen az oldal, feliratkozó form az oldalsávban stb.) A mostani oldalsávos feliratkoztatónál is nyugodtan kiírhatod, hogy mi ez a könyv és töltse le most, ez nagyban megnöveli majd a feliratkozási konverziót.
[Reply]
gitta Reply:
október 13th, 2010 at 12:49
Szia
rosszul tettem fel a kérdést:
nem a címsorra gondoltam hanem az egyes bejegyzések címére
köszönöm a válaszokat megyek is végrehajtani
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 16th, 2010 at 06:37
a bejegyzések címe jó
gitta Reply:
október 13th, 2010 at 13:06
még egy: az e-book oldalon címsornak szerinted jó, hogy
Képezd magad egészségesre! ?
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 16th, 2010 at 06:37
ez a szlogen ismerős valahonnan
de egyébként jó
Gitta Reply:
október 16th, 2010 at 15:56
Tényleg? Honnan? Azt hittem én találtam ki.
Akkor nem plágium?
Hú, én még kérdezni sem tudok! Még jó, hogy súgtál:-)
- Mit írjak a honlapom nyitólapjára?
- Hogyan fogalmazzam át a hírlevelemet reklámozó bannert, hogy többen iratkozzanak fel?
- Hogyan írjak érdekesebb hírleveleket?
- Mit írjak a DM leveleimbe?
A webshopomban egyébként MBT cipőket és angol nyelvű gyerekkönyveket, foglalkoztatókat stb árulok. Teljesen kezdő vagyok.
Köszönöm!
+ egy kérdés: manapság magázódni vagy tegeződni illik egy webshopban? És az oda író emberekkel?
[Reply]
Lilla Reply:
október 13th, 2010 at 22:15
Saját magam írok tovább, ah nem baj…
Keresgéltem sokat, de nem találom, mi lehet az a DM levél. Ciki, de tényleg nem tudom:-(
Én “hintacipőket” árulok – hogy a csudába lehet ehhez hírleveleket írni??? Mos még csak oké, mert most töltögetem fel a termékeket, de ha fent lesz minden?
Köszönöm, hogy egyáltalán kérdezhetek!
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 16th, 2010 at 06:43
A DM levél az a direkt marketing levél, amit postán szoktak kiküldeni.
Nyitólap: hát azt biztosan ne írjad, amit most, hogy nálatok minden cipő akciós… Arról írjál, milyen rossz a fájós láb, a fájós hát és hogyan segítenek ebben ezek a cipők.
Az oldalad ne a cipőről szóljon, kevesen vannak még, akik tudják mi ez a cipő és mire való. Az oldal a gerincbántalmakról, a lúdtalpról és a többiről szóljon, neked azoknak az embereknek kell segítened, akiknek fáj a háta, a lába, a dereka és erre a megoldás a cipő. A hírleveled is erről szóljon.
Az MBT cipő és az angol gyerekkönyv együtt egy webshopban nem megy. Egészen más a cél, egészen más célcsoport… Készíts az angol könyveknek külön oldalt.
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 16th, 2010 at 06:45
Jaj, és még valami
A háttérzenét kapcsold ki az oldaladon, mert ezzel el lehet üldözni a vásárlókat, ráadásul alig találtam meg, hol kell kikapcsolni. Ez teljesen felesleges.
Lilla Reply:
október 17th, 2010 at 15:31
Köszi a válaszokat.
A zenéhez csak annyit, hogy lehalkítottuk. Levenni egyelőre nem szándékozom, mert jónéhény pozitív visszajelzést kaptam már ezzel kapcsolatban.
Miért nem lehet egy webshopban kétféle dolog?
Ha az angol könyveknek külön oldalt csinálok, attól még könyvelésileg ugyanúgy a LillaMBThez tartozhatnak? Bocsi, lehet, ez dedós kérdés, de én nem tudom…
Vida Agi Reply:
október 18th, 2010 at 06:54
Lilla, az a helyzet, hogy marketing szempontból problémás ez. nem ugyanaz a célcsoport vásárolja a cipőt és a könyvet, ha együtt vannak sokkal nehezebb megszólítani a célcsoportot, a megfelelő oldalra irányítani őket, de még a szövegírás is nehezebb így, nem is szólva a felhasználóról, aki nehezebben navigál így a honlapon.
Egy cégnek akármennyi honlapja vagy webshopja lehet. Ez csak egy reklámfelület, olyan, mintha a tévében, a rádióban és az újságban is hirdetnél.
A zene a felhasználók többségét zavarja, ráadásul nem mindenkinél hallatszik, viszont azokra is gondolnod kell, akik mobilnetesek (2 millió ember Magyarországon), ők biztosan nem szeretik, mert lassabban töltődik be az oldal nekik, talán meg sem várják, amíg bejön, inkább elmennek. Nem szabad megadni az esélyt, hogy bármivel is elüldözd a látogatók egy részét, ezért mondtam, hogy ne legyen zene az oldaladon.
Nagy Éva Reply:
október 17th, 2010 at 15:49
Spec én nem szeretem ha szól a zene, mert mihez képest halk..
Ha akarom úgyis bekapcsolom.
A webshop meg teljesen különbözőt árul, nehéz összekapcsolni, és ettől fura.. Elsőre néztem egy nagyot, hogy a könyv után cipő jött a csíkban…
[Reply]
Szia Ági!
Nekem egy bababiztonsági termékeket árusító webáruházam van. Szeretnék egy frappáns, lényegretörő szlogent, de nincs ötletem (illetve ha van, azt rögtön elvetem…). Olyat szeretnék, amit a nyitólapra, bannerre, szórólapra is rá lehetne tenni, de hiába agyalok.
Lilla kérdése akár az enyém is lehetne, én sem tudom, hogy magázodni vagy tegeződni illik. Mert szerintem tegeződni kellene az én vásárlóimmal, hiszen ők is, én is kisgyerekes anyukák vagyunk, mégis magázódva írják a kérdéseiket, kéréseiket, megrendeléseiket. És ilyenkor én is magázódva válaszolok, mert tiszteletlenségnek tartom, hogy én meg letegezem a levélírót.
Előre is köszönöm a választ, és azt, hogy VAGY NEKÜNK!
Réka
[Reply]
Réka Reply:
október 15th, 2010 at 12:09
“Kicsit” elkenődtem
(
Nagy gond lehet a “szövegírásommal”, ha még Ági sem válaszol a levelemre…
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 16th, 2010 at 06:59
Semmi gond vele, szerintem szuper az ötlet és jó, amit eddig csináltál
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 16th, 2010 at 06:57
Kismamák egymás között nyugodtan tegeződhetnek. Én kezdettől mindenkit tegezek, soha senki nem reklamált emiatt.
Az oldaladról: túl nagyok a betűk, és zavaró ez a színkavalkád. Elég lenne a sima sötétszürke (#666666 vagy #333333) betű. A mostani szöveg jó, de fölé kéne egy címsor, pl. valami ilyen: “Téged is félelemmel tölt el, mennyi veszélyt rejteget a világ a babád számára?”
Szlogen: ez nem szokott olyan könnyen menni, de nekem tetszik a mostani “Biztonság a babának – nyugalom a mamának”, vagy ilyesmi lehetne: “Cseperedj balesetek nélkül!” vagy “Biztonságos gyerekkor – balesetek nélkül”
[Reply]
Réka Reply:
október 16th, 2010 at 10:55
Köszönöm a választ és a segítséget!
Én mindenki honlapját megnéztem, mindenki kérdését és a rá kapott válaszát elolvastam, rengeteget tanultam! Beteszem a könyvjelzőbe és havonta 1x újra el fogom olvasni, biztos hogy mindig találni fogok benne valamit, amivel fejleszthetem az én honlapomat!
[Reply]
Gitta Reply:
október 16th, 2010 at 17:20
Szia! Van egy olyan kategóriám, hogy gyermekbiztonság.
Kitehetem a linked egy bejegyzésben? Vagy várjam most már meg, míg az Ági által javasolt újításokat elvégzed?
Üdv: g.
Réka Reply:
október 16th, 2010 at 22:02
Szia Gitta!
Természetesen örömmel venném, ha kitennéd a linkemet, köszönöm! Az Ági által javasolt dolgokat már megtettem.
Nem találom az elérhetőségedet a honlapodon, pedig lenne egy megjegyzésem a trombitavirághoz (a szakmám szerint tájépítészmérnök vagyok), kérlek írj nekem a bababiztonsag(kukac)yahoo.com e-mail címre!
Kedves Ági!
A reklámozás igen messze áll tőlem és nem kívánok agrasszív módon reklámozni. Talán azért is olyan nagy a kihívás ezzel kapcsolatban. Hogyan tudnék reklámozni anélkül, hogy ne azt mondják: már megint…? Nagyon örülnék, ha megnéznéd a blogomat és adnál ötleteket.
Köszönöm
Teri
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 13th, 2010 at 11:54
Akkor mondják azt, hogy “már megint”, ha nem vagy egyedi. Az szokott lenni a gond, hogy sokan minták, sablonok alapján állítják össze az oldaluk szövegét, a reklámjaikat, így az pontosan olyan is lesz: sablonos. Minél több szöveg készül egy kaptafára, annál kevésbé lesznek hatékonyak a szövegek. Éppen ezért azt lehet tenni, hogy nem másokról másolod a szófordulatokat, hanem őszintén leírod a saját stílusodban, mit tudsz adni az ügyfélnek és miért érdemes téged választania.
Amin változtatnék: a nyitólapnak rögtön az elején leírnám mi ez az egész, miben, kinek segít, ki csatlakozhat hozzá és ehhez pontosan mit kell tennie (regisztráljon az oldalon stb.)
[Reply]
Kedves Ági!
A blogom http://csaladbaratutazas.blogspot.com/
néhány napja indult útjára, jelenleg kialakulóban van. Az elképzelésem szerint partnerprogramokon keresztül hozna kezdetben bevételt a családi programajánlat. Jelenleg az ingyenes szervezési tanácsadón dolgozom, és folyamatosan igyekszem újabb ajánlatokat feltenni. Mihamarabb szeretnék beiratkozni a tanfolyamodra, most az a célom, hogy megkeressem az árát!
Igazából olyan iránymutatást kérnék Tőled, hogy a tartalmi elemeim hogyan tudnak hatékonyak lenni már a nyitó lapon
Köszönettel Detti
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 16th, 2010 at 06:35
Néhány észrevétel: a feliratkoztató ablak betűtípusa más, mint a szövegé (alapvető tipológia szabály, hogy a talpas (pl. Times) és a talpatlan (pl. Arial) betűtípusokat nem keverjük az oldalon belül, mert csúnya)
A színessel kihúzott hátterű betűknél olvashatatlan a szöveg, mert sötét alapon sötétek a betűk, szóval, ahol piros a háttér ott legyen fehér a betű és jól fog kinézni.
Nagyok a sorközök: ahol bekezdés van, ott túl nagyok a közök, ezért nehezen olvasható az oldal, olyan benyomást kelt, mintha szétesett volna.
[Reply]
detti Reply:
október 16th, 2010 at 11:45
Köszönöm a válaszodat!
Néhány éjszakát eltöltöttem a régi bejegyzéseid tanulmányozásával, és rengeteg dolgot ujragondoltam!
Utólag, látva a sok-sok hibát különösen megtisztelőnek érzem, hogy válaszoltál!
Rajongód, és hamarosan tanfolyami hallgatód:
detti
[Reply]
Kedves Ági!
Én a bejegyzések írása közben is azzal vagyok bajban, hogy hogyan szóljak hozzá az olvasóimhoz, egyes számban (te…) többes számban (mi…, ti…) Még soha nem írtam hírlevelet és DM levelet, milyen terjedelemben érdemes írni? A jó szlogen vagy egy személyes történet a figyelemfelkeltőbb egy értékesítési oldalon?
A jelenlegi “egyszerű” blogomat a közeljövőben át fogom költöztetni máshova, lesz értékesítési oldal, és mindenképpen szeretnék hírlevelet is, ezért engem most ezek a kérdések foglalkoztatnak a leginkább.
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 16th, 2010 at 07:04
Háziasszonyok egymás között nyugodtan tegeződhetnek, te is háziasszony vagy, ők is azok: miért magázódnátok? Nyugodtan tegezhetsz és írhatod azt is, hogy “mi”.
A hírlevél terjedelme: attól függ, milyen hírlevél. Ha egy e-mail tanfolyam részéről van szó, vagy egy teljes blogbejegyzést kiküldesz, akkor az lehet hosszú, és ha mondjuk hetente 1-2 ilyet küldesz, akkor el is olvassák. Ha viszont azt szeretnéd, hogy kattintsanak át, akkor a levél inkább rövid legyen. De itt is sokat számít a tapasztalat, az, hogy mit írsz, hogyan írsz a levélbe, mindenkinek magának kell kitesztelni, nála mi működik igazán.
Az értékesítési oldalnál a címsor nagyon fontos, ez az, ami “eladja” az egész oldalt, ha nem jó a cím, akkor nem olvassák végig az oldalt sem. Egyébként meg a történetek nagyon hatásosak itt is.
[Reply]
Kedves Ági!
Azt kérem Tőled, véleményezd a blog szövegeimet (téma, stílus). Úgy gondolom, ez nem annyira publikus, ezért örülnék, ha e-mailben küldenéd.
Üdvözlettel
Pap Zsuzsa
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 16th, 2010 at 07:07
Zsuzsa, szerintem jó a blogod és ezt nyilvánosan meg is mondom
Viszont figyelj az elgépelésekre, különösen, ha kiemelt szövegrészekről van szó (Metropol pl)
[Reply]
Még egy kérés:
Hogyan tud a képem megjelenni? Van avatarom. Mi tegyek?
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 13th, 2010 at 11:55
ugyanazt az e-mail címet kell itt is megadnod hozzászóláskor, amit a gravatar.com-on megadtál.
[Reply]
Kedves Ági és a többiek!
Kérlek nézzétek meg az oldalamat, és hogy mit kellene tennem,
hogy több tanítvány jöjjön az indiai tánc óráimra.
Illetve azt szeretném még kérdezni, hogy
mit javasolnátok infóterméknek, ami egy véletlenül odatévedőnek is vonzó lehet és megfogja.
http://www.indiaitanc.hu
Köszönettel és üdvözlettel,
Adrien
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 15th, 2010 at 06:15
Kevesen vannak, akiknek maguktól eszükbe jut, hogy indiai táncot tanulnának. De. Táncolni, mozogni sokan szeretnek, ezért a nyitólapodnak nem arról kell szólnia, milyen tanfolyamok vannak, hanem arról, milyen tánc ez és kinek való. Miért jó, ha a kislányomat ide viszem? Miért jó, ha felnőttként megtanulom? Miért jobb nekem, ha hozzátok megyek, mintha hastáncra?
Emellett javaslom, hogy tegyetek ki a nyitólapra egy videót (vagy akár többet is), mert ebben a témában a kép többet mond minden szónál.
Az oktatásaitok többféle célcsoportot ölelnek fel, ezért mindegyiket másként kell megszólítani és reklámozni is másként kell nekik. Például a szalagavatósoknak készülhet egy külön oldal arról, mennyire jópofa, ha a hagyományos táncok helyett az indiait választják és részletesen leírjátok miben tudtok segíteni. Betanítás, ruha. Utána ezt az oldalt külön hirdetitek Adwordsben, kifejezetten a szalagavatósokra fókuszálva.
Aztán másik csoport a gyerekeknek szóló foglalkozások, itt kell írni egy oldalt külön csak a szülőknek: miért jó, ha a gyerek elkezdi ezt a táncot, mit tanul belőle, miért jó ez neki stb. és erre megint készülhet egy külön hirdetés Adwordsben.
Egy észrevétel még: a sötétlila háttéren a fekete betű nehezen olvasható, világosszürke vagy fehér betűt javaslok.
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 15th, 2010 at 06:19
A csalira vonatkozó kérdésedet kifelejtettem
Itt is többféle lehetőség van: a leghatékonyabb az lenne, ha többféle csali lenne, külön a felnőtteknek, külön a gyerekes szülőknek. Az egyik az indiai tánc jótékony hatásaival foglalkozhatna – női, alakformálási, spirituális szempontból, lehetne benne konkrét tippeket adni, milyen egyszerűbb gyakorlatokat, mozgássorokat lehet otthon is megcsinálni, alaplépések stb. A másik arról, milyen mozgásformát válasszunk a gyereknek és miért jó neki a tánc, mit fejleszt stb.
[Reply]
Adrien Reply:
október 17th, 2010 at 09:05
Köszönöm szépen!
Remélem hamarosan találkozhatunk valamilyen alkalomból!
Üdv, Adrien
Szia Ági!
Én totál kezdő vagyok. Régóta olvasom az oldalaid,de sajnos most jutottam addig hogy lett egy saját weboldalam.Ezt alakítgatom,de olyan jó lenne ha ránéznél esetleg/ha van kapacitásod erre/,mert azért vagyok nagyon bizonytalan hogy üzletépítéssel kapcsolatban hogyan kell jó honlapot szerkeszteni? Mi az amire felfigyelnek az emberek? Mert ugye ez nem egy szolgáltatás mint olyan sok itt hozzászólónak?
Előre is köszönöm
Ági
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 16th, 2010 at 07:27
Az oldaladdal az a gond, hogy nagyon összevissza, nehezen olvasható. Sokféle színű betű, széttöredezett bekezdések (túl nagy a lyuk a bekezdések között) és nem is derül ki igazán, mit kínálsz. Mivel itt angol nyelvű oldalakról van szó, oda kéne regisztrálniuk, ettől a legtöbb ember pánikba esik, mert nem tudnak angolul. Nagyon alaposan és pontosan le kell írnod, hogy ezek angol nyelvű oldalak, de nem kell félni, mert te lépésről lépésre elmondod, hogyan kell használni, mit kell tenni, hogyan kell beregisztrálni, hogyan lesz ebből pénz.
A másik kérdés itt a bizalom: senki nem akar ismeretlen idegen nyelvű oldalakra regisztrálni, eleve gyanúsak az ilyen ajánlatok, ezért eleve mínuszból indít az oldalad az olvasónál bizalmi szempontból. Ez nem gond, csak tudni kell róla és eloszlatni a gyanúját, bizonyítékokat mutatni, miért működnek ezek a lehetőségek, hogyan működnek, pontosan mit kell csinálni – és akkor pozitívba hozhatod a bizalmi mérleget.
Amit még észrevettem: ahol például a befektetői klubról írsz. Aki éppen valami mellékállást keres, azt nem a divíziók meg a bérelhető luxusrepülő érdekli, hanem az, hogy hogyan lesz neki ebből pénze, mit kell csinálni. Leírhatod persze, mivel foglalkozik a cég, de hagyd ki az angol szavakat, azokat a szavakat pedig, ami szakszó (divízió, befektetői holding stb. tessék megmagyarázni neki és elmondani, miért előny ez az ő számára, ha pedig nem előny, akkor nem kell leírni)
A menüt is átalakítanám, senki nem kattint olyan menüpontra, amiben nem tudja miről van szó. Most ez a sok idegen nevű ismeretlen cégnév pont ezt váltja ki az olvasóból. Ehelyett ilyen menüpontok legyenek: Hogyan lehet itt pénzt keresni? Pénzkereseti lehetőségeink, Mit kell csinálnom? stb. Tehát azokra a kérdésekre válaszolj, amik felmerülnek a fejében és ezek alá tedd be (simán linkeld bele az oldalak szövegébe) a különféle cégeket és ajánlatokat.
[Reply]
Ribizli Reply:
október 27th, 2010 at 14:51
Köszönöm Ági, sokat segítettél.
Szép napot!
[Reply]
ZSANETTNAK SZERETETTEL GRATULÁLOK!
NAGYON ÜGYES VAGY, SZUPPPPER AZ OLDALAD.
KÍVÁNOM, HOGY LEGYEN SOK LÁTOGATÓD ÉS PERSZE VEVŐD!
Piroska
[Reply]
Pap Zsuzsa: gravatar.com – reggelsz, e-mail címhez feltöltesz képet. Kész. Blogok általában felismerik a képet.
[Reply]
Kedves Dénes, bocsi hogy offtopik lesz de kipróbálom!
[Reply]
Kedves Ági!
Amivel én foglalkozom az az egészséges kávé. Már egyre többen ismerik, hallottak róla, nézegetik az oldalt, de valahogy mégis félnek kipróbálni.
Vajon mivel lehetne feloldani ezt a gátlást? Az oldalon minden információ megvan, de jó lenne valami olyan szöveg, ami cselekvésre ösztönöz!
Köszönöm!
Judit
[Reply]
Judit Reply:
október 14th, 2010 at 20:10
Tudom, Ági, mindig azt mondtad, hogy MLM esetén csináljunk külön oldalt a terméknek és az üzleti résznek. (Amúgy folyamatban van, hogy ennek is, annak is csinálok egy WordPress alapú honlapot.)
Ezen honlapomon azonban együtt van a kettő. Egy ilyen szöveg is hatásos lehet?
“Attól, hogy rendelsz 1 doboz kávét nem kell törzsvásárlónak lenned!
Attól, hogy törzsvásárló vagy, és rendszeres fogyasztó még nem kell hálózatot építened!
De ha szeretnél egy jó online MLM-ben részt venni, akkor nagyon jó eszközt kapsz a kezedbe, és egy jó segítőt – engem!”
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 16th, 2010 at 07:39
Sokat segíthetsz nekik a szöveggel és ha megfelelően navigálod őket az oldalon. Például a nyitólap aljára leérve kéne tenni még a ganodermaültetvények elé egy linket, hogy “Nézze meg kávékínálatunkat!”
Ezenkívül a címsort át kéne írni: “Ön milyen kávét iszik?
Ha nem akar lemondani a kávézás öröméről, de az egészségére is szeretne odafigyelni, a megoldást itt találja.”
helyette: “Ki mondta, hogy a kávézás egészségtelen? Kávézzon Ön is magas vérnyomás, gyomorégés és savasodás nélkül!”
Szerintem nem azért nem rendelnek, mert attól félnek, MLM-ezniük kell, hanem azért, mert ez egy drága termék és nincsenek meggyőződve róla, hogy valóban megadja azokat az előnyöket, amiket ígér. A másik, hogy a termékek nevéből nehéz első látásra kihámozni mi is ez (tudom, ezen nem tudsz változtatni
), de ezután ráadásul még mindenféle ismeretlen összetevőkről is írnak a szövegben, amikről nem lehet tudni micsoda. Például, mi az a “100%-os tisztaságú lingzhi”. Azért nem vásárolnak, mert senki nem akar olyan terméket inni, amiről nem tudja, micsoda. Ha van rá mód, akkor ezekbe a termékismertető szövegekbe le kéne írni, mik ezek az alapanyagok, mire valók, miben segítenek.
[Reply]
Judit Reply:
október 16th, 2010 at 21:21
Köszönöm a válaszokat!
Egy részét továbbítom a marketing- és webszakértőnknek!
Az, hogy drága termék, hm. Egy sima Nescafe 3 in 1 tényleg olcsóbb. Érdemes megnézni az összetevőit. Én napi 1 kávét iszok meg, ami napi 140 Ft-ot jelent. Nekem ez így nem drága, főleg amilyen hatással van az életemre.
Aki nem olvassa el a honlapot részletesen az valóban nem tudhatja, mi az a “100%-os tisztaságú lingzhi”, de ha valaki megnézi a második fület, abban le van írva: a ganoderma, és ebben le van írva, amiket hiányoltál!
Aki elég időt szán, akár a blog elolvasására, akkor sok mindent megtudhat a termékekről. De javaslatod alapján fogok írni egy termékbemutató bejegyzést.
Köszönöm szépen!
Judit
Vida Agi Reply:
október 17th, 2010 at 07:01
Ez így van, de ezeket csak te tudod, hol vannak. De nem engem kell meggyőznöd, hanem azt, aki betéved az oldaladra
Egy átlag felhasználó bejön a nyitólapodra, elolvassa a szöveget, bemegy a termékekhez és egy csomó mindent nem ért. Hiába írod le egy helyen, ha ő oda el sem jut, mert nem keresi. A fontos dolgokat többször kell leírni és nem a blogba, hanem ott és akkor, amikor a vásárlási döntést meghozza a felhasználó, és a fontos infókért ne kelljen kattintgatni, mert minden egyes kattintás rontja a vásárlási konverziót.
A drágát azért mondtam, mert ez fel fog merülni a fejében. Neked nem a drága kávék a konkurenseid, de még csak nem is a legolcsóbbak, hanem az Omnia, mert magyar embernél ez az alap kávé (ismerek olyan kávézótulajdonost, akik piackutatást csináltak erről, kiderült, hogy nem érdemes drága, különleges kávét tartani alapból, mert a többségnél az Omnia íz az, amit igazán szeretnek)
Akkor tudsz sok kávét eladni, ha a két legfontosabb kifogást kezeled: miért jobb ez, mint a hagyományos kávé, és miért igya instant formában (a kávéporokkal szemben vannak fenntartásai annak, aki szeret kávézni, nem olyan jó az íze, mint a kotyogón frissen lefőttnek stb.) Szerintem pl. ha tudnátok ingyen termékmintát küldeni (persze nem mindenkinek, hanem valamiért cserébe, pl. több adatot kéne megadnia magáról az oldalon vagy továbbküldenie a feliratkozási lehetőséget 3 barátjának), vagy szerveznétek olyan kávézós napokat, amikor el lehet menni és megkóstolni a termékeket, azzal el lehetne oszlatni az ízzel kapcsolatos kétségeket.
Judit Reply:
október 17th, 2010 at 14:41
Köszönöm, hogy újra válaszoltál. Most írhatnék ide újra sok mindent, de valóban nem akarlak meggyőzni!
És a fő téma itt a szövegírás. Ezen a honlapon az Én történetemet, a blogot, és a kapcsolatot tudom szerkeszteni. A saját WordPress-es oldalt ebben a témában majd igyekszem a Te koncepciód alapján felépíteni, megírni. Egyébként a VHK napra vittem Neked is egy kóstolót, főleg, hogy pont egy kávé volt a plakátotokon. De nem voltál ott.
Viszont pont Vidi Rita mondta nekem, hogy ő is már hallott sokat erről a kávéról, de még nem tudta magát rávenni, hogy kipróbálja. Én adtam neki egyet, úgyhogy megkérdezheted Tőle, hogy ízlett neki, és milyen hatással volt rá!
Vida Agi Reply:
október 18th, 2010 at 06:56
Sajnálom, hogy nem tudtunk találkozni
Nem vagyok az a lógós típus, pláne, hogy hetekig dolgoztunk rajta, hogy ottlehessünk, de a fiam előző este kórházba került
Faragóné Keserű Judit Reply:
október 20th, 2010 at 14:27
Sajnálom. Igen, ez az Anyák sorsa. Én is minden programot úgy tervezek, hogy megyek, hacsak a gyerekek le nem betegednek. Szerencsére eddig még mindig megúsztuk.
[Reply]
Hello!
Kérlek nézd át a honlapom és szólj hozzá mivel lehetne hatékonyabb!
Köszi előre is!
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 16th, 2010 at 07:59
Az a gond az oldaladdal, hogy túl bonyolult, tele van felesleges elemekkel, kiemelésekkel. Nem azzal kell vezetni a figyelmet, hogy színes betűkkel, csillagokkal kiemeled azokat a dolgokat, amik szerinted fontosak, hanem azzal, hogy az oldal egyszerű és a lényegről szól. Ha elsősorban az a célod, hogy tanácsadókat vegyél fel, akkor a nyitólapon legyen egy leírás arról, kiket vársz tanácsadónak és mit kell csinálni. Rögtön az oldal elején, a nyitólapon írd le, hogy csak bizonyos körzetekből vársz jelentkezőket, mert nagy csalódás, ha valaki megnézi az oldalt és csak a Csatlakozás oldalon veszi észre, hogy ő nem csatlakozhat.
Ha emellett a termékértékesítés is cél ezen az oldalon, akkor azt javaslom, legyen a nyitólapon két doboz: egy a termékértékesítésnek (új katalógus stb), egy a tanácsadó-felvételnek.
Ha tanácsadónak szeretnék jelentkezni, akkor első körben nem érdekes számomra, milyen új termékek vannak, csak az érdekel:
- mit kell csinálnom,
- milyen segítséget kapok ehhez az AVONtól,
- vállalkozónak kell-e lennem ehhez,
- mennyit kereshetek,
- kapok-e tanácsadóként kedvezményt a termékekből
stb.
Ezeket a kérdéseket kell megválaszolnod.
A Csatlakozzon hozzánk alatt ebből sokat megválaszolsz, de túl körülményes a szöveg, kicsit olyan, mintha egy fordítógép fordította volna angolból…
A címsort át kéne írni: azt a sort teljesen kivenném, hogy “Olvassa végig…”, ha jó címsorod, akkor úgyis végigolvassák majd.
A “Szeretne…” kezdetű címsort valahogy így kéne átírni: “Szereted a minőségi kozmetikumokat? Akkor miért ne ajánlhatnád őket másoknak is!”
Ezután áttekinthetően, felsorolás-szerűen válaszolj azokra a kérdésekre, amiket feljebb feltettem, lehet eleve kérdés-válasz formában is, ez sokkal hatékonyabban fog működni, mint a mostani ömlesztett szöveg.
Ne legyen sokféle színű betű, pláne ne használj ezen a rózsaszín háttéren piros betűket: sokkal szebb a sötétszürke vagy a fehér betű, ez olyan apróság, ami profibbá teszi az összbenyomást.
A menüben van egy elírás: a tájékoztató egy “j”
Mivel ez a téma nagyon látványos, az AVON katalógusok, a termékek csomagolása szép, ezért ezeknek kéne dominálni az oldalon, jobb lenne egy világosabb dizájn és sok-sok termékfotó az oldalra, ez az, ami szavak nélkül is kedvet csinálna a csatlakozáshoz.
[Reply]
Szia Ági,
Olvasom a kometekben, hogy sokan nem tudják, hogy tegeződjenek vagy magázodjanak-e az olvasóikkal.Mivel én esküvőszervezéssel foglalkozom, a tegezést választottam, de amin sokat gondolkodtam, az az, hogy egyesszámot vagy többes számot használjam-e.
Hisz ebben általában együtt döntenek a leendő megrendelők:-) erről neked mi a véleményed?
Válaszodat előre is köszömöm
Móni
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 16th, 2010 at 07:40
A te témádban is tökéletesen működik a tegeződés, viszont természetesen a párokról többesszámban kell írni.
[Reply]
Piroska!
Nagyon szépen köszönöm. Remélem a kívánságod, ami egyben az enyém is valósággá válik.
Zsanett
ui. Változott a helyzet, mégis vagyok!
[Reply]
Szia Ági!
Amiket a többiek kérdeztek, arra privátban fogsz válaszolni vagy a honlapon keresztül, hogy mindenki tanulhasson belőle?
Én is ugyanazokat a kérdéseket tenném fel: mi a jó honlap főoldali szöveg, hírlevél csali szöveg.
Vannak-e olyan jól bevált trükkök, mondatok, amik témától függetlenül mindenhol beválnak?
Zsanettnak én is gratulálok!
)
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 13th, 2010 at 07:38
Igen, itt válaszolok mindenkinek, ma érkeznek az első válaszok!
[Reply]
Ildikó Reply:
október 13th, 2010 at 11:43
Köszi Ági!
Ebből nagyon sokat fogunk tanulni.
Ha időd engedi,(és a német vagy angol nyelv nem jelent gondot), akkor ránéznél az én oldalamra is? Mi az, amin mindenképpen változtatnom kellene?
(Ha az idegen nyelvűség miatt nincs rá időd, kapacitásod azt is megértem, akkor is sokat fogok tanulni a többieknek adott válaszodból is.)
Köszönöm
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 16th, 2010 at 08:02
Nagyon jó az oldalad
A németek szeretik a visszafogott, lényegre szorítkozó szövegezést, az ő oldalaik is ilyenek és a tiéd pont passzol ehhez a stílushoz, náluk a nyomulós amerikai duma kevésbé megy. Szép a dizájn, ötletesek a kis fogacska ikonok, teljesen passzol a témához és a német/osztrák ízlésvilághoz is. Gratulálok!
Ildikó Reply:
október 17th, 2010 at 13:13
Köszönöm Ági!
Ildikó, köszönöm szépen!
[Reply]
Kedves Ági!
Én arra lenék kiváncs,hogy hogyan lehet megirni úgy szövegeket,hogy eladjak valamit (például egy karkötöt) anélkul,hogy a vevő úgy érezze,hogy rá akarok sozni valamit?
Kinga
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 16th, 2010 at 08:07
Nagyon egyszerűen: gondolj bele, hogyan mész be mondjuk egy butikba vásárolni: már pontosan tudod, mit szeretnél venni, és olyan árut keresel, tehát már nem kell meggyőzni téged arról, hogy akarj vásárolni, mert már szeretnél, és nagyjából azt is kitaláltad, hogy mit. Éppen ezért nem az eladásra kell fókuszálni mindenáron, hanem arra, hogy nagyon akarják a termékedet. Nálad ez azt jelenti, hogy tegyél fel gyönyörű képeket a blogba a termékekről, írj az elkészítési folyamatról, mutasd meg, milyen ruhához lehet felvenni őket, írj lelkesedéssel és szeretettel arról, amit csinálsz és akarni fogják a termékedet. Jó előkészítés után már nem nagy kunszt az eladás.
[Reply]
Pal Kinga-Klara Reply:
november 3rd, 2010 at 11:10
Koszonom a valaszt.hasznos tanacsot adtal,meg is fogadom.Koszonom.
[Reply]
Szia Ági!
Már többször átírtam a hírlevél oldalamat…, de valahogy nem akar kialakulni a végleges formája.
Szeretném megkérdezni, hogy még jobban kibontsam a “problámát”, illetve mit kellene még rajta átírni/változtatni.
Előre is köszönöm a válaszodat:
Judit
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 16th, 2010 at 08:08
A korábbi változathoz képest ez már sokkal jobb. Most várj egy kicsit, milyenek lesznek az eredmények, aztán ha szükséges, akkor lehet változtatni rajta.
[Reply]
Horváth Judit Reply:
október 16th, 2010 at 08:37
Ági, köszönöm szépen.
[Reply]
Kedves Ági, még egy kérdés:
Nekem most a blog a nyitólapom, azaz 10 kivonat esetleg kis képpel, és tovább gombbal. (Külön oldal a bemutatkozás)
Érdemes-e csinálni statikus nyitólapot (rajta e-book, meg a partnerek termékei, meg ami még kell) vagy amíg nincs elég nagy látogatottság, meg kiépült szakértői imidzs, addig csak a blog legyen? Köszönöm a választ!
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 13th, 2010 at 11:49
Ez ízlés kérdése, mind a kettő jól működhet, nekem is az egyik oldalam ilyen, a másik olyan. Attól függ, honnan jönnek a látogatók. Ha elsősorban a nyitólapodat linkelted be mindenhova, ha a hirdetések ide mutatnak, akkor jobb, ha ez egy kapuoldal, és a feliratkozást reklámozza, ha elsősorban a keresőforgalomra építesz vagy kapu aloldalakra érkeznek hirdetésekből a látogatók, akkor szólhat a nyitólap a blogról is.
[Reply]
micsoda új reply funkció:)
[Reply]
Nagy Éva Reply:
október 13th, 2010 at 09:44
válaszolok magamnak;) próbaképpen
[Reply]
Nagy Éva Reply:
október 13th, 2010 at 09:44
hát ez nagyon jó!!
[Reply]
Kedves Ági!
Nagyon tetszik, hogy lehet tőled kérdezni, tegnap óta fontolgatom, merjek-e, hiszen annyi mindennel foglalkozol. Aztán úgy döntöttem, miért ne, ha már Te ajánlottad fel…
A honlapunkat egy -mára eltűnt-grafikus csinálta a fenti formában. Most arra adtam a fejemet, hogy a te tudásanyagaid segítségével én aktualizálom. Rendkívül élvezem, bár óriási kihívás -vagy talán pont azért.
1.Jó lenne megtartani a nyitólapon azt az egyetlen beköszönő képet ami sok mindenkinek tetszik, csak nem tudom, továbbkattintanak-e? Ha jónak tartod, azt meg tudod mutatni, hogyan lehet a WordPress alatt egy ilyen szimpla nyitóoldalt csinálni?
2.Azt is érzem, hogy ami az általam kreált honlap (www.teglarium.com/proba/) kezdőoldalán van, nem oda való, de nem tudom, mit írjak oda. Lehetne ez az oldal a nyitókép után, az üdvözlő kép nélkül?
3.Aztán sok minden van még, amin csinosítani szeretnék, és még a szövegekről nem is beszéltem… Összességében milyennek látod? Jó irányba vágom a bozótot?
Nagyon sokat köszönhetek neked! További sok sikert!
VKati
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 16th, 2010 at 09:02
Szép és ízléses az oldalad, gratulálok
1. Sajnos az a tapasztalat, hogy nem kattintanak tovább az ilyen nyitólapokról, szerintem inkább mondj le a szép képről és legyen olyan a nyitólapod, amit a proba alatt csináltál.
2. Igen, a nyitókép nem kell. Amire ügyelj: annyira jó ez az alapdizájn, ne rontsd el csúnya színes betűkkel, különösen ne oda nem illő színekkel (barna háttéren piros betű). Ehelyett használj drapp, halványbarna betűket, sokkal szebb lesz.
Az oldalsávban se használj kék hátteret a feliratkozáshoz, egyáltalán nem illik az összképbe.
Ne legyen a teljes szöveg középre rendezve, csak a címsorok és az alcímek, így nehezebben olvasható a szöveg.
A szöveggel kapcsolatban: arról írjál, miért jó a bontott tégla, milyen nehéz jó bontott téglát venni, és ti hogyan tudtok neki segíteni ebben – ebben a sorrendben. Többször is ismételed a szövegben ugyanazt a gondolatot a 10%-nyi törött tégláról, ezt elég csak egyszer beleírni.
“A múlt újraéled” és hasonló szép gondolatok helyett inkább olyan alcímek kellenek, ami a látogató fejében jár, amikor az oldalt olvassa: Biztosan jó lesz-e ez nekem? Nem kapok-e rossz minőséget? Mennyit takaríthatok meg vele? Mire alkalmas a bontott tégla és mire nem? Nem fog-e összedőlni a házam, ha régiből építem? stb.
Feleslegesek az ilyen címek, hogy: “Üdvözöljük…” ehelyett inkább olyan cím kell, hogy “Tudtad, hogy bontott téglával nemcsak rengeteget spórolhatsz, hanem egyedi, különleges falfelületeket is nyerhetsz?”
Egy ilyen oldalnál sokat számít a sok kép, az ötletek, hogy mi mindent lehet csinálni szép téglából, ezekből tegyél fel minél többet, a blogban is adhatsz ötleteket, mi mindenre használhatják a téglát (belső terekhez pl) és hogyan.
[Reply]
VKati Reply:
október 18th, 2010 at 08:44
Köszönöm, Ági!
Az üdvözlő képtől való megválásról még a férjemet kell meggyőzni. A piros szín az én szememet is bántotta, csak gondoltam, ha a grafikusnak ez szép, akkor bennem van a hiba, de megerősítettél a ki nem mondott érzésemben.
A kék háttér a betűszínekkel együtt azért van, mert még nem találtam meg, hol lehet változtatni:-)
A szöveg ötleteid elindították bennem, merre tovább, köszi!
VKati
[Reply]
Kedves Ági,
Véletlen kerültem ide, és éppen ma. Több éve blogolok, és most nagyon fontossá vált, hogy a blogból, illetve új témámból ,imél előbb nagy látogatottságot, majd később bevételt érjek el. Egyelőre a blogspoton vagyok, miközben olvasom ezt az oldalt, és próbálok majd továbblépni, kitágítani a témát, és talán előbb- utóbb önálló honlapra költözni. Kérlek, hogy nézd meg, hogy egyáltalán érdemes- e ebben a körben mozdulni, és ha igen, akkor merre, és hogyan. Köszönöm előre is a segítséget.
[Reply]
Nagy Éva Reply:
október 13th, 2010 at 18:41
Ritkán olvasok blogokat, mert nem szeretm, hogy nincsenek a megszokott menüpontok.A téma amiről írsz nagyon érdekes és szerintem rengeteg irányba lehet elmozdulni, de mint olvasó írom, hogy jó lenne, ha a blog úgy íródna, hogy vannak általános menügombok is, ahol háttérinformációk olvashatók a témáról, tematikus cikkek, letölthető játékötletek (pl leírás), történetek, orvosi magyarázatok, megoldások,tanácsok.. Nem így túl káoszos..
És bocsánat a hozzászólásért, nem Ági vagyok. csak megnéztem, és hátha laikus is hozzászólhat..
[Reply]
Angela Reply:
október 13th, 2010 at 19:31
Köszönöm, minden érdekel. Pontosan ez a célom, hogy normális weboldal formációba ültessem át menüpontokkal, egyebekkel. És valóban, a háttérinfókat is összeszedem. Legalább alátámasztják mindazt, amit a saját tudásomból, illetve a tanultakból gyúrok össze.
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 16th, 2010 at 09:03
Jó a téma, érdemes ezzel foglalkoznod, nagy igény van rá.
És gratulálok a blogodhoz, nagyon tartalmas és igényes
[Reply]
Angela Reply:
október 16th, 2010 at 18:58
Köszönöm
[Reply]
Ági, bocsi, csak még annyi, hogy most a lámpást megcsináltam normál betűvel, az e-bookos meg a nálam h3-ként beállított betűvel van végig. Melyik a jobb?
a menüben hogyan lehet más a neve mint amit a címsorba beírok? vagy jó így is? (kicsit túl sok egész mondat van már a menümben)
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 16th, 2010 at 09:05
Van egy olyan új menüpont a Megjelenés alatt, hogy Menü, itt lehet egyedi menüt készíteni egyedi nevekkel. A lámpás oldal sokkal jobban néz ki.
[Reply]
Kedves Ági!
Nagyon belejöttem a kérdezősködésbe! Nyújtsd a kisujjadat…
Szeretném, ha az oldalon lévő fotókat valami szép képnézegető programmal tudnám megmutatni. A widgetbe már sikerült kiraknom a Jalbum Badge nevű pluginnal egy fotóalbumot, de én nem ezt szeretném, hanem ha az egyes menüpontok alatt egy képnézegetővel lehetne látni a fotókat. (Megjegyzem, egy bemutatkozó önarckép-sorozatot lehet, hogy érdemes lenne a widgetbe odarakni, felülre, nem? Bár oda egy bemutatkozó videót gondoltam, kérdezz-felelek stílusban.)
Egy linket sikerült beillesztenem a pecsétes téglák szülő oldalára, de az a jalbum.net ingyenes tárhelyére visz, ahova a a fotókat feltöltöttem egy albumba. Nem akarom oda átterelni a látogatókat!
Hogyan lehetne ezt ízlésesen megoldani?
Előre is köszi!
Vkati
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 16th, 2010 at 09:08
Javaslom, hogy próbáld ki ezt, nagyon szép galériákat lehet vele készíteni és a honlapodon jelennek meg: http://www.cooliris.com/developer/
[Reply]
VKati Reply:
október 18th, 2010 at 08:46
Próbáltam már, én kicsit szédülök, mikor elszáguldanak előttem a képek, de tényleg nagyon mutatós. Még próbálkozom…
Nagyon köszönöm!
VKati
[Reply]
Ági!
Én folyamatosan úgy érzem, nem elég jó a nyitóoldalam. Nem tudom pontosan megfogalmazni, hogy miért, és nincs jó ötletem, mit csináljak rajta másképp. Tudom, kellene/jó lenne “rendes” sales oldal a csaliknak, meg a tanfolyamoknak… Előbb-utóbb elkészülnek azok is…
Úgy vélem, egy csomó jó és fontos info van az oldalon, de ez nem jut el mindenkihez, akit érdekel(het).
Strukturálás?
[Reply]
Gitta Reply:
október 13th, 2010 at 17:20
szia! Az én monitoromon nézve eléggé aprók a betűk, főleg az oldalsávban. Gratulálok az oldalhoz, meg a rengeteg facebook követőhöz!
[Reply]
Mészáros Anikó Reply:
október 14th, 2010 at 09:02
Kedves Gitta! Köszönöm az észrevételt és a gratulációt
! Ez a betűméret a sablon beállítása, igyekszem kitalálni valamit. Vagy lecserélni a sablont… Ez utóbbit már úgyis tervezem egy ideje…
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 16th, 2010 at 09:14
Nem a betűméret a rossz és a sablon is jó. Amin szerintem változtass, azok a kék betűk, nem megy a zöld fejléchez, a cím lehetne mondjuk inkább sötétebbzöld, az jobban illik hozzá. A másik gond, hogy ez a három mondat nem címsor igazán. Lehet ezt a gondolatmenetet követni, amit ez a három mondat mond, csak más formában. Például:
Sírós, hasfájós baba – MEGNYUGTATVA!
Baba mellett háztartás – ELINTÉZVE!
Közlekedés és séta kényelmesen – MEGOLDVA!
Ne csak arról írj a nyitólapon mire jó a hordozókendő, hanem rögtön válaszolj a kételyekre is: nem teszi tönkre a gerincét, újszülötteknél is használható, anya háta sem fog fájni stb.
Ezt a mondatot “A hordozott babák nyugodtabbak, kevesebbet sírnak, és ritkábban fáj a hasuk is.” így írnám át: Nyugodt, kiegyensúlyozott, mosolygós baba – a hordozás pontosan ezt adja meg a számodra.”
[Reply]
Mészáros Anikó Reply:
október 16th, 2010 at 11:41
Köszönöm!
Érzem és tanulom a “MÁS” szemléletet. Ebben is nagy segítséget jelentenek számomra a soraid.
[Reply]
Kedves Ági!
Az én kérdésem az lenne, hogy milyen a jó banner szöveg? Csináltam pár bannert, de nem vagyok elégedett. Mit írjak rá, hogy rá is kattintsanak az emberek?
A bemutatkozó oldal tényleg fontos? Kb. eddig ha 10-en nézték meg mióta megy az oldal. Szerintem az én oldalamnál ez nem olyan fontos, hisz a Pesti Est-nél sem tudjuk kik írják, és nem is ez a fontos, hanem hogy megtaláld benne az aktuális programokat. Te mit gondolsz erről?
Előre is köszi a segítséget!
Szia: Szilvi
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 16th, 2010 at 09:23
Nem minden oldalnál szükséges a bemutatkozó oldal, a tiéd pont ilyen. Nálad a kereshetőség és a navigáció a legfontosabb, hogy gyorsan megtalálják az információkat és az egyes programokról minden fentlegyen (hol, mikor, mennyiért, hogyan, kinek való stb.)
Banner: mihez kellene banner? Anélkül, hogy tudnám, mire gondolsz, csak általánosságokat tudok írni
A lényeg, hogy tudni kell, hova készül a banner, hova kerül majd ki. Mondjuk, ha egy kismama oldalon hirdetsz, akkor a kismamákhoz szóljon a szöveg és a kép lehet egy anyuka egy babával.
[Reply]
Kedves Ági!
Ez nagyon jó lehetőség! Én most jutottam el odáig, hogy ezerrel dolgozok valamin, amit most még nem vernék nagy dobra. Sajnos azonban még nincs weboldalam, bár az írással kapcsolatban nekem is lennének kérdéseim, hisz ez az első alkalom hogy komolyan írok, és még nem igazán találom a saját hangom. Örülnék, ha majd később véleményeznél néhány dolgot. Ezért szeretném megkérdezni, lesz még ilyen lehetőség?
Köszi!
Méhészné Szilvi
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 16th, 2010 at 09:25
Szoktam máskor is ilyen nyílt napokat rendezni, de hamarosan lesz erre webinárium formájában is lehetőség.
[Reply]
Méhész Lászlóné Szilvi Reply:
október 19th, 2010 at 11:22
Köszönöm szépen!
[Reply]
Bocsánat Ági,de Dénes útmutatása alapján regeltem az avatarra és most csak kipróbáltam hogy tesz-e be nekem képet a hozzászólásomhoz…
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 14th, 2010 at 05:52
Ribizli, várni kell egy fél napot, ennyi az átfutási ideje.
[Reply]
Bocsi a g lemaradt.. De nem jó.Mi lehet a baj?Töltöttem fel képet is!!
[Reply]
Szia Ági! Ránéznél a honlapomra? Igaz nem akarok rajta eladni semmit, ez egy közösségi oldal, de kíváncsi vagyok, hogy mi a véleménye egy szakértőnek… nekem igazából nem a szövegírással van bajom, hanem azzal, hogy nincs időm foglalkozni vele… egyszer indítasz egy olyan topicot is, ahol az időbeosztásról kérdezhetünk?
[Reply]
Nagy Éva Reply:
október 14th, 2010 at 07:33
Igen-igen IDŐBEOSZTÁS!!!!! támogatom az ötletet!!:D
[Reply]
Mészáros Anikó Reply:
október 14th, 2010 at 09:08
Újpestimami! Megnéztem az oldalad, nagyon jó az ötlet!!! Sajnos nem találtam kapcsolati infot, mailcimet vagy hasonlót (de lehet, hogy csak én nem vettem észre), pedig szerettem volna írni neked. Én is Újpesten lakom, babás-kisgyerekes témám van, szívesen konzultálnék veled, partnerség stb. Kérlek, írj a meszaniko kukac gamil.com címre! Köszönöm! Anikó
[Reply]
jankababa Reply:
október 16th, 2010 at 08:46
Igazad van, jó hogy most az orromra koppintottál, fel is teszem gyorsan az e-mailt! Nagyon örülök, hogy végre találtam egy újpesti mamit, valahogy olyan kevesen vagyunk a netes közösségben…
Vida Agi Reply:
október 17th, 2010 at 07:06
Erről volt egy videósorozatom tavasszal:
http://www.youtube.com/watch?v=B8MzBoeWYJA
http://www.youtube.com/watch?v=22Eqx2t8pDs&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=XIZgJo5q6OI&feature=related
Egyébként minden tavasszal szervezünk időgazdálkodás tréninget Idővarázs címen Vidi Ritával közösen azoknak, akiknek ez nagy problémát okoz.
[Reply]
Kedves Ági! Köszönöm, hogy megismertetted a webmesterség fortélyait, és mindezt olyan egyszerűen és világosan.
Boldog lennék, ha megtisztelnél látogatásoddal weboldalamon.
További szép és sikeres napot kívánok!
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 16th, 2010 at 09:29
Jól gondolom, hogy ez egy angol nyelvű weboldal eredetileg? Mert először a magyar fordítás jelent meg, és elég érdekes mondatok voltak benne. Szerintem, ha angolul vállalsz ilyesmit, akkor a translate funkciót inkább vedd ki, mert elég értelmetlen így a szöveg.
A másik, hogy a nyitólap alján a leírás után betennék egy olyan linket, hogy “Kérjen most árajánlatot!” és ez mutasson egy olyan oldalra, ahol egy űrlapon keresztül árajánlatot lehet kérni (ezt a Google Docs űrlapszerkesztőjével is megcsinálhatod)
[Reply]
Gabriella Murányi Reply:
október 18th, 2010 at 16:57
Köszönöm Ági!
Bele is kezdek és még egy pár ötletem támadt, a válaszaidat olvasva, amit próbálok megvalósítani.
Mindenkinek további sikeres szép napot kívánok!
[Reply]
Köszönöm én is a lehetőséget!
Az én konverzióm egész jó, mind a “csalira” való feliratkozás, mind a könyvrendelés tekintetében – a szám mégis viszonylag kevés, mert kevés a látogató…
Másik két oldalammal (egyik csak leendő) és a blogommal foglalkozom, ezért nem szeretnék folyamatosan tartalmat fejleszteni ezen az oldalon, annak ellenére, hogy tudom, hogy keresők szempontjából ez kulcsfontosságú lenne.
Hogy a szövegírás nehézségeinél maradjak, abban szeretnék segítséget kérni, hogy milyen adwords hirdetés szöveget írjak. Volt már egy kampányom, nem túl nagy sikerrel – igaz, a beállításokban nem is nagyon merültem el… A “szoptatás” szóra pedig óriási a verseny. A futott szövegem ez volt:
Mi lehet a megoldás?
Szoptatási tanácsok és lelki támasz
egy vidám könyvben Olvass bele itt:
http://www.szoptassugyesen.hu
Vagy lehet, hogy érdemesebb lenne az ingyenes “csali anyagot” hirdetni?
Előre is köszönöm a választ! (Másét is!:))
[Reply]
Mészáros Anikó Reply:
október 14th, 2010 at 09:10
Gyöngyvér!
Ez csak az én magánvéleményem, de szerintem adwords-ben inkább a csalit érdemes hirdetni. Aztán ha feliratkozott, kapja a sorozatot, amiben a termékről is kap infot. Szerintem…
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 16th, 2010 at 09:30
érdemesebb a csalit hirdetni, sokkal több az átkattintás és a feliratkozó is.
[Reply]
Patak Cs. Gyöngyvér Reply:
október 16th, 2010 at 11:23
Köszönöm! Akkor áttérek!
[Reply]
tikemi Reply:
október 27th, 2010 at 07:50
Kedves GYöngyvér! A blogspotos blogodon hogy érted el, hogy a bejegyzéseknek csak egy része jelenjen meg egy oldalon?
Nagyon szeretem a hírleveleidet, és nagyon szeretem a mondanivalódat, a gondolataidat…
De már nem merem kinyitni ezt a honlapod, mert valahányszor rápillantok, orrbavág a (bocs, piszkosnak tűnő) meztelen lábfejed, és borzaszt, és elriaszt! Engem iszonyúan zavar, hogy mezitláb beszélgetsz velem ilyenkor
ne haragudj
[Reply]
Rita Reply:
október 15th, 2010 at 11:36
Érdekes, nekem meg az az érzésem, hogy de jó neki, OTTHON lehuppant a szőnyegre és dolgozik kicsit, amíg a gyerkőcök hagyják.
Ilyen egyszerűen! Én is ezt akarom!
[Reply]
jankababa Reply:
október 16th, 2010 at 08:48
Nekem is kifejezetten tetszik ez a vizuálisan kifejezett közvetlenség. Főleg mivel én imádok mezítlábaskodni otthon.
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 18th, 2010 at 06:58
Ez egyébként tényleg így szokott lenni
Pizsamában, alvásidőben, mezítláb, két legózás között – bárhogyan és bármikor, amikor hagy az aprónép
[Reply]
Szia Ági,
lehet, hogy a problémámon a sok gyakorlás segítene csak, de azért megkérdezem.
Mikor bejegyzéseket írok, azt veszem észre, hogy átmegyek egy mesterséges, körülményes, túlcizellált üzemmódba, kitörlök, újraírom, de így sem lesz mindig jobb. Korábban soha nem írtam nagyobb olvasótábornak, szeretnék megfelelni az olvasóknak is, meg magamat is adni, de az igazit, nem ezt a “mű-Henit”. Szeretem, hogy Nálad nincsenek felesleges közhelyek és nagyon sok a tartalom, magamról meg úgy érzem, hogy néha olyan körülményes vagyok.
Nem tudom, hogy szólítsam meg az olvasókat (Ti vagy Te) és hogy írjak alá (én vagy mi). Szeretnék egy picit professzionálisabb látszatot kelteni, mert azt gondolom, hogy attól hitelesebb leszek, ehhez nekem a “mi” jobban társulna. Te mit gondolsz?
Az általánosabb kérdéseken túl egy konkrét is: http://mikellababanak.hu/home/konyvajanlo-szuloknek-bagdy-emoke
Őszinte kritikát várok erről a cikkről.
Köszönöm a segítséget.
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 16th, 2010 at 09:34
Nyugodtan tegeződhetsz, hiszen sorstársak vagytok
) Úgy írjál, mintha beszélgetnél az olvasóval, mintha itt ülne veled szemben és akkor természetes lesz.
A másik problémára meg szerintem az a megoldás, hogy “légy önmagad” (tudom, könnyű mondani
Szerintem jó a cikked
[Reply]
Szia Ági,
Folyamatosan olvasom a hírleveleidet és a blogot és az elhangzott
tanácsokat figyelembe véve csináltam egy honlapot. Szeretnélek megkérni, hogy nézz rá legalább a főoldalamra, biztosan van még csiszolnivaló rajta!
köszi
Joli
http://www.arwenvirag.hu
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 17th, 2010 at 14:51
Az oldalad alapvetően jó, néhány észrevétel:
- az oldalsávban a 100% garancia háttere fehér, szebben nézne ki középre rendezve és szürke háttérrel
- az “Emlékeztetünk fontos dátumokra” szolgáltatás reklámja így nem túl hatékony, inkább valami olyat kéne írni, hogy “Nem szeretnéd elfelejteni a névnapokat? Segítünk! Katt ide >>”
(a képnek most csúnya kerete van alatta, ezen úgy tudsz változtatni, ha a kép kódjába beleírod a záró kacsacsőr elé, hogy border=0)
- Ha van egy ilyen klassz szolgáltatásotok, hogy mindig rendelkezésre álltok, akkor azt sokkal jobban ki kell emelni! Az oldalsávban tegyetek egy nagybetűs címsort, hogy “Későn jutott eszedbe?” és utána “Semmi gond, ha este jut eszedbe, hogy elfelejtettél virágot venni a feleségednek, vagy hétvégén ugrik be, hogy a nagymamának is vinni kéne valamit, hozzánk bármikor fordulhatsz.”
- A menü túl sűrű, könnyű eltévedni benne, ezért a menüpontokat jobban kategorizálnám nagy betűkkel, mert így a sok menüpont között elvész az olvasó (például CSOKROK, ESKÜVŐRE, AJÁNDÉKCSOMAGOK stb.) és ezek alá a főoldalak alá tenném be a kisebb oldalakat is (tehát pl. lenne egy CSOKROK oldal és alatta a Rózsacsokrok stb. belinkelve, valamint ugyanez a menüben is megjelenne), a rólatok szóló információkat is betenném egy kiemelt RÓLUNK menüpont alá is.
[Reply]
Kedves Ági!
Nekem először blogom volt, ami még megvan: http://caterpillarschool.blogspot.com/
és itt írok újabb bejegyzéseket, küldök hírleveleket. Készítettem egy honlapot saját tárhellyel: http://hernyosuli.hu/ , hogy könnyebben megjegyezhető legyen, de a blog url-jét nem írnám át, nehogy elveszítsem az eddigi látogatókat vagy azokat, akik úgy jutnak el hozzám, hogy régen írt hozzászólásaimnál kattintanak a blogomra (ahol még a régi url szerepel) vagy ezt meg lehet valahogy oldani?
Ha írsz véleményt a két oldalamról azt külön megköszönöm
[Reply]
Eszter Reply:
október 14th, 2010 at 08:40
A blogom, a caterpillarschool nem csak arról szól, amiről a termékem.
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 16th, 2010 at 09:42
Azt tudod tenni, hogy a blogba minden bejegyzés végére kiírod, hogy “Elköltöztünk, szép új honlapunkat itt találod meg:www.hernyosuli.hu” és felteszel erről egy utolsó bejegyzést is, valamint az oldalsávba is kiírod.
Az oldal témája egyébként szuper, gratulálok
A nyitólapon írhatnál kicsit mindarról,ami az olvasó fejében jár: miért érdemes tanítgatni a csemetét, mi az előnye, miért érdemes vállalni ezt a macerát, mit veszíthetnek, ha nem csinálják, mit tanulhatnak tőled ezen az oldalon, miért nem érdemes megvárni, hogy “majd az iskolában megtanulja a nyelvet” stb
[Reply]
Kedves Ági,
Nekem is az a bajom, mint fent pár sorstársnak – nem a láb, a pucér lábfejet bírom, szerintem egyedi, és vagány továbbá teljesen illeszkedik a vállalkozz otthon témához – hogy sokan nézik az oldalam, meg a képeket, meg minden, és tetszik nekik, de mégse érzem, hogy karakteresen más lennék, mint a többi szolgáltató, hogy aki megnézi az oldalamat, azt megragadja valami.
Ha nem termékem van, hanem egy szűk szegmenst célzó szolgáltatásom, hogyan
- lehetnék karakteresebb, annyira hogy emlékezzenek rá, és ha lovacskázni akarnak, én jussak eszükbe
- bővíthetném a vendégkörömet? Nagyon helyhez vagyok kötve.
Köszönöm a lehetőséget, és minden jót Nektek!
[Reply]
Reka Ivanics Reply:
október 14th, 2010 at 15:32
A reply után kéne egy javít gomb is
A vendégkör bővítésnél természetesen arra gondoltam, hogy én tényleg jó vagyok, és megéri eljönni hozzám messziről, de ezt így nem írhatom le… De nincs ötletem a finomítására.
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 16th, 2010 at 12:21
Attól lehetnél karakteresebb, hogy nem ugyanazt mondod, mint a többiek, hanem azt, amire az emberek kíváncsiak: meg tudom ezt tanulni, érdemes akkor is elmennem, ha még soha nem lovagoltam, nem fogok leesni a lóról, miért jó lovagolni stb. Az ügyfélszerzésben meglovagolhatod (:)) azt a trendet is, hogy sokan mennek erre a vidékre wellness nyaralásra, szerintem szállodákkal, panziókkal kéne összefognod: a legegyszerűbb az, ha kiteszed hozzájuk a szórólapodat, de olyat is lehet, hogy ők kínálnak eleve olyan nyaralásokat, amiben benne van a lovaglás is. De olyat is csinálhatsz, hogy a környékre látogató turistáknak szervezel oktatásokat, lovasprogramokat és azt az interneten és a környékbeli szállodákban, éttermekben is hirdeted (legjobb erre a célra a szórólap) Egy példa: http://www.fertodikirandulas.hu/ (ez nem lovas cég, de ők ilyen szervezett túrákat, programokat hirdetnek, a neten és a környéken mindenütt elérhető)
[Reply]
Szia Ági!
Köszönöm a lehetőséget, élnék is vele és két dologban kérném is a segítséged! Swarovski kristályok és féldrágakövek felhasználásával készítünk ékszereket, és ezeket webáruházon keresztül forgalmazzuk. Az alapanyagot közvetlenül a Swarovskitól vásárolom, egyéb költségem nincs, ezért rendkívül kedvező áron tudom adni őket. Ráadásul minden vásárláshoz adok egy ajándék Swarovski kristály fülbevalót is. Egyik értékesítési módom az e-mail marketing (spam törvényt teljes körűen betartva, súlyos pénzekért megvásárolt céges e-mail címekre:)). Már két ilyen e-mailkampányunk is volt, az első elég nagy, a második kevesebb sikerrel. A legnagyobb problémám az, hogy nem egy sima bemutatkozó e-mailt akarok írni, de nem tudom, hogy nő vagy férfi fogja-e elolvasni, ezért nem tudom, hogy mire fektessem a hangsúlyt, főleg az első két mondatban. Így csak a kedvező árát tudom hangsúlyozni az ékszereknek, márpedig ez szerintem nem túl szerencsés….
A másik: egy nagy látogatottságú, kifejezetten nőknek szóló honlapon van fent egy bannerem, viszont rendkívül kevés kattintást kapok onnan. Valószínű, hogy nem elég figyelemfelkeltő a banner, ennek módosításában kérném segítségedet, bár ezt ezen a fórumon nem tudjuk megoldani, mert a képet nem tudom neked elküldeni. Van rá mód (természetesen nem ingyen kérem), hogy ebben is segíts?
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 16th, 2010 at 12:25
Nehéz egy ilyen levelet jól megírni, mivel nem tudod, ki kapja meg. Éppen ezért úgy kell megírni, hogy ne személyes tényezőkhöz, hanem mondjuk egy aktuális ünnephez kapcsolódjon. Most pl. jön a karácsony, ezért erről lehet írni benne és arról, ami mindenkit érint: az ajándékvásárlási maceráról. A férfiak lecsapnak rá, mert nekik ez gond, a nők meg úgyis megnézik, mert ékszeres oldal
A banner ügyében írj az asszisztensemnek a beatrix@gazdagmami.hu -ra és felvesszük a kapcsolatot.
[Reply]
Mónika Reply:
október 17th, 2010 at 18:43
Köszönöm, jelentkezem
!
[Reply]
Ildikó Reply:
október 17th, 2010 at 13:37
Szia Mónika,
nagyon szép, ízléses az oldalad.
[Reply]
Mónika Reply:
október 17th, 2010 at 18:45
Ildikó, köszönöm, örülök, hogy tetszik
!
[Reply]
Szia Ági!
A nyitóoldallal kapcsolatos a kérdésem. Nálam a blog nyílik meg elsőként. Jó ez így, vagy másik oldalt javasolnál?
Köszönöm!
[Reply]
Mészáros Anikó Reply:
október 14th, 2010 at 09:04
Orsi! Én ismerem az oldalad
Nekem nagyon tetszik és bejön és minden. Szerintem az, hogy mi a nyitóoldalad, attól függ, mi a célod. Szóval: mi a célod az oldallal?
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 15th, 2010 at 04:29
Teljesen jó ez így: az, hogy mi a nyitólapod attól függ, honnan, hogyan jönnek a látogatók. Ha keresőből, hirdetésekből sokan érkeznek a nyitólapra, akkor fontos, hogy a nyitólap kapuoldal legyen, ami vezeti a látogatót, ne pedig blog. Ha viszont főként az aloldalakra, blogbejegyzésekre érkezik sok látogató, akkor lehet a nyitólap egy blog.
[Reply]
Orsi Reply:
október 15th, 2010 at 12:14
Köszönöm mindkettőtök véleményét!
[Reply]
Orsi Reply:
október 15th, 2010 at 12:34
Szívesen elolvasnám az összes kérdés-feleleket, de csak kb. 20 van, ami elérhető. A többit hol találom?
Vida Agi Reply:
október 16th, 2010 at 07:06
Orsi, a hozzászólások alatt, ha legördítesz, alul van egy Korábbi hozzászólások felirat, de egyébként meg: http://www.gazdagmami.hu/marketing/marketing-szovegiras/comment-page-1
[Reply]
Kedves Ági!
Pár hete iratkoztam fel a hírleveledre és azóta is sokat tanulok belőlük. Nagyszerű ez a lehetőség, így gondoltam én is kihasználom az alkalmat és kérdezek.
Cégünk két éves és nagyon lassan fejlődik. Sajnos a marketigre igen kevés jut és amit költöttünk az sokszor hiábavaló volt. Szakember segítségére nincs anyagi fedezet, így magam próbálom kitalálni mi lenne a jó. Most fogjuk kicserélni a fejlécet és a logót. esetleg lenne kézzel fogható, használható ötleted?
Hogyan növeljem a forgalmat? Milyen típusú hírleveleket küldjek?
Adjak kedvezményeket?
Hírleveleid hatására most programoztatok egy hírlevélre való feliratkozási ablakot. Az eddigi levelekből rádöbbentem, hogy nekünk ilyen nincs is, csak a regisztrációnál lehet feliratkozni. Pedig nagyon hasznos lehet, sokkal többet fogom használni ezután a hírlevelet. Mégis kérdésem, hogy milyen gyakran lehet használni, hogy ne legyen tolakodó?
Köszönöm a válaszod!
Viki
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 15th, 2010 at 04:49
Nagyon jó az oldalatok, összefutott a nyál a számban
A fejlécnél, azt javaslom, ne csak a dizájn legyen a fő szempont, hanem a funkció is: felesleges nagy, látványos fejlécet csináltatni cél nélkül, mert elviszi a tartalomról a figyelmet. Vagy legyen benne a fejlécben a hírlevél-feliratkozási lehetőség akár csak egy rákattintós bannerként, akár maga az űrlap is a fejlécbe kerülhet. Vagy szóljon a fejléc a friss blogbejegyzésekről is, vagy működhet egyfajta oldalajánlóként is, amiben váltakozó képekben hol a referenciák (látványosabb témáknál, lakberendezési oldal, kézműves oldal ez hasznos lehet stb.), hol a hírlevél-feliratkozás, hol az ajánlatkérés stb. oldal jelenik meg. Most a regisztráció ugyan a fejlécben van, de mi vesz rá engem, mint vásárlót arra, hogy fel akarjak iratkozni? Ha csak annyit teszel, hogy leírod mellé, miért érdemes feliratkozni, már sokkal többen fogják megtenni.
A látogatottságnövelésnél a leggyorsabb eszköz, amivel el lehet indulni, mindig az Adwords.
A hírlevélnél a legpraktikusabb megoldás, ha van egy előre megírt sorozat, amit a feliratkozástól számítva legalább 3 hónapon át kap a feliratkozó és emellett küldesz még hetente további leveleket is.
Nálatok az időzített hírlevél témája lehet például a hazai ízek: receptek, amik a termékekhez kötődnek (pl. mézes sütemények, szilvalekváros ételek stb.), tálalási ötletadó stb. Az alkalmi hírlevél pedig kötődhet népszokásokhoz, ünnepekhez (pl. karácsonyi ételek), névnapokhoz, de emellett írhattok a környezettudatos háztartáshoz tippeket is, esetleg lehet egy külön hírlevélsorozat csak háziasszonyoknak erről (Hogyan lehet olcsón, egészségesen megszabadulni a vízkőtől, foltoktól stb.)
A nyitólapon átírnám a szöveget. A “szerettel köszöntjük” és az “oldalunkon megtalálható” helyett arról kell írni, hogy “ugye a szádban érzed a nagymama lekvárjának és a disznóvágáson frissen készült kolbásznak az ízét? Miért ne élvezhetnéd ugyanezt az otthonodban is? Miért ne vennél ízletes, minőségi hazai termékeket az ismeretlen eredetű tömegtermék helyett – kényelmesebben, mintha egy hipermarketben vásárolnál.”
[Reply]
Szia Ági,
az oldalamon található hírlevél-feliratkoztatásokról érdekelne a véleményed.
A hírlevélírás némi gondot okoz. Nem készítettem hírlevél-sorozatot, hanem hetente írok külön-külön. Változtassak rajta?
Köszi,
Kriszta
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 15th, 2010 at 04:54
A feliratkozásról: A “Hírlevelet szeretnél?” cím engem nem győz meg arról, hogy fel akarjak iratkozni
Sem a nyerési lehetőség. Pár szóban írd le, miért érdemes feliratkozni, mit fog kapni, ha feliratkozik. A címben pedig ne hírlevélnek hívjad (hírlevél sok van, senki nem akar hírlevelet kapni, de a hasznos infót szívesen fogadják), hanem mondjuk e-mail tanfolyamnak vagy levelező pénzügyi tanodának.
Írhatsz hétről hétre is, ahogy jólesik. De hosszútávon jobb a sorozat, mert nálad az infotermék a cél, azt pedig egy időzített sorozat automatizáltan eladja helyetted – akkor miért ne használnád ki az ebben rejlő kényelmet? A sorozatot úgy is megírhatod, hogy már elkezdenek rá feliratkozni az emberek és te minden héten megírsz két levelet, tehát csak néhány nappal jársz előttük.
[Reply]
Kriszta Reply:
október 15th, 2010 at 08:22
Szia Ági,
köszi a véleményt, a hírlevélsorozatot meg fogom írnni, illetve az oldalsávban és a menüben is lecserélem majd. Pl. “Iskolaújság”-ra.(Ehhez mit szólsz?)
Az le van írva, hogy mit kap a feliratkozó a hírlevelekben- a nyitólap alján is van néhány mondat , hiszen ott is ott van a feliratkoztató és a menüből elérhető Hírlevél-oldalon is. Ez utóbbin elég részletesen tájékoztatom a hírlevelek tartalmáról, adatvédelemről és a nyereményről is.
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 16th, 2010 at 12:27
Iskolaújság-ez jó ötlet
Kriszta Reply:
október 18th, 2010 at 13:36
Átírva!!!
Kedves Ági!
Egy kérdés, ami a sok profi felhasználónak bugyuta lesz: Két nappal ezelőtt kipattant az isteni szikra, most már tudom, mit tudnék eladni a még nem létező honlapomon. De hogy kell nekiállni honlapot gyártani? Vagy akár blogot írni? Tanulékony vagyok, de egyedül nem tudom elkezdeni…
Másik: ha a termékem egy saját készítésű CD lenne, hova forduljak segítségért? Hogy áll neki az ember felvételt készíteni?
Szívesen veszem bárki segítségét, ha Ági túl elfoglalt! És köszönöm az eddigi jó ötleteket. A hordozni jó és a szoptatásról szóló oldalak nagyon tetszenek, ajánlani fogom másoknak is. (Bocs, hogy a neveiteket még nem jegyeztem meg)
Adrienn
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 15th, 2010 at 05:00
Blogot indítani a legkönnyebb: felmész a blog.hu-ra beregisztrálsz és máris van egy blogod
A honlap macerásabb dolog, először domain nevet és tárhelyet kell foglalnod (például a megacp.com-on), aztán elkészíteni a honlapot. Honlapkészítésre több megoldás van, én a WordPress rendszert tanítom, mert ez kezdők számára is könnyen elsajátítható. Léteznek köztes megoldások is, vannak olyan oldalak, ahol könnyen lehet weboldalakat készíteni, de ezek kompromisszumokat is magukban hordoznak (pl. ilyen az shp.hu)
CD: attól függ mit szeretnél a CD-re. Ha videót, akkor videókamerára lesz szükséged, ha hangfelvételt, akkor egy sztereó digitális diktafonnal vagy számítógéppel (egy jó hangkártya és egy minőségi mikrofon kell) tudod felvenni a hangot.
[Reply]
Kedves Ági!
bocs, hogy nem nyugszom, Te mondtad, hogy a ma éjfélig érkezőket megválaszolod, személyes limitet nem írtál:))
szóval írtam egy képekkel öt oldalas pdf-et a mellrákról (mik lehetnek a csomók a mellben, hajlamosító tényezők, milyen szűrési lehetőségek vannak stb) az lenne a kérdésem, hogy ezt is csak e-mailcímért, feliratkoztatósan adjam, vagy mehet mindenki által elérhetőre?
köszi, gitta
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 15th, 2010 at 05:02
Attól függ, mi a célod
Adhatod feliratkozásért cserébe is, de az is egy stratégia, hogy mindenki által elérhetővé teszed és a lámpás oldaladat reklámozod benne. Ha feliratkozásért adod és utána a feliratkozóknak promózod a lámpát, akkor nagyobb hatékonysággal adod el, de kevesebben olvassák a pdf-et. Ha feliratkozás nélkül adod, az nagyobb forgalmat generál és bizalmat épít, viszont kevesebb lámpát adsz el vele rövid távon.
[Reply]
Nagy Éva Reply:
október 15th, 2010 at 12:36
Megnéztem az odlalt, szerintem nagyon ötletes. Ha háziorvos vagy, akkor tényleg a leggyakoribb problémákat felteheted, hogy mi kezelhető otthon és hogyan (gyógynövény i van a világon). Megőrjít, hogy mindenki antibiotikumot töm magába..van ismerősöm, aki beszedi a maradékokat is ha újra beteg, és nem érti, hogy ez semmit sem használ, csak ront…
Mint laikus: a KI ez.. menüpont alatti leírásban odaraknám a neved.. kicsit jobban bíznék benne, ha vállanád, vagy csak én nem találtam? mert ugye honlapot bárki írhat.ez csak zárójeles volt:)
[Reply]
Szia Ági,
itthon lassan dolgozom fel a tanfolyami anyagot, és még nem jutottam el a hírlevélírás mikéntjéhez, így lehet, h bugyuta a kérdés: jól látom, h ezek egyrészt előre is meg vannak írva, másrészt meg spontán néha az aznapi hírekből is van hozzá adva?
És tényleg: én szinte minden üzenetet tolakodásnak érzek most…esetleg van olyan könyv, amit ajánlanál a témában?
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 15th, 2010 at 05:04
Igen, lehet egy időzített, előre megírt sorozatod és emellett még mehetnek ki a spontán megírt levelek.
Hírlevél-írásról nincs könyv magyar nyelven, ezt gyakorlatból és infotermékekből, tanfolyamokon lehet megtanulni, például nálam a Gazdagmami Tanfolyamon (kezdő szinten) vagy az Akadémián (haladó szinten)
[Reply]
Sziasztok!
Ezt az utóbbi egy órában műveltem. Mint már mondtam, totál kezdő vagyok. Kérek szépen véleményeket, ötleteket, javaslatokat a továbbiakhoz. Köszönöm: Adrienn
[Reply]
Sziasztok!
Ezt az utóbbi egy órában műveltem. Mint már mondtam, totál kezdő vagyok. Kérek szépen véleményeket, ötleteket, javaslatokat a továbbiakhoz. Köszönöm: Adrienn
Ja, a lényeg:
http://megtanitalakangolul.blog.hu/
Bocs a bénázások miatt!
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 15th, 2010 at 05:10
Két dolgot vettem észre rögtön az elején:
Tehát, ha már az eredeti üzenetnél maradunk, jobban néz ki az, hogy “Megtanulhatsz angolul”
1. Az egyik blogbejegyzésnek más a betűtípusa, mint a másiknak. Az első bejegyzést javítsd ki, mert így nagyon amatőr benyomást kelt.
2. Nem elég erős üzenet az, hogy “Megtanítalak angolul”, rengetegen tanítanak angolt, ilyet sokan mondanak. A tanulókat nem az érdekli, hogy te meg tudod-e tanítani, hanem hogy ő képes-e megtanulni
Továbbmenve: ki a célcsoport? Az angoloktatás nagyon széles terület, mindenkinek meg kell tanulnia angolul, te kiket szeretnél okítani? Szólítsd meg őket! Halkas súgom, nagyon jó célcsoport az, akik már elmúltak 40 évesek és úgy gondolják, hogy ha eddig nem tanultak meg, akkor ők már soha sem fognak, többször belekezdtek, nem ment, rossz tapasztalataik vannak, és a céljaik is egészen mások, mint egy főiskolásé… Egyfajta “Nem csak a húszéveseké a világ”-angoloktatás
[Reply]
Nagy Éva Reply:
október 15th, 2010 at 12:28
Szerintem az is jó lenne, ha lenne vmilyen tematikus e-book. Pl a férjem külföldre utazott repülővel.. Fogalma sem volt, hogy mit hogyan kérdezzen meg: jegykezelés, mit vihet fel, mennyit, autóbérlés stb.. Nem beszélve a nyaralásról,kirándulásról, bevásárlás, stb.. Spec engem érdekelnének ezek a rövid anyagok is:):)
mert lehet, hogy vki nem akar egy teljes nyelvet megtanulni, de jó lenne idegen helyen tájékozódni (rendőr megállít, vámos, camping, stb…)
[Reply]
Szia Ági!
Hosszú hetek óta készülök a blog, később weboldalt indítására és egyszerűen nem merek belevágni:-(
Fogalmam sincs, hogyan épüljön fel, bár 1 éve tanulom/készülök rá és ezer ötletem van, talán pont ez a baj??
Az alap ötlet:
Szelektív hulladékokból készülő kreatív tárgyak
főként kisgyerekeseknek
Témák:
Kreatív tárgyak, alapanyagok (hulladéktipus) szerint
Kreatív látásmód – nem dobom ki, mit alkothatok belőle?
Környezetvédelem (otthon, a mindennapokban), környezettudatos nevelés
Esetleg olcsó, a környezet és a családot kímélő háztartási praktikák
És ami a fórumok szerint a legjobban érdekel mindenkit: SPÓROLÁS
S.O.S. MIT ÉS HOGYAN ÍRJAK A BLOGBA???
A bemutatkozás szövege még megy:-)
Mi legyen a főcímben a néven kívül? Alcím?
Hogyan tudok kb. 2 naponta valami érdekeset írni? Mert nem lehet ilyen gyakorisággal mindig új tárgyakat létrehozni, kitalálni, max 1db/hét.
Vannak
- Saját gondolataim a témáról, témához kapcsolódó saját fotók
- Egy-egy alapanyaghoz kötődő ötletek
Pl. „Vasárnap délelőtt van…alkotnál a gyerekekkel, de nincs otthon semmi? És a tízórairól maradt joghurtos dobozok?” mit szólsz?
- Már megvalósult tárgyak fotóval (nem profi minőség, de legalább látszik az alkotás)
Ebből egyelőre kb 10 van, ez a leg időigényesebb, max. 2-3 újat tudok gyártani havonta
- Tárgyak leírással, sablonnal
Ezekből hetente tudok 1-et produkálni. Grafikus vagyok, a rajzolás megy a leggyorsabban Esetleg ez mehetne csali hírlevélként???
- Lehetne még valami klasszikus „vigyázz a Földre tízparancsolat” oltsátok le a lámpát, vigyetek bevásárlótáskát stb”
- És a spórolós háztartási és egyéb ötletek.
A fő téma mindenképp a kreatívkodás
Ami már megvan offline:
A témában kézműves foglalkozást tartok gyereknek. Tavaly csak az 1. alkalommal jöttek. Rossz volt a szervezés is, most váltottam helyszínt.
De legutóbb is összesen csk 2 gyerek volt! Pedig előtte bemutatkoztam a művház nagy családi rendezvényén (ingyenesen), akkor sokan odajöttek, leültek a gyerekek alkotni. Szórólapot viszont alig vittek, nekem meg valahogy nem megy a tukmálás. Arra is gondoltam, hogy az emberek fejében talán az van, hogy miért fizetnék a szemétért? Holott a végeredményen nem is látszik, miből készült és kreatív alapanyagokat használok, ami ugye nem túl olcsó.
Szeretném remélni, hogy csak marketing probléma. De hát így nem túl motiváló. Pedig eddig bárkinek említettem, tetszett neki az ötlet és tartottam itthon ingyen is, imádták a gyerekek
1.Tehát az elsődleges cél minél több résztvevő a foglalkozásra, a következő 1 hónap múlva lesz.
(Igazából ez sem hoz túl sokat, inkább a reklám miatt érdekes, no meg azért mert a gyerekek is, én is jól érezzük magunkat.)
2. A másik cél, hogy sokan iratkozzanak fel a hírlevélre – tárgyleírás sablonnal??
3. Végül majd a saját termékre és partnerprogram termékeire.
És egy nem igazán idevágó kérdés:
Volna olyan ötleted, amivel a novemberi, decemberi karácsonyi készülődést, ajándékozást meglovagolva lehetne valamit gyorsan eladni, ilyen rövid idő alatt elkészíteni?
Ági, előre is köszönöm a válaszokat és azt a rengeteg segítséget és minőségi munkát, amit eddig is adtál nekünk!
Szeretnélek megkérni benneteket, kedves gazdagmamis társaim, írjátok meg, ha van észrevételetek a fentiekkel kapcsolatban, nagyon szívesen fogadok minden tanácsot!
Szép napot mindenkinek!
Annamari
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 15th, 2010 at 05:27
Ha elkezded írni a blogot és szereted a témát, akkor nincs megállás: mindig lesznek ötleteid. De jó segítséget nyújthat a Google Keyword Tool is (https://adwords.google.ca/o/Targeting/Explorer?__u=1000000000&__c=1000000000&ideaRequestType=KEYWORD_IDEAS#search.none), ahol ha beírsz egy szót, nem csak azt mutatja meg, mennyi keresés van rá, hanem azt is, milyen hasonló szavakra, szinonímákra keresnek még az emberek. Ezenkívül lehet puskázni a kedvenc témákat fórumokban is.
Ez csak marketing probléma, amit írsz. Két gondot látok ezzel kapcsolatban:
1. Nem tudják ki vagy, mivel foglalkozol, nem bíznak benned. Látnak ugyan személyesen, ha ingyen adod, az tetszik nekik, de miért fizetnének érte?
2. A kreatívkodás nem téma önmagában, hanem egy eszköz. Neked nem azt kell mondani, hogy kreatív dolgokat csinálok és hozzátok a gyerekeket, meg hogy üsd el az időt barkácsolással. Ha ehelyett azt mondod, hogy ezeken a játékos fejlesztő foglalkozásokon a gyereknek fejlődnek a finommotorikus képességei, jobb lesz a kézügyessége és a szem-kéz koordinációja, akkor értelmet adsz a barkácsolásnak
A blog se arról szóljon, hogyan üssük el az időt, hanem arról, hogyan fejleszthetjük a gyerek problémamegoldó-képességét, műszaki érzékét, kreativitását kreatív feladatokkal.
A karácsony számodra aranybánya, mert azt mondhatod, hogy “nem csak kapni jó, hanem adni is – tanítsd meg a gyermekednek az ajándékozás örömét már egészen kis korban” Eljöhetnek a gyerekek a foglalkozásokra, ahol ajándékokat készíthetnek a családtagoknak. Még jobb, ha a foglalkozáson nem muszáj ottlenni a szülőnek, hanem arra az egy órára te (vagy szerezhetsz egy segédet is magad mellé) vigyáztok a gyerekekre, így anyuka közben intézheti a dolgát. Egyébként van egy karácsonyi marketing útmutatóm, amit tavaly írtam, ebből további ötleteket szerezhetsz: http://www.scribd.com/doc/23442260/Kis-Karacsonyi-Marketing-otletado
[Reply]
Manianyu Reply:
október 15th, 2010 at 06:10
Én is Ági hatására kezdtem blogot írni, amiből majd később egy honlap lesz.
Azt tanácsolnám, hogy ne hezitálj! Ha megvan a cím (pld. szelektivenkreativan), akkor azonnal indítsd el, és ne félj attól, hogy mit szólnak hozzá. Először (sajnos) úgysincs sok látogató, amire pár bejegyzést megírsz, addigra meg belejössz.
Nézz körül más honlapokon, hátha találsz témába illő írást, képet, amit bemutathatsz. Nem kell mindent Neked kitalálni.
És olvasd Ági írásait, sokat tanulhatsz belőlük…
[Reply]
Nagy Éva Reply:
október 15th, 2010 at 11:15
Írnál nekem az arkcsiga@yahoo.com címre? Szeretnék vmit ajánlani.
[Reply]
Szia, Ági! Régóta visszatérő látogatója vagyok a blogodnak, egyszer már ötletet is kaptam tőled. Most én is kihasználom az éjfélig tartó lehetőséget. Remélem, most is tudsz pár szóval segíteni.
(De bárki mástól is szívesen fogadok ötleteket).
Van egy blogom, mely a magyar nyelvről szól. A blogot angolul írom (próbálom), de nincs mindig időm. A nyáron pl. nem is volt, ezt most szeretném behozni.
Alapvetően információt szeretnék átadni a blogommal,a célom az lenne, hogy minél többen olvassák, hogy terjesszék, ha hasznosnak érzik, de sajnos csak nem jönnek a látogatók. (Tudom, hogy viszonylag szűk a piac)
Mit csinálok rosszul? (Azon kívül, hogy nem sikerül nagyon gyakran írni). Hogyan lehetne a látogatottságot növelni, úgy, hogy ne kelljen rá költeni, vagy csak nagyon keveset?
(Adwordsöt próbáltam, 1 hónapig, de nem hozott eredményt – tény, hogy nem is volt akcióm, mert nem volt mit akciózni)Nincs hírlevelem, nincs infotermékem – valahogy úgy érzem, hogy az idegen nyelvű blogokon ez nem megy annyira. Inkább az ingyenes tanulás, ami vonzó.
Köszönöm!
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 15th, 2010 at 05:37
Az idegen nyelvű blogokon még jobban megy a hírlevél és az infotermék, mint nálunk, de persze mindenhol az ingyenes tanulással kezdődik. Nálad mi a cél? Csak írni szeretnél a magyar nyelvről, vagy majd pénzt is keresnél vele?
Ahhoz, hogy tudd, hogyan lehetne növelned a látogatottságot első körben el kéne gondolkodnod azon, miért akarhat egy külföldi magyarul tanulni? Két csoportot lehet elkülöníteni:
1. Akinek valami miatt meg kell tanulnia magyarul (pl. családi okok miatt, vagy a munkája ideköti, esetleg találkozott már vele és érdekelné a nyelv)
2. Azok, akik még nem tudják, hogy szeretnének magyarul tanulni, de érdeklik őket az új kultúrák és szívesen tanulnak mindig valami újat.
Az első csoportot könnyebb körvonalazni, mert ezen belül egyértelmű alcsoportok vannak:
1. Azok, akik Magyarországra jönnek dolgozni, vagy már itt dolgoznak
2. Azok, akik ide jönnek nyaralni és néhány szót szeretnének megtanulni
3. Azok a diákok, akik ide jönnek tanulni (nekik általában az egyetemen kötelező a magyar nyelv, és nagyon nehezen tanulják meg)
4. Azok, akiknek magyar ősei vannak és szeretnének megtanulni néhány szót
Ahhoz, hogy keresőből szerezz látogatottságot az kell, hogy azokra a kulcsszavakra optimalizáld az oldaladat (a bejegyzéseidet), amit ezek a csoportok írnak be a keresőbe. Például, aki ide jön nyaralni, az tipikusan turisztikai látványosságokra, szolgáltatásokra keres (pl. bepötyögi a keresőbe, hogy Budapest sightseeing – te meg írhatsz egy bejegyzést arról, hogyan lehet gyalog bejárni a várost, mit érdemes megnézni, és közben milyen magyar szavakra lehet szüksége)
[Reply]
F.Orsi Reply:
október 15th, 2010 at 07:50
Kedves Ági,
köszönöm a kimerítő választ
Persze a célom a pénzkeresés. Jelenleg is ezzel foglalkozom, de csak offline. Több tanítványom is van, nagyjából az okokat is tudom, ki miért tanul.
Akkor ezek szerint több “népszerű” bejegyzést (akár magától értetődőt is) kellene írnom ahhoz, hogy többen jöjjenek. Köszönöm az ötletet, megpróbálkozom vele mindenképpen.
Mivel wordpress.com-on van az oldal, tudnál abban segíteni, hogyan lehet hírlevélfeliratkoztatást beletenni vagy hogyan kellene egy infoterméket belerakni? (az infoterméknek legyen statikus oldal, de azt le is kellene tölteni vhonnan, ilyen feltöltős modul meg nincs a wordpress.com-on, vagy csak én nem találom)
Én a jövőben nagyon örülnék, ha indítanál technikai kurzust is
[Reply]
Szia Ági!
Az lenne a kérdésem, hogyan tudnám elérni, hogy minél több feliratkozóm legyen a hírlevelemre?
Előre is köszönöm,
üdv:
Elvira
[Reply]
Erika Reply:
október 14th, 2010 at 18:00
Kedves Ági!
Ti milyen levelező rendszert használtok, melyiket ajánljátok?
Esetleg ismertek magyar nyelvű, free megoldást? Jól sejtem, hogy e-mail cím felvételhez dinamikus oldal kell?
Köszönöm:
P.H.Erika
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 15th, 2010 at 05:42
Ingyenes megoldás nincs jó. Olyan megoldások léteznek, amik egy bizonyos feliratkozószámig ingyenesek, ilyen pl. a Listamester (listamester.com)
A fizetősek közül én a Webgalambot, a Silihost Autorespondert vagy a Hírlevélszoftvert egyaránt tudom ajánlani. Ezek bármelyikét statikus oldalba is beillesztheted.
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 15th, 2010 at 05:40
Elvira, erről itt írtam bővebben: http://www.gazdagmami.hu/internet-marketing/hirlevel-feliratkozas-konverzio
[Reply]
Laki Elvira Reply:
október 15th, 2010 at 17:47
Köszönöm szépen!
Jó hétvégét!
üdv.
Elvira
[Reply]
Szia Ági!
Ha kisgyermekes szülőknek készül az oldalam – gyerekek otthoni tanítása a téma -, akkor melyik “énemet” helyezzen előtérbe: a szülőt, aki “egy közületek” vagy a szakértőt, aki 15 évet dolgozott gyerekekkel?
Köszi!
[Reply]
Angela Reply:
október 14th, 2010 at 20:35
Szakértőt??? Én folyamatosan az otthontanításon gondolkodom a gyerekkel kapcsolatban, és mindenki, akivel találkozom, feltétlen ellenzi a dolgot.
Mindenképpen a szülőt helyezném előtérbe a helyedben. A szülők többsége, akik fontolgatják az otthontanítást, éppen besokalltak a szakértő pedagógusokból, és az egész borzadályos iskolából. Egy szülő, aki mellesleg megjegyzi, hogy képzett is ezen a téren, mindenképpen hiteles. Az én szememben legalábbis.
[Reply]
Angela Reply:
október 14th, 2010 at 20:38
Ja, ha készen vagy az oldallal, jelezz nekem légy szives! Nekem hasonló a blogom (amiből egy weboldalt szeretnék fejleszteni,és esetleg kooperálhatnánk banner cserével kapcsolatban (a témáink is hasonlóak szerintem).
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 15th, 2010 at 05:43
Szerintem a szülőt helyezd előtérbe, de persze a bemutatkozásnál leírhatod, hogy 15 éve ezzel foglalkozol.
[Reply]
Szia Ági!
5 perccel múlt éjfél, eddig hírlevelet írtam, hátha még beférek….
Megnéznéd az oldalam, s a nyitóoldal és az Ingyenes Puska oldal szövegezésével kapcsolatban lennék kíváncsi a véleményedre.
Előre is köszönöm.
Móni
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 15th, 2010 at 05:47
Az első, amit észrevettem: a színes betűk. Eleve a neonzöld betű szinte olvashatatlan, de ráadásul 3 féle színű betűt?! Maximum egyféle színes betűt használj kiemelésre és nem kell mindent kiemelni, ez nagyon zavaró, ahol minden fontos, ott semmi sem fontos: azaz, ha mindent kiemelsz, akkor az olyan, mintha semmit sem emeltél volna ki, nem olvassák el. Ehelyett emeld ki csak azt, ami igazán fontos, a többit -hidd el- elolvassák majd maguk.
A szöveg alapjában véve jó, csak én a Puskára hegyezném ki az egészet, nem a hírlevélről írnék. Arról kell írni, hogy megkaphatja a Puskát, és hogy ez miért jó neki. A hírlevél szó megijeszti őket, ehelyett azt kell írni, hogy megkaphatja a Puskát és ehhez csak a nevét és az e-mail címét kell megadnia.
[Reply]
Móni Reply:
október 15th, 2010 at 07:53
Köszönöm szépen Ági!
[Reply]
Én úgy látom, hogy a legutolsó bejegyzésekre jött válasz, meg az elejére is, de középen néhány – az enyém is – kimaradt. vagy csak nem találom meg a válaszom? Vagy az majd később jön?
(Nem türelmetlen vagyok, csak kiváncsi
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 16th, 2010 at 12:27
Válaszoltam mindenkinek
[Reply]
Kedves Ági!
Valószínűleg lekéstem már a lehetőséget, sajnos a héten vidékre szólított a munkám. Azért megpróbálom, hátha él még a lehetőség.
Páromnak készült a honlap. Mivel a Gazdagmami tanfolyamon egészen mást tanítottál, nem így terveztem a tartalmakat, de a párom ragaszkodott hozzá. Most elindult egy új, nemurológia tanfolyammal, amelyet népszerűsíteni szeretnénk.
Kérdésem: A nyitólapot ennek megfelelően írjam át, vagy valamelyik belső oldalra tegyem?
A “termékek” a párom által tartott tanfolyamok. Teljesen ezek ismertetésének megfelelően írjam át az oldalakat?
Köszönöm esetleges segítségedet, eddig is rengeteget segítettél, mindig gyorsan és önzetlenül, ezt eddig még nem is tudtam megköszönni. Én elmondhatom, hogy ebben a témában mindent tőled tudok, ami nem biztos, hogy túl sok, viszont nekem nagyon sokat számít.
Marcsi
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 18th, 2010 at 07:03
Nem, a nyitólapon maradjon a hírlevél-feliratkozás, a tanfolyamot a feliratkozóknak adjátok el elsősorban.
Készíts egy Tanfolyamok oldalt és ott írjál bővebben a tanfolyamokról.
[Reply]
Ági, erről már lemaradtam, de legközelebb jobban követem a hírleveled. Egyre töröm az agyam, hogyan tudsz te keresni is, mikor ennyire ingyen adod a tudományt és ilyen következetesen? Én máris sokat javítottam a lapjaimon a hatásodra és gondolom lassan kialakul egy összkép is, és mire a foglalási szezon kezdődik, talán jobban kezdek mint a tavaly. Köszi és további jó munkát!
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 26th, 2010 at 07:03
Ágni, köszönöm és jó munkát!
[Reply]
Vida Agnes,
Csalodtam magaban. Tobb napja rendeltem meg az egyik draga anyagat. Se penz, se anyag. Miert?
Tegnap irtam az egyik ugyintezojenek, vagy ki az, de ma meg valaszra sem meltatott.
Lehet barmilyen bloggja, okos, tanulsagos storyja: tanit, de ha penzrol van szo, eloszor inkabb szolgaljon ki rendesen! Addig nekem ez az egesz csak suket szovegeles.
Remelem, hogy legalabb a DVD-n levo anyag karpotol ezert a maga reszerol elkovetett csuszasnak. Azaz megeri a penzet az anyag, s nem csalodas lesz az. Azzal nemileg karpotolna a csuszasat.
[Reply]
Nagy Éva Reply:
október 25th, 2010 at 21:23
Pár napos várakozás miatt? Van olyan webshop ahol 2-3 hét mire megjön a termék…
Mivel precíz emberek biztos, hogy oka van a dolgoknak. A rákérdezés célravezetőbb és egy cseppet emberibb…
[Reply]
Tillinger Reply:
október 26th, 2010 at 06:41
Eva, tudja a vasarlas esemenyeit, hogy vedi az eladot? Vagy csak uyg urseben lovoldoz? Vett mar Tole valamit? Elegedett volna? Ha igen, az a maga ugye, dolga. EN nem vagyok elegedett.
Tisztazzuk! Ez nem webshop. Nem vitatom, hogy precizek vagy sem. Onnek azok talan, nekem nem azok, ez teny, ami szubjektiv. Kerdeztem, ha elolvasta volna a kommentemet, talan maga is lathatta volna, hogy ezt irtam.
Az emberibb – ahogy maga nevezzi – ne keverjuk penz koze. Oda erzelmeket ne vigyunk. Avagy maskepp: eladok maganak valami, kifizeti, de semmit nem kap, mert valami kozbejott, de meg szolni se szolok. Igy azt gondolhatja, valami fontos dolog kozbejott, hiszen megertonek kell lenni, ez az emberi. A sajat penzere is ezt mondana, hogy emberi?
Asszonyom, ne nezzen hulyenek. S kerem, hagyja meg a valaszoli lehetoseget annak, akinek szolt a komment.
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 26th, 2010 at 07:01
Szia, sajnálom, hogy csalódás ért. Ahhoz, azonban hogy tudjunk segíteni, tudom kell, melyik terméket rendelted meg, mikor, kaptál-e visszaigazoló levelet stb. mert ezzel az e-mail címmel, amit itt megadtál, sehol nem talállak a rendszerben.
Megrendelés után egyébként, miután visszaigazoltunk neked és megérkezett a befizetés ajánlott postai csomagban kell megkapnod a csomagot, amikor feladjuk a csomagot, arról e-mailt küldünk. Ha nem kaptál értesítést a postára adásról, akkor az azt jelenti, hogy nem jeleztél vissza a befizetést illetően vagy nem érkezett még meg a pénzed (postai csekknél ez akár egy hetet is igénybevehet, átutalásnál legfeljebb néhány nap, ezért szoktuk kérdni, hogy jelezd, amikor megtörtént a befizetés, így ez a néhány nap is megspórolható)
De jelezheted a panaszaidat az ügyfélszolgálati telefonszámunkon is: 30/8522770
[Reply]
Asszonyom, Tudtom szerint maga a lap tulajdonosa, igy en Onnek jeleztem a gondomat itt, a hozzaszolasban, mert On a kereskedo, magaval uzleteltem, nem ugyfelszolgalattal. Maga szolhat az ugyfelszolgalatnak, ugy hiszem, ezt igy illene tennie.
Sokan ebben a WordPress maniaban vannak: pedig a WP blogkent jo, a rengeteg hibai es primitivitasa ellenere. Kiprobaltam, tudom milyen, csak gond van vele. Magyaritassal, stb. Olvastam mit irt a joomlarol asszonyom es a WP-rol is. Teljesen nem ertek egset vele.
A mai napig nem ertem, miert nem ugy teszi az eladast, hogy eloszor is nem gagyi WordPress hasznalnjon, hanem joomlat. Ott egy komponenssel elofizetesben rogton le lehetni tolteni az anyagokat nem postazgatni. TELJESEN UGYFELELLENES EZ A POSTAZGATAS. Mivel maganal mar ott a penzem de nem kaptam erte semmit es baromsagokkal huzom az idomat a helyett, hogy elveznem azt, mit rendeltem.
Erti mi a gondom? Az uzleti politikaja a gondom, asszonyom. Kerem, surgosen kuldje ki a megrendelt csomagomat. Az en reszemrol minden teljesitve lett. eMailt is elkudltem a befizetesrol. Maguk is kuldtek eMailt csak epp azt nem, amit kellett volna. Mastol is rendeltem sot, nem is Budapestrol es 2 nap alatt megjott a csomag.
[Reply]
Nagy Éva Reply:
október 26th, 2010 at 08:28
Mivel az oldalt többen is használjuk, és annak írunk, akinek akarunk ezért akkor írok és azt amit akarok.
Az intelligencia megmutatkozik abban, hogy ki hogyan kezel egy problémát.
Hát megmutatkozott. Az ég óvjon a jövőben az ilyen vásárlóktól.
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 26th, 2010 at 08:32
Utánanéztem az ügyfélszolgálatunkkal folytatott levelezésednek, amelyből kiderült, hogy 2 nappal a megrendelésed után jelezték (múlt vasárnap), hogy hiányosan adtad meg a címed, így nem tudtak postázni. Mivel közben ezt az adatot megadtad, tegnap kipostázták a termékedet.
Amiről írsz, nem WordPress vs. Joomla probléma. Te dobozos terméket rendeltél, nem letölthető változatot. Évente több, mint 3000 ügyfelet szolgálunk ki úgy letölthető termékkel, hogy azt WordPressel oldjuk meg. De annál a terméknél, amit te rendeltél, eddig erre nem volt igény. Kérésedre azonban átküldtük neked a letöltési linket pár perccel ezelőtt.
[Reply]
Nagy Éva Reply:
október 26th, 2010 at 08:41
Ó uram, adj türelmet… de rögtön:)
[Reply]
Tillinger Reply:
október 26th, 2010 at 08:54
Eva, kerem, nyugodjon meg, nem erinti Ont ez az ugy. Nem kell idegeskednie. Nezze, milyen szepen megoldodik a problema. On ettol sem boldogabb, sem gazdagabb nem lesz.
Kedves Eva, ha mar irogatunk, kerem, erdemes a kerdesemre is valaszolni. Hogyan reagalt volna maga erre? Abbol kifolyolag, hogy semmi koze az en es Vida Agnes kozotti uzleti reszhez, megis beleszolt. Abbol kifolyolag, ahogy reagalt arra, amit irtam egyertelmuen elmondhato, nalam sokkal eroteljesebben lepett volna fel a helyembe. Hiszen koze sincs a dologhoz, megis turelemrol ir. A rogton szoval meg elarulta, hogy maganak a helyembe ekkora turelme nem lett volna, mert rogton akarta volna azt, mit kifizetett. Ellentmond sajat maganak, Eva.
Eva, az eg segitse Ont, hogy legyenek egyaltalan vasarloi. Ha nem lesznek, mit ad a gyereknek enni? Mas munka utan fog kellenie nezni. Ha ram celzott, akkor mibol gondolja hogy jo vagy rosz vasarlo vagyok? A jo vasarlo az, aki fizet s ha semmit nemkap bofajat befogva kussol? Nem, Eva, ez lehet maganal igy megy, nem tudom, de nalam nem. MIndegy egyes fillerert meg kell dolgoznia, ha On az elado. S mindig az ugyfelnek lesz igaza, mert abbol elunk. Ha ezt maskepp fogja tenni, mashoz mennek az ugyfelek. De ezt maga is tudja.
Eva, nem neztem mivel foglalkozik, kerem ne vegye sertesnek, nincs a szemelyevel problemam: nem erdekel mivel foglalkozik, most a sajat dolgaimot epitem.
A problema kezelessel kapcsolatosan nem tudom mire gondol. Az intelligenciam bizonyos helyen jo, mig mashol rohogni valoan keves. A gondokat erelyesen oldom meg, hatarozottan, ami sokszor nem a legelonyosebb. Ilyen vagyok, most jo ez igy.
Tillinger Reply:
október 26th, 2010 at 08:44
Asszonyom, kerem kuldje ki meg egyszer aletoltesi eMailt, nem semmit sem kaptam.
[Reply]
Nagy Éva Reply:
október 26th, 2010 at 09:07
Egyáltalán nem vagyok ideges, sőt egyre jobban szórakozom:) főleg a hozzászólásain, aminek legtöbbször értelme, vagy tartalma nincs:)
Tillinger Reply:
október 26th, 2010 at 09:42
Kedves Vida Agnes,
Kerem, kuldje at meg egyszer az eMail postaladamba a maga altal emlitett letoltesi linket. Mivel ma mar volt a postas es nem hozta ki a csomagomat, mit magatol rendeltem.
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 26th, 2010 at 10:24
Átküldtük megint. Ha most sem érkezne meg, kérem, hívja az ügyfélszolgálatunkat.
Eva – igaza van. Koszonom a segitseget, maskor odafigyelek jobban. Fontos az ertelem es a tartalom. A kozeljovoben nem kivanom Onnel irogatni. Nincs haszon belole se maganak, se nekem. De azert maga irogathat. En addig valami hasznosabban fogok csinalni. Azt, ami miatt ide irtam, arra megoldast keresni. Maga nem tartozik az ugymenetbe, igy kihagyom ebbol.
[Reply]
Ági
A fenti szövegírási gondokból lesz majg valamilyen összefoglaló? mik a leggyakoribb kérdések és hibák?
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 26th, 2010 at 18:59
Gondoltam rá, hogy ebből össze lehetne állítani egy tanulmányt. Ha van rá igény, szívesen megcsinálom.
[Reply]
Bernadett Reply:
október 26th, 2010 at 23:09
Én örülnék neki.
[Reply]
Nagy Éva Reply:
október 27th, 2010 at 07:26
Ha időd engedi, az jó lenne:):)
[Reply]
Jó fej vagy te, Ági!
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 26th, 2010 at 19:00
irul pirul
[Reply]
Kedves Vida Agnes,
A letoltesi link megjott. Link-kent az .mp3-ra 404 a html-ben, folderbol lejatsza.
Ertekeles kiprobalas utan.
[Reply]
Ági, egy kérdés: szerinted muszáj egy ingyenes e-book felajánlása letölthető formában a blogon (vagy bárhol), vagy lehet startolni a fizetős termékkel? Én ez utóbbit szándékszom tenni. Mit szólsz? Karácsonyra készülök s inkább azt nyomatnám már most november közepétől (elejétől?), s nem tökölnék az ingyenes e-bookkal.
Köszi, Timi
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 26th, 2010 at 20:13
Lehet startolni fizetőssel is, csak akkor kisebb lesz feléd a bizalom és kevesebben rendelik meg. Ha csak fizetős termék van, akkor a látogatók kevesebb, mint 1%-a rendel, ha előbb a hírlevélre iratkoznak fel és úgy rendelnek, azzal minimum duplaannyi lesz a megrendelők aránya.
[Reply]
tikemi Reply:
október 27th, 2010 at 08:13
Köszi a választ!
Más: lehet-e jelszóval védeni dokumentumot a scribd.com-on? Ha igen, hogy?
[Reply]
tikemi Reply:
október 27th, 2010 at 08:14
Köszi a választ!
Más: lehet-e jelszóval védeni dokumentumot a scribd.com-on? Ha igen, hogy? S honnan lehet megnézni, hányan töltik le, olvassák el az írásom?
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 27th, 2010 at 14:37
jelszóval nem tudod védeni, viszont a dokumentum mellett jobb oldalt kiírja hányan olvasták el és töltötték le.
Milyen megoldás létezik, ahova fel tudom tölteni az ebook-ot, s csak az nézheti meg, akinek a linket, jelszót elküldöm?
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 27th, 2010 at 14:52
http://www.opendrive.com/
[Reply]
tikemi Reply:
október 27th, 2010 at 21:55
pusszantás!
[Reply]
Szia Ági!
Örülök, hogy rátaláltam az oldaladra. Csináltam egy vadiúj honlapot, tegnap indult. Szeretném, ha megnéznéd a szövegét. Nem akarom ide bemásolni, mert túl hosszú, egy oldalas az egész. Megnézettem 1 anyukával, akinek nagyon tetszett, de nem ismerek túl sok fiatal anyukát személyesen, Te viszont értesz hozzá, kérlek véleményezd.
Itt a cím:
http://www.elvezdazesot.hu
Előre is köszönöm a segítséged!
Szeretettel,
Szilvi
[Reply]
Vida Agi Reply:
október 28th, 2010 at 12:15
Nem rossz, de pár dolgon lehetne változtatni:
1. Nehezen olvasható, nagyon összefolynak a bekezdések, így nem fogják végigolvasni. Több kisebb bekezdés kéne és keskenyebb legyen a szöveg szélessége (600-700 pixel szélesség között optimális)
2. A két alcím ellentmond a szándékodnak. A szöveg arról szól, hogy bizalmat ébreszt a dolog iránt, mert pont azt írja le, ami a látogató fejében jár, az alcímmel meg azt mondod, hogy ne olvassa tovább…
3. “Ha mától Ön is szeretné saját hajóját irányítani, töltse ki az alábbi űrlapot!” – az “is”-t kivenném, mert gyengíti a szándékot. Ha ott az “is”, akkor az azt jelenti, hogy én irányítom a hajót és még más is, ha nincs “is”, akkor az azt jelenti, hogy csak én felelek a sorsomért, más pedig nem.
4. Az utolsó bekezdés (“Ez 2 éve történt…”) elejét érdemes lenne félkövérrel kiemelni, mert így aki nem olvasta rendesen végig, annak visszamenőleg ez eladja a szöveget (Mi történt két éve? Miről maradtam le?)
5. Még egy észrevétel: az Űrlap kitöltését ne így hívd, hanem legyen mondjuk “Kérem a lehetőséget!” vagy valami hasonló, erre többen kattintanak. Ha van rá mód, akkor a szöveg után ne is kelljen kattintani, hanem legyen rögtön ott az űrlap, úgy többen kitöltik, valamint az Űrlap betűtípusa legyen ugyanaz, mint a szövegé.
[Reply]
Szilvi Reply:
október 28th, 2010 at 12:22
Kedves Ági!
Nagyon köszönöm az észrevételeket, és a gyors választ!
Ennek megfelelően javítok a szövegen.
Hálás vagyok a tanácsaidért!
Szeretettel,
Szilvi
[Reply]
Próba szerencse: ha még mindig él a lehetőség… Az én blogomról mi a véleményed?
Remélem, hétvégére kikerül az ebook is. Csak a reklámszöveg hiányzik még, s az utolsó finomítások vannak hátra. Kórházi játékokról szól majd a könyv.
Kösz
[Reply]
A DVD megjott. Vegre. Ertekeles kiprobalas utan.
[Reply]
Ma olvastam egy fotós cégről, akik ingyen előhívnak havi 36 fényképedet. Az ő szövegük nagyon jó szerintem! Valami nagyon klasszul kidolgozták. Szerinted is, Ági? Kíváncsi vagyok, mit szólsz hozzá… http://kepest.hu/_public/invitation.aspx?affiliate_code=7676fa11-4002-4b5a-b0d9-5de7fbdeec8a
[Reply]
Vida Agi Reply:
november 16th, 2010 at 16:49
Ügyes csali
[Reply]
Ági kedves, Ránéznél egy “szekértői” bejegyzésemre? http://www.lillambt.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=67:ludtalp-ellen&catid=37:miert-jo-az-mbt&Itemid=66
Köszönöm!
[Reply]
Vida Agi Reply:
november 18th, 2010 at 15:51
Jó lett!
[Reply]
Szia, megnéznéd az oldalamat?
Várok építő jellegű kritikákat és ötleteteket !
[Reply]
Szia!
Megnéznéd az oldalamat, még csak 2 hónapja van kész, egyenlőre béta üzemmód:) előre is köszönöm
[Reply]
Vida Agi Reply:
április 26th, 2012 at 08:08
Alapjaiban jó az oldalad, de amit feltétlenül meg kéne tenned, hogy azokon az oldalakon, ahol valamit kínálsz (akció, tanfolyam stb.) mindenhol azonnal az oldal alján egy űrlappal lehessen jelentkezni, így hatékonyabb lesz az oldal.
[Reply]
Köszönöm szépen:)
[Reply]