Hogyan add el a könyved? – avagy a könyvmarketingről

A Kreatív által szervezett könyvmarketing konferencián jártam ma, amelynek célcsoportja elsősorban a kiadók volt, azonban mindenki számára érdekesek lehetnek az ott elhangzott információk, aki szeretne könyveket írni és eladni.

Korábban foglalkoztam már itt a blogon a könyvkiadás lehetőségeivel és azzal, hogyan tudod előfinanszírozni a könyved nyomdaköltségeit az elektronikus kiadás révén gyakorlatilag úgy, hogy nincs tőkéd a kiadásra, viszont használod az online marketingben rejlő lehetőségeket (ha akkor nem olvastad, akkor ide kattintva meg tudod tenni).

Most ezt módom nyílt meghallgatni kiadói szemszögből is, ami egy viszonylag merev, régi, iparági szabályok és hierarchia mentén szerveződött rendszer. számukra egyelőre még nehéz kilépni marketing szemszögből a megszokásokból, a régi rendszerekből, amik gyakorlatilag arra épültek, hogy egy viszonteladói hálózat adja el a termékeiket.

Az online marketingben ezzel szemben közvetlenül értékesítenek a fogyasztók felé, amivel nem csak több profitjuk marad, hanem például megismerhetik a vásárlók véleményét, mérhetőbbé válnak az eredményeik, költséghatékonyabban reklámozhatnak stb.

Összefoglalom, mi az ebből, amit te szerzőként, vagy kkv-ként könyvet kiadva a konferencián elhangzottakból alkalmazni tudsz:

1. Kutatás és márkaépítés

Ahhoz, hogy sikeres legyen egy könyv, tudni kell, mit olvasnak szívesen az emberek. Egyre kevésbé működik az, hogy megírod életed regényét, ami leginkább számodra érdekes és megpróbálod mindenáron eladni.
A könyvkiadás szerzői és kiadói szemszögből is egyféle passzív dolog: én megírom, kiadom a könyvet és majd a nagy terjesztő hálózatok eladják. Ezt a modellt el kell felejteni. Marketing nélkül nem fogod tudni eladni a könyvet, ráadásul profitod sem marad így, ezért nem működhet a könyved kiadása, ha nem marketingezel magad.

Milyen eszközeid vannak erre?

Leginkább olyanok, amik márkát építenek a te nevednek, mint szerző, vagy a könyvnek, például ilyen a
– szerzői blog
– szerzői Facebook rajongói oldal,
– szerzői Twitter elérés
– saját honlap, ahonnan azonnal meg lehet vásárolni a könyvet

(természetesen mindezt felépítheted a könyv arculatára szabva is, nem kell a szerzőt előtérbe tenni mindenáron)

Építened kell tehát egy piacot, akit érdekel a könyved, akiket már az írás időszakában bevonhatsz a munkába. Megkérdezheted tőlük pl. milyen dizájn legyen az oldalon (erre volt egy jó példa a konferencián, amikor szobabelsőket mutattak a felhasználóknak, ezek közül lehetett szavazni arra, ami tetszik és ezalapján találták ki a készülő honlap színeit, stílusát, megmutathatod a könyvborító változatokat és elmondhatják róla a véleményüket

2. Egy félelem: „ha e-bookom van, másolni fogják”

Nagyon nagy a rajongói tábor, am márkaépítés szerepe az e-könyvek kiadásának terén is. Minden kiadó fél tőle, hogy az elektronikus könyveit másolni fogják, és ezért inkább ki sem adnak ilyet. Azonban a mérések azt mutatják, hogy ha egy könyv köré jó márka épül és kialakul egy erős rajongói tábor egy szerző köré, akkor nem fogják másolni a könyveit, inkább megveszik. Erre egyébként a másolástól már dugába dőlt zeneiparban is van példa – hangzott el a konferencián-, többek között Ákos kötött ilyen megállapodásokat torrent oldalakkal, ahol az ő számait nem lehet elérni, de más zenész esetében is van erre példa.

Szó volt arról is, hogy a másolásvédelem csak ideig-óráig jelent megoldást, a hűséges rajongótábor ennél sokkal nagyobb erőt jelent, ők azok, akik mindenképpen vásárolnak tőled. Emellett még úgy lehet ezt befolyásolni, ha az e-bookhoz olyan plusz szolgáltatásokat adsz, amiket nem kap meg az, aki kalózverzióban olvassa. Például találkozókat, zárt fórumot, konzultációt, egy tesztet a könyvben, aminek az eredményét be kell küldeni és csak az kapja meg, aki vásárolt is.

3. Dizájn és minőség

A könyv marketingjében nagyon fontos a könyv minősége, ami két dologból áll össze:
1. A papír és a borító papír minősége
2. A könyv dizájnja

Nagyon fontos, hogy jó és átgondolt legyen a könyv minősége, kinézete. Érdemes többféle dizájnt készíteni, azokból választani megfelelőt, majd a nyomtatás előtti verziót megmutatni több embernek és kikérni a véleményüket, ebből nagyon sok hasznos információt lehet nyerni arra, hogyan alakítsuk át, milyen legyen, mi fontos az olvasónak.

4. Közösségépítés

Ahhoz, hogy a könyved köré épüljön egy rajongói tábor és kialakuljon a saját márkád fontos a közösségi eszközök használata.

Mire jó ez neked?

1. A Facebook rajongói oldalon fel tudod mérni, mit szeretnének a rajongók, milyen legyen a dizájn, a borító, az árazás
2. A közösségi oldalakon ismertté tudod tenni magad, például vírusmarketinggel
3. Már a könyv megjelenése előtt el tudod kezdeni ismertté tenni a könyvet, felkelteni az érdeklődést iránta és előrendeléseket felvenni
4. Akciókat tudsz csinálni, kedvezményeket adni
5. Nagy a referenciamarketing szerepe, az elégedett olvasók közösségi oldalakon továbbadják egymásnak a könyveddel kapcsolatos véleményüket

Egy ötlet: megkeresni a közösségi oldalakon, mikroblogokon, blogokon a véleményvezéreket és adni nekik egy tiszteletpéldányt, cserébe írjanak a könyvről.

5. Réspiacok és hosszú farok

Az emberek egyre pontosabban keresnek, ma már csak kevesen írják be a keresőbe, ha könyvet keresnek, azt a szót, hogy „könyv”, helyette megnőtt a könyvcímekre, szerzőkre való keresés szerepe.
Ez az adat nem csak azt jelenti, hogy a keresőoptimalizálásnál jobban jársz, ha nem csak néhány alapvető kifejezésre optimalizálsz, illetve hirdetsz, hanem azt is, hogy az emberek igénye egyre nagyobb a rétegtémákra és egyre nő azoknak a száma, akik konkrét problémákra keresnek konkrét megoldást, így egyre nagyobb a kis példányszámú, de konkrét könyvek szerepe is.

6. Miről adjunk ki e-bookot?

A konferencián sok szó esett az e-bookok jövőbeli szerepéről. A jövőbe senki sem lát, az azonban egyértelmű, hogy bizonyos területeken nagyon erős már most is az e-bookok szerepe, azaz itt érdemes e-könyvet kiadni, ilyen a nyelvkönyvek, tankönyvek, szakkönyvek, szótárak, tanulmányok, „hogyan csináld?” könyvek piaca, míg például a gyermekkönyvek, gazdagon illusztrált könyvek és az ajándékkönyvek területén továbbra is maradnak a hagyományos könyvek.

Az egyetlen átfogó tréning könyvmarketingről Magyarországon! Magánkiadásban gondolkodsz? Szeretnél nagy olvasótáborra szert tenni? Nem tudod, hogyan finanszírozd a könyved kiadását? A Könyvmarketing Tréning anyagából megtudhatod >>

33 Comments

  • Baranyai Zsuzsanna

    2013. december 17. kedd

    Kedves Ági,

    nagyon, nagyon örültem jelen cikkednek!
    Imádok cikkeket, esszéket, leírásokat, elbeszéléseket és blogokat írni.
    Jövőre államvizsgázom, aztán szeretnék felsőfokú angol nyelvvizsgát is tenni.
    Minden vágyam, hogy kutatómunkát végezhessek és arról egy könyvet írhassak.
    Tehát, úgy vélem, hogy a célomhoz a fenti tanácsok nem éppen adnak segítséget.
    Főleg, hogy egy szakkönyvet szeretnék írni az angliai dologházakról, szegényházakról, a XIX. századi oktatási rendszerrel…

    Eladható lenne ez a könyv? Ezen esetben hogyan álljak hozzá az eladáshoz, a promócióhoz?

    Nagyon boldog lennék, ha választ kapnék, és még egyszer és ettől eltekintve is nagyon köszönöm az írásodat, sokat segített!:)

    Köszönöm, előre is!

    Üdvözlettel:

    B. Zsuzsi

  • Sándor

    2013. november 29. péntek

    Kedves Ági! Nagyon jónak tartom az oldalad,és az általad adott információkat. Az e-book témához szeretnék hozzászólni. Az átlag felhasználó úgy érzi az internet azért van, hogy ingyen információkhoz jusson. A jó tartalmakat gyakorlatilag könnyen feltörik, hiába a DRM védelem, már Stahl könyvet is láttam varez oldalon. Hiába teszed alacsonyra az árat, inkább letöltik ingyen. Ha feltörték, szerintem nagyon lecsökken a vásárlás! A vásárlást elő lehet segíteni az általad írt módszerrel (külön programok a vásárlóknak)de ez mennyire lehet hatásos? Mi a véleményed a másolás megakadályozásával kapcsolatosan? Egyáltalán szükséges-e a DRM? Előre is köszönöm válaszod!
    Sándor

    • Vida Agi

      2014. január 03. péntek

      Évente több ezer infoterméket értékesítünk és minimális a lopások száma. Megvan a technikája a védekezésnek. Az ingyenesen letölthető 200 kérdés könyvben részletesen leírtam a megoldást. Itt tudod letölteni: http://www.gazdagmami.hu/online-marketing

  • Tündi

    2013. szeptember 11. szerda

    Szia Ági!

    Először is szeretném megköszönni a temérdek hasznos információt, rengeteget tanultam Tőled a blogodat böngészve (kezdő íróként és néhány éve kezdő anyaként is)! 🙂

    Magam is szerzői magánkiadásban fogom megjelentetni a könyvemet (eddig úgy fest, a publio.hu a nyerő). Ennek kapcsán szeretnék érdeklődni, hogy ha a webshopomból töltik le az e-könyvemet, milyen lehetőségeim vannak számlaadásra? Mert az abszurd lenne, ha postán küldeném utánuk, az e-számlaadás jogszabályi hátterébe pedig teljesen belekeveredtem.

    Megköszönném, ha utóbbiról írnál néhány gondolatot!
    Vagy van egyéb javaslatod? 🙂

  • Fazekas Erzsébet

    2013. május 16. csütörtök

    Kedves Ági!
    A LEHETŐ LEGJOBBKOR JÖTT EZ A LEVÉL TŐLED.
    Mielőtt kinyitottam volna a postámat,egy fél órája beszélgettem,épp egy költőtársammal/barátnőmmel/ arról,hogyan lehetne megoldani,hogy
    ki tudjam adni az írásaimat.
    Elsősorban verseket írok,de rengeteg más téma is van a fejemben,amit úgy érzek,vétek lenne veszni hagyni.De a mindennapok taposómalma,a megélhetés megteremtése nem enged elegendő időt,hogy azzal foglalkozzak,amit szeretek,és amihez /ne tekintsd szerénytelenségnek/
    értek,és amit úgy érzek,hasznára válna embertársaimnak.
    Na meg a piszkos anyagiak. Ha időt áldozok a gondolataim leírására,
    elhanyagolva ezzel a szükséges pénzkereseti lehetőségemet,mi haszna,ha senkihez nem juthatnak el a gondolataim,mert nincs anyagi lehetőségem a kiadatásukra,miközben egy csomó szeméttel van megtöltve a piac olyanok által,akik ezt anyagilag megtehetik.
    És ekkor jött a Te leveled.
    Ezért kérdeztem,hogy Te gondolatolvasással is foglalkozol?
    Nagyon hálás vagyok Neked ezért a levélért,és feltétlenül szeretnék kapcsolatban maradni veled,és igénybe venni a segítségedet.
    Ennek már csak egyetlen akadálya az anyagi lehetőségem.De nem adom fel,és még egyszer nagyon köszönöm.hogy ezt a levelet eljuttattad hozzám.
    Baráti üdvözlettel
    Böbe

  • Stefan Siman

    2012. június 04. hétfő

    Olvasgatom itt ezt az észosztást, szakkönyv szerzői oldalról. Egyetlen dolog fölött siklik el mindenki: magyarul csak tizenvalahánymillió ember tud olvasni. A e-book és a könyvkiadás pedig az 5 világnyelven + németül történik. Tehát azokat a modelleket nem lehet itt másolni amelyek a világ más részein működnek.

  • tikemi

    2010. november 09. kedd

    köszi Ági!

  • Nagy Éva

    2010. november 08. hétfő

    a gyerekeket nem zavarná:) sőt azt mondhatom, hogy én sem bánom, csak már mehetnék vhová:) de hogy a férjem??:

    • tikemi

      2010. november 09. kedd

      őt is nevelni kell! 😀 milyen példát ad a kicsiknek? 😛

  • tikemi

    2010. november 07. vasárnap

    Készíttettük. 😀
    Szóval most azon gondolkodom, hogy itt van a könyvkiadás, fordítás, nomeg a szövegszerkesztés és korrektúrázás, én meg bloggolok… Mit akarok én kihozni??? Nagyon össze kéne hoznom a dolgokat. A távoli jövőben ezt is szeretném, de a blogból is szeretnék megélni… Hm… erdélyi online családi lap… Mit szóltok?

    • Vida Agi

      2010. november 08. hétfő

      Valójában az a jó felállás, ha valaki a cégnél javarészt csak a marketinggel tud foglalkozni (kinek, hogyan reklámozzunk, adjunk el, új akciók, termékfejlesztés stb.)

      • tikemi

        2010. november 08. hétfő

        Őszintén, (még) nagyon nem tudom elképzelni, hogyan néz ki egy kiadónál a termékfejlesztés… Meglévő könyvnek a továbbfejlesztésére gondoltál vagy egy teljesen új terméknek a készítésére? S igazad van, jó lenne, ha egy ember inkább csak a marketinggel foglalkozna, de kevesen vagyunk még, s anyagilag nem engedhetjük még meg magunknak a munkaleosztást…
        Ám most agyalok egy karácsonyi akción (annak hatására, amit innen felszedtem), s ennek függvényében januártól lépegetünk majd két (több???) irányba.

        • Vida Agi

          2010. november 09. kedd

          Termékfejlesztés: mi legyen a következő termék? Mire van igény? Hogyan nézzenek ki a termékek? Mennyibe kerüljenek? A régebbieknél kell-e átdizájnolás, más ár, más hátlapszöveg, más cím?

    • Nagy Éva

      2010. november 08. hétfő

      engem érdekelne!utaznánk is arra, csak kisgyerekkel már szeretnék bennfentes infót nem utazási irodásat. gyerkőccel nem lehet már megindulni, hogy majd alszunk valahol:)

      • tikemi

        2010. november 08. hétfő

        nevelni kell a gyereket rugalmasságra! 😀

      • tikemi

        2010. november 08. hétfő

        nevelni kell a gyereket rugalmasságra! 😀 az lenne csak a nagy kaland!

  • tikemi

    2010. november 07. vasárnap

    Köszi Ági!
    Most olvasom ezt a bejegyzést. Lecke feladva! Mi is könyvekben utazunk leginkább (www.zelegor.com), s a hagyományos könyvterjesztést használjuk. Ezentúl új módszereken is törnünk kell a fejünket.
    A honlapunk se sokat használ, mert statikus, nem használja ki a marketing adta lehetőségeket, én meg tanulgatom, próbálgatom még csak a weboldal szerkesztést. Készítettük, nem mi töltöttük fel. Lehet ezen változtatni, ugye? Gondolkozom azon, hogy írok az Angyalnak, hozzon 2 cd-t tőled (honlapkészítés)… 🙂
    Timi

    • Vida Agi

      2010. november 08. hétfő

      Igen, lehet rajta változtatni. Megnéztem az oldalt, nagy lehetőségek vannak a témában 🙂

  • Kata

    2010. szeptember 10. péntek

    Ha pdf. formában letölthető tanulmányt/könyvet adtok el, akkor
    1. Milyen SZJ számmal tehetitek ezt meg illetve mit írtok a számlára?
    2. Ezt terheli környezetterhelési termékdíj, vagy csak azokat, amik papír alapon jelennek meg? Függ attól, ha ISBN számot kértek hozzá?

  • Eszter

    2010. szeptember 09. csütörtök

    Értem, köszi

  • Vida Agi

    2010. szeptember 09. csütörtök

    Eszter, ha a példányszámot szeretnéd belőni, akkor mondhatod azt, hogy előrendelést veszel fel a könyvre, fizessék ki, megkapják az elektronikus verziót megrendelés után, és ha kijött könyv a nyomdából, akkor kiküldöd az eredetit.

  • Eszter

    2010. szeptember 09. csütörtök

    Azt szeretném kérdezni, hogy ha nyomtatás előtt reklámozok egy könyvet, és bíztatom a vevőket, hogy kedvezményesen előre rendeljék meg a könyvet, akkor kérhetem, hogy előre fizessenek, és majd bizonyos idő múlva nyomtatás után kapják a könyvet, vagy csak feliratkozókat szerezhetek, akik lehet, hogy meggondolják magukat. Ezzel az lenne a célom, hogy tudjam, milyen példányszámra van igény.

  • Kati

    2010. április 19. hétfő

    nekem jó az e-könyvvel a tapazstalatom, annak ellenére, hogy sokan még a vevők közül sem értik, miért nem kapnak pl CD-t miért „csak” egy dokumentumot tölthet le. (Amúgy ugyanaz volna a CD-n) – Amikor elmondom, hogy nem terhelem a környezetet feleslegesen, megnyugszik azért minden ember 🙂

    Most újra e-könyvet írok. Mégpedig arról, hogyan kell kérdezni. Érdekel hogyan kell kérdezni? 😉 akkor lehet, hogy éppen Neked szól!

  • Suri Éva

    2010. április 19. hétfő

    Ági, azt hiszem, hogy most többek nevében is köszönetet kell mondani ezért a lényegretörő és jól összeszedett, hasznos ismeretnyújtásodért. Személy szerint nekem nagyon jól jött, mivel pont egy-két ebook megírásával foglalkozom és így nagyobb rálátásom lett a dologra.
    Gratulálok a blogodhoz, és az összes tevékenységedhez:))

  • Vonzó Vera

    2010. április 16. péntek

    Kedves Ági, nem tudom, mi az oka, hogy nem jelenhetett meg nálad a kommentem, és hogy ezügyben még nem is reagáltál, de ha már így alakult, arra kérlek, hogy vedd tárgytalannak. Írok a témában egy átfogóbb anyagot.

    Válasz: A hozzászólásodat a spamszűrő kiszűrte, csak most vettem észre, bocs. Az írásod a könyvkiadásról nagyon jó lett 🙂 Én a magánkiadás híve vagyok, ha már csinálunk valamit, akkor ne akarjunk senkitől függeni, ha azt akarom, hogy olvassák a gondolataimat, akkor kiadom magam és ezt igyekszem átadni az olvasóimnak is, mert ebben hiszek. Ha már a terjesztőtől és a kiadótól függök, mert az ő marketingeseiktől hát akkor bizony csak nehézségeim lesznek – legalábbis Magyarországon. Akkor már egyszerűbb megtanulni magam marketingezni a saját könyvemet.

  • Patak Cs. Gyöngyvér

    2010. április 16. péntek

    Kern Áginak igaza van.
    Ha szeretnénk a pénzünket, muszáj telefonálni. Nekem volt olyan, hogy elnézést kértek (!) és aznap utaltak, de persze olyan is, hogy már esedékes a következő telefon… (és ez a legnagyobb magyarországi terjesztő…)

    Viszont azért máshogy elég nehéz lenne elérni, hogy az ország egész területén „fiikailag” is megvehető legyen a könyv. És sokan a boltban néznek körül, nem csak az interneten.

    Nehéz kérdés…

  • Anima Ludens

    2010. április 16. péntek

    Valóban jó nagy dugóba ragadhattál, Ági. 🙂 Legközelebb én is viszek laptopot, ha csúcsidőben a belvárosba megyek.
    Köszönöm én is az összefoglalót. Adott gondolkodni valót. Főként azért, mert pont most fogtam egy 3 részes kiadvány megírásába, ami a leendő weboldal tulajdonosoknak fog szólni. Leginkább az inaktív KKV döntéshozókat szeretném vele mozgásra bírni.
    Még nem tiszta, hogy milyen formában adjam közre, mivel a célközönségnek pont az a baja, hogy kerüli a netet. De hasznosítva az ötleteidet, elkezdem a pre-marketinget és a kapcsolatépítést. Azt majd meglássuk.

  • Vida Agi

    2010. április 16. péntek

    Ági, őszintén: nekem úgy tűnt tegnap, hogy ez a rendszer már nem sokáig tartható és igazából csak azoknak jó, akik benne vannak, ők viszont nagyon ragaszkodnak hozzá. Most viszont akkora változások vannak a piacon, hogy a régi rendszer omladozik és ezt ők is tudják, ha nem lépnek idejében, akkor széthullik ez a rendszer is, mint a zenepiac.

  • Kern Ági

    2010. április 16. péntek

    Közben előjött a realista/pesszimista énem is. Egyszerűen meg kell említenem, hogy ami ma a magyar könyvpiacon van az egy szégyen. A nagy terjesztők (akik a könyvesbolthálózatokat és egy csomó kiadót is birtokolnak) egyszerűen tönkreteszik a többi kiadót. Bizományosi rendszerben veszik be a könyveket, akkor fizetik ki, ha már eladták. Ez eddig rendben is lenne. De NEM FIZETNEK! Szerintetek normális, hogy egy év után fizetik ki azt a könyvet, aminek a vételárát ők már réges régen megkapták a boltban a vevőtől? Hiába a szerződés, hiába a telefonálgatás. Megtehetik, mert ők a nagyok.
    Persze nem azt mondom, hogy ne írjatok könyveket, csak ezzel sem árt tisztában lenni. Ági módszere, hogy közvetlenül a vevőknek eladni, úgy tűnik mostanában az egyetlen járható út, ha egy kiadó talpon akar maradni.
    Igazán kíváncsi lennék rá, hogy az e-book milyen változásokat hoz majd a piacra. Magam részéről sokkal praktikusabb formátumnak tartom egyelőre a papírt, amit a fürdőkádba is magammal vihetek.

  • Anna

    2010. április 16. péntek

    Gratulálok, Ági, kiváló összefoglalót írtál a könyvkiadásról. Nagyon hasznos információk ezek, sokat segítesz velük az embereknek. Örülök a tevékenységednek, mert tényleg értékes, ráadásul abszolut profi!:) Sok erőt és kitartást kívánok neked hozzá! 🙂

  • Urbánné Zsuzsi

    2010. április 16. péntek

    Kedves Vida Ági ! Most végre alkalmam nyilt arra, hogy megköszönjem azt a hozzállásodat amit értem tettél. Mindig jó időben kaptam informácókat Tőled mint a mai nap is. Sok oldalt pásztáztam, hogy az online marketingemhez kielégitő választ kapjak. A Te oldalaidon sok olyan gyakorlatba átültehető információhoz jutottam amit máshol nem tapasztaltam ezen a területen. Én kb. egy hónapja foglalkozom ezzel az eladási technikával. Az E-book is nagyon érdekel, és köszönöm, hogy gyors válszt kaptam erre is.Ezt követöen megnézem a televiziós interjudat. Mégegyszer köszök mindent.

  • Bikfalvi Moni

    2010. április 15. csütörtök

    Én ugyan kértem 🙂 de én is nagyon szépen köszönöm, igen értékes összefoglaló.

  • Kern Ági

    2010. április 15. csütörtök

    Köszi! Kérnem se kell és már kapom is!