Konverzióbarát oldalak

A napokban láttam egy szuper kis riportot egy magyar ruhatervezővel. Nagyon szimpatikus volt a tervező, jól néztek ki a ruhák és szerettem volna alaposabban is körülnézni a honlapon. Csakhogy itt nem derült ki szinte semmi: néhány kép a ruhákról (ezt már a riportban is láttam), árak, és egy nagy megrendelés gomb, amire kattintva e-mailt tudtam küldeni nekik. Tetszett a dolog, vásároltam is volna, mégis elment a kedvem tőle, inkább majd szerzek máshonnan hasonló ruhát. Mi is történt? Nem figyeltek oda néhány apró részletre, és ezzel elveszítettek egy vásárlót (ti viszont nyertetek egy új blogbejegyzést :))

Sokszor nem is gondolnád, milyen kis nüanszok rontják a marketinged eredményességét. A honlap nem egy „most megcsinálom és az már örökre úgy is marad” munka, hanem finomhangolás. Egy honlap első verziója csak a béta-béta verzió, olyan, mint a frissen ültetett gyümölcsfa: ott van benne a jó termés ígérete, de előbb gondozgatni, metszeni, permetezni, locsolni kell, mire termőre fordul. És nem csak a honlapot, hanem a teljes online rendszert, mert a honlap bizony csak egyetlen eszköz a sok közül: a hírleveleid, a hírlevél-rendszered, a közösségi média kommunikációd, az Adwords hirdetéseid, a bannereid, a partnereid, a PR megjelenéseid, a személyes megjelenéseid, a leveleid, az ügyfélszolgálatod, a szórólapjaid (és minden más offline megjelenésed) mind-mind a részét képezik.

Ebben az esetben például jobb volt a PR, mint a honlap. Sőt: gyakorlatilag a riportból többet tudtam meg a vállalkozásról és a termékről, mint a honlapról. Pedig, ha valakiről olvasok valahol, akkor a honlapjára kattintva szeretnék ott még többet megtudni róla. Felkeltették az érdeklődésemet, szeretnék még többet tudni, olyan részleteket, amik a cikkből kimaradtak. A PR az egyik legjobb csatorna, ahol vevőket szerezhetsz, mert ha máshol, médiában, vagy egy számukra kedves blogon olvasnak rólad, akkor már bizalommal fordulnak a cég, a termék felé, szeretnének valóban vásárolni. De ehhez kellene egy kis plusz a jó cikken túl, olyan infók, amik a vevőket szólítják meg, az ő kérdéseikre válaszolnak:

  • Mennyibe kerül?
  • Hogyan jutok hozzá?
  • Hogyan lehet fizetni?
  • Hogyan szállítják házhoz? (hozzánk is kihozzák vidékre/külföldre stb.)
  • Mi van, ha mégsem lesz jó? (ruházat esetén ez alapkérdés)

Amire figyelni kell tehát:

1. Információk Minden legyen fent a honlapon, ezzel nem csak az ügyfél dolgát könnyíted meg, az ügyfélszolgálat válláról is leveszed a terhet: kevesebb érdeklődő, értetlenkedő levél érkezik, kevesebb lesz az „ezt nem is tudtam” típusú félreértés megrendelés után. A sok információ kielégíti az olvasó kíváncsiságát és máskor is vissza szeretne majd jönni.
Gyakran előfordul, hogy olyan alapinformációkat nem írnak ki a honlapra, mint a termék ára. Ez azért gond, mert a legtöbben erre (is) kíváncsiak. Igen, vannak drágább termékek, ezeknek az ára riasztóbb lehet, vannak egyedi áras termékek, ilyenkor nem lehet mit kiírni az oldalra, viszonyításképpen mégis célszerű valamilyen árat kitenni (például el lehet készíteni előre mintamunkákhoz árajánlatot (pl. „ha ezt egy 100 négyzetméteres L alakú kertre rendeled meg, akkor 80.000 Forintba kerül, de természetesen a te kerted méretétől, formájától függően változhat az ár”) vagy csomagajánlatokat példaképpen, vagy kiírni az adott termék/szolgáltatás mellé, hogy „120.000 Forinttól”. Nagyobb értékű termékeknél úgyis hosszabb a döntési folyamat, hosszasabban rágódik azon az ügyfél, hogy mit válasszon, kitől vásároljon és ilyenkor hosszasabban kalkulál, viszont szeretne valamilyen árat tudni, mire számítson.

2. Könnyű navigáció Ne legyen 1000 menüpont, ha sok mondanivalód van, akkor legyenek főmenük és almenük. Mielőtt honlapot készítesz, célszerű nekiülni egy papírral és egy ceruzával és lerajzolni a struktúrát: legyen fő menüpontok, egy klikkel elérhető legyen, minden, ami elsőre érdekli az oldalra betérőket, és aztán lehetnek almenük azoknak az információknak, amik a mélyebben érdeklődőket érdekelhetik. Ha blogot is írsz (vagy cikkeket, híreket közölsz) a témák közti keresést, az archívumban való navigációt is meg kell oldanod, hiába írsz sokat, ha nem találják meg a régebbi cikkeket.

3. Macerafaktor A honlapodnak kell egy jól meghatározott cél, ennek az elérését pedig mérni kell. Cél lehet az, hogy rendeljék meg a terméket, vagy kérjenek árajánlatot, cél lehet az, hogy iratkozzanak fel a hírlevélre, vagy pedig mind a kettő egyszerre. Nem az számít hány látogató van az oldaladon, hanem az, milyen a konverzió, azaz hány látogatóból hány iratkozott fel és hány vásárolt. Konverziót veszíteni pedig sokféleképpen lehet: a hírlevél-feliratkozásnál például azzal, ha nem elég csábító, amit az e-mail címért cserébe ajánlasz, vagy ha túl bonyolult a feliratkozás (pl. túl sok adatot kérsz el – ha sok adatot szeretnél elkérni, lehet, de ilyenkor ügyelj rá, hogy ezt is el kell adni a vevőnek, pl. ha több adatot ad meg magáról, kap még valamit), vagy ha annyira eldugod a feliratkozási lehetőséget, hogy nem találják meg az oldalon (nem is kell eldugni, már azzal is vesztesz, ha csak 1 helyen van fent az oldalon a feliratkozási lehetőség és nem érhető el több helyen is)

Kiemelt cél legyen, hogy ne legyen túl nagy a honlapod macerafaktora. Az ügyfél szempontjából a kényelem a legfontosabb: ha az „áldozat”, amit hozni kell a megrendelés (árajánlatkérés, alap információk megszerzése) érdekében túl nagy, akkor hiába szimpatikus a cég, a termék, az eladó a cég mögött, inkább nem vacakolnak vele tovább. Le kell csökkenteni a macerafaktort minimálisra, hogy semmi ne vegye el a leendő vásárlók kedvét a továbblépéstől, hogy úgy érezzék a vásárlás nálad nem nagy lépés, hanem természetes és magától értetődő.

A megrendelésnél pedig azzal veszítesz konverziót, ha nincs megrendelőlap (árajánlat kérés) az oldaladon, ahol azonnal rendelni lehet (ez semmibe nem kerül, akár a Google Docs űrlapkészítőjével vagy a hírlevélszoftvered segítségével is elkészítheted) Sok megrendelést veszíthetsz azzal is, ha csak egy telefonszám van az oldalon, amit fel lehet hívni a rendeléshez.
Sokan takaróznak azzal, hogy az e-mailben és telefonon rendelés azért jó, mert így csak a valóban kvalifikált és elszánt ügyfelek fognak jelentkezni. Nem. Ezzel kvalifikált ügyfeleket is veszítesz. Inkább jelentkezzenek online többen, de vegyék fel veled a kapcsolatot, mert ezután már tudsz nekik válaszolni, el tudod oszlatni a kétségeiket, tudsz nekik egyedi ajánlatot adni, mint maradjanak kételyek között és inkább ne vegyék fel a kapcsolatot.

Hangold még finomabbra!

Sokan kérdezik tőlem, mit mérjenek a honlapon, jó-e ha 100 vagy 200 vagy 500 látogatójuk van egy nap, mekkora listánál lehet kampányolni. A hiba a kérdésben van 🙂 Persze, reménykeltő, ha nő a látogatottság, és még reménykeltőbb, ha nő a feliratkozók száma, de hiába a sok látogató és a sok olvasó, és az efölött érzett lelkesedés, ha nincs bevétel. Éppen ezért a konverziókat kell javítani. Meddig? Mi a jó konverzió? A cél a csillagos ég 🙂 Ha van 100 látogatód, és abból 10 feliratkozik, szuper, akkor csiszolgass rajta, amíg nem iratkozik fel 20 látogató. Ha 100 látogatóból 2 vásárol, akkor csiszolgass a folyamaton, hogy vásároljon 5 látogató.

Hogyan javítsd a konverziót?

Belülről kifelé haladj:

  • Ne a teljes oldal látogatottságát nézd, hanem megrendelés esetén csak a megrendelést tartalmazó oldalét, ha kevés a megrendelő/feliratkozó, elsőként ott kell csiszolgatni (szövegek, űrlap, funkciók tesztelése stb.)
  • Ha az űrlap már tökéletes, akkor következhet, hogy a megrendelőoldalra mutató belső (a honlapodon, hírleveledben található) és külső (partnerektől, hirdetésekből érkező) forgalmat nézed meg. Pl. előfordulhat, hogy nem megfelelő célcsoportot érsz el vele, nem egyértelmű vagy „túl jó” a hirdetés szövege, ezért többen érkeznek az oldalra, akik nem az adott termék célcsoportja, akiket nem érdekel a hírleveled, és ez ronja a konverziót. Változtass a hirdetéseken és a konverzió is nőni fog!
  • Ha a hírleveledben hirdetsz, meg kell nézni, elég információt adsz-e, tényleg azok kapják-e meg a leveleket, akiket valóban érdekel, milyenek a megnyitási arányok, hányan kattintanak. Ne feledd: nem elég csak a számokat növelni önmagában, gyakran értékesebb, ha szűkítesz: kevesebb ember kapja a leveleket, de ők pont azok, akiket tényleg érdekelhet az ajánlatod, ez emeli csak meg igazán a konverziót.
  • Azt is meg kell nézni, jó helyen hirdetsz-e egyáltalán, lehet, hogy pl. a Google Adwordsben egy adott kulcsszóra hirdetve nem azokat éred el, akiket szerettél volna.
  • Ha már jó az oldal, jók a hirdetések, akkor jöhet az igazi finomhangolás: lehet építeni a PR-t, a hírnevet, az énmárkát, át lehet gondolni a termék vagy a cég pozicionálását és megnézni, hogyan lehetne tovább építeni a bizalmat a terméked/szolgáltatásod, a céged iránt. Nincsen rosszabb annál, mintha egy cég hamarabb kap hírnevet, mint ahogyan kiforrta volna magát, ezzel csak azt éri el, hogy még többen fogják tudni, hogy nem igazán jó (arra senki sem gondol ilyenkor, hogy „hát ezek még kezdők, de majd visszajövök 2 év múlva, akkor már biztosan ügyesebbek lesznek” :)).


A finomhangolás nem megy egyik napról a másikra, évek (!) munkája kell, mire eljutsz az elsőtől utolsó pontig, de ez nem is gond, ez a marketinged fejlődésének útja, ez visz majd előre, ezért egyszerre csak egy lépésre koncentrálj. Neked melyik lépés következik most?

19 Comments

  • Majzik Erika

    2011. október 19. szerda

    Elkészült a honlapom, építem a linkeket, várom a visszajelzéseket…
    Mivel már több mint 1 éve írogatok blogokat, tapasztaltam, hogy legalább ennyi idő kell ahhoz, hogy ismertebb legyen, és többen megtalálják.
    Sajnos még saját termékem nincs, most töröm a fejem azon, hogy az ajándékozás kapcsán milyen info-termék lenne „nyerő”, ami még pénzt is hozna…

  • Tulok Teréz

    2011. szeptember 28. szerda

    Kedves Ági!

    Én a honlapom által nem valamilyen terméket szeretnék eladni, hanem a
    nyelvi, irodalmi, és zenei tudásomat versek, mesék, bordalok formájában, de még nem talált meg senki.Mit tegyek?

    Üdvözlettel:Teca

    • Vida Ági

      2011. október 04. kedd

      Keresőoptimalizálással és linképítéssel érdemes kezdeni, illetve, ha van rá módod, akkor a Google Adwords reklámokkal tudsz gyorsan és olcsón a célcsoportodhoz eljutni.

  • Krisz

    2011. szeptember 27. kedd

    Szia Ági,
    Egy teljesen más megjegyzésem lenne. A hírleveleidben engem zavarnak az olyan kiszólások, hogy a Hungaroringen tesztvezetsz, Chicagóba utazol, meg golfozol… Gondolom, mindenki örül, hogy meg tudsz engedni magadnak hagyományosan drága dolgokat is, meg ott lebeghet a szemük előtt a cél, hogy ez nekik is sikerülhet. Nekem azonban személyesen ezek pont rosszul jönnek le, olyan orr-beledörgölősen. Úgy vettem észre, jobban jön ki, ha nem tolom ismerőseim, barátaim orra alá, ha nekem jól (vagy csak jobban) megy. Mi magyarok érzékenyek vagyunk erre…
    Üdv, Krisz

    • Vida Agi

      2011. október 05. szerda

      Nemrégiben hallottam egy előadást egy huszonéves magyar sráctól, akinek a világ minden táján vannak ingatlanjai, nyaralója stb. és ezt az előadásban el is mondta. Ilyenkor két választási lehetősége van az embernek:
      1. irigykedik, amiért a másik kertje zöldebb és szomorkodik, amiért az övé nem az,
      2. vagy elgondolkodik, hogyan lehetne neki is olyan.
      Az utóbbi gondolkodás az előrevivőbb. Szerintem 🙂

  • Király Enikő

    2011. szeptember 19. hétfő

    Nagyon hasznosak az információk és bizony most már én is élő „egyenes
    adásban” dolgozom. 2 hónapja készítem a honlapot és még mindég folyamatos módosítás alatt van. Bármily egyszerűnek tűnik is, igen sok a „háttér munkája!” Köszönöm az infókat!

  • VKati

    2011. szeptember 19. hétfő

    Sziasztok!
    Nekem az a bajom, hogy a saját honlapunkat úgy ismerem a mondanivalójával együtt, „mint a gyerekeim anyajegyeit”, eszembe sem jut eltévedni. A nehéz az, hogy egy kívülálló, frissen landoló szemével nézzem, aki nem úgy gondolkozik, ahogyan én.Ebben segít ez a bejegyzés, hogyan is fogjak hozzá a javításhoz.
    Köszönöm!

    • Vida Agi

      2011. szeptember 19. hétfő

      Ültesd le két ismerősödet vagy rokonodat a gép elé és próbáljanak ők feliratkozni vagy rendelni a honlapodon, rögtön ki fog derülni, hol vannak esetleg problémák.

  • Eszter

    2011. szeptember 18. vasárnap

    Köszi. Egy kicsit alakítottam a blogon az ötleteid alapján, bár én nem számíthatok nagy feliratkozótáborra a témám miatt ….

  • Barbi

    2011. szeptember 17. szombat

    Én érdekes jelenséget tapasztaltam az elmúlt 1-2 hónapban. A weboldalam látogatottsága csökkent, viszont a konverzió jelentősen javult. Ez jó példa arra, hogy valóban nem a látogatottság számít, hanem a teljesült célok. Sokáig én is görcsösen törtem magam rajta, hogy látogatottságot növeljek. Sikerült is. De rá kellett jönnöm, hogy nem kell mindenáron sok látogató. Minőségi látogató kell, ez a lényeg! 🙂

  • Kern Ági

    2011. szeptember 16. péntek

    Hahó, szerintem én is olvastam azt az interjút és láttam azt a honlapot. Esküszöm, tényleg meg akartam alaposabban nézegetni, de annyira gáz volt az egész…

  • Ági

    2011. szeptember 16. péntek

    Húúú Ági! Ez nagyon jó írás! Pont jókor! 😀

  • Éva Káldyné

    2011. szeptember 16. péntek

    Fejben van csak honlapom, és a lehetőségem az elkészítésére. Nagyon sokat segít, hogy most éppen erről írsz, sokat tanulok belőle, az előző, a 8 hibáról szóló is pont jókor jött, honnan tudtad, hogy pont most van ezekre szükségem? Köszönöm!

  • Gabi

    2011. szeptember 16. péntek

    Nagyon jó amit írsz, a „macerafaktor” szó nagyon tetszik! Elsőre a hírlevlé tárgyában ki sem bírtam olvasni. Az első gondolatom az volt? Mi ez a marhaság? De végig ott volt, h biztos velem van a baj, mert Ági ennél jóval profibb, semmint hogy egy melléfogással indítana egy hírlevelet. És valóban: iszonyú jó, amit írsz!!! Elmondom miért: 1. a macera szó mindent kifejez, és tényleg „macerás” az olyan honlap, amilyet felvázolsz. Rögtön az elején ezer példát tudtam volna én is mondani rá, rögtön működött, hogy „pont arról beszél, ami az én fejemben is van, ért engem”. 2: Épp mostanában olvastam végig az összes blogbejegyzésedet, már nagyon vártam valami újat, és annyira meglepett, hogy egy ilyen telitalálattal jöttél. Tényleg mindig képes vagy túlszárnyalni saját magadat is, ilyenkor az ember elfelejt minden dobást amit előtte már bevetettél, egy igazán újjal jöttél, és napokig – sőt, remélhetőleg a honlapom kapcsán örökre – a fejemben lesz a szó. Olyan lett, mint egy tananyag kulcsszava, szuper! 3: „Faktor-szezonban” nagyon ügyes, de szerintem semmi szükséged rá, hogy az emberek aktuális mindennapjaiban néhány döntő erejéig első helyet foglaló szóhoz nyúlj, hogy felfigyeljünk a mondanivalódra! Gondolom, hogy ezzel is csak egy újabb rejtett példát akartál megmutatni nekünk arra, hogyan is kell az ilyet csinálni. 🙂 EZER ÉS EGY KÖSZÖNET!

  • Szabó Renáta

    2011. szeptember 16. péntek

    Én most ott tartok, hogy belső linkeket építek az oldalon belül, és a hírlevelekbe is teszek a megrendelő oldalra mutató linkeket.
    Igaziból annyi mindent kell csinálni, hogy alig győzöm. Építem a bizalmat, videókat, riportokat készítek, hogy látható legyek, már cikket is írtam online magazinba.
    Viszont a közösségi marketing nekem nem igazán megy, a facebookon nem jönnek az emberek, de úgy érzem energiám sincs rá, hogy ezzel többet foglalkozzak. Nagyon nagy hátrány ha az nem működik, vagy illene rá több időt fordítani és komolyabban venni?

    Ági! Te már megint olyan jót írtál! Jó a kitalálókád! 🙂

  • Zsuzsanna

    2011. szeptember 16. péntek

    A konverzió javító intézkedések akkor is lehetnek hatásosak, ha egyébként a honlap készítése során nem törekedtünk hatékonyságra.
    A látványos, és tanulságos látogatói viselkedés vizsgálat egyik legjobb eszköze a CrazyEgg (www.crazyegg.com), amely megmutatja a forró pontokat a webhelyen. Kiderülhet, hogy e téves grafikai elemet kattintgatnak a látogatók gombként, vagy hogy a szupernek tartott termékoldalon csak bolyonganak.
    Egy hónapra is megéri (9 dollár) – annyi idő alatt rengeteg adatot begyűjt, amiket elemezve javíthatsz az oldalad eredményein.

    • Tanó Móni

      2011. szeptember 16. péntek

      Ez nagyon hasznos infó volt, köszönöm:))
      És Áginak is köszönöm az ismét tartalmas és cselekvésre buzdító cikket!:))

  • Radogna Edit

    2011. szeptember 16. péntek

    És a béta-béta verzió előtt mi van? Mert én még csak ott járok:) De nagyon sok segítséget jelentenek az írásaid Ági, köszönet értük. Ebből a maiból is, azokon kívül amit feladatnak felsoroltál számomra nagy tanulság, hogy olyan blogbejegyzéseket kell írnunk, amit az olvasó szívesen végigolvas, nem csak átfut. Szóval van feladat…

  • Heni

    2011. szeptember 16. péntek

    Kísértetiesen hasonlót tapasztaltam én ia a napokban, úgyhogy lehet, hogy ugyanazt az interjút olvastam:-) Egy webshopnál egyébként is egy csomó kötelező tartozék van, ezeket az infókat alapból le kéne írnia. Bosszantó egyébként, mikor tényleg jó a termék, vennék, csak a sok macera távol tart…