HETI VITA: Újabb púp a hátadon?

Új rovat a Gazdagmami.hu-n! A Heti Vita rovatban minden héten felvetünk egy témát (ti is javasolhattok), erről megkérdezek néhány érintettet, akik elmesélik, ők hogyan látják, majd pedig ti is elmondhatjátok, mit gondoltok az adott kérdésről.
Az eheti témára is a hozzászólások között találtam: annyi nehézségem van a gyerekek mellett, az egész világ ellenséges, senki nem segít a gyerekes anyáknak, és ezen még az sem segíthet, ha vállalkozó leszek, csak nehezebb lesz az életem erről. Saját véleményükről, tapasztalataikról olyan kisgyermekes anyukákat kérdeztem meg, akik maguk is vállalkoznak. Te mit mondasz? A vállalkozás újabb púp a hátadon vagy pedig A Megoldás?

Vida Ági:Talán én vagyok túlságosan optimista, de én éppen azért lettem vállalkozó, mert így szabadon élhetem az életem. Az én vállalkozóságomhoz az adta meg a kezdőlökést, hogy az első szüléssel kiestem a mindennapok körforgásából, a 8-4-ig munkából és ráéreztem a szabadság ízére: végre módom nyílt elkerülni a számomra utálatos helyzeteket, azt és akkor csinálni, amikor szerintem a legideálisabb.

Végre nem kellett este munka után órákat állnom a boltban – akkor mentem napközben, amikor kevesen voltak (saját számításaim szerint ezzel heti 2 órát takarítok meg!).
Nem kell reggel a dugóban állnom a kocsival vagy a metrón izzadnom a tömegben, mert csak akkor megyek be csúcsforgalomban a városba, amikor nagyon muszáj.
Nem kell reggelente a gyerekeket ébresztgetnem, siettetnem, van idő nyugodtan közösen megreggelizni, beszélgetni…

Végre szabadon gazdálkodhatok az időmmel és ez a gyerekeknek is jobb. Számomra az életforma volt a legfontosabb, ezért váltottam.

Panyi Zsuzsi (www.makgubo.hu) Érdekes a témafelvetés. Köszönöm Ági, hogy előhoztad! Nekem a fő elvem az, hogy senki nem tud nekem olyan sokat fizetni, hogy elmenjek 3 gyerek mellől. Ez nem azt jelenti, hogy vagyonokat termel a vállalkozás, hiszen most még az építkezés szakasza. Azonban nem kell senkitől engedélyt kérnem, hogy elmehetek-e az ovis játszódélutánra és azt is én döntöm el, hogy mikor és mennyit nyaralok.

Igaz, hogy vannak nehezebb időszakok, van, hogy a családtól vesz el időt a vállalkozás. De ezt reális kompromisszumnak érzem!

(Csak nagyon halkan jegyzem meg, hogy a gazdasági válságban egy munkahely biztos: ahol TE vagy a tulajdonos!)

D.Bikfalvi Moni (www.okoskismama.hu) Belvárosban, sokemeletes házak között felnőve, minden vágyam a kertes ház volt, amilyen régre csak vissza tudok emlékezni. Szerencsére a szüleimé is, így középiskolás koromra már kertes házba költöztünk. Úgy gondoltam, hogy majd olyan munkát választok, ahol sokat lehetek a szabadban. Ehhez képest, amikor a gyerekeim már mind óvodásak voltak, és vissza kellett mennem dolgozni, mert nem volt elég pénze a családnak, megint a sokemeletes házak között találtam magam minden reggel, ahogy a szűk járdán bandukoltam az irodám felé, alig pár háztömbnyire gyerekkorom lakóhelyétől. Reggel az én gyerekeim voltak az elsők az óvodában, este csak miattam maradt bent az ügyeletes óvónő. Mire hazaértünk, beesteledett, még tavasszal is, így semmit nem élvezhettem a kertből. Három évig bírtam, és egy napon, amikor valaki telefonon elmondta, milyen szép az idő náluk, én pedig azt sem láttam, süt-e kint a nap vagy esik az eső, úgy döntöttem, elég volt.

Azóta vállalkozó vagyok, és nem bántam meg egy percig sem. Én is nagyon élvezem, hogy nincs többé közlekedési dugó és sorbanállás a boltok pénztárainál, mert én osztom be, hogy mikor hová megyek. Élvezem, hogy a gyerekeim hazajöhetnek délután, és itthon írhatják meg a leckét. Élvezem, hogy az új életformám lehetővé tette, hogy még egy gyereket vállaljunk.

Azt mondjuk kevésbé élvezem, hogy amikor a kicsi elaludt, és dolgoznék a számítógépen, akkor az egész család és az ismerősök is megtalálnak mindenféle extra feladattal, mondván, „Te úgyis otthon vagy”, meg azt sem, hogy úgy néznek rám, mint egy dinoszauruszra, amikor elmondom, hogy a négy gyerek mellett vállalkozom is, ahelyett, hogy a játszótéren ülve panaszkodnék, hogy milyen kevés a gyes… De ha mérleget készítenék, biztos, hogy a vállalkozói lét felé billenne a nyelve.

Vidi Rita (www.hosnok.hu) Ha jól belegondolok, az elmúlt 16 évben, a munkahelyemen már úgy voltam vállalkozó, hogy közben alkalamazott voltam: mindig újítottam valami forradalmi módszert, mindig arra törekedtem, hogy egyszerűsödjön, automatizálódjon a munkám, és közben még a feladatokat is úgy tudtam delegálni, hogy nekem aztán már ne főjjön a fejem tovább.
A felelősség vállalása is hozzátartozott a mindennapjaimhoz, tehát számomra az alkalmazottból való átállás a vállalkozói formába, az tulajdonképpen csak papírforma.

Ugyanakkor annál ezerszer több.

Az életemben minden nyílegyenesen ide mutatott, tehát hátrányait egyáltalán nem látom. Annyira természetes számomra, hogy más szóval ki sem tudnám fejezni. Természetes, magától értetődő.

A legfurább érzés a függőségi helyzet megszűnése volt, ez olyan szintű szabadságérzéssel töltött el, ami egyben volt felemelő és félelmetes. Ez utóbbi azért, mert ismeretlen volt számomra.
Amióta benne vagyok, azóta tudom, hogy ez nem való mindenkinek. Ide egy út bizonyos szakaszán kell eljutni, és ha bárkiben az merül fel, hogy: „nem, én ezt nem akarom, ez nekem nem való, én ettől félek, ez nekem túl sok lenne”, akkor az biztosan úgy is van. Azért, mert nekünk, vállalkozó nőknek könnyedén megy ez az életforma – mert ez nem munkaforma, ez életforma -, attól még másoknak egyáltalán nem megy. Én ezt tiszteletben tartom. Azt szoktam mondani, hogy mindenkinek a saját útját kell bejárnia, és semmire nem szabad kényszeríteni. Ha megérik a dologra mélyen legbelül, akkor majd elérik a hasznos információk, itt Áginál :).

Tehát, hogy a kérdésre is válaszoljak: miért lettem vállalkozó? Azért, mert számomra ez nem pénzkereseti forma, nem munka, hanem sokkal inkább életforma, szemléletmód kiteljesedése, és az önmagamhoz való maximális hűség. Mindenki vágyik a szabadságra, a biztonságra, nekem a vállalkozósdi adta meg, és a jövőben is ez fogja. Nincs az a pénz a Földön, amiért én még egyszer más alkalmazottja lennék.

Te mit mondasz? A vállalkozás újabb púp a hátadon vagy pedig A Megoldás?

12 Comments

  • Cuska

    2009. május 17. vasárnap

    Kedves Ági!

    Nagyon örülök hogy találkoztam veletek.
    Minden gondolat és hit mellett tudok állni amely azt mondja hogy saját vállalkozás.Bár nem rég találtam rátok és örülök neki mert évek óta mindig olyan emberekkel találkozom akik csak panaszkodni tudnak és ha nekem és férjemnek voltak ötleteink akkor az rossz volt és soha nem álltak mellénk sem család sem barát sem rokon.Már nagyon régóta kerestem egy ilyen társaságot MEGTALÁLTAM BOLDOG VAGYOK!!!!!
    Sikeres magát megvalósítani tudó két gyermekes anyuka akarok lenni és úgy érzem a ti társasságotok segítségével lendületével ezt meg fogom tudni valósítani.Mert a gyermekeimet én halászni akarom megtanítani és nem enni.
    Üdvözlök mindenkit SZERETETTEL.

  • Andrea

    2009. május 01. péntek

    Sziasztok,

    az Elle-cikk után jutottam el a lapra és ezt nagyon sorsszerűnek érzem. Pontosan ugyanezek a gondolatok fogalmazódtak már meg bennem. Már csak azt kell megtalálnom, hogy hogyan és miben vállalkozhatnék. A szabadságból nincs visszaút, nem vagyok képes már én sem 8-4-ig munkahelyre, ahol nem mehetsz ki csak úgy napközben az utcára. Egyetem után ez volt a legfurcsább: dolgozom egy helyen és nem sétálhatok csak úgy délelőtt az utcán, mert a munkahelyemen KELL lennem.

  • Nagy Eszter

    2009. április 29. szerda

    Valóban sokszor és sokan érezhetik azt jogosan, hogy egy vállalkozás csak púp a hátukon. Mondom, hogy jogosan, hiszen sok esetben előfordul, hogy nehézségek vannak, hogy esetenként több időt vesz el a családtól mint egy alkalmazotti lét, amikor a munkaidő után bezártad az irodát (otthagytad a munkát) holnapra és addig gondolkozni sem kell rajta. Igen, megértem azokat is, akik erre vágynak. Egy olyan munkahelyre, amit szeretnek, ahonnan nagy bizonyossággal nem rúgják ki őket, ahol jó a fizetés, kevés a túlóra és esetleg a főnök és a kollégák is jó fejek. A lényeg ebben az egészben, hogy a felelősség, amit nem szeretünk felvállalni az a másé… egy főnöké.
    Azé a főnöké, aki elő kell teremtse a fizetésedet, azé a főnöké, aki annyi munkát tud biztosítani folyamatosan neked, hogy szüksége legyen rád a jövőben is. Ez nagyon kényelmes megoldás, a gond csak az, hogy az ilyen ideális helyzet ritka mint a fehér holló és ha akad is ilyen, akkor sem nevehzető biztosnak.
    Sokan próbálkoznak tapogatózásként az MLM-el is, hiszen azt mellékállásban is lehet végezni, és nem követel akkora elkötelezettséget, mintha már eleve felégettél volna mindent magad mögött.
    A tapasztalat mégis azt mutatja, hogy elkötelezettségre szükség van egy vállalkozáshoz, akár a multi level marketingben, akár bármilyen más vállalkozásban. Aki ezt nem érti az egyelőre csak a szárnyait próbálgatja.
    Hogy miért pont kismamaként érdemes elkezdeni? Sokszor és sokfelé elmondtam már, hogy kismamaként bátran, „büntetlenül” próbálgathatjuk a szárnyainkat, hiszen két-három év múlva talán még visszavár a régi állásunk és közben még az is lehet, hogy sikeresek leszünk. Minden az elhatározáson múlik.
    Kívánom mindenkinek, hogy megtalálja a számításait a vállalkozásában és önállóan fenn tudja tartani magát és a családját.

  • Gabella

    2009. április 24. péntek

    Gyöngyiben a tavalyi önmagamra ismertem! A helyzet annyit változott, hogy azóta vállalkozó a férjem, a vállalkozásban pedig én is igen aktívan részt veszek. Egyelőre nincsenek nagy eredményeink, de ez még csak az első hónap! Én is ebben látom a jövőt, nem abban, hogy hajnaltól kora estig egy munkahelyen üljek, a gyerekeket csak aludni vigyem haza, hogy könyörögnöm kelljen, otthon maradhassak a beteg gyerekkel, hogy el tudjak menni szülőire, anyák napjára… Nagyon nem akarom ezt!

  • Vida Ági

    2009. április 24. péntek

    Gyöngyi, a témafelvetés célja az építés volt, nem a szavaid kiforgatása. Nyilván te ismered a helyzetedet és magadat, mi itt csak abból tudunk következtetni a háttérre, amit leírsz. Egyébként válaszoltam a felvetésedre már akkor is, amikor a kérdésedet feltetted.

    Most, hogy elmesélted a hátteret, csak azt tudom hozzátenni, hogy a vállalkozás indítása mindenképpen bizonytalan időszak. Bizonytalan kisgyermekkel és nagy gyerekekkel is, hiszen az anyagi biztonságról is sokan félnek és az egyik életszakaszban sem egyszerű. Viszont az életszemléleted mindenképpen formálódik a gyermekvállalás időszakában, akkor miért ne most változtatnál mindenen?! Másrészt, mindenkit csak biztatni tudok, mert az elmúlt több, mint egy évben számos kismamával találkoztam, aki belevágott a vállalkozásba és sikeres lett – és ez javarészt az ő elszántságukon múlott, nem pedig a szerencsén vagy a külső körülményeken. Ha az ember a jót nézi és keresi a környezetében, akkor azt fogja kapni, ha mindig másokat és a körülményeket okolja, akkor a „világ összefog ellene”. Akkor miért ne választanád az elsőt? 😉 Sok sikert 🙂

  • Gyöngyi

    2009. április 23. csütörtök

    Köszönöm,Rita!
    Igen,az ember tényleg valami ilyesmire vágyik amikor bizonytalan.Hozzáteszem ,szeptember óta vagyok olvasója a „gazdagmami”-nak,azóta érlelődnek bennem a gondolatok,hogy változtatnék,de néha elakadok.Most lendítettél rajtam,megyek tovább.

    Nektek is további jó munkát kívánok!

  • Vidi Rita

    2009. április 23. csütörtök

    Gyöngyi, azzal nem vitatkozom, hogy mit érzel, hiszen te érzed, ezt teljességgel elfogadom.

    De azzal vitatkoznék, hogy a gyed-gyes időszaka NEM az önmegvalósításról kell, hogy szóljon. Visszakérdezek: akkor melyik időszaknak kéne az önmegvalósításról szólnia?
    Erre már megintcsak nem lesz soha JÓ ALKALOM, ha azt várod. Soha.

    Hidd el, önmegvalósítani minden pillanat alkalmas, és amikor a gyerekeiddel vagy otthon, és kizárhatod az életed számára teljességgel irreleváns, kolonc embereket, akik csak az energiát szívják, na akkor van a legjobb alkalom az önmegvalósításra koncentrálni 🙂

    Persze az önmegvalósítás nem a vállalkozás indítással kezdődik, de ha jól belegondolok, minden nőismerősöm, aki megvalósította önmagát, az a saját útját járja, és nem másnak dolgozik.

    Ezt csak támpontként és adalékként írtam, és egyébként biztos vagyok benne, hogy jó úton jársz, ha már foglalkoztat ez a kérdés. Nyilván még nem látod a módját, és ezért inkább még el is veted az önmegvalósítás fontosságát, de csak egy paraszthajszál választ el attól, hogy hirtelen kinyíljon a szemed 🙂 Sok sikert kívánok hozzá, és jó egészséget! 🙂

  • Gyöngyi

    2009. április 23. csütörtök

    Kedves Ági!

    Hát…nagy levegőt kellett vennem,amikor elolvastam az általad rettenetesen lesarkított(és kiforgatott)hozzászólásomat.Mert a lényeg ebben nem az volt,hogy a világ ellenséges stb…,hanem az,hogy az útkeresés ,főleg kisgyerekekkel ,nagyon nehéz és bármennyire szépítjük is, a gyes-gyed alatt nem csak az önmegvalósítás kell hogy lebegjen a szemünk előtt.Mert ugye a gyereket nevelni vagyunk otthon.
    Nyilván nem azért olvasom az írásaidat,mert teljesen biztos vagyok benne,hogy alkalmazottként könnyebb,mindenesetre ha jó a légkör egy munkahelyen és ott jól érezted magad,megijedhetsz attól a helyzettől,amit korábban nem ismertél.
    Amúgy a vita az attól vita,hogy véleményeket ütköztetünk össze.Lehet ezt kulturáltan,mások szavainak kiforgatása nélkül?Igen lehet,ha nyitottak vagyunk a világra,ha nem csak egy szent cél lebeg a szemünk előtt,amiért bármit és bárkit hajlandóak vagyunk feláldozni.
    Az én eddigi életem legjobb időszaka az volt,amikor tanítottam.A gyerekek között nagyon jól éreztem magam.Az igazgatónk és a kollegák is rendesek voltak.
    Aztán elköltöztem,tanítói állást itt nem találtam,de a nyelvtudásomat felhasználva el tudtam helyezkedni máshol.
    Most,kétgyerekes anyaként gondolkodtam el azon,amiket korábban is írtam,hogy nehéz kisgyerekkel belevágni valami bizonytalanba.
    Azt hiszem azt vártam,hogy kapok valami helyes,amolyan vidaágis választ a felvetésemre,de egy kicsit csalódtam.
    Mindenesetre olvasom tovább az írásaidat,mert alapvetően építő jellegűek.

  • Heni

    2009. április 22. szerda

    Via, bár én szerencsére nem egyedül nevelem a gyerekeimet, de rám is a hétvégi szülő szerepe várna, ha visszamennék dolgozni. Ha egyáltalán vissza tudnék menni.
    Na nem a munkahelyem miatt, az megvan, várnak vissza. De itt Szigetszentmiklóson (mint ahogy a Bp környéki településeken általában) borzasztó a helyzet bölcsi, óvoda terén. Ha fel is vennék őket, az óvodából legkésőbb 5-kor kellene elhozni a kicsit, addig van csak ügyelet. Fél ötkor érne véget a munkaidőm, és még Bp-ről haza is kellene jutni…
    Úgyhogy valami megoldást kell találnom, és valószínűleg a saját vállalkozás lesz a kiút.

  • Szepesi Via

    2009. április 22. szerda

    Sziasztok!

    Számomra a vállalkozás az egyetlen járható útnak tűnik. Egyedülálló szülő vagyok, akitől a környezetének 99%-a elvárja, hogy reggeltől estig lepasszolja a gyermekét valamilyen intézménybe, majd magába savanyodva egy napon rájöjjön, elmúlt 30 év, a „gyerekkel” még csak nem is ismerik egymást, az életének nagy része eltelt… Kisgyerekkel, egyedül meg sem engedhetném magamnak, hogy kiszolgáltassam magam más munkaadónak!

    Erre én nem vagyok hajlandó! Nem vagyok ugyan online-vállalkozó (bár idővel talán idővel csatlakozom), de magam osztom be az időmet. A gyermekre általam választott személy vigyáz, akkor, amikor szükségünk van rá. A munkámat én irányítom, s nem fordítva.

    El sem tudom képzelni, hogy másképp legyen…

  • Pataki Beáta

    2009. április 22. szerda

    Nincs új a nap alatt. Én ugyan nem kényszerből lettem vállakozó, hacsak nem arra az önmagamból kélő motiváló kényszerre gondolok, ami mindig ott suttogta belül: „Csináld azt amitől boldog vagy!,”Merj fejest ugrani az ismeretlenbe!”, „Ne félj elengedni az ugyan biztos, de megszokott muszáj-megoldásokat!”. Addig addig beszélt ez a hang legbelül, míg azt mondam: kipróbálom. Éreztem mindenem megvan: szerető társam, gyönyörű kisfiam, mindennapi munkám is (edző vagyok), valami mégis hiányzik. Az addig megszokott edzői munkát egyre nehezebb – bár nem lehetetlen – volt összeegyeztetni a családi élettel, ha kisfiam beteg lett, nem tudtam kire hagyni, így az edzéseket le kellett mondenom. Szeretem a munkámat, de a fiamat természetesen még jobban, megosztott voltam, éreztem: nem vagyok igazán boldog.
    És akkor egyik nap jött egy reménysugár: nagy pénznyeremény üti a markomat. Persze nem lett belőle semmi, azonban abban a pár napban szárnyalt a képzeletem, mit hogyan csinálnék másképp, hogyan élnék, mivel foglalkoznék szívesen. Rájöttem, ahhoz nem kell pénz, csak bátorság, hogy apró pici, de örömöt hozó módon változtassak a napi rutinomon, ne csak mindig az elvégzendő feladatokon agyaljak, hanem igenis merjek én első lenni, ha úgy tartja kedvem. Erővel tölt fel, ha az emberekkel beszélgethetek, a tapasztalatok, élmények inspirálnak, majd ezeket összefoglalom, mondhatnám: a téma az utcán hever,csak meg kell írni. Így mostmár több mint fél éve életmódról és egászségvédelemről, pszichoszomatikáról írok hosszabb-rövidebb cikkeket. Először csak úgy, aztán felkérésre, ma pedig már kiegészítem vele a családi kasszát jelentős összeggel. Sőt, jelenleg készül saját online vállalkozásom:
    a Vitalbazis.hu – Az egészség tárháza.

  • Kinga

    2009. április 22. szerda

    Jé, csak most titeket olvasva jöttem rá, hogy én világ életemben vállalkozó voltam, 3 évet dolgoztam összesen alkalmazottként, de akkor is volt már mellékállásban vállalkozásom és a három évből kettőben kötetlen munkaidőm volt, és ahogy Rita írta ott is a szemléletem vállalkozói volt és teljesen a sajátomnak éreztem a projekteket. Sőt főiskolás koromban is volt már vállalkozásom, emlékszem amikor bementem érdeklődtem, hogy milyen papírokra van szükségem utánam szóltak, hogy 18 éves kor felett lehet csak vállalkozói engedélyt kiváltani.
    Mindig tudom, hogy a munkára fordított időmnek, előbb utóbb megjön az eredménye.
    A világ ellenségességéről röviden annyit, először adjál és utána a többszörösét fogod visszakapni, én nem érzem a világot ellenségesnek (pedig bele gondolva akár érezhetném), annak ellenére, hogy körülöttem sem történnek a dolgok mindig, úgy ahogy szeretném, én hálás vagyok az engem körül vevőknek. Akiket pedig energia vámpírnak érzek, azoktól nehéz szívvel, de meg kell szabadulnom.