Köszönöm, hogy őszintén leírtátok a félelmeiteket, kételyeiteket. Bevallom magam is hasonló kételyekkel indultam neki az első honlapomnak, és ne higgyétek, hogy már az elején pontosan tudtam hova haladok és hova fogok elérni. Sok dolog csak út közben alakult ki. Sok mindent meg lehet tanulni előre, sok mindenre fel lehet készülni, de tapasztalatot csak úgy tudsz szerezni, ha csinálod.
A kérdéseitekre a választ az alábbi hanganyagban foglaltam össze. Elöljáróban elmondanám, hogy a félelmeinken meg kell tanulni túllépni. A kognitív pszichológiában vagy terápia-típus, amely a betegségeket úgy gyógyítják meg, hogy a betegeknek szembe kell nézniük a félelmeikkel (pl.az agorafóbiást kiviszik a Moszkva térre és otthagyják). Ebből megtanulja, hogy a félelem, ami a gondjait okozza alaptalan. Ugyanez van a technikától vagy a vállalkozástól való félelemmel is: olyasmitől félünk, ami tanulható, amire fel lehet készülni, és ha elkezdjük, már egyáltalán nem tűnik olyan félelmetesnek.
A kérdéseitekre adott válaszaimat meghallgathatjátok itt (47 perc):
Letölteni innen lehet (jobb klikk “Mentés másként”)
Audio clip: Adobe Flash Player (version 9 or above) is required to play this audio clip. Download the latest version here. You also need to have JavaScript enabled in your browser.




Azt mondtad az elején, hogy 3.600 -ért vezsed a domaint tárhellyel együtt. Hol van ez? Mert ilyet én még nem láttam… Nem csak a dominre gondoltál?
[Reply]
megacp.com Domain+65Mb tárhely 3000+ÁFA/év.
[Reply]
Szia Ági!
Tetszik nekem ez a mondatod, hogy Söpörd ki a félelmeket! A hétvégén többek között erről is hallgattam egy gondolatot. Így szól: Tedd meg amitől félsz. Amerre a félelem, arra a siker! Ha megtetted, biztos lehetsz benne, hogy a félelmed ezt nem éli túl.
Amibe pár hónappal ezelőtt belefogtam, számomra is tartogatott félelmeket és bizonytalanságokat. Mi tagadás, volt úgy, hogy én a “vagabund” anya is megizzadtam egy-egy éles helyzet előtt. De tovább csináltam. És aztán csak azt kezdtem észrevenni, hogy élvezem. Rettentően élvezem, mert kiteljesít. Örömet okoz, hogy másoknak segíthetek, és örömet okoz, hogy új szituációkkal találkozom, új készségeket sajátítok el.
Anyák! Csináljátok, amit a szívetek diktál. Még akkor is, ha először tele vagytok kétellyel, kétséggel, bizonytalansággal. Csak azé lehet a győzelem, aki megteszi az első lépést a vágyai felé!
[Reply]
Kedves Ági!
Nagyon köszönöm a többiek nevében is,hogy erre a sok kérdésre
választ kaphattunk Tőled!
Egy konkrét kérdésem azért még lenne:Rákerestem a gyik.hu-ra és valamilyen “Gyermek-és Ifjúságvédelmi Központ “jön be.
Segíts nekem,hogyan találok rá az általad ajánlott oldalra?
Köszönöm szépen!
További szép estét!
Ilike
[Reply]
Köszi Ági, ez nem semmi. Erről még én sem tudtam. 3.000 Ft 1 évre, adatbázissal, szinte ingyen van. Bár nem írja, gondolom PHP-t is tud.
Furcsa hogy a moderálásra ítélt hozzászólásokat eltünteti a blogod, szerintem a legutóbbi kommentemet vagy 5x elküldtem, mire rájöttem. Bocsi.
[Reply]
http://www.gyakorikerdesek.hu/
[Reply]
Klassz, hogy ilyen sokan ilyen őszintén írtak a félelmeikről, a gátjaikról. Látszik, hogy Ági bizalommal teli légkört épített fel itt, és ez nagyon kell ma, hiszen annyian csak a rosszat, a bajt látják és siránkoznak.
De nekem még valami eszembe jutott erről. Akik engem ismernek, tudják, hogy sokszor az “osztály bohóca” szerep az enyém… Hát most sem akarom meghazudtolni a híremet:
“Gyenge kifogás az ambíció, ha valakinek nincs elég érzéke a lustasághoz.” (Charlie McCarthy)
Hajrá, lusták!
[Reply]
Norbi, igen, tud php-t is.
nem tünteti el, hanem a gyanúsak a spamek közé kerülnek.
[Reply]
Kedves Ágnes!
Éppen most olvastam el a Rólam című részt és nagy örömmel töltöttek el azok a tények/számok, amiket megosztasz webközösségeddel. Ha megengeded, Gratulálok, nekem is ilyen céljaim vannak; azt gondolom, ez a jövő útja!
Üdv.
Gábor
[Reply]
Gábor, köszönöm
[Reply]