SEO 2017: Erre figyelj, ha szeretnél látogatókat a keresőből 2017-ben


Szeretnél látogatókat idén is a keresőből? Nem akarod, hogy az eddig megszerzett látogatottságod visszaessen? Vagy most indítasz honlapot, blogot és szeretnél valóban friss információkat arról, mit is jelent 2017-ben keresőoptimalizálni? Összefoglaltam mindent, amit tudnod kell a témában.

Egy kis ismétlés az elejére: Miért érdemes keresőoptimalizálni? +
Pár éve ez még nem volt kérdés: ha hirdetés nélkül szerettél volna látogatókat szerezni, ehhez a kereső volt a legkönnyebb út. Most azonban itt a sokféle közösségi média felület, ahova könnyen ki tudod tenni a linkedet, az új blogbejegyzéseket és jönnek is a látogatók, mégis akkor, mi a csudának foglalkoznál külön a keresőből érkező látogatókkal?

Röviden a válasz: azért, mert a keresőből érkező látogatók MÁSOK, mint a közösségi médiából érkezők. Gondolj csak bele, mi a különbség a kétféle viselkedés között:

1. Felmész a Facebookra nézelődsz, olvasgatsz, szórakozol és látsz egy érdekesnek tűnő cikket az olvasástanításról.
2. A gyermekednek tanulási problémái vannak, rákeresel és találsz egy cikket, aminek a címe és a leírása pont a ti problémátokról szól.

Melyik esetben nagyobb az esélye annak, hogy rákattintasz az adott cikkre?

Melyik esetben nagyobb az esélye, hogy vállalkozóként pont azokat éred el a cikkeddel, akiknek szüksége van a segítségedre?

Sokan azt hiszik, a keresőoptimalizálás arról szól, hogy 1-2 kulcsszóra, ami a cégedet, a szolgáltatásaidat vagy a termékeidet jellemzi (terméknevek, termékkategóriák, szolgáltatás-elnevezések stb.) kell a kereső első helyére kerülni, ezekért a helyekért azonban nagy harc folyik ezért nem túl nagy, viszont annál instabilabb látogatottságot jelentenek.

A keresőből érkező stabil látogatottság egyetlen módja a tartalommarketing: blogolás, videómarketing, keresőoptimalizált képek, Twitter és Pinterest használata. Ezzel tudod elérni, hogy az ún. longtail kifejezésekre, kulcsszavakra téged találjanak meg az olvasók. Ezek azok a kifejezések, amikre egyenként nem érkezik sok keresés, de összességében mégis több, mint amennyi a sokak által keresőkifejezésként megcélzott kulcsszavakra.

Mire kell figyelned, ha keresőoptimalizálsz? +

A felhasználók egyre kevésbé keresnek csupán 1-1 szóra, sokkal gyakrabban írnak be akár teljes mondatokat, kérdéseket a keresőbe (pl. "babakocsi" szó helyett inkább ezt "milyen babakocsit válasszak?") Hogyan érjük el őket?

A keresőoptimalizálásról szóló cikkeket olvasva (különösen, ha régebbi írásokat találsz) azt érezheted, hogy mindez csupán technikai dolog, neked kéne valamit csinálnod a honlapodon, amitől keresőoptimalizált lesz.

A technikai rész azonban csupán töredéke annak, amit meg kell tenned (ha tartalomkezelő rendszert pl. WordPress) használsz, ezeket könnyen beállíthatod:

    • keresőbarát URL-ek (WordPressnél keresd a Beállítások alatt a Közvetlen linkek menüpontban),
    • kategóriák és címkék használata, (nem csak azért, mert minden kategória és címke egy-egy kulcsszó is egyben, hanem mert segíti az oldalon való tájékozódást, ezáltal növeli a felhasználói élményt, több időt töltenek az olvasók az oldaladon, elégedettebbek lesznek)
    • keresőbarát képek használata, ALT-tagek kitöltése (amikor feltöltesz egy képet a honlapodra, a fájlnév és a kép leírása tükrözze a kép mondanivalóját, ez elősegíti, hogy a képkeresőből is megtaláljanak)
    • belső linkek (egyik bejegyzésed, oldalad mutasson a másikra, ez elősegíti a navigációt az oldalon, könnyebb megtalálni az oldalakat, tartalmakat, ezáltal több időt tölt az oldaladon a látogató
    • SEO plugin használata az egyedi beállításokhoz pl. Yoast SEO)

A nehezebb rész a tartalmak elkészítése. Ezek elsősorban blogbejegyzések, honlapszövegek, videók és fényképek lehetnek, mindegyiknek van jelentősége abból a szempontból, hányan találnak meg a keresőben.

Fontos még a SEO ún. offsite része is, azaz, hogy megtalálható vagy-e máshol. Régebben ez a linképítést jelentette (pl. linktárakba való regisztrációt), ma már ennek elenyésző a jelentősége, sokkal fontosabb az, hogy más oldalakon is megtalálható vagy-e, közösségi médiában jelen vagy-e, megtalálható-e a linked. (erről bővebben fogok írni a cikksorozat következő részében)

Mi változott a keresőoptimalizálásban 2017-ben?

A lényeg nem változott: a minőségi tartalom győz a kevésbé jó minőségű felett.
Avagy: a hasznos és értékes tartalom a rövid, haszontalan felett.

A Google évek óta hangoztatja, hogy a találati listán előrébb kerülnek azok az oldalak, amikkel a felhasználók elégedettebbek. Vége a korábbi trükközéseknek, a kulcsszavakat feleslegesen szaporító semmitmondó szövegeknek: évek óta egyértelműen több látogatót kapnak azok az oldalak, akik értékesebb tartalmat adnak.

Honnan tudja a Google mi a hasznos?

Onnan, hogy mennyi időt tölt el a látogató 1-1 cikk olvasásával az adott site-on, továbbkattint-e más írásokra vagy gyorsan elmenekül az oldalról.

Ha például rákattintasz egy érdekesnek tűnő címre, bemész az oldalra és kiderül, hogy az érdekes cím egy nyúlfarknyi, semmitmondó írást vagy kötelezően lájkoltatós oldalt takart, akkor nem igazán leszel elégedett a minőséggel és gyorsan elmész onnan.

Ha viszont elolvasol egy hasznos, sok ötletet adó vagy elgondolkodtató cikket, akkor esetleg még böngészgetsz is az adott oldalon, megnézed a kapcsolódó cikkeket és, ha elégedett vagy még a hírlevélre is feliratkozol.

Ami tehát számít, az a belső navigáció (kattintson át más cikkekre is), a tartalom hossza (lekösse az olvasót és minél több időt töltsön ott) és tagoltsága (jól olvasható legyen).

De persze vannak más szempontok is, hiszen a Google figyeli a felhasználói szokásokat és követi őket, éppen ezért, amit mindenképpen érdemes figyelembe venned, ha idén is szeretnél jó eredményeket elérni a találati listán:

1. Mobilról is jól olvasható legyen az oldalad

Ha eddig nem tettél semmit ennek érdekében az első feladat, hogy nézd meg, hogy mit gondol a Google az oldaladról, könnyen használható-e mobilról.

Érdemes meg is nézned, hogyan néz ki, sok apróságot fedezhetsz fel, amin esetleg érdemes javítani.

Ha már mobiloptimalizált az oldalad, fontos, hogy ne csak megjelenjen, hanem azt minél gyorsabban tegye. A gyorsított mobil oldalak (AMP) egyértelműen előnyt élveznek majd a találati listán. Jó hír, hogy WordPress alatt az AMP for WordPress bővítménnyel ezt könnyedén megoldhatod.

2. Mi látható a hajtás felett?

Az elmúlt hetekben sok helyen olvashattál arról, hogy a Google idén kifejezetten “bünteti” majd azokat az oldalakat, akik popup ablakokat használnak. Ez nem azt jelenti, hogy ne használhatnál olyan intelligens megoldásokat, mint pl. az Optimonk, amik pl. csak azoknak jelennek meg, akik nem először járnak az oldalon, esetleg kilépéskor ugranak csak fel, esetleg csak néhány perc olvasgatás után jelennek meg. Hátrányba azok kerülnek, akiknél a popup ablak kitakarja a teljes tartalmat és mindig felugrik az ablak.

És ez nem csak a popup ablakokra vonatkozik, hanem azokra az oldalakra is, amiknél olvasás előtt az oldalon visszaszámlálós reklám jelenik meg és csak utána töltődik be a tartalom, ahol először egy egész oldalt eltakaró reklám jelenik meg és csak bezárás után jelenik meg a tartalom, valamint nagyon sokat számít az is, mi látható az oldalból gördítés nélkül (tavaly áprilisban ezt én is teszteltem: 2 héten át egy szélesebb fejléc volt fent az oldalon, így gördítés nélkül csak a menü, a feliratkozási lehetőség és a cikkek címe volt látható: a hipotézisem az volt, hogy a jobban látható feliratkozási lehetőség miatt többen iratkoznak majd fel, de nem így lett, lecsökkent az oldalon töltött idő és a feliratkozók száma is, majd lecseréltem egy, a korábbinál sokkal keskenyebbre a teljes fejlécet és az eredmények nőttek).

3. “Sűrű” tartalom

Pár évvel ezelőtt azok a tartalmak teljesítettek jól a találati listán, amik rövidek voltak (400-800 szó közöttiek), mostanra ez megváltozott és egyre jobb eredményt hoznak a hosszabb írások (hiszen egy hosszú, de érdekes cikk elolvasásával több időt töltenek el az olvasók). Van azonban egy nagy változás ezen a téren: egy hosszú, 1500-2000 szavas cikk elolvasásához rengeteget kell görgetni az oldalon, éppen ezért a felhasználók (és velük együtt a Google) jobban értékeli az ún. sűrű tartalmakat, amikben képek, ábrák, infografikák, dobozok, belső navigáció (a cikken belül lehet ugrálni), lapozható tartalmak (pl. slideshow, prezentáció) vagy megnyitható kiegészítő tartalmak (mint ebben a cikkben) szerepelnek.

Ezek jól könnyebben olvashatóvá teszik a tartalmat és lehetővé teszik, hogy a felhasználó csak azt olvassa el, ami őt érdekli a cikkből.

4. A felhasználói tartalmak egyre fontosabbak

A honlapod, a blogod tartalmához nem csak az általad megírt szövegek, az általad készített tartalmak tartoznak hozzá, hanem a felhasználói visszajelzések, a hozzászólások is. Éppen ezért szerepelnek egyre jobban a keresőkben a kérdezős oldalak (pl. Yahoo Answers), ahol a felhasználók egymás kérdéseit válaszolják meg, hiszen sokan már eleve a keresőbe is kérdéseket írnak be. Te is ösztönözheted a felhasználóidat a saját blogodon arra, hogy kérdezzenek tőled, pl. egy-egy témához kötődően szervezhetsz kérdezős napokat, amikor feltehetik a kérdéseiket (ezeket a kérdés-válaszokat pedig a későbbiekben 1-1 új blogbejegyzéshez is felhasználhatod).

Sokan keresnek véleményekre is az egyes termékekhez, szolgáltatásokhoz, márkákhoz kapcsolódóan, erre tudsz ráerősíteni azzal, ha van lehetőség felhasználói visszajelzést, vevővéleményt adni az oldaladon és ezt ösztönzöd is (pl. vásárlás után 1-2 héttel küldesz egy emailt, amiben elküldöd az értékelési űrlapra mutató linket)

5. Linképítés helyett: márkaépítés, személyes márka építés

A vásárlók egyre kevésbé kötődnek márkanevekhez és egyre inkább szakértőkhöz, személyekhez, akikben megbíznak. Korábban nagy jelentősége volt a keresőben elért eredménynél a linkgyűjteményeknek, ma sokkal inkább az számít, hogy a márkád, a céged, a termékeid nevére rákeresve mit találnak a felhasználók. És, ha a te nevedre keresnek rá?

Mit tehetsz ezért?

  • Mutatkozz be rendesen a honlapodon, legyen rólad fénykép, bemutatkozás! (ha többen vagytok a cégnél, akkor is hasznos, ha nem csak egy cégnév vagy egy márkanév van kint, hanem fotók és bemutatkozás is)
  • Ha linkgyűjteményekbe regisztrálsz, ne csak a kulcsszavaiddal tömd tele a szöveget, használd a márkád, céged nevét is! (amin szeretnéd, hogy megtaláljanak)
  • A honlapodon kívül használj közösségi média oldalakat is és ott is töltsd ki alaposan a névjegyet, add meg a honlapod linkjét!
  • Használd a PR lehetőségeit, legyél jelen a sajtóban! (hogy hogyan vágj bele ebbe, erről lesz szó február 10-én a Vállalkozónői Kerekasztal előadásomban)
  • Vendégbloggerkedj, azaz írj más felületekre is cikket és te is készíts másokkal interjúkat, így nem csak a saját oldaladon találnak meg a keresőből az olvasók, hanem máshol is!

A legfontosabb azonban: a tartalmad legyen értékes, válaszoljon azokra a kérdésekre, amiket az olvasók feltesznek. Ne csak “letudni” akard a tartalomfejlesztést, hanem adj valódi kérdésekre valódi válaszokat, értéket az olvasóidnak!

További filléres marketing eszközöket és látogatottságnövelő megoldásokat ismerhetsz meg a következő Gazdagmami Show Facebook élő adásban. Jelezd, ha jössz ITT >>

Leave A Response

* Denotes Required Field