Hozzászólás: Miben vagy jó? 4. rész

Eszter

Eszter — Sat, 28 Aug 2010 06:38:11 +0000

Én sajnos mindig azt szeretném csinálni, amihez egyáltalán nem értek, és hajlamom sincs rá… Ezért rengeteg energiát fecsérelek el, szerintem.. nem tudom, meddig megy ez még így. Vajon miért? Talán nem látom, hogy miben vagyok jó, talán nagyon eltér az átlagtól, talán nem olyan egyértelmű, mint ahogy Moni írta, és ezért nem ismerem fel…

Arwenvirag

Arwenvirag — Sun, 22 Aug 2010 06:36:04 +0000

Nagyon érdekes, hogy milyen nehéz magunkról jó tulajdonságokat összeírni. Elővettem egy papírt, hogy felírjak néhányat és három-négy után elakadtam, őszintén úgy éreztem, hogy nincs több. Aztán megkértem a hozzám közel állókat, hogy tegyék meg ugyanezt és a tesóm pl. tele tudott írni egy A/4-es papírt. Amellett, hogy komolyan megható volt milyennek lát, elgondolkodtam az egyes tulajdonságokon és a többségével egyet tudtam érteni. Persze magáról neki sem jutott eszébe ötnél több pozitívum, róla meg én tudtam megállás nélkül írni. Miért olyan nehéz jónak látni magunkat???

gitta

gitta — Thu, 24 Jun 2010 08:15:14 +0000

Álszerénység… hát igen..
Sokan utáltak az egyetemen, mert nem voltam azok közül való, akik (miután napi 12 órát tanultak és háromszor átolvastak mindent) a vizsga előtt a folyosón szorongatják a könyvüket és azt hajtogatják “uristen, uristen nem tudok semmit, csak a kettes legyen meg” aztán kijönnek könnybelábadt szemmel négyessel.
Másodévre kitapasztaltam, hogy vizsga előtti este meg aznap reggel mindig úgy érzem, hogy nem tudok semmit, de ez nincs így, mert amint kihúzom a tételt, minden letisztul, és csak az lesz ott, aminek kell.
A lábremegés, szívdobogás, izzadás megmaradt, de nem dőltem be az érzéseimnek meg tüneteimnek, és főleg nem hisztériáztam. Ez a “nagyképűség” sokaknak nem jön be. Ráadásul sokszor elkövettem azt a hibát, hogy buzdítani próbáltam másokat…

Csak Ági

Csak Ági — Mon, 22 Mar 2010 12:46:20 +0000

Kedves Ági! mondataid bennem is “szép” emlékeket ébresztettek… Feltétlenül szeretném megerősíteni, amit az amerikai iskolákról mondtál. Mind tudjátok – vagy nem? – itthon is vannak ún. amerikai iskolák az itt élő külföldiek gyerekei számára. A mi településünkön is van, és jó a kapcsolat az ott tanító tanárokkal (sokuk már 15-18 éve él Magyarországon). Minden gyerek számára van lehetőség, hogy valamiben jó legyen. A zenei-művészeti oktatás nem a versengésre épül, hanem arra, hogy az is megmutathassa, hogy jó valamiben, aki a tanulás terén… hát… gyengébb.
Zenés darabokat – ismert musical-eket – tanulnak meg és adnak elő, maguk készítik a díszleteket, a jelmezeket is, a karácsonyi koncertjeik tüneményesek. Ilyenkor nem csak a szülők, diáktársak ülnek a nézőtéren, hanem mi, helybéliek is. No, és sportolnak. Megint csak nem versenyeznek – bizonyára ilyenek is vannak – hanem mozognak. Futnak, kosaraznak, mindezt naponta! (Nem ám 3 x 45 perc egy héten!)

Hát rajta! Van mit tanulnunk!

M. Zsuzsa

M. Zsuzsa — Mon, 15 Feb 2010 21:25:16 +0000

Kedves Mamák! Én 3 gyereket neveltem fel egyedül. Mellette dolgoztam, külön munkát vállaltam, szakmérnökire jártam. Akkor még nem volt online marketing, csak “maszek”. Kissé túlhajtottam magam, de nem volt más választásom. Tudom, hogy kicsi gyerekek mellett, szétfolyik az ember, mert mire belemerülne egy dologba, már kezdhet valami mást, ez nagyon kimerítő. Ez ellen egy fegyver van az önfegyelem és a kitartás, az, hogy bele kell törődnünk, hogy csak lassan, lépésről lépésre haladunk. Emellett nem árt, ha elég kreatívak is vagyunk, jól tudunk szervezni, kommunikálni, és egy hírlevelet pikk-pakk megírunk, igaz? Szerintem ez baromi nehéz. Több éve igyekszem én is, hogy feljebb lépjek onnan, ahol vagyok, de a magam és három, immár egyetemista gyermekem eltartása mellett igen nehéz. Nekem ebben mégis az önfejlesztés segített. Rengeteg önfejlesztő tréningen jártam, mindent kipróbáltam, mert tudtam, hogy a saját hatékonyságom, képességeim ebben is, mint mindenben meghatározóak. Végül is rátaláltam arra a technikára, ami valóban segített abban, hogy magasabb szintre lépjek, és a korábbinál sokkal hatékonyabb legyek. Ez a kineziológia volt. Ez volt az, amely a fenti képességek, és a cikkben is említett saját képességek felfedezésében, fejlesztésében nagyot lendített rajtam. Javaslom, próbáljátok ki. Több nagyszerű mester is működik ezen a téren ma Mo-on. Egy párat említek most csak: Kelemen Móni, Sas Ági, Pehl Ildikó. A neten megtalálhatjátok őket. Üdv, Zsuzsa

HCsilla

HCsilla — Wed, 14 Oct 2009 08:49:54 +0000

Érdekes, hogy mennyi mindent írtatok le, ami szinte mind gyerekkori emlék – és szinte mind kellemetlen.

Háromgyerekes anyaként roppant empátiával viseltetek a gyerekek iránt, már csak azért is, mert nekem is megvannak a magam kellemetlen emlékei gyerekkoromból… Vagyis én a saját gyerekeim neveléséhez teljesen tapasztalatlan, kezdő szülőként úgy álltam hozzá, hogy csak azt tudtam, hogy mit és hogyan nem akarok. A többi gyakorlatilag ugrás volt a sötétbe…

Nekem a tanulás volt ilyen “mumus”. Azzal a jelszóval, hogy “egyéb dolgod sincs, mint hogy tisztességesen tanulj!”. Ennek szellemében a kitűnő bizonyítvány alapelvárás volt, plusz a némettanulás, pedig én angolt akartam, de ez azzal az indokkal lett lesöpörve az asztalról, hogy “persze, csak azért kell az angol, mert a slágerszövegek angolul vannak, pedig a német sokkal hasznosabb”. (Hm, azóta fordult a világ, de hát ezt akkor még nem láthatták előre a szüleim.)

Aztán gimnazista koromban döntöttem úgy, hogy valahogy máshogy kéne ezt csinálni. Az eredményeim jók voltak, még középiskolában is minimum jeles, de az ár, amit fizettem érte… Aztán arra gomdoltam, hogy ha már a tanulás örve alatt az anyám úgyis hét lakat alatt tart otthon (sehova sem járhattam el, mert nehogy elvegye az időt a tanulástól), legalább hozzam ki belőle a legjobbat. Amit megtanulok, az az enyém, én leszek tőle több, jobb, értékesebb. Aztán arra is rájöttem, hogy ez a világ érdekes, és bár a tankönyvekből nem mindig látszott úgy, de minden tantárgy ezt az érdekes világot írta le. (Hát, igaz, némelyik tankönyvhöz erős fantázia szükségeltetett, hogy ez az érzés átjöjjön ) Ezzel megtanultam összefüggéseket meglátni, a saját tapasztalataimat összekötni az éppen tanultakkal, vagyis az elméletet gondolatban lefordítani a gyakorlatra. Ez a hozzáállás aztán azóta is megment, mert ezért vagyok képes most közel a negyvenhez önbizalommal telve szakmát váltani, és valami egészen újat kezdeni, és egyfolytában tanulni.

Szülőként csak azt tudom Nektek tanácsolni: támogassatok, pártoljatok minden olyan tevékenységet, amit a gyereketek szívesen csinál, és jól megdolgoztatja vele a fantáziáját. Nekem életet (lelki egészséget) mentett!

Üdv:

Csilla

Gyömbi

Gyömbi — Wed, 23 Sep 2009 13:00:11 +0000

Én a gyerekeimen látom, milyen boldogok, amikor megdicsérem őket, ha valamiben ügyesek. Utána tripla lelkesedéssel csinálják. És, ha nem érzik a kényszert, és a saját tempójukban haladhatnak, akkor azokon a területeken is próbálkoznak, ahol eddig kevesebb sikerélményük volt. (Pl. legnagyobb fiam még mindig nem engedi leszerelni a pótkerekeit a bicajáról, de így legalább szívesen száguld a kisebbik után, aki farol, meg kikapja egykerékre, viszont nem épít hiperbonyolult legóépítményeket, mint a bátyja.)
Meg ami nem ment egyszer, vagy nem fűlt hozzá a fogunk, (talán mert nem ismertük eléggé) lehet, hogy később jók lehetünk benne. Sokat tapasztalunk, tanulunk éveink során, és rejtett képességeink is felszínre bukkanhatnak, ha alkalom adódik!

Királyné Enikő

Királyné Enikő — Sat, 12 Sep 2009 19:12:01 +0000

Bizony,bizony valamikori korlátaink sok szempontból akadályoznak bennünket.Mégis azt gondolom, hogy soha nem késő és tanulás, önképzés segítségével az élet bármely szakaszában még sokat kihozhatunk magunkból.Tényleg ugy látom, hogy le kell vetkőzni régi énünket és nyitni az uj dolgok felé. Igen néha falba, akadályba is ütközhetünk.Én például, ha valóban azt csinálnám amit szívvel s lélekkel tudnék csinálni, és szeretem, imádom és sokan mondják, hogy ez valóban nekem való is lenne, ahhoz tavaly, hogy hivatalossá tegyem végre tudásomat félévente 90.000.-Ft-ot kértek volna plusz a jegyezet.Ez a természetgyógyászi Főiskola lett volna.Ráadásul Debrecenben kihelyezett tagozaton.Egyetlen egy akadája volt a pénz.Munkámmal nem keresek annyit, másodállásommal meg nem bírok annyit foglalkozni, hogy megfinanszírozzam.S lássuk be minél több a bevétel annál több adüt is fizettetnek be velünk.Engem ebből csak az bánt, hogy nincs értelme.Nem akarok politizálni, csak ugy látom, hogy a befizetett adóink a semmibe vesznek el.Gondoltam még utánna nézek tanfolyamoknak is, hátha olcsóbb, mert igazából véve amit szeretek az a hobbim most jelenleg, rengeteget olvasok,előadásra járok ez ügyben,ez pedig az alternatív gyógyászat és nem csak szerintem vagyok ebben jó.Azt gondolom, talán azért, mert szeretem, ezt a tudományt minden erölködés nélkűl úgy szívom magamban mint a szivacs a vizet.Sajnos, jelenlegi helyzetem nem engedi meg, hogy ezzel mint szakma és/vagy munka foglalkozhassak.Sokat tanulok, de ezt eddig ez csak hobbi szinten űzöm.

Anett

Anett — Wed, 05 Aug 2009 09:16:09 +0000

Nagyszerű ez az írás, minden szavával egyetértek! Szerintem sincs nagy értelme az olyan képességünket kétségbeesetten, kínlódva fejleszteni, ami nem adatott meg nekünk. Persze valamennyit lehet fejleszteni rajta, de nem lehet kibújni a bőrünkből. Sokkal közelebb áll hozzám az Amerikai szemlélet (Pisti rajzból jó, Peti kitűnően számol) mint a “legyünk mindenben tökéletesek” szemlélet.
Én is pocsék adminisztrátor vagyok, ronda az írásom – akár hogy igyekszem, szétszórt maradok, fejlődés alig van. A kemény fizikai munka sem nekem való, hiába igyekszem, nem bírom színvonalasan megcsinálni.
Viszont kreatív, empatikus, segítőkész vagyok, azt hiszem, valamilyen segítő, karitatív, kreatív tevékenység való nekem.
Sajnos nincs ilyen végzettségem, iskolákra nincs pénzem – azért reménykedem benne, hogy egyszer találok nekem való állást, amiben boldog, és sikeres lehetek.

admin

admin — Sun, 05 Jul 2009 07:40:47 +0000

Dóra, én sem tudtam soha a saját ismerőseimnek eladni. Sem vadidegeneknek. Gondold végig kik azok, akiktől vásárolsz, pedig nem akarnak neked semmit eladni, magadtól keresed őket, szeretnéd megismerni a tudásukat, holott ők nem “nyomulnak”? Vajon ők hogyan csinálják?
Elárulom, egyáltalán nincs benne semmi ördöngösség: van valamilyen olyan tudásuk vagy termékük, ami által megszólítva érzed magad, úgy érzed, pont erre van szükséged. Te szeretnél többet megtudni az ő titkaikból, tudásukból, nekik csak tudatniuk kell veled, milyen lehetőségek vannak erre. Gondolj például arra, hogy éppen 30 kilót szeretnél leadni és akkor meglátod Norbi könyvét, vagy kapsz egy levelet, hogy most kérdezhetsz tőle – naná, hogy azonnal rohansz és kihasználod a lehetőséget, mert már bizonyított a számodra. A hozzáértésedet és a hitelességedet pedig kiválóan fel tudod építeni az internet segítségével, nem kell hozzá sztárnak lenni.