1309406_water_fountain

Miben vagy jó? 4. rész





Mindenki tehetséges valamiben, csak meg kell keresni, hogy miben. Az oktatási rendszer azonban arra megy rá, hogy mindenben egyformán jók legyünk. Ha belegondolsz, kik voltak az iskolában a tanárok kedvencei? A tiszta kitűnők! A jó tanulók, akik minden tárgynál csillogó szemmel ültek és figyelték mit mond a tanár. A mi időnkben kevés olyan tanár volt, aki értékelte, ha valaki tehetségesebb volt egyvalamiben, és még támogatta is azt.

Ha belegondoltok, mit mondtak a diákokról akkoriban: “Pistike jó tanuló”, “Józsika rossz tanuló”. Ezzel szemben például az amerikai iskolákban az a szemléletmód, hogy “Pistike nagyon jó matekos”, “Józsika szépen rajzol” – tehát nem az egyformaságra és a “mindenben tökéletesnek kell lenned” szemléletmódra nevelnek, hanem arra, hogy egyvalamiben legyél jó és azt fejleszd.

Sikereket csak az tud elérni, aki bízik önmagában, és bizony az önbizalom kifejlődésében nagy szerepe van a gyerekkornak. A gyermekkorban megkapott “még erre sem vagy képes” kezdetű mondatok beépülnek a fejünkbe és megakadályoznak abban, hogy valódi sikereket érjünk el. Gyermekkorunkban nekünk mondták, felnőttként pedig mi mondogatjuk magunknak – ez a helyzet…

A gyermekkori élmények és ez a fajta nevelés bizony arra vezet, hogy bizonytalan legyél magadban és felnőttként kelljen feltenned kérdéseket arra vonatkozólag, ki is vagy te valójában. Mire vagy képes? Mik az erősségeid?

Számtalan-féle személyiségteszt és képességteszt létezik, ezeket most nem fogom részletezni, inkább néhány olyan szempontot adok, ami alapján felmérheted a képességeidet. Valójában a siker csak részben múlik a képességeiden, sokkal inkább a gondolkodásmódon, ahogyan a dolgokhoz hozzáállsz.

Nagyon rossz futó vagyok, világéletemben utáltam futni, de egyszer – 13 évesen – az úttörőcsapatunk érdekében kénytelen voltam elindulni egy futóversenyen. Nem volt más a rajban, aki elvállalta volna, de nyári játékok voltak és kellett a pont a csapatnak, ezért legalább a 6. helyet meg kellett szereznem. Hát egyáltalán nem örültem neki… De végülis belevágtam. Sprintben egész jó vagyok, olyan 200 méterig jól tudok futni, szóval arra építettem a stratégiámat, hogy rajtolok egy jót, aztán majd meglátjuk, mi lesz. A rajt tényleg jól sikerült, futottam teljes erőből, azon a 200 méteren szereztem némi előnyt, aztán persze lelassítottam és inkább csak kényelmesen kocogtam (volt vagy 30 fok és az úttörőnyakkendő melegítette a nyakam – erre jól emlékszem 🙂 ) Aztán, amikor már bőven a középmezőnyben kocogtam, gondoltam, sprintelek megint egyet, ha már úgyis futok, ezzel feljöttem megint az első bolyba. Aztán megint kocogtam, és amikor összeszedtem az erőmet, megint sprinteltem. Végül szereztem egy 3. helyet, pedig egyáltalán nem vagyok jó futó. Viszont kihasználtam az egyetlen képességemet, amiben jó vagyok a futás terén.

Dicsérd magad!

Valószínűleg a neveltetésünkből adódik az is, hogy nem szeretjük dicsérni magunkat. Az álszerénység kifejezetten trendi: még ha meg is dicsérnek azért, amit elértél, azt sem mered felvállalni igazán. Pláne azokat a képességeket, amiknek birtokában vagy. Szóval most vegyél egy tollat és írd csak össze, mi az, amiben jó vagy és örülj neki egy kicsit 🙂

Hogy nem tudod miben vagy jó? Akkor szedd össze azokat a tevékenységeket, amiket szívesen csinálsz: főzés, kézimunka, írás, mások meghallgatása, beszélgetés… Ezeket azért végzed szívesen, mert örömet okoznak neked, és mert ilyenkor végre azokat a képességeidet használhatod, amikben igazán jó vagy.

Én például szeretek főzni. Ez nem azt jelenti, hogy a főzésben vagyok jó (néha így sikerül az étel, néha úgy), hanem azt, hogy szeretem a kreatív tevékenységeket, szeretek új dolgokat létrehozni, alkotni. Ezért szeretem a főzést. Emiatt még nem leszek szakács (nem járnának jól a vendégek 🙂 ), viszont ezt a képességemet még az élet sok területén kamatoztathatom.

Miután megtaláltad, mi az, amivel szívesen foglalkozol, rá kell jönnöd arra, miért csinálod ezt szívesen. Főzni sokan szeretnek, de mindenki számára más lehet az az ok, ami miatt szeret főzni. Egyik ismerősöm például nem is magát a főzést szereti, hanem a végeredményt: a szép étel látványát, illatát. Az anyukám számára az a fontos benne, hogy adhat másoknak, tehát számára a főzés csak egy eszköz, hogy a többiek kedvében járjon. De van olyan ismerősöm is, aki utál főzni, viszont imádja a lakást dekorálni.

Ugyanazzal a képességgel sokféle területen érhetsz el sikereket, nem muszáj egyetlen témánál leragadnod. Sokan gondolják azt, hogy ha valaki jól rajzol, akkor nyilván művész lesz belőle. Pedig, ha tudsz rajzolni, azzal egy csomó más terület is nyitott a számodra, lehetsz lakberendező vagy mondjuk divattervező is, ez csak rajtad áll.
Ha szeretsz másoknak segíteni, akkor sem csak és kizárólag nonprofit tevékenységekben képzelheted el magadat.

Csak rajtad áll, hogy megkeresd és kamatoztasd azokat a képességeidet, amikben jó vagy.

De mi van azokkal a területekkel, amikben rossz vagyok?

Mindenkinek vannak olyan oldalai, amiben kevésbé jó. Én például nem bírom a pepecselős, monoton munkákat, figyelmetlen vagyok, ezért -amikor még én csináltam- pocsék ügyfélszolgálatos voltam és az adminisztráció sem az erősségem. Neveltetésünknél fogva az ilyen területeken megpróbálunk fejlődni, mert azt tanították nekünk, hogy “ha valamiben nem vagy jó, akkor azon javítani kell, édes fiam”.

Pedig az igazság az, hogy rengeteg fölös energiánk megy el arra, hogy olyan képességeinket akarjuk fejleszteni, amiben nem vagyunk jók. Egyik barátom anyukája fantasztikus kreativitással rendelkezett, jó ötletei voltak, jó stílusérzéke volt, viszont állandóan raktáros feladatokat kapott a munkahelyén, amiben nagyon rossz volt, mert nem tudott odafigyelni, elfelejtett felírni dolgokat, mert ő nem tudja rendszerezni a dolgokat, a természetével teljesen ellentétes a monoton munka, viszont a nagy folyamatokat meg tökéletesen átlátja és sok jó ötlete volt a munkafolyamatok tökéletesítésével kapcsolatban. Évekig kínlódott amiatt, mert mindig elrontott valamit a munkája során, elnézte a számokat, elkeverte a papírokat, és persze mindig idegesítette magát azzal, hogy “én még erre sem vagyok képes, de meg fogok változni”. Végül sikerült olyan állást találnia, ahol nem kellett belebonyolódnia a részletekbe, viszont kamatoztathatta a szervezőkészségét és máris jobban érezte magát.

Építsd le magadban a “mindenben tökéletesnek kell lennem” szemléletmódot, helyette pedig építsd a “szuper vagyok…..-ben” szemléletet. Meglátod, mennyivel jobb lesz 🙂

Sok olyan terület van, amiben lehet fejleszteni magadat, de sokkal jobban jársz, ha ahelyett, hogy folyton szembesíted magad azzal, amiben nem vagy jó, arra koncentrálsz, amiben jó vagy. Írj egy listát azokról a dolgokról, amiben erős vagy, és nézd meg minden nap! Rengeteget segíthet.

Ha úgy érzed, képtelen vagy valamire (pl. eladni valamit), akkor először is szembesítsd magad az okokkal: mi az, ami miatt utálod az adott feladatot? Gyakran csak azért, mert pl. cikinek érzed, hogy valaki rá akarsz sózni valamit – tehát tulajdonképpen nem a készségeiddel van a gond, hanem a gátlásaiddal. Ilyenkor vagy azt mondhatod, hogy “dolgozom a gátlásaim ellen” vagy pedig kereshetsz valamilyen köztes megoldást (pl. az interneten nem kell szemtől szemben eladnod, hideghívásokat bonyolítanod, ezért a személyes értékesítéssel járó kellemetlenségek nélkül tudsz eladni)

Valójában az a jó, ha a vállalkozásod úgy épül fel, hogy amiben igazán jó vagy, azokkal a területekkel foglalkozol te és minden mást kiszervezel. Persze az első időkben még talán neked kell foglalkoznod olyan dolgokkal is, amikben nem vagy jó, de ilyenkor tudnod kell, hogy ez csak egy átmeneti időszak. Az első hónapokban én foglalkoztam az ügyfélszolgálattal a cégünkben, hát bevallom, nagyon megkönnyebbültem, amikor végre megszabadultam tőle. Egy darabig én foglalkoztam a számlákkal is, púp volt a hátamon, egyáltalán nem nekem való feladat, de aztán ezt is sikerült letenni. Azóta is folyamatosan csak azokat a feladatokat szervezem ki másoknak, ami megakadályoz abban, hogy azzal foglalkozzak, amiben igazán jó vagyok. Ettől fejlődik a cég, ettől vagyok én is hatékonyabb.

A tudatos önfejlesztés nagyon fontos, ha vállalkozásba szeretnél fogni. Arról tehát nem tehetsz le, hogy folyamatosan tanulj, bővítsd a tudásodat, szélesítsd az ismeretanyagodat, mert ettől fog a céged is fejlődni. Az a széles látókör, amit a tanulás révén megszerzel, segít majd abban, hogy jó döntéseket hozz a vállalkozásoddal kapcsolatosan, ezért a marketing és a vállalkozással kapcsolatos ismeretek tanulását nem lehet megspórolni.





57 Comments

  • Vannai László Pál

    Reply Reply 2015. december 23. szerda

    Kedves Vida Ági!

    Szándékosan itt, nyilvánosan kérek tőled bocsánatot,amiért faragatlan,goromba, és tuskó módon reagáltam leveleidre.
    Nagyon szégyellem,hogy egy kalap alá vettelek a napi több száz tolakodó spamossal.
    Kérlek ne haragudj rám, és köszönöm eddigi leveleidet! Már eddig is sokat SEGÍTETTEK abban,hogy átgondoljam saját vállalkozásomat.
    Áldott Karácsonyt kívánok!
    Vannai László Pál

    • Vida Agi

      Reply Reply 2015. december 30. szerda

      Köszönöm, hogy leírtad! BÚÉK 🙂

  • Eleonor

    Reply Reply 2015. április 01. szerda

    Köszönöm! -)

  • Spisákné Marcsi

    Reply Reply 2015. február 10. kedd

    Kedves Ági!

    Köszönöm ezt a fantasztikus cikked. Szinte úgy éreztem magam olvasás közben, mint a napokban, amikor egyik nagyon jó barátnőm íriszdiagnosztikai vizsgálatot végzett nálam. Kissé meglepő volt számomra, amikor rákérdezett egy-egy általam is ismert problémámra: pl. hogy állok a stresszel… Természetesen olyanokat is mondott, amiről eddig nem tudtam. Szerintem sokunknak a veséjébe látsz. Én is sokszor gyötröm magam azért, hogy amiben nem vagyok olyan jó, azt a képességem hogyan kellene fejlesztenem. Hála Istennek, már sokat változtam, de még az önbizalmam további építésén dolgoznom kell. Nagyon sok pozitív gondolkodást segítő könyvet, cikket olvasok, CD-t hallgatok. A Te írásaid is sokat segítenek! Hálás vagyok, hogy Rád találtam! Szinte iszom a szavaid. Óriási erényed, hogy minden emberhez szívhez szólóan közelítesz! Ráadásul, önzetlenül segítő szándékkal nyúlsz a hónunk alá. Látszik, hogy kiváló pszichológus vagy! Gratulálok Neked, a további munkádhoz sok sikert, jó egészséget kívánok! Marcsi

  • Mészáros Csilla

    Reply Reply 2014. április 07. hétfő

    Kedves Ági!
    Igazad van abban hogy azt kéne csinálnunk amiben jók vagyunk ,amit SZERETÜNK CSINÁLNI, mert abban tudunk teljesen kiteljesedni.Azt már tudom mit szeretnék csinálni és abban szerintem jó is vagyok ,de még nem teljesen körvonalazódott ki hogy ezt hogy valósítom meg.Még az elején tartok a Gazdagmami 3.0 tanfolyamnak úgy hogy remélem mire a végére érek okosabb leszek.Köszönöm

  • Újszászi Edit

    Reply Reply 2014. március 24. hétfő

    Kedves Ági!
    Visszamenőleg elolvastam a kommenteket.
    Van megoldásom és a szívem szakad meg, hogy
    nem tudok nekik segíteni. Ha van megoldásod,
    hogy érhetném el őket, kérlek írj! Vagy hívj!
    Üdvözlettel
    Edit
    06703171262

  • Kardosné Révész Kati

    Reply Reply 2013. november 02. szombat

    Kedves Ági!
    Köszönöm az értékes cikkeket, amit olvashatok tőled.
    Örömmel várom minden alkalommal az újabb jó tanácsaidat. Sajnos az online marketing területén van mit pótolni, tanulni, ezért különösen fontosak számomra a gyakorlatban is használható ismeretek!Kati

  • Debreczeni Ildikó

    Reply Reply 2013. október 16. szerda

    Köszönöm szépen ezt a cikket, és annyira hálás vagyok, hogy olvashatom, mert igazán szükségem van rá, hogy valahonnan megerősítést kapjak.

    Jelenleg munkanélküli vagyok, és valamilyen állást, vagy munkát, vagy valamit keresek, de már nem is merek mit mondani, mert akkor valahol biztosan kikapok, hogy már megint nem jól állok hozzá a dolgokhoz… 🙂

    Igazából az igazi célom az, hogy megtaláljam azt a módot, ahogy olyasmit csinálhatok, amiben jó vagyok, amit szeretek csinálni, és nem utolsó sorban ez számomra anyagi biztonságot is tud nyújtani.

    Nekem ez a célom, de a közvetlen környezeteben élők úgy vélik, hogy az embernek munkát kell találnia, olyat, ami van, és nem kell szeretni, csak legyen okos nagy lány, vállaljon felelősséget magáért, és az életéért, ami azzal egyenlő, hogy ott dolgozol, ahol hagynak dolgozni, annyiért, amit adnak érte.
    Mert úgysincs más választásod.

    Bocsi a keserű szavakért, de kissé bele keseredtem ezekbe a helyzetekbe.

    Nagyon jó volt ez az írás, mert így van mibe kapaszkodnom, és legalább magamban biztos lehetek, hogy van egy út, amin járni akarok, és van valaki, még ha nem is ismert, és így távolról erőt ad, és irányt mutat.

    Nagyon köszönöm, hogy olvashattam!

  • Anikó

    Reply Reply 2013. augusztus 01. csütörtök

    A 2013. június 05-i hozzászóló hölggyel (kétszer írta be a bejegyzését) egyetértek, azaz hasonlóképpen gondolkozom azon, mi van, ha a hobbid gyakorlásának rovására megy a pénzkereső munka?? mókuskerék, őrlődés, mert nem tudom hogy új munkát keressek-e, ami szerényebben jövedelmez, vagy maradjak a napi 10 és fél órás agyleszívásban, hogy finanszírozzam a hozzávalókat a kedvemre való munkához… Hamarosan dönteni fogok, mert ez iszonyat mennyiségű energiát elszív! 🙁 A haladásom annyi, hogy Ági tanfolyamát megrendelve elkezdtem az első blogomat (n a g y o n lassan haladok), majd jön egy honlap,talán holnap? 🙂

  • Kertész Gábor

    Reply Reply 2013. július 24. szerda

    Szia Ági!
    Lenyűgöző vagy! Én a verbális kapcsolatok híve vagyok!Ha felhívsz nagy öröm lesz számomra a folytatás pedig NEKÜNK
    Köszönt

    Gábor
    36705920679

  • Jakab Gyöngyi

    Reply Reply 2013. június 05. szerda

    Sorry, ez már a szenilitás, vagy a fáradtság. Egyiket reggel írtam, azt hittem, eltűnt, most hazaérve (munka és suli után) nem láttam, erre még egyszer begépeltem, emlékezetből… elnézést kérek!

  • Jakab Gyöngyi

    Reply Reply 2013. június 05. szerda

    Ági kössz a cikket, ujra kihangosítottál:)- ezt tanítom, hogy csináld amit szeretsz, és a helyedre kerülsz! Ha valakinek szintén a kutyaól jutna eszébe erről, mint a lányomnak, akkor árnyalom, csináld amit szeretsz és boldog leszel!
    Mégis kizökkentett egyik este a párom, épp erről beszélgettünk és azt kérdezte, mi van akkor, ha valaki azt csinálja, amit szeret, de másból tud megélni…
    A kérdésem csak az, hogy ebben az esetben nem energia- életidő pocséklásól van-e szó, ill. ezt is a helyzete válogatja?
    Mert ki mennyire rászorult?
    Van-e elég idő, megengedhető-e az, hogy akár addig míg el kezd termelni a szeretett munka,(és mennyit? hobby szinten vagy megélhetési szinten…) addig más munkába invesztálódjon az energia, az idő stb.?
    Személyiség kérdése, hogy ha valaki ugy is mutatkozik be, hogy az a foglalkozása, amivel pénzt keres, vagy ugy mutatkozik be, hogy azt mondja, amit szeret csinálni, amit az életfeladatának gondol?
    Segítsetek kibogozni!
    Anett! El kezdhetsz dolgozni karitatív, de akár segítő szakmában állandóan van felvétel, akár képesítés nélkül is. Menet közben is tudsz képződni, akár a munkahely finanszírozhat egy tanfolyamot, de Te is találhatsz, pl. a szociális munkás képzésen csak jó felvételi kellett…írj privátba, ha tudok segítek megérdeklődni a sulinkban, ahol tanítok.(facebook/notudat)

  • Jakab Gyöngyi

    Reply Reply 2013. június 05. szerda

    Köszönöm a cikket, Ági kihangosítottál, én is ezt tanítom és művelem, hogy csináld, amit szeretsz és a helyedre kerülsz. /Ha erről valakinek a kutyaól jut eszébe,mint a lányomnak, akkor árnyalom: … és boldog leszel.
    A párom erre azt mondja, hogy mi van akkor, ha valaki csinálja azt, amit szeret, de nem tud megélni belőle, pl. egyik barátnőm is, csodaszép ékszereket készít, amugy meg irodai asszisztens… és így is mutatkozik be, mert ebből él meg…
    Lehet egyensulyba hozni a két területet vagy ez csak energia vesztés?
    Talán helyzete válogatja, nem?
    Mert, ha pl. valakinek még nem indult be mondjuk a hőn vágyott web oldala:), nem termel és nem is tartják el vagy/és tartalékai sincsenek, akkor igenis kell a “nem szeretem” munka, addig is, amíg a másikból meg tud élni. “Meg tudja-e engedni”, hogy felfusson ill. befusson a szeretett munkája, magyarul termeljen, vagy nem…Van-e rá kereslet, piac, vagy ahogy Ági is mondja, tud-e váltani,ha kell, képes-e dönteni időben és egyáltalán felismeri-e, hogy mikor ne tovább…
    És még hány variáció létezhet? Köszönöm, ha együtt agyalunk.:)

    • Gerleiné Varga Zsuzsa

      Reply Reply 2016. július 09. szombat

      Gyöngyi bejegyzésére reflektálva: én olyasmit csinálok (már) , amit nagyon szeretek, ezért szerencsés vagyok. Azonban muszáj mellette a nemszeretem dolgokat is csinálnom, mert a részfeladatok kiszervezését nem tudom megfizetni. Ha alkalmi dologról van szó, arra sem könnyű embert találni, pedig arra még futja, az állandó alkalmazott pedig egy vágyálom. Hogyan lehetne az ördögi körből kijutni? Hmmm…

  • Csizmadia Tìmea

    Reply Reply 2013. január 18. péntek

    Nagyon tetszett a törtènet az anyàról,akinek a munkahely váltásával sikerült megtalàlnia önmagàt! Szemléletes példája annak hogy hogyan változhat meg az életünk,a munkàhoz való hozzáállásunk ès ìgy a mindennapjaink azzal,ha azt tesszük amit nem teherként élünk meg és sikereket érünk el benne. Teljesen egyetértek vele,ha minden embernek sikerülne ezt elèrnie sokkal jobb világban is élhetnénk.

  • Borbás Mária

    Reply Reply 2012. november 29. csütörtök

    Kedves Ági!

    Nagyon találóak a szavaid. Tetszett, hogy azt erősítsük, amiben erősek vagyunk. Mindenkinek vannak jó tulajdonságai, és értékei, amit fejleszteni tud.
    Elgondolkodtató, és valóban így van, hogy az energiánkat a legtöbbször arra pazaroljuk, amit nem szeretünk, vagy amire nem vagyunk alkalmasak.
    Ebbe a csapdába sajnos én is bele estem, és azt hittem, hogy ennek “így kell lennie”.
    Szerencsére ezt most már teljesen másként látom, és köszönöm, hogy megerősítettél ebben, a tanácsaiddal. 🙂

  • Talabos Viktória

    Reply Reply 2012. augusztus 22. szerda

    Szóba jöttek a jó és rossz tulajdonságok listái.
    Úgy vélem, nincs olyan, hogy egy tulajdonság jó, vagy rossz, ez a közegben dől el és attól is függ, mennyire megy el túlzásba.
    Lehet, hogy én kitartó vagyok futásban, de ha a vitában is, akkor az is jó? 🙂 Ha a tanár előtt el tudom adni magam nulla tudással, akkor én vagyok a májer és tisztelnek a csoporttársak, ha ezt munkahelyen csinálom és előléptetnek, akkor máris engem utál a kollektíva.
    Nem para, lányok, ha nem megy sok jó tulajdonság felsorolása – mert némelyik tulajdonságról eldönteni is nehéz, hogy ez most jó-e avagy sem 🙂

  • Éri Andrea

    Reply Reply 2012. május 18. péntek

    Úgy látszik, sprinterek gyűlnek itt össze! Nekem is ez megy. Csodálom a kitartó embereket. Persze minden nézőpont kérdése, mert vannak akik meg engem csodálnak a lelkesedésemért. Mert tudok inspirálni.
    Gyerekkoromban én sem tudtam kibontakozni, mert a szüleim próbáltak megkímélni a csalódásoktól. Inkább nem hagytak utat törni. És belém táplálták hogy átlagos ember vagyok. Így az is lettem. De jönnek azok a pofonok, amik arra késztetnek, hogy gondolkodjam. Nagyon örülök hogy már első gyermekem születésekor tudtam, hogy egy szülő csupa szeretetből milyen hibákat tud elkövetni a gyereke ellen. Igyekszem inspiráló és nem visszafogó szülő lenni. Így a gyerekeimtől (3) 🙂
    sokat tanulok, látom, hogy mi lehet még belőlem.

  • Krotos Erika

    Reply Reply 2012. május 15. kedd

    Szerintem egy vállalkozónak mindenhez értenie kell egy kicsit (vagy inkább nagyon). A másik fontos dolog, hogy mit kapott az ember a szüleitől. Milyen mintát, milyen biztatást, dicséretet, vagy éppen szidást. Egy életre nyomot hagy az emberben, ha a szülei nem támogatták, vagy nem bíztak benne. “Á, te ezt úgysem tudod megcsinálni, te nem értesz ehhez” jellegű mondatok, vagy megerősítenek, vagy végleg szerencsétlenné tehetnek. A szülők felelőssége óriási ilyen szempontból.

    • Vida Agi

      Reply Reply 2012. május 19. szombat

      Ebben tökéletesen igazad van 🙂

  • Vida Ági

    Reply Reply 2011. október 15. szombat

    Sokan kezdenek bele a marketingtanulásba csak azért, hogy ne kelljen személyesen “tukmálni”, hanem a vevő maga akarjon venni. A jó marketing tényleg képes ezt a terhet levenni a válladról (én is ezért kezdtem el megtanulni anno)

  • NaNa

    Reply Reply 2011. október 15. szombat

    Kedves Ági!
    Rátapintottál a lényegre. Nekem az eladás a gyengém… Viszont egyszer egy ismerősöm azt mondta, hogy pont ez a rész az, amit nem szabad kiadni másnak, mert ha netán szakításra kerül a sor, akkor túlságosan kiszolgáltatott maradok.
    Azért próbálom kondícionálni magam, hogy “el tudok adni, nem fognak nemet mondani!” 🙂

  • Tihanyi-Konda Szilvia

    Reply Reply 2011. szeptember 14. szerda

    Ez egy nagyon jó cikk. Én is így próbálom csinálni a dolgaimat. Nem mindig sikerül, de amikor igen, sokkal hatékonyabban és gyorsabban sikerül elintézni mindent és mivel ez sikerélményt is ad, utána a nemszeretem feladatokkal is könnyebb megbirkózni. 🙂
    Ha például a honlapom jó eredményeket hoz vagy pozitív visszajelzéseket kapok, ez mindig napokig szárnyakat ad az egyéb tevékenységekhez és még az akadékoskodó emberekkel is jóval türelmesebb vagyok. 🙂
    Köszönjük Ági.

  • Fürediné Edit

    Reply Reply 2011. július 11. hétfő

    Nagyon jó ez az amerikai példa,kár,hogy a szülők ezt nem tudták a mi gyerekkorunkban, mert akkor bennem is megtalálták volna a művészeti beállítottságot, ugyan azt látták, hogy apám után én is jól és szépen tudok rajzolni, de nem biztattak, hogy autodidakta módszerrel fejlesszem.Édesapám műszaki vonalon igen sokoldalú volt,így a rajzkészsége is ennek tudható be, ő legalább járt a könyvtárakba és otthon képezte magát-igen nagy sikerrel mindenki elismerésére,mivel mindent önmaga tudott megoldani.Én az irodalom és a közgazdaságtan felé orientálódtam,utóbbi csupán a megélhetés miatt,de végül is ezen a téren is igen aktív voltam a továbbfejlődésem érdekében.Ma a hobbim-az irodalom és a hivatali munka egészen jól kiegészíti egymást,amikor az egyikkel feltöltődöm,átmegyek a másik vonalra,és a kétféle dimenzió erősít engem.Ha viszont a gyermekkorra visszapillantok és látom a rajz füzeteimet,tudom, hogy pályát tévesztettem.Szeretem a természetet,és a leghatékonyabb kifejezési forma nálam a rajz lenne és nem a betűvetés, bár 8 éves korom óta rengeteget olvasok,jelenleg is milliós értékű könyvtáram van a sokféle érdeklődésem miatt:irodalom,történelem,festészet,ezotéria,vallás,stb..tudomány,stb.pénzügy,közgazdaságtan,jog,egészség,csillagászat,stb.a rajz végleg háttérbe szorult.Csak szemlélem a természetet, magamban lefényképezem nap,mint nap, az állataimmal szintén ezt teszem,esetleg naponta beszélgetek velük,aztán az eredeti ,kiaknázni.Legalább apám emelt volna ki a hétköznapok szintjéből,hiszen tőle örököltem a rajzkészséget.A rajz helyett meditálok,olvasgatok, és naplót írok,napi jegyzeteket készítek a történelmi és szakmai ismereteimről,azaz apámhoz hasonlóan autodidakta módon fejlesztem magam.Úgy érzem sokra vittem, de az alap tehetség elveszett.,ezért a szülők felelőssége igen nagy.A reprodukciókat gyűjtögetem, azokat itthon nézegetem, és van egy kis honvágyam, hogy jó lenne a híres festőkhöz tartozni,de azt is tudom,hogy az élet több vonalon kárpótolt ezért,mert a művészetben magányos lennék, olyan magamnak való,olyan szemlélődő típus,így meg közösségi emberré váltam.,kinyíltam a világ felé, mint egy rózsa,holott az alap természetem a csendes magány, a nyugalom,a békesség minden áron,ez változott azzal, hogy a szakmámmal a nagy nyilvánosság elé léptem, ugy látszik, mégis ez volt,lett az én utam..

    • Benke Éva

      Reply Reply 2013. március 31. vasárnap

      Kedves Fürediné Edit!
      Miért lenne a művészet gyakorlása magányos dolog? Szerintem nem az, vagy nem csak úgy csinálhatod. És a rajzolás is elkezdhető bármikor. A szülők felelőssége pedig valóban nagy, tökéletesen igazad van.

  • Szabóné Katona Eszter

    Reply Reply 2011. július 10. vasárnap

    Szerintem nagyon sokat számít a gyerekkor ebben a kérdésben, most 35 évesen még mindig ezt nyögöm, “Hülye vagy”, “Te is kupakoló leszel egy üzemben, ha nem tanulsz jól” Az istennek nem mentek a verselemzések, és a kötelező olvasmány elmondása a költő nagyapámnak és a színész feleségének.
    Talán ezért is fáj annyira, hogy a szomszéd anyuka állandóan üvölt a kislányával, már 2 éve hallgatom, mostmár viszont odáig fejlődtem, hogy elkérem az email címét, és a gyerekkoromról leírt dokumentumot elküldöm neki, tanulságos!
    Amúgy zenélés kimaradt az életemből, anyám akarta, hogy zongorázzak, de szerencsére a bot fülemnek nem kellett végigszenvednie apukám miatt.
    De önbizalmam az nincs, és most is ott vagyok, hogy a vállalkozásom már a magam eladásánál toporog jó néhány hónapja -persze most ok, nyugi van, mert a gyerekek itthon vannak, úgy sem tudok dolgozni, no meg költözünk, minek…
    Amúgy ezzel kapcsolatban szertnék kérdezni tőled Ági (te meg ilyen hírlevelet küldesz…)!
    Mert online-asszisztencia az ok, nincs gondo az irodai monoton munkával, szeretem csinálni, gépelni, szkennelni, postára járni, de a saját vállalkozásom felépítése kapcsán vettem észre, hogy amit a legjobban élveztem az a háttérmunka konkurencia vizsgálat, piackutatás-azt már egyetem alatt is imádtam, üzleti terv írás, nagyon nagyon élveztem, csak 1 éve nem jövök rá, hogy akkor mi legyek ha nagy leszek, nem is biztos, hogy asszisztens legyek? Ja és imádok szervezni, ha nincs mit, akkor is osztálytalálkozót, vagy gyerekeket összehozok találkára, az energiát ad!
    Végül is 35 évesen ideje lenne tudni…

  • DrRöntgennéUltraViola

    Reply Reply 2011. július 07. csütörtök

    Sziasztok,
    hát mit is mondjak, ez az úttörős futás nálam is befigyelt, taktikailag annyi eltérés van hogy, középmezőnyben kocogtam végén mikor már mindenki kidőlőben volt belehúztam és az élbollyal futottam be, másra nem emléxem. (de én sem csípem a futást)
    Az is telitalálat amit olvastam még itt fentebb hogy neveltetésünkből adódóan valami kis adminisztratíve munkával próbákozunk, aztán közben derül ki hogy fából vaskarika, nah ez rám is illik 100%. Olyannyira, hogy nagyon szenvedek, és már kiült rám, látszik, mit látszik, ordít rólam. Végül is közölték (nem csak nekem más régi kollégáimnak is, egy kettőnek)hogy keressünk állást a cégen belül vagy kívül. (de inkább kívül, és ezt többször hangsúlyozták, meg veszik is fel a négy órás diákokat szaporán – no comment)
    Mivel már korábban érlelődött bennem mindaz amiről itt írtatok, és persze megvolt a veszélyérzetem a munkahellyel kapcsolatban, már el kezdtem törni a fejem a menekülésen, és kitaláltam magamnak két webshopot meg egy blogot. Az egyik webshopon már el is kezdtem dolgozni, de még nagyon korai szakaszban van. A másik és a blog még függőben, ki kellene dolgozni stb. Ezekkel bele akarok kezdeni egy saját vállalkozásba. Nagyon sürgős lenne megcsinálnom munkahelyen most ugyan békén hagynak nyilván a nyári szabik miatt, de úgy látom a helyzetet hogy van kb két hónapom plusz felmondási idő ami alatt ezeket mondhatni azonnal be kellene indítani. (jah és van lakáshitelem is)Egyszóval hol kezdjem el létrehozni ezt az egészet de minél gyorsabban? HELP HELP HELP!!!!!

    • Vida Agi

      Reply Reply 2011. július 11. hétfő

      Ha már van egy blogod és egy webshopod, akkor legfontosabb dolog, amit tehetsz, hogy csináld. Írd a tartalmakat a blogba, töltsd fel a termékeket, építsd a látogatottságot (keresőoptimalizálás, linképítés, ha van rá módod: Google Adwords hirdetés)

  • Vizkeleti Pál

    Reply Reply 2011. június 05. vasárnap

    Kedves Ági!
    Általában(nem régen)nagy élvezettel olvasom írásaidat,szellemes,gördülékeny,kombinatív és kommunatív, s látszik,hogy Te is nagyon élvezed.Viszont lenne egy kérdésem:miért utáltál,utálsz futni,amikor igazán ki sem próbáltad, s amikor igen egészen jól ment siker élményed volt lehetett.Az ember egyik legteljesebb létformája a mozgás beleértve a molekulárist is.Kicsit vagy nagyon felnagyítva, felgyorsítva bekövetkezik a futás.Az élet nem létezhet mozgás nélkül ugyanúgy ahogyan víz és levegő, oxigén nélkül sem..Aztán ott van az emberi agy, az idegrendszer amely mindezt hihetetlen és még egyáltalán nem eléggé ismert módon koordinálja,vezérli.Miért van az,hogy az emberi test ,testünk csodáira,rejtélyeire csak részben és megkésve figyelünk?? Nem utálni kellene a futást és aki fut,hanem csodálni és utánozni…Szerintem hasonló a helyzet a szemtől szembeni eladással és más gátlásos tevékenységgel.Amelyeket részben és talán a megismeréssel lehet és kellene oldani. Üdvözlettel:Vizkeleti Pál

    • Vida Agi

      Reply Reply 2011. június 05. vasárnap

      Próbáltam többször is, de nem tudtunk összebarátkozni egymással. Ez nem azt jelenti, hogy nem mozgok rendszeresen, minimum heti 3x sportolok, gyalogolni például bármennyit tudok tempósan, nordic walking is megy, de futni nem szeretek. Egy időben próbáltam a tempós futógépes gyaloglásról futásra váltani, de ez sem igazán vált be. Olyan ez mint az éneklés, van, aki imádja a zenét, de nem tud énekelni, én szeretek mozogni, de futni nem 🙂

  • Teréz

    Reply Reply 2011. április 28. csütörtök

    Én már tíz éve nem találok munkát! Sokat betegeskedtem, és ezért eredeti szakmámban elhelyezkedni nem tudok, de nem is akarok. Amit nagy örömmel csinálok, az a magyar nyelv, és irodalom, valamint az ének. Amit leírhatnék magamról, az minden megtalálható a honlapomon.

    Üdvözlettel:Teréz

  • Moncsi46

    Reply Reply 2011. január 26. szerda

    Valahol már olvastam vagy hallottam, hogy abban lehet sikeres az ember, amit szívesen csinál. Van benne valami. Gyermekként balerinának készültem, mert igazán szerettem táncolni, de egy baleset meghiúsította az álmaimat. Balerina nem lettem, de most is szeretek táncolni. Ez kitartást adott. Szakmát kellett tanulnom. Ez a postaforgalom. Egy darabig örömmel csináltam, de valahol éreztem, hogy ez nem az igazi. Sok év kihagyás után egy vállalkozásban irodai recepciós voltam. A recepció mellett még több dolgot is kellett végeznem. Imádtam. Úgy éreztem ez nem is munka, inkább hobbi amiért még fizetnek is. Sajnos azonban véget ért. Sokáig keresgéltem mivel tudnék boldogulni és pénzt keresni. Mióta meg kellett ismerkednem az internettel le se lehet vakarni a netről. Azért függő nem lettem, és nem is passziánzozok egész nap. A neten kerestem valami bevételi forrást. Hosszas keresgélés után megtaláltam amit tudok csinálni, és még örömet is okoz, mert látom a munkám eredményét. Segíthetek az embereknek. Nagyon jó érzés ha valaki hozzám fordul segítségért, és tudok is neki segíteni, legalább egy picit. A mentorom azt mondja már jutalékot is kapok érte. Ez pedig azt sugallja, hogy ez lesz az én utam.

  • Pelejtei Prihoda András

    Reply Reply 2011. január 10. hétfő

    Sziasztok,
    végig olvasva a hozzászólásokat, két dolog is eszembe jutott.
    Az egyik egy könyvajánló, “A Titok” c. könyv szerzőjének a legújabb könyve.
    (Rhonda Byrne: Az Erő)
    Egy mondatban: a Szeretet erejéről beszél, MINDEN téren.
    Szerintem ez a könyv is azok közé tartozik, amit mindenkinek el kéne olvasnia.

    A másik, ajánlom, írjatok úgynevezett “véletlen” naplót.
    Írjátok le 3-4 hónapig minden olyan dolgot, ami “véletlenül” történik Veletek.
    (Tudjuk, véletlenek nincsenek)
    Nekem azt mutatta meg, hogy egy gyógynövényes erdei iskolát kell létrehoznom! Meg is lett! és létrehozásakor SOHA nem éreztem azt, hogy dolgozom!!!! Bár nem ment minden magától…

    Szeretettel
    Spen

  • Karacsné Vígh Katalin

    Reply Reply 2010. november 23. kedd

    Nagyon tetszik az írásod, s mennyire igazad van!Rengeteg múlik azon, hogy gyermekkorunkban mennyi biztatást kaptunk.S az is fontos hogy felnőttként a munkahelyünkön mindig attól kell-e félnünk, hogy hibázunk, vagy elismerik, az értékeinket.Szerinted ebből is ki lehet jönni mégpedig nagyon jól, ha a gondolkodásmódunkon változtatunk.
    Köszi!
    Kati

  • Eszter

    Reply Reply 2010. augusztus 28. szombat

    Én sajnos mindig azt szeretném csinálni, amihez egyáltalán nem értek, és hajlamom sincs rá… Ezért rengeteg energiát fecsérelek el, szerintem.. nem tudom, meddig megy ez még így. Vajon miért? Talán nem látom, hogy miben vagyok jó, talán nagyon eltér az átlagtól, talán nem olyan egyértelmű, mint ahogy Moni írta, és ezért nem ismerem fel… 🙁

  • Arwenvirag

    Reply Reply 2010. augusztus 22. vasárnap

    Nagyon érdekes, hogy milyen nehéz magunkról jó tulajdonságokat összeírni. Elővettem egy papírt, hogy felírjak néhányat és három-négy után elakadtam, őszintén úgy éreztem, hogy nincs több. Aztán megkértem a hozzám közel állókat, hogy tegyék meg ugyanezt és a tesóm pl. tele tudott írni egy A/4-es papírt. Amellett, hogy komolyan megható volt milyennek lát, elgondolkodtam az egyes tulajdonságokon és a többségével egyet tudtam érteni. Persze magáról neki sem jutott eszébe ötnél több pozitívum, róla meg én tudtam megállás nélkül írni. Miért olyan nehéz jónak látni magunkat???

  • gitta

    Reply Reply 2010. június 24. csütörtök

    Álszerénység… hát igen..
    Sokan utáltak az egyetemen, mert nem voltam azok közül való, akik (miután napi 12 órát tanultak és háromszor átolvastak mindent) a vizsga előtt a folyosón szorongatják a könyvüket és azt hajtogatják “uristen, uristen nem tudok semmit, csak a kettes legyen meg” aztán kijönnek könnybelábadt szemmel négyessel.
    Másodévre kitapasztaltam, hogy vizsga előtti este meg aznap reggel mindig úgy érzem, hogy nem tudok semmit, de ez nincs így, mert amint kihúzom a tételt, minden letisztul, és csak az lesz ott, aminek kell.
    A lábremegés, szívdobogás, izzadás megmaradt, de nem dőltem be az érzéseimnek meg tüneteimnek, és főleg nem hisztériáztam. Ez a “nagyképűség” sokaknak nem jön be. Ráadásul sokszor elkövettem azt a hibát, hogy buzdítani próbáltam másokat…

  • Csak Ági

    Reply Reply 2010. március 22. hétfő

    Kedves Ági! mondataid bennem is “szép” emlékeket ébresztettek… 🙂 Feltétlenül szeretném megerősíteni, amit az amerikai iskolákról mondtál. Mind tudjátok – vagy nem? – itthon is vannak ún. amerikai iskolák az itt élő külföldiek gyerekei számára. A mi településünkön is van, és jó a kapcsolat az ott tanító tanárokkal (sokuk már 15-18 éve él Magyarországon). Minden gyerek számára van lehetőség, hogy valamiben jó legyen. A zenei-művészeti oktatás nem a versengésre épül, hanem arra, hogy az is megmutathassa, hogy jó valamiben, aki a tanulás terén… hát… gyengébb.
    Zenés darabokat – ismert musical-eket – tanulnak meg és adnak elő, maguk készítik a díszleteket, a jelmezeket is, a karácsonyi koncertjeik tüneményesek. Ilyenkor nem csak a szülők, diáktársak ülnek a nézőtéren, hanem mi, helybéliek is. No, és sportolnak. Megint csak nem versenyeznek – bizonyára ilyenek is vannak – hanem mozognak. Futnak, kosaraznak, mindezt naponta! (Nem ám 3 x 45 perc egy héten!)

    Hát rajta! Van mit tanulnunk!

  • M. Zsuzsa

    Reply Reply 2010. február 15. hétfő

    Kedves Mamák! Én 3 gyereket neveltem fel egyedül. Mellette dolgoztam, külön munkát vállaltam, szakmérnökire jártam. Akkor még nem volt online marketing, csak “maszek”. Kissé túlhajtottam magam, de nem volt más választásom. Tudom, hogy kicsi gyerekek mellett, szétfolyik az ember, mert mire belemerülne egy dologba, már kezdhet valami mást, ez nagyon kimerítő. Ez ellen egy fegyver van az önfegyelem és a kitartás, az, hogy bele kell törődnünk, hogy csak lassan, lépésről lépésre haladunk. Emellett nem árt, ha elég kreatívak is vagyunk, jól tudunk szervezni, kommunikálni, és egy hírlevelet pikk-pakk megírunk, igaz? Szerintem ez baromi nehéz. Több éve igyekszem én is, hogy feljebb lépjek onnan, ahol vagyok, de a magam és három, immár egyetemista gyermekem eltartása mellett igen nehéz. Nekem ebben mégis az önfejlesztés segített. Rengeteg önfejlesztő tréningen jártam, mindent kipróbáltam, mert tudtam, hogy a saját hatékonyságom, képességeim ebben is, mint mindenben meghatározóak. Végül is rátaláltam arra a technikára, ami valóban segített abban, hogy magasabb szintre lépjek, és a korábbinál sokkal hatékonyabb legyek. Ez a kineziológia volt. Ez volt az, amely a fenti képességek, és a cikkben is említett saját képességek felfedezésében, fejlesztésében nagyot lendített rajtam. Javaslom, próbáljátok ki. Több nagyszerű mester is működik ezen a téren ma Mo-on. Egy párat említek most csak: Kelemen Móni, Sas Ági, Pehl Ildikó. A neten megtalálhatjátok őket. Üdv, Zsuzsa

  • HCsilla

    Reply Reply 2009. október 14. szerda

    Érdekes, hogy mennyi mindent írtatok le, ami szinte mind gyerekkori emlék – és szinte mind kellemetlen.

    Háromgyerekes anyaként roppant empátiával viseltetek a gyerekek iránt, már csak azért is, mert nekem is megvannak a magam kellemetlen emlékei gyerekkoromból… Vagyis én a saját gyerekeim neveléséhez teljesen tapasztalatlan, kezdő szülőként úgy álltam hozzá, hogy csak azt tudtam, hogy mit és hogyan nem akarok. A többi gyakorlatilag ugrás volt a sötétbe…

    Nekem a tanulás volt ilyen “mumus”. Azzal a jelszóval, hogy “egyéb dolgod sincs, mint hogy tisztességesen tanulj!”. Ennek szellemében a kitűnő bizonyítvány alapelvárás volt, plusz a némettanulás, pedig én angolt akartam, de ez azzal az indokkal lett lesöpörve az asztalról, hogy “persze, csak azért kell az angol, mert a slágerszövegek angolul vannak, pedig a német sokkal hasznosabb”. (Hm, azóta fordult a világ, de hát ezt akkor még nem láthatták előre a szüleim.)

    Aztán gimnazista koromban döntöttem úgy, hogy valahogy máshogy kéne ezt csinálni. Az eredményeim jók voltak, még középiskolában is minimum jeles, de az ár, amit fizettem érte… Aztán arra gomdoltam, hogy ha már a tanulás örve alatt az anyám úgyis hét lakat alatt tart otthon (sehova sem járhattam el, mert nehogy elvegye az időt a tanulástól), legalább hozzam ki belőle a legjobbat. Amit megtanulok, az az enyém, én leszek tőle több, jobb, értékesebb. Aztán arra is rájöttem, hogy ez a világ érdekes, és bár a tankönyvekből nem mindig látszott úgy, de minden tantárgy ezt az érdekes világot írta le. (Hát, igaz, némelyik tankönyvhöz erős fantázia szükségeltetett, hogy ez az érzés átjöjjön :)) Ezzel megtanultam összefüggéseket meglátni, a saját tapasztalataimat összekötni az éppen tanultakkal, vagyis az elméletet gondolatban lefordítani a gyakorlatra. Ez a hozzáállás aztán azóta is megment, mert ezért vagyok képes most közel a negyvenhez önbizalommal telve szakmát váltani, és valami egészen újat kezdeni, és egyfolytában tanulni.

    Szülőként csak azt tudom Nektek tanácsolni: támogassatok, pártoljatok minden olyan tevékenységet, amit a gyereketek szívesen csinál, és jól megdolgoztatja vele a fantáziáját. Nekem életet (lelki egészséget) mentett!

    Üdv:

    🙂 Csilla 🙂

  • Gyömbi

    Reply Reply 2009. szeptember 23. szerda

    Én a gyerekeimen látom, milyen boldogok, amikor megdicsérem őket, ha valamiben ügyesek. Utána tripla lelkesedéssel csinálják. És, ha nem érzik a kényszert, és a saját tempójukban haladhatnak, akkor azokon a területeken is próbálkoznak, ahol eddig kevesebb sikerélményük volt. (Pl. legnagyobb fiam még mindig nem engedi leszerelni a pótkerekeit a bicajáról, de így legalább szívesen száguld a kisebbik után, aki farol, meg kikapja egykerékre, viszont nem épít hiperbonyolult legóépítményeket, mint a bátyja.)
    Meg ami nem ment egyszer, vagy nem fűlt hozzá a fogunk, (talán mert nem ismertük eléggé) lehet, hogy később jók lehetünk benne. Sokat tapasztalunk, tanulunk éveink során, és rejtett képességeink is felszínre bukkanhatnak, ha alkalom adódik!

  • Királyné Enikő

    Reply Reply 2009. szeptember 12. szombat

    Bizony,bizony valamikori korlátaink sok szempontból akadályoznak bennünket.Mégis azt gondolom, hogy soha nem késő és tanulás, önképzés segítségével az élet bármely szakaszában még sokat kihozhatunk magunkból.Tényleg ugy látom, hogy le kell vetkőzni régi énünket és nyitni az uj dolgok felé. Igen néha falba, akadályba is ütközhetünk.Én például, ha valóban azt csinálnám amit szívvel s lélekkel tudnék csinálni, és szeretem, imádom és sokan mondják, hogy ez valóban nekem való is lenne, ahhoz tavaly, hogy hivatalossá tegyem végre tudásomat félévente 90.000.-Ft-ot kértek volna plusz a jegyezet.Ez a természetgyógyászi Főiskola lett volna.Ráadásul Debrecenben kihelyezett tagozaton.Egyetlen egy akadája volt a pénz.Munkámmal nem keresek annyit, másodállásommal meg nem bírok annyit foglalkozni, hogy megfinanszírozzam.S lássuk be minél több a bevétel annál több adüt is fizettetnek be velünk.Engem ebből csak az bánt, hogy nincs értelme.Nem akarok politizálni, csak ugy látom, hogy a befizetett adóink a semmibe vesznek el.Gondoltam még utánna nézek tanfolyamoknak is, hátha olcsóbb, mert igazából véve amit szeretek az a hobbim most jelenleg, rengeteget olvasok,előadásra járok ez ügyben,ez pedig az alternatív gyógyászat és nem csak szerintem vagyok ebben jó.Azt gondolom, talán azért, mert szeretem, ezt a tudományt minden erölködés nélkűl úgy szívom magamban mint a szivacs a vizet.Sajnos, jelenlegi helyzetem nem engedi meg, hogy ezzel mint szakma és/vagy munka foglalkozhassak.Sokat tanulok, de ezt eddig ez csak hobbi szinten űzöm.

  • Anett

    Reply Reply 2009. augusztus 05. szerda

    Nagyszerű ez az írás, minden szavával egyetértek! Szerintem sincs nagy értelme az olyan képességünket kétségbeesetten, kínlódva fejleszteni, ami nem adatott meg nekünk. Persze valamennyit lehet fejleszteni rajta, de nem lehet kibújni a bőrünkből. Sokkal közelebb áll hozzám az Amerikai szemlélet (Pisti rajzból jó, Peti kitűnően számol) mint a “legyünk mindenben tökéletesek” szemlélet.
    Én is pocsék adminisztrátor vagyok, ronda az írásom – akár hogy igyekszem, szétszórt maradok, fejlődés alig van. A kemény fizikai munka sem nekem való, hiába igyekszem, nem bírom színvonalasan megcsinálni.
    Viszont kreatív, empatikus, segítőkész vagyok, azt hiszem, valamilyen segítő, karitatív, kreatív tevékenység való nekem.
    Sajnos nincs ilyen végzettségem, iskolákra nincs pénzem – azért reménykedem benne, hogy egyszer találok nekem való állást, amiben boldog, és sikeres lehetek.

  • admin

    Reply Reply 2009. július 05. vasárnap

    Dóra, én sem tudtam soha a saját ismerőseimnek eladni. Sem vadidegeneknek. Gondold végig kik azok, akiktől vásárolsz, pedig nem akarnak neked semmit eladni, magadtól keresed őket, szeretnéd megismerni a tudásukat, holott ők nem “nyomulnak”? Vajon ők hogyan csinálják?
    Elárulom, egyáltalán nincs benne semmi ördöngösség: van valamilyen olyan tudásuk vagy termékük, ami által megszólítva érzed magad, úgy érzed, pont erre van szükséged. Te szeretnél többet megtudni az ő titkaikból, tudásukból, nekik csak tudatniuk kell veled, milyen lehetőségek vannak erre. Gondolj például arra, hogy éppen 30 kilót szeretnél leadni és akkor meglátod Norbi könyvét, vagy kapsz egy levelet, hogy most kérdezhetsz tőle – naná, hogy azonnal rohansz és kihasználod a lehetőséget, mert már bizonyított a számodra. A hozzáértésedet és a hitelességedet pedig kiválóan fel tudod építeni az internet segítségével, nem kell hozzá sztárnak lenni.

  • Dóra

    Reply Reply 2009. július 04. szombat

    Kedves Ági!
    Látom,többen magukra ismertek a leveledből. Hát én is. Fura, hogy pont azokat a dolgokat soroltad fel amiben jó vagy, mint én. És igen, én is az eladás részével vagyok gondban. Bele vágtam már egy hasonló dologba. Szerencsére a termék ismert, nem kell házalni, de annyira kicsi az ismeretségi köröm,hogy nevetségesen kicsi forgalmat bonyolítottam. Az első időben. Most meg már semmit. Pedig lelkesen küldözgettem az infokat, még olyan ismerősöknek is, akikkel évente kb 2x találkozom.
    Persze lehet, hogy rossz a stratégiám, mert olyan emberre építetve kezdtem bele, akiről azt hittem, majd nem csak vásárol, de rajta keresztül nagyobb piac nyílik meg. Na ez a vonal totál becsődölt. Több okos könyvvel a hátam mögött már tudom,hogy célszerű több lábon állni, csak nekem még a két lábon állás sem megy. Egyelőre. De bízom benne, hogy több tanulással csak előre lehet jutni.
    Nem?
    Szép napot!
    Dóra

  • Gabella

    Reply Reply 2009. június 24. szerda

    Hát, én semmilyen távon nem voltam hajlandó futni! Tőlem a busz is elmehet! 😀

    Tudom, nem ez a lényeg!

  • Moni

    Reply Reply 2009. június 22. hétfő

    Kiss Ida! – szívemből beszélsz! Bár én nem rajzolok magamnak piros szivet, de nekem is van egy keményfedeles füzetem, a jelszavaimmal, meg hogy hova hogyan kell fellépni, és hasonló technikai cicókák. Ami ennél jobban kiterít az a csibecsőr. Na attól teljesen kikészülök. Ki is szerveztem – a legnagyobb örömömre.

    Amiben én jó vagyok, az a személyes tanácsadás. Mert úgy tudok figyelni az emberekre, mint Momo. Ismeritek a könyvet?

    A múlt hónapban beszélgettem az egyik barátnőmmel, -munka témakörben-és számomra a legtermészetesebb módon mondtam neki, hogy körülbelül hová lője be a fizetési igényét. Ár-érték arányt figyelembe véve. Illetve ismerve a teljesítményét, rutinját, képességeit, másrészt a feladatot, amit teljesítenie kellett. Legnagyobb megdöbbenésemre azt mondta a minap, hogy ugyan nagy szemeket meresztettek a megbízói, de megadták neki azt a megbízási díjat, amit kért. És most nagyon hálás nekem. De miért is?

    Szívós Móni, mondta nekem, hát a tanácsodért! Aranyat ért. 🙂

    Ezt nem öntömjénezés miatt írtam le, csak hogy érzékeltessem, sokszor nem is vesszük észre, hogy miben vagyunk jók, mert nekünk annyira természetes, mint ahogy levegőt veszünk. És ilyenkor elkövetjük a tipikus egyetemista hibát, azt hisszük, hogy mindenki tudja azt, amit mi. Tudjátok, vizsgaidőszakban is azt hittük, mindenki tudja mi az a Maslow piramis, a Pareto elv, vagy hogy mi volt az egyiptomi dinasztiák intézkedéscsomagja. Vagy mindenki tud telefonálni idegenekkel, tud motiválni, írni, strukturában gondolkodni, vagy ért a színekhez, anyagokhoz stb.

    Azt gondolom, időnként jól jönnek a barátok, vagy egy-egy külső tanácsadó, terepauta, aki észreveszi azt, ami nekünk kiveri a szemünket.

  • Vida Ági

    Reply Reply 2009. június 20. szombat

    Erna, ez a hegedülés dolog nagyon ismerős. Zenei általánosba jártam, ott minden második gyerekre a szülei beszélték rá a hangszert. Nálunk pont fordítva volt: én akartam zongorázni, az anyukám meg sokáig nem engedte, mert azt hitte, csak pillanatnyi fellángolás, amikor végre elkezdtem zongorázni, a suliban a többiek nem értették, mire ez a nagy lelkesedés, amikor a zongorázás vacak dolog, ők már szívből utálták mind. Pedig annyira jó 🙂 A fiaim már most előszeretettel csépelik itthon 😀

  • Kiss Ida

    Reply Reply 2009. június 19. péntek

    Én egyelőre a “magad uram, ha szolgád nincsen” állapotában vagyok. Fejlesztem a site-jaimat, és ez rengeteg pepecs munkával jár. Néha egyszerűen kikapcsol az agyam, ha azzal szembesülök, hogy már megint be kell írnom egy felhasználónevet, jelszót (Vidi Ritának hála, van kisezer, jó bonyolult, és sehol sem automatikus a belépésem).
    Egy kemény fedelű, kockás munkanaplóba írom a tennivalóimat. Jó hosszú listák, mert a “falatonként edd az elefántot” módszert használom.
    Viszont a legjobb pillanatok azok, amikor este, az ágyban végignézem, mi mindent csináltam meg, kipipálom, és azok mellé a feladatok mellé, amelyek különösen fontosak, nehezek vagy kellemetlenek voltak, mégis megcsináltam, egy kis piros szívet rajzolok… gondosan… nyelvemet kidugva…
    (Először mosolygós ötösre gondoltam, de mivel annyira, de annyira utáltam iskolába járni, inkább szivecskére váltottam.)

  • Szalkai Titi

    Reply Reply 2009. június 19. péntek

    Ági,
    Köszönöm a cikket. Magamra ismertem a kreatív szervezőben, akit az egyik barátod anyukája képében írtál le. 🙂
    Ani,
    A templomba járás rám is rám volt erőltetve és nagy mumus volt. 🙂 A mai napig feláll a hátamon a szőr, ha rá gondolok. 🙂 És még bűntudatom is volt / van miatta, hogy ugyan már mi a csuda a bajom vele, hiszen olyan “hasznos” dolog… Juj.
    És én sem szerettem a hosszútávú futást, halálosan untatott. A sprintelés viszont ment.

    Tényleg nagyon sok mumus származik abból, hogy mi nagyon szeretünk vagy nem szeretünk valamit csinálni gyerekkorunkban, és ezt családi körben nem fogadják el, hanem örökösen “nem normálisnak”, “javítandónak”, “kerülendőnek”, “a gyerekből kinevelendőnek” minősítik. Tudatosítani kéne magunkban, hogy ez akkor és ott nem nekünk szólt, hanem valaki másnak.

    Például, még egy sztori az én életemből: valószínűleg az apum kreativitása van a génjeimben, mert míg ő egy kiszolgált bojlerből betonkeverőt fabrikált, én egy elrontott szoknyából üléshuzatot varrtam. 🙂 Ez valami miatt nagyon zavarta az anyumat, mert nem voltak jóban az apummal, és én az apumra emlékeztettem őt. De ismétlem, akinek hasonló élménye van, az gondoljon arra, hogy vele semmi baj nincs, annak van teendője, akit ez zavar!

  • HGyöngyi

    Reply Reply 2009. június 19. péntek

    Érintőlegesen kapcsolódik a témához. Szintén futóverseny. Valahol már megemlítettem, hogy engem testnevelésből meg akartak buktatni 🙂 – személyes okokból :(, de valami miatt, gondolom, hasonló “csapatérdekből”, mint Ágit indítottak a kerületi mezei futóversenyen. Nem emlékszem hány km volt, de melegben ezernek tűnt. Felkészületlen voltam + ott volt a remek indítás a tesitanártól, hogy alapból béna vagyok. Ugyanakkor eltökélt. Ezt azonban ő nem tudhatta. Ha már ott vagyok, csináljam rendesen, gondoltam. Neki is vágtam, mint Ági, valahogy csak végigcsinálom alapon. Futottam, futottam, egy idő után úgy éreztem, én ezt abba kéne hagynom, elfáradtam, elég volt. Hátranéztem és azt láttam, hogy szinte az egész mezőny mögöttem van. Annyira lefoglalt, hogy célba kéne érni, hogy a többiekkel nem is foglalkoztam. Azta!, gondoltam, ha már ennyire az elején vagyok, bele kéne kicsit húzni. Végül hatodik lettem. Ami az én esetemben felért az első hellyel. Ági a stratégia fontosságát emelte ki ahhoz, hogy vesztesnek tűnő helyzetekben is győzni tudjunk. Én ugyanilyen fontosnak érzem egyrészt az elszántságot, amivel nem tévesztjük szem elől a célunk, másrészt azt, hogy bízzunk magunkban és ismerjük fel a lehetőségeinket. Ha én akkor nem nézek egy pillanatra hátra, nem mérem fel, hogy milyen esélyes helyzetben is vagyok, kiejtem magam a versenyből.

  • Szénásiné ANi

    Reply Reply 2009. június 19. péntek

    Na, a zongoratanulás énrám is rám lett erőltetve elég szépen gyerekkoromban, meg a vasárnap reggel fél 9-es templomba járás is. :))
    A zongoraművésznőségből semmi nem lett, viszont a középső fiam rendkívüli elhivatottsággal és tehetséggel van megáldva ezen a téren, – tehát elkóboroltak a gének, de családon belül maradtak végül is. :))

    Zoli, gyerekkorunkban még nemigen csinálhatjuk azt, amit szeretnénk, felnőtt korunk egy része pedig általában azzal megy el, hogy próbálunk megszabadulni a gyermekkorunkban ránk erőltetett szülői “jóakarat” következményeitől. 🙂

    Persze egy idő után természetes, hogy az ember a saját útját akarja és fogja járni.

    Mindenből a legjobbakat Mindenkinek, és Ági, ezt a tanulmányt néhányszor még biztosan átolvasom, annyira a lelkemhez szólt!! Köszönöm!! 🙂

    ANi.

  • Zoli

    Reply Reply 2009. június 19. péntek

    Tényleg azt kellene mindenkinek csinálnia:

    amiben nagyon jó és amit szeret csinálni

    Ilyennek kellene lennie a világnak, nem kellenek olyan munkahelyek, ahol alig van megfizetve valaki, és nem is szereti azt csinálni.

    • fruzsi

      Reply Reply 2012. június 17. vasárnap

      Igen!Ezzel mélyen egyetértek.

  • Thámm-Tornyay Erna

    Reply Reply 2009. június 19. péntek

    Gyermekkoromban hegedülni kellett tanulnom, mert rámparancsoltak a szüleim. Azt mondták, hogy egy hangszerrel sokra vihetem az életben. Nagy tévedés volt, abba is hagytam, ugyanis nekem nincs abszolút hallásom. Nekem kézügyességem van, de elnyomtam magamban, hogy ezt kibontakoztassam, mert mindig azt hallottam azzal nem megyek semmire. Igaz, akkoriban ez hihetö volt, de közben nagyot változott a világ. Èn azonban sajnos olyan föiskolai képzésre jártam, amit szintén nem szerettem, ezért nem is tudok vele mit kezdeni. Az internet segítségével végre merek a képességeimben hinni, szerencsére az eszem is a szolgálatomban van. Csak azok a régi beidegzödések és egy-két családtag hitetlenségével kell megküzdenem. Az a nagy szerencsém, hogy a férjem mindenben támogat és segít. Hinni, merni, akarni!

  • Nagy Eszter

    Reply Reply 2009. június 19. péntek

    Szerintem én tökéletes vagyok… :d vagyis lennék, ha lenne mindenre annyi időm, amennyi kell. 🙂

Leave A Response

* Denotes Required Field