Hogyan indítsunk online kampányt?

Az elmúlt két hétben levezényeltem egy másik vállalkozásom eddigi legnagyobb kampányát: új termék, sokféle kommunikációs csatorna (hírlevél, közösségi média, partnerek, régi vevőknek dm levél, bannerhirdetés) és éppen a felénél tartottunk, amikor a Gazdagmami Mentor programom két résztvevője is jelezte, elkészült az első termékük és szeretnének kampányt csinálni, de bizonytalanok benne, hogyan is kell. Hogyan is?

Kampány előtt…

Mielőtt belevágnánk a kampánytervezésbe magába, fussuk át gyorsan az alapokat, tehát azt, hogyan jut el a vásárló addig, hogy vásárol:

internetes értékesítés ábra

Kezdetben egyáltalán nem érdekli a terméked, szolgáltatásod, sőt lehet, hogy maga a téma sem, tehát az értékesítés már akkor elkezdődik, amikor célcsoportot választasz. Ha megvan, hogy kiket szeretnél elérni és eléred őket (például a honlapodon keresztül), fel kell keltened a figyelmüket a téma iránt (nem a termék iránt, az most nem fontos, csak a téma, a problémájuk, amiről talán már tudnak, talán még nem). Ha már tudnak róla az jó, mert akkor tudatos a probléma és megoldást keresnek rá. Ha viszont nem tudnak, akkor először tudatossá kell tenni (jó példa erre a nyugdíjbiztosítás, az emberek többsége magában elnapolja a nyugdíj kérdését, nem tartja valódi problémának, ezért nem keres megoldást, de ha elmondják nekik, hogy mi vár rájuk, akkor elkezdik fontosnak tartani az öngondoskodást).

Ha már átlépett a teljes közöny állapotából, az „ez már érdekel” fázisba, lázasan információt kezd gyűjteni a témáról. De nehogy azt hidd, hogy erre csak a te weboldaladat használja… Keres a keresőben, nézelődik az interneten, magazinokat olvas, tévét néz és rádiót hallgat: hirtelen rengeteg információ zúdul rá. Ilyenkor kell megfognod a figyelmét és a fő információforrássá válnod számára a témában (például azzal, hogy feliratkozik a hírleveledre, csatlakozik a Facebook rajongói táborodhoz, ingyenes információs anyagokat, tanulmányokat stb. adsz a számára), ezzel kialakul a bizalom a másik félben irántad.

Elsőként ezen a ponton adhatsz neki információkat a termékedről is, hiszen ekkorra már szeretne megoldást kapni a problémára és ezután kezdődik az, amit kampánynak hívunk.

Közvetlenül kampány előtt…

A kampány lényege, hogy kampányszerű, tehát egy adott időtartam alatt a lehető legtöbbet szeretnéd eladni a termékedből.
Lehet egy terméket úgy is árulni, hogy folyamatosan kapható, mondjuk fentvan a webáruházadban és ott mindig meg lehet venni, azonban így jóval kevesebbet vásárolnak belőle, mintha egy különleges ajánlat keretében és csak egy bizonyos időtartamig vásárolható.

Az első lépés tehát az, hogy kitaláld, mi az a különleges ajánlat. Erre többféle lehetőséged van:

1) Adj ajándékokat a termék mellé, amik emelik az értékét, például tanácsadást, másik terméket, olyasmit, ami valóban értékes, ami segít jobban használni a termékedet (pl. egy fogyókúrás italpor mellé egy ötlettárat receptekkel), hatékonyabbá teszi a használatát (pl. az italpor mellé étrendkiegészítő vagy edzésterv), vagy tegyél mellé valami ötleteset (pl. anyukáknak szóló nyelvtanfolyam mellé egy játszóház bérlet a gyerekeknek, hogy anya nyugodtan tudjon tanulni, vagy az online tanfolyam mellé egy doboz építőkockát vagy mese DVD-t)

2) Ha nem tudsz saját ajándékot adni, tedd hozzá mások ajándékait! Keress olyan partnereket, akiknek a terméke jól kiegészíti a tiédet – cserébe te is adhatsz nekik olyan termékeket, amik pedig az ő termékeikkel együtt értékesek! Például egy utazási iroda adhat az útjai mellé turistáknak szóló nyelvkönyveket, szótárakat, a nyelvkönyvekkel foglalkozó üzlet pedig ajándék kupont az utazási irodától.

3) Adj további kedvezményeket! Például ha egy kisebb értékű terméket szeretnél eladni, akkor adhatsz mellé olyan ajándék kupont, amivel a nagyobb értékű termékeidet lehet olcsóbban megvásárolni.

4) Végszükség esetén pedig még mindig bevetheted a jó öreg árakciót (de csak akkor, ha még árengedménnyel együtt is van profit)

Ha megvannak a termék részletei, jöhet a tervezés. Ki kell találnod:

1) Milyen időtávon fusson a kampány

Az időtáv 2 dologtól függ: hogy teljesen új embereknek szeretnél eladni vagy egy már meglevő hírlevélolvasói bázishoz beszélsz, valamint attól, hogy a célcsoportnak milyen médiafogyasztási szokásai vannak. Konyhanyelvre lefordítva ez azt jelenti, hogy ha vadidegenekhez beszélsz, akkor nehezebb egy azonnali ajánlattal kapásból eladni nekik, hatékonyabb, ha van rá bőven idejük, hogy döntsenek, neked pedig arra, hogy „felmelegítsd” őket. Nyilván, ha te már előre listát építettél, bizalmat építettél, akkor nem is próbálsz vadidegeneknek azonnal eladni.

A másik pedig: ha e-mail marketinggel szeretnéd őket elérni, akkor tudnod kell, mennyire gyakran interneteznek. Vannak olyanok, akik rendszeresen, minden nap interneteznek, napi több órát töltenek a gép előtt (pl. irodai munkát végző alkalmazottak), hozzájuk minden nap kommunikálhatsz, vannak azonban olyan internetezők, akik hetente 1-2 alkalommal nézik meg a leveleiket, nekik felesleges minden nap levelet írnod, ha 2-3 naponta kapnak levelet, akkor is szépen el fogják olvasni őket.

2) Kiket szeretnél vele elérni

Vajon az adott termék a honlapod minden olvasóját érdekelheti vagy csak egy adott csoportot közülük? Például egy utazási iroda oldalán lehetnek olyanok, akik szoktak síelni járni és olyanok, akik nem. Ez utóbbi csoportnak nyilván felesleges síutakról szóló ajánlatokat küldeni. Tehát érdemes kiválogatni a listából azokat, akik síelni járnak, például úgy, hogy kiküldesz a teljes listának egy téli síparadicsomokról szóló letölthető ajándék ismertetőt, ezután pedig már csak azoknak küldöd a kampányt, akik letöltötték a tanulmányt.

3) Milyen csatornákon szeretnél hirdetni

A saját hírleveled mellett a blogod, a Facebook, partnerek, akik jutalék vagy keresztmarketing keretében szintén kiküldik az ajánlatodat, Google Adwords és egyéb internetes hirdetési lehetőségek vagy akár egy saját nyereményjáték is támogathatja a kampányodat.

Ha ezt eldöntötted, ezután következhet, hogy megírod az értékesítési oldal szövegét. Erre mindenkinek más módszere van, én úgy szoktam csinálni, hogy először összeírom a termékkel és a bónuszokkal kapcsolatos részleteket, utána megírom a problémáról szóló részt, és csak a legvégén találom ki a címet és az alcímeket. Utoljára készül el az űrlap, amit ezután többször is tesztelek, hogy biztosan működik-e.

Kampány alatt…

A kampányodnak követni kell a döntési folyamatot:

1. Kell lennie egy előkészítő szakasznak, amiben felkelted a figyelmet a téma és a termék iránt, de ekkor még a termék nem kapható.

2. Kell lennie egy megrendelési szakasznak, amikor már tudnak rendelni az oldalon.

3. Majd egy lezáró szakasznak, amikor még utoljára lehet rendelni és erre felhívod a figyelmüket.

Ne számíts arra, hogy a teljes kampány során folyamatosan ugyanolyan szép tempóban fognak érkezni a megrendelések. Terméktől függően másképpen nézhet ki a megrendelések menete. Általában kisebb értékű termékeknél az elején érkezik be a megrendelések nagyjából fele, majd egyre kevesebben rendelnek és az utolsó napon, amikor már nem lehet tovább halogatni a döntést, beérkezik a megrendelések kb. egyharmada. Tehát 100-ból kb. 80 megrendelés az első és az utolsó napon érkezik be. Sok múlik az előkészítésen, ha jó az előkészítés, ha izgatott tömegek várják, hogy végre vásárolhassanak, akkor lehet, hogy a megrendelések akár 80%-a már az első napon beérkezik. Ha csak 1-2 lépésből állt az előkészítés, akkor pedig lehet, hogy a vásárlási csúcs a kampány közepe felé tolódik.

online megrendelés grafikon

Évente átlagosan 12 kampányt vezénylek le a saját oldalaimon és érdekes módon ezek az arányok mindig ugyanígy alakulnak, főként a végén lesznek mindig közel hasonlóak az arányok. Az egyetlen, ami változott, az előkészítés alapossága: egyre több és jobb előkészítő munka kell ahhoz, hogy már az első napokban megfelelő számú megrendelés érkezzen. Az is változott, milyen leveleket kell írni ahhoz, hogy ugyanannyi vásárlás legyen a vége: egyre érdekesebb és kreatívabb leveleket kell írni, egyre változatosabb eszközöket bevetni (pl. videók, tanulmányok, képek, játékok stb.).

Személyes jelenlétet igénylő szolgáltatásoknál (pl. tréning, konferencia) tovább vacillálnak az ügyfelek, itt az a jellemző, hogy az elején szinte senki nem rendel, és az utolsó héten kezdenek el úgy igazán jelentkezni az emberek, ezért ha biztosra szeretnél menni, itt érdemes hosszú, akár több hónapos kampányt szervezni és több részletben értékesíteni. Egy rendezvényre ugyanis kétféleképpen szoktak elmenni az emberek: jóval korábban eldöntik és bevésik a naptárba az időpontot, vagy az utolsó pillanatban döntenek. Ezért pl. a régi vevőidnek már fél évvel korábban küldhetsz egy rendkívüli, csak nekik szóló akciót a rendezvényről.

vásárlói döntésA legnehezebb a középső szakasz, mert ilyenkor a figyelem egyre lanyhul. Ilyenkor elmehet a te kedved is az egésztől, mert úgy tűnik, mintha semmi nem történne, mintha már senkit nem érdekelne az egész. Pedig csak az történik, hogy az első lelkes vásárlók már vásároltak, a többiek pedig még jó tyúkanyó módjára kotlanak a dolgon 🙂
Ilyenkor kell őket újabb és újabb ötletekkel felrázni és aktivizálni. Jó eszköz erre a videó, egy játék a blogon, egy szavazás vagy egy vita egy őket érdeklő témáról, esetleg egy szokatlanul ötletes levél (pl. írhatsz középkori „mikvogymuk” stílusban)

…fuss el véle

Az utolsó üzenet nagyon fontos. Ilyenkor írhatod csupán azt, hogy mindjárt vége, mint mindenki más és akkor átlagos eredményekre számíthatsz vagy bevethetsz valami szokatlant, hogy felhívd rá a figyelmet, hogy most aztán már tényleg vége van és ezzel átbillentheted a reménytelen hezitálók mérlegét is te javadra.

Mutatok néhány példát a saját leveleim közül:

Az állatos: „Ha eddig csak kerülgetted az Online Vállalkozás Tuning képzést, mint macska a forró kását: ma éjfélig le kell csapnod rá, mint a sas!”

A boszorkányos: „Ma utoljára még körülnézhetsz a boszorkánykonyhámban és belekóstolhatsz a főztömbe, melyet csak és kizárólag neked különleges falatokkal fűszereztem meg: békanyál és macskafarok helyett jelentős árkedvezményt és a megrendelés után azonnal letölthető ajándékot kapsz. Érdekel? Szaladj, mert éjfélkor elillan ez az ajánlat >> „

A tudományos: „2 teljes napra elgörbítettük az időt és a teret, csak azért, hogy neked jóárasíthassuk ezt a 2 tudáscsomagot.

A NASA-nál viszont azt kérték, tényleg csak 2 nap legyen, mert a műholdak behülyülnek, szóval siess, nézd meg gyorsan, már csak MA érheted el: Katt az A) és B) csomaghoz >>”

És vajon mennyi megrendelő lesz egy kampányban?

Sokféle számot hallani. Tapasztalatlan kezdőknél általában a lista kb.1%-a rendel. Ha azonban tapasztaltabb vagy, jobb leveleket írsz, érdekesebbek a kampányaid, nagy gondot fordítasz az előkészítésre és szegmentálod a listát (azaz csak azok kapják a leveleket, akiket érdekel az adott téma), akkor a 7-10% közötti arányt is el lehet érni. Nálam a legjobb eredmény egy tavaly őszi kampányban: egy 710 fős leválogatott listából 122-en rendeltek.

És mégvalami…

A jól sikerült kampányaidat érdemes automatizálni, azaz beállítani a hírlevélszoftveredben, hogy az új feliratkozóknak 4-5 hét után kezdje el kiküldeni a kampány leveleit. Ez azonban csak akkor fog működni, ha gondoskodsz róla, hogy folyamatosan érkezzenek új látogatók, új feliratkozók a honlapra. Így újabb és újabb kampányokat csinálhatsz egymás után.

32 Comments

  • Tekerka

    2016. január 03. vasárnap

    Nagyon igényesen összeállított, hasznos a hírleveled. Köszönöm!
    Tekerka

  • Fülöp Tímea

    2011. február 08. kedd

    Szia!
    Köszönöm szépen! Nagyon jó a blogod!
    Kellemes hetet kívánok!
    Timi

    • Vida Agi

      2011. február 08. kedd

      Köszönöm 🙂 Viszont 🙂

  • Erna

    2010. december 13. hétfő

    most épp kellös közepén vagyok egy kampánynak/versenynek. Szavazni lehet az egyik mézeskalács házikómra a facebook-on keresztül. A voksért cserébe felajánlottam, hogy kisorsolok szintén egy mézes házikót, talán jó ötlet így karácsony elött. Viszont nem értem, hogy a több mint 300 ismeröst még mivel lehetne motiválni, hogy szavazzon?
    http://www.nosalty.hu/tornyay_erna_mezeskalacsa_jatek_34897

    Már német és angol nyelven is kampányolok, hogy ha tetszik, bárhonnan lehessen lájkolni. Jól gondolkodok, vagy alapjaiban bizonytalan az ötlet?

    • Vida Agi

      2010. december 13. hétfő

      Az a helyzet, hogy általában kb. az ismerősük 10%-a szavaz egy ilyen játékban, 100%-os konverziót nem tudsz elérni.

  • Erna

    2010. december 12. vasárnap

    Igen az elökészületek hihetetlenül fontosak, s valóban vagy a kampány elsö ill. utolsó napján dölnek el a dolgok. Most én is részt veszek egy kampányban, ami voltaképpen egy verseny, ami azon túl, hogy szavazatokat hoz, látogatottságot is generál az oldalamra. Késöbb ezzel már több dolgot is lehet kezdeni. Közben minden segítséget és jó ötletet elfogadok, a kölcsönös segítségnyújtás fejében.

  • Hajni

    2010. december 11. szombat

    Olyan nehéz elkezdeni, nem? Vagy csak nekem? Már írom a blogot, de még egy árva hírlevéldoboz sincs kint. Rss-re fel lehet venni de kb ennyi. Olyan bénának érzem magam a műszaki dolgokhoz, hogy attól félek ha megpróbálom beilleszteni a hírlevéldobozt meg a többi dolgot, akkor tuti elszáll minden. Pedig korábban már önállóan készítettem egy honlapot, de ott is rengeteg idő volt, amíg az összes doboz a helyére került.
    Azért tetszik Ági munkássága, mert nem csak egy honlap elkészítésére, hanem egy életstílusra, egy szemléletváltásra is tanít minket. Az online vállalkozói lét arra is megtanít, hogy sosem szabad belekényelmesedni semmibe és igenis mindig újítani kell, új dolgokat megtanulni és nem visszahőkölni ha hibázunk. Hiszen mindenki hibázik és abból tanulunk.

    • Bernadett

      2010. december 11. szombat

      Hajni, mennyire igazad van Ági munkásságával és életstílusával kapcsolatban!!! Eddig nem tudtam megfogalmazni pontosan, hogy mi tetszik a gazdagmamiban annyira. Hát ezek a dolgok! 🙂 😉

    • Vida Agi

      2010. december 12. vasárnap

      Ezt teljesen jól látod, ez nem csak arról szól, hogyan keressünk pénzt, hanem arról is, milyen életmódot szeretnénk folytatni, hogyan szeretnénk élni.

  • Lilla

    2010. december 10. péntek

    Nagyon jó. De én például még nem fogtam bele hírlevélírásba:-(( Bátorítgatom magamat, de… Bátorítgass csak te is továbbra is! 🙂

  • Nagy Éva

    2010. december 10. péntek

    Ági, egy korábbi hozzászóláshoz csatlakoznék:
    lesz majd fent az oldalon archívum – hogy időrendben lehessen követni a dolgokat? Kicsit levesztem és nagy segítség lenne..

  • tanomoni

    2010. december 10. péntek

    Köszi Ági!
    Bár én még nem tartok itt, de nagyon hasznos volt ez az írás!
    Végig levezetted, ezt már csak:) alkalmazni kell.

  • Noémi

    2010. december 08. szerda

    Ági, te istennő vagy. Ez az a téma, amiről a nagy guruk is ritkán beszélnek, legalábbis igazán érthetően nálad van leirva. Nagyon köszönöm, és nem hiába vagy sikeres.

  • Anna

    2010. december 08. szerda

    Nagyon jó összefoglaló Ági, csak végig kell menni rajta lépésről lépésre és már kész is a kampány! 🙂

  • Brigi

    2010. december 08. szerda

    Szia Ági!
    Én még mindig nem vágtam bele. Nagyon szertnék,de csak tipródom, mit és hogyan. Jó ötletekkel, hasznos tanácsokkal szolgálsz, de talán nincs elég önbizalmam, így csak egy helyben állok és nem indul a szekér. Félek belevágni, a kudarctól. Most is elkezdtem valamit és amint megjött az első negatív visszajelzés, ami szerintem igazságtalan volt, kész. Visszakozok és nem megy. Mi a baj velem?

    • Anna

      2010. december 08. szerda

      Brigi, én csak biztatni tudlak, vágj bele! Ha jogos a negatív visszajelzés, lehet belőle tanulni, ha nem, akkor meg nem kell foglalkozni vele. Amikor még csak terveztem a honlapomat, az egyik legjobb barátnőm is, (aki mindig biztat), azt mondta: „próbáld meg, de ne keseredj el, ha nem fog menni, egy ismerősöm is hasonlóval próbálkozott, és befuccsolt az egész.” Én belevágtam, és nekem megy! 🙂 A gyakorlatban lehet igazán sokat tanulni, úgyhogy hajrá! 🙂

  • Laki Elvira

    2010. december 08. szerda

    Szia Ági!

    Ez most nagyon jókor jött!
    Köszönöm szépen!

    Elvira

  • Gábor

    2010. december 08. szerda

    Mi az a tanyulj?

    • Vida Ági

      2010. december 08. szerda

      Szójáték

  • Szilvia

    2010. december 08. szerda

    Kedves Ági,
    Köszönöm, ez most sokat segít! Nagyon jó a blogod!

  • Marika

    2010. december 08. szerda

    Köszi Ági!
    Te mindig tudod mi foglalkoztatja olvasóidat. Legalább is engem. Éppen ez foglalkoztat engem is.
    Blogod most is nagyon sokat segített. Köszike.

  • Bernadett

    2010. december 07. kedd

    Nagyon jó téma és szerintem sokunknál aktuális is! Nálam mindenképp, hiszen honlapomon a Jézuskától lehet személyre szóló levelet rendelni.. 😉
    Ági, ezzel kapcsolatosan szeretném kérni a segítségedet, ötlete(i)det. – Honlapomnál hogyan lehetne a (kis)gyermekes szülők érdeklődését felkelteni a téma iránt.
    – Mi lehet a ,,problémájuk,,?
    – Szerinted mit és hogyan kellene kommunikálnom, hogy rájöjjenek arra, ez kell nekik és gyermeküknek..?
    – Blogon (= kincsesláda) belül milyen kategória indítása lenne szükséges ehhez?

    Válaszodat előre is köszönöm.
    Bernadett

    • Vida Agi

      2010. december 09. csütörtök

      Először is én nem biztos, hogy csak ezt a célcsoportot céloznám. Az olvasni még nem tudó kisgyerekeknek ugyanis teljesen mindegy, hogy a Mikulás írta a levelet, vagy Apa készítette el nagy titokban.
      Az olvasni már tudó gyerekeknek ez viszont nagyon érdekes lehet.
      Adj a szülőknek tippeket (pl. a blogban), hogyan adhatják át a levelet (pl. a gyerek veheti ki a postaládából stb.)

      Szerintem sokkal nagyobb azoknak a tábora, akik poénból küldenének a haverjaiknak, kollegáiknak, rokonaiknak ilyen leveleket, ők is lehetnének célcsoport. És, hogy ne csak szezonális legyen: milyen poén júliusban levelet kapni a Mikulástól, mondjuk születésnapra 😉

      A probléma: „hogyan találjak ki olyan ajándékot, felköszöntést, ami különleges” Az emberek azért (is) szeretnek ajándékozni, mert ők jófejnek akarnak tűnni, a mellüket akarják veregetni, hogy „ezt az ajándékot ÉN adtam” Erre ez egy jó kiugrási lehetőség. Ezért nem csak a kisgyerekes szülőket céloznám vele, mert nekik a gyerek felé való ajándékozáskor más szempontjaik vannak.

      • Bernadett

        2010. december 09. csütörtök

        Nagyon köszönöm válaszodat és ötleteidet!

        • Bernadett

          2010. december 09. csütörtök

          Ehhez viszont az egész oldalt – legalábbis a nyitólapot – át kell írnom.. 😕

  • Hajni

    2010. december 07. kedd

    Köszönöm Ági, nagyon hasznos volt!

  • Manianyu

    2010. december 07. kedd

    Szia Ági! Ismét rátapintottál arra, hogy éppen min töröm a fejem. 🙂
    Nemrég indítottam a 2.blogomat, és szerencsére több érdeklődőm van, mint amire számítottam.
    Szeretnék továbblépni, de nem igazán tudom, hogy ebben a témában (ajándék ötletek), milyen kampányt indíthatnék. Egyáltalán ezzel a témával lehetséges-e? Mit tudok én kínálni?
    Ötletem az van rengeteg, csak hogy adjam el őket?
    Segítsetek, hogyan tovább? 🙁

  • Horváth Judit

    2010. december 07. kedd

    Most már pontosabban tudom, hogy hogyan is fogjak hozzá. Köszönöm:)

  • Kriszta

    2010. december 07. kedd

    ÁGI, KÖSZI!!!
    ez nagyon hasznos volt!! Éppen jókor ;-)!

  • tikemi

    2010. december 07. kedd

    ez pont jókor jött! köszi, Ági! ezek szerint megint van min változtassak, s a jövőre nézve más megoldásokat kidolgoznom…