Folytassuk!





A múlt heti kérdéssorozat sok mindenkit felkavart, ami nemcsak a kommentek számából, hanem a hozzám beérkezett levelek számából is látszik 🙂 Összefoglalnám azokat a gondolatokat, kérdéseket, amiket írtatok és egyúttal válaszolnék is, aztán pedig elmesélem, mit tervezek már régóta (amihez a múlt héten megkaptam tőletek a kezdőlökést)

“Lelkesedünk, lelkesedünk, de mire?”

Nagyon szép, hogy lelkesíted a népet, de azért nem lehet mindenki olyan szerencsés, mint te. – mondták néhányan. Nos, ha valaha szeretnél túllépni jelenlegi anyagi gondjaidon, akkor fel kell hagynod ezzel a vesztes gondolkodásmóddal. Az egyik jelentős különbség a sikeres és a sikertelen emberek gondolkodásmódja között az, hogy a sikertelen emberek mindig a kifogásokat keresik, mindig külső tényezőket, másokat okolnak a sikertelenségek miatt, ha pedig valami sikerül, akkor azt a vakszerencsének és a “Sors kegyének” tulajdonítják.

A sikeres emberek ezzel szemben maguk veszik kezükbe a sorsuk irányítását, hisznek benne, hogy tudnak változtatni, mernek új utakat kipróbálni, kísérletezni és ha valami mégsem úgy sikerül, akkor azt tanulópénzként fogják fel, nem pedig hibaként.

Elég sok mindent csináltam már az életemben – gondolom ezzel te is így vagy -, számtalan új dologba vágtam bele lelkesen, amiről aztán kiderült, hogy nem nekem való, vagy mégsem olyan jó, mint gondoltam, de mindegyikből tanultam valami hasznosat, valami jót. Számos olyan tapasztalatra is szert tettem, amit akkor nem értettem, mire volt jó, most pedig a vállalkozásom beindításánál jól jött az a tudás. Mondhatni, összeállt a kép.

Nem hinném, hogy szimplán szerencsés vagyok. Szerencséje akkor van az embernek, ha lottózik, vagy ha örököl az amerikai nagybácsitól, azok a dolgok, amibe beleteszed a munkádat, amiket kitartóan és következetesen végzel, idővel mind sikerre vannak kárhoztatva.

De most akkor hogy is van ez jogilag?

Tisztázzuk a vállalkozás jogi hátterét, mert ezt sokan kérdezték. Szigeti Ami -aki az első Gazdagmami Tanfolyam résztvevője volt – az Online adózás blogban mindent összefoglalt, amit ezzel kapcsolatban tudni érdemes, ezt javaslom elolvasásra: http://onlineadozas.hu/adozas/kismamak-is-vallalkozhatnak

Fontos tudnod, hogy ha TGYÁS vagy GYED mellett szeretnél belevágni, akkor a férjed is kiválthatja a vállalkozóit, illetve ő lehet a Bt. beltagja, így teljesen legálisan vállalkozhattok. Ha ő főállásban máshol dolgozik, ez adózási szempontból is egy kedvező megoldás. Ha a férjed nem főállásban, akkor lehetsz te az ügyvezető, ő pedig az alkalmazott a cégben, ezt ugyanis a törvény megengedi.

Van egy jó termékem…

Sokan tartoztok azok közé, akik sikerre vannak ítélve -ezt abból látom, hogy sokan már próbálkoztak vállalkozással, MLM-el, termékértékesítéssel és hasonlókkal. Jópáran ki is tartanak a meglevő termékek mellett csak nem tudják, hogyan vihetnék tevékenységüket a webre. Nekik azt tanácsolom, egy pillanatra feledkezzenek meg a termékről és gondolják át az egészet az ügyfél fejével. Mi az ő problémája? Mire szeretne megoldást? (ne arra gondolj, mire tudsz te megoldást nyújtani hanem, hogy mi az ő gondja-baja)

Soha ne a termékről csinálj oldalt, mert akkor egy leszel a tucatnyi hasonló értékesítő közül, hanem egy ügyfélcsoportot és egy problémát ragadj ki és eköré építsd fel a mondanivalódat (Lásd: a Gazdagmami oldal egy vállalkozásról szóló oldal kismamáknak)

A folytatásból kiderül…

Régóta fontolgatom egy havi magazin beindítását a vállalkozni szándékozó és már vállalkozó kismamák számára. Jelentem: Minden feltételt sikerült megteremteni, így márciustól elindulhat a Gazdagmami Motivátor Magazin!

A magazinban rajtam kívül más szakértők tanácsait is olvashatod majd: adózási, pénzügyi, önismereti, marketinges, internetes technikai és online marketinges témákban. Hanganyagokat és oktatóvideókat is találhatsz majd a Gazdagmami Motivátorban.

A részletekkel az elkövetkezendő hetekben még bővebben jelentkezem.





7 Comments

  • Csilla

    Reply Reply 2009. február 18. szerda

    Az tetszik benne, hogy rövid, de velős, igazi lélekemelő, és az első két hét visszajelzései szerint is rendkívül magnetikus ereje van azok körében, akik egy kicsit meg vannak zakkanva és mélyponton érzik magukat valami miatt (üzleti, anyagi, magánéletbeli válság stb.).
    (A pasiról meg csak annyit, hogy tényleg fantasztikus és példa értékű mindazok számára, aki úgy gondolja, hogy csak a puszta akarat önmagában még kevés. Dehogy kevés. Csodákra képes!) 😉

  • Vida Agi

    Reply Reply 2009. február 18. szerda

    Csilla, az a Nich Vujicic videó nagyon jó, a másik blogomon is fentvan 🙂

  • Csilla

    Reply Reply 2009. február 18. szerda

    Ági!
    A Motivátor Magazin szerintem is nagyon jó ötlet, hiszen csokorba szedné a lényeget, és azokhoz szólna, akik még keresik a helyüket, vagy már megtalálták, de a kishitűségük miatt bizonytalanok.

    Egy promócióval és rekrutációval foglalkozó nagyobbacska (százegynehány fős) csapat vezetőjeként naponta kell szembenéznem az elbizonytalanodás és kishitűség, alulmotiváltság problematikájával. Rájöttem, hogy ha vígasztalgatni kezdem őket, pláne, ha együtt sírok velük, többet árthatok, mint használok, ezért a gyengéd anyai (virtuális) “két pofon” technikáját alkalmazva inkább azt szoktam mondani nekik:
    “Nem baj, ha mélyponton vagy, van két erős karod, meg két jó lábad, majd kimászol a gödörből. Nick Vujicic kezek és lábak nélkül él, mégis fel tud állni, mert ő megtanult AKARNI, itt az ideje, hogy befejezd a nyafogást, gondold át a problémáid valódi okát, gyomláld ki gyökerestől, és ha tényleg el vagy kenődve, akkor mássz el szépen a weblapomig és olvasd el a MÉLYPONTON LÉVŐKNEK szóló oldalt, nézd meg Nick Vujicic 2 perces filmjét, akár kétszer is! Aztán szégyelld el magad, fújd ki az orrod, töröld meg a könnyes szemedet és éld tovább az életedet… BOLDOGAN! Mert néhány extrém kivételt leszámítva szinte minden RAJTAD (rajtunk) MÚLIK!” 😉

  • Choma-Varga Titanilla

    Reply Reply 2009. február 16. hétfő

    Kedves Ági!

    Már egy ideje passzív olvasója vagyok a honlapodnak – még csak készülök az anyai szerepre (pocaklakóm most három hónapos). Nagyon tetszik, hogy ezernyi praktikus kérdéssel foglalkozol – számomra most a legfontosabb az adózással kapcsolatos infó volt.

    Vidám napot (mások után szabadon …)

    Choma-Varga Titanilla

  • Moni

    Reply Reply 2009. február 16. hétfő

    Ági!

    Nagyszerű hír! Sok sikert és számtalan olvasót! Mivel önzetlenül, és bőkezűen adod a tudásod legjavát, eleve sikerre van ítélve az ötlet! Bárcsak az offline női magazinok főszerkesztői is ilyen praktikusan gondolkodnának a magazinjaik élén…

    Jókedvű napot mindannyiótoknak!

    Szeretettel: Móni

  • Pozsgai Nikoletta

    Reply Reply 2009. február 16. hétfő

    Kedves Ági!
    Szuper vagy! …és csak egy példa a hozzáállásra, tegnap mondtad nekem,hogyan kell megrendelés form-ot létrehozni. Röviden, egyszerűen, kulcsszavakkal… utánanéztem, először elborzadtam, aztán nekiestem megérteni hol mit miért és hogyan… aztán egyszer csak lőn fény az alagút végén és már látom, hogyan kell megcsinálni…most töltöm fel éppen a plugint:)))
    Nos, szerintem a sikeres gondolkodás alapeleme, hogy dönts úgy, hogy sikerülhet és akard az eredményt… no meg, ne add fel, tarts ki a cél megvalósulásáig.
    …és ez nem szerencse kérdése, hozzáállás, önmotiváció és egyre több pozitív visszajelzés az apró sikerek után egyre nagyobbak jönnek!
    Köszönöm és hajrá Ms. Motivátor :)!

  • Gabella

    Reply Reply 2009. február 16. hétfő

    Nagyon várom! 😉 Szükségem van némi virtuális rugdosásra! 😀

Leave A Response

* Denotes Required Field