Ezt gondold végig, mielőtt vállalkozást indítasz


Az üzleti ötlettel kapcsolatban még mindig sokan azt hiszik, valamiféle varázslatról van szó és szerencséről, csak ezen múlik, hogy egy ötlet “bejön-e”, sikeres lesz-e vagy sem. Ez azonban egyáltalán nem így van. Honnan tudhatod, hogy életképes-e az üzleti ötleted? Min múlik, hogy életképes lesz-e a vállalkozásod? Összeszedtem a legfontosabb szempontokat

Milyen ötlet nevezhető sikeresnek?

Ami kell a piacnak. Azaz, vannak vevők, akiknek igénye van rá, ők meg is veszik. De persze ennyire nem egyszerű a dolog. Az igényt ugyanis maga a piac is generálja: ha valami újdonság jelenik meg a piacon, kezdetben kevesebb talál belőle gazdára, aztán az idő múlásával egyre nagyobb tömegekhez ér el a híre, ez pedig további keresletet gerjeszt. Az, hogy mennyien ismerik meg, pedig elsősorban a marketingeden és annak a hatékonyságán múlik.

Sok innovatív ötlet bukik meg már az indítás után amiatt, mert nagyon újszerű ugyan a termék, csak éppen nincs rá igény. Vagy, ami még gyakrabban előfordul: van rá igény, de
marketing híján nem találja meg azokat, akiknek szüksége lenne rá.
Az is előfordul, hogy az ötletgazda makacssága az ok: a termék jó, de más célcsoportnak kéne eladni, vagy a siker érdekében változtatni az alapötleten és ő erre nem hajlandó.

Van egy ötleted, de nem tudod működne-e?

Válaszolj ezek re a kérdésekre, hogy megtudd életképes-e:

[Már régóta vállalkozó vagy? Neked sem árt, ha újra végiggondolod, felfrissíted az alapokat :)]

0. AZ ALAPOK

Meglepő, de vannak olyan ötletek, amikből már az életbenmaradáshoz szükséges alapkritériumok is hiányoznak (pl. “indítanék egy blogot, amiben a mélytengeri búgócsigák szaporodásáról írnék” oké, és miből fogsz megélni? Hát talán, majd találok hirdetőket…). Mielőtt bármibe is kezdenél, ezeket mindenképpen gondold végig:

Pontosan mi lesz a terméked/szolgáltatásod, mit fogsz eladni?
– Milyen áron szeretnéd eladni?
– Hogyan fogod értékesíteni? (Online? Boltban? Személyes értékesítéssel? Viszonteladók révén? Vásárokban?)

1. AZ IGÉNYEK

Írd le azt a problémát, amire a vállalkozásod megoldást nyújt!
(legkönnyebben azoknak a vevőknek tudsz eladni, akiknek egyértelmű a problémája, ha gyorsan szeretnél vevőket szerezni, elsőként azokat célozd meg, akiknek pontosan tudod, mire van szüksége)

Összegezd a megoldást, amit a vállalkozásod nyújt!
(minél rövidebben és tömörebben tudod elmondani, miben segítesz és kinek, annál egyértelműbb az üzeneted – azaz könnyebben továbbadható, elmesélhető, reklámozható, ez pedig megkönnyíti az indulást)

Milyen gyakran van szüksége az embereknek arra, amit árulsz?
(a legideálisabbak azok a termékek/szolgáltatások, amikre rendszeresen szüksége van a vevőnek, hiszen az új vevő megszerzése mindig a legnehezebb, a régi, elégedett vásárlóknak könnyű eladni, ez legegyszerűsíti a dolgodat)

2. A CÉLCSOPORT

– Pontosan kik tartoznak a célcsoportodba? Milyen demográfiai jellemzőik vannak (nem, kor, végzettség, lakóhely stb.)? Milyen pszichográfiai jellemzőik vannak (szokások, élethelyzet stb.)?

– Írd le kik lennének az ideális vásárlóid!

Vajon mekkora a célcsoportod mérete? (erre statisztikákból következtethetsz, de iránymutatóként szolgálhatnak Google kulcsszókeresések, hasonló témájú oldalak látogatottsági adatai, hasonló témájú magazinok előfizetői számai is)

Beszélgess a célközönséged tagjaival és kérdezd meg őket a problémáikról, igényeikről, szokásaikról!

– Kérdezd meg őket, mik a problémáik és hogyan próbálták megoldani őket!

Hogyan vásárol most a célcsoportod? (online, személyesen, mobilon keresztül)? Szükségük lenne-e másra, jobbra, olcsóbbra, egyszerűbbre?
Hogyan szeretnek fizetni, ha online vásárolnak és milyen fizetési/szállítási módokat preferálnak? (ez azért hasznos információ, mert a legtöbb vásárló ragaszkodik ahhoz, amit megszokott és ha ezt nem találja nálad, akkor kisebb eséllyel vásárol, érdemes kicsit utánaolvasnod a vásárlási szokásokról szóló statisztikáknak is, de érdemes beszélgetned is a célcsoportoddal, megkérdezned, hogyan szoktak online vásárolni és készíthetsz erről saját felmérést is az olvasóid körében)

3. A PIAC

Milyen szereplők vannak a piacon és mit kínálnak? Milyen marketinggel szereznek vevőket? Milyen áraik vannak?
(Ne csak a közvetlen konkurensekben gondolkozz, érdemes végiggondolni minden olyan megoldást, amivel akkor találkozhat a vevőd, amikor megoldást keres a problémájára! Nézz körül fórumokban, kérdezős oldalakon, kiket ajánlanak egymásnak! A Google keresőben kiket találsz a találatok között és kik hirdetnek! A Facebookon melyek a legnépszerűbb, legaktívabb oldalak a témában? A legjobb, ha végignézed az összes weboldalt, vállalkozást és egy táblázatba kigyűjtöd a legfontosabb adatokat (hány rajongójuk van, mennyire aktív az oldal, hány termékük van, milyen árakon dolgoznak stb.), így objektívebben tudod átnézni az adatokat, mintha csak nézegetnéd a weboldalaikat és azon aggódnál, milyen jól csinálja a másik és talán el sem kéne indulnod)

– Hogyan lehetne elérni a vevőidet? Milyen oldalakat látogatnak, milyen magazinokat olvasnak, milyen kérdésekre keresnek rá a Google-ben? Hogyan, hol lehetne őket elérni személyesen?
(ha cégeknek szeretnél eladni, ez különösen fontos kérdés lehet, hiszen lehet, hogy személyesen könnyebben tudod elérni őket és megállapodásokat kötni velük)

Mennyire könnyű elérni a vevőidet és mennyibe kerülhet?
(ha pl. a Facebookon szeretnél hirdetni nekik, a hirdetések létrehozásánál az adott célcsoportot beállítva tudod megnézni, milyen kattintási árak vannak, a Google Adwordsben erre a kulcsszótervezőben van lehetőség)

Ezt gondold végig, mielőtt vállalkozást indítasz

4. AZ ELŐNYÖK

Milyen szolgáltatásaid, termékeid lehetnének, amikben jobb tudnál lenni a vetélytársaidnál? Mi lenne az a 2-3, amit ki tudnál emelni az olvasóidnak?

– Mit vár el egy átlagos vevő a piacodon található termékektől/szolgáltatásoktól? A versenytársaidtól vajon megkapják ezt? Miben tudnál többet nyújtani nekik?

Mi lenne a legjobb szolgáltatás, a legjobb minőség, ami a legeslegjobb segítség lehetne a vevőid számára? Hogyan tudnád ezt előállítani nekik és milyen áron? (sok cég csak az átlagos igényekre és az olcsóságra fókuszál, pedig ha van egy felsőkategóriás terméke/szolgáltatása is, azzal nem csak értékesebb vevőket szerez és több profitra tesz szert, de a kisebb értékű termékeiből is többet ad el)

5. PÉNZÜGYEK

Ha az összes létező kiadásodat (rezsi, anyagköltség, bérleti díjak, ÁFA, reklámköltségek stb.) összeadod, milyen áron éri meg adni a termékedet/szolgáltatásodat? Hányat kell belőle eladnod egy évben, egy hónapban, egy héten, hogy megérje foglalkoznod vele?
(sokan hasraütéssel találják ki az áraikat, nem számolnak az adókkal, a kiadásokkal, ezért hiába adnak el nagy mennyiséget összességében nem éri meg nekik)

– Mi az a reális mennyiség, amit egy év alatt el tudsz adni a termékedből? Hány ügyfelet tudsz reálisan kiszolgálni egy évben?
(sok szolgáltató úgy találja ki az árait, hogy nem veszi figyelembe, hogy nem tud csak napi X számú ügyfelet kiszolgálni, így bár állandóan tele van, nem tud megélni a munkájából)

Több lábon állás: milyen termékeid/szolgáltatásaid lehetnének az adott piacon, amik a te személyes munkádtól függetlenül is tudnának működni?
(rögtön az elején erre még nem feltétlenül lesz szükséged, de hosszú távon olyan rendszert érdemes építened, ami nem csak arra épül, hogy te mikor vagy munkaképes állapotban)

– Mennyit tudsz befektetni az elején marketingre?
(el lehet indulni egy ingyenes bloggal és keresőoptimalizálással is, de gyorsabb és biztosabb az indulás, ha az elején be tudsz fektetni néhány ezer Forintot egy saját domainnévbe, tárhelybe és PPC hirdetésekbe

Mennyit szeretnél kivenni a cégedből és mennyit tudsz visszaforgatni? (ha minimális befektetéssel indulsz, az első időkben jobban jársz, ha csak kevesebbet veszel ki a cégből, viszont többet forgatsz vissza pl. hirdetésekbe, a szolgáltatások/termékek minőségébe, olyan szoftverekbe, szolgáltatásokba, amikkel gyorsabbá és hatékonyabbá teheted a munkádat, pl. online számlázó, CRM, autoresponder szoftver)

– Gondold végig azt is, milyen cégforma és adózási mód lenne a legjobb számodra, erről a legjobb könyvelővel, adótanácsadóval is egyeztetni, mielőtt belevágsz!

6. SZEMÉLYES TÉNYEZŐK

Hiába van meg minden paraméter, ha te személyesen nem vagy birtokában néhány képességnek. Több olyan vállalkozást is ismerek, akinek az első ötlete nem igazán volt életképes, nem volt mögötte igazi üzleti modell vagy nem volt rá igazi igény, de aztán az ötletgazda kitartóan marketingezte, a piac igényeihez alakított és végül életképes vállalkozás lett belőle.
Sokat számít tehát az is, mennyire vagy hajlandó menet közben tanulni, változtatni az elképzeléseiden, alkalmazkodni és kitartani addig, amíg nem sikerül.

Ehhez mindenképpen szükséged lesz rugalmasságra és tanulni vágyásra, önmotivációra, hogy a nehéz helyzetekben is kitarts és hatékonyságra törekvésre, hiszen a vállalkozás végső soron rendszerek építéséből áll. Emellett pedig nem árt, ha érdekelnek az emberek (hiszen nekik adsz el) és nem félsz dolgozni (sajnos munka nélkül nem fog menni :)).

És persze sokat segíthet az is, ha van víziód, elképzelésed arról, milyen céget szeretnél:
– Egyedül szeretnél dolgozni vagy idővel csapatot építenél?
– Otthon dolgoznál vagy irodában?
– Kisebb cégben gondolkodsz vagy komoly növekedést szeretnél elérni?

Lehet, hogy csak egy kis céget szeretnél, ami munkát és megélhetést biztosít és mellette szeretnél sok időt szánni a családodra. De az is lehet, hogy ambíciód és kedved van valami nálad sokkal nagyobbat építeni. Neked kell eldöntened, melyiket választod.

Motiváló és tanulságos lehet, ha rendszeresen nyomonköveted más vállalkozók sikertörténeteit, olvasol vállalkozói életrajzokat (pl. Richard Branson, Steve Jobs) ez segíthet pontosabban körvonalazni a saját terveidet is, azt, mit szeretnél valójában létrehozni, milyen életet szeretnél élni vállalkozóként.

18 Comments

  • Bettina

    Reply Reply 2016. augusztus 01. hétfő

    Kedves Gazdagmami!:)
    Nagyon hasznosak a cikkek, sok jó ötletet lehet meríteni belőlük és a Gazdagmami könyvből is. Ám van egy általános kérdésem/észrevételem:
    Úgy érzem a legtöbb marketing megoldás leginkább azoknak a vállalkozásoknak kedvez amik konkrét terméket/termékcsoportot adnak el és kevésbé azoknak amelyek nehezebben megfogható szolgáltatást nyújtanak. Sok marketing ötletet átnéztem, kipróbáltam de igen sok időráfordítással járnak és nem sok haszonnal, ha nem azonnali eladást szeretnénk elérni hanem érdeklődést generálni, szolgáltatást reklámozni. Nem érzem fontosnak számomra például a hírlevél feliratkozást, sem a blogírást (túl sok idő kevés betérő vendég) hanem meghatározott, céltudatos közönséghez kéne eljutnom akik viszont szétszórtan vannak jelen. Helyesen látom ezt vagy valamit nem veszek figyelembe?

  • Kata

    Reply Reply 2016. február 15. hétfő

    Ági, elképzelhető, hogy ha most kezdem csak használni az Adwordsöt, akkor is konkrét kampányt kell beállítanom hozzá bankkártya adatokkal, mindennel, hogy tudjam használni? Csak kulcsszótervezést szeretnék egyelőre csinálni.

    • Vida Agi

      Reply Reply 2016. február 25. csütörtök

      Nem kell beállítnod, csak regisztrálnod kell az Adwordsbe, bankkártya adatokat nem kell megadni.

      • Kata

        Reply Reply 2016. február 25. csütörtök

        Sajnos nem engedi befejezni a regisztrációt anélkül, hogy valós bankkártya adatokat, lakcímet, hirdetésre fordítandó összeget és hirdetési szöveget ne adnék meg…

  • Takács Judit

    Reply Reply 2016. január 31. vasárnap

    Kedves Ági!
    Ha a mindennapi gyakorlatban használt szoftverek formátumában készítek (tan)anyagot, amit el szeretnék adni, kell a szoftvergyártó engedélye? Pl. a Békés Dackorszak anyagát olvasom és hallgatom most éppen, a Foxit Reader használatához kell(ett) engedély? Vagy Power Pointhoz, Wordhöz kellene, ha letölthető és CD-re írt formában is szeretném forgalmazni?
    Sokat olvasok tőled, jönnek az ötletek, egyre közelebb kerülök az induláshoz, – mert Neked is köszönhetően reális esélyét látom a megvalósításnak és motiváló a teljesítményed és azoké is, akik Tőled tanultak!:)
    Köszönöm szépen a válaszod.
    Üdvözlettel: Takács Judit

    • Vida Agi

      Reply Reply 2016. február 25. csütörtök

      Ha forgalmazni szeretnéd ezeket a szoftbereket azt csak a készítő engedélyével teheted meg.
      Ha viszont csak készítesz egy pdf-et vagy Word dokumentumot, amiben a saját szellemi terméked található és azt a felhasználó a saját gépére megnyitva az ott található szoftverrel nyitja meg, azt minden további nélkül megteheted. Javasolhatsz is hozzá szoftvereket, amiket használhat, megadhatod a linket, ahol le lehet tölteni (természetesen csak legális forrásból!)

      • Takács Judit

        Reply Reply 2016. február 28. vasárnap

        Ez igazán jó hír! Köszönöm szépen a választ! 🙂

  • Bea

    Reply Reply 2016. január 28. csütörtök

    Kedves Ági!

    Nagyon hasznos az oldala, egy ideje olvasom a blogját. Néhány kérdéssel kapcsolatban nem vagyok teljes mértékben tisztában. Szeretnék a jövőben honlapot készíteni. Terméket nem adnék el,inkább tanácsadás lenne, viszont adsense reklámokat igénybe vennék. Be kell-e jelenteni a honlapot valahová, vagy igényelni NAIH számot? Milyen adatvédelmi tájékoztató szükséges az EU-s cookie törvényen kívül? Ha egy egyszerű honlap lenne, nem céges, akkor is kötelező az impresszum rész? Ha ideje engedi nagyon sokat segítene néhány támpont. Üdvözlettel: Bea

    • Vida Agi

      Reply Reply 2016. január 29. péntek

      Ha elkéred a honlapra látogatók email címét (hírlevélhez, nyeremény játékhoz, fórum-regisztrációhoz stb.) akkor kell NAIH szám, ezt itt tudod igényelni: http://www.naih.hu/bejelentkezes.html
      Itt pontosan le van írva, mit kell tartalmaznia az adatvédelmi tájékoztatónak: http://net-jog.hu/category/adatvedelmi-nyilatkozat-minta/
      Ha ez személyes honlap, ahol nem adsz el, nem szükséges az impresszum rész, ha viszont van termék, szolgáltatás, amit eladsz, akkor azt magánszemélyként nem üzemeltetheted és kötelező a kapcsolati adatok feltüntetése is.

      • Bea

        Reply Reply 2016. január 29. péntek

        Köszönöm szépen 🙂

  • Any

    Reply Reply 2016. január 25. hétfő

    Jó írás.

  • Szakács Imre

    Reply Reply 2016. január 25. hétfő

    Nem csak a kedves hölgyeknek nyújt segítséget,hanem a “gazdag papáknak” 🙂 is. Csodálom az évek óta tartó kitartását,dinamizmusát ! Tisztelettel:Imre

  • Péter

    Reply Reply 2016. január 25. hétfő

    Kedves Gazdagmami!
    Szokatlan nekem ez a szó. A mi családunkban nem fordult elő.
    Mielőtt belebonyolódnék abba, hogy milyen legyen egy “ANYU”, gyorsan megköszönöm az olvasni valót.
    Különösen azért, mert ingyen van.
    Ez sem jellemző. Szokták is mondani, hogy ingyen sajt csak az egérfogóban van.

    Hozzászólásom oka tulajdonképpen egy kérdés: Konkrét tanácsokhoz hol lehet hozzájutni?

    • Vida Agi

      Reply Reply 2016. január 29. péntek

      Mivel kapcsolatban szeretnél tanácsokat?

  • Éva

    Reply Reply 2016. január 25. hétfő

    Ez a cikk a legjobbkor jött számomra. Több dolog is van benne, amire magamtól nem gondoltam volna. köszi!

  • Hierné Rozsos Ilona

    Reply Reply 2016. január 20. szerda

    Nagyon hasznos blogbejegyzés.
    Ép csak, hogy elindult a vállalkozásunk. Sokat segítettél az “Üzletanyu születik” című könyvvel, a Gazdagmami tanfolyam 4.0 anyagoddal. Nagyon sok hasznos anyagot osztasz meg ingyen is.Ezek nélkül nem mertem volna belefogni egy internetes vállalkozásba.

    Nagyon köszönöm, számomra nagy segítség volt. A Te anyagaidat bárhol is találkozom vele, mindig elolvasom.

    Üdvözlettel: Hierné Rozsos Ilona

Leave A Response

* Denotes Required Field