Hozzászólás: Tornádó rombolt le egy amerikai kisvárost – Igaz történet az újrakezdésről

Szerző: Perjesi Attila

Perjesi Attila — Mon, 27 Jun 2011 15:16:00 +0000

Szia Zsolti !

A hozzászólásod csaknem 1 éves,de én csak most találtam rá.

Kíváncsi vagyok, milyen eredményt értél el azóta, ha nem titok, írd

meg pár sorban.Van-e valamilyen jó ötleted,vagy programod,esetleg

cserélhetnénk.

Én is évek óta foglalkozom internetes pénzkereséssel.

Üdvözlettel : Attila

Szerző: Vida Agi

Vida Agi — Tue, 06 Jul 2010 06:04:36 +0000

Zsolti, a helyzetet megértem. Ilyen helyzetben szisztematikus tervezéssel lehet az új dolgokat bepasszírozni a régiek közé (időben) Így kisebb lépésekkel haladsz és az elején csak 1/10 embert tudsz beleadni, aztán egyre többet.

Szerző: Zsolti

Zsolti — Mon, 05 Jul 2010 20:41:22 +0000

Ági, köszi hogy vagy, már mondhatni évek óta (legalábbis nekem). Én is sajnos újrakezdésre kényszerültem, és nem elsősorban anyagilag.
Mi van akkor, ha csak olyan ötletem van, ami teljes embert kíván?
a System tagjai se lettek volna kitartóak, ha nem lett volna felhalmozott tőkéjük, gondolom. lelkesen csinálnék én is sokmindent, de valamiből meg is kell élni. remélem, érthető

Szerző: Cuffi

Cuffi — Fri, 25 Jun 2010 15:13:23 +0000

Kedves Ági!

Már régebb óta olvasom az ötleteidet, követem végig a leveleid tartalmát, tanulok – nagyon megerősített abban a célomban, hogy jó irányba haladok, amikor az internetes vállalkozás felé nyitottam.
A tornádó témájához azt éreztem, muszáj hozzászólnom: szerintem a legtöbb ember egyszerűen nem hiszi el magáról, hogy nincsenek határok, korlátlan lehetőségekkel rendelkezik, és az mind benne van. Emellett akkor működünk teljes kapacitáson a lehető legkoncentráltabb erőkkel, amikor igazi tétje van a dolgoknak.
Az ilyen nagy csapásokat sokszor akkor kapjuk, amikor a kisebbekből élhetőbb következményekkel sokadszorra sem vagyunk hajlandóak tanulni.
Kern Ági írta fentebb, hogy a kisebb problémákkal általában mennyivel nehezebben küzdünk meg, mint a nagyokkal. Akkor van időnk beleragadni a kicsi pocsolyákba, morgolódunk, hogy saras lett a cipőnk, beázott a talpa – az okozott veszteség belefér még az életünkbe, nincs közvetlen élet-halál veszély. Amikor igazi, komoly gondok érnek, akkor beindul a túlélési ösztön, nem gondolkodunk, nincs mód a bolhából elefántot gyártani, kifogásokat keresni, azonnal cselekedni kell, mert tényleg az életünk múlik rajta. Ha a tornádót látjuk, és nem bújunk be a föld alatti fedezékbe, elég rizikós túlélni, s perceken múlik minden.
Nekem is ilyen tornádó söpört végi az életem három alapterületén, amire eddig sosem volt még példa. Mégis ebből álltam fel a legstabilabb alapokra helyezkedve, és ez a megrendülés segített mélyen belátni olyan dolgokat, ami addig csak az elmémig jutott el és leginkább visszahúzó erőt képviselt az álmaim megvalósítása terén.

Szerző: Kriszta

Kriszta — Mon, 21 Jun 2010 13:31:44 +0000

Ági, Emma!
Egyetértek, aki nem tud felállni, nem szedi össze minden erejét, az elveszik! Fontos, hogy tudjuk, mit akarunk, hová akarunk eljutni, és találjuk meg hozzá az utat és a társakat!
Itt jó helyen, jó úton és jó Társak között vagyunk!

Szerző: Szányelné Makai Emma

Szányelné Makai Emma — Mon, 21 Jun 2010 13:00:03 +0000

Ági!
Minden szavaddal egyetértek:)
Én sem vagyok még a “csúcson”, de sok munka áll mögöttem, és mégtöbb előttem…amikor az egyik projektemen kezdtem dolgozni, a szüleim azt kérdezték:” és kislányom, hoz ez már havonta legalább 50ezer forintot?” mire én mondtam, hogy nem, de ha el sem kezdem, soha nem is fog…mára eljutottam oda, hogy annyi munkám van, hogy nem kell visszamennem gyed után “rendes” állásba dolgozni, és mindegyik munkám egy szerelem, nem muszájból végzett tevékenység.
Mindez úgy kezdődött, hogy 2 hónapot dolgoztam az első babahordozóm tervezésén, és sokszor voltam mélyponton….de sikerült, mert nem adtam fel.
Sportedző úgy lettem, hogy volt 15kiló felesleg rajtam szülés után,már úgy tűnt sosem adom le, de elkezdtem tornázni, és beleszerettem…mára saját csoportjaim vannak, és egy új szakmám.

Szóval sokszor feladhatnánk…

Szerző: Zoli

Zoli — Thu, 17 Jun 2010 08:57:03 +0000

Köszönöm a segítséget!

Keresgéltem az interneten és találtam szerintem néhány ingyenes képtárat( bár nem vagyok biztos benne, hogy tényleg azok, valaki megnézhetné őket, hogy valóban ingyenesek-e) ha azok akkor itt van nektek is:
http://www.freefoto.com/
http://www.freedigitalphotos.net/

Szerző: Klári

Klári — Wed, 16 Jun 2010 13:18:37 +0000

Bocsánat, nem fogalmaztam elég világosan az előző hozzászólásomban. A természeti katasztrófánál Magyarországgal kapcsolatban az árvízekre gondoltam. Ezek kapcsán kezdtem tapasztalni, hogy az emberekben nőtt az összefogásra való fogékonyság, egy emberként küzdött mindenki a köz érdekében. Sok mindenre megtanít minket is egy ilyen történés. Eddig csak beszéltem, de most megyek és feladok egy csekket a károsultak javára

Szerző: Klári

Klári — Wed, 16 Jun 2010 13:11:27 +0000

Csatlakozom Dr. Kovácsné Erika előttem szólóhoz. A természeti katasztófák igenis értünk vannak, nem pedig ellenünk!Akármilyen furcsán hangzik egyeseknek, de ez így van, akár elhisszük, akár nem.Zoli hozzászólásában az nem tetszett, hogy a magyar parasztkultúrát szólja le. Pedig aki a saját gyökereit nem tiszteli az nem élhet teljes életet. Az a baj, hogy nincs összefogás az emberek között. Mindenhol rivalizálás és áskálódás folyik mikro és makro szinten egyaránt. Egy természeti katasztrófa kell ahhoz itt Magyarországon is, hogy teljes legyen az összefogás az emberek között. Persze van abban azért valami, hogy a magyar mentalitás depresszív tud lenni sok esetben, ezt nem tagadom. De azért abba a hibába se essünk bele, hogy felvesszük a rózsaszín szemüveget, azon keresztül vizsgálunk mindent, ami csak nekünk fontos és közben romokban hever a saját magánéletünk. A lelki egyensúly megtalálása után bármiben sikeresek lehetünk, amiben szeretnénk. A siker fogalma is egyébként relatív.

Szerző: Kriszta

Kriszta — Wed, 16 Jun 2010 13:00:26 +0000

Amikor az én házamat érte ilyen szélvihar, akkor kellett volna fogni a hátizsákomat és az útlevelemet és vissza sem nézni, hanem egy normális országban kezdeni újra. Kár volt rendbe tennem,inkább földig kellett volna rombolni, mielőtt a biztosító emberei kiérkeztek volna hozzám.