Szereted a puzzle-t?

Elkészült a Gazdagmami Motivátor 2. számának tartalma, de nemcsak erről fog szólni ez a bejegyzés. A végén lesz egy kis feszültség, egy fejtörő és még nyerhetsz is, figyelj csak…

Először is a Gazdagmami Motivátor 2. tartalomjegyzékéből néhány részlet:

Szigeti Ami ezúttal a járulékfizetésről készített összefoglalót. Ha szeretnél tisztábban látni az adózási terhek sűrűjében, erre a táblázatra mindenképpen szükséged lesz. Tudtad, hogy ha egyéni vállalkozó vagy, akkor a GYES ideje alatt járulékot kell fizetned magad után akkor is, ha még nem dolgozol?

Panyi Zsuzsi a vásári értékesítéshez ad nélkülözhetetlen tippeket. Aki próbálta már a portékáját piacon vagy rendezvényen értékesíteni, annak mindig probléma, hogyan tudná hatékonyabbá tenni a személyes értékesítést.

Szombati Orsolya ezúttal azoknak segít majd, akik elakadtak az önéletrajz-írásban. Most akkor írjam bele a 3 év GYES-t vagy sem?

D. Bikfalvi Moninak ezúttal feltettem a legindiszkrétebb kifogásaimat az MLM-el kapcsolatban (talán benned is megfogalmazódott már…) “az MLM-esek olyan házaló ügynökök, mindenkit zaklatnak és én nem akarok ilyet csinálni, mert én nem tudok eladni, pláne nem ismerősöknek…” – arra kértem, győzzön meg engem arról, hogy ezt rosszul gondolom. Az ígérte, holnapra megteszi – ti pedig a Motivátorban olvashatjátok el, sikerült-e neki.

Jómagam folytatom a honlapkészítésről szóló sorozatomat, ezúttal a honlaptervezésről lesz szó: Mi kerüljön a menübe? Milyen funkciókat tegyél a honlapra? Mitől lesz a honlap felhasználóbarát, avagy mi az a néhány elem, amiért imádni fogják a honlapodat a látogatók, szívesen böngészik át az írásaidat és emlékezni fognak mindenre az oldalon és mi az a pár apróság, amit ha használsz a honlapodon, fejvesztve menekülnek miatta a látogatóid.

És még egy fontos újdonság!

(ez az, amit tegnapelőtt teregetés közben gondoltam ki :) )

Játék indul!

Kigondoltam egy új szolgáltatást, amely nemcsak tanulságos, hasznos, de szórakoztató is lesz. Elkészítettem a reklámját is, de a szél ráfújt a monitoromra és összekeverte a grafikai elemeket (najó, nem is, de mindent a sztori kedvéért :) ).

Aki elsőként sikeresen összerakja a kirakós darabjait és beírja a reklám teljes szövegét ide a hozzászólások közé, az megnyeri a Gazdagmami Tanfolyam 6 DVD-s csomagját és a hozzá tartozó 3×15 perc konzultációt!

(Szabályok: hozzászóláskor legalább a keresztnevedet add meg és egy valós e-mail címet. Ha holnapig nem születik megoldás, adok majd egy kis segédletet hozzá :) )

Íme a kirakósjáték, amit össze kéne rakni:

Jó szórakozást!







Kapcsolódó cikkek



44 komment

  1. A Gazdagmami.hu bemutatja:
    SZTÁRBLOG
    A valóságshow melyben részese lehetsz egy blog indulásának és hétköznapjainak

    Nincsenek titkok!

    beleláthatsz a statisztikákba,
    a keresőoptimlizálásba,
    a technikai fortélyokba.

    Látni fogod:
    - hogyan indul el a blog
    - hogyan készül el a dizájn
    - hogyan készülnek a tartalmak
    - honnan jönnek a látogatók

    Csak a Gazdagmami Motivátorban!

    [Reply]

  2. A Gazdagmami.hu bemutatja:
    SZTÁRBlog
    A valóságshow, melyben részese lehetsz egy blog indulásának és hétköznapjainak
    Nincsenek titkok!
    Beleláthatsz a statisztikákba, a keresőoptimalizálásba, a technikai fortélyokba…
    Látni fogod:
    - hogyan indul el a blog
    - hogyan készül el a dizájn
    - hogyan készülnek a tartalmak
    - honnan jönnek a látogatók

    [Reply]

  3. A Gazdagmami.hu bemutatja
    SZTÁRBlog
    A valóságshow melyben részese lehetsz egy
    blog indulásának és hétköznapjainak

    Nincsenek titkok!

    Látni fogod:
    - hogyan indul el a blog
    - hogyan készül el a dizájn
    - hogyan készülnek a tartalmak
    - honnan jönnek a látogatók

    Csak a Gazdagmami Motivátorban!

    [Reply]

  4. Sikerült? :)

    [Reply]

  5. A Gazdagmami.hu bemutatja:

    SZTÁRBlog

    A valóságshow melyben részese lehetsz egy blog indulásának és hétköznapjainak

    beleláthatsz a statisztikákba
    a keresőoptimalizálásba
    a technikai fortélyokba…

    Nincsenek titkok!

    Látni fogod:
    -hogyan indul el a blog
    -hogyan készül a dizájn
    -hogyan készülnek a tartalmak
    -honnan jönnek a látogatók

    [Reply]

  6. A Gazdagmami.hu bemutatja:

    SZTÁRBLOG

    A valóságshow, melyben részese lehetsz egy
    blog indulásának és hétköznapjainak

    beleláthatsz a statisztikákba,
    a keresőoptimalizálásba,
    a technikai fortélyokba…

    Nincsenek titkok!

    Látni fogod:
    - hogyan indul el a blog
    - hogyan készül a dizájn
    - hogyan készülnek a tartalmak
    - honnan jönnek a látogatók

    Csak a Gazdagmami motivátorban!

    [Reply]

  7. nahát… kihagytam valamit… :)

    [Reply]

  8. A Gazdagmami.hu bemutatja:

    SZTÁRBlog

    A valóságshow, melyben részese lehetsz egy
    blog indulásának és hétköznapjainak

    beleláthatsz a statisztikákba,
    a keresőoptimalizálásba,
    a technikai fortélyokba…

    Nincsenek titkok!

    Látni fogod:
    - hogyan indul el a blog
    - hogyan készül a dizájn
    - hogyan készülnek a tartalmak
    - honnan jönnek a látogatók

    Csak a Gazdagmami motivátorban!

    (egy apróság javítva)

    [Reply]

  9. A Gazdagmami.hu bemutatja
    SZTÁRBlog
    A valóságshow melyben részese lehetsz egy
    blog indulásának és hétköznapjainak

    Beleláthatsz a statisztikákba, a keresőoptimalizálásba, a technikai fortélyokba…

    Nincsenek titkok!

    Látni fogod:
    - hogyan indul el a blog
    - hogyan készül el a dizájn
    - hogyan készülnek a tartalmak
    - honnan jönnek a látogatók

    Csak a Gazdagmami Motivátorban!

    [Reply]

  10. A Gazdagmami.hu bemutatja:
    SZTÁRBlog
    A valóságshow, melyben részese lehetsz egy blog indulásának és hétköznapjainak
    Nincsenek titkok!
    Beleláthatsz a statisztikákba, a keresőoptimalizálásba, a technikai fortélyokba…
    Látni fogod:
    - hogyan indul el a blog
    - hogyan készül el a dizájn
    - hogyan készülnek a tartalmak
    - honnan jönnek a látogatók

    Csak a Gazdagmami Motivátorban!

    [Reply]

  11. Na mégegyszer:

    A Gazdagmami.hu bemutatja:
    SZTÁRBlog
    A valóságshow, melyben részese lehetsz egy blog indulásának és hétköznapjainak
    Nincsenek titkok!
    Beleláthatsz a statisztikákba, a keresőoptimalizálásba, a technikai fortélyokba…
    Látni fogod:
    - hogyan indul el a blog
    - hogyan készül el a dizájn
    - hogyan készülnek a tartalmak
    - honnan jönnek a látogatók
    Csak a Gazdagmami Motivátorban!

    [Reply]

  12. A Gazdagmami.hu bemutatja:
    SZTÁRBLOG
    A valóságshow melyben részese lehetsz egy blog indulásának és hétköznapjainak
    Nincsenek titkok!
    Beleláthatsz a statisztikákba,
    a keresőoptializálásba,
    a technikai fortélyokba…
    Látni fogod:
    -hogyan indul el a blog
    -hogyan készül el a dizájn
    -hogyan készülnek a tartalmak
    -honnan jönnek a látogatók
    Csak a Gazdagmami Motivátorban!

    [Reply]

  13. Ez nem az én napom volt , ezt lekéstem.

    [Reply]

  14. *
    A Gazdagmami.hu bemutatja
    SZTÁRBlog

    A valóságshow melyben részese lehetsz egy
    blog indulásának és hétköznapjainak

    beleláthatsz a statisztikákba, a keresőoptimalizálásba, a technikai fortélyokba…

    Nincsenek titkok!

    Látni fogod:
    - hogyan indul el a blog
    - hogyan készül el a dizájn
    - hogyan készülnek a tartalmak
    - honnan jönnek a látogatók

    Csak a Gazdagmami Motivátorban!

    [Reply]

  15. A Gazdagmamai.hu bemutatja:
    SZTÁRBlog
    A valóságshow, melyben részese lehetsz egy blog indulásának és hétköznapjainak

    Nincsenek titkok!
    beleláthaszt a statisztikákba,
    a keresőoptimalizálásba,
    a technikai fortélyokba…

    Látni fogod:
    - hogyan indul el a blog
    - hogyan készül el a dizájn
    - hogyan készülnek a tartalmak
    - honnan jönnek a látogatók

    Csak a Gazdagmami Motivátorban!

    [Reply]

  16. A Gazdagmamai.hu bemutatja:
    Sztárblog
    A valóságshow melybek részese lehetsz egy
    blog indulásának és hétköznapjainak
    Nincsenek titkok! Beleláthatsz a statisztikákba,
    keresőoptimalizálásba,
    a technikai fortélyokba…
    Látni fogod:
    -hogyan indul el a blog
    -hogyan késazűl a dizájn
    -hogyan készülnek a tartalmak
    -honnan jönnek a látogatók

    Csak a Gazdagmami Motivátorban!

    [Reply]

  17. *
    A Gazdagmami.hu bemutatja:
    SZTÁRBlog

    A valóságshow melyben részese lehetsz egy
    blog indulásának és hétköznapjainak

    beleláthatsz a statisztikákba, a keresőoptimalizálásba, a technikai fortélyokba…

    Nincsenek titkok!

    Látni fogod:
    - hogyan indul el a blog
    - hogyan készül el a dizájn
    - hogyan készülnek a tartalmak
    - honnan jönnek a látogatók

    Csak a Gazdagmami Motivátorban!

    [Reply]

  18. Ezt nem hiszem el.
    Amig írtam a megfejtést, az oldal nem frissült, ezért nem is láttam, hogy milyen sokan vannak már előttem.
    Köszönöm a lehetőséget, remélem máskor nagyobb szerencsém lesz :)
    Kriszti

    [Reply]

  19. A Gazdagmami.hu bemutatja:
    SZTÁRBlog
    A valóságshow melyben részese lehetsz egy
    blog indulásának és hétköznapjainak
    Nincsenek titkok!
    beleláthatsz a statisztikába,
    a keresőoptimalizálásba,
    a technikai fortélyokba…
    Látni fogod:
    -hogyan indul el a blog
    -hogyan készül el a dizájn
    -hogyan készülnek a tartalmak
    -honnan jönnek a látogatók
    Csak a Gazdagmami Motivátorban!

    [Reply]

  20. A Gazdagmami.hu bemutatja:

    SZTÁRBlog

    A valóságshow melyben részese lehetsz egy
    blog indulásának és hétköznapjainak
    Beleláthatsz a statisztikákba
    kereső optimalizálásba
    technikai fortélyokba

    Nincsenek
    titkok!

    Látni fogod:
    hogyan indul el a blog,
    hogyan készül el a dizájn
    hogyan készülnek a tartalmak
    honnan jönnek a látogatók

    Csak a Gazdagmami Motivátorban

    [Reply]

  21. na jó, még egyszer utoljára :D

    A Gazdagmami.hu bemutatja:

    SZTÁRBlog

    A valóságshow, melyben részese lehetsz egy
    blog indulásának és hétköznapjainak

    beleláthatsz a statisztikákba,
    a keresőoptimalizálásba,
    a technikai fortélyokba…

    Nincsenek
    titkok!

    Látni fogod:
    - hogyan indul el a blog
    - hogyan készül a dizájn
    - hogyan készülnek a tartalmak
    - honnan jönnek a látogatók

    Csak a Gazdagmami Motivátorban!

    [Reply]

  22. Ja hogy az első nyer…ezt csak most olvastam végig,siettem megcsinálni.
    Közben meg lecsúsztam két jó kis ruháról a lányomnak.
    Tanulság-végig olvasni rendesen
    -hülyeségekbe nem beleugrálni a neten.:O(

    [Reply]

  23. A Gazdagmami.hu bemutatja:

    SZTÁRBlog

    A valóságshow melyben részese lehetsz egy
    blog indulásának és hétköznapjainak

    beleláthatsz a statisztikákba,
    a keresőoptimalizálásba,
    a technikai fortélyokba…

    Nincsenek
    titkok!

    Látni fogod:
    - hogyan indul el a blog
    - hogyan készül a dizájn
    - hogyan készülnek a tartalmak
    - honnan jönnek a látogatók

    Csak a Gazdagmami Motivátorban!

    [Reply]

  24. A Gazdagmami.hu bemutatja:
    SZTÁRBLOG
    A valóságshow, melyben részese lehetsz egy blog indulásának
    és hétköznapjainak
    beleláthatsz a statisztikákba,
    a keresőoptimalizálásba,
    a technikai fortélyokba…

    Nincsenek titkok!
    Látni fogod:
    - hogyan indul el a blog
    - hogyan készül el a dizájn
    - hogyan készülnek a tartalmak
    - honnan jönnek a látogatók
    Csak a Gazdagmami Motivátorban!

    [Reply]

  25. Gazdagmami.hu bemutatja:
    SZTÁRBlog

    A valóságshow, melyben részese lehetsz egy blog indulásának és hétköznapjainak.
    Nincsenek titkok!
    Beleláthatsz a statisztikákba, a keresőoptimalizálásba, a technikai fortélyokba..
    Látni fogod.
    -hogyan indul el a blog
    -hogyan készül el a dizájn
    -hogyan készülnek a tartalmak
    -honnan jönnek a látogatók

    [Reply]

  26. A Gazdagmami.hu bemutatja:
    SZTARBlog
    A valosagshow melyben reszese lehetsz egy
    blog indulasanak es hetkoznapjainak
    Nincsenenek Belelathatsz a statisztikakba,
    titkok! a keresooptimalizalasba,
    a technikai fortelyokba…
    Latni fogod:
    - hogyan indul el a blog
    - hogyan keszul el a dizajn
    - hogyan keszulnek a tartalmak
    - honnan jonnek a latogatok
    Cak a Gazdagmami Motivatorban!

    [Reply]

  27. A Gazdagmami.hu bemutatja:

    SZTÁRBlog

    A valóságshow melyben részese lehetsz egy
    blog indulásának és hétköznapjainak
    Nincsenek titkok!

    beleláthatsz a statisztikákba,
    a keresőoptimalizálásba,
    a technikai fortélyokba…

    Látni fogod:
    -hogyan indul el a blog
    -hogyan készül el a dizájn
    -hogyan készülnek a tartalmak

    Csak a Gazdagmami Motivátorban!

    [Reply]

  28. A megfejtés:
    A Gazdagmami bemutatja:
    Sztárblog: Nincsenek titkok!
    A valóságshow, melyben részese lehetsz egy blog indulásának és hétköznapjainak. Beleláthatsz a statisztikákba, a keresőoptimalizálásba, a technikai fortélyokba.
    Látni fogod: hogyan indul el a blog,
    hogyan készül a dizájn,
    hogyan készülnek a tartalmak
    honnan jönnek a látogatók.

    [Reply]

  29. Ja, és más is :-D a fenébe.. elkések a postáról…

    [Reply]

  30. Lemaradtam én is… :( De ez tök jó! :)

    [Reply]

  31. Mármint nem az, hogy lemaradtam, hanem ez az egész! :)

    [Reply]

  32. A gazdagmami.hu bemutatja:

    SZTÁRBlog

    A valóságshow, melyben részese lehetsz egy
    blog indulásának és hétköznapjainak

    Nincsenek beleláthatsz a statisztikákba,
    titkok! a keresőoptimalizálásba,
    a technikai fortélyokba…

    Látni fogod:
    -hogyan indul el a blog
    -hogyan készül el a dizájn
    -hogyan készülnek a tartalmak
    -honnan jönnek a látogatók

    Csak a Gazdagmami Motivátorban!

    [Reply]

  33. nem sikerült egymás mellé tennem…
    de nagyjából látszik mit akartam:)
    persze mindegy, mert a méreteket sem másolta be rendesen:(

    [Reply]

  34. érdekes sorrendben jelennek meg a hozzászólások.. :(

    [Reply]

  35. A Gazdagmami.hu bemutatja:

    SZTÁRBlog

    A valóságshow melyben részese lehetsz egy
    blog indulásának és hétköznapjainak

    Nincsenek beleláthatsz a statisztikákba,
    titkok! a keresőoptimalizálásba,
    a technikai fortélyokba…

    Látni fogod:
    – hogyan indul el a blog
    – hogyan készül el a dizájn
    – hogyan készülnek a tartalmak
    – honnan jönnek a látogatók

    Csak a Gazdagmami Motivátorban!

    [Reply]

  36. Hihi!
    Ez jó…
    Ági elérte, hogy egy oldalon huszonötször jelenjen meg ugyanaz a szöveg, végigolvassam jópárszor, és a legjobb az, hogy ez még szórakoztató is!
    Ez komolyan zseniális!

    [Reply]

  37. Kovácsné M. Judit

    A Gazdagmami.hu bemutatja:
    SZTÁRBLOG
    A valóságshow melyben részese lehetsz egy blog indulásának és hétköznapjainak

    Nincsenek titkok!

    beleláthatsz a statisztikákba,
    a keresőoptimlizálásba,
    a technikai fortélyokba.

    Látni fogod:
    - hogyan indul el a blog
    - hogyan készül el a dizájn
    - hogyan készülnek a tartalmak
    - honnan jönnek a látogatók

    Csak a Gazdagmami Motivátorban!

    [Reply]

  38. A Gazdagmami.hu bemutatja:

    SZTÁRBlog
    A valóságshow melyben részese lehetsz egy
    blog indulásának és hétköznapjainak

    Nincsenek
    titkok!

    beleláthatsz a statisztikákba,
    a keresőoptimalizálásba,
    a technikai fortélyokba…

    Látni fogod:
    - hogyan indul el a blog
    - hogyan készül el a dizájn
    - hogyan készülnek a tartalmak
    - honnan jönnek a látogatók

    Csak a Gazdagmami Motivátorban!

    [Reply]

  39. azt (asszem) értem:)), hogy Áginak mi volt a célja ezzel, de a huszonakárhányadik hozzászólók miért küldték még el a megfejtést? Az első néhányat értem, ők közel egyszerre pötyögtek…

    [Reply]

  40. A Gazdagmami.hu bemutatja:
    Sztárblog
    A valóságshow melyben részese lehetsz egy
    blog indulásának és hétköznapjainak
    Nincsenek beleláthatsz a statisztikákba
    titkok! a keresőotimalizásba
    a technikai fortélyokba
    Látni fogod:
    – hogyan indul el a blog
    – hogyan készül a dizájn
    – hogyan készülnek a tartalmak
    – honnan jönnek a látogatók
    Csak a Gazdagmami Motivátorban !

    [Reply]

  41. A Gazdagmami.hu bemutatja:

    SZTÁRBlog

    A valóságshow, melyben részese lehetsz egy blog indulásának és hétköznapjainak

    Nincsenek
    titkok!

    beleláthatsz a statisztikákba,
    a keresőoptimlizálásba,
    a technikai fortélyokba.

    Látni fogod:
    - hogyan indul el a blog
    - hogyan készül el a dizájn
    - hogyan készülnek a tartalmak
    - honnan jönnek a látogatók

    Csak a Gazdagmami Motivátorban!

    [Reply]

  42. egyetertek

    [Reply]

  43. Hát erről én is lemaradtam……de tök jó!!

    [Reply]

Mit szólsz hozzá?