Hogyan lesz bevételem a honlapomból?

– hangzik a kérdés, amit az internetes pénzkereset világában még járatlanok a leggyakrabban feltesznek nekem. Most tehát megpróbálom nagyvonalakban, áttekinthetően összefoglalni ezt a témát.

Számtalan lehetőség létezik arra, hogy pénzkeresethez juss az interneten, megpróbálom ezeket összefoglalni:
1.reklámbevételek
2.affiliate bevételek
3.saját termék vagy szolgáltatás értékesítéséből származó bevételek

Most elsőként a reklámbevételekkel foglalkozunk majd.

1. Reklámbevételek

Az átlag internetfelhasználó az internetből nagyjából annyit lát, hogy vannak weboldalak, rajtuk tartalommal és reklámokkal. Ebből nem látszik egyértelműen, hol lehet a valódi pénzforrás, miből lesz ezeknek az oldalaknak bevételük. A reklámbevétel a legkézenfekvőbb megoldás: sokáig szinte egyeduralkodó pénzkereseti lehetőség volt az, hogy felépítettél egy látogatott honlapot, aztán szereztél rá hirdetőket és számolgattad a bevételt.

Mára ez a módszer már egyre kevésbé működőképes: nem elég egy látogatott oldalt felépíteni, ez önmagában nem garancia semmire, mert

  • nagy a konkurencia, sokan próbálnak internetes hirdetési felületeket eladni,és
  • a hirdetőknek nem elég már a reklám magas nézettsége, ők egyre inkább mérhető eredményeket akarnak.

Ez persze nem azt jelenti, hogy ne lehetne hirdetési bevételekhez jutni, de már egyáltalán nem olyan könnyű. Meg kell dolgoznod a látogatottságért, a reklámok hatékonyságáért, a reklámfelületek értékesítéséért és korántsem biztos, hogy a sok befektetett munkád egyenes arányban áll majd a sikereiddel.

Jó esélyeid lehetnek a reklámhelyeid értékesítésére, ha más hasonló oldalakkal közösen vagy az ezzel foglalkozó ügynökségeken, illetve sales houseokon keresztül értékesíted a felületeidet (erről Rabbitnak volt egy jó postja tavaly).

Nekem személy szerint az vált be, hogy nem csupán bannerhelyeket adunk, hanem komplex csomagokat, amik tartalmaznak bannerhelyeket, hírlevélben ajánlatok kiküldését, egy az összes partner ajánlatát tartalmazó elektronikus katalógusban való részvételi lehetőséget és konkrét ajánlatok hirdetését az oldalon. A hirdetők választhatnak, hogy havidíjat fizetnek, vagy jutalékot adnak a rajtunk keresztül történt eladások után (az a tapasztalat, hogy nálunk többen kérik a havidíjas lehetőséget)

A reklámbevételek másik formája a kattintás alapú hirdetés. Induló oldal számára ez e legpraktikusabb megoldás: ahogy elindult az oldalad, azonnal lehet bevételed, nem sok ugyan, de legalább addig is hoz pénzt, ameddig a hirdetési felületeidre nincsenek hirdetőid.

A kattintás alapú rendszerek közül a legtöbben a Google Adsense rendszerét használják. Ebbe néhány perc alatt beregisztrálhatsz és már teheted is ki az oldaladra a reklámokat. Itt a fizetés nem a megjelenések után történik, hanem kattintás-alapon: ha valaki rákattint a reklámra, akkor te keresel általában 0,1-2 dollár közötti összeget. A cél itt is a látogatottság növelése, minél több látogatód van, annál többen fognak a reklámokra kattintani, és annál több lesz a bevételed is. Kifizetés akkor történik, ha legalább 100 dollárt kerestél már.

Dolgozni azonban itt is kell, hiszen ki kell tesztelni, melyik reklámokra kattintanak többet, hol és milyen méretű reklámot érdemes elhelyezni ahhoz, hogy többen kattintsanak rá, és még a reklámok kinézete is sokat számít. Emellett folyamatosan dolgozni kell az oldalad látogatottságán is, hiszen a magasabb látogatottság több pénzt jelent.

Fontos tudnod, hogy a rendszerbe beregisztrálni magánszemélyként is tudsz, a kifizetés pedig történhet a saját bankszámládra is, azonban a bevételeid után be kell fizetned az SZJA-t.

A sikert nagyban befolyásolja az oldalad témája is. Ha olyan témád van, amiben sok a hirdető, akkor jó esély van arra, hogy jó minőségű hirdetések jelenjenek meg rajta, mert a hirdetői verseny miatt jobb minőségűek a hirdetések is, neked pedig ez fontos, mert csak a jó hirdetésekre kattintanak sokan. A hirdetők számát megnézheted a Google Keyword Tool segítségével is.

Az sem mindegy, mennyit fizetnek egy kattintásért. Azokon a piacokon, ahol sok hirdető van, és nagy a harc, ott magasabb a kattintások ára. Részletes leírást és útmutatót találhatsz az Adsenseről ezen az oldalon.

39 Comments

  • Lyvia

    2018. március 05. hétfő

    Kedves Ági!

    Azt szeretném kérdezni, hogy ezeknek a bevételeknek (elsősorban Adsense, de a többi is) milyen adózása van?
    A NAV-nál milyen ügyintézésre van szükség ezzel kapcsolatban?
    Számlaképesnek kell-e lennem?

    • Vida Agi

      2018. március 13. kedd

      Ugyanúgy számlaképesnek kell lenned (egyéni vállalkozás vagy cég), mint bármilyen más vállalkozásnak.

  • Szupertimi

    2018. január 02. kedd

    Szia Ági!

    Olyan kérdésem lenne, hogy egy ideje van már mind YouTube-om ,mind AdSense fiókom, melyen van már egy kisebb összeg, de a kifizetést sehogysem tudom elintézni,mert az AdSense nem utal. Tudsz valamit ebben az ügyben segíteni ?

    Köszönöm
    Szupertimi

    • Vida Agi

      2018. január 08. hétfő

      Az Adsense egy csekket küld, amit bankban tudsz beváltani, ezt kell igényelni.

    • Hédi

      2018. február 13. kedd

      Szia Timi! Én úgy emlékszem, hogy hitelesíteni kellett a bankszámlámat úgy, hogy meg volt adva egy kis összeg, és pontosan annyit kellett utalnom egy konkrét számlaszámra. A címemre pedig levelet küldtek, amiben volt egy kód, amivel igazoltam, hogy valóban ott lakom. Fontos még, hogy el kell érni a kifizetési küszöböt, ez 20000 Ft, ha nem állítottál rajta (kevesebb nem lehet, csak több), és minden hónapban fix időben utalnak. Remélem, azóta megoldódott.

      Nem tudom, mikori a cikk, de az AdSense már tud magyarul, ismeri a forintot és nem csak csekkel fizet. Valamint nem csak kattintásért, hanem megjelenések után is jár pénz, igaz, a kattintásért több. És mivel a Google már nem az oldal témája, hanem a felhasználó böngészési szokásai alapján ajánlja a hirdetéseket, szerintem az oldal témája majdnem mindegy, de egy üres oldalt vissza fognak dobni.

  • Eszter

    2017. július 14. péntek

    Kedves Ági!

    Köszönöm szépen a cikket!

  • Tamás

    2014. február 25. kedd

    Az Adsway megszűnt! Legalább is a domain név már eladó! Az adsense-vel pedig vigyázzatok, van amikor néha úgy döntenek hogy nem fizetnek.. érvénytelen kattintásokra hivatkozva..

  • Somlyai Mónika

    2013. szeptember 10. kedd

    Kedves Ági!

    Borzasztóan nagy lökést adtál nekem (visszamondtam egy ígéretesnek tűnő, de baba mellett abszolút nem vállalható ügynöki munkát, azért, mert saját online vállalkozást akarok indítani!
    Még nem tudom, hogyan, mi lesz a termékem, oldalam, csupán azt tudom, hogy ez az az út, amin járni szeretnék!
    Szinte falom az írásaidat, mégsem találok útmutatást, arra vonatkozóan, hogyan készítsek önálló honlapot. Van egy ismerősöm, aki cégeknek, vállalkozóknak csinál ilyesmit, 100 ezrekért. Nos, én REMÉLEM, hogy kis befektetéssel is ellehet indulni, mert 2 hetem van a szülésig, és az is 100 ezer lesz…
    Meg hát valljuk be, nem vagyok hülye, van IDŐM, és KÉSZ VAGYOK TANULNI! Biztos vagyok benne, hogy KÉPES VAGYOK RÁ! Nem lehet nagy ördöngösség. 🙂
    Mikor lesz a következő találkozó? Szívesen elmennék, személyesen mégis más lenne… Nagyon köszönöm a válaszod előre is, és engedd meg, hogy így utólag, GRATULÁLJAK a SIKEREIDHEZ! BRAVO!!! Móni

  • Lilla

    2013. július 26. péntek

    Kedves Ági! Próbáltam regisztrálni a google adsense-re, de már többször visszautasították a lapom, arra hivatkozva, hogy nincs rajta elég tartalom vagy szöveg vagy vmi ilyesmi címen. Tele van szöveggel, saját írásokkal, nem értem a dolgot, mit csináltam rosszul? Köszönöm válaszod!

  • Virág

    2012. szeptember 13. csütörtök

    Érdeklődnék, hogy ebből a bevételből hogy kell adózni? Mármint kell hozzá valamilyen vállalkozói vagy magánszemélyként is megoldható?
    Köszi

    • Vida Agi

      2012. szeptember 14. péntek

      Minden bevételből kell adózni. Magánszemélyként üzleti tevékenységet nem folytathatsz, de kiválthatsz úgynevezett „7-es” adószámot (adószámos magánszemély), amivel a rendszertelen, alkalmi jövedelmeket elszámolhatod (ezek az adóalapodat növelni fogják és az SZJA-val adózol utána. Később, ha már nagyobb bevételed van, mindenképpen szükséges valamilyen vállalkozói formát választani (adózás szempontjából is kedvezőbb)

  • Gabor2

    2012. június 29. péntek

    Ingyenes a Google Adsense?

    • Vida Agi

      2012. július 02. hétfő

      Igen.

  • Bánszki Andrásné Lujzi

    2012. március 11. vasárnap

    Kedves Ági nagy szeretettel üdvözöllek.Én mán nagy mama vagyok. Nem a te korosztályod, de nagyon felnézek rád.Profi vagy ebben az internnettes munkába.Én nagyon kezdő, de annyira szeretnék pénzt keresni, az internet nagy lehetőség.Tudom mindent meglehet tanulni.Mit ajánsz hol lehet megtanulni az alapoktól.
    Válalkozó vagyok fodrász. Négy éve nagyon sokat tanultam Spirituális Terepeuta Lélek Gyógyász.Egyre többen jönnek hozzám száj hagyomány utján.Később csak a gyógyitással szeretnék foglalkozni.

    Szeretettel: Lujzi

  • nora

    2011. augusztus 13. szombat

    Kedves Ági 🙂

    Köszönöm a sok jó tanácsot és leckét amit leírsz hirleveleidben.
    Jómagam sok figyelemmel olvasgatom és valóban sokat tanulok belőle.
    Teljesen kivülállóként és kezdőként az a véleményem hogy nagyon jól közvetited és elmagyarázod a mondanivalódat.

    Köszönöm 🙂
    üdv Nora

    • kocsárdi ánosné

      2012. január 24. kedd

      Köszönöm az oktatást ,a hasznos infókat csak egy nagy bajom van pl.a fordítást sem tudom megcsinálni mert kéne ,hogy ezt legalább egyszer valaki megmutassa.úgy érzem értem mit akarsz átadni,de nem tudom megcsinálni!!üdv.Eta

  • Irénke

    2011. május 05. csütörtök

    Köszönöm szépen Barbi. Nagyon aranyos vagy!

  • Irénke

    2011. május 05. csütörtök

    Köszönettel Irénke

  • Irénke

    2011. május 05. csütörtök

    Szép Napot!

    Én is regisztrálni akartam de a Google Adsense program nem magyar és igy nem nagyon tudok rajta elmenni. Ha valakinek van egy jó ötlete szívesen elfogadom.
    Köszönetel
    Irénke

    • Barbi

      2011. május 05. csütörtök

      Irénke, használd a Google fordítót, azzal minden idegen nyelvű weboldalt lefordíthatsz, csak egy gombnyomás és máris magyarra fordítja a weboldal szöveges részeit. Persze ez szó szerinti fordítás lesz, néhol kicsit zavaros, de alapvetően kitudod „silabizálni” belőle, hogy mi a téma. 🙂
      Üdv,
      Barbi

      • Tóth Erika

        2011. május 05. csütörtök

        Ilyen problémám sajnos nekem is van.
        Megosztanád, kedves Barbi, hogy pontosan mi az elérhetősége ennek a Google fordító oldalnak?
        Köszönöm előre is

        • Vida Agi

          2011. május 06. péntek

          translate.google.com

  • Klapka Sándorné

    2011. április 04. hétfő

    Kérdésem a következő: mennyire tartod biztonságosnak //www.mobilpont.hu nevü weblapot, ill azon való regisztrálást?
    Szerinted nincs ennek ” átverés ize”?
    A választ előre is köszönöm és további jó munkát.

    • Vida Agi

      2011. április 04. hétfő

      Átverésnek nem átverés, de ebből megélni nem fogsz. Aki elég pontot gyűjt, azt kifizetik rendesen, ezzel nincs gond, de az is lehet, hogy hónapokig egy reklámot sem kapsz. Érdemes rákeresni a Google-ban arra, hogy Mobilpont tapasztalatok és elolvashatod, mit mondanak róla azok, akik már próbálták.

  • Nila

    2011. március 19. szombat

    Kedves Ági!

    Ma másodszor futottam neki az Adsense kód elhelyezésének, miután megkaptam a hozzáférést. Van fiókom, be tudok lépni, hosszas kínlódás után rájöttem, hogy mit nem találok: az Adsense melletti beállítás fület. Írtam vissza az e-mailre, amit kaptam, tartok tőle, hogy sosem kapok rá választ. Szerinted mit bénáztam el?

    Köszönettel,

    Nila

    • Vida Agi

      2011. március 19. szombat

      A kedvedért beléptem és megnéztem, felül balról a második fül az „Adsense beállítások” nevű, arra kell kattintani.

      • Nila

        2011. március 19. szombat

        Szia!

        Nagyon köszönöm a gyors választ, bár eredmény még mindig nincs. A súgó alapján, illetve a Te tananyagod alapján is látok egy oldalt, amin valóban ott van ez a fül, én azonban nem tudok eljutni ide. Van olyan, hogy jóváhagyják a jelentkezést, de mégsem? elég frusztrált vagyok mostanában, úgyhogy szegény monitor ma kapott hideget-meleget.

        Még egyszer köszi.

        • Vida Agi

          2011. március 20. vasárnap

          Elvileg, ha bemész a google.com/adsense oldalra, majd bejelentkezel, utána megjelenik egy oldal, amin felül ez a 4 fül van. de ha nem, akkor írj a beatrix@gazdagmami.hu címre és segítünk.

  • Judit

    2011. január 28. péntek

    Kedves Ági!

    Azt szeretném megkérdezni, hogy masszázst hirdető honlapra milyen hirdetéseket célszerű tenni, ahhoz, hogy hatásos legyen?
    Hogyan tudok honlapomon keresztül vagy egyéb módon vendégeket szerezni?
    Gyakorlatom már régóta van, dolgozom is, de van aki elmaradozik, és ezért kellene még néhány vendég. Készítettem utalványokat, szórólapokat, elmentem bemutatókra (itt én mutattam be a masszázst), hirdetést adtam fel.

    Köszönöm.

    Szép napot!

  • kutyástitkok

    2009. július 14. kedd

    Sikerült megcsinálni a szavazást!

  • Gábor

    2009. július 09. csütörtök

    Ági,

    a Google Adsense-nél ha összejött a 100 dollár, kinek kell küldeni a számlát? Ki az USA-ba a Google Inc-nek???

    Köszi!

  • kutyástitkok

    2009. július 09. csütörtök

    Köszi, nagyon jó lett az új cikk is.:)

  • Vida Ági

    2009. július 08. szerda

    @kutyástitkok, pl. a poll-r rendszerével (www.poll-r.hu)

  • Míves Mézes

    2009. július 06. hétfő

    Mindenféleképpen az a legfontosabb, hogy a honlapunk témájába vágó, ahhoz illö hirdetöket keressünk, akkor sikerül nagyobb számban felhíni látogatóink figyelmét, s többen fognak klikkelni az oldalunkon szereplö bannerekre.

    Thámm-Tornyay Erna

  • kutyástitkok

    2009. július 06. hétfő

    Sziasztok!

    Azt szeretném kérdezni, hogy a blog.hu oldalon hogyan lehet szavazást csinálni?

  • kutyástitkok

    2009. július 06. hétfő

    Sziasztok!

    Nagyon szépen köszönöm Ági ezt a bejegyzést.Remekül összefoglalta a témát. Számomra a legfontosabb újat az adta, hogy a Google Keyword Tool segítségével meglehet nézni a hirdetők számát. Hirdetéseim kulcsszavainak kiválasztásánál biztosan fogom alkalmazni. Alig várom a következő bejegyzést!

  • J.J. Kriszti

    2009. július 05. vasárnap

    Köszi az összefoglalást, várom a folytatást! 🙂