Közösségi oldalak és webkettő

Tegnap végre rendes kötés került a kezemre, így ma már majdnem teljes értékűen vagyok képes írni (8 ujjal a 10 helyett) és végre eljutottam odáig, hogy összeszedjem a web2-vel kapcsolatos alapvető tudnivalókat. Mostanában többen is kérdeztétek, hogy mi az a web2 és mire jó. Ezekre az alapvető kérdésekre szeretnék most válaszolni.

Nem fogok most itt hosszas definiciókba bonyolódni a web 2.0 kapcsán, a fogalom magyarázata és története megtalálható a Wikipédián. Röviden az alapok: a web 2 lényege, hogy míg korábban egy nagy portál mögött nagy szerkesztőségek álltak, tehát azt találtad meg a neten, amit adtak, kvázi mint ahogyan a tévében is azt kell nézned, ami éppen műsoron van, addig a web 2.0 lényege a közösség és a megosztás. Bárki létrehozhat tartalmakat, megoszthatja, véleményezheti és újraalkothatja őket (pl. ugyanarról a témáról írhat a saját blogjában linkelve a többiek verzióit is). Itt nincsenek kötelező tartalmak, azt fogják sokan látni, amit sokan találtak hasznosnak (szavaztak rá, megosztották, továbbküldték stb.) A web 2 interaktív is. A felhasználók mindenhez hozzászólhatnak, véleményezhetik, szavazhatnak rá (ha megfigyeled, gyakran érdekesebbek a hozzászólások egy-egy blogbejegyzésnél, mint maga a post).

Miért jó ez nekem?

Több dolog miatt lehet ez jó neked, de most kiemelnék egyet, amit igazán fontosnak tartok: a web 2.0 nemcsak a közösségi oldalakat, a blogokat és a tartalommegosztást takarja, hanem olyan technikai eszközök megosztását és közös fejlesztését is, amelyek így elérhetővé váltak a hétköznapi emberek számára is. Míg régebben egy weboldal elkészíttetése komoly költségekbe került, addig a nyílt forráskódú tartalomkezelő rendszereknek köszönhetően manapság némi tanulás és gyakorlás után már bárki maga is létrehozhat egy fórummal, webshoppal és más extra funkciókkal szerelt rendszert. Ez egyben azt is jelenti, hogy ezentúl nem kell, hogy egy komolynak látszó weboldal mögött tízfős stáb álljon: ugyanolyan jó eszközök állnak rendelkezésedre, mint a nagyoknak, a honlapodról nem lehet megállapítani, hogy egy multi vagy egy családi vállalkozás áll mögötte.

Olyan eszközök állnak rendelkezésedre arra, hogy ismertté válj, vagy ismertté tedd az oldaladat, amelyek korábban sose, és csak rajtad múlik, élsz-e ezekkel az eszközökkel.

És mi köze van ennek a látogatottságnöveléshez?

Először is kezdeném a rossz hírrel: Sokan nem használják a web2 nyújtotta lehetőségeket, hanem KIhasználják, azaz pl. teleszemetelik a linkmegosztókat a reklámoldalaikra mutató értéktelen linkekkel, vagy reklámleveleket küldözgetnek a közösségi oldalakon. Pedig a közösségi tér akkor működik jól, ha értéket adsz másoknak, értéket osztasz meg másokkal és ezzel növeled a saját értékedet is. Érték lehet az egyedi tartalom, egy hasznos link, egy érdekes videó vagy kép, egy linkgyűjtemény, amit önzetlenül osztasz meg másokkal. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne hozhatna mindez látogatókat a számodra.
Ha hasznos tartalmakat készítesz, ha aktív résztvevője vagy online közösségeknek, akkor ez automatikusan magával hozza az ismertséget is.

De honnan tudom, melyik tartalom hasznos? Végezhetsz például egy mini-piackutatást ezügyben. Nézd meg annak a linkmegosztónak (videómegosztónak) a főoldalát, amelyikre szeretnél kikerülni. Milyen tartalmakra szavaznak a legtöbben? Figyeld meg, kik a legsikeresebbek! Ők milyen tartalmakat tesznek ki és hogyan?

Néhány hasznos link

Hazai linkmegosztók
buzz.hu
linkmegoszto.com
propeller.hu
cikkter.com
linkter.hu
blogter.hu/cimlap
urlguru.hu
linkgyujto.com
miner.hu
mylink.hu

Külföldi linkmegosztók
digg.com
stumbleupon.com
del.icio.us
mister-wong.com
továbbiak: www.socialmarker.com

Videómegosztók videomegosztas.lap.hu

Közösségi oldalak
iwiw.hu
Facebook.com
LinkedIn

Mikroblogok
Mommo
Twitter
Plurk

Holnaptól lehet jelentkezni a „Kritikus tömeg” webináriumra, ahol többek között elárulom azt is, hogyan tettem szert havi 100.000 látogatóra tartósan az egyik weboldalamon.

7 Comments

  • Vkontakte

    2013. május 18. szombat

    VKontakte 200 millió regisztrált felhasználójával Oroszországban piacvezető, sőt tarol az ukrán és a belorusz piacon is.

  • Vida Ági

    2009. május 13. szerda

    Kriszti, tavaly februárban indult az oldal, azelőtt nem volt bejegyzés 🙂

  • J.J. Kriszti

    2009. május 13. szerda

    Szia!
    Mivel már igen sokszor zaklattalak a leveleimmel, ezért ma vissza kattingattam a gazdagmami.hu oldalon és 2008 február 03-ig tudtam visszaolvasni.
    Ez előtt nem volt itt bejegyzés, vagy a régebbiek archiválódnak?
    Csak azért, mert hátha olyat kérdezek, amit már kifejtettél valamikor itt.
    Válaszodat köszi!
    Joozsa Kriszti

  • anikó

    2009. május 13. szerda

    Agi ne haragudj de most sem tutam befizetni mert nem ugy adodot a körümeny mert a gyerekik kiranduli voltak és oda ment a fere tet penz de mijest ki alakul be fizetem mint ahogy montam egy fizetiböl nehez ki jönöm én igyekszem meg oldani hogy ki tudjam fizetni mert én mint ahogy montam a szakmam gyogymaször vagyok hat ha be téved egy betegem akor be fogom fizetem. köszönöm szepen a megértesed.

  • Nagy Eszter

    2009. május 13. szerda

    Köszönöm, Ági! Hasznos, mint mindig.

  • Heni

    2009. május 12. kedd

    linkekneked.hu
    reset.hu
    linkshare.hu

    Bár a linkshare talán kevésbé látogatottabb.
    A Twitterre már regisztráltam régebben, de nem látom át a működését.

  • Attila

    2009. május 12. kedd

    Nekem a twitter jött be nagyon, a gyors megosztás miatt. Találsz valami érdekeset egy-két kattintás, kis szövegírás és már megosztva.