(Kereső)optimalizáljunk!

Mi a keresőoptimalizálás? A keresőoptimalizálás az a folyamat, amelyben a kereső rangsorolási szempontjainak figyelembevételével igyekszünk a honlapot, illetve annak tartalmát kialakítani úgy, hogy nőjön a keresőből érkező látogatók száma. Ebben az összefoglalóban kezdőknek és haladóknak is lesz néhány új infó.



Nagyon kezdőknek: Miért is kell a keresőoptimalizálással foglalkozni?

Mert ez egy jó módja annak, hogy ingyen sok látogatót szerezz az oldaladra. Az internetfelhasználók zöme (a KSH 2006-os kutatása szerint 97,6%-a) elsősorban keresésre használja az internetet, éppen ezért a keresőkön keresztül lehet őket a legegyszerűbben elérni. Erre kétféle mód van: a kattintás alapú hirdetések (PPC), ami hőtérképes felmérések szerint kevésbé hatékony és a keresőoptimalizálás, azaz az ún. organikus találatok között elfoglalt helyezés.

A keresőoptimalizálást tehát nem szabad kihagynod a látogatottságnövelési stratégiádból, azonban önmagában nem szabad csak erre építeni. Még mielőtt azt hinnéd, ehhez komoly szaktudás szükségeltetik, elárulom, hogy gyorsan megtanulható dologról van szó és önállóan is el lehet érni, hogy tetemes mértékű forgalmad származzon a keresőkből. Vannak olyan blogjaim, ahol a keresőből érkező látogatók aránya 70% feletti, de még ezen a blogon is a látogatók több, mint fele érkezik keresőből – ez a látogatószerzési stratégiától is függ.

Mi alapján rangsorol a kereső?

Avagy mit kell tenned, hogy

    A) beindexeljen a keresőrobot
    B) minél előrébb kerüljél a találati listában

Alapvető félreértés, hogy elég néhány trükköt bevetni és linkeket építeni a jó eredmények érdekében. Valójában a találati listán elért helyezések egy meglehetősen komplex folyamat eredményei. Senki nem tudja biztosan, milyen szempontok alapján rangsorol a Google, az ezzel foglalkozó szakemberek tapasztalataik alapján határozzák meg, milyen szempontokat érdemes figyelembe venni.

Vannak fontos és kevésbé fontos szempontok, amiknek meg kell felelnie a honlapnak, ezek közül a lényegesebbek (a teljesség igénye nélkül)

1. Kulcsszó a TITLE tagban: az oldal címsorában szerepelnie kell a kulcsszónak, HTML oldal esetén ezt a HEAD részben lehet beállítani, tartalomkezelő rendszernél (pl. blogok) a teljes oldalra vonatkozólag az általános beállításoknál, illetve külön-külön az egyes bejegyzéseknél-oldalaknál lehet felvenni (ha a tartalomkezelő módot ad rá)

2. Kulcsszó használata az oldal szövegében: ehhez nem kell hosszú kommentárt fűznöm, a kulcsszónak szerepelnie kell az oldal szövegében is, ez azonban nem azt jelenti, hogy ész nélkül mindenhova beírjuk, ahova csak lehet, mert ezzel elijesztjük az olvasóinkat.

3. Kifelé mutató releváns linkek Sokat számít, hogy azok a linkek, amik kifelé, más oldalakra mutatnak az oldaladról, mennyire értékes, és témához kapcsolódó oldalakra mutatnak.

4. Milyen régi? Ha voltál már olyan helyzetben, hogy képtelen voltál beelőzni egy elavult oldalt, akkor tudod, miről beszélek. A domain életkora és a tartalom kora elég nagy szerepet játszik a találati listán elfoglalt helyezésben.

5. Az oldal link-népszerűsége Hány link mutat az oldaladra más honlapokról? A minőség és a mennyiség is számít.

6. Link-kapcsolatok Milyen kapcsolat van azok között az oldalak között, amik a főoldalra mutatnak és a kulcsszó között, azaz azok az oldalaid, amik a főoldalra mutatnak, mennyire kapcsolódnak a témához.

7. Új linkek megjelenése Milyen ütemben jelennek meg új, az oldaladra mutató linkek a weben? A Google számára fontos, hogy fokozatosan jelenjenek meg a linkek, adott esetben még büntetést is kaphat az oldal, ha hirtelen jelenik meg sok új link.

8. A bejövő linkek szövege Fontos, hogy a rádmutató linkek szövege változatos legyen, ugyanakkor tartalmazza a kulcsszót. Ha minden linkgyűjteménybe ugyanazzal az egyforma szöveggel regisztrálsz, arról egyértelmű, hogy nem spontán linkkapcsolatról van szó, éppen ezért találj ki előre 10-20 szöveget és ezeket váltogasd linképítéskor.

Mi vált be nekem?
(tippek Ági SEO konyhájából :))

Amikor először kérdezték tőlem, hogy miért nem hirdetek Adsowrdsben, bevallom, nem értettem, miért jó egy csomó pénzt kidobni az ablakon minden hónapban erre, amikor hozzám ingyen áramlik napi 4-5000 látogató?! Végighallgattam persze a sok ellenérve, hogy ez a látogatottság nem elég targetált, hogy így nem tudom megfelelően irányítani a látogatókat, csakhogy én láttam a statisztikáimat és tudtam, hogy az általam kigondolt rendszer tökéletesen működik.

Elárulom a két fő „trükkömet”:

Készítettem egy több száz szavas listát minden, a témámhoz kapcsolódó kulcsszóról, a nagyon keresettekről és a kevésbé népszerűekről egyaránt. E lista alapján írtam a cikkeket, találtam ki a kategóriák neveit, a címkéket. Minden egyes cikknek megvan a maga célja, ahova irányítja a látogatót: pl. ha valaki beírja a Google-be, hogy „baba receptek” és megérkezik az oldalra, akkor talál egy csomó receptet és mindegyik végén ott van az ingyenes babaszakácskönyv letöltési lehetőség. Ha viszont azt írja be, hogy „terhesség első jelei”, akkor a terheseknek szóló hírlevélről szóló ajánló jelenik meg a cikkek végén. (nem kell semmi bonyolult rendszerre gondolni, manuálisan állítottam be ezeket).

A másik fontos tipp a mélylinkelés, azaz nem csak a főoldalt ajánlgattam linkgyűjteményekbe, hanem az egyes cikkeket is, így bizonyos kategóriákba könnyebben kerültem be, egy csomó erős aloldalam lett, amik egyenként is jó helyezést értek el a Googleben, valamint az erősödő aloldalak erősítettek a főoldalt is.

Az eredmények magukért beszélnek:

seo

13 Comments

  • Burai Barbi

    2017. május 06. szombat

    Kedves Ági,
    Nagyon tetszett az írásod, mint minden tananyagod, élvezhetően és érthetően adsz segítesz mindeninek aki tanulni szeretne Tőled. Bízom benne, hogy ez mindig is így lesz és köszönet érte. 🙂

  • Eva

    2017. január 04. szerda

    Jól összeszedett cikk, különösen tetszik hogy úgy van megfogalmazva, hogy az is megérti, aki nem keresőoptimalizáló szakértő.

  • Vida Agi

    2010. augusztus 12. csütörtök

    Eszter, a blog beállításainál lehet megadni a TITLE-t a teljes blogra vonatkozóan. Ha blogbejegyzésnél szeretnéd megadni, akkor az ingyenes blogrendszerek (pl. blog.hu) a cím alapján maguk generálják le, WordPressnél pedig az All-in-One SEO Pack nevű plugint kell feltelepíteni és így minden bejegyzésnél magad állíthatod be a kulcsszavakat, a title taget és a többit.

  • Eszter

    2010. augusztus 12. csütörtök

    Ági, nagyon tetszik, hogy ennyi fontos infóval ellátsz minket! Köszi.
    A kérdésem az, hogy blog esetében hogyan lehet a title-ba a kulcsszót beírni, mert ezt nagyon nem értem.

  • Vida Ági

    2010. augusztus 04. szerda

    Ildikó, a lap.hu-nál maximum 3x lehet ugyanaz a domain egy témában. De ezt ne is így csináld, hanem úgy, hogy azok alá a témák alá regisztráltatod a cikkeidet, ami egy részterület a fő témádon belül, pl. gyermek fogászat, fogzás, fogfehérítés stb.
    És ne csak a lap.hu-ban gondolkozz, hanem a többi linkgyűjteményben is (lapozz.hu stb.)

  • Ildikó

    2010. augusztus 03. kedd

    Szia Ági,

    először is szeretném megköszönni a sok hasznos hírlevelet, mindegyikből rengeteget tanultam. 🙂 Többször is volt olyan, hogy éppen elgondolkoztam valami ötleten (pl.könyvkiadás) és rá két napra jött is az emailed, hogy hogyan kell könyvet kiadni. 🙂

    Amiért most írok, az a linkelés. A mélylinkelésnél ugyanarra az oldalra (pl jelen esetben fogaszat.lap.hu) linkeljem be a honlapom főoldalát, meg több aloldalt is? Vagy egy helyre egy oldalt szabad belinkelni? Azaz a fogaszat.lap.hu oldalra linkeljem be a főoldalt, de pl a fogorvos.lap.hu oldalra pedig a fogorvosokról szóló aloldalt?

    Köszönöm a segítséget előre is, sajnos még csak most kezdem a linképítést és bonyolultnak tűnik. 🙁

  • Vida Agi

    2010. március 15. hétfő

    Kedves Andrea! Örülök, hogy hasznos tudásra találtál itt, jó munkát 🙂

  • Andrea Zsuzsanna

    2010. március 13. szombat

    Kedves Vida Agi ! Nagyon erdekes es onzetlen tartalmakat ismertem meg Toled. Nehez munkaval egy tapasztalatra tettel szert es ezt megosztod masokkal. En most meg nem tudom, hogy halalom ezt meg, de a mentoraim kozott Te is szerepelni fogsz. Most meg nem tudom, hogy es mikor. Most nagyon nehez idoket elek at, es a remenysegem, hogy a tudasom gyarapitasahoz Te is hozzajarulsz kedves Agi! Most a sajat tehetsegem a tudasom es a jo tanacsokkal, kiakarok torni a szurke hetkoznapokbol. Szeretnek en is hozzajarulni a kesobbiekben, hogy onzetlenul segitsek akik, remenyt latnak valamiben ugy mint most en. Hu olvasod Andrea Zsuzsanna.

  • $Norbii$

    2009. május 20. szerda

    Na most igen. Csak azt akartam írni, hogy elismerésre méltó, hogy az e-konfod ilyen olcsón mennyi mindent próbál adni. Grat.

  • $Norbii$

    2009. május 20. szerda

    Tegnap hozzászóltam, de megint nem jelent meg…

  • Ádám

    2009. május 19. kedd

    Ez nagyon értékes volt! Köszi!

  • $Norbi$

    2009. május 19. kedd

    Elismerő és tiszteletre méltó, hogy 4.000 Ft -ért ilyen értékes tanfolyamot szervezel.