Hogyan lesz a semmiből valami, avagy min múlik a pénzkeresés?

Ha kezdőként indulsz el a vállalkozások világába, tőke nélkül, befektethető összegek nélkül és legfeljebb csak arra van módod, hogy a GYES összegéből tegyél félre domainnévre, akkor felmerül a kérdés, hogy mikor és hogyan lesz ebből a pénzből valami. Hát akkor most elmesélem…

Első befektetésként egy domainnevet és egy tárhelyet vásároltam bruttó 3600 Forintért. Kezdhettem volna ingyenes blogon is, de akkor ez tűnt jó megoldásnak. Az ingyenes tárhely mindig együttjár azzal, hogy a szolgáltatók dönthetnek a fejed felett (pl. 1-2 nap szerverleállás, megszüntetik a blogodat, mert valaki reklamált ellene, vagy új szabályokat vezetnek be, mint nemrégiben a blog.hu-nál a reklámok bevezetése, aztán pedig a szabad kommentelés korlátozása).

Hosszú távon az ingyenes blog vagy az ingyenes tárhelyszolgáltató azt jelenti, hogy kompromisszumokat kell kötnöd. Viszont kezdetnek, gyakorlásként nagyon jó eszköz lehet, ezért ne vesd el. Megteheted azt, hogy amikor már felépítettél egy olvasótábort, és látod, hogy van igény a tudásodra, akkor indítod el saját domainen az oldaladat, a blog látogatóit pedig áttereled az új oldalra. A blog és az új oldal tökéletesen kiegészíthetik egymást.

Az első pár ezer Forint befektetését tehát megúszhatod. Amit viszont mindenképpen be kell fektetned a pénzkereséshez, az a szellemi tőkéd. Az első 4 hónapban csak a tudásomat és a munkámat fektettem be. Ebben a szakmában (mint minden más szakmában) ugyanis a gyakorlat sokat számít. Elkezdtem létrehozni az oldalamat és minden nap írtam rá. Ha valamiben elakadtam, utánanéztem, addig kerestem, amíg nem találtam meg a megoldást. Azóta közel 500 embert tanítottam meg ugyanerre és látom milyen hibákat követnek el a legelején. A legfőbb hiba az szokott lenni, hogy túlságosan tökéleteset szeretnének alkotni: hónapokat eltöltenek a tökéletes dizájn megtalálásával és kialakításával, hetekig írnak egy blogbejegyzést, hogy tökéletes legyen, hónapokig írják az ingyenes e-bookot, az e-mail tanfolyamot, és nem mernek kirukkolni vele, mert még „nem elég jó”.

Hát kéremszépen itt nem kell tökéletesnek lenni, de szégyellősnek sem. Az első honlapdizájnomat fél óra alatt feltettem az oldalra, aztán minden nap igazgattam rajta még egy kicsit. Majd 1 hónap után a kukába dobtam, mert nem tetszett 🙂 De mindeközben a lényegre figyeltem: a látogatószerzésre, a tartalom bővítésére, mert a dizájn a kutyát nem érdekli, ha az oldalad tartalma jó és értékes. Sőt továbbmegyek: nem szabad hónapokat foglalkoznod lényegtelen dolgokkal, miközben megfeledkezel arról, ami a valódi pénzt hozza. Ez olyan alapszabály, amit tegyél ki a falra és néha mantrázd egy kicsit, különben időről időre meg fogsz feledkezni róla.

Mi az a két dolog, ami a pénzt hozza majd neked? A listaépítés és a jó tartalom. Ahhoz, hogy a listád épüljön el kell érned, hogy a látogatóid feliratkozzanak a hírleveledre (ennek lehet az eszköze az ingyenes e-book vagy az e-mail tanfolyam, amit ajándékként ajánlasz fel nekik, ha feliratkoznak a hírlevélre).

A jó tartalom pedig afféle jolly joker: használhatod keresőoptimalizálásra, a látogatóiddal való kapcsolatépítésre, tapasztalatok megosztására, a szakértelmed bizonyítására és még ki tudja mire. Tudnod kell azonban, hogy ez nem tudományos esszé és nem szakcikk. Egy blogban nem kell tízezer karakteres tudományos elemzéseket írnod, inkább rövid, tömör és hasznos írásokra van szükséged, minél gyakrabban (írhatsz kéthetente is, de korántsem lesz olyan dinamikus az üzleted fejlődésének üteme)

Amikor a látogatottságod és a feliratkozóid száma elért egy bizonyos mértéket, előrukkolhatsz a termékeddel. Pontosan mikor legyen ez az időpont? Az első kampányom idején 200 fős volt a listám és nagyon örültünk, mert 12 darabot sikerült eladni a termékből. Így lett 4 hónap alatt a 3600 Forintból 36000.

Mi legyen a termék? Ha nulláról indulsz, akkor lehetőleg olyasvalamivel indíts, amit te magad képes vagy minimális befektetéssel vagy csak szellemi tőkével előállítani. Például egy internetes tanfolyam kiváló megoldás lehet (én is ezzel kezdtem).

Szerintetek mit csináltam a 36000 Forintommal? Többször láttam már, hogy az emberek az első bevétel felett érzett örömükben:
1. elköltik az egészet (meglepik magukat valamivel, aztán befizetik az elmaradt villanyszámlát)
2. egy darabig pihennek, hiszen most kerestek egy „csomó” pénzt.

Az első bevételemből először egy kicsit ünnepeltünk, aztán befizettem magam két újabb tanfolyamra, mert tudtam, most nem szabad megállni. Bár akkor ezt nem fogalmaztam meg ilyen szépen magamnak, de valahogy éreztem, ha kevés tudásból tudtam értéket teremteni, akkor több tudásból még nagyobb értéket tudok teremteni majd. És így is lett.

A második kampányom bevételét termékfejlesztésre és új oldalak indítására költöttük, fejlesztettünk, mert tudtuk, hogy ennél még van feljebb is. A harmadik kampány bevételét azóta sem tudtuk elkölteni 🙂

Hogyan indíts te is nulláról online vállalkozást? Tanuld meg itt >>

128 Comments

Comment navigation

  • Balázs

    2016. április 02. szombat

    Kedves Ági!
    Abban kérném a segítségedet, hogy lakberendezési tárgyakat szeretnék értékesíteni egy nemzetközi nagyker cégtől vásárolva, a saját stílusom és elképzeléseim szerint a saját honlapomon, webshopomban. Viszont nincs végzettségem, szakmai tudásom lakberendezés terén, tehát ezzel kapcsolatban nem tudok szakmai blogot, cikkeket írni. Simán hirdetésekkel (face, adwords, keresőoptimalizálás) elkezdhetem?

    • Vida Agi

      2016. április 04. hétfő

      Elkezdheted és ha szeretnél szakmai tartalmat is, később együttműködhetsz lakberendezőkkel, akikkel pl. interjút készíthetsz vagy tanácsokat adhatnak az oldaladon.

  • Szilvi

    2016. március 18. péntek

    Kedves Ági,

    gratulálok a munkádhoz, fantasztikus! A sok jó ötletet, lelkesítést pedig köszönöm, ezek nagyon jól jönnek, ha valaki szeretne elindulni egy jó úton.

    Engem arról érdekel a véleményed, hogy mennyiben kell eltérni a blogban és a hírlevélben foglaltaknak, sőt, ha honlap is működik, azon is meg kell jelennie aktualitásoknak – lehet-e egyáltalán ilyen sokféle szöveget érdekesen, különösebb, feltűnő ismétlés nélkül időről időre „szülni”?

    És: ha elindul egy blog (kérek egy domainnevet, és elkezdek ott írogatni): arról hogy hallanak azok, akiknek szól? Pl. elkezdek írogatni a foltvarrásról vagy a virágkötészetről vagy a családi problémák megoldási lehetőségeiről – ki fog a blogra találni, és hogyan??

    Köszönettel!
    Szilvi

    • Vida Agi

      2016. március 22. kedd

      A blogot olyan témákról érdemes írni, amire sokan keresnek a keresőkben érthető, használható, laikus számára is feldolgozható módon. A hírlevelet viszont azok olvassák, akiket tényleg érdekel a téma, feliratkoztak, ott lehet szakmaibbnak lenni, mélyebbre ásni és a közösséget építeni. Persze, hogy lehet sok szöveget írni. Gyakorolni kell, nyitott szemmel járni és sokat írni. Mindig jönnek új témák 🙂

      A blog látogatószerzéséről itt írtam: http://www.gazdagmami.hu/blogolas/blog-latogatottsagnoveles

  • Nobik Gabi

    2016. február 26. péntek

    Üdvözöllek, Kedves Ági!

    Már régóta követem munkásságodat, amiért Gratulálok Neked (Csodálatos teljesítmény!), hírleveledre is feliratkoztam, hogy megtudjam, hogy milyen megoldások léteznek a feliratkozók gyűjtésére. Nos, én ott vagyok meglőve, elakadva, hogy nem tudom mi a legjobb megoldás egy hírlevél-lista, sorozat felépítéséhez, megírásához.Úgy értem, hogy PL.: 1-10 ig lesznek a hírlevelek és mit érdemes írni az 1.-be, utána a 2.-ba és így tovább? Tudod, hogy már az első levél ne riassza el a feliratkozókat.
    Válaszodat előre is köszönöm, és az eddigi segítségedet, amivel rengeteg embernek, köztük nekem is segítesz, Nagyon köszönöm!

    • Vida Agi

      2016. március 22. kedd

      Az első levélben arról írhatsz, mi ez az egész, mit fognak kapni, milyen gyakran, hogyan olvassák a leveleidet, milyen előnyük származik belőle, ha követik és akkor a többit is el fogják olvasni. A tematika a témától függ, jellemzően az adott témában leggyakrabban feltett kérdéseket érdemes megírni.

  • Gábor

    2015. október 21. szerda

    Kedves Ági!
    Blogot hol érdemes kezdeni? Saját weboldalon vagy esetleg máshol?

    • Vida Agi

      2015. október 26. hétfő

      Ha csak tesztelni akarsz egy témát, megnézni milyen az érdeklődés, elkezdheted bárhol. Ha viszont bizniszt szeretnél rá építeni, jobb, ha saját. Bármilyen ingyenes felület nem a te felületed, ha leállás van, új szabályok jönnek a szolgáltatónál stb. nincs ráhatásod, mert te csak egy ingyenes szolgáltatást vettél igénybe.

  • Melinda

    2015. szeptember 20. vasárnap

    Kedves Ági!
    Nagyon szimpi amit,és ahogy csinálod 🙂 Erösen gondolkozom egy marketing tanfolyamon :P.Három éve küzdök,kínlódok a termékeim eladásával,de szinte a sikereim a nullával egyenlöek.Kezdem feladni,pedig imádom a munkám.Én tervezem,készítem,varrom öket,és az Etsy,Ebay a cél,de asszem a marketing tudása-még itt is-a nagy hiány,hiába jó a termék.Ezekre célirányosan honnan tudnék tudást,ötletet,tippet,segítséget szerezni?Nagyon szeretnék valamit megvalósítani,de csak az energia,és a pénz megy el a semmire..eddig.De nem adom fel,csak nem szeretnék felesleges köröket futni.Köszönöm,ha válaszolsz :))

  • Nagy Éva

    2015. augusztus 10. hétfő

    Kedves Ági!
    Nekem van ötletem sok van ,de kettő az ami igazán érdekel. Az egyik a a társkeresés ,a másik a lelki segítségnyújtás bármilyen témában.Egyszerűen nem tusom ,hogy kezdjek hozzá,blogot már írtam,nem jött be.
    Légyszi segíts!

    • Vida Agi

      2015. augusztus 21. péntek

      Ha van konkrét szolgáltatás, amit szeretnél nyújtani, tedd fel egy honlapra, a végén egy jelentkezési lappal, elérhetőségekkel, gondold végig, milyen célcsoportnak szeretnéd nyújtani és kezdd el hirdetni a Facebookon, ez a leggyorsabb stratégia az indulásra.

  • Halápi Anita

    2015. július 06. hétfő

    Kedves Ági!
    Tanácsodat szeretném kérni, hogy melyik vállalkozási formába kezdjek szerinted? Van netes oldalam, van árum, van vevőm is, de szeretném legalizálni, a KATA nekem nem jó mert nincs olyan sok bevételem, hogy meg tudjam termelni az 50 000 Ft-ot. Havi 20-30 ezres bevételem van, ami csak kereset kiegészítés, de nekem ez is elég. Szerinted?

  • Szabóné Kata

    2015. március 17. kedd

    Kedves Ági!
    Végigolvastam az előttem lévő hozzászólásokat és rájöttem az én gondom alapvertően az,hogy már azt sem értem amiről irsz.A nethez iszonyat antitalentum vagyok.Mert oké,elolvasom a net szótáradat és talán meg is értem ( huszadszorra)))))),na de megcsinálni??????Blogolni már elkezdtem egyszer de bevallom azt sem tudom hol?Nem emlékszem rá.Hülye dolog tudom,de ez van.
    Az viszont biztos,hogy a honlapom sajna 2009-es,az árak rajta ugyszintén,de nincs százezer forintom egy szakemberre,meg havonta még husz-harminc a karbantartásért.Nincs is két éve megrendelésem.Már arra gondoltam törlöm az egészet-hahahaha-ha tudnám,hogy kell?!?
    Talán el kéne mennem egy tanfolyamra.(?)Mármint számitógépesre?Vagy meg lehet oldani máshogy?Ebben kérnék segitséget.Előre is köszönöm.
    Kata

    • Vida Agi

      2015. március 29. vasárnap

      Elsőként talán tényleg érdemes lenne a számítógépes alapjaidat rendbetenni és utána már könnyebben menne a többi is. Sok helyen találhatsz kezdőknek való tanfolyamokat, könyvtárakban, művelődési házakban pl.

    • B. Zsófi

      2015. június 04. csütörtök

      Kedves Kata, én pontosan így éreztem magam, mint te. Aztán csináltam egy online wordpresses honlapkészítő tanfolyamot, ami abszolút kezdőknek szólt és lett saját blogom. Ja és hab a tortán, h kuponon vettem fillérekért a tanfolyamon való részvételt. Még mindig nem tudom felfogni, hogy januárban még sírtam, ríttam, h kellene nekem egy blog, honlap, most meg ott van és működik és szinte mindent egyedül állítottam be rajta. Szóval hajrá. Szóval nem hiszem, h százezer Ft kellene egy szakemberre.
      Én kerestem egy szakembert, aki óradíjért beállítja, ha vmit nem tudok. De ezek tényleg csak apróságok. Szóval tényleg hajrá.

      • Tóth Teodóra

        2015. június 14. vasárnap

        Kedves Zsófi!
        Megtudhatom az óradíjas szakember elérhetőségét? nekem is épp ilyen gondom van. köszönöm: Dorka (dorkateo-kukac freemail pont hu)

  • Horváth Imre

    2015. január 30. péntek

    Minden megy a maga útján, ha a Segítség a környéken megtalálható. A termék környékén. hosszú kitartó munkával is nehezen tágul a kör, de tágul. Vida Ági hírlevelei Segítség, biztatás, de minden a maga útján megy, s erre az útra, a zenei pályán is göröngyökkel teljes a csatlakozás. Segítsünk egymásnak a társak gyűjtésében, vevők gyűjtésében. Hatásos is lehet!

  • Gabriella

    2014. november 05. szerda

    szia, Ági,
    Az lenne a kérdésem, hogy hogyan lehetne még több ügyfelet szerezni coachinggal (tanácsadás/életmód kategória). Van honlapunk, és blogunk is, amit hetente írunk, és többször hirdetünk ingyenes coaching alkalmat kipróbálásra, és mégis nagyon kevés ügyfél jelentkezik.

    köszönöm előre is!
    Gabriella

    • Vida Agi

      2014. november 20. csütörtök

      A legtöbbször az szokott lenni a gond, hogy az embereknek fogalmuk sincs, miben hogyan segíthet nekik egy coach. Mutassatok nekik sok-sok kész példát erre, amiben magukra ismerhetnek.

  • Monostori Timi

    2014. szeptember 01. hétfő

    Kedves Ági, az enyém igazi buta kérdés: mi az az internetes tanfolyam? Hogyan néz ki egy ilyen?

    KÖszönöm! Timi

    • Vida Agi

      2014. szeptember 11. csütörtök

      Egy zárt online felületet kell elképzelni, olyan, mint ez a blog.

  • Éva

    2013. október 07. hétfő

    Kedves Ági, nekem az a kérdésem, hogy ötletem van egy saját vállalkozásra, de nem tudom elkezdeni, mert a férjem mindig azt mondja, hogy céget ne csináljak, mert rengeteg pénzemet elviszi. Magánvállalkozó ne legyek szintén ezért. Hogy lehet valaki legális úgy, hogy megérje az elején is, amikor még nincs ügyfélkör? Ráadásul nincs félretett x százezrem, amiből egy vállalkozást elindithatok. Mit csináljak?

    • levi

      2015. május 11. hétfő

      NA látod erre nem fog neked senki válaszolni mert nem lehet legális semmi ha nem vagy vállalkozó az ördögi kör bezárult. Ez a kérdést ÁGI sem hajlandó megválaszolni. 2013_2015 között eltelt pár év és nincs válasz.

      Marad a nem legális út. És csak akkor jelented be a dolgokat ha van bevétel ami legalább a KATA-t fedezi (50 Eft/hó). Vagy maradsz fekete. illegális de legalább békén hagynak és megélsz.

      • Vida Agi

        2015. május 12. kedd

        Erre van válasz, csak a kérdést nem találtam meg eddig 🙂
        A válasz: ne kezdj előkészítetlenül vállalkozást! Először kezdd el előkészíteni a tevékenységet:
        – indíts el egy blogot, egy honlapot, amin még nem értékesítesz, de már van hírlevélfeliratkozás,
        – amikor összegyűlt egy adatbázisod, egy követői tábor, akik már alig várják, hogy vehessenek tőled valamit, akkor indítsd el a vállalkozást!
        És rögtön lesz bevételed, amiből tudod finanszírozni azt a havi 50.000 Forintot, amibe pl. egy 8 órás KATÁS vállalkozás költsége kerül.

  • Kripnerné Rózsa

    2013. október 04. péntek

    Kedves Ági!

    Rendszeres hírlevél olvasód vagyok, és lenne egy kérdésem!
    Én partnerprogrammal szeretnék foglalkozni, azt hogyan tudnám elkezdeni?
    Válaszod előre is köszönöm!
    Rózsa

  • Majerné Baranyai Mária

    2013. február 07. csütörtök

    Kedves Ági!
    Miután elolvastam a könyvedet, és feliratkoztam a hírleveledre, nekivágtam. Egy hete elkészült a blogom, ma megcsináltam a Facebook-os oldalamat is, és közben tökéletesítem a termékeimet, melyet majd egyszer értékesíteni szeretnék (Cupcake-ek, Cake Popok és egyedi torták)Addig is infotermékben gondolkozom, amíg megszerzem a hivatalos papírokat a sütik árusításához.. A Blogomba írok minden nap, akkor is ha a gyerekek betegek. Akkor is ha már mindenki alszik. Ismerős? 🙂 Viszont a keresőoptimalizálás nem akar menni.. Vagy egy hét blogindulás után még ne ezen aggódjak? Forduljak szakemberhez?
    A másik dolog, hogy azon aggódom, hogy ha megmutatom mindenkinek hogy kell sütni a fent említetteket, ha tanfolyamot tartok, ha oktatok, akkor később ki fog tőlem venni? 🙂 A személyes konzultáció lehetősége továbbra is él?
    Szép estét!
    Köszönettel,
    Marcsi

    • Majerné Baranyai Mária

      2013. február 07. csütörtök

      Kedves Ági,
      Most láttam, hogy a másik témában feltett kérdéseimre már válaszoltál, köszönöm! Így itt most már nem kell újra megtenned! 🙂
      Viszont a kérdés második fele továbbra is itt lüktet állandóan fejemben.. Lesz e vásárlója a könyvemnek, magazinomnak, az ehető termékemnek, ha minden tudásom kiadom a blogomban, facebookon, hírlevelekben.. stb.
      Köszi, szép estét ismét 🙂
      Marcsi

    • Orsi

      2014. április 16. szerda

      Kedves Marcsi!

      Részt vettem egy szappankészítő tanfolyamon. Nagyon elégedett vagyok a szappanokkal, amit készítek, és tudom, nem fogok ebből élni. Csak magunknak és max. az érdeklődő családtagoknak fogok készíteni. De azért szoktam rendelni máshonnan is. Mert az szebb, vagy illatosabb vagy jobb a formája. Biztos, hogy ez nálad is így lesz!!

      Orsi

  • Kocziszky Andrea

    2013. január 14. hétfő

    Kedves Ági!

    Van egy komolyabb ismeretterjesztő blogom, amit egyre többször „ajánl” a google a keresések során. Tehát a látogatottsága stabil és vannak állandó olvasóim is. Idén szerzem meg a szakellenőri végzettséget, de már pénzt szeretnék keresni a mostani (folyamatosan gyarapodó) tudásommal. A fejlődésemhez új eszközök kellenek, és a gombatúrák is pénzbe kerülnek.
    Milyen termékkel tudnék a nulláról elindulni?

    Üdvözlettel,
    Kocziszky Andrea

    • Vida Agi

      2013. január 30. szerda

      online tanfolyammal lenne érdemes próbálkoznod, ez az, aminek nagy a relatív értéke és ahhoz képest alacsony az indulási költség.

  • ága

    2012. december 13. csütörtök

    szia Ági, nemrég indítottam el mibőlkössek? néven fonalblogomat és webáruházamat. a webáruházban kézzel font szári selyem fonalat és banán fonalat kínálok. tele a net kézimunkázó nőkkel, blogolókkal de hogy érhetném el őket? alig várom, hogy hírlevelet küldjek a listámnak, de előx azt fel is kell építeni. kérlek, adj tanácsot, hogy hogy indulhatnék el feléjük. köszönöm
    ága

    • Vida Agi

      2013. január 07. hétfő

      Többféle módon szerezhetsz látogatókat, ezek:

      1. Linképítés
      2. Keresőoptimalizálás
      3. E-mail marketing
      4. Közösségi marketing
      5. Tartalomépítés
      6. PR
      7. Videómarketing
      8. Affiliate
      9. Partnerkapcsolatok
      10. Vírusmarketing
      11. Bannerek
      12. Offline eszközök (újsághirdetés, tv reklám stb.)

      Kezdőknél az ingyenes forgalomforrások leginkább a Facebookon megosztott linkek és a keresőből érkező forgalom (ezt tartalomfejlesztéssel, keresőoptimalizálással és linképítéssel lehet növelni), illetve az olcsó módszerek közül a Facebook hirdetések, a Google Adwords hirdetések és a Facebook alkalmazások azok, amikkel meg lehet próbálkozni.

  • Balázs

    2012. december 01. szombat

    Kedves Ági!

    Először is köszönjük a tippeket nagyszerűek! Nekem a problémám kicsit más. Ha feliratkoztam a levlistádra, akkor a hivatalos teendökről mikor kapunk információt? Például érdekelne, hogy az első 36000 Ft-t hogyan tetted legálissá?
    Remélem válaszolsz az ilyen kérdés így nyilvánosan.

    Köszönöm
    Balázs

    • Vida Agi

      2012. december 11. kedd

      A hivatalos teendőkkel nagyon részletesen nem tudok foglalkozni, mert ahhoz minimum könyvelőnek kéne lennem és a szabályok folyamatosan változnak. Az első fillértől kezdve mindent számlásan csináltam cégben.

  • Szeilerné Marika

    2012. november 07. szerda

    Köszönöm Ági !

  • Szeilerné Marika

    2012. november 05. hétfő

    Kedves Ági!
    Régóta kapom tőled a leveleket, olvasom is őket rendszeresen, és segítséget szeretnék kérni tőled. Addig eljutottam,hogy beléptem egy számomra tetsző MLM rendszerbe ez egy termékkel foglakozik Magyarországon és több külföldi országban is. ennek a cégnek van honlapja, és én is tudom a linket továbbküldeni, és ha továbbküldöm akkor az én kódommal tudnak regisztrálni a rendszerbe. Ez szép is jó is. De mégsem jelentkezik rá elég ember, mert csak hirdetés útján tudom terjeszteni ezt a linket ami nem hatékony. Ebben kérném a segítségedet, hogy egy ilyen MLM rendszerben hogyan lehetek hatékony itt az interneten. Tudnál nekem tanácsot adni ? Ugyanis én nem tudok olyan weboldalt készíteni aminek a címe a termék, hiszen nem az én tulajdonom. Legalábbis én így gondolom.
    Marika

    • Vida Agi

      2012. november 07. szerda

      Írd össze milyen problémára nyújt megoldást a terméked, aztán indíts egy olyan honlapot vagy blogot, ahol ezekről a problémákról írsz, ezzel összegyűjtöd azokat, akiknek hasznos lehet a terméked.

  • Moravcsik Andrea

    2012. október 29. hétfő

    Kedves Ági,

    egyéni konzultáció kérhető? Nagy szükségem volna rá.

    köszönettel,

    Moravcsik Andrea

    • Vida Agi

      2012. november 07. szerda

      Igen, van ilyen, írj az asszisztensemnek Bettinek a beatrix@gazdagmami.hu címre és elküldi a részleteket.

  • Gábor

    2012. október 25. csütörtök

    Kedves Ági,

    Férfi emberként írók erre az oldalra és minden tiszteletem az öné. Fantasztikus, hogy motiválja az embereket, ellátja őket tanácsokkal.
    Az Interneten kerestem megoldást a jelenlegi problémámra, ami az álláskeresés. Már egy ideje nem kapok állást, így elkezdtem más lehetőségek után kutatni, mert már kezdek belefáradni az álláskeresésbe, a kiszolgáltatottságba, miközben nem jutok egyről a kettőre.
    Gondolkodtam a weboldalon, mint lehetőségen, de egyből felmerült a kérdés, hogy mivel, mely tartalommal is tudnám megtölteni?
    Ezen a ponton igyekeztem ötleteket, tanácsokat felkutatni, de sem a saját agysejtjeim, sem a barátaim, se az Internet révén nem találtam megoldást, az, az öletett.
    Kezdem is úgy érezni, hogy nem értek semmihez, és ötletem sincs olyan, ami eladható lehetne egy weboldal formájában, mert a szakmáim és a hobbyjaim olyanok, amikkel szűk réteget lehet elérni.
    Szerintem ez mindenki problémája, az: ötlet. Persze lehetne már működő platformokat is „másolni”, mint pld egy Társkereső oldal, ami önmagát tölti fel tartalommal.
    Gondolkodom tovább, hátha beugrik valami.

    Gábor

  • Detti

    2012. szeptember 30. vasárnap

    Sziasztok LÁnyok, Ági!

    Végigolvastam a bejegyzést és a hozzászólásokat. Magdihoz hasonlóan én is csak kamillázok. Miért? Természetesen én is azért vagyok itt, hogy végre pénzt keressek. Van egy gyönyörű szakmám, amit imádok, és szerintem jól csinálok (lakberendező vagyok), de sajnos nincs elég munkám, nem keresek pénzt. Vajon a leirtakat hogyan tudom beépiteni az én marketingembe? Szolgáltató vagyok , nem termékeket értékesitek. Azt sem tudom, hogyan kezdjem. Blogom van, kevesen látogatják, facebook oldalon sokan szeretik a posztjaimat, de mikor becsempészek egy-egy blogomra irányuló linket, vagy „üzleti” hirdetést, a várt érdeklődés elmarad, csend lesz. Teljesen egyértelmű, én nem csinálok jól valamit. De mit? Segitesz Ági? Mit látok rosszul? Köszönöm előre is a választ.

    • Vida Agi

      2012. október 08. hétfő

      A szolgáltatás is termék, amit el kell adni. A látogatottságot linképítéssel, keresőoptimalizálással, sok tartalommal és hirdetéssel (Adwords, Facebook stb.) tudod növelni. Az emberek többsége első ránézésre nem vásárol egy weboldalon, különösen szolgáltatást nem, ezért érdemes hírlevél-listát építeni a látogatóidból, mert így később is el tudod őket érni, akkor, amikor valóban szükségük lesz a szolgáltatásodra.
      De mindenkelőtt: gondold végig, kik a célcsoportod, kik azok, akiknek szükségük van a szolgáltatásukra és őket próbáld elérni, nekik hirdess, nekik találj ki ajánlatokat, mert ha vaktában „lövöldözöl”, az nem lesz eredményes.

  • Talabos Viktória

    2012. augusztus 22. szerda

    Körkérdés, lányok 🙂

    Mit gondoltok, melyik az egyszerűbb: kapsz egy működő rendszert és vidd úgy tovább (egyik napról a másikra beletanulva mindenbe), hogy ne érezzenek változást az Erőben, vagy nulláról elkezdeni egy vállalkozást? 🙂

  • Orsi

    2012. július 07. szombat

    Kedves Ági!

    Gratulálok az oldaladhoz, nagyon sok szuper ötletet kaptam már tőled! Most azonban megakadtam 🙁

    Sokakhoz képest több mint szuper helyzetben vagyok, a vállakozáshoz (kismama és babafotózással foglalkozom) minden adott, honlap, blog, fb-oldal, technikai felszerelés, stúdió, már „csak” a vendégek hiányoznak.

    Próbáltam hasonló célcsoportú cégekkel keresztmarketinget, de azt mondják rizikós, h ajándékot adjanak a vevőiknek. Írok egy oktatósorozatot is hogyan fotózzuk a gyerekünket témakörben, teljesen az alapoktól, azonnal használható ötletekkel, tök kezdőknek, érthetően, használhatóan, de semmi reakció, pedig egy gyerekprogramokat gyűjtő oldalon jelenik meg (manóprogram). Gyerekszigetre vittem szórólapokat, egyik oldalán csupa fotózási ötlettel, vittem játszóterekre plakátot, rajta QR kóddal, honlapcímmel, szintén gyerekfotózási ötletekkel, reakció szintén semmi.
    Több Class Fm-es műsorvezető járt nálam, régi kollégáim, a néptől a reakció szintén semmi.

    Hírlevelem nincs, de őszintén szólva ha lenne se tudnám, mit írjak bele 🙁

    Kezdem azt gondolni, h be kell csukni a boltot, pedig aki látja a képeimet, az imádja őket, legutóbb pl Dubaiból jöttek hozzám.

    Van valami jó ötleted, mi lehetne a következő lépés, hogy igenis működjön a bolt? A konkurencia bónuszbrigádozik, de arra a szintre nem szeretnék süllyedni.

    Nagyon köszönöm,
    Orsi

    • Vida Agi

      2012. július 13. péntek

      Szerintem mindenképpen kezdj el hírlevelezni, mert ennél jobb mód nincs arra, hogy rendszeresen megszólítsd és ajánlatokkal megtaláld a célcsoportodat.

      • Orsi

        2012. augusztus 14. kedd

        Koszonom, ugytunik, nem uszom meg a hirlevelet 🙁

  • Brigi

    2012. június 18. hétfő

    Kedves Ági!

    2 anyukával együtt indítottuk el az oldalunkat, ahol gyerekeknek és lassan Anyukáknak is szóló cikkek, termékek fognak megjelenni. Már most kapható online angol nyelvoktató, mesekönyv és színező és a termékkört folyamatosan tervezzük bővíteni. Szeretném megkérdezni, hogy mit tanácsolnál a feliratkozás meggyorsítására?

    Előre is köszönöm válaszodat!

    Brigi

    • Vida Agi

      2012. június 21. csütörtök

      Ahhoz, hogy több feliratkozód legyen 2 dolgon kell változtatnod:
      1. a látogatóid nagyobb arányban iratkozzanak fel a hírlevélre: ahhoz, hogy ezen változtatni tudj, először is nézd meg, a látogatók hány százaléka iratkozik most fel a hírlevélre. Ami gond szokott lenni:
      – nem találják meg a feliratkozási lehetőséget az oldalon
      – megtalálják, de nem elég vonzó az „ajánlat” vagy nem elég érthető a leírása, esetleg elbizonytalanodnak az űrlap kitöltése közben és ezért nem iratkoznak fel.

      2. több látogatód legyen: minél több látogatód van, annál többen látják a feliratkozási lehetőséget is.
      A legegyszerűbb módszer több látogatót szerezni: a Google Adwords, az Etarget vagy a Facebook hirdetés.
      Van még sok egyéb módszer is látogatószerzésre, ezek:
      1. Linképítés
      2. Keresőoptimalizálás
      3. E-mail marketing
      4. Közösségi marketing
      5. Tartalomépítés
      6. PR
      7. Videómarketing
      8. Affiliate (saját partnerprogram)
      9. Partnerkapcsolatok
      10. Vírusmarketing
      11. Bannerek
      12. Offline eszközök (újsághirdetés, autómatrica, plakát stb.)

  • Baniko

    2012. június 15. péntek

    Kedves Ági!
    Már korábban is olvasgattam cikkeidet, persze 2 nagyon eleven gyerkőc mellett erre kevés időm volt. Igazából, most, hogy a lányom is már ovis, van időm azon gondolkodni, hogy mit is szeretnék a jövőben csinálni. :-)) Egy biztos: a hobbimra, a varrásra/kézművességre szeretném a hangsúlyt helyezni, ill. azt szeretném, ha a hobbimból jól jövedelmező munkám lenne. Azt már kitaláltam, hogy első körben mivel indulok el: játék babáknak varrok egyedi, minőségi alapanyagokból ruhákat – egyelőre csak a legnépszerűbb B betűs játékbabának, s később nagyobb méretűeknek is tervezek ruhavarrást. Igény is lenne rá, eddig nagyon pozitív visszajelzéseket kaptam. A kérdésem az lenne, hogy miről írjak a blogban? (A tárhelyem már megvan, s hamarosan meg lesz a domain nevem is.) Nyilván készítek majd egy galéria oldalt is, ahol a már elkészült egyedi ruhákat bemutatom, s később webáruházat is szeretnék, de mit írjak a blogban? Varrással kapcsolatos dolgokat? Pl. hogyan szabok át meglévő ruhából a lányomnak egy szoknyát vagy korábban milyen párnákat, játékokat készítettem gyerekeimnek? Mi alapján választok anyagot? Tudnál nekem ez ügyben segíteni? Nem vagyok valami „írogatós típus”… Előre is köszönöm.

    • Vida Agi

      2012. június 17. vasárnap

      Jók ezek a témák, amiket írtál. Emellett bemutathatod azt is, mi hogyan készül el, készíthetsz a műveidről fázisfotókat, leírhatod a ruhák „történetét”.

      • Baniko

        2012. június 18. hétfő

        Ági, köszönöm szépen a választ.

Comment navigation