Hogyan lesz a semmiből valami, avagy min múlik a pénzkeresés?

Ha kezdőként indulsz el a vállalkozások világába, tőke nélkül, befektethető összegek nélkül és legfeljebb csak arra van módod, hogy a GYES összegéből tegyél félre domainnévre, akkor felmerül a kérdés, hogy mikor és hogyan lesz ebből a pénzből valami. Hát akkor most elmesélem…

Első befektetésként egy domainnevet és egy tárhelyet vásároltam bruttó 3600 Forintért. Kezdhettem volna ingyenes blogon is, de akkor ez tűnt jó megoldásnak. Az ingyenes tárhely mindig együttjár azzal, hogy a szolgáltatók dönthetnek a fejed felett (pl. 1-2 nap szerverleállás, megszüntetik a blogodat, mert valaki reklamált ellene, vagy új szabályokat vezetnek be, mint nemrégiben a blog.hu-nál a reklámok bevezetése, aztán pedig a szabad kommentelés korlátozása).

Hosszú távon az ingyenes blog vagy az ingyenes tárhelyszolgáltató azt jelenti, hogy kompromisszumokat kell kötnöd. Viszont kezdetnek, gyakorlásként nagyon jó eszköz lehet, ezért ne vesd el. Megteheted azt, hogy amikor már felépítettél egy olvasótábort, és látod, hogy van igény a tudásodra, akkor indítod el saját domainen az oldaladat, a blog látogatóit pedig áttereled az új oldalra. A blog és az új oldal tökéletesen kiegészíthetik egymást.

Az első pár ezer Forint befektetését tehát megúszhatod. Amit viszont mindenképpen be kell fektetned a pénzkereséshez, az a szellemi tőkéd. Az első 4 hónapban csak a tudásomat és a munkámat fektettem be. Ebben a szakmában (mint minden más szakmában) ugyanis a gyakorlat sokat számít. Elkezdtem létrehozni az oldalamat és minden nap írtam rá. Ha valamiben elakadtam, utánanéztem, addig kerestem, amíg nem találtam meg a megoldást. Azóta közel 500 embert tanítottam meg ugyanerre és látom milyen hibákat követnek el a legelején. A legfőbb hiba az szokott lenni, hogy túlságosan tökéleteset szeretnének alkotni: hónapokat eltöltenek a tökéletes dizájn megtalálásával és kialakításával, hetekig írnak egy blogbejegyzést, hogy tökéletes legyen, hónapokig írják az ingyenes e-bookot, az e-mail tanfolyamot, és nem mernek kirukkolni vele, mert még „nem elég jó”.

Hát kéremszépen itt nem kell tökéletesnek lenni, de szégyellősnek sem. Az első honlapdizájnomat fél óra alatt feltettem az oldalra, aztán minden nap igazgattam rajta még egy kicsit. Majd 1 hónap után a kukába dobtam, mert nem tetszett 🙂 De mindeközben a lényegre figyeltem: a látogatószerzésre, a tartalom bővítésére, mert a dizájn a kutyát nem érdekli, ha az oldalad tartalma jó és értékes. Sőt továbbmegyek: nem szabad hónapokat foglalkoznod lényegtelen dolgokkal, miközben megfeledkezel arról, ami a valódi pénzt hozza. Ez olyan alapszabály, amit tegyél ki a falra és néha mantrázd egy kicsit, különben időről időre meg fogsz feledkezni róla.

Mi az a két dolog, ami a pénzt hozza majd neked? A listaépítés és a jó tartalom. Ahhoz, hogy a listád épüljön el kell érned, hogy a látogatóid feliratkozzanak a hírleveledre (ennek lehet az eszköze az ingyenes e-book vagy az e-mail tanfolyam, amit ajándékként ajánlasz fel nekik, ha feliratkoznak a hírlevélre).

A jó tartalom pedig afféle jolly joker: használhatod keresőoptimalizálásra, a látogatóiddal való kapcsolatépítésre, tapasztalatok megosztására, a szakértelmed bizonyítására és még ki tudja mire. Tudnod kell azonban, hogy ez nem tudományos esszé és nem szakcikk. Egy blogban nem kell tízezer karakteres tudományos elemzéseket írnod, inkább rövid, tömör és hasznos írásokra van szükséged, minél gyakrabban (írhatsz kéthetente is, de korántsem lesz olyan dinamikus az üzleted fejlődésének üteme)

Amikor a látogatottságod és a feliratkozóid száma elért egy bizonyos mértéket, előrukkolhatsz a termékeddel. Pontosan mikor legyen ez az időpont? Az első kampányom idején 200 fős volt a listám és nagyon örültünk, mert 12 darabot sikerült eladni a termékből. Így lett 4 hónap alatt a 3600 Forintból 36000.

Mi legyen a termék? Ha nulláról indulsz, akkor lehetőleg olyasvalamivel indíts, amit te magad képes vagy minimális befektetéssel vagy csak szellemi tőkével előállítani. Például egy internetes tanfolyam kiváló megoldás lehet (én is ezzel kezdtem).

Szerintetek mit csináltam a 36000 Forintommal? Többször láttam már, hogy az emberek az első bevétel felett érzett örömükben:
1. elköltik az egészet (meglepik magukat valamivel, aztán befizetik az elmaradt villanyszámlát)
2. egy darabig pihennek, hiszen most kerestek egy „csomó” pénzt.

Az első bevételemből először egy kicsit ünnepeltünk, aztán befizettem magam két újabb tanfolyamra, mert tudtam, most nem szabad megállni. Bár akkor ezt nem fogalmaztam meg ilyen szépen magamnak, de valahogy éreztem, ha kevés tudásból tudtam értéket teremteni, akkor több tudásból még nagyobb értéket tudok teremteni majd. És így is lett.

A második kampányom bevételét termékfejlesztésre és új oldalak indítására költöttük, fejlesztettünk, mert tudtuk, hogy ennél még van feljebb is. A harmadik kampány bevételét azóta sem tudtuk elkölteni 🙂

Hogyan indíts te is nulláról online vállalkozást? Tanuld meg itt >>

128 Comments

Comment navigation

  • Eszter

    2012. június 03. vasárnap

    Szia!

    Nagyon tetszik, amit csinálsz, s érdeklődni szeretnék, hogy egy ilyen e-book-nak vagy tanfolyamnak, hogyan megy a számlázása?

    köszönöm: Eszter

    • Vida Agi

      2012. június 04. hétfő

      Ugyanúgy, mint bármilyen más terméknek vagy szolgáltatásnak: amikor megvásárolják a terméket, kiállítod és postán elküldöd a számlát.

  • Greg

    2011. augusztus 15. hétfő

    Kedves Ági!

    Köszönöm azt a sok hasznos anyagot amit Tőled kapok. Nem vagyok gyesen lévő anyuka, de mindig szívesen olvasom a leveleidet.
    Érdekesen leírod, hogy mit, hogy kellene csinálni egy önálló vállalkozás elindításához, ill. bizonyára hasznos lehet a Start csomag is, de van egy kérdésem: az aki nem ért hozzá, az szerinted hogy fog elindítani egy „vállalkozást” (azon kívül, hogy vesz egy domain nevet, ill. tárhelyet), mert ki fog neki csinálni blog-weboldalt? (és mennyiért?)
    Nem hiszem, hogy egy weboldal olcsó mulatság lenne..ha pedig nem az, akkor az egész vállalkozás „halálra van ítélve”, hiszen hozzáértés és pénz nélkül nem tudunk továbblépni!

    Kíváncsian várom véleményedet, tanácsaidat!

    Üdvözöl:
    Greg

    • zsu

      2011. augusztus 15. hétfő

      Kedves Greg!

      bár nem az én posztom, de válaszolok: egy honlap elkészítése nem olyan nagyon nagy ördöngőség. egy WordPress feltelepítése és testreszabása abszolút kezdő szintről indulva is megoldható pár nap alatt. a nagyobb feladat ezt a honlapot keresőoptimalizálni és hasznos tartalommal megtölteni!
      wp kérdésekben rengeteg segítséget lehet találni a neten (ezzel foglalkozó honlapok és fórumok)
      üdv

    • Vida Agi

      2011. augusztus 16. kedd

      Egyetértek az előttemszólóval : egy honlap elkészítése nem olyan nagy ördöngösség, mint amilyennek tűnik. Egy tartalomkezelő rendszert kell telepíteni (pl. WordPress, Drupal, Joomla), amik teljesen ingyenesek (én a WordPresst ajánlom, mert kezdők számára a legegyszerűbb és sokoldalúan testreszabható). A word-press.hu -ról tudod letölteni. A nagyobb feladat valóban a tartalommal való megtöltés, a piackutatás, a keresőoptimalizálás és a marketing.

  • foglszingerné herczeg magdolna

    2011. június 27. hétfő

    Sziasztok!
    Én még mindig csak kamillázok , olyan sok kifejezés ismeretlen a számomra. Néha az az érzésem támad hogy ezek nem is Magyarul beszélnek.Igen én is idősebb korosztályhoz tartozok. 53éves vagyok munka és egészség nélkül, a teljes jövedelmem 27 ezer ft/ hó. aki próbált már megélni ehhez hasonló összegekből az tudja miért vagyok itt, meg próbálok pénzt keresni a megélhetésemre. Nem úgy nőttem fel mint a mai fiatalok nagy része, hogy a szülők már kezelték a gépet a gyerek meg már az alsó tagozatban tanulta az iskolában a gép kezelését, nálam fordítva volt, én tanultam az alsós gyerekemtől , de nem mertem oda ülni amíg el nem végeztem 1 alapfokú tanfolyamot,40 évesen, azóta merem kezelni a gépet, és a netezést csak magamtól tanultam meg. És képzeljétek ezzel a „tudással” akarok pénzt keresni.Nagyon szeretném megtanulni a netes pénzkeresést, remélem elég szájbarágós lesz az oktató csomag, mert nekem az kell.pár évvel ezelőtt a Hot-Dogon készítettem magamnak egy profilt , azt nagyon élveztem. A szerkesztéshez a tudást, ismerősöktől kértem és kaptam. Remélem sikerülvalami kézzel fogható eredményt elérnem.
    Szép napot mindenkinek.
    Magdi

  • Györgyi

    2010. november 16. kedd

    Kedves Ági,

    Rendszeresen olvaslak, és a sok marketinges blogból a Tiéd a legéletszagúbb, gratulálok!

    Egy, inkább vállalkozói tevékenységgel kapcsolatos kérdésem van: az e-book vagy oktatási célú anyagok értékesítését (amikor link alatt érhető el a tanulmány a vevőnek, (tehát nem CD vagy nyomtatott könyv formájában) milyen SZJ v. TEÁOR kód alatt végzitek? Belefér az „egyéb oktatás” tevékenységbe?

    köszönettel: Györgyi

    • Vida Agi

      2010. november 16. kedd

      Ez lehet egyéb oktatás, tanácsadás vagy tréning is.

  • Detti

    2010. október 26. kedd

    Kedves Ági!

    Az utóbbi időben mindennapos vendéged vagyok, és szerencsére néhány napja megrendeltem végre a tanfolyamot is.
    Remélem jól választottam, az Infotermék MOST képzést.
    Már annyira izgatott, és éhes vagyok a tudásra, hogy hozzákezdtem az alkotáshoz az eddigi általad nyújtott ingyenes infók alapján.
    Ez lett belőle
    http://5percessmink.blogspot.com/
    Ha van egy pici időd, megköszönöm, ha rákukkantasz!

    Üdv: Detti és Dávidka

    • Vida Agi

      2010. október 26. kedd

      Jó az ötlet és szép az oldal, gratulálok! 🙂

      • Detti

        2010. október 26. kedd

        Köszi szépen! 🙂

  • S. Annamária

    2010. október 26. kedd

    Kedves Ági!

    A múltkori kérdésemhez tenném hozzá, hogy kipróbáltam és valóban nem működik, nem engedik a linkajánlók mégegyszer beírni ugyanazt a linket, neked hogy sikerült?
    A hírlevél kód beszúrásával sem jutotam előbbre.
    Tudnál ezekben segíteni? Köszönöm

    Annamari

    ez volt a korábbi:

    „Szia Ági!

    Ezt kipróbáltam, de nem tudom, hogy a blogom HTML forráskód oldalán hova szúrjam be az űrlap kódot?

    “Gyömbi, a docs.google.com-al készíts egy feliratkozó űrlapot és annak a kódját illeszd be a blogba. Egy táblázatba gyűjti majd a feliratkozóidat, indulásnak ez bőven elég.”

    Másik kérdésem:
    Az újabb bejegyzéseket hogyan írjam be a linkajánlókba?
    Egyszerűen csak a blog url címét minden ajánlásnál újra és újra,
    csak a kulcsszavakat változtatva?”

    • Vida Agi

      2010. október 26. kedd

      Szia,

      a hírlevélfeliratkozás technikai megoldásáról itt készítettem egy teljes leírást és összeállítást: http://www.gazdagmami.hu/internet-marketing/listaepites-2

      Linkajánlásnál érdemes 2-3 féle változatot készíteni legalább a címből, leírásból, kulcsszavakból és ezeket változtatni minden jelentkezésnél.

  • zsu

    2010. október 23. szombat

    Kedves Ági!

    a cikkel kapcsolatban megkérdezhetem, hogy milyen tanfolyamra mentél el??
    én jelenleg gyed-en vagyok. lennének ötleteim, de mindig van valami nagyon jó kifogásom, amiért nem vághatok (még) bele, mindenesetre tanulni is szeretnék. hatalmas önbizalmamnak hála, úgy érzem, semmihez sem értek, úgyhogy mindenképpen el akarok indulni valamerre. csak ugye a kérdés: merre? (talán indíthatnék egy blogot, amiben minden helyzetre írnék kifogást, hogy miért ne! 😀 )
    a másik kérdésem pedig az lenne, hogy a partnerprogramos bevételre úgy tudok szert tenni, ha tudok számlát adni? számlát pedig úgy tudok adni, ha egyéni vállalkozó vagyok? ez esetben viszont elveszítem a gyed-et!?
    miért érzem én, hogy sakk-matt?

    egyébként, köszönöm, hogy vagy nekünk! 🙂 bár még nemrég találtam erre az oldalra, de hála neked minden bejegyzésért!!

    zsu

    • Nagy Éva

      2010. október 23. szombat

      milyen területek érdekelnek, amiről lebeszéled magad?:D

      • zsu

        2010. október 23. szombat

        általában mindenről lebeszélem magam. 😀

        • Nagy Éva

          2010. október 24. vasárnap

          majd mi rábeszélünk?)

    • Vida Agi

      2010. október 25. hétfő

      Zsu, szkeptikusok blogja, jó ötlet 🙂 Írhatnál arról, miért ne írjunk blogot 😀

      Ez sakk-matt, de mégse. Mert a vállalkozásodnak lehet bevétele a GYED-TGYÁS alatt, végezheted a cégvezetést, de te nem dolgozhatsz, viszont más igen. Például létrehozhattok úgy egy céget, hogy egy másik családtagod is beltag (Bt. esetén) vagy tag (Kft. esetén) Ha neki legalább heti 36 órás bejelentett munkája van, akkor nem kell utána járulékot fizetni (ha te kültag vagy, akkor utánad sem) és működhet tovább a cég.

  • Lilla

    2010. október 23. szombat

    Van újabb kérdésem, ha még lehet:-)
    Használható a tök jó kifejezés mottóban? Szerintem nagyon hangzatos lenne az MBT mozaikszóra a Mert Benne Tök JÓ… Úgy tudom, a magyar nyelv már elfogadja (bár anyukám még mindig leharapja a fejemet érte). Ti mit gondoltok?

    • Nagy Éva

      2010. október 23. szombat

      egyéni vélemény, de mint anya én is utálom.. és nem is használom..
      „Mert Benne a Tuti” 🙂

      de ahogy Ági mondja ez csak egy vélemény:D

      • Nagy Éva

        2010. október 23. szombat

        „Mindig Benne Talpalunk”:D

    • Vida Agi

      2010. október 25. hétfő

      Szerintem ez tök jó 🙂 Lehet használni 🙂

  • S. Annamária

    2010. október 23. szombat

    Szia Ági!

    Ezt kipróbáltam, de nem tudom, hogy a blogom HTML forráskód oldalán hova szúrjam be az űrlap kódot?

    „Gyömbi, a docs.google.com-al készíts egy feliratkozó űrlapot és annak a kódját illeszd be a blogba. Egy táblázatba gyűjti majd a feliratkozóidat, indulásnak ez bőven elég.”

    Másik kérdésem:
    Az újabb bejegyzéseket hogyan írjam be a linkajánlókba?
    Egyszerűen csak a blog url címét minden ajánlásnál újra és újra,
    csak a kulcsszavakat változtatva?
    Előre is köszönöm!
    Annamari

  • Lilla

    2010. október 22. péntek

    Ági!
    Fogalmam sincs, mit lehetne blogolni MBT cipőkről 🙁 Ingyenes e-book?! – szintén elképzelhetetlen számomra ilyen témában. Van valami indítóötleted? Bár megyek a 3 a kislányra, addig is jó lenne haladni valamit…

    • Vida Agi

      2010. október 22. péntek

      Nem a cipőkről kell blogolni: a problémákról, amiket megold!

  • Ágni

    2010. október 18. hétfő

    Ági, nem jelentkeztem magánban, mert írásaid nyomán körvonalazódott, hogyan tegyek rendet rengeteg internetes anyagomban, amikkel szégyenletesen kevés pénzt keresek, mert nem tudom még mindig pontosan a hogyant. Van egy szállásfoglaló oldalam, OK, azzal keresek amennyit lehet egy kis egyszemélyes vállalkozásnak a nagy turistairodák mellett, de tudom pl. a görög receptes blogomból lehetne pénzt kihozni, csak nem tudom hogyan (mi a fenét árulhatok az oldalon és hogy?). Képtelen vagyok túl sokat kutakodni a neten, mert több szálon futnak a tevékenységeim és gyanítom ez lehet a baj, nem lehet egy s”+!el több székre ülni. De nagyon inspirálóak az írásaid, és talán lassan kialakul, örök hála neked és nagy GRATULA megint!

    • Vida Agi

      2010. október 18. hétfő

      Dehogynem lehet, csak jó nagyra kell növeszteni 😀 Jó munkát! 🙂

  • Zsuzsa

    2010. október 17. vasárnap

    Szia Ági!
    Az lenne a kérdésem, hogy mit tudsz ajánlani olyan kismamának, akinek nincs „kézzelfogható” szakmája? Ügyvezetői asszisztensi (=titkárnő 🙂 ) OKJ-s végzettségem van, gimi után csináltam (elkezdtem a környezetkutatói egyetemet is, de nem sikerült sajnos benn maradnom…). Nincs semmi kézügyességem, egy gombot is elég csúnyán varrok vissza… 🙁

    Jelenleg gyeden vagyok 11 hónapos kisfiammal, 2 évesen bölcsibe megy, engem nagyon várnak vissza dolgozni (szerencsére), de nem akarok sokáig azon a munkahelyen maradni, mert nem biztos, hogy 30 éves korom fölött ki fog elégíteni a kávéfőzés, meg a postára és bankba járás minden áldott nap…

    Szóval nagyon szeretnék valamit csinálni. Partnerprogramokba való belépés tűnik a legésszerűbbnek, bár nemhogy az én nevemen nem tudjuk csinálni (amíg gyeden vagyok), de még a páromén se, mert ő meg köztisztviselő, ő se csinálhat semmit emellett a beosztás mellett.

    Gondolkodom egy blog elindításán, ami olyan témákat tartalmazna, amik érdekelnek, érdekes cikkek, hírek, információk (esetleg ajándékötletek, diétás tippek -párom cukorbeteg, én PCOS-s vagyok-, kedvenc idézetek…stb. De ebből hogy lesz pénz? 🙁

    Lelkesen olvasom a blogodat meg a hírleveleket, kezd körvonalazódni a dolog, de még mindig ott a „hogy jutok én pénzhez?” dilemma.

    Köszönöm előre is a válaszodat!

    • Nagy Éva

      2010. október 17. vasárnap

      Szerintem ha az asszintensi munkában szereztél tapasztalatot, akkor arról is készíthetnél ebookot, pl iratrendezési ötletek, ügyintézési menet, hasznos tanács a postával kapcsolatban:)
      Ha ilyen feladatod nem volt, akkor a betegség is érdekes téma, a PCOS nem tudom mi, persze most utánanézhettem volna, de ez az igazság. A kedvenc idézet is jó téma, készíthetnél pl. olyan ebookot, ami egyes témákhoz kapcsolódik: esküvő, szülinap, anyák napja, apák napja, stb. Ebből is lehet több csoport: komoly, vers, vicc, kép, stb…Ha a letöltés előtt adsz ízelítőt és az minőségi akkor szerintem kisebb összegekért letöltik a gyűjteményeket.
      Aztán ha blogot vezetsz, pl ciki szövegek ismerkedéshez, stb. akkor nő a látogatottság és elkezdhetsz kapcsolódó termékeket árulni. Akkor ingyen adod az ebookot, de vásárolható nálad pl idézetes könyvecske, meghívó,receptes könyv a betegséggel küzdőknek..

      • Zsuzsa

        2010. október 19. kedd

        Köszönöm a hozzászólást, az idézetes blogon már gondolkozom! 🙂

    • Vida Agi

      2010. október 18. hétfő

      A PCOS nagyon fontos téma és sokakat érdekel, erről érdemes oldalt indítani, jó lenne, ha fellelhető lenne minden információ erről egy helyen. Pénzt itt lehet a különféle megoldások árusításával keresni (táplálékkiegészítők, teák stb.), de partnereket is lehet keresni, akiket kiajánlasz (orvosok, Kaáli Intézet stb.), lehetséges akár egy magazint vagy könyvet is kiadni erről, vagy egy fizetős klubot indítani, ahol a sorstársak egymásnak nyújtanak támaszt, segítséget (ezt a magazinnal is kombinálhatod)

      Az ügyintézésnél pedig azt tudnám elképzelni, hogy vagy te nyújtasz ilyen szolgáltatást olyan cégeknek, akik nem akarnak vagy nem tudnak titkárnőt teljes munkaidőben foglalkoztatni, vagy pedig abban segítesz a cégeknek, hogyan szedjék rendbe az adminisztrációjukat.

      • Zsuzsa

        2010. október 19. kedd

        Köszönöm, Ági, a PCOS honlap már évek óta működik, teljesen átfogó, minden kérdésre választ ad, a legjobb orvosok és dietetikusok közreműködésével, fórumajánlóval, önsegítő körök elérhetőségeivel, orvosajánlóval..stb. Én is mindent tőlük tudok (nem mellesleg nekik köszönhetem, hogy babám lehet), szóval max. tőlük tudnék átmásolni mindent. Aminek nem sok értelmét látom. 🙁
        Marad a másik téma… MÁr gyűjtöm is az anyagot.
        Még egy kérdés: nincs olyan bejegyzésed, ahol példákon keresztül mutatod be a netes pénzkereseti lehetőségeket? Megmondom őszintén, sok blogot olvasok (általában indexes), de egyet sem találtam még, ami akármilyen módon vásárlásra ösztönözne (kivéve a saját kézzel készített termékek árusítása).

        Köszönöm!

        • Vida Agi

          2010. október 21. csütörtök

          Arra gondolsz, hogy mutassak meg blogokat, amik eladnak és hogy hogyan teszik ezt?

        • Zsuzsa

          2010. október 22. péntek

          Igen, arra gondoltam, elég vizuális típus vagyok. Nem a „varrtam egy mei-tai kendőt, és eladom a neten” típusú blogokra gondolok, ha lenne kézügyességem, már én is csináltam volna valami ilyesmit, hanem pl. a partnerprogramos blogokra, honlapokra. Nagyon érdekelne, hogy néz ez ki. De csak egy ötlet volt, szerintem mások számára is hasznos lenne. Vagy csak én vagyok ilyen „görcsös”? 🙂

        • Vida Agi

          2010. október 22. péntek

          Zsuzsa, jó ötlet, hamarosan foglalkozunk a dologgal 🙂

  • Hajni

    2010. szeptember 06. hétfő

    Én is Hasonló hibába estem az első honlapom elkészítésekor (a második még várat magára).
    Elapróztam a honlap design-jét. Még egy külön programot is megtanultam kezelni, ami a design-t állítja elő (miután két hétig nézegettem az ingyenes témákat különböző, magyar és angol nyelvű honlapokon-nem tetszettek-gondoltam csinálok jobbat)Hát ne mértem el vele semmit az ég világon. Akik eljöttek az első rendezvényeimre még csak nem is látták a honlapot (köszönhetően a nemlétező online marketingemnek).
    Már látom hogy bele kellett volna vágnom és inkább a tartalmat fejleszteni, meg a marketinget, szépülni még ráért volna később is az oldal.
    Tanulásnak mindenképpen jó volt, legalább összeraktam egy oldalt, megláttam hogy képes vagyok rá.
    Talán design-ban a kevesebb több elve érvényesül. Nézzük csak meg a világ legsikeresebb oldalait (pl.google) nem azzal érték el a sikereiket hogy képzőművészeti alkotásoknak is beillő oldaluk van.
    Jó tanulást mindenkinek! (én most erre helyezem a hangsúlyt-ez most a legújabb halogató taktikám 🙂

    Hajni

  • Vida Agi

    2010. június 09. szerda

    Erika, a lap.hu-nak nem sok értelme van ilyen céllal és bekerülni sem lehet olyan könnyen, jobban jársz egy sajá bloggal.

  • Márti

    2010. június 09. szerda

    Era, én a te helyedben nem foglalkoznék a lap.hu-val. Az érintett témában indítanék egy naponta frissülő blogot.

  • Tóth Erika

    2010. június 09. szerda

    Kedves Ági és minden kedves ismeretlen „ismerős”!
    Érdekel a véleményetek, mert nem tudom eldönteni, mi tévő legyek.
    Saját honlapom, blogom (még) nincs, az elindulási nehézségek megoldására még várom a Start csomagot 🙂
    Böngésztem a startlapot, találtam (pontosabban nem találtam 🙂 ) olyan .lap.hu oldalakat, amik véleményem szerint megfelelnének bizonyos keresési feltételeknek, el lehetne készíteni őket, vállalnám a szerkesztő szerepét.
    De. Mint mi? Mint hobbi szerkesztő? Begyakorlom magam, tapasztalatot gyűjtök (pénzt nem) és később a szerződést átdolgoztatom, hogy a befektetett munka hozzon is valamit a konyhára? Ez – a begyűjtött információk alapján – január egytől működne.
    Vagy egyből üzleti szerződést kössek? Nem vagyok vállalkozó, „csak” emiatt most még nem is indítanám el. Talán lenne lehetőség bátyám cége neve alatt futtatni a dolgot.
    Vagy az érintett témában készítsek majd honlapot és addig is legyek türelemmel …
    Hűűű … annyi sok kérdés van..
    Esetleg van itt köztetek valaki, aki szerkesztett már ilyen oldalt?
    Mi a tapasztalat?
    Várom visszajelzéseiteket, melyeket köszönök előre is,
    Era

  • Kopcsó Andrea

    2010. május 19. szerda

    Gratulálok. Nagyon inspiratív. A legfontosabb mondanivalója, hogy a befektetett munkádból értél el anyagi eredményeket, ez tisztán az Önmagad által létrehozott szellemi teremtés. Köszönöm, számomra is fontos megerősítés. Andi

  • Vida Agi

    2010. május 09. vasárnap

    Néva, azt nem hinném, hogy csak 5-6 féle választ találtál, van egy nagy FAQ-m, abban több, mint 60 féle kérdés-válasz van, ezeket szoktam használni, de erre is csak azért van szükség, mert heti 300 kérdést, amelyek egy része gyk ugyanazt kérdezi, képtelenség másként megválaszolni. Szerencsére a többiek elégedettek vele.

    Tökéletes vagy nem tökéletes: az oldaladat nem csak te látogatod, hanem mások is (szerencsére :)) Az egyiknek tetszeni fog, a másiknak nem. De ez szerintem nagyon nem számít. Csak az számít, mit mutatnak a számok. Ha eléred a céljaidat a honlapoddal, ha jók a számok, akkor menjen el, morzsolódjon le nyugodtan az a néhány ember, akinek nem tetszik. Az életben sem lehet mindenkinek egyformán tetszeni, a honlapod sem tetszhet mindenkinek. Ahogy az életben sem futsz olyan pasi után, akinek nem tetszel, a honlapoddal sem kell 😉

  • Vida Agi

    2010. április 21. szerda

    Diána, több, mint 20 domainnevem és 10 tárhelyem van a MegaCP-nél, többek között ez az oldal is. Eddig semmilyen problémám nem volt velük.

  • Diána

    2010. április 21. szerda

    Szia Ági

    én is hasonló árkategódiáju tárhelyre fizettem be és bár még nem indult be az oldalam de már ijesztgetnek nagy okosok hogy a nagyon olcsó tárhellyel általában bajok vannak. Neked mi a vélaményed erről?

  • Néva

    2010. április 14. szerda

    A kérdések megválaszolásánál a honlap egészéről beszéltem. Mint anya néha kétségbe esek, vagy válasz nélkül maradok. Nálunk a gyerekeknél az altatással van probléma.Már mindent kipróbáltunk, amit tudtunk, és minden tanácsot megfogadtunk, vagy elvetettünk, amit kaptunk. De ez a fórum most nem erről szól, nem ragozom. Csak a cikkek kapcsán írtam, hogy ez a honlap jó, mert sokminden egy helyen van, nem kell mindenért órákig kitakodni, mert ugye az idő pénz:)
    A céges, vállalkozós részbe nem mennék bele. Nekünk is van, de sajnos nem megy olyan könnyen mintahogy azt sokan gondolják. Ha azt akarjuk, hogy működjön, sok időt kell ráfordítani, és speciel én pont ennek vagyok híján. Nem beszélve arról a tulajdonságomról, amiről te is írtál: tökéletességre törekedés. Képtelen vagyok kiadni a kezem közül, amíg nem érzem igazán jónak.
    Mert: ha felteszem úgy ahogy, akkor aki odalátogat és meglátja, és bírálja magában, hogy ennyi? Vagy : hát ez elég gagyi így, stb.. Akkor az erre a honlapra nem hiszem, hogy visszajön. Ha viszont talál vmi logikus felépítésű, helyesírási hibától mentes, számára hasznos szöveget, akkor elteszi kedvencnek, vagy megrendeli a hírlevelet, hozzászól a fórumon stb. Ha viszont enélkül megy tovább, akkor hogy csalogatod vissza? A google keresőbe bekerülni nem könnyű feladat, anélkül pedig csak linkes oldalakon helyezhetjük magunkat.. Ez persze csak az én véleményem, de mindenkinek megvan a magáé:)
    A fentieket persze magamról írtam, nehezen válok meg a szerintem tökéletlen anyagtól.. Mint vásárló hasonlóan elvárom, hogy megérje a termékre, e-book-ra szánt idő.. Mert olvastam már olyat, aminek a címe tökéletes volt, de a tartalma semmitmondó. Semmi új, semmi érdekes, semmi extra. (ezt nem a tieidre értem, hanem más weboldalakra)Vigyázni kell, hogy ha ajánlunk vmit, akkor ne érje csalódás az ügyfelet, leendő ügyfelet. Mert ha nagyon beharangozzuk, hogy húú ez ilyen szuper, és amúgy egy nagy nulla, akkor annak híre is megy. Mert az ilyen hír vhogy gyorsabban terjed, mint a jó…

  • Vida Agi

    2010. április 09. péntek

    Néva, köszönöm a véleményedet.
    Konkrétan melyik kérdéseidre nem kaptál választ? Tedd fel őket és szívesen válaszolok!

  • Vida Agi

    2010. április 09. péntek

    @BoldogZoltánné, ha céget szeretnél alapítani az a következő költségekből áll össze:
    15000 Ft az egyszerűsített eljárásban való bejelentkezés,
    5000 Ft igazságügyi illeték,
    tulajdoni lap kiváltása a székhelyre 4000 Ft és
    ügyvédi munkadíj.

    Ezzel szemben, ha egyéni vállalkozóit válasz ki, az teljesen ingyenes ügyfélkapun keresztül (okmányirodában 10.000 Ft)

  • Boldog Zoltánné

    2010. április 09. péntek

    Szia Ági!

    Én már elterveztem az üzletemet mikor beletört a bicskám rögtön az elején. mit ajánlasz?
    Képzeld el az történt, megnéztem hol van olcsó jó üzlet helység bérlés, már találtam is egyet havi 100 000.- -ért ami jó központi helyen lenne.
    Aztán elkezdtem az vállalkozás megindítása iránt érdeklődni könyvelő irodáknál, ami megint közel 100 000.- .
    Hát ennyi pénzt a GYES-ből összerakni lehetetlen.

  • Néva

    2010. április 09. péntek

    Szerintem igenis számít, hogy hogyan néz ki az oldal. Nincs egy hete, hogy vásárolni akartam a neten pár dolgot. Megnyitottam több tucat oldalt, de azok voltak az elsők, amiket becsuktam, amelyeknél a külsőség nem tetszett. Mert aki nem ad a megjelenésre, annak a munkája is hasonlót tükröz. Szeretem, ha egy honlap szép, igényes nem pedig összetákolt vmi. Nem kell a másik végletbe esni, mert az agyondizájnolt is hasonlókat válthat ki, de azért a megjelenésre is adni kell.
    Nem szívesen töltök sok időt egy ronda honlapon, mert zavar, hogy hogy néz ki..
    És ami nagyon fontos,a navigáció. Könnyű legyen a honlapon megtalálni a dolgokat. Ezen a honlapon néha ezzel bajban vagyok.. Nem jutok oda, ahova akarok, nem atalálom, amit egy órával azelőtt olvastam.
    A cikkek tetszenek, néha van egy-két jó, de azért sok közte a számomra „sablon”, amit mind tudok, mert tapasztaltam. Előnye, hogy talán még nem gyűjtöttek ennyit egy helyre.
    Viszont más tapasztalat azt mutatja, hogy ha mégis van probléma, akkor arra is amegszokott 5-6 válasz, megoldás érkezik.. De ha mindenre lenne válasz, akkor könnyebb lenne az élet:):)

  • Gyömbi

    2009. december 14. hétfő

    Nagyon köszönöm!!!

    Arra emlékeztem, hogy nem annyira bonyolult!

  • Vida Ági

    2009. december 14. hétfő

    Gyömbi, a docs.google.com-al készíts egy feliratkozó űrlapot és annak a kódját illeszd be a blogba. Egy táblázatba gyűjti majd a feliratkozóidat, indulásnak ez bőven elég.

    Youtube videó beillesztés: a videó mellett a Youtube oldalon van két kód, az egyik a link, a másik az EMBED kód, ez utóbbit kell neked bemásolnod az oldalra, de ehhez át kell állítanod a szerkesztőt HTML nézetre (a blogban a Forráskód menüpontot keresd).

  • Gyömbi

    2009. december 13. vasárnap

    Köszönöm Ági!!

    Egyelőre iszonyúan küszködök, mert az informatikus barátunk épp külföldön van, és nem reagál…
    Perpillanat például fogalmam sincs, hogy tehetnék fel gyorsan egy feliratkozó űrlapot a blogba. Mi kell ehhez, hol találom, képes lehetek én is erre?
    A másik: hogy a fenébe is kell egy Youtube-os videót bemásolni? Pedig végignéztem minden anyagot, amit kaptam vagy találtam, azt hittem megjegyzek ilyen egyszerű dolgokat, de hát nem áll még rá az agyam…Valahova elmentettem, mert már volt róla szó, tudom…

    Na, ilyen szinten állok technika dolgában. Vajon képes leszek valaha önállóan kezelni ezeket?

    Nagyon szeretnék ott lenni a szombati találkozón! Rengeteg kérdésem lenne, ezeknél összetettebbek (is), de az elmúlt heteket figyelembe véve lehet, hogy ez már válóok lenne…:) illetve 🙁
    Azért teszek egy próbát…

    Még egyszer köszönöm a biztatást. Írom is a következő bejegyzésem!

  • Vida Ági

    2009. december 13. vasárnap

    Hajrá Gyömbiiiii :))) (ügyes vagy ;))

    Az a helyzet, hogy mindent el tudok mondani nektek arról, hogyan kell indulni, mire lehet számítani, mit kell csinálni, de elindulni magatoknak kell. Gratulálok, hogy neked ez már sikerült! 🙂

  • Gyömbi

    2009. december 12. szombat

    Annyira nehezemre esik, hogy szinte fáj…
    De szót fogadok. Befejezem a „tökölést”, és – az én mércémmel mindenképp – nagyon tökéletlenül, 1 perces dizájnnal, csak nagyvonalakban eltervezett céllal és tartalommal, és ami a legijesztőbb számomra, gyakorlatilag 0 informatikai tudással, elindítom a blogom. A nevemre kattintva már látható…

    jajajaj… Maximalistaként ez nekem valóban lelki trauma, de jöjjön, aminek jönnie kell!

    A Gazdagmami ráhatása miatt sikerült végre beugranom a mélyvízbe. És akkor bizony folyamatosan úszni kell, nehogy elsüllyedjek. Mert ha ezt most nem csinálom meg jól, a hosszútávú terveim úsznak el…

    Mondana valaki pár bátorító szót?

    • Nagy Éva

      2010. október 23. szombat

      Szerintem állati a blogod!! Imádom az olyan szövegeket, amikor el-elnevetem magam és a férjem csak néz, hogy mit rötyögök magamban:)
      Jópofa és így is tökéletes! hasonló gondokkal küzdök, de példád alapján mostmár hamarosan belevágok a sajátomba..
      és mi úgyis tök(él)etlenek vagyunk:D

    • tikemi

      2010. október 24. vasárnap

      GYömbi, hogyan csinálod, hogy a kezdőlapon csak a bejegyzések egy része látható? Nem jöttem még rá a titkára, s én is ezt szeretném…
      Köszi, Timi

      Látod, máris van egy értékelője a te 0 informatikai tudásodnak! 🙂

  • Vida Ági

    2009. április 01. szerda

    Manita, a próba-előfizetés az első két számra szól, tehát legközelebb május elején kell fizetni, majd a májusi számot.
    Detonátor :)))

    Kriszti, az alapszabály az, hogy az ingyenes anyagban mondod el, hogy MIT kell csinálni és a fizetősben, hogy HOGYAN. A valódi határokat neked kell érezned, kitapasztalnod. Az e-bookkal kapcsolatban: erre sincs ökölszabály, nekem van ötvenvalahány oldalas ingyen e-bookom is (viszi is az oldal jó hírét :)) és hetvenvalahány oldalas fizetős. Ezt nem kilóra mérik. Az ingyenes anyagban is a tudásod legjavát kell adni. Én nem értek egyet azzal, amikor 5-6 oldalas gyengén megírt e-bookokat adnak oda 0 információtartalommal. Értéket kell adni és akkor értéket is fogsz visszakapni.

  • Chi*** Csapó Ida

    2009. április 01. szerda

    Kisbogár,
    bocs, de egyszerűen nem értem, hogy ezt mire írtad:
    „Nem értek viszont egyet Idával, inkább az ember úgy van vele, hogy nem akar (szerinte) trehány munkát kiadni a keze közül.”

    Kétszer elolvastam a bejegyzésemet, és nem találtam meg benne, hogy mivel utalhattam én arra, hogy bárki is trehány munkát adjon ki a keze közül?

    Szóval?

    Úgy gondolom, hogy igényesnek kell lenni, minőségi munkát kell kiadni a kezünk közül, törődés és gondoskodást… viszont a maximalizmus gátló tényező lehet. Én jól tudom, hogy milyen voltam totál maximalistaként – tiszta görcs, mert tökélyre törekedtem, miközben észre sem vettek mások hibákat, nem is voltak olyan szintű elvárásaik, amik nekem voltak (irreálisan) magammal szemben is… Lazábban véve dolgokat, könnyedébben és gyorsabban lehet haladni, de ugyanúgy megtartva az igényességet szakmailag, emberileg stb.

    ida ***

  • J.J. Kriszti

    2009. április 01. szerda

    Szia Ági!
    Jó a cikk, gratulálok!
    Én is azok körébe tartozok, akik az e-book, és e-mail tanfolyam megírásával „küszködik”.
    Oly annyira, hogy még egy sor sem került leírásra.
    Milyen a jó email tanfolyam, hogyan kell felépíteni, milyen hosszúnak kell lennie és egyáltalán.
    E-bookokat olvastam már jó néhányat. Hosszabbat-rövidebbet. A hosszabb rövidebb sorokból állt és nagyobb sor közökből. A rövid rövid volt :). Mi az elfogadott?
    De legfőképp az email tanfolyam érdekelne, milyen tanácsokat tudsz ezzel kapcsolatban adni. Nehéz elválasztani mi az ami az oldalamra kerüljön fel, és mi az ami a tanfolyam keretein belül tudható meg.
    Már ismered az oldalam, ezért nem bonyolítom a kérdést tovább, hiszen úgyis tudod miről írok.
    Válaszodat előre is köszi, ismét :))
    Üdvözlettel:
    Kriszti

  • Manita

    2009. március 30. hétfő

    Kedves Ági!

    nekem is megérkezett a várva várt motivátor..még csak az elején járok de teljesen leköti az agyamat a sok lehetőség és a sok tanulnivaló..
    a nagy fiam aki eddig kiröhögött hogy én akarok egy oldalt magamnak a neten–lehetetlennek tartja és ezzel nincs egyedül…-szóval ő mondta mert látta ahogy hétvégén olvasgattam:
    Anyám, ez nem motivátor hanem számodra egy DETONÁTOR!:)

    ezt mindenképpen meg akartam osztani veletek de a fő kérdésem az újság fizetésével kapcsolatban van:
    áprilisban most kell fizetnem 1 újságot?
    áprilisban csak a csomagolást és a postai díjat fizetem? mennyi?
    csak májusban fizetek legközelebb?de attól még áprilisban is kpok újságot

    bocsi de nem tiszta teljesen..
    Manita / 2 napja: WebWinetou /

  • Vida Ági

    2009. március 29. vasárnap

    Eszter, nem: van hírlevél szoftver, amivel manuálisan tudsz kiküldeni hírleveleket, és van az autoresponder, ami automatizáltan időzített hírlevelek kiküldésére képes.

  • Jószolgálati MÉM

    2009. március 27. péntek

    Kedves Ági,

    Sok tisztelttel, és még több empátiával meghívlak az általam indított a nevem alól linkelt Jószolgálati MÉM-embe.

    Kérlek \”Hálót adj, és ne halat… \”

    Taubert István

    ui: Adj hálót, és add tovább a labdát!

  • Nagy Eszter

    2009. március 27. péntek

    Ági elcsodálkoztam ezen a válaszodon. A hírlevél szoftver és az autoresponder nem egy és ugyanaz?

  • Vida Ági

    2009. március 26. csütörtök

    Ha autorespondert használsz, akkor abban van egy kész űrlap, amit csak be kell másolnod, ha sima hírlevél szoftvert akkor vagy a szoftver ajánl feliratkoztató formot vagy ha ez sincs, neked kell megcsinálnod html-ben.
    Wordpressben a WordPress saját feliratkoztató formját tudod beilleszteni (ez a többi tartalomkezelőre is igaz) vagy jó köztes megoldás lehet a Google Docs használata, ott az űrlapkészítővel tudsz feliratkoztató űrlapot csinálni.

  • Edit

    2009. március 26. csütörtök

    szia Ági,
    én azt szeretném megkérdezni, hogy a feliratkoztató form hogy néz ki, vagyis mire iratkoztatok fel és ezt nekem kell elkészítenem vagy van rá sablon?
    köszi
    Edit

  • Kriszi

    2009. március 26. csütörtök

    Heni,
    stílust fejleszteni? Tanulással, gyakorlással 🙂 A webszöveg-műfajra magyar könyvet egyelőre nem tudok, de angolul nagyon sok van, on-line formában is, csak keress rá. Más műfajra meg Dunát lehet rekeszteni a könyvekkel (csak egy példa pl. Szabó Katalin: Kommunikáció felsőfokon c. könyve). Egyebként pedig: sok-sok olvasás különböző műfajokban, jó szerzőktől, tudatos szókincsbővítés az adott területen, és sok-sok írás.
    (Egy ideje többek között webes írással is foglalkozom – igaz, nem vállalkozásban – , és amúgy is szövegőrült vagyok.

  • OkosKismama

    2009. március 26. csütörtök

    Sziasztok!
    Nekem van saját oldalam is, és ingyenes blogom is ugyanabban a témában. Elméletileg az a célom vele, hogy a gyakrabban frissülő blog hoz természetes találatokat, és az onnan terel forgalmat a honlapomra, mert azt tanultam, hogy a pároldalas sales-oldal nem tud előkelő helyezést elérni, akármit csinálsz is, egy blog viszont annál inkább. De ez csak elmélet, nem tudom, hogy jól gondolom-e, nem tudom, hogy igaz lesz-e. Ha kiderül, majd megírom ide tapasztalatként 🙂
    Moni

  • Magda Attila

    2009. március 26. csütörtök

    Szia Ági!

    Az előző bejegyzésem nem került be az előbb. Nem kerül fel azonnal?
    Most kipróbálom. (Először vagyok itt.)

    Üdv.: Attila

  • Magda Attila

    2009. március 25. szerda

    Szia Ági!

    Először is engedd meg, hogy gratuláljak a munkádhoz, nagyon nagyra tartom azt, amit csinálsz. Egy olyan célcsoportot fogsz meg, akiknek Nélküled, és a hozzd hasonló szakértők nélkül, valymi kevés reménye volna arra, hogy normális egzisztenciát teremtsen magának.

    Én bátran ajánlom a nyilvános blogokat minden kezdő blogozónak. Előnyei:
    – 2 perc alatt kész.
    – Ha jó bejegyzéseket ír az ember, rövid idő alatt a keresők első oldalán lesz.
    – A blog főoldalán címlapra kerül minden új bejegyzés esetén egy rövid időre
    – Nulla forintba kerül.
    – Sok nyilvános blog-on, (a blog.hu n is ) van reklámmentes lehetőség, max. nem kerül ki a blogod az index oldalára.
    – Szerver leállás minden tárhely szolgáltatónál van, nem 100%-os a rendelkezére állás sehol sem.

    Persze saját oldalon elhelyeztt bloggnak még több előnye van, amik közül kettőt említek:
    – Ha mér van saját honlapod, akkor azért érdemes ott blogolni, mert azegyfajta nívónak számít, hogy nem nyilvános, hanem sajét blogod van.
    – A blog jelentősen növeli a honlapod értékét az olvasók szemében, vagyis gyakrabban jönnek be a blog miatt, de ha már itt vannak, körülnéznek.
    – A keresők is díjazzák a saját oldalon elhelyezett blogokat, hiszen akkor az oldal egy aktív, állandóan változó oldal lesz tőle, ahol sok, a témát érintő kifejezést az olvasóid írnak be helyetted (mint én most :-))

    Abban teljesen egyetértek Veled, hogy kezdetben jobb akülső blog, és később érdemes áttárni a sajét oldalon működtetett blogra.

    A példáid nagyon tetszenek, érzékletesen szemléltetik a fejlődési ütemet, láthatja mindenki, aki Veled belevág, hogy mit kell tennie, mire számíthat, mikor hol fog tartani, stb.
    Gratulálok, és csak így tovább!

    Üdv.: Attila
    http://www.mlmtitkok.hu

  • Kisbogár

    2009. március 25. szerda

    Nekem bejönnek az innen indultam, ide jutottam, hogyan csináltam stílusú írások. Szerintem ezekből erőt meríthet az ember, hitet, hogy akár ő is megtudja csinálni.
    Nem értek viszont egyet Idával, inkább az ember úgy van vele, hogy nem akar (szerinte) trehány munkát kiadni a keze közül.

  • Heni

    2009. március 25. szerda

    Szia Ági,
    megjött a Motivátor, nagyon örültem neki. Persze hoztam a formámat, és csak hosszú percek után találtam meg az „ittkezdel” ikont, de végülis sikerült…:-)
    Közben az merült fel bennem, hogy számomra blog és blog között óriási különbség van, elsősorban a stílust és a tartalmat tekintve. Hogy Téged pl. jó olvasni, nincs az az érzésem, hogy „Nesze semmi, fogd meg jól”, és többnyire követem is a bejegyzéseidet, de tudok olyan blogot, hírlevelet, amit kapok rendszeresen, de mégsem olvasom el. Úgyhogy, a kérdés: hogyan lehet a stílust fejleszteni?

  • Vida Ági

    2009. március 25. szerda

    Titi, az ingyenes blogszolgáltatónál is tudsz hírlevél feliratkozókat gyűjteni, ha van rá mód technikailag, hogy a feliratkoztató formot bele tudd tenni az oldalsávba, pl. a blog.hu-n van erre lehetőség. Az RSS úgy működik, hogy aki használ RSS olvasót, az fel tudja venni az adott blogot az olvasójába és ott tudja követni. Ezzel két gond van:
    1. még mindig kevesen használják
    2. csak a blogértesítésre szolgál, nem tudsz ilyen módon hírlevelet kiküldeni, testre szabott leveleket küldeni stb.

  • Chi*** Csapó Ida

    2009. március 25. szerda

    Maximálisan egyet értek Ágival abban, hogy a fő fókusznak annak kell lenni, hogy melyek azok a tevékenységek, amik pénzt hoznak! Nehogy már ezt restelljük, szégyelljük! Ha Ági nem arra fókuszált volna, amire fókuszált = amit leírt itt többszáz ember lenne enélkül most kevesebb. Így tudta, tudja ugyanis a tudását átadni.

    Én elképedve látom, hogy anyagi gondokkal küszködő emberek sem képesek ezt az alapvetést felismerni, hogy azt kell csinálni, ami pénzt hoz… talán valami túlerős és nem tudatosított szegénységtudat miatt… és a végén rosszul érzik magukat, depressziósok lesznek, eladósodnak 🙁

    Hát mindenképpen másképp – valamennyien a halpiacon élünk, és ha ráadásul olyat adunk, amire másoknak komoly igénye van, akkor meg pláne kell pénzben gondolkodnunk, mert valóban igy tudunk fejleszteni, mind többekhez eljutni.

    ida ***

  • Luna

    2009. március 25. szerda

    Titi: Az RSS azt jelenti, hogy aki feliratkozik rá az oldaladon, az rögtön látja, ha új bejegyzést teszel fel, nem kell naponta/hetente látogatnia feleslegesen az oldalt.
    Ha sok weboldal „RSS feed”-jére (így hívják) iratkozik fel valaki, akkor mindegyik friss bejegyzéseit láthatja magazinszerűen összegyűjtve, az erre szolgáló programokban. Elég hasznos dolog, ha sok blogot olvasol rendszeresen 🙂
    RSS Feed programok pl:
    http://www.google.com/reader/
    http://www.netvibes.com/

  • Szalkai Titi

    2009. március 25. szerda

    Szia Ági!

    Szóval akkor, ha jól értem, a bevételnek akkor nagyobb az esélye, ha saját oldalad van, saját domainnévvel. Mert ez esetben tudsz direktben látogatókat szerezni, hírlevél feliratkozással.
    Az ingyenes blogszolgáltatónál elvileg hasonló funkciója lenne az RSS-nek, de én még nem jutottam el oda, hogy megfejtsem, pontosan hogyan is működik… 🙂

    Titi

  • Ági

    2009. március 25. szerda

    Szia Ági,

    Ezideig ez az írásod tetszik nekem a legjobban. Hiszen a legnagyobb félelmeket igazolja vissza forintosítva.

    Az utóbbi néhány napban nagyon rákaptam a blogod olvasására, bár ezideig semmilyen blognak sem olvasója, sem írója nem voltam. (Sőt, erősen gondolkodom, hogy a Tengerecki-n is indítsak blogot.)

    Mivel én egyedül készítem az oldalamat (merő lelkesedésből kezdtem, hobbioldalként, majd – mivel civilben „marketinges” vagyok – decemberben kezdtem csak tervezni a Tengerecki Portál hosszabb életét, ami még mindig reklámok és termék nélkül fut), és írásaid egyre inkább azt igazolják vissza, hogy valóban működőképes a modell.

    Nagyon jó olvasni, nagyon lelkesítenek írásaid, amiket ezúton is köszönök.

    Ági
    http://www.tengerecki.hu

Comment navigation