Hogyan lesz a semmiből valami, avagy min múlik a pénzkeresés?

Ha kezdőként indulsz el a vállalkozások világába, tőke nélkül, befektethető összegek nélkül és legfeljebb csak arra van módod, hogy a GYES összegéből tegyél félre domainnévre, akkor felmerül a kérdés, hogy mikor és hogyan lesz ebből a pénzből valami. Hát akkor most elmesélem…

Első befektetésként egy domainnevet és egy tárhelyet vásároltam bruttó 3600 Forintért. Kezdhettem volna ingyenes blogon is, de akkor ez tűnt jó megoldásnak. Az ingyenes tárhely mindig együttjár azzal, hogy a szolgáltatók dönthetnek a fejed felett (pl. 1-2 nap szerverleállás, megszüntetik a blogodat, mert valaki reklamált ellene, vagy új szabályokat vezetnek be, mint nemrégiben a blog.hu-nál a reklámok bevezetése, aztán pedig a szabad kommentelés korlátozása). Hosszú távon az ingyenes blog vagy az ingyenes tárhelyszolgáltató azt jelenti, hogy kompromisszumokat kell kötnöd. Viszont kezdetnek, gyakorlásként nagyon jó eszköz lehet, ezért ne vesd el. Megteheted azt, hogy amikor már felépítettél egy olvasótábort, és látod, hogy van igény a tudásodra, akkor indítod el saját domainen az oldaladat, a blog látogatóit pedig áttereled az új oldalra. A blog és az új oldal tökéletesen kiegészíthetik egymást.

Az első pár ezer Forint befektetését tehát megúszhatod. Amit viszont mindenképpen be kell fektetned a pénzkereséshez, az a szellemi tőkéd. Az első 4 hónapban csak a tudásomat és a munkámat fektettem be. Ebben a szakmában (mint minden más szakmában) ugyanis a gyakorlat sokat számít. Elkezdtem létrehozni az oldalamat és minden nap írtam rá. Ha valamiben elakadtam, utánanéztem, addig kerestem, amíg nem találtam meg a megoldást. Azóta közel 500 embert tanítottam meg ugyanerre és látom milyen hibákat követnek el a legelején. A legfőbb hiba az szokott lenni, hogy túlságosan tökéleteset szeretnének alkotni: hónapokat eltöltenek a tökéletes dizájn megtalálásával és kialakításával, hetekig írnak egy blogbejegyzést, hogy tökéletes legyen, hónapokig írják az ingyenes e-bookot, az e-mail tanfolyamot, és nem mernek kirukkolni vele, mert még “nem elég jó”.

Hát kéremszépen itt nem kell tökéletesnek lenni, de szégyellősnek sem. Az első honlapdizájnomat fél óra alatt feltettem az oldalra, aztán minden nap igazgattam rajta még egy kicsit. Majd 1 hónap után a kukába dobtam, mert nem tetszett :) De mindeközben a lényegre figyeltem: a látogatószerzésre, a tartalom bővítésére, mert a dizájn a kutyát nem érdekli, ha az oldalad tartalma jó és értékes. Sőt továbbmegyek: nem szabad hónapokat foglalkoznod lényegtelen dolgokkal, miközben megfeledkezel arról, ami a valódi pénzt hozza. Ez olyan alapszabály, amit tegyél ki a falra és néha mantrázd egy kicsit, különben időről időre meg fogsz feledkezni róla.

Mi az a két dolog, ami a pénzt hozza majd neked? A listaépítés és a jó tartalom. Ahhoz, hogy a listád épüljön el kell érned, hogy a látogatóid feliratkozzanak a hírleveledre (ennek lehet az eszköze az ingyenes e-book vagy az e-mail tanfolyam, amit ajándékként ajánlasz fel nekik, ha feliratkoznak a hírlevélre).
A jó tartalom pedig afféle jolly joker: használhatod keresőoptimalizálásra, a látogatóiddal való kapcsolatépítésre, tapasztalatok megosztására, a szakértelmed bizonyítására és még ki tudja mire. Tudnod kell azonban, hogy ez nem tudományos esszé és nem szakcikk. Egy blogban nem kell tízezer karakteres tudományos elemzéseket írnod, inkább rövid, tömör és hasznos írásokra van szükséged, minél gyakrabban (írhatsz kéthetente is, de korántsem lesz olyan dinamikus az üzleted fejlődésének üteme)

Amikor a látogatottságod és a feliratkozóid száma elért egy bizonyos mértéket, előrukkolhatsz a termékeddel. Pontosan mikor legyen ez az időpont? Az első kampányom idején 200 fős volt a listám és nagyon örültünk, mert 12 darabot sikerült eladni a termékből. Így lett 4 hónap alatt a 3600 Forintból 36000.

Mi legyen a termék? Ha nulláról indulsz, akkor lehetőleg olyasvalamivel indíts, amit te magad képes vagy minimális befektetéssel vagy csak szellemi tőkével előállítani. Például egy internetes tanfolyam kiváló megoldás lehet (én is ezzel kezdtem).

Szerintetek mit csináltam a 36000 Forintommal? Többször láttam már, hogy az emberek az első bevétel felett érzett örömükben:

    1. elköltik az egészet (meglepik magukat valamivel, aztán befizetik az elmaradt villanyszámlát)
    2. egy darabig pihennek, hiszen most kerestek egy “csomó” pénzt

Az első bevételemből először egy kicsit ünnepeltünk, aztán befizettem magam két újabb tanfolyamra, mert tudtam, most nem szabad megállni. Bár akkor ezt nem fogalmaztam meg ilyen szépen magamnak, de valahogy éreztem, ha kevés tudásból tudtam értéket teremteni, akkor több tudásból még nagyobb értéket tudok teremteni majd. És így is lett.

A második kampányom bevételét termékfejlesztésre és új oldalak indítására költöttük, fejlesztettünk, mert tudtuk, hogy ennél még van feljebb is. A harmadik kampány bevételét azóta sem tudtuk elkölteni :)

Hogyan juthatnál a nulláról a működő online vállalkozás szintjéig? Ennél szájbarágósabban ezt nem meséli el majd neked senki >>

Kapcsolódó cikkek

37 Hozzászólás “Hogyan lesz a semmiből valami, avagy min múlik a pénzkeresés?”


  1. 1 Ági

    Szia Ági,

    Ezideig ez az írásod tetszik nekem a legjobban. Hiszen a legnagyobb félelmeket igazolja vissza forintosítva.

    Az utóbbi néhány napban nagyon rákaptam a blogod olvasására, bár ezideig semmilyen blognak sem olvasója, sem írója nem voltam. (Sőt, erősen gondolkodom, hogy a Tengerecki-n is indítsak blogot.)

    Mivel én egyedül készítem az oldalamat (merő lelkesedésből kezdtem, hobbioldalként, majd – mivel civilben “marketinges” vagyok – decemberben kezdtem csak tervezni a Tengerecki Portál hosszabb életét, ami még mindig reklámok és termék nélkül fut), és írásaid egyre inkább azt igazolják vissza, hogy valóban működőképes a modell.

    Nagyon jó olvasni, nagyon lelkesítenek írásaid, amiket ezúton is köszönök.

    Ági
    http://www.tengerecki.hu

  2. 2 Szalkai Titi

    Szia Ági!

    Szóval akkor, ha jól értem, a bevételnek akkor nagyobb az esélye, ha saját oldalad van, saját domainnévvel. Mert ez esetben tudsz direktben látogatókat szerezni, hírlevél feliratkozással.
    Az ingyenes blogszolgáltatónál elvileg hasonló funkciója lenne az RSS-nek, de én még nem jutottam el oda, hogy megfejtsem, pontosan hogyan is működik… :-)

    Titi

  3. 3 Luna

    Titi: Az RSS azt jelenti, hogy aki feliratkozik rá az oldaladon, az rögtön látja, ha új bejegyzést teszel fel, nem kell naponta/hetente látogatnia feleslegesen az oldalt.
    Ha sok weboldal “RSS feed”-jére (így hívják) iratkozik fel valaki, akkor mindegyik friss bejegyzéseit láthatja magazinszerűen összegyűjtve, az erre szolgáló programokban. Elég hasznos dolog, ha sok blogot olvasol rendszeresen :)
    RSS Feed programok pl:
    http://www.google.com/reader/
    http://www.netvibes.com/

  4. 4 Chi*** Csapó Ida

    Maximálisan egyet értek Ágival abban, hogy a fő fókusznak annak kell lenni, hogy melyek azok a tevékenységek, amik pénzt hoznak! Nehogy már ezt restelljük, szégyelljük! Ha Ági nem arra fókuszált volna, amire fókuszált = amit leírt itt többszáz ember lenne enélkül most kevesebb. Így tudta, tudja ugyanis a tudását átadni.

    Én elképedve látom, hogy anyagi gondokkal küszködő emberek sem képesek ezt az alapvetést felismerni, hogy azt kell csinálni, ami pénzt hoz… talán valami túlerős és nem tudatosított szegénységtudat miatt… és a végén rosszul érzik magukat, depressziósok lesznek, eladósodnak :-(

    Hát mindenképpen másképp – valamennyien a halpiacon élünk, és ha ráadásul olyat adunk, amire másoknak komoly igénye van, akkor meg pláne kell pénzben gondolkodnunk, mert valóban igy tudunk fejleszteni, mind többekhez eljutni.

    ida ***

  5. 5 Vida Ági

    Titi, az ingyenes blogszolgáltatónál is tudsz hírlevél feliratkozókat gyűjteni, ha van rá mód technikailag, hogy a feliratkoztató formot bele tudd tenni az oldalsávba, pl. a blog.hu-n van erre lehetőség. Az RSS úgy működik, hogy aki használ RSS olvasót, az fel tudja venni az adott blogot az olvasójába és ott tudja követni. Ezzel két gond van:
    1. még mindig kevesen használják
    2. csak a blogértesítésre szolgál, nem tudsz ilyen módon hírlevelet kiküldeni, testre szabott leveleket küldeni stb.

  6. 6 Heni

    Szia Ági,
    megjött a Motivátor, nagyon örültem neki. Persze hoztam a formámat, és csak hosszú percek után találtam meg az “ittkezdel” ikont, de végülis sikerült…:-)
    Közben az merült fel bennem, hogy számomra blog és blog között óriási különbség van, elsősorban a stílust és a tartalmat tekintve. Hogy Téged pl. jó olvasni, nincs az az érzésem, hogy “Nesze semmi, fogd meg jól”, és többnyire követem is a bejegyzéseidet, de tudok olyan blogot, hírlevelet, amit kapok rendszeresen, de mégsem olvasom el. Úgyhogy, a kérdés: hogyan lehet a stílust fejleszteni?

  7. 7 Kisbogár

    Nekem bejönnek az innen indultam, ide jutottam, hogyan csináltam stílusú írások. Szerintem ezekből erőt meríthet az ember, hitet, hogy akár ő is megtudja csinálni.
    Nem értek viszont egyet Idával, inkább az ember úgy van vele, hogy nem akar (szerinte) trehány munkát kiadni a keze közül.

  8. 8 Magda Attila

    Szia Ági!

    Először is engedd meg, hogy gratuláljak a munkádhoz, nagyon nagyra tartom azt, amit csinálsz. Egy olyan célcsoportot fogsz meg, akiknek Nélküled, és a hozzd hasonló szakértők nélkül, valymi kevés reménye volna arra, hogy normális egzisztenciát teremtsen magának.

    Én bátran ajánlom a nyilvános blogokat minden kezdő blogozónak. Előnyei:
    - 2 perc alatt kész.
    - Ha jó bejegyzéseket ír az ember, rövid idő alatt a keresők első oldalán lesz.
    - A blog főoldalán címlapra kerül minden új bejegyzés esetén egy rövid időre
    - Nulla forintba kerül.
    - Sok nyilvános blog-on, (a blog.hu n is ) van reklámmentes lehetőség, max. nem kerül ki a blogod az index oldalára.
    - Szerver leállás minden tárhely szolgáltatónál van, nem 100%-os a rendelkezére állás sehol sem.

    Persze saját oldalon elhelyeztt bloggnak még több előnye van, amik közül kettőt említek:
    - Ha mér van saját honlapod, akkor azért érdemes ott blogolni, mert azegyfajta nívónak számít, hogy nem nyilvános, hanem sajét blogod van.
    - A blog jelentősen növeli a honlapod értékét az olvasók szemében, vagyis gyakrabban jönnek be a blog miatt, de ha már itt vannak, körülnéznek.
    - A keresők is díjazzák a saját oldalon elhelyezett blogokat, hiszen akkor az oldal egy aktív, állandóan változó oldal lesz tőle, ahol sok, a témát érintő kifejezést az olvasóid írnak be helyetted (mint én most :-) )

    Abban teljesen egyetértek Veled, hogy kezdetben jobb akülső blog, és később érdemes áttárni a sajét oldalon működtetett blogra.

    A példáid nagyon tetszenek, érzékletesen szemléltetik a fejlődési ütemet, láthatja mindenki, aki Veled belevág, hogy mit kell tennie, mire számíthat, mikor hol fog tartani, stb.
    Gratulálok, és csak így tovább!

    Üdv.: Attila
    http://www.mlmtitkok.hu

  9. 9 Magda Attila

    Szia Ági!

    Az előző bejegyzésem nem került be az előbb. Nem kerül fel azonnal?
    Most kipróbálom. (Először vagyok itt.)

    Üdv.: Attila

  10. 10 OkosKismama

    Sziasztok!
    Nekem van saját oldalam is, és ingyenes blogom is ugyanabban a témában. Elméletileg az a célom vele, hogy a gyakrabban frissülő blog hoz természetes találatokat, és az onnan terel forgalmat a honlapomra, mert azt tanultam, hogy a pároldalas sales-oldal nem tud előkelő helyezést elérni, akármit csinálsz is, egy blog viszont annál inkább. De ez csak elmélet, nem tudom, hogy jól gondolom-e, nem tudom, hogy igaz lesz-e. Ha kiderül, majd megírom ide tapasztalatként :-)
    Moni

  11. 11 Kriszi

    Heni,
    stílust fejleszteni? Tanulással, gyakorlással :) A webszöveg-műfajra magyar könyvet egyelőre nem tudok, de angolul nagyon sok van, on-line formában is, csak keress rá. Más műfajra meg Dunát lehet rekeszteni a könyvekkel (csak egy példa pl. Szabó Katalin: Kommunikáció felsőfokon c. könyve). Egyebként pedig: sok-sok olvasás különböző műfajokban, jó szerzőktől, tudatos szókincsbővítés az adott területen, és sok-sok írás.
    (Egy ideje többek között webes írással is foglalkozom – igaz, nem vállalkozásban – , és amúgy is szövegőrült vagyok.

  12. 12 Edit

    szia Ági,
    én azt szeretném megkérdezni, hogy a feliratkoztató form hogy néz ki, vagyis mire iratkoztatok fel és ezt nekem kell elkészítenem vagy van rá sablon?
    köszi
    Edit

  13. 13 Vida Ági

    Ha autorespondert használsz, akkor abban van egy kész űrlap, amit csak be kell másolnod, ha sima hírlevél szoftvert akkor vagy a szoftver ajánl feliratkoztató formot vagy ha ez sincs, neked kell megcsinálnod html-ben.
    WordPressben a WordPress saját feliratkoztató formját tudod beilleszteni (ez a többi tartalomkezelőre is igaz) vagy jó köztes megoldás lehet a Google Docs használata, ott az űrlapkészítővel tudsz feliratkoztató űrlapot csinálni.

  14. 14 Nagy Eszter

    Ági elcsodálkoztam ezen a válaszodon. A hírlevél szoftver és az autoresponder nem egy és ugyanaz?

  15. 15 Jószolgálati MÉM

    Kedves Ági,

    Sok tisztelttel, és még több empátiával meghívlak az általam indított a nevem alól linkelt Jószolgálati MÉM-embe.

    Kérlek \”Hálót adj, és ne halat… \”

    Taubert István

    ui: Adj hálót, és add tovább a labdát!

  16. 16 Vida Ági

    Eszter, nem: van hírlevél szoftver, amivel manuálisan tudsz kiküldeni hírleveleket, és van az autoresponder, ami automatizáltan időzített hírlevelek kiküldésére képes.

  17. 17 Manita

    Kedves Ági!

    nekem is megérkezett a várva várt motivátor..még csak az elején járok de teljesen leköti az agyamat a sok lehetőség és a sok tanulnivaló..
    a nagy fiam aki eddig kiröhögött hogy én akarok egy oldalt magamnak a neten–lehetetlennek tartja és ezzel nincs egyedül…-szóval ő mondta mert látta ahogy hétvégén olvasgattam:
    Anyám, ez nem motivátor hanem számodra egy DETONÁTOR!:)

    ezt mindenképpen meg akartam osztani veletek de a fő kérdésem az újság fizetésével kapcsolatban van:
    áprilisban most kell fizetnem 1 újságot?
    áprilisban csak a csomagolást és a postai díjat fizetem? mennyi?
    csak májusban fizetek legközelebb?de attól még áprilisban is kpok újságot

    bocsi de nem tiszta teljesen..
    Manita / 2 napja: WebWinetou /

  18. 18 J.J. Kriszti

    Szia Ági!
    Jó a cikk, gratulálok!
    Én is azok körébe tartozok, akik az e-book, és e-mail tanfolyam megírásával “küszködik”.
    Oly annyira, hogy még egy sor sem került leírásra.
    Milyen a jó email tanfolyam, hogyan kell felépíteni, milyen hosszúnak kell lennie és egyáltalán.
    E-bookokat olvastam már jó néhányat. Hosszabbat-rövidebbet. A hosszabb rövidebb sorokból állt és nagyobb sor közökből. A rövid rövid volt :) . Mi az elfogadott?
    De legfőképp az email tanfolyam érdekelne, milyen tanácsokat tudsz ezzel kapcsolatban adni. Nehéz elválasztani mi az ami az oldalamra kerüljön fel, és mi az ami a tanfolyam keretein belül tudható meg.
    Már ismered az oldalam, ezért nem bonyolítom a kérdést tovább, hiszen úgyis tudod miről írok.
    Válaszodat előre is köszi, ismét :) )
    Üdvözlettel:
    Kriszti

  19. 19 Chi*** Csapó Ida

    Kisbogár,
    bocs, de egyszerűen nem értem, hogy ezt mire írtad:
    “Nem értek viszont egyet Idával, inkább az ember úgy van vele, hogy nem akar (szerinte) trehány munkát kiadni a keze közül.”

    Kétszer elolvastam a bejegyzésemet, és nem találtam meg benne, hogy mivel utalhattam én arra, hogy bárki is trehány munkát adjon ki a keze közül?

    Szóval?

    Úgy gondolom, hogy igényesnek kell lenni, minőségi munkát kell kiadni a kezünk közül, törődés és gondoskodást… viszont a maximalizmus gátló tényező lehet. Én jól tudom, hogy milyen voltam totál maximalistaként – tiszta görcs, mert tökélyre törekedtem, miközben észre sem vettek mások hibákat, nem is voltak olyan szintű elvárásaik, amik nekem voltak (irreálisan) magammal szemben is… Lazábban véve dolgokat, könnyedébben és gyorsabban lehet haladni, de ugyanúgy megtartva az igényességet szakmailag, emberileg stb.

    ida ***

  20. 20 Vida Ági

    Manita, a próba-előfizetés az első két számra szól, tehát legközelebb május elején kell fizetni, majd a májusi számot.
    Detonátor :) ))

    Kriszti, az alapszabály az, hogy az ingyenes anyagban mondod el, hogy MIT kell csinálni és a fizetősben, hogy HOGYAN. A valódi határokat neked kell érezned, kitapasztalnod. Az e-bookkal kapcsolatban: erre sincs ökölszabály, nekem van ötvenvalahány oldalas ingyen e-bookom is (viszi is az oldal jó hírét :) ) és hetvenvalahány oldalas fizetős. Ezt nem kilóra mérik. Az ingyenes anyagban is a tudásod legjavát kell adni. Én nem értek egyet azzal, amikor 5-6 oldalas gyengén megírt e-bookokat adnak oda 0 információtartalommal. Értéket kell adni és akkor értéket is fogsz visszakapni.

  21. 21 Gyömbi

    Annyira nehezemre esik, hogy szinte fáj…
    De szót fogadok. Befejezem a “tökölést”, és – az én mércémmel mindenképp – nagyon tökéletlenül, 1 perces dizájnnal, csak nagyvonalakban eltervezett céllal és tartalommal, és ami a legijesztőbb számomra, gyakorlatilag 0 informatikai tudással, elindítom a blogom. A nevemre kattintva már látható…

    jajajaj… Maximalistaként ez nekem valóban lelki trauma, de jöjjön, aminek jönnie kell!

    A Gazdagmami ráhatása miatt sikerült végre beugranom a mélyvízbe. És akkor bizony folyamatosan úszni kell, nehogy elsüllyedjek. Mert ha ezt most nem csinálom meg jól, a hosszútávú terveim úsznak el…

    Mondana valaki pár bátorító szót?

  22. 22 Vida Ági

    Hajrá Gyömbiiiii :) )) (ügyes vagy ;) )

    Az a helyzet, hogy mindent el tudok mondani nektek arról, hogyan kell indulni, mire lehet számítani, mit kell csinálni, de elindulni magatoknak kell. Gratulálok, hogy neked ez már sikerült! :)

  23. 23 Gyömbi

    Köszönöm Ági!!

    Egyelőre iszonyúan küszködök, mert az informatikus barátunk épp külföldön van, és nem reagál…
    Perpillanat például fogalmam sincs, hogy tehetnék fel gyorsan egy feliratkozó űrlapot a blogba. Mi kell ehhez, hol találom, képes lehetek én is erre?
    A másik: hogy a fenébe is kell egy Youtube-os videót bemásolni? Pedig végignéztem minden anyagot, amit kaptam vagy találtam, azt hittem megjegyzek ilyen egyszerű dolgokat, de hát nem áll még rá az agyam…Valahova elmentettem, mert már volt róla szó, tudom…

    Na, ilyen szinten állok technika dolgában. Vajon képes leszek valaha önállóan kezelni ezeket?

    Nagyon szeretnék ott lenni a szombati találkozón! Rengeteg kérdésem lenne, ezeknél összetettebbek (is), de az elmúlt heteket figyelembe véve lehet, hogy ez már válóok lenne…:) illetve :(
    Azért teszek egy próbát…

    Még egyszer köszönöm a biztatást. Írom is a következő bejegyzésem!

  24. 24 Vida Ági

    Gyömbi, a docs.google.com-al készíts egy feliratkozó űrlapot és annak a kódját illeszd be a blogba. Egy táblázatba gyűjti majd a feliratkozóidat, indulásnak ez bőven elég.

    Youtube videó beillesztés: a videó mellett a Youtube oldalon van két kód, az egyik a link, a másik az EMBED kód, ez utóbbit kell neked bemásolnod az oldalra, de ehhez át kell állítanod a szerkesztőt HTML nézetre (a blogban a Forráskód menüpontot keresd).

  25. 25 Gyömbi

    Nagyon köszönöm!!!

    Arra emlékeztem, hogy nem annyira bonyolult!

  26. 26 Néva

    Szerintem igenis számít, hogy hogyan néz ki az oldal. Nincs egy hete, hogy vásárolni akartam a neten pár dolgot. Megnyitottam több tucat oldalt, de azok voltak az elsők, amiket becsuktam, amelyeknél a külsőség nem tetszett. Mert aki nem ad a megjelenésre, annak a munkája is hasonlót tükröz. Szeretem, ha egy honlap szép, igényes nem pedig összetákolt vmi. Nem kell a másik végletbe esni, mert az agyondizájnolt is hasonlókat válthat ki, de azért a megjelenésre is adni kell.
    Nem szívesen töltök sok időt egy ronda honlapon, mert zavar, hogy hogy néz ki..
    És ami nagyon fontos,a navigáció. Könnyű legyen a honlapon megtalálni a dolgokat. Ezen a honlapon néha ezzel bajban vagyok.. Nem jutok oda, ahova akarok, nem atalálom, amit egy órával azelőtt olvastam.
    A cikkek tetszenek, néha van egy-két jó, de azért sok közte a számomra “sablon”, amit mind tudok, mert tapasztaltam. Előnye, hogy talán még nem gyűjtöttek ennyit egy helyre.
    Viszont más tapasztalat azt mutatja, hogy ha mégis van probléma, akkor arra is amegszokott 5-6 válasz, megoldás érkezik.. De ha mindenre lenne válasz, akkor könnyebb lenne az élet:):)

  27. 27 Boldog Zoltánné

    Szia Ági!

    Én már elterveztem az üzletemet mikor beletört a bicskám rögtön az elején. mit ajánlasz?
    Képzeld el az történt, megnéztem hol van olcsó jó üzlet helység bérlés, már találtam is egyet havi 100 000.- -ért ami jó központi helyen lenne.
    Aztán elkezdtem az vállalkozás megindítása iránt érdeklődni könyvelő irodáknál, ami megint közel 100 000.- .
    Hát ennyi pénzt a GYES-ből összerakni lehetetlen.

  28. 28 Vida Agi

    @BoldogZoltánné, ha céget szeretnél alapítani az a következő költségekből áll össze:
    15000 Ft az egyszerűsített eljárásban való bejelentkezés,
    5000 Ft igazságügyi illeték,
    tulajdoni lap kiváltása a székhelyre 4000 Ft és
    ügyvédi munkadíj.

    Ezzel szemben, ha egyéni vállalkozóit válasz ki, az teljesen ingyenes ügyfélkapun keresztül (okmányirodában 10.000 Ft)

  29. 29 Vida Agi

    Néva, köszönöm a véleményedet.
    Konkrétan melyik kérdéseidre nem kaptál választ? Tedd fel őket és szívesen válaszolok!

  30. 30 Néva

    A kérdések megválaszolásánál a honlap egészéről beszéltem. Mint anya néha kétségbe esek, vagy válasz nélkül maradok. Nálunk a gyerekeknél az altatással van probléma.Már mindent kipróbáltunk, amit tudtunk, és minden tanácsot megfogadtunk, vagy elvetettünk, amit kaptunk. De ez a fórum most nem erről szól, nem ragozom. Csak a cikkek kapcsán írtam, hogy ez a honlap jó, mert sokminden egy helyen van, nem kell mindenért órákig kitakodni, mert ugye az idő pénz:)
    A céges, vállalkozós részbe nem mennék bele. Nekünk is van, de sajnos nem megy olyan könnyen mintahogy azt sokan gondolják. Ha azt akarjuk, hogy működjön, sok időt kell ráfordítani, és speciel én pont ennek vagyok híján. Nem beszélve arról a tulajdonságomról, amiről te is írtál: tökéletességre törekedés. Képtelen vagyok kiadni a kezem közül, amíg nem érzem igazán jónak.
    Mert: ha felteszem úgy ahogy, akkor aki odalátogat és meglátja, és bírálja magában, hogy ennyi? Vagy : hát ez elég gagyi így, stb.. Akkor az erre a honlapra nem hiszem, hogy visszajön. Ha viszont talál vmi logikus felépítésű, helyesírási hibától mentes, számára hasznos szöveget, akkor elteszi kedvencnek, vagy megrendeli a hírlevelet, hozzászól a fórumon stb. Ha viszont enélkül megy tovább, akkor hogy csalogatod vissza? A google keresőbe bekerülni nem könnyű feladat, anélkül pedig csak linkes oldalakon helyezhetjük magunkat.. Ez persze csak az én véleményem, de mindenkinek megvan a magáé:)
    A fentieket persze magamról írtam, nehezen válok meg a szerintem tökéletlen anyagtól.. Mint vásárló hasonlóan elvárom, hogy megérje a termékre, e-book-ra szánt idő.. Mert olvastam már olyat, aminek a címe tökéletes volt, de a tartalma semmitmondó. Semmi új, semmi érdekes, semmi extra. (ezt nem a tieidre értem, hanem más weboldalakra)Vigyázni kell, hogy ha ajánlunk vmit, akkor ne érje csalódás az ügyfelet, leendő ügyfelet. Mert ha nagyon beharangozzuk, hogy húú ez ilyen szuper, és amúgy egy nagy nulla, akkor annak híre is megy. Mert az ilyen hír vhogy gyorsabban terjed, mint a jó…

  31. 31 Diána

    Szia Ági

    én is hasonló árkategódiáju tárhelyre fizettem be és bár még nem indult be az oldalam de már ijesztgetnek nagy okosok hogy a nagyon olcsó tárhellyel általában bajok vannak. Neked mi a vélaményed erről?

  32. 32 Vida Agi

    Diána, több, mint 20 domainnevem és 10 tárhelyem van a MegaCP-nél, többek között ez az oldal is. Eddig semmilyen problémám nem volt velük.

  33. 33 Vida Agi

    Néva, azt nem hinném, hogy csak 5-6 féle választ találtál, van egy nagy FAQ-m, abban több, mint 60 féle kérdés-válasz van, ezeket szoktam használni, de erre is csak azért van szükség, mert heti 300 kérdést, amelyek egy része gyk ugyanazt kérdezi, képtelenség másként megválaszolni. Szerencsére a többiek elégedettek vele.

    Tökéletes vagy nem tökéletes: az oldaladat nem csak te látogatod, hanem mások is (szerencsére :) ) Az egyiknek tetszeni fog, a másiknak nem. De ez szerintem nagyon nem számít. Csak az számít, mit mutatnak a számok. Ha eléred a céljaidat a honlapoddal, ha jók a számok, akkor menjen el, morzsolódjon le nyugodtan az a néhány ember, akinek nem tetszik. Az életben sem lehet mindenkinek egyformán tetszeni, a honlapod sem tetszhet mindenkinek. Ahogy az életben sem futsz olyan pasi után, akinek nem tetszel, a honlapoddal sem kell ;)

  34. 34 Kopcsó Andrea

    Gratulálok. Nagyon inspiratív. A legfontosabb mondanivalója, hogy a befektetett munkádból értél el anyagi eredményeket, ez tisztán az Önmagad által létrehozott szellemi teremtés. Köszönöm, számomra is fontos megerősítés. Andi

  35. 35 Tóth Erika

    Kedves Ági és minden kedves ismeretlen “ismerős”!
    Érdekel a véleményetek, mert nem tudom eldönteni, mi tévő legyek.
    Saját honlapom, blogom (még) nincs, az elindulási nehézségek megoldására még várom a Start csomagot :)
    Böngésztem a startlapot, találtam (pontosabban nem találtam :) ) olyan .lap.hu oldalakat, amik véleményem szerint megfelelnének bizonyos keresési feltételeknek, el lehetne készíteni őket, vállalnám a szerkesztő szerepét.
    De. Mint mi? Mint hobbi szerkesztő? Begyakorlom magam, tapasztalatot gyűjtök (pénzt nem) és később a szerződést átdolgoztatom, hogy a befektetett munka hozzon is valamit a konyhára? Ez – a begyűjtött információk alapján – január egytől működne.
    Vagy egyből üzleti szerződést kössek? Nem vagyok vállalkozó, “csak” emiatt most még nem is indítanám el. Talán lenne lehetőség bátyám cége neve alatt futtatni a dolgot.
    Vagy az érintett témában készítsek majd honlapot és addig is legyek türelemmel …
    Hűűű … annyi sok kérdés van..
    Esetleg van itt köztetek valaki, aki szerkesztett már ilyen oldalt?
    Mi a tapasztalat?
    Várom visszajelzéseiteket, melyeket köszönök előre is,
    Era

  36. 36 Márti

    Era, én a te helyedben nem foglalkoznék a lap.hu-val. Az érintett témában indítanék egy naponta frissülő blogot.

  37. 37 Vida Agi

    Erika, a lap.hu-nak nem sok értelme van ilyen céllal és bekerülni sem lehet olyan könnyen, jobban jársz egy sajá bloggal.

Egyetértesz? Tiltakozol? Szólj hozzá!