Figyelem: Otthonülők előnyben!

A 3. Női Pénzügyi Önismereti Konferencia kapcsán néhányan fontos dologra hívtátok fel a figyelmemet: az ember nyilván kismamaként gyerekek mellől nem rohangál csak úgy el konferenciákra (pláne, ha emiatt több órát kell utazgatnia). Amíg a gyerekek kisebbek voltak, én sem mentem. Viszont valahol igazságtalanság, hogy kismamaként kimaradsz egy csomó jó dologból, le kell mondanod ezekről a lehetőségekről, ezért azt találtam ki, megoldom számotokra ezt a gondot: webináriumot szervezek, amelyen bármelyikőtök résztvehet, legyen akár vidéken, akár külföldön.

S, hogy mindenki kipróbálhassa ezt a szuper lehetőséget, az első ilyen alkalmon teljesen ingyen és bérmentve vehettek részt.

Hogyan zajlik egy ilyen webinárium? Egy előre megbeszélt időpontban megtartom az előadást, amit interneten keresztül követhettek nyomon. Az előadás végén pedig lehet kérdezni tőlem szintén a weben keresztül.

A későbbiekben a Gazdagmami Motivátor előfizetőknek kéthavonta egy webináriumot tartok majd, amelyek témáiról szavazhatnak majd azok, akik előfizetnek a magazinra.

Az első webinárium témája: Vállalkozás előtt állók kérdései: Hogyan kezdjek bele? Miről indítsak weboldalt? Mi legyen a termékem?

Kérdés: Mikor tartsuk az első Gazdagmami Webináriumot? (szavazz)

[poll id=”2″]

15 Comments

  • Zsolti

    2009. február 25. szerda

    nem jövőre lesz Pécs a kultúrális főváros?
    erre biztos lesz keresés

  • Anna

    2009. február 25. szerda

    Kedves Erika!
    „Engem az érdekelne nagyon, hogyan találhatok olyat, amit sokan keresnek, vagy esetleg keresni fognak (pl. jövőre Pécsen. ;))”

    De jó lenne, ha ez így működne, hogy valaki meg tudná mondani, kiket, mi fog érdekelni pl jövőre bárhol.
    De jó az ötlet, látod, Erika, ezt kell megcsinálnod… ilyen még tuti nincs…

    Manapság talán kicsit könnyebb a kismamák dolga mellékállásban, pénzkerestileg. Én már igen rég voltam kismama 20 és 16 évesek a gyerekeim _ akkoriban még telefon sem igen volt, internet meg végképp nem. Mindenhova el kellett menni, mindent sk helybe vinni. Egy MLM rendszerben dolgoztam akkoriban, kiegészítésként.Elég macerás volt, nehéz volt a kapcsolattartás, esténként meg hétvégén képzések… meg minden. Most legalább a technika ezt kicsit könnyebbé teszi.

    Ötlet: sokan hirdetnek partnerprogramot, vagy affiliate programot, lehet ezekhez is csatlakozni. Milliomos nem leszel, de hozhatnak valamit.

    Mindenkinek kívánom, találjon egy olyan területet, ahol jól érzi magát, amihez ért, vagy meg tudja tanulni, és nem csak munka, de pénz is van- mert sajnos, ilyenből is akad jópár az interneten. Sok sikert, drukkolok Nektek.

    Sziasztok
    Anna

  • Erika

    2009. február 24. kedd

    Ugyan a péntekre szavaztam, de már más is írta előttem, kisgyerekkel bármi közbejöhet. Jó lenne, ha elérhető lenne utána is, és talán még az is, ah nem egyben, hanem lehetne bárhonnan elindítani, ahol épp abbahagytam korábban.
    Engem az érdekelne nagyon, hogyan találhatok olyat, amit sokan keresnek, vagy esetleg keresni fognak (pl. jövőre Pécsen. ;))
    Amik eddig eszembe jutottak, arra többen azt mondták, csak engem érdekel, illetve mire beleásom magam, már mi is túllépünk rajta a kicsivel.
    Köszönöm

  • OkosKismama

    2009. február 24. kedd

    Ági, ez tényleg jó! Mi már közel másfél éve használunk egy ilyen szolgáltatást, mi webkonferenciának hívjuk. Az előadó tud PowerPoint-okat bemutatni, illetve a böngészőt is ki tudja rakni a hallgatóknak, és azon mutogatni. Van egy chat-ablak a hozzászólásoknak, és akinek van mikrofonja, az beszélhet is. Kukkantsatok bele ezen a címen: http://broschtamas.ivocalize.net/ Bocsi, ha ez reklámnak tűnne, biztos mindenki tudja már itt, hogy én mivel foglalkozom 🙂 szóval ezt nem a reklám miatt mondom, hanem ha valakit érdekel, hogy hogy működik egy ilyen webkonferencia-terem, szóljon, beszéljünk meg egy időpontot, felmegyek és megmutatom. Csak amikor az órarendben előadás van, akkor nyilván nem tudjuk használni, csak az egyéb időpontokban. A mi csapatunk nagyon élvezi!

  • Éva

    2009. február 24. kedd

    Sziasztok!

    Ez nagyon jó ötlet Ági!!!!
    Szombaton pont síelni megyünk, du. abban az időpontban úton leszünk, nekem a péntek lenne jó. Nagyon örülök a webkonfernciának, sokkal többen ráérnek „elmenni” rá. (Akár munkahelyen is nézhető.)
    Köszi:Éva

  • Szilvia

    2009. február 23. hétfő

    Köszönöm, Ági!
    Mégsincs olyan messze Békés megye…

  • Andi

    2009. február 23. hétfő

    Szia Ági !

    Köszönöm ezt a nem mindennapi lehetőséget !

    ÜDV. Andi

  • Gabella

    2009. február 23. hétfő

    Én eddig minden online csetes dologról lemaradtam, mert vagy nem voltunk itthon, vagy a párom szülinapja volt, vagy csak simán behalt a net… Ja, vagy itthon volt apánk, és ő dolgozott a gépen… Szombaton vajon mi jön közbe? 🙂

  • Marika

    2009. február 23. hétfő

    Nagyon okos gondolat! Végül is internetes működésről van szó, akkor miért kellene több száz km-t utazni? Igaz, a személyes találkozás varázsa is más, de életem első webkonferenciája annyira elvarázsolt, (hallgató voltam, nem előadó) maradandó élmény volt, hogy ilyen is lehetséges.
    Nem kismama vagyok, de mindig kapok valami újat, valami okosat. Köszönöm.

  • Szigeti Ami

    2009. február 23. hétfő

    A vidékiek nevében csak annyit mondhatok: naaaa véééégreee! 😀

  • Szilvi

    2009. február 23. hétfő

    Én is nehezen mozdulok ki, főleg a távolság, s a két gyerkőc miatt. Később jó lenne ha letölthető változatban is elérhetné mindenki az előadásokat, van úgy, hogy közbe jön valami, egy kis hiszti, vagy épp egy uzsonnáztatás 🙂

  • Szombati Orsolya

    2009. február 23. hétfő

    Szia Ági!

    Ha érdekel a webinárium technikai megoldási lehetősége, keress meg nyugodtan. Az e-mail címem:orsolya.szombati@profonte.hu.

    Ha gondolod, szívesen adok pár jó tanácsot, én már egész előre tartok a saját webináriumaim szervezésével. A héten már működni is fog (hang, kép, chat egyszerre) akár élőben is megnézheted. Biztos vagyok benne, hogy az gazdagmami.hu olvasói is imádni fogják, ha Te is ezt választod, mert nagyon profi a technikai háttér.

    Szeretettel üdvözöl, Orsi

  • Gabella

    2009. február 23. hétfő

    Én is nagyon örülök a lehetőségnek!!!!!!!!!! Mert nekem nem a gyerekek „lepasszolása” hanem a távolság meg az anyagiak okoznak gondot! Vezetni se tudok, a közlekedésről meg ne is beszéljünk!

  • Vida Ági

    2009. február 23. hétfő

    terveim szerint egy direkt erre tervezett szolgáltatással fogom megoldani, de még tesztelem. Ha nem sikerül, akkor élő közvetítéssel fogom megoldani és chaten lehet majd kérdezni.

  • 4tissimo

    2009. február 23. hétfő

    Na végre valaki feltalálta a spanyolviaszt! Asszem másfél éve volt egy számomra érdekes távmunka-konfrencia a fővárosban, én már akkor is nyivákoltam, hogy webre vele,mert kisporonttyal otthon vagyok, de süket fülekre találtam. Nagyon kíváncsiam várom a webináriumodat, immár két kisporonttyal!
    Elárulsz valamit a technikai megvalósításról? Chat? Hang? Kép? Hang+kép?
    Üdv, 4tissimo