Büszke vagyok rájuk





Olyasmit teszek most, amit nem láthattál még soha tanácsadói honlapon: bemutatom néhány tanítványom honlapját. Amikor 2008. nyarán elindult az első Gazdagmami Tanfolyam, nem gondoltam, hogy ennyien érdeklődnek majd iránta és ilyen lelkes hallgatókkal leszek körülvéve. Akkor rengeteg honlap készült el, és jópár vállalkozás indult a tanultak alapján. Idén nyáron is indult egy csoport, a legszorgalmasabbak már itt is elindították vállalkozásaikat. Büszke vagyok rájuk, mert vállalták a megjelenést az oldalon és azért is, mert nem féltek elindulni, rengeteg időt és energiát rászánni a honlapkészítésre, keresőoptimalizálásra, marketingre. Jó érzés, amikor köszönőleveleket és karácsonyi lapokat kapok tőlük, de még jobb érzés, amikor olyan leveleket kapok, amiben az első bevételekről számolnak be és arról, hogy amit tanultak tőlem az csodák-csodája: működik.

Most pedig átadom a szót a tanítványaimnak, meséljenek a honlapok 🙂

A 2008. évi Gazdagmami Tanfolyam hallgatóinak oldalai

www.siestacipo.hu Siesta gyermekcipő Márkabolt és Webáruház

www.albiguru.hu Térképes albérletkereső Budapesten és vidéken. Egyszerű és ingyenes hirdetésfeladás.

toklampas.blog.hu Budapest töklámpás fesztivál a Hősök terén. 2009 november 1-én este 20:00-21:00

www.furdoszobatitkok.hu Új fürdőszobát tervezel vagy felújítod a régit? Ajándék fürdőszoba magazin, ingyenes fürdőszoba tervezők, meseszép képek és hasznos tippek: minden, ami fürdőszoba – vidáman tálalva;)

www.lifetarskereso.hu Élettárs? Házastárs? Komoly kapcsolat kell? Lehet, hogy pont Téged vár! Keresd az Igazit, a Life Társkeresőn!

www.nofely.hu Akár esküvő, akár bál, a nőfély mindig a helyzet magaslatán áll

www.contech.hu 25 éve a leggyorsabb nyák-gyártás szakértője
“akinek a gyorsaságával az Okos Cégek időt és pénzt takarítanak meg…”

www.pin-up.hu
www.royalpinup.com A Royal Pin-ups Online Magazin magyarország első és eredeti pin-up online magazinja e patinás és 100%-ig nőies retrostílus itthoni első és egyetlen hiteles letéteményesei vagyunk.
Magyar és külföldi tagokkal, modellekkel szeretnénk minél színesebben bemutatni ezt a stílust, a témában pontos és hiteles történelmi leírást adva, valamint érdekes cikkeket, interjúkat is készítünk azokkal akik pin-up stílusban tevékenykednek. Magyarul, és angolul olvashattok nálunk, a témában komoly háttérteammel és folyamatosan csatlakozó külföldi modellekkel dolgozunk a világ minden tájáról. Célunk, hogy bemutassuk a magyar közönségnek, mi is az a pin-up, honnan ered, hogy ki a hiteles pin-up modell, fotós, stb, milyen vonatkozásai vannak és mindez vizuálisan hogyan jelenik meg s ilyen stílusú fotók/portfóliók készítését is vállaljuk.
Oldalunkon folyamatos érdekes információkat találsz A pin-upról, hogy mi a módi manapság, folyamatosan bővülő fotógalériákat és nem utolsó sorban videókat rólunk s másokról.
Nézz be hozzánk, REGISZTRÁLJ s mondd el mi a véleményed!

www.immuninfo.hu Mit tehetünk, hogy gyermekünk többet járjon oviba mint orvoshoz?!

www.sajatutad.hu Spirituális és önblog

www.wellnessbalaton.hu Pihenés, feltöltődés, kényeztetés! Miből, hogyan és hol!

www.beszedekblog.hu Beszédek ünnepekre, alkalmakra

www.fogalmazasok.hu Írónak születni kell, de a fogalmazásírás megtanulható!

www.csipegess.eu Elérheted az anyagi biztonságot a Biblia által!

www.profigazszerelo.hu Víz-gáz fűtésszerelés 3 év garanciával!

www.irodainovenyek.hu Irodai növények, teljes körű gondozási szolgáltatással

www.p2mozisoft.hu Kereskedelmi rendszert a számlázáshoz! – tipp: Teller

www.kreativdiszkont.unas.hu
www.kreativ-papir.hu Kreatív hobby bolt óvodáknak-iskoláknak és minden alkotni vágyónak.

Női Önmegvalósítás.hu A nőként való kiteljesedés segítésére létrejött oldalon a nők életében előforduló kihívásokról, ezek megoldásairól, és a női lét csodáiról találhatsz írásokat, önfejlesztő anyagokat.A Női Önmegvalósítás Kincsestárának havi e-magazinjában a Női-Erő-Forrásban pedig egy-egy konkrét témában ásunk mélyebbre mint például az intimitás vagy a szégyen. Kérd most a magazint, mert rögtön egy 14 napos önértékelés-fejlesztő minikurzuson vehetsz részt!

www.dermiszkozmetika.hu Nálunk élmény a szépségápolás

www.konyvmolyszolnok.hu a vállalkozók és jogi szakemberek infotára

A 2009. nyarán indult Gazdagmami Tanfolyam hallgatóinak oldalai

gyermekvallas.blogspot.com (gyermekvallas.hu hamarosan) Leckék az Univerzumtól. Teljes figyelem, rezgésszint tudatosság

www.fittmami.hu A nagy életmódváltás. Csak a zsírodat veszítheted!

kertitanacsado.freeblog.hu/ Kerttervezés, kertépítés, kerti növények ápolása, biokertészkedés. Minden, ami érdekel a kerttel kapcsolatban.

kaloriakalauz.freeblog.hu Minden, ami a kalóriával kapcsolatos, diéta, tapasztalatok, életmódváltás!

További sok sikert kívánok nektek! 🙂

Én is szeretnék ilyen oldalt! Csak mondjátok meg, hogyan indulhatnék el… Segítségért klikk ide >>





26 Comments

  • Macskamama

    Reply Reply 2010. február 23. kedd

    Köszönöm a választ, és teljesen igazad van, mert mire elküldtem a kérdésem, és aludtam rá egyet, addigra eszembe jutott máris vagy féltucat dolog amit változtatni lehetne rajta. 🙂
    Úgyhogy most még hegesztem kicsit, de mindenképpen el fogom küldeni, mert nagyon kíváncsi vagyok egy “szakvéleményre” is.

  • admin

    Reply Reply 2010. február 22. hétfő

    Macskamama, el lehet küldeni (nézd meg a Kapcsolat menüpontot), de ősztintén megmondom, hogy mondhatok én bármit, mert az csak a gyakorlatban derül ki, hogy egy honlap milyen eredményeket produkál. Csak a gyakorlatban tudod meg, mit lehet még finomítani rajta. Olyan honlap nincs, ami elsőre tökéletes lesz, én is utólag csiszolgatom még őket.

  • Csilla

    Reply Reply 2010. február 20. szombat

    Sziasztok!
    Sándorhoz kapcsolódva annyit szeretnék csak fűzni a témához, hogy nekem nagyon sok üzlettársam technikailag már topon van (olyannyira, hogy marketing, informatikai és egyéb – elméleti – tudásban fölöttem állnak), mégsem elég sikeresek. Mi hiányzik? Mi a sikerük gátja?!
    Heteken át véresre forgolódtam magam éjszakánként az ágyban, hogy miként tudnék segíteni azoknak, akik megérdemelnék, mert mindent jól csinálnak, minden tökéletes, és mégsem megy az üzlet.
    Mindnyájan tudjuk magunkról, hogy az ember mindig többet és jobbat akar… de persze lehetőleg úgy, hogy neki magának ne kelljen változni. Na, itt a bibi.
    Amíg valaki nem készül fel kellő alázattal és elszántsággal a változásra, amíg nem dönti el, hogy igenis készen áll valós és jelentős áldozatokat hozni, addig a legtöbb esetben a siker is várat magára. Nincs áldozat nélkül siker és eredmény!!! Nem őrizhetsz meg mindent változatlanul, nem bújhatsz el magad elől. Az én módszerem, amit használok náluk, hogy egyfajta röpdolgozatként leíratom velük, hogy mit gondolnak, milyen változást jelent ez az új az eddigi életvitelükhöz, a napi rutinjukhoz képest. Mert nem az a maximum, hogy “Ezentúl nem nézem a Barátok közt-öt!”, igazából sejt szinten kell azonosulnod azzal, amit választottál, és hónapokon, néha éveken át ezzel kelsz, ezzel alszol el, ezen filózol fogmosás közben, csöndes, magányos nyomás alatt a klotyón… autóvezetés közben vagy akár a metrón punnyadva! Az emberek közül sokan úgy képzelik, hogy csinálok egy jó weboldalt, jó tartalmat, minőségi megjelenést, folyamatos a feltöltés, érdekesen tartom és ennyi. (De közben tudat alatt már előre sajnálják magukat, hogy “Te jó ég, mikor fogok a gyerekkel játszani? Minden éjjel a gép előtt ülök? Mi lesz, ha mégsem kellek, ha nem indul be, és minden erőfeszítésem és áldozatom hiábavalóság volt?!” stb.stb. És nyomja magának tudat alatt a negatív programot, mindezt azért, mert már előre sajnálja magát a rá váró áldozatok és kudarcok miatt.
    Szerintem nagyon fontos, hogy a megfelelő tudás birtokában lelkileg is készüljön fel mindenki a változásra, pontosan tudja, hogy mit jelent ez az ő számára, vállalja-e, akarja-e, képes lesz-e rá, megéri-e… és ha a válasz igen, akkor valami hihetetlen erővel kell magunkban egy olyasfajta pozitív elvárást és pozitív attitűdöt generálni, ami megadja a kezdő lökést ahhoz, hogy hitünk, elvárásunk alapján mi magunk is vonzzuk magunkhoz azt, amire vágyunk. Én azt szoktam mondani, hogy lásd magad egy vagy két év múlva sikeresen, magabiztosan! Amerikában hallottam az egyik leghíresebb trénertől (s ezt azóta az egész SECRET-filozófia is feldolgozta): “Nem az fog történni, amit szeretnél, hanem az, amit és ahogyan gondolsz erről az egészről!”
    Csak ennyit szerettem volna elmondani: nagyon fontos, hogy MEGTANULJUNK pozitívan gondolkodni és elvárni a sikert… úgy sokkal könnyebb lesz! 🙂
    Nekem a kedvenc idézetem: “Ha nem vagy kész változtatni az életeden, nem lehet segíteni rajtad!” Hippokratész mondta, nagyon régen! 🙂
    Szóval az “én titkom”: tanulj, fejlődj, változz, légy készen, légy résen, fogadd el, és örülj minden eredménynek! 😉
    Sok sikert mindenkinek!
    Csilla

  • Macskamama

    Reply Reply 2010. február 19. péntek

    Kedves Ági!

    Már nagyon sok hasznos tanácsot gyűjtöttem be az anyagaidból, tulajdonképpen ezek alapján próbálom újraéleszteni gyes miatt szünetelő vállalkozásomat. Külön köszönet itt még egyszer a személyre szabott tanácsért is, amit emailben kaptam.
    Az lenne a kérdés, hogy a készülő honlap linkjét is el lehet küldeni esetleg véleményezésre? Még messze van a végleges állapottól, de jó lenne tudni, helyesen alkalmaztam-e az itt összeszedett tudást?
    Mert ha nem, akkor még inkább most kezdeném előlről, nem akkor ha már látogatják. 😀

    Előre is köszi, szép napot!

  • Ganter Klári

    Reply Reply 2009. október 21. szerda

    Én is köszönöm a lehetőséget!

  • Gabella

    Reply Reply 2009. október 21. szerda

    Edina! De örülök, hogy eszedbe jutottam! 🙂

  • Szilágyi Anett

    Reply Reply 2009. október 20. kedd

    Köszönöm az infokat, így már értem!

  • Gyula nagypapa

    Reply Reply 2009. október 20. kedd

    már működik!!

  • Gyula nagypapa

    Reply Reply 2009. október 20. kedd

    Köszönöm Ági a lehetőséget és Csillagnak is a figyelmességét.
    tényleg nagyon sok jó oldal született és szívből gratulálok nektek.
    Ennek a lehetőségnek a kapcsán sokan iratkoznának fel az oldalamra, de valami krakk ütött be a szoftverbe. Eddig pontosan megkaptam a feliratkozók adatait, de egy pár napja nem. A feliratkozások megjelennek az e-mail fiókba, de adat nélkül, így nem tudom kik voltak a feliratkozók. meg próbálom újra beállítani, bár először sem volt könnyű.

    üdv mindenkinek,
    Gyula

  • Annmary

    Reply Reply 2009. október 20. kedd

    Köszönöm a lehetőséget!
    Ez újra erőt adott a folytatáshoz!

  • Gabella

    Reply Reply 2009. október 20. kedd

    Ági! Én is szeretném, hogy büszke legyél rám!
    De a többieknek gratulálok!

  • Sándor

    Reply Reply 2009. október 19. hétfő

    Ha nem vagyok elégedetlen, nem azt jelenti, hogy elégedett vagyok!

    Ki vagyok Én
    Egy szakpszichológus egy motivátor, aki azt mutatja meg neked, mit hiszel: a gondolatok, érzések világában a bőségről.
    Persze azt mondod, nono.
    Azt mondom hát igen, van, akinek a sikeresség, a bőség megy csak úgy, belülről, van, akinek nem megy úgy belülről, öntudatlanul. Hát van olyan, akinek tudatosan kell dolgoznia a sikerét.

    Ami tény
    Mindegy milyen technikákat tanulsz meg a piacról, a marketingről, az üzletről!
    Ha a gondolataidon nem leszel képes változtatni, nem fog változni semmi az életedben. Nem leszel sikeres, nem fog menni, amit működtetni akarsz
    Sándor

  • Tiszai Marcsi

    Reply Reply 2009. október 19. hétfő

    Kedves Ági!

    Én még nem mertem közkincsé tenni a honlapomat, mert még nem készültem el vele.
    Én is igyekszem munkám mellett megvalósítani a kedvem szerinti oldalakat több-kevesebb sikerrel.
    Nagyon sokat segítettél eddig is és remélem ezután is fordulhatok hozzád tanácsért, ha nagyon elakadok, vagy elvesztem a kedvem.
    Amikor belefogtam a Gazdagmami tanfolyamba, nagy lelkesedéssel és tudásszomjjal, nem gondoltam, hogy eddig is el tudok majd jutni, de azt sem tudtam, hogy mennyi tanulnivaló van, amit soha nem lehet abbahagyni, mindig marad belőle.
    Gratulálok a honlap tulajdonosoknak, és elönt a sárga irigység, mert a page rankjuk nagyon szép magas. Sajnos én most azzal küszködöm, hogy ezt feltornázzam.
    Néha elvesztem a kedvemet, és egy hétig felé sem nézek az oldalamnak, de aztán valami megint kimozdít, sokszor Ági hírlevele, és újra nekifogok.
    Család, 2 unoka, munka és újabb főiskola mellett néha soknak érzem, de nagyon meg akarom csinálni, és meg is lesz, biztosan tudom.
    Sorstársaimnak is ezt kívánom, kitartást.
    Áginak pedig köszönet a sok segítségért.

  • Holl Edina

    Reply Reply 2009. október 19. hétfő

    Kedves Ági! A tavalyi gazdagmami tanfolyam eddigi életem legjobb befektetése volt. Rengeteg új ismeretre tettem szert, amelyeket a gyakorlatba is átültettem. Van már egy kész honlapom, ami kicsit döcögösen, de működik is (értsd: vannak látogatók, feliratkozók, vásárlók is), de érzem, hogy lehetne ezt még sokkal jobban is csinálni.

    Nem sok ismerőst fedeztem fel.
    Üdv Zollendroller! Hol van Gabella és a “Fatálasok” :)?
    (Persze Árnyékharcosok Klubja sincs már.)

    De azért látom, hogy vannak akik – velem ellentétben – hamar ráéreznek a lényegre: Gratula Fittmaminak, Albigurunak, Fittgyereknek és az Irodainövényeknek! Minden a megfelelő szemléleten múlik és sajnos nem is olyan egyszerű a magadévá tenni. Ha képes lennék ilyen egyszerűen-nagyszerűen átlátni a vállalkozási ötleteimet, akkor kevesebb energia- és időbefektetéssel is már jóval előrébb tarthatnék. Sajna nekem ez csak lasssssacskán sikerül.

  • Vida Ági

    Reply Reply 2009. október 19. hétfő

    Anett, többféle modell van erre:
    1. ha valamihez nagyon értesz, akkor elég csak egy jó szakértői blogot létrehoznod és megtalálnak azok, akiknek szükségük van a szolgáltatásaidra. Sok olyan blogot ismerek, ami így működik.
    2. a blogod szolgálhat arra is, hogy hírlevél-listát építs rajta, ilyenkor a termék eladás és a bevételek a kulisszák mögött történnek, a hírlevél-rendszeren keresztül. Erre is sok példát tudok mondani.

  • Szilágyi Anett

    Reply Reply 2009. október 19. hétfő

    Gratulálok a honlapokhoz, nagyon szépek!:) Csak egyet nem értek – hogyan lesz ezekből pénz? Némelyik lapnál nem tudtam rájönni – nem látok rajta még Google Adsense reklámot sem – a szolgáltatást kínáló lapoknál érthető, de a blogszerű, tájékoztató jellegű oldalak nem tudom hogy hoznak pénzt…
    Egy jól értesült magyarázza már el, mert nem értem!

  • Sándor Eszter

    Reply Reply 2009. október 19. hétfő

    Szia Ági!

    Köszönöm a lehetőséget!
    Gratulálok mindenkinek!
    További sok sikert kívánok!

  • $Norbii$

    Reply Reply 2009. október 19. hétfő

    Mennyi és mennyi honlap…jó látni! Független attól, hogy ki segített nekik vagy hogy kezdték el, elkezdték és ez a legfontosabb! Sok sikert mindenkinek!

  • Kkatus

    Reply Reply 2009. október 19. hétfő

    Szia Ági és a többiek!
    Én is részt vettem a gazdagmami tanfolyamon. Elutaztam a hétvégén, és elfelejtettem előtte átküldeni a weboldal bemutatást. Remélem nem baj, ha ezt itt a kommentek között teszem meg.
    http://www.fittgyerek.com- elsőként gyermekeink testsúlyának szolgálatában
    http://www.gazdaggyerek.hu- elsőként gyermekeink pénzügyi intelligenciájának szolgálatában
    Köszönöm a lehetőséget, Ági, és a tanultakat!

  • Csillag

    Reply Reply 2009. október 19. hétfő

    Sziasztok!

    Mindenkinek gratula, és persze Áginak is, hisz Tőle tanultatok:)
    Kiemlném a nagypapát,/csipegess/ és tessék példaképként tekinteni rá. Ha az Ő korában sikerült, Neked, Nektek is sikerülni fog:))
    Tudom sokatoknak van “rendes” állása, és kevés szabadideje mellette. Aki teheti tanulja meg, és csinálja maga, aki nem, az pedig jól nézze meg kit bíz meg az oldala elkészítésével:)Tudnék elrettentő példákat mesélni:((

    Mindenkinek további sok sikert:)
    Ági, ne csak rájuk legyél büszke, LÉGY BÜSZKE MAGADRA ÁGI, HISZ EZ(EK) NÉLKÜLED NEM JÖTTEK VOLNA LÉTRE:)))

    Csodás napot mindenkinek:))

    Szisz

  • Mester Éva

    Reply Reply 2009. október 19. hétfő

    Kedves Ági!

    Nagyon jó látni a többiek munkáit is. Köszönöm, hogy megosztottad velünk.
    Évi

  • Sándor

    Reply Reply 2009. október 19. hétfő

    Agi!
    Gratulálok!
    Van mit tanulni tőled!
    Szívesen dolgoznék veled egy-két-három projektbe.
    Vannak ötleteim, és látom, te valóban bővelkedsz ötletekkel.
    Csodás napot.
    Sándor

  • Moroandi

    Reply Reply 2009. október 19. hétfő

    Szia Ági!

    Köszönöm a lehetőséget, nagyon hálás vagyok érte. Remélem, hogy 1-2 héten belül az első bevételekről is hírt tudok adni 🙂

  • Kajdi Erzsi

    Reply Reply 2009. október 19. hétfő

    Kedves Ági!

    Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget! Kívánok további szép napokat és jó munkát, de a közelgő hosszú hétvégén kapcsolódjál ki, pihenjél a kis családoddal!!

    Erzsi
    “A” Nőfély

    • Barta Gyuri

      Reply Reply 2013. július 11. csütörtök

      Erzsivel feleségemmel közösen vállalunk esküvő lébonyolítást.
      Erzsi “A” NŐfély én pedig a egyszemélyes georgiemusic.hu zenekar vagyok.
      Hívjatok bátran,mindenben rugalmasak vagyunk.
      T:+30/9765284

      • Barta Gyuri

        Reply Reply 2013. július 11. csütörtök

        Erzsivel feleségemmel közösen vállalunk esküvő lébonyolítást.
        Erzsi “A” NŐfély én pedig a egyszemélyes georgiemusic.hu zenekar vagyok.
        Hívjatok bátran,mindenben rugalmasak vagyunk.
        T:+30/97652

Leave A Response

* Denotes Required Field