Ági, írjál már a passzív jövedelemről





A decemberi kampány folyamán többen kérdezték tőlem, miért nem beszélünk a legegyszerűbb internetes pénzkereseti lehetőségekről és a passzív jövedelemről. Az a helyzet, hogy az interneten többféle módon lehet pénzt keresni, és én a hosszútávú megoldások híve vagyok.

Megmondom az őszintét: ha csinálsz egy szuper kis blogot, dolgozol a látogatottságon, egyre több olvasód lesz, akkor néhány 10 ezer Forintot (nagyon sok munkával még többet is) össze tudsz szedni havonta reklámbevételekből, partnerprogramokból, de ez egy ideiglenes jövedelem. Olyan mintha elvállalnál valamilyen kismama távmunkát, dobozolást vagy adatrögzítést, de amikor a gyerkőc lebetegszik, akkor nem tudsz dolgozni, és pénzt sem kapsz.

Egyrészt erre önmagában nem lehet egy vállalkozást építeni, a GYES-t kiegészítheted vele, de megélni ebből nem fogsz (hosszú távon talán igen, de emiatt nem merném otthagyni a munkahelyemet).

Másrészt ez nem tartós jövedelem: ha abbahagyod az írást, idővel szép lassan elhal a blog, egyre kevesebb bevételed lesz belőle, tehát a befektett munka egyenes arányban áll a bevételeiddel (ami persze nem gond, csak éppen ugyanennyi munkával több pénzt is tudsz keresni, akkor meg minek strapálnád magad feleslegesen? :))

Harmadrészt: azzal a munkával, befektetett idővel és energiával, amit SEO trükkökre, a bejegyzéseid ajánlgatására fordítasz sokkal több pénzt is lehet keresni, és hobbi pénzkeresés helyett valódi értéket adhatsz az embereknek, valódi értéket teremthetsz. Akkor meg miért töltenéd ilyesmivel az idődet.

Negyedrészt: ismerek olyan embereket, akiknek sikerült nagyon sok pénzt keresniük reklámokkal, de ez nem egyik napról a másikra történt. Sokkal nagyobb idő és energiabefektetés egy reklámbevételekre alapozott oldal felfuttatása, mint felépíteni egy jól kitalált vertikális (tematikus) portált vagy egy shopot mások termékeiből, vagy saját termékeket értékesíteni.

Ha vannak még benned kételyek azt illetően, hogy mennyire tud biztos lenni a jövedelem egy internetes vállalkozásból, akkor elárulom, hogy az egyik oldalamról minden nap pontosan ugyanannyi megrendelés érkezik (néhány havonta 10%-al nő a darabszám, de utána számra pontosan ugyanannyi marad). Mindegy, hogy éppen írtam-e aznap, mennyi látogatóm volt, vagy hogy ránéztem-e egyáltalán az oldalra, mindig pont ugyanannyi rendelést kapunk. Hogy miért?

Mert nem csak a blog az egyedüli kommunikációs csatorna. Az automatizált hírlevélsorozat akkor is küldi a blogbejegyzéseket, a hasznos információkat és az automatizált akciókat, amikor a világ másik felén vakációzom, a partnerprogramban résztvevők akkor is ajánlják az oldalamat másoknak, amikor én éppen nem érek rá.

Ez a jelentős különbség a te résztvételedet igénylő aktív és a passzív jövedelem között. Nem arról van szó, hogy nem szeretek dolgozni, de a saját anyagi biztonságodat úgy tudod leginkább megteremteni, ha több lábon áll a vállalkozásod: a személyes résztvételedet igénylő munka mellett lehetnek olyan bevételi forrásaid is, amik tőled függetlenül is működnek, és az internet révén ez számodra is elérhető távolságba került.

Te döntesz: csak zsebpénzt akarsz keresni, vagy pedig komolyan változtatni szeretnél az életeden?





14 Comments

  • admin

    Reply Reply 2009. május 16. szombat

    Zoli, ilyen alapon a részvény sem passzív jövedelem, mert néha foglalkozni kell vele. A psszív jövedelem szerintem olyan jövedelem, ahol a te személyes részvételed nélkül is termelődik pénz, de ez nem zárja ki azt, hogy néha ne kelljen ránézned. Nekem van olyan oldalam, ahol nem kell ránéznem az egészre, mert úgy is termeli a pénzt, jönnek a látogatók stb. De azért néha mégis hozzányúlok, pl. azért mert tökéletesítgetem 🙂 De azt a rendszert egyszer létre is kell hozni és ez egy darabig eltarthat.

  • Zsolti

    Reply Reply 2009. május 16. szombat

    Számomra a passzív jövedelem az, amivel tényleg nem kell foglalkozni. Na jó, legfeljebb havonta egyszer, amikor ellenőrzöm, hogy mennyi pénz érkezett a számlámra, és ha valami nem stimmel, utánanézek. Ha ettől többet kell foglalkoznom vele, akkor nem igazán passzív. Az MLM-et a jelenlegi tudásom és az előző hozzászólások alapján nem tartom passzív jövedelemforrásnak, bár közel van hozzá. Rengeteget lehet tanulni, fejlődni benne, hogy kialakítsak egy valóban passzív jövedelmet. Passzív jövedelemnek tartom pl a részvenyek után járó osztalékot. Elég birtokolnom a részvényeket ahhoz, hogy jövedelmem legyen. Persze a részvénytársaság dönthet úgy, hogy nem fizet osztalékot, és akkor a bevétel elmarad, szóval van még mit tanulnom, tudom, hogy az ilyen eseteket kivédjem. De azt hiszem, alapvetően jó felé “kapisgálom” a lényeget. 😉

  • Kálmán

    Reply Reply 2009. február 19. csütörtök

    “egyszerű, ha valóban így érzed, miért nem valósítod meg önmagad?!”

    Ez a megjegyzésed elevenbe vágott…
    De talán pont ezt vártam?

    Nem kifogást keresek, csak a megfelelő utat,a jelenlegi útkeresés közben…

    Valahol elakadtam ‘Növekedés’ közben és nem találom a megfelelő “modult” a továbblépéshez.
    Azért vagyok itt Ági oldalán /és még néhány másik hasonlón/, hogy a fejlődés lehetőségeit megtaláljam. Találtam már néhány megfelelőnek látszó vonalat, már csak a megfelelő elemeket, sorrendet? próbálom megtalálni.

    És közben jönnek a morzsák, megerősítések Tőletek is. Minden segít valahol, csak meg kell találni azt kis morzsát az adott helyen, megfelelő pillanatban, ahol és amikor a megfelelők a helyükre kerülnek és elindítanak egy megfelelő folyamatot.

    Most épp Tőled jött egy “szikra”

    Üdv. és Kösz.

  • @Kálmán,

    “Pedig, nagyon komoly pénzeket is lehet vele keresni, ráadásul ma már interneten is kiválóan működik”

    1. Igaz komoly pénzeket lehet vele keresni, offline és online is, de annak ellenére, hogy végzettségtől függetlenül bárki tudná csinálni, nem mindenki alkalmas rá!
    2. Egyszerűbbnek tűnik a neten, ez igaz! A kisebb karizmával rendelkező embereknek barátságosabb alternatíva. Az igazság az, hogyha nem lenne hatalmas a konkurencia és nem lenne ez a beszervezősdi előítélet, akkor sem annyira jól működő. Aki profin műveli, neki garantált a siker, feltétel a cég, korrekt marketingterv és tartósan megbízható minőségű termék.
    3. “Ha többet, – vagy jobban – tudnék vele foglalkozni, könnyen lehetne a jövedelmem többszöröse is a jelenleginek.”

    egyszerű, ha valóban így érzed, miért nem valósítod meg önmagad?!

    István

  • @Mindenki,

    Néhány pici helyreigazítás…

    1. Az affiliate, illetve az AdSense igazából bár reklám bevétel, mert hogy ha csak passzívan kiraksz egy bannert… akkor csak csurran cseppen max. Ha nem menedzseled akkor nem működik, tehát nem igazán passzív. Illetve mint Ági is mondta, az ezekből származó bevételed addig tart míg energiát fektetsz bele. Talán az az egy eset amikor a látogatóid öngerjesztően frissítik a tartalmad, mikroblogok, közösségi szájtok esetében nevezhetnék “passzaívjövedelemnek”
    2. Én inkább passzivá váló jövedelemnek nevezném, ilyen lehet egy MLM elven felépített struktúra ami egy bizonyos szint felett, akkor is jövedelmez, ha már Te nem is dolgozol (ez általában már örökölhető is!).

    István

  • Kálmán

    Reply Reply 2009. január 13. kedd

    Sziasztok

    A passzív jövedelemről esvén szó, nem szabad kihagyni az egyik, kicsit háttérbe szorított, nem elismert, sőt, sokak által degradálóan emlegetett tevékenységet, az MLM-et.

    Pedig, nagyon komoly pénzeket is lehet vele keresni, ráadásul ma már interneten is kiválóan működik. Bár, az elején, mint minden más formában is, ez a tevékenység talán kicsit lassabban hozza a pénzt mint a többi vállalkozás.

    Vannak persze jó példák is, akiknek már az első hónapok is komoly eredményt hoztak, akár több százezres nagyságrendben!
    Nekem a folyamatos 300-500 USD a jelenlegi szinten a jövedelmem.

    FOLYAMATOSAN!

    Ehhez nem kellett az ismerőseimet naponta SPAM levelekkel bombáznom.

    Ha többet, – vagy jobban – tudnék vele foglalkozni, könnyen lehetne a jövedelmem többszöröse is a jelenleginek.

    Ráadásul, ezzel elérheted a HŐN ÁHÍTOTT PASSZÍV – vagyis folyamatosan fennálló jövedelmet is. Ha pár hétig, akár hónapig kiesel a munkából, nem kell attól félned, hogy innentől a pénz is elmarad.

    “Az MLM egy olyan szakma, amelyben azzal keresünk pénzt, hogy
    pozitív változást idézünk elő mások életében.”

    Mivel a WELLNESS iparágban van a vállalkozásom, a fenti idézet itt fokozottan igaz!
    Amikor valakinek az egészsége látványosan elkezd javulni, az már önmagában is pozitív változás.

    Ha ehhez elkezd jönni a pénz is…

    Tudnál mit kezdeni a GYES, vagy akár a meglévő munkád mellett pár száz dollárral, HAVONTA?
    És néhány Ezerrel?

  • Anikó

    Reply Reply 2009. január 13. kedd

    Sziasztok!

    Én már írtam nektek a passzív jövedelemről tavaly!
    Az a helyzet, hogy sokan azt hiszik, hogy a passzív jövedelem azt jelenti, hogy egyszer csinálsz vmit, aztán nem foglalkozol vele és jól megélsz belőle! Ez tévhit! Mindig kell foglalkozni azzal amiből un. passzív jövedelmed keletkezik, csak ha ügyes vagy egyre kevesebbet és mégis hozza azt amit hoznia kell!
    Az én passzív jövedelmem fél évi nem megerőltető munkával szépen hozza azt amit elvárok tőle. Sőt! Már 2009. január 1-én – amikor még a fű se nő 🙂 – délelőtt 10 órakor többet kerestem vele, mint az aktív munkámból származó nem kevés havi jövedelmem.
    Tehát a passzív jövedelem igenis létezik, de mint mindent ezt is jól kell csinálni! Foglalkozni kell vele! Mert ha nem, akkor jön a csalódás, hogy ez sem működik! Pedig dehogynem!
    Akik elértek már ilyen üzletekben vmit, azok tudják miről beszélek!

  • oliveR

    Reply Reply 2009. január 12. hétfő

    Illetve van még egy probléma: kevés olyan honlap van, amit érdemes felvállalni komolyan: miért vennék a nyakamba egy olyan honlapot, aminek az értékesítési folyamata eleve bukásra van ítélve?

    Itt gondolok ilyen apróságra, mint: milyen címsor? ha ez nem elég jó, kár is partnerprogramra jelentkezni.

    oliveR

  • Vida Ági

    Reply Reply 2009. január 12. hétfő

    Az a baj, hogy itthon nincsen kultúrája és még a hazai partnerprogramokat meghirdetők sem értenek még igazán hozzá, hogyan kell jól csinálni. A másik, hogy nevetséges jutalékokat fizetnek sok helyen, ezért még ez sem tudja igazán motiválni a partnereket.

  • oliveR

    Reply Reply 2009. január 12. hétfő

    Az affiliate marketing alkalmas passzív jövedelm szerzésre – nagyon is. Ám azt nem nevezném affiliate marketingnek, amikor egy partner kirakja az oldalára a linket vagy a bannert, esetleg egy ajánlást.

    Az affiliate marketing (micsoda meglepetés!) marketing tevékenységet igényel.

    László! Ha a partnereid nem fektetnek legalább annyi energiát a lapod reklámozásába mint a sajátjukba, akkor ők nem értik ezt a pénzkereseti stratégiát és nem igazán hívnám őket viszonteladóimnak!

    Még egy dolog: Magyarországon az affiliate marketing eléggé egysíkú, pedig sok variációban meg tud valósulni. Van úgy, hogy honlap sem kell hozzá … 🙂

    Üdv:
    oliveR

  • J.Kriszti

    Reply Reply 2009. január 10. szombat

    Kedves Ági!
    Szemtelen kéréssel fordulok hozzád. Látom mások is várnak a “nagy ötletre”.
    Nekem van pár ötletem, de még nem teljesen forrt ki minden.
    A weboldalam címét te látod, (gondolom)
    a kérésem az lenne, ha zsúfolt életedben lenne pár szabad perced, akkor látogass el az oldalamra, és mond el a véleményed róla, h megkérhetlek.
    Ha ránézel, neked eszedbe jut róla valami? Nem azt kérem, hogy mond meg mit tegyek (persze meg is mondhatod 🙂
    csak az érdekelne, hogy aki enyire benne van a dolgokban, talpraesett, magabiztos, kreatív…. annak eszébe jut-e valami ha olvasod az oldalam.
    Megköszönném, ha az email címemre írnál, de persze ez a te döntésed.
    Előre is köszönöm4
    Üdvözlettel: Kriszti

  • Vida Ági

    Reply Reply 2009. január 10. szombat

    Laci, ez egy külön tudományág 🙂 Ha angolos vagy, akkor javaslom Mike Filesaime Butterfly Marketing c. anyagát (lassan 3 éves, de még mindig évekkel a magyar piac előtt jár sok mindenben), ha nem, akkor az Affiliatemarketing.hu (ingyenes és fizetős) anyagaiból elég sokat meg lehet tanulni róla. Reklám OFF

  • Balk László PC 1X1

    Reply Reply 2009. január 10. szombat

    Ági,

    Ez a cikk megint bele talált, és nagyon jó, habár ezt tőled már megszoktuk. Viszont van egy talán másokat is érdeklő kérdésem, hogyan lehet milyen módszerekkel a partner programban résztvevőket kellő aktivitásra sarkalni. Én a saját partnerprogramomban egyszintű jutalék rendszert használok és jelenleg 30%-ot adok minden eladott e-book után. Ennek ellenére alig tapasztalok aktivitást, közel 260 partnerem van regisztrálva, de ebből mindössze 4-5 van olyan aki hozott már megrendelést. Erről és az ösztönzés technikájáról is írhatnál cikket.

    Üdv

    Balk László

  • Gabella

    Reply Reply 2009. január 10. szombat

    Csak az az eget rengető ötlet jönne már… Na meg egy nagy adag bátorság…

Leave A Response

* Denotes Required Field