A talicska törvénye az internet marketingben

Van egy kedvenc mondatom, amit szeretek hallani: „Hűha, ez hatalmas munka volt, hogyan csináltad meg?” 🙂 Történelmileg úgy alakult, hogy mindig is hittem abban, ha az ember el szeretné hordani a Gellérthegyet, akkor elég minden nap egy talicskányit eltolni és a végére az ő kertjében áll a hegy. Az online vállalkozásban ez többszörösen igaz és nem csak motivációs szempontból, hanem technikailag is.

Ha semmi mást nem tudsz, mint kitartóan minden nap elvégezni egy kis feladatot, az az élet számos területén sikerre vezet: ha minden nap megtanulsz 5 új angol szót, ha minden nap sportolsz 20 percet, ha minden nap egy kicsit foglalkozol a honlapoddal – végül eléred a céljaidat.

A kitartás legnagyobb szabotőre a halogatás. Mert a legtöbbször bizony azonnal szeretnénk eredményeket elérni. Ha van kisgyermeked, akkor bizony naponta többször is tapasztalhatod az emberi alaptermészet gyarlóságát: minden azonnal kell, akarom, most. Erre az alaptulajdonságra egész iparágak épültek, gondoljunk csak a hitelezés piacára…
Valójában, ha vállalkozó szeretnél lenni, akkor az önfegyelmed az, ami a legnagyobb kihívásnak van kitéve: újra és újra bizonyítanod kell magadnak, hogy képes vagy uralkodni a benned élő 2 évesen, aki azonnal szeretné a cukorkát és nem bír még 2 percig várni 🙂

Például ilyen helyzetek tehetnek próbára:

1) Megkerestél egy összeget és dönthetsz, hogy elmész bevásárolni és elvered az egészet, vagy inkább fejleszted belőle a termékeidet és ezáltal legközelebb még többet keresel.

2) Valaki megtalál egy új üzleti ajánlattal, ami nagyon csábítónak hangzik és dönthetsz, hogy folytatod a mostanit vagy beleugrasz a következőbe és félbehagyod az előzőt (sok vállalkozót ismerek, akik a gyors pénzszerzés reményében egyik remek ötletből a másikba ugranak, ezért sosem jutnak egyről a kettőre, mert nem várják ki a vállalkozás érési idejét)

3) Éppen kezdődik a Barátok közt, de neked blogbejegyzést kéne írnod. Olyan ez, mint a sport, ha egyszer elszabotálod utána újra és újra megteszed, ha viszont elkezded rendszeresen csinálni, végül életformává válik (Vigyázat, csapda! Ha minden nap a Barátok közt előtt megbeszéled magaddal, miért vagy te most nagyon fáradt a munkához – ez is képes szokássá válni…)

Minden üzletnek van egy érési ideje. Ha kimész a piacra árulni, akkor lehet akármilyen szép portékád, elsőre kevesebben fognak vásárolni, mert még nem ismernek. De aztán ha hétről hétre mindig kimész, akkor idővel már lesznek olyanok, akik kifejezetten a te árudat keresik, és egyre többen lesznek, akik nem gondolkodnak rajta, drágább-e a többi kofánál a tyúk, mert ők hozzád kötődnek, nálad akarnak vásárolni. Az idő előrehaladtával nő az ismertség, nő a bizalom és kialakul a kötődés. Nehogy azt hidd, hogy ez az évezredes szabály az interneten nem így működik.

Mégis sokan -még a barátaim közül is-, akkor hagyják ott az üzletüket, akkor kezdenek valami újba, amikor az előző igazán be nem érett. Leszüretelik a zöld cseresznyéket a fáról, nem várják ki, amíg megérik, és csodálkoznak, hogy savanyú…

Lássuk, milyen előnyeid származnak abból az interneten, ha kitartó vagy!

1) Előny a keresőben

A Google kereső megbízhatóbbnak tartja azt, ami régebb óta jelen van: egy új oldal, egy új blog még éretlen, azzal még bármi lehet, de ha egy domain régi, egy honlap évek óta működik, akkor egyre stabilabb helye lesz a találati listán, és csak hasonló súlyú, korú oldalak versenyezhetnek vele igazán.

2) Előny a tartalomszolgáltatásban

A stabil, kiegyensúlyozott forgalomhoz, látogatottsághoz sok tartalomra van szükség, ezt lehetetlennek tűnhet azonnal prezentálni és felesleges is. Az a tapasztalatom, hogy ha egy honlapon már legalább 200 bejegyzés van, akkor ott már elég nagy a keresőből érkező látogatók aránya és viszonylag stabil a látogatószám. Innentől, ha több látogatót szeretnél a keresőből, elsősorban írni kell. És itt következik a „de”, ami minden konzultáción, minden előadáson, ahol ezt megemlítem, elhangzik: „De hogyan írhatnék én 200 blogbejegyzést” A megoldás: apránként 🙂
Ha kétnaponta írsz egy blogbejegyzést, akkor az egy évben már 182,5 blogbejegyzés – ilyen egyszerű 🙂

Ez akkora szám, ami már sok szempontból meggyőző az olvasók számára:

    – ki tudja elégíteni belőle a kíváncsiságát az adott témával kapcsolatban,
    – meggyőződik a hozzáértésedről,
    – a sok tartalom komollyá, „portálossá” teszi a honlapot, ha egy oldalon sok tartalom van, akkor azt hiszik, komoly szerkesztőbizottság, több személy, nagy cég áll mögötte – hetente több olyan levelet kapunk, ami erről árulkodik, és nem szokták elhinni, hogy egyedül írom 🙂

3) Stabil növekedés

Ha minden nap csak néhány kis lépést teszel előre, akkor stabil lassú növekedést érhetsz el minden téren.
Például a látogatószám növeléséért megteheted, hogy naponta 2-3 linket építesz minden egyes nap. A közösségi médiában való sikered érdekében minden nap felteszel valamit a Facebookra (egy gondolatot, linket, videót, vitaindító gondolatot stb.)
Az eladásaid sikere érdekében elhatározod, hogy minden hónapban készítesz egy új akciót, kampányt az oldaladra, így mindig lesz, aki vásárol tőled (és jó hír, hogy ha rendszeresen adsz rá módot, hogy vásároljanak tőled, akkor egyre többen fognak vásárolni egy-egy alkalommal is).
Bevezeted, hogy minden héten küldesz legalább 1 nagyon értékes információt a hírleveled olvasóinak és ezt minden héten meg is teszed (ez lehet blogbejegyzés, videó, máshol olvasott cikk stb. a lényeg, hogy határozd el és tartsd magad hozzá)

+1 Tapasztalat

Ha minden nap csinálsz valamit, ami előrevisz, kialakul benne a rutinod és egyre gyorsabban fogod tudni megcsinálni. A linképítés például iszonyú macera az első alkalommal, később azonban egyre gyorsabban és gyorsabban megy. Blogbejegyzést írni az első hónapokban nagy fáradtság, később naponta többet is képes vagy megírni. Ha csinálod. Ha nem csinálod, hanem csak rágódsz, időt húzol, kifogásokat keresel, akkor holtbiztos, hogy nem lesz a végére vállalkozásod és „mehetsz vissza a balettbe ugrálni” 🙂

47 Comments

  • Adrienn

    2011. február 25. péntek

    Nem tudom, mit állítottam el. Emlékeim szerint semmit! 🙂

  • Adrienn

    2011. február 25. péntek

    Ági!
    Help! Ha valaki a nevemre kattint, mért nem adja be a blogomat, mint eddig? Mért a blog.hu jön be?

    A hozzászólásnál a honlapod résznél is ez van beírva: http://megtanítalakangolul.blog.hu

    • Vida Agi

      2011. február 25. péntek

      hosszú í-vel írtad a webcímedet és ha elírod az aloldal nevét, akkor a blog.hu címlapja jön be.

  • Adrienn

    2011. február 25. péntek

    Sziasztok!
    Nekem ez jutott eszembe Ági cikkét olvasva: „Akár azt hiszed, képes vagy rá, akár azt, hogy nem, igazad lesz. (Henry Ford)
    Írtam is erről egy bejegyzést a blogomban, ha van kedvetek, olvassátok el! Szép napot mindenkinek! 🙂

  • Földiné Csúcs Mária

    2011. január 20. csütörtök

    Én is maximálisan egyetértek. Minden nap tenni kell a sikerért. Én ugyan nem vagyok kismama, lassan már nagymama leszek de szeretem ezt az oldalt

  • Gábor

    2011. január 20. csütörtök

    Úgy vettem észre, hogy ami a talicskát leginkább megfogja, és ami a halogatás igazi doppingszere az a kovetkező:

    Tökéleteset akarunk létrehozni. Addig nem tesszük nyilvánossá a weboldalunkat, esetleg a programozáshoz, domain vásárláshoz sem kezdünk hozzá. Ne csinálj semmit tökéletesen. Több induló oldalam van és folyamatosan alakítom az igényekhez, mégcsak szégyenkezni sem kell a szegényes tartalom és a kezdetleges design miatt. Nyugodtan indítsd el az oldalt, ha már alapszinten elkészült. A keresők szeretni fogják, és Te is motiváltabb leszel, ha mindenki látja, hogy mit csinálsz.

    A legtöbb „szakértői” oldal egyébként is így készül. Sok évnyi tapasztalatot nem lehet egyben, készként tálalni, ezért is jó blogot írni, mert ott szinte adott, hogy részletekben, folyamatosan kommunikálj.

    Termékeladásnál se keseredj el, volt olyan oldalam, ahol hetekig csak egy mailto linkre kattintott emailben lehetett rendelni, nem volt kész a webáruház, kézzel kellett beírni a megrendelést, de még így is jött annyi bevétel amennyire nem is számítottam, abba is hagytam a webáruház saját kezű készítését és gyorsan csináltattam egyet a bevételből.

    Ha nem tudsz talicskázni, akkor pedig jó lesz a gyerek homokozóvödre is 🙂

  • Mészáros Adrien

    2011. január 19. szerda

    Ezt is nagyon eltaláltad, mert pont kezdtem elkeseredni.
    De ahogy írod, megnyugodtam, hogy elég régi az oldalam, a google nagyon szereti. Miért adnám fel?
    az érési idő is…
    2 éve bérlek egy tánctermet Debrecenben amit ki szeretnék adni és még csak most kezdenek érdeklődni a tanárok…
    szóval jó, hogy nem adtam fel mikor egyedül kellett kifizetnem az egészet…

  • Wavrik Zsuzsa

    2011. január 18. kedd

    Kedves Ági,

    hálás köszönet ezért a mostani írásért!
    én vetés-aratás törvényeként ismerem,ez az „ipari verzió”?:-)
    remélem, nem gond, hogy néha továbbküldöm a lányomnak, menyemnek – ezt a mostanit is – különlegesen aktuális mindkettejüknek, bízom benne, hogy elolvassák és hasznát veszik, mivel mindketten különleges tevékenységet folytatnak (a lányom coach és Reconnection-érdekelt, a menyem szintén hasonlókat csinál Pécsett)
    szuper lenne, ha ezt már kicsi korban tudatosítanák a szülők a gyerekekben, a Gordon-instruktorképzőn tanultuk, hogy a jószemű óvónő a háromévesekről megmondja,milyen út áll előttük, mivel addigra az ember megírja a „sorskönyvét”(bővebb Eric Berne hasonló című könyvében)
    tudnék róla mesélni…

    üdv mindenkinek
    W.Zsuzsa
    E
    B
    N
    E
    integrátor

  • Klári, a konyhatündér

    2011. január 14. péntek

    Nagyon egyetértek! Én két éve írom a blogomat, most már több mint 200 bejegyzésem van, és egy-két hét és elkészül a honlapom is, ami ezáltal egyből viszonylag sok tartalommal fog indulni. Nekem is volt olyan, hogy csak úgy dőltek az ötletek, aztán olyan is, hogy egy-két hétig semmit nem írtam, nekem ennyi idő kellett míg megszoktam az írást is kialakult egy honlapterv is, ami már összetettebb lesz. Apránként minden működik!

  • Gajdácsi Glória

    2011. január 14. péntek

    az én blogom igen foghijjas. sőt, az utolsó bejegyzésem húsvétkor íródott. azért kezdtem el írni, hogy megmutassam, milyen itt kint angliában, de aztán jöttek a belső utazások, amit túl személyesnek gondoltam, és nem írtam le. elkezdtem azon morfondírozni, hogy miért nem jó, ha azt leírom, holott, azt is tudtam, hogy miért lenne jó. most van egy blogom, amit mindenki dícsér, és mindenki hiányolja a bejegyzéseket. én meg azon izélek, hogy most hogy folytassam, ha ennyi kimaradt? hasonló kétségbeesésekre tudtok hasznos ellenszert?

    • Vida Agi

      2011. január 15. szombat

      Csinálni, csinálni, csinálni 🙂 Ez a legjobb ellenszer!

  • Gajdácsi Glória

    2011. január 14. péntek

    én azt mondom, le a kalappal előtted Ági néni!! aki 64 évesen itt commentelget, az szerintem önmagában egy nagyon szép példája a talicskázásnak. még ha mellé is kattint párszor, akkor is. nem igaz? 🙂

  • Júlia

    2011. január 13. csütörtök

    Szia Ági!
    Én is inkább nagymamiként, mint gazdagmamiként olvasom minden nap, amit küldesz. Sajnos még nagyon kezdő vagyok ebben, de hátha egyszer csak elérkezik az idő, mikor azt mondom, mindent értek. Addig is olvasom, és olvasom őket. 52 évesen szeretnék valami okosat kezdeni magammal. Eddig is kezdtem, de annak már lejárt az ideje. Nagyon szépeket írsz, jó olvasni.

  • NaNa

    2011. január 13. csütörtök

    Ha nem lenne a Barátok Közt, akkor minden nap reggel kilenctől éjfélig ülnék a gép előtt. 🙂
    Mindig van mit csinálni… kell egy kis szünet néha.

  • Urbánné Zsuzsi

    2011. január 13. csütörtök

    Én is így gondolom, ahogy Ági is írta.
    Valóban tervezni kell azokat a lépéseket, ami előre visz engem és én is ezen az úton járok.
    A napi célok mellett lehetséges, hogy vannak újabbak, amit elkell végezni, amire nem számítok, mert ha nem így teszem, akkor a halogatás irányában egy olyan centrifugába kerülök, hogy utána nagyon nehéz lesz összeszedni magamat és kimászni belőle.
    Az biztos, hogy ebben az időszakban nem kevesebb hanem több a feladatom és nem munkának tekintem, hanem lépcsőfokoknak ami elvezet egy biztonság felé.
    Látom előre, hogy sikeremhez vezető lépcsőfokaimat akkor fogom elérni, ha rendszeresen megteszem és nem kényszer szokásból teszem hanem egy jobbik formámat hozom vele elő.
    Beosztással és + megtett utakkal lehetek olyan, amivé válni akarok.
    Nem megy be tölcsérrel a fejbe semmi, csak is a tapasztalat és a rendszeres tanulással válhatok azzá amit eltervezek.
    A tudás önbecsülést és magabiztosságot ad nekem.

  • Fülöp Richárd

    2011. január 13. csütörtök

    Szia Ági,

    Sokan írták már, hogy pont kitaláltad a gondolataikat, a témaválasztással kapcsolatban.
    Pont ez a helyzet nálam is.
    A kitartásról és a napi ‘picike’ lépések erejéről valamint az „időgazdálkodásról” szeretnék tartani egy webkonferenciát.
    Egy-két gondolatod felhasználásához kérnék itt most engedélyt, természetesen ennek a blogbejegyzésnek a forráskénti megjelölésével tenném mindezt.

    Kívánok neked további kellemes munkát.

  • Szalkai Titi

    2011. január 13. csütörtök

    Ja, igen, és még nem mondtam, hogy köszikösziköszi Ági!

  • Szalkai Titi

    2011. január 13. csütörtök

    Talicska törvénye… 😀 Ez aranyos.

    Én is úgy vagyok, hogy nálam van a firkanoteszem, és ha valami eszembe jut, lefirkantom. Jelenleg két könyvre való, ötletekből összejött anyag várja a sorsát… amelyeket a blogbejegyzésekbe szántam, de azoknak mindig jön új és új téma…. úgyhogy a két könyvet is elkezdtem körmölni… Az egyik félig már meg is van! Minden nap írok bele 3 A/4-es oldalt…

  • Király Enikő

    2011. január 13. csütörtök

    Nagyon tetszett ez a cikk és nem vitás , hogy igaz.Megszívlelendő a cikk és profi ! Egy ideje olvasom az Ágika hírleveleit, őszintén szólva ma már egész más szemmel látok mint hajdanában, fogalmazhatnék úgy is, hogy most amit olvastam teljes mértékben megértettem ! Azelőtt több dolog hiányzott belőlem, ami miatt nem válhattam soha az áhított vállalkozóvá. Nevezhetnénk úgy is, hogy korlátok, akadályok, melyek igazából csak a fejemben léteztek , nos ez az oka, hogy mindent megértettem és ehhez szükséges volt az „akadályok elgördítése!” S lám eljött az én időm!Avagy most, vagy soha !
    Áldom az Ágika virágzó munkáját, vállalkozását és Ágikát is !ű
    Nagyon jó volt , tetszett !

  • Dr.Körözsi Barbara

    2011. január 13. csütörtök

    Ági, ez pont jókor jött… Hihetetlen, hogy mindig eltalálod, mire van szükségem.. 🙂

  • KIS KRISZTINA

    2011. január 13. csütörtök

    Kedves Ági!

    Nagyon szépen köszönöm,hogy egy újabb csodálatos bejegyzésednek
    lehettem olvasója.A kérdéseimet az e-mailben írom.
    Napsütéses szép napot kívánok.
    Krisztina

  • kindlingerr

    2011. január 13. csütörtök

    Sziasztok!

    Most ezt a bejegyzés kicsit „gondolatolvasósra” sikeredett, ami engem illet. Épp az előbb néztem a statisztikákat és már annak is örültem, hogy néhányan innen a Gazdagmamiról már rám katintottatok! 🙂 Én nagyon friss hús vagyok, még csak 2 bejegyzésem van, de lelkesedésem hatalmas.
    Ma megpróbálkozom a linképítéssel is.
    Ági, köszönöm az állandó motivációt! 🙂
    Rita

    • Patak Cs. Gyöngyvér

      2011. január 29. szombat

      Nekem tetszik az oldal, és látom, haladsz. 🙂
      És „Super” az oldal címe:)

      (Lesz fotó rólad…? Az nekem hiányzik…)

  • tano moni

    2011. január 13. csütörtök

    Szerintem is nagyon jó a cikk. Én is úgy vagyok, ha van ihlet, megcsinálok több bejegyzést is a blogjaimba. Sokkal nyugodtabb vagyok, hogy lesz mit megosztanom. Az érdekes volt számomra, hogy mint ahogy Ágitól tanultam: az elején írni, írni és írni. Igyekszem majdnem mindennap így már az első hetekben a Google az első oldalra hozott:)

  • Hajni

    2011. január 13. csütörtök

    Sziasztok!

    Megkaptam hírlevélben ezt a bejegyzést és rengeteg levelem volt még amit el kellett volna olvasnom, így gondoltam átteszem délutánra (halogatás jaaaj) ennek a kinyitását. De hívogatott a címe „talicska technika” nem bírtam ki és elolvastam. Jó címválasztás. Nagyszerű bejegyzés

  • Kosdi Berényi Sándorné Antal Ágnes

    2011. január 13. csütörtök

    Kedves Ágika elszúrtam a bejelentkezésemet mert elértettem és rossz helyre kattintottam a kijelentkezésre, de nem tudtam vissza jelentkezni szerintem.Kérlek ne haragudj rám én csak nagyinetes 20 órás tanfolyamot végeztem és így néha bakizok. Még a tanfoplyamokra is jelentkezni akartam és be kell így újra jelentkeznem ugye? Már nyugdíjas vagyok 64-dik éves.Nagyon szégyenlem, hogy ilyen ügyetlen voltam kérlek bocsáss meg nem akartam.Üdvözellek a jóságodért sok-sok szeretettel Ági.

    • Gajdácsi Glória

      2011. január 14. péntek

      (a bejegyzésem ide vonatkozik:)
      én azt mondom, le a kalappal előtted Ági néni!! aki 64 évesen itt commentelget, az szerintem önmagában egy nagyon szép példája a talicskázásnak. még ha mellé is kattint párszor, akkor is. nem igaz? 🙂

  • Patak Cs. Gyöngyvér

    2011. január 13. csütörtök

    Mennyire igaz!! Nekem kezd kicsit izomlázam lenni a talicskázástól, de most már nem adom fel – már domborodik a „högy”! 😀

    • Gitta

      2011. január 13. csütörtök

      Gyöngyvér, grat az oldaladhoz! Nagyon jól felépítetted!

      • Patak Cs. Gyöngyvér

        2011. január 29. szombat

        Köszönöm! Ez nem az én érdemem, hanem a „Pécsimamié”. Franchise-ként működünk.

        A „högy” az új, saját honlapom, amire már kb. egy éve készülök agyban és lélekben. Most végre elindul, pár napon belül. Nemsokára már azt teszem a „nevem alá”. 🙂

  • gitta

    2011. január 13. csütörtök

    szia Ági! megint betalált. És alá tudom írni 🙂 Ezen a domainnéven még nincs féléves a blog, 84 jegyzésnél járok, és mostanában buheráltam a title meg meta tag-eket vagy miket is. Ezzel napok óta stabilan száz fölött van a látogatószám, de volt 200 fölött is (novemberben még napi 40-50 látogatónak örültem.) Lassan de biztosan tologatom azt a talicskát, most épp a linképítés a leglassabb, de legalább írni meg frissíteni tudok.

  • Bernadett

    2011. január 13. csütörtök

    Érdekes a sport-dolog. Járok aerobicra, de elindulni mindig olyan ,,nehéz,, – talán ez a legnehezebb. Aztán mikor már ott vagy, elkezdődik az óra, akkor olyan jóleső, kellemes érzés lesz úrrá rajtam.. és az, hogy ,,megérte eljönni,, , jó, hogy nem maradtam otthon!,,
    Gondolom ilyen lehet a napi blogbejegyzés írása és a honlap ,,dédelgetése,,.

    • Zsú - Csodanő.hu

      2011. január 13. csütörtök

      Mennyivel könnyebb, ha el se kell indulni az aerobikra. :))

      Talicska törvény… Ági, nem gondolkoztál még mesekönyv íráson? Ha ilyen képzttásítási képességeid vannak, biztos varázslatos könyvet tudnál írni.

      A bejegyzés nagyon igaz, és nagyon nehéz megtartani. Ezért van az, hogy ilyen kevés az igazán sikeres vállalkozó(nő)… Nagyon csábító a jutalmazás. Adok egy kis időt magamra is. Pihenek, mert megérdemlem. Stb. És az ember a végén azt veszi észre, hogy évek teltek el értéktelenül.

      Hadd válaszoljak még a mozásra: Az edzés nagyon jó a honlapnak, mert ami neked jó, az jó a honlapodnak is… Ági szerintem megerősít ebben. :))

      Két féle mozgás van: az egyiknél csak a tested foglalt, az agyad szabad. Ilyen a sima alakformáló aerobik, ahol elég egyszer megnézni a gyakorlatot, vagy ilyen a spinning is.

      És vannak olyan mozgásformák, ahol az agyad is kikapcsol. Ilyenek a táncok, a futás, a capoiera aerobik, a hastánc, a latinos táncok és latinos aerobik órák is. Túlságosan figyelni kell közben, nincs idő gondolkodni!

      Én az utóbbit jobban szeretem, de kinek mi esik jól. 🙂

      • Vida Agi

        2011. január 13. csütörtök

        …és az utóbbiba tartozik a golf is, hogy hazabeszéljek 🙂 Meglátom a zöld füvet a pályán és teljes kikapcs van 🙂

        Mesekönyv, nem rossz ötlet… rajzfilmen már gondolkodtam 🙂

        • Anna

          2011. január 18. kedd

          Köszönöm, hogy több felől is rámutattatok, hogy a sport jó a honlapomnak is! Mindjárt megyek is lenyomni a mai adagot! 🙂

  • Anna

    2011. január 13. csütörtök

    De jó, én pont azt fogadtam meg, hogy sportolok minden nap 20 percet! 😀
    Ettől persze a honlapomnak nem lesz jobb…

    • Patak Cs. Gyöngyvér

      2011. január 13. csütörtök

      De jobb lesz! Friss oxigénhez jutnak az agysejtjeid! 🙂

      • Vida Agi

        2011. január 13. csütörtök

        és edzés közben jönnek a legjobb új ötletek is, volt, hogy spinningedzés után, mint az őrült jegyzeteltem az öltözőben az új ötleteket, nehogy elszálljanak 🙂

  • Adrienn

    2011. január 13. csütörtök

    Szia Ági!

    Megint jó volt a cikk, de ez nem újdonság. Azt figyeltem meg magamon ezzel kapcsolatban, hogy vannak olyan napok, amikor hatalmas lendülettel nekifogok írni, és csak úgy ontom a gondolatokat. Máskor meg ülök a klaviatúra fölött és nem jut eszembe semmi értelmes. Na, az előbbit szoktam kihasználni és egyszerre 4-5 bejegyzést is megírok a blogomra, aztán beállítom, hogy a következő pár napban mondjuk kétnaponta jelenjenek meg. Az aktuális időpontban csak leellenőrzöm, hogy minden rendben van-e, megosztom a bejegyzést facebookon és iwiw-en, plusz ajánlom a blog.hu címlapon. És persze várom az újabb ihletett napot…

    • Anna

      2011. január 18. kedd

      Adrienn, köszönöm!!!
      Nélküled talán sosem jövök rá a blogspot eme remek funkciójára, hogy időzíteni lehet a bejegyzéseket! 🙂

  • Heni

    2011. január 13. csütörtök

    Ezek szerint a 200 a bűvös szám:-) Nekem most a karácsonyi szünet után nehéz összeszedni magam, úgyhogy saját példámból is tudom, hogy mennyire igazad van. Vagy igazatok van? 😀

  • Józsa Attila

    2011. január 13. csütörtök

    Szerintem sokan vagyunk, akik Tamáshoz hasonlóan, férfi létünkre olvassuk a Gazdag Mami hírleveleket, nem véletlenül! Bevallom őszintén, nem szoktam mindegyiket elolvasni, de ezer szerencse, hogy ezt nem hagytam ki! Köszönöm! 🙂

  • Mészáros Anikó

    2011. január 13. csütörtök

    Ági! Ez megint telitalálat! Nekem legalábbis nagyon… Persze az elmúlt pár hónapban lett egy másik naaaagy projektem (http://csillagberek.blogspot.com/), de azért a fontos a kitartás, napi törődés, foglalkozás a honlapommal is. Olyan jó, hogy így összeszedted. Köszönöm!

  • Máriás Tamás

    2011. január 13. csütörtök

    Férfi létemre szívesen olvasom a Gazdag Mami hírleveleket. Ezt az írást nagyon érdemes megszívlelni, mert nagyon igaz. Ezt tapasztalatból tudom. A sajátoméból is és regisztráltjaim gondolatai alapján is. Szívesen fogom nekik ajánlani olvassák el figyelmesen.

  • Horváth Judit

    2011. január 13. csütörtök

    És mindehhez még egy jó Mentor sem árt, aki segít és támogat – főleg a holtpontokon tud sikeresen átsegíteni. Én megtaláltam:)

    • Bernadett

      2011. január 13. csütörtök

      Judit, ez teljes mértékben igaz! Gondolom, itt éppen Ágira gondolsz.. 🙂