Beszéljünk a pénzről? Vagy ne?

Felháborodott levelet kaptam tegnap reggel. Egy hírlevélolvasóm azt reklamálja, hogy merek én a kisbabás anyukáknak a családok nehéz anyagi helyzetéről beszélni?! Nem hallottam még a szülés utáni depresszióról?! Hogy gondolom, hogy azt az érzést keltem bennük: „megszülted a gyereket, de felnevelni már nem tudod”. Elgondolkodtam. Tényleg ennyire nem szabad beszélnünk a pénzügyekről?

A legtöbb család -különösen a kisgyerekesek- pénzügyi gondokkal küzdenek, havi megélhetési problémáik vannak, és az anyukák kifejezetten jól zsonglőrködnek a pénzzel: a babaholmit turkálóban, börzén szerzik be, cserélgetik egymás között, sok az örökölt holmi, a kosztpénzt az élére állítják, fillérre beosztják. De valóban: a játszótéren nem hallom őket emiatt vagy a havi számlák miatt panaszkodni, inkább arról meg az eszmecsere, hol lehet még olcsóbban cipőt kapni, kenyeret venni, mikor lesz akciós a tej a tescoban.

Az internet részleges anonimitása folytán azért mégis találni olyan anyukákat, akik az anyagi nehézségeket kifogásolják. Ha a játszótéren nem is, a fórumokban bizony már elmondják, hogy a hónap végén már meg kell húzni a nadrágszíjat.

A szülés utáni depressziót részben a hormonális változások okozzák, emellé azonban betársulnak a megváltozott életmód, a beszűkült élettér okozta változások is. Ha egy családban korábban két kereső, két teljes értékű fizetés volt, ahol jutott a közös programokra, mozira, sportra, nyaralásra is, és ebből az aktív életből az anyuka egyszercsak belekerül egy sokkal passzívabb életstílusba, ahol akkor sem jutna mozira, nyaralásra, ha szeretné – vajon ez nem előidézője a depressziónak?

Saját tapasztalat, hogy azok az anyukák, akiknek autójuk van, valamilyen hobbijuk, amit űzhetnek, el tudnak járni sportolni, fodrászhoz, a gyerekekkel strandra, kirándulni, babaúszásra, babaangolra és még ki tudja hányféle közös programra – hát róluk nem mondható el, hogy az otthon töltött idő alatt beszűkülnének. A pénz boldogít? Maga a pénz nem, de azok a dolgok, amiket minimálisan több pénzből már meg lehet valósítani, azok igen.

Ha már az internetes fórumokról beszélgetünk. A nagyobbik fiam 3 éves, az egyik fórumon kb. tizen együtt vártuk a babákat, és azóta is néha összejárunk „értekezni”. A 10-ből 4 ember kiment azóta külföldre… És bizony az indokok között leginkább az szerepelt, hogy a hó végén már nem tudtak megvenni egy kiló almát a gyereknek.

Miért ne beszélnénk róla, amikor ez egy létező probléma? Miért ne beszélnénk arról, hogy a családok többsége, ha gyereket vállal, komoly kihívásokkal kényszerül szembenézni: hány olyan családot ismersz, ahonnan GYES után nem tudott visszamenni az eredeti munkahelyére az anyuka? Hány olyan családot tudsz, ahol GYES után a kisgyerekes anyuka évekig keresgélt állást magának? Ezek létező élethelyzetek, amikre a megoldást csak akkor tudjuk megtalálni, ha beszélünk róla, ha sokat mondjuk, ha felhívjuk rá a figyelmet, és megváltoztatjuk a gondolkodást a fejekben.

És igen: vannak olyan társadalmak, ahol foglalkoznak ezzel a kérdéssel. Amerikában a Working Mother magazin 2007-ben összeállította a leginkább családbarát cégek listáját. Ezeknél a cégeknél olyan „extrákat” találunk, mint a saját bölcsőde, óvoda (hmmm, az „átkosban” még létezett a munkahelyi óvoda-bölcsőde intézménye, aztán szépen bezárták őket – politika OFF), még olyan apróságokra is ügyelnek, hogy a nyári szünet idején az iskolásoknak programokat szerveznek, hogy emiatt ne kelljen a szülőknek idegeskedniük és szabadságot kivenniük. Érdemes végignézni, melyik cég miat nyújt, olyan apróságokat találtam, mint évi 4 hét fizetett és 4 hét 75%-ban fizetett szabadság az anyáknak, 2+2 hét az apáknak! Az egyik cégnél a szülés után visszatérő anyukák az első három hónapban heti 1 napot otthon dolgozhatnak.

Igen, azt hiszem érdemes
beszélni a problémákról és tudatosan keresni a megoldásokat, mert idővel talán nálunk sem az lesz az általános munkaadói szemlélet, hogy a „kisgyerekes anyákkal csak baj van”. Szóval akkor: beszéljünk róla?

30 Comments

  • Chi*** Csapó Ida

    2008. szeptember 02. kedd

    A 20 ötlet, igen Gabella, a fizetés, GYES, családi pótlék után… Már mint, ha úgy értetted, hogy azon kívül 🙂 kell még 20 ötletet felírni.

    Szerintem nagyon jól teszed, ha elkezded vezetni a kiadásokat, mert az is fontos dolgokat megmutat.

    Tudom nektek ajánlani a blogomat, ahova elképesztő hozzászólások kerülnek fel, és azokból is szerintem iszonyú sokat lehet tanulni – például írtam a menekülő pénzügyi személyiségtípusról, és szerintem az is egy nagyon jó bejegyzés lett a hozzászólásokkal együtt:
    http://www.gazdagnok.hu/2008/08/28/menekulsz-e-a-penzzel-valo-foglalkozas-elol-lehet-a-szembenezes-spiritualis-ez-mire-is-jo/

    Jó olvasást mindenkinek 🙂

    Ida ***

  • Hantos Gyöngyi

    2008. augusztus 26. kedd

    Mi pl. a karácsonyi ajándékokat a januári árleszállításkor vesszük meg 🙂 Mindenki kap valami egészen személyes, saját kezűleg készített dolgot, meg annak a dolognak a fényképét, amit januárban szépen, töredék áron megveszünk.

    (Ezeknek a tárgyaknak meg szervezünk januárban egy ajándékozó vacsorát, és akkor újra örvendezünk.)

    Ez gyerekeknél annyira nem megoldható, ők valami játékot azért mindig kapnak, de azt meg jó előre beszerzem.

    A születésnapi ajándékokat szintén akkor veszem meg, amikor épp olcsóbb. A fiam szülinapja tavasszal van. Két hete láttam meg töredék áron, utolsó darabként azt az autót, aminek tudom örülni fog. Addig meg „nem kér kenyeret”, csak el kell dugni. 🙂

  • Gabella

    2008. augusztus 25. hétfő

    20 ötlet gondolom a fizetés, GYES, családi pótlék után…

    Azt hiszem, újra rendszeresíteni fogok egy füzetet az anyagi dolgok tervezgetésére. Mert attól, hogy tervezek még nem lesz több pénzem, de be tudom azt is tervezni, hogy honnan lehet lefaragni, és mikor számíthatok egy kis pluszra!

    (Nekem a kisponcsók kötése foltoz be pár lyukat az üresedő pénztárcán… 🙂 )

  • csillader

    2008. augusztus 24. vasárnap

    Nálam a spóroláshoz nagyfokú tudatosság kell, mert alkatilag igen távol áll tőlem…
    Pár példa: nagyon bevált a turkálóban vásárlás, nem idegenkedem tőle egyáltalán, még az egyetem alatt szoktam rá (pedig akkor még milyen vacak ruhákat hoztak többnyire be), ezen rengeteget lehet spórolni (ha mindenféle ruhát nem is tudok ott megvenni magamnak vagy a babának). Van olcsóbb cipőbolthálózat, ahol harmadannyi egy bőrcipő, mint másutt. Csak nagybevásárlás, lista alapján. Mosóporból egyszerűt használok, öblítésre ecetet. A férjem magának vágja a haját.
    Igazából a luxusunk a könyv(vásárlás). 🙂

  • Vida Ági

    2008. augusztus 22. péntek

    Például csináltunk olyat, hogy nagy tételben vásárolható gyerekruhákhoz összeálltunk többen és együtt rendeltünk.
    Vagy lementünk segíteni disznóvágásra, utána 2 hónapig nem kellett húst venni. Ugyanez volt krumpliszedéssel, meggyszedéssel is.
    Apukámat -aki rendszeres bolhapiacjáró- ráállítottam, hogy figyelje az olcsó járókákat, így végül 5000 Forintért kettőt vett egyszerre 🙂
    Pelenkából lehet mosható nadrágpelenkát kapni, én szeretem használni, mert ugyanolyan jó, csak néha kellett kiváltani eldobhatóssal.
    Folttisztításra a 100 forintos mosószappan és a 300 forintos mosószóda vált be, nem a drága folttisztítók.
    Aztán ottvan egy csomó olyan étel, amit nagyon olcsó elkészíteni és finomak, igazából csak a fantázián múlik, mit tud kihozni az ember a hó utolsó napján a háztartásban még fellelhető maradékokból.
    És még rengeteg ötletet tudok, de ez már egy külön oldal témája is lehetne 🙂

  • chi*** - Csapó Ida

    2008. augusztus 22. péntek

    Igen, erről a kérdésről nagyon fontos beszélni – mindenképpen jó ötlet volt a témát felvetni, Ági…
    És igen érdekesek voltak a válaszok is.

    Úgy gondolom, hogy nők és pénz témában, pont a megváltozott élethelyzet miatt a kismamák önálló célcsoport lehet, ill. az is.

    Nekem életem nehezebb anyagi időszakaiban bevált az az tanács, miszerint írj le 20 ötletet, hogy honnan lehet pénzed.
    Vért lehet izzadni már az 5-6. után, de én végig csináltam akkor is többször.

    És tudjátok, hogy mi az érdekes? Egy idő után rájössz, hogy pénzt nem csak úgy lehet csinálni, hogy szerzel, hanem úgy is, ha nem költesz 🙂

    Én például elkezdtem elfogadni, amit anyukám voltaképpen gondoskodó szeretettel folyamatosan felajánlott, de rendszeresen visszautasítottam: a kajákat, amiket csinált, és amiből mindig több volt, mint együltő helyében a család elfogyasztotta volna.

    És számtalan hasonló dolog lehet a ruha csere-berén, a gyerekbútorok megöröklésén, kölcsönkapásán túl.

    Tudtok olyasmiket mondani, ami bevált nálatok?

    Ida ***

  • Hantos Gyöngyi

    2008. augusztus 21. csütörtök

    Nekem is van egy elég elképesztő kondíciójú életbiztosításom. Amikor kötöttem – gyerekek előtt, hogyha ottmaradnék szülés közben, némi gyorssegély legyen a családnak -, még messze nem voltam olyan tudatos, mint mostanában. Ugyanakkor képtelenség mindenhez érteni. Ha ez lejár, addigra kerítek egy független alkuszt, akiben megbízom. Bár a független is jutalékra dolgozik, nem tudom, hogy fog-e esetleg olyat ajánlani, ami nekem jobb, mint a másik, aminek a jutaléka neki lenne jobb.

    Gabella
    A nagyobb gyerkőcöm fel sem vették oviba még négyévesen sem, mert otthon voltam. Akkor előkaptam a telefonkönyvet és sorba hívtam az ovikat. Két háznyira van tőlünk az ovi, a gyerek meg egy másik kerületbe jár :). Én így úsztam meg, hogy ne küldjék haza ebéd után. Azóta persze tudom, hogy „félnapos ovi” nincs, ha felvették, ottalhat. De nehéz érdekvédeni, főleg, hogy sokszor azt sem tudjuk, valójában hogy is van a szabály. Mert ködösítenek, önkormányzatra hivatkoznak stb.

  • csillader

    2008. augusztus 21. csütörtök

    Kinga, igen, vannak normális biztosítások is, én vmit nagyon elszúrtam, mert havi 12 ezerért valami nagyon piti biztosítási összeget fogok majd pár év múlva kapni, de hát ez van, kilépni meg nem érte meg belőle (de ha nem titok, kérlek, írd meg nekem — csder@freemail.hu nekem, melyik az a biztosító, ahol ilyen jó kondíciókkal lehet biztosítást kötni, köszi előre is, kötnénk akkor egy normálisat is).

    Ági, én abszolút nem vagyok a magánovik ellen, sőt, de havi 40-50 ezer forintot nem tudnánk rájuk kifizetni lakáshitel és egyebek mellett közalk. fizetésből (és ezzel nem vagyunk egyedül). Ha van rá pénz, én is jobbnak tartom, mint az ömlesztett csoportokat.

  • Kinga

    2008. augusztus 20. szerda

    Csillader a biztosítási összeg legtöbb esetben, azért kevés ideig elég, mert nem a célnak megfelelő termék lett kiválasztava.
    Nekem havi ötezer forintért van 23 milliós életbiztosításom (40 éves, nem dohányzó, átlagos testsúllyal rendelkezem). Úgy gondolom, nyugodt lehetek, hogyha velem bármi történik, akkor a lányaim tanulmányai és életkezdése rendeben lesz.
    Az életbiztosítást pedig mindig arra kell kötni, akinek a jövedelmétől a család anyagi jóléte függ.

  • Vida Ági

    2008. augusztus 20. szerda

    Őszintén szólva nekem jó tapasztalataim vannak a magánintézményekkel. Ahol eddig jártam (családi napközi, ovi) mindenhol olyan igazán lelkiismeretes pedagógusokkal találkoztam, akik szívvel-lélekkel tették a dolgukat – és most már sok helyen nem is elérhetetetlen pénzekért megy ez (najó nem a budai magánovikra gondolok, ahol 120-200 ezer Ft között kóstálhat az ovi :)), itt mifelénk 20-50 ezer között van és két gyerekre még olcsóbb, mert mindenhol van tesókedvezmény. És bizony összehasonlíthatatlan egy 10-15 fős magánovi vagy az 5-6 gyerekes családi napközis csoport a 30 fős állami bölcsikkel, ovikkal. Nem az a lényeg, hogy angolra, karatéra meg lovagolni vigyék a gyereket, hanem az a közösség, ahol felnő, a szabad játék, a sok kreatív foglalkozás, az egyéni odafigyelés, na ez az, amiből az államiban (tisztelet a kivételnek) kevesebb jut.

  • csillader

    2008. augusztus 20. szerda

    Marcsi, egyetértünk 🙂 De még mindig nem látom, hogyan lehetne az otthon maradó nők biztonsági hátterét megteremteni (hacsak nem rakosgat félre erre is a család). Nagymamáim a nagypapák halála után alig kaptak valami pénzt, mert nyugdíj nem járt nekik, hiszen otthon gyereket neveltek (az meg nem volt nyugdíjalap — tényleg, miért is nem???).
    Gyöngyi, Gabella: nekem is ilyen munkám van/lesz, hogy letanítom amit kell, aztán otthon kellene dolgoznom. Én arra gondoltam, hogy nem kötöm az óvoda orrára, hogy milyen formában munkálkodom (már ha ez valós elképzelés részemről). Én már az elvárást sem értem teljesen, ha egyszer az ember megmondja, hogy DOLGOZOM otthon — mint Ön itt az óvodában.

  • Gabella

    2008. augusztus 17. vasárnap

    Gyöngyi! Naná, hogy ismerős! Én „csak” GYES-en vagyok itthon a kicsivel, de elvárnák, hogy az ő alvásidejében inkább a nagyért szaladjak. Szerencsére megoldottuk, nem szaladok, ott alszik!

    De ha vállalkozó leszek ( 😉 ), akkor meg fogom magyarázni, hogy „elnézést, én dolgozom, bár otthon, de az időmet én osztom be, az óvodát pedig fizetem, szóval a gyerek ott lesz, hogy én rendesen tudjak dolgozni!”

  • Hantos Gyöngyi

    2008. augusztus 17. vasárnap

    De ha sikerül is bejuttatni egy közintézménybe, ott úgy gondolják, neked nincs munkaidőd. Imádom a nevelés nélküli napokat az oviban, a „ma kettőig el kéne vinni a gyereket, mert” kezdetű mondatokat, a tekinteteket, mert te ötre mész a gyerekért, utolsóként. (A példa közintézmény egyébként fél hatig üzemel.) De ha egy értekezleten felállsz, hogy „bocs, mennék, mert bezár az ovi, gyerkőcöt meg kirakják a kilincsre” – engem még hazavitt a dadusnéni, mikor szegény anyukám elkésett a havi zárás miatt -, úgy néznek rád, mintha legalábbis azt jelentetted volna be, hogy holnaptól kopaszon jársz dolgozni tiroli népviseletben. De ha vállalkozónő lennél, aki otthon/otthonról dolgozik, sem jársz jobban. Mert akkor megkapod, a „nem tudna ebéd után jönni a gyerekért, kevés a fekvőhely, túl nagy a létszám, maga meg úgyis otthon van” kezdetű kérést(?)/felszólítást. Hisz, aki otthon van az nem csinál semmit, ráér… Ismerős?

  • Gabella

    2008. augusztus 16. szombat

    És a lehetőség nem adott! Mert még azok, akik muszájból mennének dolgozni, azok sem tudnak, mert nincs hova tenni a gyereket…

  • Marcsi

    2008. augusztus 16. szombat

    Természetesen nekem is jó, hogy dolgozhatok, hiszen én is azt csinálom, amit szeretek. :)(többszörösen is elégedett vagyok a munkámmal 🙂 )

    De! Az általam említett lehetőséget is meg kellene adni azoknak a nőknek, akik élni szeretnének vele.

  • csillader

    2008. augusztus 16. szombat

    Marcsi, nekem nem lenne jó (de ez én vagyok). Szeretem a fiamat és szeretem a munkámat is, fontos része az utóbbi is annak, aki vagyok. Hadd lehessen már mindkettővel foglalkoznom, ezért legyenek normális létszámú óvodák, munkahelyi babaőrzők, akármi, és ne a bébiszitter-, magánovi, magánbölcsi piacát növeljük csak (nem mintha sajnálnám a pénzt tőlük, de itthon az emberek töredék része tudja csak ezeket a szolgáltatásokat megfizetni).
    Tudom, hogy sok nő szívesen maradna otthon, ha megélhetnének a férj pénzéből, de sok nő meg nem. És arra is gondolni kell, hogy mi lesz az ilyen nőkkel esetleg akkor, ha a házasságuk tönkremegy, a férj tartósan megbetegszik, ne adj isten, meghal (az életbiztosítás összege csekély időkre elég csak).

  • Marcsi

    2008. augusztus 16. szombat

    Jó lenne, ha (úgy, mint a régi időkben) egy nő dolga a gyermeknevelés és az otthonteremtés lenne. A családfő feladata pedig az ehhez szükséges pénz előteremtése lehetne.
    Az Unió sok országában egy nőnek elég, ha részállásban, vagy esetleg otthon dolgozik.

  • Benke Gábor

    2008. július 04. péntek

    Hihetetlen, hogy mennyien szeretnek panaszkodni, hibáztatni másokat… persze ők soha nem hibásak semmiben! Tabu téma a pénzről beszélni, mert azt „tanították” róla, hogy a pénz az rossz, a gazdag ember az gonosz… Még a mesék is a gonosz gazdag földesúrról és a szegény jóravaló parasztlegényről szólnak! Sajnos folyamatosan programozták és programozzák most is az emberekbe ezeket a dolgokat, merthát ugye senkinek nem érdeke, hogy felébredjél, kinyíljon a szemed és önálló, független, saját véleményének hangot adó FELNŐTT ember legyél… Sajnos! Folyamatosan nyomonkövetem a blogot és örülök, hogy egyre több ember kezd felnőttként gondolkodni, csak ez visz előre…

    És addig amíg a villanyszámla, a gyerek cipője pénzbe kerül, amig a zsemlét is ki kell fizetni, addig igenis beszéljünk a pénzről!

  • HGyongyi

    2008. június 30. hétfő

    Piroska,
    teljesen igazad van. Tőlünk már kérdezték, mikor a harmadikat vártam: „Nem volt jó műsor a tv-ben?” Pedig engem nemigen hall senki siránkozni, kérincsélni.

    Kicsit rosszul jött ki az egy főre eső jövedelem alakulásának taglalása. Lehet, rosszul tettük, de még a harmadiknál sem ültünk le számolni, belefér-e még egy gyerek a családi költségvetésbe. Most úgy néz ki, itt megállunk, de ennek inkább a fizikai teljesítőképességem szab határt. A gyerekek figyelmet igényelnek, és most úgy érzem ennyi felé tudok odafordulni. (Most, úgy érzem … 🙂 )

  • M. Szendrey Piroska

    2008. június 30. hétfő

    Úgy látom, hogy abban mindannyian egyetértünk, hogy beszélni KELL róla. Viszont nem mindegy, hogy hogyan. Együtt siránkozunk velük, vagy inkább a segítségnyújtásra koncentrálunk?
    Amikor az én fiaim születtek még simán megéltünk egy fizetésből (a GYES már akkor sem volt egy számottevő összeg). Nem volt kérdéses számunkra, hogy merjük-e vállalni a második gyermekünket. Ma viszont azt látom, nem csak hogy egyre később szülnek a nők, de sokan még egy gyereket sem mernek vállalni, pusztán anyagi megfontolásból. Munkahelyek bizonytalansága, lakásproblémák… Nem sorolom tovább.
    Mindettől függetlenül úgy gondolom, hogy aki szeretne változtatni a körülményein, az megtalálja a módját, hogyan tegye ezt meg.
    Ági a tanfolyam során nekünk egy lehetséges megoldást mutat, hiszen egy internetes vállalkozásból valóban létrehozhatunk egy olyan passzív jövedelmet, ami kellő biztonságként szolgálhat a későbbi időben.

  • Kinga

    2008. június 28. szombat

    Szerintem is kell róla beszélni, mert nem csak testileg és lelkileg kell felkészülni a gyermek(ek) vállalására, hanem anyagilag is.
    Fel kell a fiatal aktív időszakban építeni egy biztonsági tartalékot, ami kitart abba az időszakban, amíg a babával otthon vagyunk. Ezt sem oldja meg senki helyettünk, csak előre látó öngondoskodás formájába megy. Ennek egyik alternatívája a már kialakult passzív jövedelem, ez lehet tőkejövedelem vagy akár egy internetes vállalkozásból is származhat.Én fiatal pároknál mindig kalkulálok a GYÁS, GYED, és legfőképpen a GYES időszakával.

  • Gabella

    2008. június 28. szombat

    Ma este nem lesz csevegés? Kivételesen nem lesz itthon a párom, hogy lefoglalja a gépet…

  • HGyöngyi

    2008. június 27. péntek

    Ági, te pszichológus vagy, úgyhogy javíts ki, ha hülyeséget beszélek, de… akinek anyagi gondjai vannak, az nem depressziós lesz ettől hanem vagy elkeseredett vagy elszánt. Amikor főiskolás koromban ösztöndíjasként nyugatra jutottam a legelső örömforrás az volt, hogy azt ehettem, ihattam, ami jólesett. (Jó, ezt követték rögtön a múzeumok.) A depresszió betegség, kezelhető. Az elkeseredettséget egy megoldhatatlannak tűnő állapot váltja ki, és orvosilag nem kezelhető, mert nem betegség. Társadalmilag kezelhető.

    Amíg nincs gyerek a házastársak keresnek 100+100 egységnyit. (Abba ne menjünk bele, hogy a nők keresete alacsonyabb. Mikor jön a gyerek, nagyon hamar keresnek 70+100 egységnyit, de már 3-an vannak rá, az cc. 57 egység/fő. És ez a GYED! A GYES nevetségesen alacsony összegét most ne is számítsuk. Aztán évek múltán lesznek öten, mert kalandvágyból nagycsaládot szeretnének. És mennyi jut egy főre a kezdeti 100 egység helyett? 170/5=34 egység! Akkor miről ne beszéljünk?

  • Zsuzska

    2008. június 27. péntek

    Attól, hogy nem beszélünk róla, a kismama észreveszi, hogy nincs pénzük, nem???!!!???!!!

    Ha pedig olvashatja, hogy más is hasonló gondokkal küzd, szerintem mindenképpen jót tesz neki, pláne ha még segítséget is kap a változtatáshoz!

    HAJRÁ ÁGI!

  • Rácz Annamária

    2008. június 27. péntek

    Érdekes, hogy a hírlevél olvasója így reagált, hiszen Ági pontosan azt üzeni munkásságával, hogy van megoldás a nehéz anyagi helyzet ellen. Sőt, meg is mutatja a tanfolyamán, hogy mit kell tenni. Ennél nagyszerűbb dologgal már régen nem találkoztam. De aki nem vesz részt a tanfolyamon, az is sokat tanulhat az oldalt, illetve a hírleveleket olvasgatva.
    Ha én arról olvasok, hogy másoknak is vannak olyan problémája, mint nekem, akkor megnyugszom, hogy nem én rontottam el valamit. És nem a siránkozással foglalkozok tovább, hanem erőt kapok a változtatáshoz, hiszen mások példája ott lebeg a szemem előtt.
    Nagyon örülök, hogy időben rátaláltam Ági oldalára, és a tanfolyamról sem maradtam le!

  • Dr. Kovácsné Erika

    2008. június 27. péntek

    Igenis beszélni kell róla! Sőt, véleményem szerint az a legnagyobb baj, hogy a szülők tabuként kezelik az anyagi ügyeket olyannyira, hogy a saját gyerekeik előtt is csak jelbeszédekkel képesek erről kommunikálni. A gyerek rögtön megérzi, hogy valamit titkolnak előtte a szülei. Pedig ahogyan nő, egyre jobban érinti őt is. Hiszen ha elmentek vásárolni a boltba, hogyan értené meg a gyerek, hogy mégsem lehet megvenni az összes édesség hegyet. Ha beszélgetnek a pénzről, (természetesen az értelmi szintjének megfelelően) hamarabb érteni fogja, és azt is, hogy nincsenek titkaitok előtte.
    Ez is a bizalom építés alapja.
    A sruccpolitikának e-téren sincs jövője.
    Ha beszélünk róla, vagy csak kibeszéljük az anyagi nehézségeket egy fórumon, már az maga egy megoldás IS lehet. A legtöbb anyuka bizony anyagi gondokkal küszködik, csak beszéljünk róla, hogy lehessen megoldás rá!

  • ikersiker

    2008. június 27. péntek

    A bizonytalanság érzését nem hiszem hogy külső személy felélesztheti! Az bizony belülről fakad plusz az élethelyzet. Nem is értem hogy jutott a levélíród arra a következtetésre, hogy a te tevékenységed kelthet negatív érzéseket a kismamákban.
    Régebben voltak olyan hóvégék, amikor kenyeret vettem, meg leveskockát, meg száraztésztát. A lányom kiette a tésztát a levesből, én meg ettem a maradék leveslét. A többi vajaskenyér, és sose gondoltam, hogy erről egy olyan személy tehet aki alternatívát tud kínálni, hogy ne így legyen!
    Vagy ha másképp közelítünk a témához: Ha én szegény vagyok és aggódom, vagy épp depresszióm van. Azért miért is kéne valaki másnak abbahagyni azt amit csinálni szeret, vagy tud?Ezt tényleg nem értem!
    Ez olyan mintha délelőtt tízkor rászólnék a játszón hangoskodó gyerekekre, hogy ne hangoskodjanak mert én aludni szeretnék, mert nekem olyanom van.
    Egyébként azokon a kismamákon akik szoronganak természetesen segíteni kell, de szerintem ezt a segítséget a kismama közvetlen környezete tudja legsikeresebben nyújtani.

  • Anya

    2008. június 27. péntek

    Erről KELL beszélni!
    A gyerek első 3 életéve meghatározó a személyiség fejlődése szempontjából is. Általában ezt családi közegben tölti – legalábbis törekszünk rá. Nos, ha nincs pénz igencsak jönnek a gondok. Így hogyan teremtsük meg az ideális környezetet?
    Társadalmunk aktuális problémája ez, figyelni kell rá.
    Amióta elhatároztam, hogy jelentkezem a tanfolyamra, jobban érzem magam. Látom a reményt.

  • Csilla

    2008. június 27. péntek

    Igenis kell róla beszélni, meg kell mutatni azt az alternatívát, amit Te választottál, és választhat más is, ha úgy dönt. Persze dughatja homokba is a fejét, ha inkább úgy dönt. Vagy, ha nincs nehéz anyagi helyzetben, örüljön neki, hogy ez a téma számára nem aktuális és keressen egy számára szimpatikusabb elfoglaltságot. Neked meg mindig lesz olyan érdeklődőd, aki örül, hogy segítesz feltárni előtte egy másik élet lehetőségét. Szabad a választás, és semmi nem kötelező! 🙂

  • Gabella

    2008. június 27. péntek

    De bizony, hogy beszéljünk! Mondom én, aki másodszor már munkanélküliről mentem szülni, szóval „visszamennem” nincs is hova…