Online vállalkozás 3 hónap alatt (interjú)

Van olyan, hogy az első vállalkozási ötletről kiderül, kevésbé életképes és másikat kell keresni. Csernai Katával pontosan ez történt idén májusban, de aztán lépést váltott, és mindössze 3 hónap alatt felépített egy vadonatúj vállalkozást, ami mára rendszeres bevételt termel.

Hogyan vágtál bele a tanfolyamba? Voltak már ötleteid?

Hosszú ideje gyanakodva figyeltem a Gazdagmami-univerzumot. Bevallom, szkeptikus voltam, de azt láttam, hogy azoknak, akik következetesen követik Ági tanácsait, szépen elindult az üzletük. Ez volt a végső motiváció ahhoz, hogy belevágjak a Gazdagmami 4.0 tanfolyamba.

A tanfolyam kezdetekor már volt egy működő vállalkozásom, amiben QR kódos gyerekazonosítót és titkos üzeneteket hordozó ékszereket készítek. Elsősorban ezt akartam felfuttatni, mert bár az ötletről nagyon pozitív visszajelzéseket kaptam, az eladások megrekedtek egy szinten.
Emellett volt még a tarsolyomban három másik új ötlet is.

Milyen ötlettel indultál el? Változott-e az eredeti terved a tanfolyam közben?

Az első leckék után az online piackutatást elvégeztem a QR Jewel-re (www.qrjewel.eu) és a három új ötletre is.
Elég hamar kiderült, hogy az online ékszer eladásban nincs túl nagy potenciál, főleg egy ilyen speciális szegmensben. Meglepetésemre a gyerekbiztonság sem bizonyult keresett témának.
Így nagyon hamar eldöntöttem, hogy az energiáimat inkább a Dual SIM okostelefonokra helyezem át, mivel a trendek szerint ez éppen most kezd Magyarországon elindulni. Ezt a témát vittem végig a tanfolyamon.

DualSimSmartphones_banner

Mi az, amit átgondoltál, újraterveztél a tanfolyam hatására?

Korábbi vállalkozásaimban mindig a terméket valósítottam meg, és nem végeztem piackutatást, ami hiba volt. Eddig egy bérelhető webáruház motort használtam, amiben a blogolás elég kezdetleges. Erről váltottam át a WordPressre, és először a blogot indítottam el. Az első hónapban sikerült több mint húsz bejegyzést írni, ami most már jól láthatóan szállítja az organikus találatokat az oldalra.

A termékleírásoknál azt helyezem előtérbe, hogy milyen hétköznapi előnyei vannak az adott Dual SIM telefonnak, és milyen életmódhoz passzol a leginkább. Igyekszem a hárombetűs rövidítések és angol kifejezések helyett hétköznapi nyelven leírni, amit érdemes tudni a készülékről.

Melyik ötletet választottad végül és milyen eredményeket értél el?

A www.DualSimSmartphones.hu blogot és webáruházat hoztam létre. A blog indulása után egy hónappal már megérkezett az első megrendelés.

Azóta folyamatosan, kiszámítható módon jönnek a megrendelések. Egyelőre még nem veszem fel a versenyt a nagy elektronikai áruházakkal, de már tervezhető a forgalom. Most azon dolgozom, hogy adwords és Facebook hirdetésekkel minél több látogatót tereljek az oldalra.

Mi volt a legnehezebb a tanfolyam során?

Mivel főállás mellett viszem a vállalkozást, a leckék napi feldolgozása volt a legnehezebb. Ráadásul pont a családi nyaralás alatt indult a tanfolyam, és így egy hét lemaradással indultam. Ezt az elején még sikerült ledolgozni, de a tanfolyam felénél teljesen elúsztam.

És miben segített a legtöbbet a tanfolyam?

A legnagyobb segítség az volt, hogy megtanultam az online piackutatási módszereket. Korábban is tudtam, hogy szükséges a piackutatás, de nem tudtam, hogyan csináljam.
Elég régóta tanulok az online marketingről, de jó volt a korábban már hallottakat egy rendszerben látva átismételni.

Gondoltad volna, hogy ilyen hamar sikerül működő vállalkozást építeni?

Maximalista vagyok, ezért tudtam, hogy amibe belefogok, azt jól fogom csinálni. Azt is láttam, hogy a módszer másoknál már bizonyított, úgyhogy bíztam benne, hogy nálam is működni fog. Bevallom, az első megrendelésre nem számítottam ilyen korán.

Kicsit tartottam attól, hogy az 5-10 napos szállítási határidő és az előre utalás miatt az emberek mást keresnek majd, de úgy tűnik, hogy ez a vásárlóim számára elfogadható. Tény, hogy számos olyan Dual SIM okostelefont forgalmazok, amit Magyarországon mástól nem lehet megvenni.
A leghihetetlenebb az, hogy az emberek egy honlap alapján, ismeretlenül elutalnak nekem egy nagy rakás pénzt egy-egy telefonért. Jó érzés, hogy megbíznak bennem. 🙂

Legyen neked is működő online vállalkozásod az év végére! Klikk >>

9 Comments

  • Márti

    2014. november 19. szerda

    Kedves Ági!

    Érdeklődnék, hogy Webáruház létrehozásához, mely anyagodat, könyvedet (vagy anyagaidat, könyveidet) ajánlod?! Engem a megvalósítás része érdekelne, a termék már él a fejemben, csak a kivitelezést nem tudom hol kezdjem el.(Azon kívül, hogy oscommerce.com). Szép napot!:)Üdv: Márti.

  • Farkas Anikó

    2014. október 11. szombat

    Az elmúlt évekre visszatekintve – mióta én is neten vagyok -, az a gondolat ötlött fel bennem az interjút olvasva, hogy egyre bátrabbak, határozottabbak, céltudatosabbak a nők. A jellemzően empatikus (sokszor már-már karitatív) énünket megtanuljuk együtt működtetni a pénzt is teremtő felünkkel.
    Nekem a QR-kódos „cucc” is tetszett, de úgy gondolom, az a kategória, ami a megelőzést szolgálná elsősorban, és ugye abban nem vagyunk túl jók, mi emberek. Akkor kiabálunk, akkor keressük fejvesztve a megoldást, amikor már baj van.
    Másrészt Kata is nagyon kreatív, és az ötletével talán egy arra még nem érett piacra lépett.
    Ági, te mit gondolsz erről?

    Gratulálok Kata a bátor döntéshez, sok sikert kívánok, és jó egészséget ahhoz, hogy élvezni is tudd azt!

    • Vida Agi

      2014. október 12. vasárnap

      Egyetértek. A QR kód jó dolog, de még nem terjedt el igazán, kevésbé használják az emberek.

  • Máyer Mária Magdolna

    2014. október 11. szombat

    Kedves Ágnes !

    Hálás köszönet ,hogy megosztottad ezt a levelet velem.

    Én csak gratulálni tudok a kolléga nőnek ,mert megértete az oktatás anyagát ,és ésszerűen feltérképezte , a feladatátát
    büszkén határozottan felválalja önmagát.Igen ezek azok akikben nem a félelem , a problémák és a kífogások szintje rezonál ,hanem a tenniakarás motivációja rezeg.Ők a sikerre orientált képességű emberek.Én is az ilyen, határozott értelmiségű kollégákat keresem ,az üzletem bővítéséhez.

    Mégegyszer nagyon köszönöm, az örömöd megosztását ,és kívánok
    nagyon jó egészséget, és további sok sikert a munkádhoz.


    Üdvözlettel:
    Máyer Mária Magdolna

  • Nagy Tímea - birge -

    2014. október 06. hétfő

    Kata itt is és minden fórumon csak gratulálni tudok neked:)
    Sok sikert a továbbiakban is!

  • Biró Anett

    2014. október 06. hétfő

    Gratulálok, Kata! Jó olvasni a sikereidet! Csak így tovább!

  • Szilvi

    2014. október 05. vasárnap

    Sziasztok, meglepődve olvasom a váltást,(korábban összefutottunk egy-két kézműves vásáron)ettől függetlenül nagyon sok sikert kívánok. 🙂