7 titok rólam





Horváth Attila a Bélyegzőexpressz blog szerzője hívott játékba, 7 titkot kell elárulnom magamról, aztán továbbadni másoknak a lehetőséget. Hát, hol is kezdjem…

1. titok Ötödikben majdnem megbuktam technikából, annyira kétbalkezes vagyok. Fafaragást tanultunk meg műszaki rajzot, végül az mentett meg, hogy az apukám segített kifaragni egy kulcstartót. És hogy egy ilyen kis apróságnak mekkora jelentősége van az ember életére: több gimnáziumból azért utasítottak el, mert ez a jegy (meg a rajz 3-as :)) lerontotta az átlagomat.

2. titok Sokáig karmester szerettem volna lenni, de lányok nem lehetnek karmesterek, és a zeneművészeti főiskolára sem vettek fel elsőre, így lettem pszichológus 🙂 Harmadszori nekifutásra mégis felvettek a főiskolára, szolfézs-karvezetés szakon végeztem, de akkor már nem akartam karmester lenni.

3. titok Bármit le tudok szolmizálni, legyen az sorozat főcímzenéje, egy sláger a rádióban, sőt még a szélharang hangját is 🙂

4. titok Igazi zenei mindenevő vagyok, a komolyzenétől kezdve a jazzen át a System of a Down-ig minden jöhet (hangulattól függ), de a régi kedvencem (kb. 12 éves korom óta) a Pet Shop Boys.

Az egyik kedvencem tőlük:

5. titok Az első laptopomat majdnem 10 évvel ezelőtt a párom a spórolt pénzéből vette meg nekem, mert látta, hogy milyen lelkes vagyok. Megérte, mert nem egészen egy év múlva már a számítógéppel kerestem a pénzemet (újságírással).

6. titok 5 évig autós újságírással foglalkoztam, nagy nemzetközi autószalonokról és autósport rendezvényekről tudósítottam. Titkos tervem, hogy egyszer még visszatérek erre a területre.

7. titok A kutyám nevében (B. Demeter) a B. betű beszarit jelent, amikor megkaptuk, akkor ez volt a neve, de megsajnáltuk és átkereszteltük. Tényleg mindentől félt, még a kismacskánk elől is elbújt, de mostanra kikupálódott és most már félelmetesen hangos házőrző.

És akinek továbbadom:

Csapó Ida www.gazdagnok.hu
Szigeti Ami www.onlineadozas.hu
Zeze76 www.arnyekharcosokklubja.hu
Hantos Gyöngyvér ladyuser.blog.hu
Zemlényi-Kovács Zoltán www.sajatutad.hu





3 Comments

  • Zeze

    Reply Reply 2008. november 13. csütörtök

    Én is köszönöm, hogy benne vagyok az 5-ben.
    Nagyon sokrétű személyiség vagy, bár ezt eddig is tudtuk 🙂

  • Chi*** Csapó Ida

    Reply Reply 2008. november 12. szerda

    Nagyon szépen köszönöm, Ági…

    Khm… akkor felkötöm a tundra bugyit :-), és igyekszem összeszedni az én hét titkomat. Az első már meg is van 🙂

    Ida ***

Leave A Response

* Denotes Required Field