Míg 10 évvel ezelőtt lasszóval kellett kergetni az információt vállalkozásról, marketingről, online eszközökről, addig ma a bőség zavarában azt se tudod, melyik tanácsra hallgass, melyik irányba indulj. Jól van ez így? Egyáltalán nem. Ebben segítek most neked.
A Játék
Első lépésben egy játékra invitállak. Miért pont egy játékra? Mert ha csak felteszek neked ide egy tanulmányt vagy egy előadást, amiből megtanulhatod mit kell csinálnod és hogyan, akkor elolvasod, megjegyzel belőle pár jó gondolatot és továbblépsz. Az én célom viszont az, hogy tényleg MEGÉRTSD, amit tanítani szeretnék neked és aztán menj és VALÓSÍTSD is meg. Nem csak újabb tudáshalmazt szeretnék átadni, mert a tudás önmagában semmit sem ér, ha nem váltod tettekre.
2 lehetőségem van, hogy rávegyelek téged a változtatásra:
1. Melletted állok és személyesen veszlek rá arra, hogy egyik lépésről a másikra lépj
2. Elmondom, hogyan csináld meg, aztán magadra hagylak, hadd essél át a tűzkeresztségen egyedül.
Az utóbbit már sokszor, sokféle ügyféllel próbáltam. Hol működött, hol nem.
Ezért most úgy döntöttem továbblépek egy sokkal hatékonyabb módszerre: MEGCSINÁLOM NEKED!
Ugye milyen jó lenne, ha valaki mindig mondaná, mit kell csinálnod? Hogyan csináld végig a piackutatást, hogyan juss át az első technikai nehézségeken, hogyan építsd fel a rendszeredet, és juss el oda, hogy végül egy valóban működő online vállalkozás tulajdonosa vagy?
Felépítettem már magamnak 2 online vállalkozást, több, mint ezer ügyfélnek segítettem felépíteni magáét, közel 100 ügyfelet személyesen is segítettem az elindulásban, néhány tucat ügyfélnek pedig én személyesen indítottam el a vállalkozását – a tiédben is szívesen segítek.
De persze ahhoz, hogy ehhez hozzájuthass, neked is bele kell adnod valamit: a munkádat.
Szóval most figyelj, mert indul a játék, amibe minél többet adsz bele, annál többet vehetsz ki belőle!
Mi ez a Játék?
A játék nagyon egyszerű:
3 ajándékot készítettem neked, 3 olyan remek lehetőséget, ami különböző szinteken segíthet neked az online vállalkozásod elindításában.
Az Elindulás Lélektana tanulmány, ami segít megértened:
- Mi az a 3 legnagyobb szabotőr, ami útját állja a sikereidnek?
- Mit tehetsz a huhogók ellen, akik logikusnak tűnő érvekkel, vagy csak pofavágással veszik el a kedved a változtatástól?
- Milyen képességeid vannak, amikkel gazdálkodhatsz, amikre építve te is képes vagy elindulni? (Ne hidd, hogy neked nincsenek ilyen tulajdonságaid…)
- Mi az a 2 adottság, amit feltétlenül el kell sajátítanod, ami nélkül se alkalmazottként, se vállalkozóként nem fogsz tudni boldogulni az elkövetkezendő években?
- Mindegy, hogy nincs tőkéd az induláshoz, mindegy, hogy még tapasztalatlan vagy, mindegy, hogy nincsenek ötleteid – csupán egyetlen lépést kell megtenned az induláshoz, amit BÁRKI képes megtenni. Mi az? A tanulmányban elolvashatod.
- Hol van az a pont, ahol elbukik a legtöbb kezdő internet vállalkozó, és amit te tudatosan elkerülhetsz, ha akarsz?
- Mit tegyél, hogy ha már elindultál, kitartson a motivációd az eredményig?
- Miért van az, hogy néhányan gyerekek, másodállás, család mellett is képesek elegendő időt találni a változtatásra, mások pedig folyton úgy érzik, nincs elegendő idejük semmire, mit tud az első csoport, amit a második nem? És hogyan tanulhatnád meg te is ugyanezt?
A Második:
A Vállalkozás Lélektana előadás, amin megtanulhatod a 4 lépéses módszert.
Azt a módszert, amit 4 év alatt több száz ügyféllel dolgozva teszteltem és fejlesztettem ki és aminek a lépéseit követve te is könnyedén elindíthatod a saját online vállalkozásodat. Akkor is, ha nincs befektetni való pénzed. Akkor is, ha még nincs ötleted. Ez a 4 lépéses módszer segít majd ötleteket találni, az ötleteidből kiszűrni azokat, amik nem életképesek és megvalósítani azokat, amikben van potenciál.
Mindegy, hogy egy új vállalkozásod vagy (már vállalkozóként) egy új termék bevezetésén gondolkodsz, ezt a 4 lépést követve bármelyiket sikerre viheted. Ez a módszer nem csak technikai elemeket tartalmaz, nem csak azt mondja meg mit tegyél, hanem abban is segít, hogy a motivációd mindvégig megmaradjon, hogy ne hagyd abba a munkát még mielőtt learathatnád a gyümölcsét.
A Harmadik:
Egy Lehetőség, amiért kicsit keményebben kell dolgoznod, mint az előző kettőért, de megéri, mert ha megcsinálod, elnyered a királylány kezét és a fele királyságot Fődíjat: egy teljes MEGCSINÁLJUK NEKED-szolgáltatást.
Azaz: Eljössz hozzám, leülünk, beszélgetünk, felmérjük a lehetőségeidet, végigcsinálunk közösen egy piackutatást, elkészítjük a honlapodat és a mögötte működő rendszert, megírjuk a szövegeket, együtt dolgozunk 1 teljes napot és a végére saját működő online vállalkozásod lesz, egy online marketing rendszered, ami képes pénzt termelni a számodra. És még az elindítás költségeit (domain, tárhely, hírlevélküldő szoftver) is mi álljuk. Jól hangzik, nem?

Hogyan játszhatsz?
1. lépés Biztosan vannak olyan barátaid, akik hozzád hasonlóan szintén a kiugrási lehetőséget keresik, akikkel szoktál ilyesmikről beszélgetni, lehetőségeket megvitatni, tervezgetni, de még egyikőtöknek sem sikerült az igazi Áttörés. Küldj nekik egy e-mailt és, amint ő visszaigazolt, máris letölthetitek mindketten az Elindulás Lélektana tanulmányt!
A tanulmány akkor válik letölthetővé, ha legalább 200-an igényelték, azaz legalább 100 ember beregisztrált és ajánlotta egy barátjának is. A nevezők számát az oldalsávban folyamatosan nyomonkövetheted majd.
2. lépés Ha van legalább 3 olyan barátod, akin segíthetne, ha megismerné a pénzteremtés titkát, add meg a címüket és elküldjük nekik is a Tanulmányt, plusz mind a négyen résztvehettek az online Előadáson január 25.-én 13 órakor! (ha nem érsz rá abban az időpontban, de regisztráltál, az előadás teljes tartalmát utólag letöltheted majd)
Az előadást akkor tartom meg, ha legalább 800-an igényelték, azaz legalább 200 ember beregisztrált és ajánlotta 3 barátjának is. A nevezők számát az oldalsávban folyamatosan nyomonkövetheted majd.
3. lépés És, ha a Fődíjra fáj a fogad… ehhez egy kicsit többet kell tenned:
1. Gyere a Facebookra ide: http://on.fb.me/attores_jatek
(ha eddig nem lájkoltad az oldalt, akkor a játékhoz ezt meg kell tenned)
2. Írj be egy saját gondolatot, ami motivál, biztat, változásra sarkall, inspirál! 1-2 mondatot vagy gondolatot, amit te fontosnak tartasz, ami szerinted másoknak is segíthet (ne máshonnan kölcsönvett idézetet, hanem teljesen saját írást)
3. Gyűjtsd a szavazatokat a saját idézetedre egészen január 24.-ig! Ha a te idézetedre érkezik a legtöbb szavazat, te nyered el a fődíjat!
Időpontok
A játék január 24.-én déli 12 óráig tart, idáig lehet letölteni a tanulmányt és regisztrálni az előadásra, valamint gondolatokat beküldeni az online játékba.
Az előadásra január 25.-én 13 órakor kerül sor.



