84 vállalkozó anya mérte össze tudását a kisgyermekes anyák számára indított Év Anyavállalata versenyen, amelynek közönségdíját idén holtversenyben egy budapesti és egy pécsi kisgyermek mellett vállalkozó anyuka nyerte el.

A Gazdagmami.hu által idén 3. alkalommal meghirdetett díjra olyan anyák pályázhattak, akik legalább egy 6 év alatti kisgyermek mellől indítottak vállalkozást. A verseny célja megmutatni: a GYES ideje alatt otthon töltött éveknek nem kell szükségszerűen a munkaerőpiacról való teljes kieséssel járniuk és az anyák babák, kisgyermekek mellől is képesek piacképes és sikeres cégeket létrehozni.
A közönségszavazás alapján az Év Anyavállalata 2012 cím tulajdonosa holtversenyben Gellén Nóra az Imami nevű kismamák által üzemeltetett helyi információs oldalak hálózatának kitalálója, 2 gyermek édesanyja, valamint dr. Nádor-Virág Anikó, a Nutrilab táplálékkiegészítők magyarországi forgalmazója, aki kislánya nevelése mellett alapított céget.
A zsűri szavazatai alapján a szakmai különdíjat G. Kiss Bernadett és Angéla, az Illóolajok.hu webáruház tulajdonosai nyerték el, akik egy kis békési faluból indulva bizonyították be: a vidéki lakhely sem lehet akadály egy vállalkozó számára.

A 84 induló között volt zenebölcsőde, babahordozók varrásával foglalkozó cég, ékszerkészítő iparművész, szülők számára kommunikációs tréningeket szervező vállalkozás, természetes alapanyagú szappanokat készítő műhely és egyéni igényeknek megfelelő utazásokat szervező cég is. A zsűriben résztvett Laczkó Zsuzsa coach, vállalkozásfejlesztési szakember, Balassa Andrea, a SEED Kisvállalkozásfejlesztési Alapítvány munkatársa, és Joó Zsuzsanna karriertanácsadó.

„Magyarországon egyedülállóan 3 évig lehetnek otthon a kismamák a gyermekeikkel, azonban ez a munkaerőpiacon számukra behozhatatlan hátrányt jelent: 47%-uk nem tud visszamenni a korábbi munkahelyére, az anyák átlagosan 10%-kal alacsonyabb fizetést kapnak, mint a gyermektelen nők, nehezebben találnak állást, és sok munkahelyen sem szívesen látják őket. ” – mondja Vida Ágnes az Év Anyavállalata verseny alapítója. „Megoldást jelenthet számukra, ha az otthon töltött évek alatt továbbképzik magukat, önállóan folytatják tovább a szakmájukat, hogy ne essenek ki a munka világából vagy vállalkozást indítanak, amelyet rugalmas időbeosztással a gyermekek mellől is tudnak üzemeltetni. A minden évben 6 héten át tartó verseny célja erre felhívni a figyelmet.”
A díjkiosztóra május 25.-én az Üzletanyu Konferencián kerül sor.