Szuper hirdetési lehetőséggel keresett meg a minap egy cég. Persze legalább hetente egy ilyen ajánlatot kapok, amiknek a többségét visszautasítom, most azonban olyan kiadványról volt szó, ami pont a célcsoportomat célozza és ami folyamatos megjelenést jelent, ezért belementem. A folytatás engem is meglepett. tovább
július, 2009
Érdekes riportot készített a GYES történetéről az Index. Van benne néhány meglepő és érdekes gondolat, például azzal kapcsolatban, hogy a 3 éves GYES megnövelte a válások számát, a női alkoholizmust, valamint a végén kiderül, hogy semmilyen kárt nem okoz a gyerekben, ha nincs otthon vele 3 évig az anya (ez azért is érdekes, mert sok szakember meg éppen az ellenkezőjét állítja) tovább
Magyarország 10. legjobb tanácsadói blogja közé sikerült bekerülnie a Gazdagmami blognak a HVG Goldenblog versenyében. Nagy öröm ez számomra, mert tavaly egy másik blogom, a Kismamablog került be a TOP10 tanácsadó blog közé (5.lett). tovább
A Gazdagmam Motivátorban minden hónapban újabb és újabb hasznos tartalmak segítségével mutatjuk meg, hogyan milyen utakon tudsz elindulni a munkaerőpiactól való függetlenedés felé. A júliusi szám a szokásosnál erősebbre sikerült, szeretném bemutatni nektek, mit találhattok majd benne. tovább
Az internetes pénzkereseti módok közül a leghatékonyabb, ámde legkomplexebb a saját termékek, szolgáltatások internetes értékesítése. Reklámokat kitenni az oldalra sokkal egyszerűbbnek tűnik, mint bármit is konkrétan eladni, pedig nem kell sokkal több ahhoz, hogy a saját portékádat értékesítsd, mint ahhoz, hogy reklámbevételekkel sikereket érj el, és a saját termékértékesítésben sokkal nagyobb bevételi lehetőségek vannak. tovább
Előző alkalommal a hirdetési bevételekről volt szó, most a partnerprogramokból származó pénzkeresetet szeretném bemutatni. A partnerprogramok előnye, hogy könnyű regisztálni rájuk, gyakorlatilag regisztráció után azonnal megkezdheted a partnerek reklámjait az oldaladon. tovább
- hangzik a kérdés, amit az internetes pénzkereset világában még járatlanok a leggyakrabban feltesznek nekem. Most tehát megpróbálom nagyvonalakban, áttekinthetően összefoglalni ezt a témát. tovább





Ti mondtátok…