A vállalkozás indításról nagyjából a hosszas jogi procedúra képe él bennünk, pedig ennél sokkal hosszasabb folyamatról van szó, amit jó egészben látni, különben könnyű eltévedni a részletek között. Nézzük, hogyan is kéne ennek működnie! tovább
március, 2009
Ha kezdőként indulsz el a vállalkozások világába, tőke nélkül, befektethető összegek nélkül és legfeljebb csak arra van módod, hogy a GYES összegéből tegyél félre domainnévre, akkor felmerül a kérdés, hogy mikor és hogyan lesz ebből a pénzből valami. Hát akkor most elmesélem… tovább
Két szempontból is: egyrészt a hétvégén elkészült az első magazinom első száma, másrészt résztvehettem egy félórás riporton a “királyi” rádióban Csapó Ida és Vidi Rita részvételével. Lássuk hát! tovább
Mi emberek nagyon lusták vagyunk (engem is beleértve, sőt: én vagyok a főlusta
). Belesüppedünk a saját valóságunkba, elvagyunk az apró hétköznapi feladatokkal, aztán egyszercsak azt vesszük észre, hogy eltelt 30-40 év és nem történt semmi érdemleges az életükben. Képesek vagyunk alkalmazkodni, megszokni bármit, még a rosszat is és az a gond, hogy makacsul tudunk ragaszkodni hozzá. tovább
Köszönöm, hogy őszintén leírtátok a félelmeiteket, kételyeiteket. Bevallom magam is hasonló kételyekkel indultam neki az első honlapomnak, és ne higgyétek, hogy már az elején pontosan tudtam hova haladok és hova fogok elérni. Sok dolog csak út közben alakult ki. Sok mindent meg lehet tanulni előre, sok mindenre fel lehet készülni, de tapasztalatot csak úgy tudsz szerezni, ha csinálod. tovább
Ahogy olvasgatod az oldalt, bizonyára felmerültek benned kételyek, kérdések ezzel az egész vállalkozósdival kapcsolatban, amiket eddig nem mertél megkérdezni. Most azonban ne fogd vissza magad: itt a lehetőség, hogy feltárd a lelked mélyén megbúvó félelmeket, kételyeket! tovább
Utoljára a piacon csináltál ilyet: most alkudozhatsz velem! Többen jeleztétek, hogy nagyon tetszik a Gazdagmami Motivátor, de nincs-e más fizetési konstrukció. Ezért most rendhagyó módon szavazásra bocsátom a kérdést. tovább
Sokan írtátok, hogy nem értitek hogyan lehet az interneten pénzt keresni, milyen bevételi források vannak és miért mondja azt mindenki, hogy blogolással érdemes indítani. Egyáltalán: hogyan lesz a blogokból pénz? Mit írjunk a blogba? Ezekről készítettem egy rövid összefoglalót. tovább
Panyi Zsuzsival nagyjából egy éve olvashattatok már itt riportot az oldalon, azóta azonban sok minden változott az életében és a vállalkozásában, egy azonban nem: továbbra is megvan az a harmónia és kiegyensúlyozottság az életében és a munkájában, amit sokan szívesen eltanulnának tőle. Zsuzsi 3 csemete mellől indította hobbiból lett ékszerkészítő vállalkozását, amely mára hazai és nemzetközi sikereket is elért. De erről meséljen inkább ő… tovább
Több heti szervezés után végre összeállt, milyen témákkal foglalkozik majd a Gazdagmami Motivátor Magazin, illetve kik lesznek azok a szerzők, akik végigvezetnek majd titeket az önállósodás nem mindig egyenes (najó: néha igencsak rögös
) útján. Lássuk, mit tanulhatsz majd meg a Gazdagmami Motivátorból és kiktől! tovább





Ti mondtátok…